Rendben, a nyelv egyfolytában változik és mindig voltak maradandók, meg szaladandók.
Én vállalom, hogy a magyar nyelv egyes kérdéseiben konzervatív vagyok.
Használom és szeretem a friss jövevényszavakat, de soha nem fogom nem észrevenni a félművelt ember rossz nyelvhasználatát.

Sajnos a média is egyre hígabb, miért pont az javulna.
A 70-es 80-as évek médiájában az kerülhetett képernyőre és az állhatott mikrofon mögé, akinek volt felsőfokú végzettsége, vagyis egyetemi vagy főiskolai diplomája.
Akkoriban ezek is többet értek, mint a mai fizetős Bálint király főiskolák és Neptunusi Szent Karajcsont egyetemek által kiadott oklevelek - de ezekre már amúgy sincs semmi szükség, hiszen a legtöbb médiumban akár nyolc elemivel is lehet rovatot vezetni.

Ezért születnek nyelvrongáló szalagcímek és tudósítások dögivel.

Mind gyakrabban olvasom és hallom, hogy XY körül nincs minden rendben, azaz vaj van füle mögött.
Zseniális!

Eredetileg ugye van a pógár, akiknek valami van a füle mögött meg van az intés, hogy akinek vaj a fején, az ne menjen a napra. Mindkét mondás eredetének utána lehet nézni, van ezekről anyag a neten is, de az ilyes kutatás kissé bonyolult, ezért a szellemi takarékosság és az egyszerűsítés jegyében célszerű inkább összevonni őket, úgy egyszerűbb már megszámolni is ezeket a sznob dolgokat, amik csak fokozzák a százas szegek frusztrációját.
 

összefoglalva

helyes:

vaj van a fején (tehát ne menjen a napra)

valami van a füle mögött

 

helytelen:

vaj van a füle mögött

 

Bár ha valakinek vaj van fején és mégis kimegy a napra, akkor az a vaj elolvad és megfelelő fejtartás esetén jut a füle mögé is bőven, így akár felmentést is adhatunk a pongyolaság vádja alól.


PS: a posztot illusztráló képre kattintva elérhető újságcikkben szereplő mondásösszevonás ezúttal nem a médiumok, hanem a hírben megnyilatkozó coci politikus érdeme!

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr1001320285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mackó úr 2009.08.18. 22:44:16

Akár gyűjthetjük is:
- nehéz dió
- három prioritás
Ha valaki veszi a fáradságot, és odafigyel, akár el is döntheti, kire figyel, kinek hisz! Ezek a "köz-önséges-szereplők" ugyanis nem csak a nyelvünket akarják formálni, hanem a véleményünket, tudatunkat is! Magára vessen, aki hagyja, hogy beszennyezzék (elmét, nyelvet, ki hogy érti)!
Páréves sztori, de ide illik: hosszasan készültem, nem kis pénzt is áldoztam arra, hogy a rádiós ujságírás egy valóban művelt személyiségével elbeszélgethessek a betüvetők felelősségéről. Sajnos, valamin megsértődhetett szervezés közben, mert egy fiatal "titán" jött helyette. (Nem a nevek a lényegesek). A beszélgetés, ahogy indult, egyből meg is szakadt: nem értette a kérdést, minden áron a szólásszabadság kurtításának akarta beállítani, hogy egy "szócső" kiemelt felelősséggel tartozik azért, mit és hogyan ír, mond.

euAgWzgmmtq7K 2009.08.19. 07:26:02

"médiumok": seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/54.html

"Rádásul aki a médiumok szót a tömegtájékoztatási eszközökre alkalmazza, ezzel halálra ítéli e szó hagyományos használatát: a médiumok ugyanis a magyarban révült szemû, sápadt nõk (ritkábban férfiak), akik a szellemek szavát közvetítik. A magyar médiumok között a leghíresebb egy László László nevû szélhámos volt a 30-as években, nem pedig az MTV vagy az RTL."
süti beállítások módosítása