Persze hogy mindkettő, de álljunk meg egy szóra!

A krisztiánosz görög szó, azt jelenti, krisztusi, krisztushoz tartozó.
Ebből lett a szláv kresztyan, és ez magyarosodott keresztyénné.

Pontosan tudható, először mikor nevezték Jézus követőit krisztiánosznak  (ApCsel 11:26)

Az már nem ennyire egyértelmű, mikor lett a keresztyén forma a protestánsoké és mikor a keresztény a katolikusoké, sokan sokfélét mondanak, de szerintem nem ez a fontos.

Ennél fontosabb, hogy tudjuk:

1. Jézus összesen EGY egyházat alapított, tehát az is csak a szavakkal dobálózás, hogy megkülönböztetünk római katolikus egyházat, görög katolikus egyházat, református egyházat, evangélikus egyházat, unitárius egyházat meg még százötvenet.
Ezek igazából nem egyházak, hanem felekezetek, még akkor is, ha az egyik épp egyetemesnek (katolikus) hirdeti magát.

2. ha az egyházalapító szavaira gondolunk, miszerint "békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek", meg arra, hogy a krisztusi értékek legfontosabbika a békesség mellett a szeretet, akkor a felekezetek nem nagyon versenyeznek, hogy akár a szeretettel, akár a békével akár csak kicsit is meggyanúsíthatók legyenek.

Magyar reformátusként két hete megint szégyelltem magam Bölcskei püspök békétlenséget szító ünnepi beszéde miatt és sokadszor jutott eszembe az a jelenet, amikor Jézus kikergette a kufárokat (és a képmutatókat és a farizeusokat) az Isten házából.

Ismerek egy embert, aki minden nap misére megy.
A plébános úr felszólítására, miszerint emeljük fel szívünket, minden nap elmondja, hogy "felemeltük az Úrhoz".
Én pedig amíg élek, remélek, hogy ez a felemelés egyszer majd meglátszik rajta, mert bizony a saját anyjával sem áll szóba és békétlenkedésen kívül mást nemigen hallok tőle.

adventi jótétemény

Rómkat nagymamám anno advent idején csináltatott velünk egy kis tenyérnyi papírruhát, ék alakú bevágásokkal. Ha valami jót tettünk, akkor behajthattunk egy-egy fülecskét. Úgy kellett jónak lenni, hogy karácsonyra egy vágás se maradjon behajtás nélkül.

Nem valami különleges dolgot kellett csinálni, csak valami apró pluszt, amitől jobbnak érezhettük magunkat.
Például segíteni valakinek.
Megsegíteni egy rászorulót.
Nem összekeverni a lomtalanítást a jótékonysággal, hanem lemondani valamiről!
Ami amúgy sem kell, abban hol van a lemondás?
Akkor is behajthattam egy fület, ha meg tudtam állni, hogy visszaszóljak valakinek, ha ki tudtam maradni valami békétlenségből.

 

Vagyis nem csak mondtam, hanem valóban felemeltem a szívemet.

Ha ma készítenénk ilyen ruhácskát, vajon betelne karácsonyig?
Vajon akik lármásan a mellüket verik, hogy mekkora keresztények, biztosan a krisztusi normák szerint élnek?
Készítenek egyáltalán ilyen ruhácskát?

Szerintem ez a fontos, nem a felekezeti hovatartozás és nem is a szóhasználat.

A bejegyzés trackback címe:

http://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr103376255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BOB 2011.11.25. 08:03:06

Ahogyan én tudom, egészen az ellenreformációig mindenki "keresztyén" volt, sőt még Pázmény Péter is így határozta meg enmagát, a "keresztény" megnevezés pedig XVIII. századi hitvitázó katolikus papok "nyelvújítása" volt, akik ezzel akarták megkülönböztetni magukat mint a "kereszt igazi szolgái" (feltehetőleg a nyelvtudás hiánya is közrejátszott ebben, akkoriban a papnak csak miséznie kellett tudni, miközben a reformáció egyházai élenjártak a tudós tiszteletes nemzedékek kinevelésében).