Xantus Barbara

Ma már kerülöm a céges évzárókat, de volt idő, amikor örömmel fogadtam minden meghívást. Az ilyen bulik kötelező kelléke a haknizó művész szánalmas vergődése, aminek nem tudni, ki várja jobban a végét: a közönség, vagy a fellépő.
Nálam a negatív csúcs egy szakmai szövetség előszilvesztere, ahol már a meghívóra rányomtatták, hogy "jókedv kötelező!" Talán ezért volt a hangulat olyan nyomott egészen addig, amíg nem kezdett hatni a pezsgő.
Az est fénypontja volt Straub Dezső, aki egy vacak kazettás rádiómagnóról saját magának nyomatta a zenei alapot, az éneklő számok között olyan vicceket mesélt, amiken csak a házigazdák nevettek és rajta látszott a legjobban, hogy nagyon kínosnak tartja az egészet. 
- Miért járatja le magát egy ilyen ismert művész? - kérdezte mellettem valaki.
- Azért a tízezer forintért, amit ezért a cikis félóráért felcsókol - jött a válasz. (kilencvenes évek közepe)

A most következő sorokat még az év elején küldte egy régi barát.
Akkor nem volt apropója, de most újra itt az évzáró szezon, mostanában jönnek a meghívók, rajtuk ismert fellépők nevei...


 

Céges buli, télidőben.
A hoppmester felkonferálja a művésznőt - "sanzonest következik".
X.B. takarásból előtűnik, csapzott barna paróka, ezüst-szerű testhezálló nagyestélyi, a fekete harisnyával színben harmonizáló vedlő fekete tollboa, elegánsnak álmodott könyékig érő, szintén fekete bársonyhatású kesztyű.
A közönség aztán megtudja, a fehér és valamilyen más színű ruha dilemmájában a művésznőn látható gyöngyházfényű csili-vili győzött.
A paróka sem egyértelmű, többen az "igazán moshatott volna hajat" legyintéssel intézik el a dolgot.
Egyesek a dekoltázsra harapnak csak és boldogok a melltartó otthonfelejtése miatt, a többinek meg tök mindegy, csendes szenvedésüket néha tapssal oldják.

Könnyed bevezetés, mely szerint a "sanzonest" valójában musical-est, kedvenc musical betétjeivel.
Első a New York, New York - nagy merészség a nagy elődök követése.
Hát nem is sikerül a sárga ösvényen maradni, többen inkább Kansasbe képzelik magukat, ha már Dorothy idekerült valahogy.
A következő számok még borzasztóbbak, az ínyencnek nem igazán mondható közönség számára ismeretlen dallamok.

Ez az est nem az új kedvencek születésének órája.
X.B. elemében van, mikrofonjával bejárja a székek közötti réseket.
A terem doboz-akusztikája Sokol rádió hangzás-szintjére állítja be a műsort.
Legalább a hang technikailag illik a hamiskás énekszóhoz.
A közönség rettentően jól szórakozik - az első sorban ülők kivételével.
Ők már röhögni sem mernek. Egy-két éltesebb úr szeme kocsányon lóg, élvezi a szűk rucit, a többi meg elgondolkodik, hova is nézzen.

A műsor félidejében előkerülő két, valahonnan kikölcsönzött háttértáncosnő megjelenése sem oldja a feszültséget, profinak nem mondható, ultragagyi öltözet és mozgáskultúra jellemzi megjelenésüket.
A smink házi, a frizura igénytelen, ahogy a kilátszó melltartópántok is - de így legalább a művésznő ragyogását nem homályosítják el.
Az ABBA-számnál a többség inkább Pierce Brosnant hallgatná szívesebben énekelni (még a férfiak is), elgondolkozva azokon a mélységeken, ahova a közismert dallamot alázni lehet.
Az est fénypontja, amikor a táncoslányok felkérnek egy-egy idősebb urat táncolni, és a nézőközönség kaján vigyorától kísérve az arcukon
műmosollyal  libegnek.

Egyszer csak végeszakad a mulatságnak - egy hölgy megjegyzi: "nem gondoltam volna, hogy ilyen jót fogunk szórakozni".
Néhányuknak összejött, könnyesre röhögték magukat a félórás hakni alatt.
Az udvarias többség azonban nem mert nyíltan derülni.
Nem biztos, hogy ez volt X.B. eredeti szándéka, de végül is így sem rossz.
Percek múlva már csak a tollboa parkettán maradt anyagmaradványai emlékeztetnek a show-ra.

A legközelebbi céges buli lehet, hogy inkább karaoke party lesz?
Felhőtlen és legális röhögéssel ...

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr213412798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Árja Macska 2011.11.26. 18:28:14

@Johny the mocsok: gondolom, xb playboy-os képe okán...

inkább kérdezd úgy, indokolt a 18+?

mulipupu 2011.11.26. 18:29:27

hát igen, ahogy a híres német mondás tartja:

Die Katze keine Tisch oder zusammen.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.11.26. 18:30:28

Gondolom nem örömében csinálja. A színészet manapság nem igazán nyújt biztos megélhetést, és valószínűleg ő is szívesen kihagyná a megalázó haknikat, ha tehetné.

Minerva12 2011.11.26. 18:41:40

Over the top. A fotón még szuperül nézett ki.

Gazdagréti Jack Bauer 2011.11.26. 18:41:45

Arccal a gázsi felé, ennyi. Bármelyik "nagy művész" megvásárolható, ha van elég dellája a cégnek, te is égetnéd magad 150-500k+áfáért fél óriág.

Buci-Bigyo (törölt) 2011.11.26. 18:59:57

Szegény Barbi!:D Ráharapott Szurdira mint egy pióca,azt hitte majd "rendező- felesége- színésznőként" be fog futni (általában így is szokott lenni), de sz*rból várat még Szurdi Miki sem tud építeni.Ráadásul III. Szurdi Miklósné az anorexiájának? és a túlzásba vitt plasztikáknak? köszönhetően negyven egynéhány éves nő helyett hatvan egynéhány évesnek néz ki.A sors fintora, ahogy hozzáöregedett a férjéhez.Egyszerűen nem lehet ráismerni.

kpityu2 2011.11.26. 19:00:03

Mi a probléma? Van egy ember, aki abból él, hogy a többieket műsorral szórakoztatja.
Talán el kellene felejteni a cocalista egyszemtévécsatornás, "MŰVÉSZ AKI CSAK A TÉVÉBEN MŰVÉSZKEDIK, MERT Ő A NAGY EMBER" elvárást.

átlátó 2011.11.26. 19:02:44

Profin nem lehet ezt a "hálnijárbeléaplébekk" műfajt művelni, de profibban igen. Meg elviselni a résztvevő felek részéről

Kostoglotov 2011.11.26. 19:03:13

Elmesélem, hogy néz ki ez a másik oldalról.
Néhány évvel ezelőtt egy fiatal musicaltársulat énekese voltam. Lelkesen dolgoztunk, nagyon sokat áldoztunk fel a munkáért: nem volt éjszakázás, szórakozás helyett próbákra jártunk, és felépítettünk egy komoly csapatot. A pénzt azonban nálunk se a csodapóni szarta, és be kellett vállalnunk olyan dolgokat is, melyek nem voltak igazán ínyünkre: ilyen volt a musical-hakni is.
Jártunk ilyen-olyan falunapokra, majálisokra és egyéb ilyen jellegű banzájokra, sőt, egyszer egy esküvőre is meghívtak minket. Le kell szögeznem, hogy jók voltunk. Magasan jobbak, mint a régióban más hasonló csapat, sőt, országosan is jegyeztek minket. A tagok azóta egyébként hellyel-közzel be is futottak itt ott (teszem hozzá, főleg külföldön, de nem világszinten. Ahhoz sokkal de sokkal nagyobb elhivatottság és szerencse kell)

Minden falunap, bál és hasonló jellegű rendezvény inkább nyűg volt, mint siker. Fiatal előadóként nagyra törtünk volna, és némiképp lealacsonyító volt, hogy egy jól kidolgozott és színvonalas műsort beraktak Csóró Pityi haknizenekara és a helyi nyugdíjas dalkör fellépése közé. A közönség viszont nagyon hálás volt, és sok szívmelengető pillanatot éltünk át: ezért emlékszem szívesen ezekre a napokra.

A legrosszabbak azonban a céges bulik voltak. Ezeket be kellett vállalni, mert ezek fizettek a legjobban. Mégis mindig a torkomban volt a gyomrom, mikor egy ilyen fellépés volt. A legrosszabb emlékem egy ismert nagyvállalat fejeseinek tartott szezonzáró buli volt, ami minden céges évzáró állatorvosi lova.

Piszok sokat utaztunk a kisvárosunkból Budapestre. A menedzserünk révén kaptuk a rendezvényt. Egy, a vállalatnál dolgozó "Gizikefőzzemármegakávét" egy kegyes hazalátogatása során hallott minket, benne volt a buliszervező TEAM-ben, és ismerte a menedzserünket is. Zsebben volt a zsíros rendezvény.

Megérkeztünk a helyszínre. Betereltek minket a vállalat épületének hátsó ajtaján, egy üres irodába, ami öltözőnek volt kinevezve. Nem volt benne semmi. Sem egy asztal, sem egy szék, konkrétan semmi. Szar ügy volt, de volt már rosszabb, legalább fűtöttek, és nem fagytak le a genitáliáink. Átöltöztünk fellépőbe, beénekeltünk, koncentráltunk. Tudni kell, hogy mindig nagyon lelkesek voltunk, mert még élveztük a fellépéseket, nem rutinból ment, mi adni akartunk a közönségnek valami szépet.

Aztán betereltek minket a cég közös "menzájába". Az asztaloknál mindenhol fiatal, laza menedzserarcok, lányok-fiúk vegyesen. Alig pár évvel voltak nálunk idősebbek. Szépek voltak, illatosak, viszont tökéletesen közömbösek.

Elkezdtük a fellépést. A legismertebb musicalekből énekeltük a legjobb dalokat, jól. Én addig a pillanatig élveztem az éneklés minden momentumát. Aztán ránéztem az arcokra. Az egyik fazon két pofára tömte magába a céges pogácsát, de úgy, mintha most hozták volna haza Kongóból. A drága öltöny tiszta morzsa volt. Egy másik lány hangosan beszélgetett, röhögött valami fasszal, és konkrétan hallottam, ahogy minket fikáznak. Általánosságban véve mindenki magasról szart ránk, vagy látványosan lesajnált minket. Erőlködhettünk bármennyire, végül vert sereg lettünk. Az előadás után egyetlen ember jött oda hozzánk, egy huszonéves takony, aki mindenáron el akarta kérni a barátnőm számát, mert "nagyon jó a mozgása". Az nem zavarta, hogy két lépésre álltam tőlük, és a barátnőm is közölte vele, hogy itt áll a barátja. Nem zavarta: elnéztük neki, kissé már be volt baszva.

Röviden és velősen: az éremnek két oldala van. A hakni néha mindkét fél számára kínos. Szomorú, hogy ilyen megtörténik: egy kis kommunikációval ki lehet küszöbölni az ilyen helyzeteket.

Kostoglotov 2011.11.26. 19:06:14

Ja, még egy adalék: a lóvét csak hosszas kérlelés után, két hónappal a rendezvény után kaptuk meg. Innen is üdvözlöm a rohadékokat.

Bartush 2011.11.26. 19:06:14

Eddig 2 jó céges karácsonyi rendezvényen voltam. Az egyiken Bödőcs lépett fel, a másikon Zséda. Tetszett mindkettő.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.26. 19:19:33

Na hát ez sem volt egy nagy csoda. Az általam nagyra tartott művészek haknijaira egy jó ideje nem megyek el, mert csalódás.

Interjúzni sokkal jobb velük ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.26. 19:22:09

@Kostoglotov: Ja, hát olyan bulin, ahol a jelen levők 90%-a nyalni van ott...

Én sosem jártam a munkahelyem nagyobb bulijaira. Semmi kedvem nem volt azokhoz a f*okhoz.
A szűk kollega-körrel viszont ha csak tehettem, mert azok állatok voltak :D

Martian (törölt) 2011.11.26. 19:22:49

@Kostoglotov: "A legrosszabb emlékem egy ismert nagyvállalat fejeseinek tartott szezonzáró buli volt, ami minden céges évzáró állatorvosi lova.'

Ja, a nagyvállalati fejesek az egy külön állatfajta...

mekeke 2011.11.26. 19:34:18

Hátazé Zséda mint hang az egyik lehető legjobb. Élőben én is hallgatnám.

artifex · http://www.amywinehouse.co.uk/ 2011.11.26. 19:59:52

@spontan: Xantus soha nem a színészi tudásából élt szerintem, elég gyenguska a lelkem.

@Kostoglotov: "Zsebben volt a zsíros rendezvény." Háát, aki elmegy kurvának, ne csodálkozzon, ha ba**ák. De a céges rendezvények lényege, hogy mindent a cég áll, jó eséllyel kötelező ott lenni, így lehet vedelni ezerrel és fikázni mindent.

a halál kamionja mindenkit elgázol 2011.11.26. 20:44:34

az ilyen céges rendezvények résztvevőinek 99 százalékának az jár a fejemben, hogy ilyen zombibálokra nem sajnálja ez a tetves cég a pénzt, de a túlórát, ne adj isten 13. havi fizetést már nem fizetik ki, de ha nem vagyok itt mentegetőzhetek a főnököm előtt.

nagysuhi 2011.11.26. 20:50:41

@mekeke: Volt szerncsém egy vállalati rendezvényen Zsédát hallgatni. Álltunk az esőben, de nem zavart senkit, hogy elázunk. Nagy zenekar, élőzene és 1 méter a közönség ée köztük. Ilyen haknit kívánok mindenkinek.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.11.26. 21:37:46

Biztosan mindenki jobban örülne bármelyik cégnél, ha a bulira szánt pénzt egyszerűen elosztanák közöttük.

Gastroger 2011.11.26. 21:39:16

Olyan rendezvény, amire a

"a jókedv kötelező"

szöveget írásban adják a kezedbe, az eleve halálra van ítélve a baszott modorosságával, hacsak be nem vedelsz rendesen.

Céges bulira nem az megy, aki kíváncsi Lópiczi Gáspár plakátragasztó előadására, hanem aki a cég dolgozója. No innen már könnyen előfordulhat, hogy kettőnek a közös halmaza egy elem ami vagy a főnök, vagy a HR.-es.

Ezért sem lenézni, sem utálni nem kell a kaffogó haknikiröhögőket, illetve a haknizónak sem kell toleranciát mutatni. Adja elő magát, tegye a legjobbat amit bír, és ennyi.

Azért meg ne sértődjön. A dolgozó meg zabálja az ingyenkaját.

vernarancs 2011.11.26. 21:45:03

@Kostoglotov: szerintem teljesen ertheto a reakcio. Te hogyan erezned magad, ha beterelnenek egy cannibal corpse koncertre? Senki nem garantalja, hogy a kozonseg pont a Ti mjuzikeljeitekre ehezik. Ez a szervezok balfaszsaga.

Gastroger 2011.11.26. 21:45:33

Há' lett a kommentem? ..

JohnHenry 2011.11.26. 21:54:26

a céges bulikon a főnök és a sima alkalmazott között az a különbség, hogy a seggrészeg alkalmazottért taxit hív a security, a főnökért sofőrsegélyt.

mindig nagyon sajnálom a haknizókat, mert az illetékesnek mindig sikerül a közönség számára legérdektelenebb műsort beszervezni.

tmh 2011.11.26. 22:29:04

@JohnHenry: Így van!
Valamikor régen menedzseltem egy duót. Zenéltek, viccelődtek. Együttműködésünk legkínosabb esete volt az IBUSZ székházban egy céges buli, ahonnan a megbeszélt 40 perc után jó kis gázsival léphettünk volna, de nem léptünk.
Ez a két balfasz kiszúrt az első sorban négy nőt, akik szétrepedtek a gyönyörtől és ők nekik kezdtek játszani. Még egy ráadás, még egy ráadás, még három ráadás.
Közben nem látták, hogy hátul elkezd szivárogni, majd menekülni a közönség, azt sem láthatták, hogy integetek nekik: hagyjátok már abba és gyertek le a színpadról.
Azt sem hallhatták, amikor egy a dühtől vörös fejű nagyember a többieket kérdezte: ki volt az a marha, aki zenészeket hívott?
Sajnos az a "marha" jó ismerősöm volt és nem kis kellemetlensége lett belőlünk. Többet az életben nem kötöttünk üzletet .

quiznight.hu 2011.11.26. 22:41:59

újabban mi is nyomunk céges rendezvényeket, eddig egy alkalom nem volt, hogy ne sikerült volna megfogni mindenki figyelmét és égés lett volna a vége. a probléma ott kezdődik mikor oda nem való programot kérnek az ember meg bevállalja, mert legalább fizet. mi mondjuk kvízeket tartunk, ami kicsit más műfaj...

Kostoglotov 2011.11.26. 23:32:56

@vernarancs: én nagyon élvezném, ugyanis szeretem a Cannibal Corpse-t. Mindenesetre pont ezt mondom: az ilyen rendezvényeket előre le kell kommunikálni a vendégekkel, mi lenne az ideális fellépőválasztás, stb. A lesajnálás és gyökérkedés azonban szerintem megbocsáthatatlan.

kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2011.11.26. 23:33:34

@quiznight.hu:
"a probléma ott kezdődik mikor oda nem való programot kérnek az ember meg bevállalja"

Szerintem pont nem a beválalós fellépők a probléma, hanem a hozzáértő szervezők.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.11.27. 04:09:34

írj inkább éttermeset medwe! abban jó voltál...

dekás dezső 2011.11.27. 06:32:10

azért azt érzed, hogy az a feltűnő, ha el meri nevetni magát valaki véletlenül...

ejj de jó kis csapat lehet ez, egy élmény lehet arrafelé dógozni:P

X.B.-t imádom, de biztos felemelő érzés lehet, hogy ilyesféle módon kényszerül alázni magát, rongyos néhány tízezerért...

kzolika 2011.11.27. 08:21:03

Milyen céges rendezvény? Nem válság van? Én utoljára 9 éve voltam céges karácsonyi partyn, pedig azóta már megfordultam két, iparágában piacvezető, illetve iparági 3. cégnél is.

durcás 2011.11.27. 08:33:26

@Kostoglotov: miért nem mész el dolgozni? Vagy felajánlást tenni a fűtetlen iskoláknak??! Ebben a nagy céges buliban....

Kostoglotov 2011.11.27. 09:33:39

@durcás: Akkor még tanultam, most pedig már dolgozom. Munkakerüléssel nem vádolhatsz, szabadidőmben csináltam, amit csináltam. De mit akar jelenteni ez a felajánlás dolog? Miért kéne nekem bármit ajánlgatnom?

JohnHenry 2011.11.27. 09:58:58

@kzolika: nézz szét a hírek között, annamariskáék frankó jutalmakat is osztogatnak.

fehéregér 2011.11.27. 10:03:21

A céges rendezvényeken nem a kínlódó, akármilyen kategóriás fellépők az igazán kínosak. Arra legalább van magyarázat, basszus meg kell élni valamiből. Azt pedig, hogy a céges bulikra összeterelt, többnyire a főnök közelébe sündörgő majmok kiröhögik ezeket a megélhetési fellépőket, sokkal szánalmasabb és alpáribb dolog, mint szinte bármi, amit a fellépő produkál.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.11.27. 10:13:57

Tanulság: a piát kell osztani legelőször, utána tökmindegy mi van.

Pálinka alapozás, kajának sok chips, földimogyoró, piros arannyal bőven eláztatott szendvicsek - mindegy, csak baromi sós legyen, hogy valamit kelljen rá inni. Lehelőleg boroskóla vagy simán óccsó kannásat.

Ezután már teljesen mindegy, hogy egy laptopról, torzításig tolt kishangszóróról szól a "Gyere táncolj cigánylány", utólag nem panaszkodik senki, legfeljebb elismerik savanyú pofával, hogy hajlandóak voltak ők is lemenni kutyába.

2011.11.27. 10:35:08

@Kostoglotov: Valóban az a közönség a legrosszabb, aki az alapvető figyelmet/tiszteletet sem adja meg a fellépőknek.
Azt elfogadom, hogy az adott műsor nem tetszik neki, de akkor menjen ki, ne rontsa el a többiek szórakozását!

Egy "szintén amatőr zenész".

fülesboci 2011.11.27. 10:47:33

láttátok volna a Csárdáskirálynőben, Brunner Mártikával.
Őrület.
rendezte:szurdi

passzívház tervek · http://www.passzivhaztervek.hu 2011.11.27. 11:02:15

Ilyen a világ. Van aki céges haknit szervez, van aki néző ezeken, van aki fellép. Ha nem így szeretnénk, mi, emberek, nem így lenne...

kontact35 2011.11.27. 12:46:49

Tabáni Istvánt, kétszer hallottam ilyen rendezvényen a kanál, a pohár megállt a levegőben, a hangjától!Természetes, laza oldott, mosolygós volt. Második alkalommal, az erősités,a technika, kritikán aluli akkor csakúgy ACAPELLA énekelt, rockot, lassút. Fantasztikus!
Nem rohant, sokakkal beszélgetett.

csoko20 2011.11.27. 13:00:53

Az összes amerikai nagy sztár a ruszkikhoz jár szülinapi partykon énekelni. Akkor meg?
Ja, hogy Abramovics ad a külsőségekre is és nem egy vállalati menzán vagy kuurházban rendezi a céges bulijait???

durcás 2011.11.27. 13:18:38

@Kostoglotov: semmit nem kell felajánlanod. csak egy kicsit elszálltam, mikor láttam a fűtetlen, móriczzsigmondi, nyilasmisis szitut, közben verjük a nyálunkat XB-n, meg alekoszon, meg az x faktoron...
agyrém! molyen ország ez?!?
süti beállítások módosítása