wass albert
Wass Albert
fotó: littleborz.freeblog.hu

Nekem semmi bajom nincs Wass Alberttel és nem is érdekel, sem a személye, sem a munkássága.

Miért írok akkor mégis róla?

Mert  egy korábbi posztomban említettem a nevét, egészen pontosan azért, mert a csepeli polgármester felhívást tett közzé, hogy imádkozzunk Orbán Viktorért, az ajánlott "ókeresztény" imádságról pedig kiderült, hogy egy Wass Albert vers, ezért voltam bátor leírni ezt a mondatot: "... Schmitt Pált is célba vette a gonosz ármány és mormoljon mindenki ókeresztény imádságnak álcázott Wass Albert verseket"

Pusztán ennyi elég volt ahhoz, hogy valaki megkérdezze: mi a baj Wass Alberttel? Ebben az egyre agresszívabb és egyre inkább ellenséges légkörben nagyon tudok örülni, amikor valaki kérdez, még ha a kérdésben máris van egy valótlan, vagy inkább téves állítás, akkor is.

 

Mert kérdés helyett mindjárt fikázhatna, gyalázkodhatna, kritizálhatna, trágárkodhatna, ahogy sokan teszik, amikor meghallják pl. Wass Albert nevét hozsannázás nélkül.

Szóval nekem Wass Alberttel semmi bajom.
Hajdani barátaim kedvéért el is olvastam néhány művét, majd miután elmondtam ezekről a véleményemet, hajdani barátaim megszakították velem a kapcsolatot. Volt aki csak úgy szimplán nem állt velem szóba többet, volt pedig aki válogatott sértésekkel körített, kilométeres epeömlés kíséretében mondta fel a kapcsolatot. Volt ebben a liberális féregtől kezdve a hazaáruló büdös komcsin át a metszettfaszú slojmiig minden.

Szóval nekem Wass Alberttel semmi bajom.

Sokak Wass Albertre ikonként tekintenek és nekik vörös posztó a nevének említése.
Nem is olvastak tőle semmit, csak annyit tudnak, hogy mindenki ellenség, aki szerint nem Wass Albert a magyar Shakespeare, sőt, Sexpír Vilmos az angol WA!.
Velük sincs bajom semmi.
Csak ne kelljen velük beszélgetnem.

 

 

utóirat:
az említett íróért rajongó kultúrkörben hangzott el, hogy a volt munkásőrök imádják a nevükben a dupla wét, ezért vagyok én medwe és ezért Andrassew az Iwán.
Wajon Wass Albert is a miénk?  ;-)

 

 

Lájkolj, vagy legyünk barátok!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr573573545

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szelektív befogadókészség 2012.01.18. 20:24:32

Végre tárgyi bizonyítékra lelt az a feltevés, miszerint az ember csak azt fogadja be, amit akar, olvasson, hallgasson, nézzen akármit. A bizonyíték a következő volna:Magyarországon mára egész jelentős Wass Albert kultusz alakult ki. Könyvei méteres stó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ppix 2012.01.18. 13:24:29

Kurva egyszerű megfogalmazni mi a baj Wass Alberttel.
Az a baja szegénynek, hogy politikai eszközzé vált és így már nem lehet irodalmilag értékelni. Mert az már pro és kontra politikai állásfoglalás és mint ilyen szakmaiatlan.
Saját magukkal basznak ki, akik zászlójukra tűznek egy írót, mert normális ember innentől nem foglalkozik sokat Wass Alberttel. Értékelhetetlenné válik.
Ott van pl. Kertész Imre. Szerintem egész érdekes, de nem igazán kiemelkedő, tuti nem Nobel díjas. Nem fogom kiolvasni az összes művét...
Nem hiszem hogy ezen véleményemért bárhol megköveznének.
Talán azért, mert abból a eszmerendszerből hiányzik a fantatizmus és a vak düh. Liberáliséknál nem ajándékoznak egymásnak K.I. könyveket. Nem kötelező elolvasni. Rokonságból persze kaptam ajándékba W.A. könyvet. Röhögtem magamba, könyvet nekem senki se vegyen ajándékba, és van otthon 50 más ami olvasásra vár, nem ezzel fogom elkezdeni. Szólok, ha jó :)

Maceszka 2012.01.18. 13:42:08

@Ppix: Wass Alberttel még egy nagy baj van, hogy nem szalonképes. Hiába nyomatják, egy enyhén szólva is kétes múltú író, ráadásul giccses szarokat írt.

Hypofx 2012.01.18. 14:34:38

Én olvastam, bajom nincs vele, csak nem tetszett ennyi.

gebsi42 2012.01.18. 14:39:02

Wass Albert a jobbolda Sárbogárdi Jolánja. Aki nem ismeri Sárbogárdi Jolán munkásságát ne is kommentálja a megjegyzésemet!

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2012.01.18. 14:41:10

Wass nem Sexpír Wilmos, hanem inkább a nemzetiszín Coelho. Nagyromantikus, üres frázisok a valóságban nem létező dolgokról.

phaidros 2012.01.18. 14:41:45

Nekem volt ami tetszett tőle, pl.a Funtineli boszorkány, más meg nem. Kertészt még nem bírtam elolvasni de egyszer nekiállok, de jelen pillanatban a Trónok Harca újraolvasása mind előtt előnyt élvez. :)

doxi2 (törölt) 2012.01.18. 14:42:52

Az a baj WA-val, hogy : "giccses szarokat írt".
Az, hogy alkalmas politikai gumicsontnak- más kérdés.

pavor nocturnus 2012.01.18. 14:42:59

@Ppix: Ha má' Wass Albert írói munkásságát kell önmagában értékelni - lecsupaszítva a reá kent politikai szutyoktól -, akkó' azér' annyi mindenképpen elmondható róla az objektivitás jegyében, hogy a fanatizmus és a vak düh semmiképpen sem jellemző az írásaira. Ettől függetlenül persze, lehet nem szeretni, de az már inkább esztétikai kategória, amely olyannyira az ízlés függvénye (is), hogy vitatkozni fölötte teljesen értelmetlen...

bodzás · http://biokert-es-lelek.blogspot.com/ 2012.01.18. 14:44:11

Nagyon szeretem a regényeit. Fantasztikus a szókincse, a jelzői, a metafórái, a történetei. Csaknem minden regényét megvettem, olvastam, nem is olyan régen írtam is az egyikről a blogomban. Az a baj vele - pontosabban nem is vele, hanem a neve körül - hogy az embereknek fogalmuk sincs, hogy álljanak hozzá. Márpedig a két részre (vagy többre?) szakadt kis országunkban valahova állni kell. Vagy balra, vagy jobbra, vagy mittudomén hova.

Olvasni kell őt és szeretni vagy nem szeretni. Egyéni ízlés kérdése. Nekem nem giccses, sőt. Nem minden nagynak tartott írónk érdemli meg a dicsőséget, Kertész Imre például. Szerintem. Másnak lehet akár jó is.

Nem trendi szeretni Wass Albertet, ez tény. De nem is kötelező olvasni.

benoke77 2012.01.18. 14:46:46

@Maceszka: Kétes múlt? Kifejtenéd?

A giccses szaron vitatkozhatnánk, ha nem ilyen lenne a stílusod.
Én szeretem olvasni, mindamellett, hogy a teljesítmény erősen ingadozó és több tucat jobbat is olvastam már.
Sajnos a politika sok mindenre rátszi a kezét amire nem kéne...
Sokan azért olvassák, mert Erdélyről ír, a régi Erdélyről, amire sok ember szeret gondolni, még ha nem is járt ott/élt ott soha. Tőlük ne vegyük el a jogot, hogy olvashassák anélkül, hogy magyarázkodni kéne miatta, mert sokuk politika nélkül

szereti.@Ppix: Az erőszakos nyomulást én sem szeretem.

old_field 2012.01.18. 14:47:20

"az említett íróért rajongó kultúrkörben hangzott el, hogy a volt munkásőrök imádják a nevükben a dupla wét, ezért vagyok én medwe és ezért Andrassew az Iwán.
Wajon Wass Albert is a miénk? ;-)"

valószínűleg nem a "Tiétek"... ;)
(mert akkor nem is kérdeznéd)
Talán annyi a "közös", hogy Ő Vassból lett Wass és a nevében
hordozott valami félreérthetőt*, amit Te/Ti a "személyiségetekben" hordoztok.
valószínű itt a "W" sem segít... :(

*német nyelvterület...

Laslow · http://laslow.hu/ 2012.01.18. 14:47:48

Olvastam egy rakás Wass Albert novellát, szinte mind tetszett, volt, amelyik nagyon, dacára a sötét témának. Egyébként semmit sem tudok az íróról, de mivel szerintem remekül írt, pozitívan állok hozzá.
Az, hogy esetleg valamely politikai oldal WA nevét tűzte a zászlajára (a kommentekből ez jön le nekem), nem okozhatja azt, hogy bármi baj is legyen WA-tel. Az írót önmagában kell tekinteni, semmiképpen nem azzal együtt, annak szemüvegén keresztül, hogy az utókor mire használta fel.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.01.18. 14:55:15

Ezek szerint Wass Albert munkásságának megítélése nem csak az én életemben okozott törést. :) Engem egy komplett egyetemi közösség marginalizált, mert nem voltam hajlandó azonos véleményre helyezkedni a "Mester" megítélésével kapcsolatban. Hosszú évek tépelődése, érvei és ellenérvei után sem tudok pozitívabb véleményt mondani a műveiről, mint Ford Fairlane mondta volt: "olyan, mint sajtreszelővel rejszolni. Enyhén szórakoztató, de leginkább fájdalmas." Olvastam helyette Hesse-t, Vonnegut-ot és Kasnyát és egyáltalán nem bánom.

bigthereal 2012.01.18. 14:56:44

"nem is érdekel, sem a személye, sem a munkássága."

na, ez a te bajod...

olyasvalamibe ugatsz bele, amiről nem is tudsz semmit.
elárulod, mely köteteit olvastad?

old_field 2012.01.18. 14:58:37

ui.
hazudsz, mint a gagyi politikusok...

"Szóval nekem Wass Alberttel semmi bajom."

Terézágyú 2012.01.18. 14:59:46

@Laslow:
"Az írót önmagában kell tekinteni, semmiképpen nem azzal együtt, annak szemüvegén keresztül, hogy az utókor mire használta fel. "

Azért az nem véletlen, hogy pont őt tudják felhasználni arra, amire használják...

bigthereal 2012.01.18. 15:00:21

@Maceszka: "egy enyhén szólva is kétes múltú író"

hogy érted, hogy kétes múltú?

mit tudsz a múltjáról?

grungy 2012.01.18. 15:00:32

WA nem annyira rossz... Nem rosszabb, mint a korabeli falusi kántortanítók bármelyik regénye, de nem is jobb.

Upsz, most jut eszembe, én olyanokat nem is ismerek....

Lehet, hogy mégis rosszabb

Nem Penny hajója 2012.01.18. 15:00:49

Wass Albi mar, mint a mustár.

baliquez 2012.01.18. 15:00:59

Tényleg ízlés kérdése, ahogy nem szeretem a törökmézet ugyanúgy nem szeretem azt az édeskés-patetikus révedező-ábrándozó ömlengést, ami WA munkásságát jellemzi.

Annyit azért felhoznék mellette hogy igen termékeny író volt, kár hogy amit írt az számomra nem értékelhető. A "vér és szerelem"- vagy "doktor love"-stílus akkor is csak ponyva ha nemzeties-hazafias-istenfélős cukormáztól csöpög.

Olvassák persze a Szélső-Magyarok, olvassák. Ha csak annyi haszna van hogy helyesebben írnak tőle már megérte.

old_field 2012.01.18. 15:02:58

@Réz Aladár:
mesélj , drága Mester ! :)
mit olvastál még, ami nagyobb gyönyör volt, mint a cerkádnak a sajtreszelő...?
ne fossz meg bennünket az élménytől !
és mi van akkor, ha Hesse is + Wass is tetszik...?

Harald Blåtand 2012.01.18. 15:05:19

Wass kicsit olyan Magyarországon, mint az USA-ban Ayn Rand: ritkán lehet róla értelmesen beszélgetni, mert van egy kőkemény, politikailag és érzelmileg a fanatizmusig motivált mag, akik csak a feltétlen tiszteletet hajlandók velük kapcsolatban tolerálni, és számukra olyanok a szövegeik, mint a Szentírás, sok embert pedig a másik végletben épp ez riaszt el az olvasásuktól is.
Szvsz amúgy Wass néha hullámzó színvonalú, de olvasmányos, jó író. Túlhájpolni nem kell, messze nem tartozik a magyar próza krémjébe, de nem is rossz. Költőnek, na annak sajnos pocsék.

ErrOr 2012.01.18. 15:06:59

A család neve Vass volt sokáig, de mikor a császári testőrség tagja lett az egyik őse, akkor megváltoztatták, mivel csak kicsit mulattak rajta a magyarok mikor bejelentették, hogy baron "Fassz"

bélabácsi2 2012.01.18. 15:07:17

@old_field: Ne idézz olyan hosszan, és sokszor, mert még plágiummal vádolnak!
:)

Magyarázzátok már el, mi köze a W-nek a munkásőrökhöz, vagy csak ennyi, amit meg kell értenem semmi több?

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2012.01.18. 15:08:20

@bigthereal: az utóirat feletti utolsó mondatomnak lécci mégegyszer nekiugrani, hátha másodszorra...

bélabácsi2 2012.01.18. 15:15:18

Én öröknek hitt barátomat, 2 évig volt gimnáziumi padtársamat veszítettem el, mert az ő fideszes párttagkönyve alacsony sorszámú lett, később közölte, hogy ne is találkozzunk többet, ha nem úgy gondolkodom.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.01.18. 15:19:57

Én olvastam 2 Wass Albert könyvet (egyiket ajándékba, a másikat kölcsönbe kaptam) és mindkettő tetszett. [Pedig (a Nol politográfja szerint) baloldali konzervatív vagyok.] Nem sikerült rájönnöm, miért vált ilyen megosztó figurává. A verseit nem ismerem. Igaz, ő sem az enyémeket. Ha el akarná olwassni őket:
fradyendre.blogspot.com/
:)

OftF 2012.01.18. 15:22:58

@ErrOr: Mondjuk ez konkrétan azt jelenti, hogy szégyellte a szép magyar nevét. Amit azért furcsállok vele kapcsolatban.

ErrOr 2012.01.18. 15:24:35

@Frady Endre: Azért lett megosztó, mert 50 éven keresztül üldözték, a mai napig nácizzák, pedig ha az ember elolvassa a könyveit, azokban minden van csak nácizmus nincs. Üldözték, mint nemest, üldözték mint írót, mert az USA-ban igen termékenyen publikált az erdélyi helyzetről és ez csípte mind a románok, mind a kommunisták szemét.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.01.18. 15:25:14

Bevallom őszitén én az egész Wass Albert sztorit nem értem. Olvastam tőle pár könyvet, és egyrészről nem értem a "jobb oldal" miért isteníti, másrészről nem értem másoknak mi baja vele? Persze ha valakinek nem tetszik, a stílusa vagy irodalmi kifogásai vannak vele az egy dolog (gondolom nem ezért vesznek össze emberek), de a Wass Albert hőbőrgés nem erről szokott szólni. Szal tényleg, mi a baj Wass Alberttel?

z003 2012.01.18. 15:28:47

Mi ez a dedós hozzáállás!?
Most akkó Diszkós vagy, vagy rokker?
Ha "bonanzás" vagy nem vagy a haverom többé. Mi ez itt kérem?
506-os számú szakmunkásképző?

ErrOr 2012.01.18. 15:31:29

@OftF: sokkal inkább az volt a gondja, hogy a német császári udvarban a németek nem képesek kiejteni normálisan a nevét. ha baja lett volna a nevével, akkor megváltoztatja a teljesen másra. Itt csak igazodott a család a körülményekhez :) Nem Wass Albert változtatta meg a családnevet.

blizma 2012.01.18. 15:32:47

@Maceszka: Hrabal meg pinácskának hívta a pinácskát.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.18. 15:33:36

A jereváni rádió jelenti:

- Van egy jó és egy rossz hírünk. A jó hír: Székelymocskosiban megtalálták WaSS Albert édesanyját, még él! A rossz hír: a büdös kurva már megint terhes.

Mesterlövész 2012.01.18. 15:33:52

Mi a baj Wass Alberttel? Ha még baj nem is, talán egy kissé fura az egy nagy hazafival kapcsolatban, ha a 2. vh után azonnal emigrál. Ő is ezt tette, csak előbb egy halom azzal kapcsolatos dolgot fogalmazott meg, hogy aki elmegy baj esetén, az gyáva.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 15:34:06

@Tyson925: Az a baj vele, hogy talmi.
Ő az az illető, aki pont elég jól írt gonosz magyarellenes bolsi patkányzsidókról ahhoz, hogy íróként lehessen róla beszélni. Az csak hab a tortán, hogy erdélyi nemes, stílusa pedig az olvasmányos, tengerszemes giccs.
A "nemzeti Coelho" találó jellemzés volt.

Pontokba szedve:
1. Olvasmányos.
2. Érzelmes.
3. Jól ír.
4. Nemzetre rontó patkányzsidókról is.
5. De azért nem olyan sokat és nem olyan direktben, hogy rá lehessen sütni.
6. Erdély.
7. Nemes.
8. Utálják a románok.
9. Meghalt, tehát nem okozhat semmi problémát azzal, hogy hülyeséget mond a mikrofonba.
10. Ráadásul a Kunczére lehet fogni.

bigthereal 2012.01.18. 15:34:55

és azt tetszenek tudni, hogy Wass Albert ellen merényletet kísérelt meg Ceaucescu titkosszolgálata?

és hogy a kommunizmus kérlelhetetlen ellensége volt?

hogy köze nincs náci vagy fasiszta eszmékhez?

hogy koholt vádak alapján, a román kommunisták a távollétében ítélték halálra?

hogy hazaszeretete miatt akarták megöletni a románok, és pont amiatt hallgatták el Magyarországon is a munkásságát?

ezek után felteszem a kérdést: milyen értelemben megosztó?

hiszen "csak" magyar és hazafi.

ez a két szempont kinek elfogadhatatlan?

savrola 2012.01.18. 15:35:49

Az elvész a nyom című regénye nekem kifejezetten tetszett. Mást nem olvastam tőle. De ennyi miatt nem mondanám, hogy a kedvencem.

kennyking 2012.01.18. 15:36:09

@ErrOr: Én is olvastam pár könyvet tőle, volt ami tetszett és volt ami nem.Az " Adjátok vissza a hegyeimet" kifejezetten tetszett.De olyan is volt, amit nem tudtam végigolvasni.Én speciel nem találtam semmi nácizmust meg fasizmust a könyveiben, igaz, nem is vagyok liberális.Nekem olyan, mint Esterházy ( például), van ami nagyon jó és van ami számomra olvashatatlan.Ideológiai alapon olvasni ( vagy festményeket nézegetni, zenét hallgatni) igen primitív dolog, oldaltól és ideológiától függetlenül.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.01.18. 15:37:30

@old_field: :) Szerencsére volt lehetőségem mindenféle és fajta irodalmi élménnyel gazdagodni. Mann, Mrozek, Merle, Eco, T.Wilder, Bulgakov, Marquez, Gombrovitz, Lao-Ce, Doyle, de akár Hamvas, Szabó Magda vagy Spiró művei is nagyobb élvezetet jelentettek.

Az ha Hesse és Wass is tetszik teljesen érthető. Mert sok szempontból hasonlóak. baliquez írta az imént: "édeskés-patetikus révedező-ábrándozó ömlengést" Hesse keleties hatásokkal rendelkező szemlélete is ezeket idézi. Ám egyrészt Hesse írói képességei messze túlmutatnak szerintem egy középiskolás tanuló házi dolgozatának színvonalán, másrészt távol áll tőle az a jelenség amit én a "nacionalizmus dohos kipárolgásának" érzek. Én ugyan csak a Tizenhárom almafát, a Mire a fák megnőnek-et az Elvásik a veres csillagot és a Funtineli boszorkányt olvastam. Több forrásom is ezeket tartotta a legjobbnak tőle, és ha tényleg ezek a legjobbak akkor én köszönöm: másra nem vágyom. ("bár lenne egy padom lenn, az Arany János nevét viselő metróállomáson." ) :)

bigthereal 2012.01.18. 15:37:41

@max val, a bircaman: és a te anyádat hol találták meg, szerencsétlen...

Terézágyú 2012.01.18. 15:38:44

@bigthereal:
"hiszen "csak" magyar és hazafi.

ez a két szempont kinek elfogadhatatlan? "

Ez olyan mintha azt mondanád: a Biblia a szeretetről szól - hát létezik olyan ember a Földön, akinek ez elfogadhatatlan?...

De mondhatnám: a kommunista kiáltvány az egész emberiséget szeretné felemelni - létezik olyan, akinek ez elfogadhatatlan?...
stb.
stb.

ókút 2012.01.18. 15:44:36

bocs,de szerintem nem tud írni!ráadásul elég álnokul ír,a kisebbségekkel kapcsolatban, lásd
funtinelli boszorkány!

újvámpír 2012.01.18. 15:45:50

Én szeretem Wass műveit.
Az hogy náci volt-e, nyilas volt-e, mi volt, mi nem, kurvára nem érdekel, a művei érdekelnek.
Azokról viszont az a véleményem, hogy cselekményben és személyiségábrázolásban elég sablonos, viszont a stílusa, a fogalmazása gyönyörűséges.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.18. 15:47:28

Wass Alberttel munkáival semmi baj sincs, kivéve két dolgot. A versei nem versek, a prózái nem prózák, egyszóval nem ütik meg az irodalmi mértéket. Alkalmasint Pegazus jól oldalba rúgta, amikor a hátára kívánt szállni. A szélsőséges jobboldal egyszerűen irófejedelemnek, vagy költőfejedelemnek nevezi, amivel elárulják, hogy nincs érzékük sem a prózához, sem a költészethez.

Terézágyú 2012.01.18. 15:48:30

@újvámpír:
"Én szeretem Wass műveit.
Az hogy náci volt-e, nyilas volt-e, mi volt, mi nem, kurvára nem érdekel, a művei érdekelnek."

És ahhoz mit szólsz ha valaki azt mondja?: "Én szeretem Kertész Imreműveit. Az, hogy zsidó-e, liberális-e kurvára nem érdekel, a művei érdekelnek.".......

ErrOr 2012.01.18. 15:50:00

@Réz Aladár: olvasd el a Kard és Kaszát(ez családtörténet), vagy az Adjátok vissza a hegyeimet.

Azt elmondhatom, hogy Márai vagy Wass könyvön még nem aludtam el, ellentétben Kertész Sorstalanság könyvével. :)

sztrugackij 2012.01.18. 15:51:41

Wass Alberttel nem az a baj, hogy háborús bűnös volt; hogy az ő és apja felbujtására követték el a 1941 szeptemberében a cegei és ombuztelki mészárlásokat, amelynek során két román férfit(Iosif Moldovant,Ioan Catint) és két zsidó lányt(Mihály Esztert és Mihály Rozáliát), úgymond szökés kísérlete miatt-közben a kísérők kivégeztek.
Nem az a baj Wass Alberttel, hogy a magyar csendőrök segítségével megfélemlítette és terrorizálta a környező román lakosságot; hogy Csordás Gergely csendőrhadnagy közreműködésével kivégezték Andrei Bujor pópát, feleségét, három gyermekét, Ioan Gurzau kántort és feleségét, a falu tanítójának feleségét, anyósát és ötéves kislányát, valamit a pópa magyar cselédasszonyát, Juhász Saroltát is, csak azért, mert a román földreform idején részt kaptak a grófi birtokból.
Amelyet egyébként a mészárlás után vissza is szereztek a magyar állam segítségével.
Még az sem lenne baj Wass Alberttel, hogy aktívan közreműködött az erdélyi zsidóság deportálásában, hogy részt vett a 126 zsidó és román áldozattal járó sarmasági vérengzésben 1944 szeptemberében.
Az a baj Wass Alberttel, hogy szar író.
Tudniillik lehet, hogy Roman Polanski egy pedofil állat, viszont zseniális rendező.
Wass Albert pedig fasiszta gyilkos és még írni sem tud.

rkg 2012.01.18. 15:52:40

valahogy úgy képzelem WA olvasás közben az ember Mága Zoltánt hallgat, KI közben meg a Bartók vonósnégyest.
ez egy ízlés-feszültség. egy emberben nem fér el.
(ha nem kacérkodnék a poszt-modernnel, azt mondanám nem egy szint.)

Terézágyú 2012.01.18. 15:52:58

@ErrOr:

Pedig éppen Márai mondta, hogy ne dőljünk be azoknak az "irodalmi műveknek", amelyek pusztán a magyarkodásukkal tűnnek ki...

újvámpír 2012.01.18. 15:53:50

@Terézágyú: pontosan így vagyok vele. Valaki előttem már foglalkozott Kertésszel. Sosem olvastam tőle semmit, aztán amikor bemondták hogy Nobel-díjat kapott, elolvastam a Sorstalanságot, amit érdekes témának, ám szarul megírtnak találtam. Szerintem Kertész nem tud írni, sőt még magyarul sem tud. Ezért nem szeretem, nem azért mert zsidó.

Terézágyú 2012.01.18. 15:54:58

@újvámpír:
"Szerintem Kertész nem tud írni"

És Wass tud?

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.01.18. 15:55:03

Olvastam a Funitelli boszorkányt - én a szereplőket pl. nem bírtam megkülönböztetni egymástól. Ugyanaz a szókincs, ugyanaz a beszédstílus, tökmindegy, hogy ki beszélt, csak a nevük volt más. Egy Ábel a rengetegben-hez képest nagyon fárasztó volt.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.18. 15:57:37

@sztrugackij: Ezt jól összeszedted. Hitelesek az állításaid a bűncselekményeiről?

bigthereal 2012.01.18. 15:58:06

@sztrugackij: amiket itt felsoroltál, nem állják meg ahelyüket, Wass Albert bűnösségére semmi bizonyíték sincs, koncepciós perben, koholt vádak alapján, hamis tanúvallomások alapján, a szélsőségesen elfogult román kommunista bíróság állapította meg a tényállást.

ezért is rehabilitálták amerikában, tehát NEM háborús bűnös, még ha a "magyar" baloldal kritika nélkül át is vette a román propagandát...

blizma 2012.01.18. 15:58:43

@Réz Aladár: Egyszer,még régen,a Zsenmin Zsipao írta,hogy"...a kapitalizmus szertehinti zsizsikjeit a nagy orosz pusztaságon..."Ne haragudj,de a"nacionalizmus dohos kipárolgása"emögött csak a második.Persze ez is ízlés dolga.

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 15:59:17

a wass albertért tisztán ideológiai okokból rajongóknál, érte emberi kapcsolatokat felrúgni hajlandóknál egy gusztustalanabb fajta van: a wass albertet ugyanezen okoból zsigerből elutasítók.

ha valaki megrpóbálja magát szűk határainkon kívülre helyezni, akkor az látszik, hogy ez az ország nagyon beteg. wass albert nem ok, csak az egyik, aprócska tünet.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.18. 15:59:21

@újvámpír: "Szerintem Kertész nem tud írni, sőt még magyarul sem tud."
Egyetértek veled. Átszenvedtem a Sorstalanságot.

bigthereal 2012.01.18. 16:00:09

@sztrugackij: egyébként olvastál tőle valamit?
csak ha már ilyen kategorikus kijelentésekre ragadtatod magad...

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.01.18. 16:00:57

@sztrugackij: Ejjj a csuda mindenségit, Kend o'sztán kemínyen odpürkült a méltosságos Úrnak!
Lehet is ostán szeretni, meg nem öslehet. Az Uraságban én csak azt nem értem, miért beszél az én nevemben?

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:01:09

@Terézágyú: ""Én szeretem Kertész Imreműveit. Az, hogy zsidó-e, liberális-e kurvára nem érdekel, a művei érdekelnek."......."

ez a mondat így ebben a formában a világ legnormálisabb megjegyzése, teljesen rendben van. pedig egy olyan pártra szavaztam, amitől te valószínűleg sikítófrászt kapsz.

blizma 2012.01.18. 16:01:48

@ókút: Funtineli!Egy"l"!Akire Ön gondol,az Pirandello.

Terézágyú 2012.01.18. 16:01:55

@bigthereal:
"ezért is rehabilitálták amerikában"

Amerikában? Ahol a libsik uralkodnak, és éppen tönkre akarják tenni az országot? :)))))

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.01.18. 16:03:01

@bigthereal: Tévedsz. W. A.-et nem rehabilitálták az USÁ-ban, csak nem adták ki Romániának.

Terézágyú 2012.01.18. 16:03:54

@frankyf*ckin4fingers:
"""Én szeretem Kertész Imreműveit. Az, hogy zsidó-e, liberális-e kurvára nem érdekel, a művei érdekelnek."......."

ez a mondat így ebben a formában a világ legnormálisabb megjegyzése, teljesen rendben van"

Azért írtam le. :)

De attól tartok, hogy ha valaki ezt leírja, akkor egyből rámondják sokan, hogy "akkor te is zsidó és libsi vagy!"....

gigacherry 2012.01.18. 16:05:24

Tőlem az "igaz magyarok" sokszor megkérdezik, ismerem-e Wass Albertet. Ha azt mondom, igen, de Adyt jobban kedvelem, és megemlítek egy Ady művet, általában nem válaszolnak.

Intizar 2012.01.18. 16:05:34

@sztrugackij: Azért meg kell jegyezni, hogy háborús bűnösségét és a részletesen fölsorolt bűntetteket olyan "jogi eljárás" során "bizonyították", amely semmiképpen sem mondható jogszerűnek vagy európainak. Elfogulatlannak még úgy sem. Attól még igaz lehet mind az utolsó szóig, de az nem igazolás, hogy a román hatóságok távollétében kimondták.
Ami nem azt jelenti, hogy szerintem nincs baj Wass Alberttel.
Közepes író, nagy giccsmester, színesen-gazdagon túlburjánzó nyelvezettel, amelyből azonban fájdalmasan hiányzik az arányérzék, a közönséges jóízlés, sőt olykor a magyar nyelv iránti kötelező minimális érzék is.
A gondolat- és érzésvilág pedig, amelyet ebbe a pompás (hogy ne mondjam, csicsás) köntösbe öltöztet, teljes mértékig kispolgári, lapos, olcsó. Hiába báró az istenadta, a szelleme lakájra vall.
Nem mindig ennyire hitvány persze, vannak félig-meddig jó művei. De az iránta való rajongás politikai elkötelezettségtől függetlenül sem sejtet nagy szellemi igényességet.

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:06:41

@sztrugackij: közreműködött, felbujtott, részt vett, megfélemlített... vad. van valami bizonyítható is, esetleg olyasmi amit tényleg ő követett el, és nem valaki más az ő (?) "felbújtására"?

Dr. No 2012.01.18. 16:06:44

Nem akarok a szerző helyett okosnak lenni, de mintha valami kimaradt volna a gondolatmenetéből. Ugyanis - ha jól értelmezem - az eredeti gond nem Wass Albert személye volt, hanem a hazugság. Hogy t.i. nem a Bibliában vagy a liturgiában szereplő imáról van szó, amint az beállíttatott, hanem egy irodalmi szerző verséről. (V.ö. Heine-vers, mint "népköltészet" a hitleri Németországban.)

Innentől kezdve persze a minden téren tizenéve bejáratott és jól megszokott csúsztatás medrében csordogál a "párbeszéd", hogy ti. nem az kénytelen elbujdosni sötét barlangokba, aki még egy ilyen teljesen lényegtelen dologban is hazudik, hanem szerző kénytelen mosakodni, miszerint "nekem semmi bajom... olvastam tőle sokat... (pláne) Kertész Imrét sem tenném kötelezővé..." Mi köze mindennek a polgármesterúr őkegyelmessége hazudozásához?!

Terézágyú 2012.01.18. 16:09:13

@frankyf*ckin4fingers:
"közreműködött, felbujtott, részt vett, megfélemlített... vad. van valami bizonyítható is, esetleg olyasmi amit tényleg ő követett el, és nem valaki más az ő (?) "felbújtására"? "

Yay... gyurcsány is csak "felbújtott" ugyebár a szemkilövéseknél...

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:10:25

@Terézágyú: nem tudhatjuk. remélhetőelg nem. mindketten azt hisszük, abban bízunk, hogy nem. ha túllépünk azon, hogy ezek a szemét szélsőjobbosok/szélsőbalosok, ezek a mocskok mi mindnere képesek... ezek.. ezek... ha ez meglenne, nagyot lépnénk előre.

sztrugackij 2012.01.18. 16:10:43

@Réz Aladár: Ha akarod, kiadhatlak!
/Már ha jól értem a célzást/

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.18. 16:13:14

WaSS értelmi szintjére jellemző, hogy képtelen volt magyar állampolgársági ügyében kapott kérelmére a választ megérteni. WaSS gyakorlatilag funkcionális analfabéta saját anyanyelvén!

Terézágyú 2012.01.18. 16:13:41

@frankyf*ckin4fingers:

Vagy éppen: ezek a mocsok románok mire képesek?

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:14:26

@Terézágyú: a szezon meg a fazon. ne keverjük, félrevisz.

Terézágyú 2012.01.18. 16:16:45

@frankyf*ckin4fingers:
de, de ezek ugyanazok... az egyik esetben nem hiszed el, hogy "felbújtott", a másik esetben biztos vagy benne, hogy "felbújtott"...

Hogy miért? Mert az egyiket szereted, a másikat utálod.

Dub hadnagy 2012.01.18. 16:18:21

én próbálkoztam vele, mert néhány nemzetileg túlfűtött ösmerősöm (akik mondjuk mást nem nagyon olvastak) istenítette, finoman szólva nem nyűgözött le, aztán olvastam ezt:

www.eokik.hu/id-93-kisajatitott_ter_nemzeti_kepzelet_doru.html

Az írója mindent elolvasott tőle , nem rajong érte, cserébe elég jó elemzést ad a mérsékelt írástudásáról, naiv romantikájáról és sajátságos (anti)humanizmusáról.

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.01.18. 16:18:27

@Reckl_Amál: Szerintem igen is valós problémákról ír. De mondjuk nem abban a formában, ahogyan én ezt be akarom fogadni.

Én mást várok az irodalomtól. De nem vitatom el, hogy vannak olyanok, akik ebben a formában szeretik élvezni, az adott időszak történelmi emlékezetét.

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:18:30

@Terézágyú: nem, nem azért. pontosan tudod, hogy mi a különbség. de meggyőzni nem akarlak, arról már leszoktam.

windex 2012.01.18. 16:21:52

@Terézágyú: nem értem. mi a baj? mindkettő egy vélemény. ráadásul a zsidó-liberális nem olyan egyértelműen pusztító, mint a náci. mert nem minden zsidó-liberális kártékony a kutlúrára nézve, pláne nem mészároltak le milliókat. vagy amelyik igen, az nem azért tette, mert zsidó (rákosi mester:-), a liberális meg pláne nem. a fenti vélemény oda mutat, hogy hangóztatóját a problémás emberi tényezők nem érdeklik, csak a művek. az emberi nehézségek kapcsán különben tűnődhetnénk egy sort beethovenen, caravaggio-n, adyn, és még egy sor kiváló mű alkotóján. érdekes adalékok vannak, de valójában lényegtelenek. szóval nem túl erős érv, amit felhoztál.

sztrugackij 2012.01.18. 16:22:34

Mi van fiúk?
Valaki beleszart a ventilátorba?

T akkor sem hinnétek el egy Wass Albert bűnösségét, ha youtube videót mellékelnék a kivégzésekről.
Nem kell aggódni!
Csak Izraelben és Romániában tartják háborús bűnösnek, ezek az országok meg kit érdekelnek!
Az Egyesült Államokban nem ismerik el az akkori bíróság illetékességét, ezért volt sikertelen a kiadatási kérelem.
Amúgy meg öngyilkos lett, amikor magyarországi kapcsolatai révén értesült arról, hogy az izraeli hatóságok vizsgálódnak az ügyben.

Egy minden tekintetben ártatlan embernek nehéz lett volna kiállni és megfelelni a vádakra?

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:23:10

@Terézágyú: semmi. ponzt ugyanaz a két szituáció.

Terézágyú 2012.01.18. 16:26:52

@frankyf*ckin4fingers:
Nem, a szituáció nem ugyanaz. Viszont egyikre sincs semmilyen bizonyíték.
Csak az egyik esetben azt mondod: "nincs bizonyíték, tehát nem bűnös", a másik esetben meg: "nincs bizonyíték, mert pl. eltüntették, de tuti, hogy akkor is bűnös"...

Terézágyú 2012.01.18. 16:29:09

@windex:
"nem értem. mi a baj? mindkettő egy vélemény."

Ez így van :)

"ráadásul a zsidó-liberális nem olyan egyértelműen pusztító, mint a náci."

Tényleg? :) Akkor jó :)
Ámbár sokak szerint ez mindkettő szitokszó...

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.18. 16:29:17

@sztrugackij:

Az újnyilas médiák szerint azért lett öngyilkos, mert elkeserítette Kuncze levele, mely szerint csak egy évre ideiglenesen kapta meg a magyar állampolgárságot!

Ez nem vicc, TÉNYLEG ezt olvastam, s állítólag WaSS tényleg ezt hitte, ami persze érthető, hisz funkcionális analfabéta volt.

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:30:03

@Terézágyú: ha láttam volna, hogy Wass lelövet, felbújt, terrorizál, nem kételkednék a bűnösségében. nem mondom, hogy nem bűnös, de való igaz, eddig még nem győztek meg. a másikat viszont átéltem, így ott hagyatkozhatok a saját élményeimre, személyes meggyőződésemre.

Terézágyú 2012.01.18. 16:33:40

@frankyf*ckin4fingers:
"a másikat viszont átéltem"

???
Láttad, hogy az illető lelövet??? felbújt??? terrorizál????

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:35:37

@Terézágyú: válaszolhatnék nagyon hosszan, de nem szeretnék. így kérlek, elégedj meg ezzel a válasszal: igen.

caymanos 2012.01.18. 16:38:23

@sztrugackij: nagyjából így van, kiegészítve azzal, hogy az amerikaik gyakorlatilag kiszöktették az usa-ba, és nem véletlenül lett öngyilkos egy vadászpuskával

ghavin 2012.01.18. 16:45:05

A szélsőjobb 2006-os megerősödéséig engem és környezetemet valamiért teljesen elkerülte az a fajta Wass Albert-imádat, amiért sok budapesti ismerősöm panaszkodott már a 90-es években. Emlékszem, hogy 2002 környékén a Kráter műhely több regényét is kiadta, s a kedvenc könyvesboltom fölvásárolt egy rakás kötetet tőlük. Kíváncsian emeltem le őket a polcról, elolvastam a fülszövegeket, ám végül úgy voltam vele, hogy ez nekem szól, azóta sem vásároltam meg, illetve olvastam el egyetlen Wass Albert regényt sem. Később, amikor egyetemen az óra közti beszélgetések során felmerült a szerző neve, s ugyanezt elmondtam, rögtön indult a posztban megfogalmazottakhoz hasonló pocskondiázás. Ez a tendencia folytatódott úgy két-három éven keresztül (2006-2009), azóta úgy látom, hogy a hallgatók körében inkább ciki Wass Albertet olvasni. Talán épp a korábban jellemző mentalitás vezetett ide.

2012.01.18. 16:47:59

@sztrugackij: És ezen nyilvánvaló náci bűnök sora után vajon mivel magyarázod, hogy az Egyesült Államok nem adta ki Romániának, illetve a Wisenthal központ vádjait is megalapozatlannak ítélte? Lehet, hogy az USA is náci állam?

@rkg: Én két regényt olvastam WA-től (Adjátok vissza a hegyeimet, Kard és kasza) és alapvetően tetszettek. Nincs CD-m Mága Zoltántól, ellenben elég jó gyűjteményem van operafelvételekből, közte persze a több Kékszakállúval is. Olvastam Kertész Imrét is, de semmivel sem tartom kevésbé hatásvadásznak, mint WA. Nem szeretem a KI vs WA összehasonlítást, mert teljesen a politika gerjesztette. Nem hiszem, hogy az a minőségbeli fölény, amire előszeretettel utalgatnak ballib oldalon minden jobboldali szakemberrel, művésszel és gondolkodóval szemben, valóban létezne.

Salaxxx 2012.01.18. 16:49:27

@bodzás: Nyolcadikos koromban jobb dolgozatokat írtam magyarból, mint ő bármikor, bármit. Persze ettől lehetne még Wass a népi középszer mintapéldánya, de valami népiesch diletánti” szükségét érezte a kiemelésének. Nem szokatlan jelenség ez olyankor, ha az - amúgy kultúrára éhes - rétegfogyasztó szellemi elitje politikailag, erkölcsileg netán jogilag kompromittálódik, súlytalanná, gyökértelenné válik. Vö.: Csurkizmus

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.01.18. 16:52:16

@sztrugackij: Két dolgot nem árt különválasztani.

Egyrészt Wass Albert, mint sztárolt személy író és az írásai által közvetített érték.

Másrészt a Wass Albert, mint háborús bűnös és erkölcsi példakép.

Íróként nem tartom jónak még csak élvezhetőnek sem, de ez jelenti azt, hogy másnak nem tetszhet. Idáig nincs hiba.

Ám az, hogy a "kétes hitelességű" román államapparátus éppen, milyen koncepciós pert talált ki - hogy egy magyar nemest eltávolítson szerintem nem hiteles. Forrást esetleg kérhetnék ezzel kapcsolatban?

De tegyük fel a hír igaz! Ha megkérdezel egy hithű Wass-isztát, szerinted elhiszi, vagy azt mondja: "ááá az egész zsidóliberál koholmány.

Nem hiszi el, mert számára mást jelent. Innentől a tény, hogy esetleg tényleg egy háborús bűnöst fanatizálnak mindegy is lesz. Mert ha elítélendőnek érzik azokat a cselekedeteket amiket feltételezzük tett, akkor nincs káros hatása a társadalomra, maximum ciki, hogy egy ilyen embert sztárolnak.

De amíg nemzetközileg nem ciki és nekem sem, megtűröm magam körül.

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 16:57:25

@Salaxxx: jobbat, mi? nyolcadikos korodban? tomas, te vagy az? tomas tranströmer?

Martian (törölt) 2012.01.18. 17:01:27

@Maceszka: "kétes múltú író"

Melyik író nem az? :)

Salaxxx 2012.01.18. 17:10:38

@frankyf*ckin4fingers:
Az, hogy ki kapja az irodalmi Nobel-díjat, nem irodalmi kérdés. És élek a gyanúperrel, hogy a többi tudományág kitüntetettjei sem kizárólag az elért eredményeik folytán lettek érdemesítve. Talán a matematikai Nobel-díj az egyetlen kivétel :-)
És ha a hozzászólásomban volt is némi költői túlzás, a példa jól szemléltette Wass irodalmi értékét és politikai értékesítését.

frankyf*ckin4fingers 2012.01.18. 17:18:45

@Salaxxx: értem én, náci létemre nem vagyok teljesen hülye, csak picit. csak ha én meg azt mondom, hogy szarás közben jobbat írok, mint kertész bármikor, az ugyanannyira nem viszi előre a dolgokat.

lehet, hogy wass nem a legjobb író a magyar irodalomtörténetben, de hogy ennyire rossz lenne? nem, azt nem hiszem. a funtineli boszorkány egy jó könyv, nem látom objektív okát, wass leszarozásának. a szubjektívvel meg nem tudok mit kezdeni.

Mr Neanderthal 2012.01.18. 17:19:56

Wass Albertnél unalmasabb írót nem olvastam, komolyan, teljesen igaza van a posztírónak.

rkg 2012.01.18. 17:21:12

@nemorino: mégis állandóan jön az összehasonlítás. ami szerintem nem csak a politika gerjesztett. személyiségtípusok, habitusok különbsége ez. (tényleg azt gondolom igen ritka az, akinek mindkettő sül.) zenei analógiát azért hoztam, mert jobban érzékelteti a különbséget. cifrázások és dallamközpontúság egyik oldalon (miért nézné le az ember Mága Zoltán közönségét - ha kedvüket lelik benne?), vájt-fülűség és kompozíció a másikon (aki nem tudja miért jó KI, az érti egyáltalán Camus-t?).
ellehet fogadni azt is, hogy az előbbi giccsparádé, meg azt is hogy az utóbbi kakofónia. kinek mi. (azért nemzetközi elismerésre csak az utóbbinak van sansza. de mondom: szerintem everything goes.)

windex 2012.01.18. 17:25:44

@Terézágyú: megint nem értem :-)

álnaiv "tényleg"-edet komolyan gondoltad-e? ha nem, mutasd, mi vetekedhet emberek megölésével.

álláspontodat elhomályosítja az "ámbár" szó használata :-)

én semmiképpen nem
szitokszóként használom ezeket, maradi kövületként inkább az "anyád, mocsok, szutyok, rohadék", ilyesmiket alkalmazom, ha olyan a helyzet. fűszerezve a "hordja el a hajad a szél, száradjon be a tüdőd, fordulj fel, féreg", avagy "rendőr rajzoljon körbe a születésnapodon" jókívánságokkal. viszont való igaz, hogy vannak, akik említett szavakat használják, ami szerintem hiba, már csak azért is, mert az én szitokszavaimat a másik fél is annak értelmezi, ezeket viszont nem biztos, így könnyen félerértésbe csaphat a vita :-) márpedig egy vitában jó, ha értelmezhetőek a hozzászólások, ugye. továbbá súlyos elfogultságról tanúskodik, és a tisztánlátást nehezítő szimplifikálás (jelentése többé-kevésbé egyszerűsítés, de semmiképpen nincs köze a fikához) felé mutat. én meg jobban kedvelem az objektivitást, de legalább az arra való törekvést, de aki a zsidó+liberális kombót szitokszóként használja, az nem törekszik erre. sőt, azoknál kissé túlsúlyban vannak az érzelmek, és az indulatok, melyeket a W.A. kérdés kapcsán fentebb is remekül szemügyre vehettünk.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.18. 17:28:15

@Réz Aladár: Valószínű azért is sztárolják, mert tetszik a jújdemagyaroknak, ráadásul erdélyi. Ha csak egy mezei magyar exnyilas lenne, akkor nem lenne akkora szám, de erdélyi! Az úgy már meghatványozza a magyarságát, meg a szenvedését. Szerintetek kiderül róla, hogy jelentett a szecusoknak?

Adamantinus 2012.01.18. 17:29:20

@sztrugackij: Gugliról szerzett értesüléseiddel fogadj meg egy jótanácsot. Szépen mondom, és finoman: kuss. Az a kor, mikor Wass Albertet halálra ítélték, az egy olyan kor volt, hogy a Maniu gárdisták vezéreit 2 hónaptól 5 évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. Szárazajta, Csíkszentdomokos, Gyergyószentmiklós.
Ezekről csak annyit, hogy a legfiatalabb csíkszentdomokosi áldozat 14, a legidősebb 84 éves asszony volt. Szépen sorban felterelték őket a temető mellé, megásták a közös sírt, majd az összeterelt falu szeme láttára belelőtték a gödörbe őket. Az öregasszony egyik unokájával és a 14 éves fiú öccsével még 1991-ben interjút készítettem. Nagyapámat puskatussal verték hogy megegye a magyar zászlót. Látod, nekünk volna miért gyűlölni egy népcsoportot. De mégsem tesszük. És Wass Albertet azért tisztelem, mert bár ő is megtapasztalta ezeket, írásaiból nem süt a gyűlölet. Úgy tudja ezeket a történéseket elmesélni, hogy keserűségen kívül semmi más nincs benne. Ezért kérlek, ha legközelebb a nevét a szádra veszed, előtte mosd meg, szappannal ha kell.

wilson77 2012.01.18. 17:30:49

W.A. giccses, negédes, gejl; elönti az agyat, a szívet és a májat Wass mérgezett, édes cukra.

bodzás · http://biokert-es-lelek.blogspot.com/ 2012.01.18. 17:41:05

@Salaxxx: gratulálok a regényeidhez, hol olvashatom?

Hát Wass Albertet olvastál-e? Egyet is?

windex 2012.01.18. 17:49:25

@rkg: á-á, a giccs és a kakofónia nem személyes ízlésbeli kérdés. (minden másban egyet értünk) ugyan nem úgy mérhető, mint egy liter tej, de meglehetősen körülhatárolható fogalmak, és jól azonosítható, mi mit takar. csak hát... nem kevés idő, tanulás, környezeti háttér, tapasztalás, miegyéb szükséges, hogy az ember képes legyen tisztázni, (érteni és élvezni) hogy mi micsoda. természetes, hogy az egyébként minden jogukban és emberi méltóságukban azonos, de ezen képességgel nem rendelkező egyének ezt sem ismerik fel, ha pedig felismertetik velük, nem szeretik elismerni, mert úgy érzik, degradálva vannak. pedig nem. a giccs giccs, a talmi talmi, ami pedig nem az, az nem az, van ennek egyetemes elbírálása. csak meg kell tanulni. mert ezek, meg az ízlés, meg hogy mi a szép és a - mondjuk - virtuozitás közti különbség tanulható dolgok. nagy segítséget jelenthet ebben a szülői háttér, egy-egy karizmatikus tanár, jó iskola, ennek légköre, ami jó kulturális közeg felé mutat, stb. tény, hogy ez nem adatik meg mindenkinek, ez sajnálatos. de ennek következtében sokan összecserélik a "nekem tetszik" fogalmát a jó/szép fogalmávval, azt hivén, hogy ami nekik tetszik, az a jó/szép. de ez nem így van. ha e két dolog egybeesik, halleluja. amennyiben nem, akkor sincs baj, nem szabad, hogy az ember rosszul érezze magát attól, ha a giccs, vagy rossz tetszik nek, meg attól se, ha a jó nem tetszik. csak tudjon különbséget tenni, képes legyen felismerni, hogy mi micsoda. meg azt is, hogy aztán a jó tetszik-e neki, vagy a giccs. nekem is tetszik például film, vagy sorozat, ami szar, és/vagy giccs, de valamiért szeretem. van, hogy tudom, de nem mindig. ha nagyon ráérnék, megkérdeznék egy agyturkászt, de nem érek rá. viszont tudom, hogy jó-e, vagy nem.

2012.01.18. 17:50:44

@rkg: Szerintem pedig két magyar sors (a kisebbségi sorban élő vidéki magyar nemes és a pesti zsidó gyerek), az egyik oldalnak az egyik kedves, a másiknak a másik. (Kicsit olyan, mint az Adjátok vissza a hegyeimet kötetben a románok elől bújkálók a hegyekben, ott van magyar gróf, örmény kupec, egyszerű erdész, mégis megférnek szépen egymással.) Lelke rajta mindenkinek, de aktuálpolitikához ne használjuk fel ezeket a sorsokat. KI felhasználta/felhasználja folyamatosan, amit elítélek, WA nem volt abban a helyzetben, talán ő is megtette volna, nem tudom. Én nem érzem WA ellenpontjának Kertészt Imrét. A minőségbeli kifogások talán hitelesebbek lennének, ha lenne akár egy olyan jobboldali szerző, akit baloldalon nem fikáznak le azonnal csípőből. Egyetemista koromban hajlottam elhinni ezeket a hangokat, de mára már kinőttem belőle.

"aki nem tudja miért jó KI, az érti egyáltalán Camus-t?" Én nem tudom, hogy értem-e bármelyiket, de KI-től rendkívül hatásvadásznak éreztem a Sorstalanságban, ahogy folyamatosan mentegette a nácikat, szinte bocsánatot kérve a saját létezéséért. Ez olyan manír, ami számomra szinte olvashatatlanná tette a könyvet.

Persze, semmi gond Mágával, de én inkább meghallgatok egy bayreuthi közvetítést. Egyébként még visszatérve az elsőként reflektált hozzászólásodhoz, olvasás közben nem szoktam zenét hallgatni. Igyekszem a zeneszerzőknek és az előadóművészeknek megadni azt a tiszteletet, hogy odafigyelek rájuk, ez olvasás közben nekem nem menne.

windex 2012.01.18. 17:55:46

@bodzás: beleolvastam. tisztelem az érzelmeit, értem és tisztelem a gondolati-tartalmi vonalat, de nekem olvashatatlan, nem irodalom, émelygek. maradok inkább márainál, lénárdnál, hamvasnál, csáthnál, ottliknál, petrinél, száraznál (az ifjabbnál is), temesinél, hrabalnál, marqueznél, esquivelnél, ennél-annál. ja! és svejknél! ez irodalom. te ezeket olvastad? melyiket nem ismered? vagy wass után becsuktad a könytár ajtót? remélem, nem :-)

windex 2012.01.18. 17:57:20

@nemorino: de! de! de! van gond mágával! az, hogy ízléstelen! azzal nincs gond, hogy ha valaki szereti. :-) nagy különbség!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.18. 18:01:30

Én elkezdtem olvasni az Adjátok vissza a hegyeimet!

A kevés könyvek egyike volt, amit letettem jóval a vége előtt.
Természetesen, ha ezt társaságban kifejtem, zsidó bérenc kommunista vagyok.
Egy másik társaságban pedig nem oly rég (más okból) náci voltam.

Úgyhogy nem kell foglalkozni az elmebetegekkel.

Pinka-Panka 2012.01.18. 18:06:41

Wass Albert műveiben jól bemutatja a rettenetes sorsú magyarság életét az elszakított országrészen. Igaz, amilyen fájdalmasan ír, mégis éreztem a reményt, a fényt művei befejező soraiban.
Wass Albert művei terjesztését a kommunista diktatúra tiltotta - pedig Ő is, akár Tormay Cecilé bujdosó volt saját hazájában.
Aki őt nem szereti illetve rajta kersztül ítéli meg, azt aki elismeri - az nem tudja mit beszél. Ő is magyar, akárcsak mi és nem tehetett arról, hogy egy igaztalan döntés leszakította a hazától.
Egyik megrendítő verse, aki még nem hallotta volna - érdemes szívvel hallgatni.

www.youtube.com/watch?v=rEX9zgYz0Lk

blizma 2012.01.18. 18:18:12

@Adamantinus:Jó volt olvasni a hozzászólásod. Őszinte barátsággal,ismeretlenül is.

lehuto 2012.01.18. 18:20:59

Nekem ő pont befér Müller Péter meg Coelho közé. De ha az egyik épp nincs a polcon, akkor mellé tolom Fejős Évát vagy Freit... Már ha egyáltalán a "munkásságától" még odafér bármi.

rkg 2012.01.18. 18:23:36

@windex: az elfogadás személyes, a befogadás személyiség kérdése. és személyiség kérdése az is, amit felsorolsz: vállalkozik-e valaki arra hogy kiépít egy ismeret/tapasztalat készletet magában. sok kutatás ment a személyiség-kultúra összefüggés boncolgatására, legnagyobb apparátussal Sidanius/Pratto dolgoztak, zanzásítva az eredmény: aki önbizalom hiányos, az hierarchiákat akar látni mindenütt (teljesen mindegy ő hol helyezkedik el benne), akinek van önbizalma pedig sokkal kevésbé.
@nemorino: folytatva amit windex-nek írtam: mert (sajnos) kevés is a nemzetközileg elismerhető jobbos művész. ez a teremtés terepe, ha autoritásokat hordozol magadban, az gátol.
(amit a sorstalanságról írsz, az SZÁMOMRA teljesen rossz olvasat. de ezen fölös lenne itt vitatkoznunk.)
a poén az, hogy én nagyon elvont kortárs komolyzenét szeretek hallgatni olvasás közben - amihez képest Kurtág szinte Vivaldi - és hogy tudom ezt legkényelmesebben - megszakítatlanul, hosszan -megtenni? úgy hogy a leglibcsibb város (San Fransisco) rádióját hallgatom.

Pinka-Panka 2012.01.18. 18:27:39

Az Antikrisztus és a pásztorok cimű regényét is ajánlom. A kommunizmus igazi arca, hogy mutatkozott be egy falu életében, Kikből lettek is azok és mit tettek azokkal, akik megtartották a hitüket. És az új "megváltó" eszme hogyan pusztította el a falut és lakosait.

dr. trafik nomac 2012.01.18. 18:27:43

@Pinka-Panka: Nem tudom milyen a kaliberul a Wass Albert, de a linkelt verse utan, inkabb kihanynam.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.18. 18:28:19

Na, és az milyen, amikor zsidók utálnak ki, mert nem vagy hajlandó naponta 5-ször egy-egy órát a holokauszt borzalmairól beszélgetni velük?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.18. 18:30:43

Folytatom:
Én amellett, hogy elolvasom Wass Albertet, elolvasom a liberálbolsevistaként nyilvántartott szerzők műveit is.

A liberálbolsevista rajongókból épp ez a nyitottság hiányzik, ők csak a saját kakijukban szeretnek fetrengeni, és ha nem teszel hasonlóképpen, akkor jön a címkézés és a gyűlölködés.

Pinka-Panka 2012.01.18. 18:31:06

@nomac:

Sajnálom, de hányni nem kell azért, csak egy kis empátia. Ennyi. Az nem sok.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.18. 18:32:57

@Pinka-Panka:

Minden szavad igaz, de azok, akik kiszolgálták az elnyomó hatalmat, netán ők vagy elődeik maguk is részesei voltak az elnyomó gépezetnek, nem szeretik az ilyen írásokat, mert birizgálja lelkiismeretüket. A bűnözőket az zavarja a legjobban, ha valaki vagy valami a bűneikre hívja fel a figyelmet. Emiatt készek akár újabb bűnöket is elkövetni.

Pinka-Panka 2012.01.18. 18:33:05

@Kara kán:
Szia és teljesen együtt érzek. Egy demokratánál ez nem jelent gondot, sőt az elfogadás sem. Nem kell szeretni, de a gyűlölet az elképesztő.
Egyetértek:)

Réz Aladár · http://gesztus.blog.hu/ 2012.01.18. 18:38:10

@Adamantinus: Megható, de nem érv. Viszont cserébe burkolt agresszió. Mesélhetnék én is a Benes dekrétumok hatásáról, de nem teszem. Mert semmi köze hozzá. Ahogy annak sem a másik oldal kit hogyan miért abúzált. Ne érzelmi felindulásból fenyegesse, kérje számon a forrásait!

mortibez (törölt) 2012.01.18. 18:41:42

Az ABC-k, trafikok, posta-hivatalok polcai tele vannak a könyveivel, a kifestők, az Ármány és Szerelem és a gyerekeknek szánt borzalmas minőségű atlaszok, enciklopédiák mellett (ez utóbbiak tárgyi tévedései tényleg kiakasztanak). Igazából Albert bá a helyére került, más kérdés, hogy a turbószittyákkal minden szart meg lehet etetni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.18. 18:52:07

Én például Esterházy Péterrel voltam úgy, hogy egy libsibolsi kölcsönadta egyik regényét (Harmonia cælestis). Kb. félig bírtam elolvasni. Untatott, hiteltelen volt, nem érdekelt.
Ez még kb. 2001-ben történt. Azóta aztán kiderült egy-két disznóság róla is. Mintha éreztem volna...

A mű maga az ember. Sok libsisbolsi próbálja palástolni tudálékossággal, nagyívűnek gondolt filozofálgatással, sznoboknak való, őket esetleg még megtévesztő trükközéssel a nagy semmit, ami a kobakjában van. Ha valaki meg rájön a turpisságra, és például egy ilyen fórumon lerántja róluk a leplet, úgy szűkölnek, mint a veszett és kezeletlen kutyák.

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.01.18. 18:53:14

Hát Kertész Imre nagy írónak számít mostanában, mert Nobel-díjat kapott, meg a származása is ugye.

Wass meg a nácikok közé tartozik egyesek szerint.

Namost Kertésztől olvastam a Sorstalanságot és szerintem egy unalmas szar volt.

Wasstól olvastam a Tizenhárom almafát, az Adjátok vissza a hegyeimet és az Elvész a nyomot. Mindhármat élveztem.

Akkor most én is a nácikok közé tartozom? :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.18. 18:54:44

@Rorschach:

Érdekes, hogy mennyien olvasták a Funtineli boszorkányt, de még helyesen leírni sem tudják a címet. Ha csak ennyire figyeltél a könyvre, nem csoda, hogy azt sem tudod, ki kicsoda benne.:-/ (Egyébként ízlésekről nem vitatkozunk, volt, ami tetszett tőle, volt, ami kevésbé.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.18. 18:58:15

@blizma:

Most már tudom, hogy miért volt értelme végigfutnom a kommenteket.:)

acsa77 2012.01.18. 19:05:40

És mi van akkor, ha mindkettőt "illuzionistának" tartja valaki? Mintha lemaradtak volna arról, mi történt a 20-ik században háttérben/előtérben, külsőleg/belsőleg? Magyarán legfeljebb társadalomtörténeti jelentőséget tulajdonítok a könyveiknek, de hiteles beszámolót a társadalmi viszonyokról, hiteles személyiségeket és hozzáadott gondolatokat nem találtam a műveikben.

Egyszerű mai példa egy film, a District 9. Azt hitték a rajongók, hogy hiteles kritika kisebbségi problémákról, miközben eleve 80%-ban szimplán tök üres, másrészt a bemutatott társadalmi problémáknak köze nincs a valós problémákhoz.

bodzás · http://biokert-es-lelek.blogspot.com/ 2012.01.18. 19:08:29

@windex: olvastam őket. Ahogy mondtam ízlés kérdése. Nem érdemes ezen ennyit vitázni, hidd el. Hamvast sem szereti mindenki, én nagyra tartom.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.18. 19:17:59

@blizma:
Az enyémet nem volt jó olvasni, ugye, te nyúlós csiga.
Az lenne a baj, ha jó lett volna. :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.18. 19:28:32

@Adamantinus:

Borzalmas.:( Szentdomokosi Márton Áron is, van valami azon a helyen.

redriot77 2012.01.18. 19:30:26

@közlekedési bűnöző: érdekes a gondolatmenet.

A Sorstalanság szerintem sem ér egy kalap szart sem. Sanszos ugyanakkor, hogy WA könyveit sem élvezném.

Ebben az esetben a kettő kiegyenlítené egymást, és nem lennék zsidóbérenc és fasiszta sem! :)))

caymanos 2012.01.18. 19:32:33

@közlekedési bűnöző: dehogy, csak kicsit egyszerű vagy, de biztosan szép

plb 2012.01.18. 19:45:00

Ki ez a Wass Albert? Hol focizik?

2012.01.18. 19:45:20

Ez jó! Was Albert a nagyar Shakywilly:D
Kéne WasAlbert képregényt csinálni. Arra pl nagyon jó. Oan szíp giccses-cikornyás képek lehetnének benne. Vennék, mint a vattacukrot. Egy ideig. Csak a magyarok oan??? lusták?
Szerintem fenekedésen kívül igen-igen alulmotiváltak, ha önálló cslekvésről van szó és nem lehet azonnal komoly összeget keresni.
Csinálnék én képregényt Sheggszpír János királyából is akár, csak nem tudok rajzolni.

windex 2012.01.18. 19:47:56

@redriot77: milyen hely ez? ahol stigma, hogy mit olvasok... vagy épp tüntetőleges gesztus, oda-vissza, mindkét oldalon. áhh, siralom

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.01.18. 19:52:34

Látom alakul itt a fikázás rendesen. A legjobban azok szapulják, akik csak annyit tudnak róla, hogy fikázni kell, mert valami jobber irodalmi ikon.

Írtam már róla egy szösszenetet, ajánlom figyelmetekbe, aztán folytassuk, feltéve ha elolvassátok egyáltalán :)

www.nemzetikonyvesblog.hu/wass-albert-kard-es-kasza/

windex 2012.01.18. 20:01:19

@bodzás: örülök :-) igen, az, hogy ki mit olvas (néz, hallgat, stb) valóban ízlés kérdése. meg hogy mi tetszik neki. de nem a tetszés tesz valamit jóvá/ízlésessé, hanem a műben foglalt értékek: gondolati, érzelmi, formai, képi, költői, filmnyelvi, stb. ezektől függetlenül tetszhet, vagy sem valami, de nem árt tudni, hogy tetszésünk pillanatnyi tárgya jó/ízléses/értékes-e. pl imádtam nézni a cobra 11 című sorozatot, de azért tudtam, hogy nem érték, vagyis jó. de azért szerettem :-) szóval nem ízlés kérdése, hogy W.A., vagy hamvas, vagy a többi jó-e, vagy sem. Wass nem jó, és amint kikopnak (okafogyottság miatt) az emberekből a hozzá kötött ideológiai ügyek miatti érzelmek, nyomtalanul fog eltűnni a süllyesztőben. ettől függetlenül nincs azzal baj, ha valaki szereti, és azzal sincs baj, aki szereti. csak jó, ha tudja, hogy nem azért szereti, mert jó, hanem mert ahhoz kapcsolódik, amit egyébként gondol egy témában. ja, és nem vitázunk, úgy gondolom, inkább beszélgetünk, azt meg érdemes olykor

windex 2012.01.18. 20:03:17

bocs, félreérhető volt:

"pl imádtam nézni a cobra 11 című sorozatot, de azért tudtam, hogy nem érték, vagyis jó."

helyesen: "de azért tudtam, hogy nem érték, vagyis nem jó."

windex 2012.01.18. 20:06:19

@közlekedési bűnöző: nem, nem tartozol a nácik közé. (szerintem w.a. sem, de azt nem kérdezted)

Muad\\\'Dib 2012.01.18. 20:09:48

Igazán büszkeséggel tölt el, hogy nemzettársaim között milyen magas szintet ér el a csótány nívójával rendelkező alakok száma (elnézést a csótányoktól), mind bal, mind jobb oldalon. Csak úgy repkednek a szar író, meg a zseni szavak. Semmi szerintem, semmi véleményem szerint. Mert ebbe az országban mindenki meg van róla győződve, hogy ő szarta a napot, és az ő ítéletei megfellebbezhetetlen igazságok. Ha netán rajta kívül még legalább ketten ugyanazon a véleményen vannak, mint ő, akkor pedig már tényekkel alátámasztott a véleménye.
Priceless...

windex 2012.01.18. 20:11:48

@Kara kán: honnan tudod, hogy nagy semmi, amit nagy semminek nevezel? :-) honnan tudod? csak mert nem értesz egyet vele? vagy mert nem érted? (és mielőtt ezt mellre szívnád, és/vagy megsértődnél, nem arra gondolok suba alatt, hogy gyengeelméjű vagy. van az úgy, hogy nem értjük egymást)

vezérfika 2012.01.18. 20:15:52

a vén zabagépnek már az epéje nem bírja a zabálást ezért halála előtt még megpróbál nyomot hagyni néhány kilobyteban egy jobb sorsra érdemes merevlemezen.
kár erőlködni medwe koma, senkit nem érdekel hogy te olvasol e Wass Albertet, ha nem kerülnél index címlapra abból az okból hogy bejegyzéseid rendszeresen hozzászólásra késztetik a jobb érzéső internetezőket akkor néhány hitközségbéli cimborádon kívül senki nem látogatná ezt a béna kis naplódat, de így is hamarosan elenyészik majd emléked, pár év múlva az archive.org is törli gondolatfoszlányaidat, és végül nem marad utánad semmi, csak egy ócska kis sírhalom.

ayatollah 2012.01.18. 20:15:58

"Volt ebben a liberális féregtől kezdve a hazaáruló büdös komcsin át a metszettfaszú slojmiig minden."

Szimpatikusak a barátaid :-D

ayatollah 2012.01.18. 20:17:20

Amúgy meg who the fuck is Wass Albert?

windex 2012.01.18. 20:19:12

@rkg: hogy vállalkozik-e, az nem kérdés, mert nem az adott személynek kell vállalkoznia, hanem a szüleinek, környezetének, stb.

a halál kamionja mindenkit elgázol 2012.01.18. 20:20:16

imre kertesz Sorstalanság c. regényét kötelező olvasmánnyá tenném, legalábbis az első 1-2 oldalig.
Ahogy bemutatja a zsidó kisboltos nyerészkedését a sárga csillag árusításán, az a zsidó lélektan olyan szintű ábrázolása amit csak egy fajtárs tud nyújtani.
Priceless!

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.18. 20:23:46

Na, még az idők kezdetén nekem is volt egy posztom kb. ugyanerről azt is kirakta az Index, ott is érdekes kommentek érkeztek.

Áh, itt is van:
masikmagyarorszag.blog.hu/2008/02/04/szelektiv_befogadokeszseg

Na mindegy, Wass Albert nem egy kimagasló író, a XX.-nak rengeteg jobb tollú magyar írója volt.

Ugyanakkor egy szubkultúrában ő lett "AZ ÍRÓ". Más kérdés hogy ennek a szubkultúrának nem igazán sajátja az irodalom, illetve a több forrásból való tájékozódás így aztán irodalmi kérdésekbe bonyolódni Wass Alberttel kapcsolatban ebben a közegben lehetetlen.

Maradjunk annyiban, hogy helye van a magyar irodalomtörténetben, de a mostani irodalomoktatás gyakorlatilag kihagyja a XX. század magyar irodalmát (mínusz József Attila meg Ady), szóval nem nála kéne kezdeni az irodalom terjesztését.

windex 2012.01.18. 20:34:34

@a halál kamionja mindenkit elgázol: nem értünk egyet. szerintem nem a zsidó lélektan ábrázolása, hanem egy szar ember karakterének ábrázolása. de mivel remekül szolgálja azt, ahogy te vélekedsz a zsidó jellemről, te ekképp jellemzed. tessék megtanulni disztingválni :-)

sztrugackij 2012.01.18. 20:36:12

@Adamantinus: Mert különben?
Beperelsz?Megkeresel a barátaiddal?
Ki kell állnom veled verekedni?
Töröld le a szádról a habot és olvasgasd tovább a kedvenc íródat.

windex 2012.01.18. 20:38:50

@vezérfika: mit utálkozol? az medwét nem fogja érdekelni, téged meg elönt az epe :-) hogy azt is értsd, mi ez, elmondom: medwének van egy blogja. bárkinek lehet, ugye, akár neked is. mert szeret beszélgetni, eszmét cserélni, kíváncsi a véleményekre, vagy egyszerűen leküzdhetetlen közléskényszere van, és így jobb mindenkinek - ha blogba írja - mert nem téged állít meg beszélgetni az utcasarkon órákra. egy-egy vélemény általában kavics a pocsolyába, miután sokan kezdenek beszélgetni, sokakkal. mi ezzel a baj? :-)

BKV - Önnek megyünk 2012.01.18. 20:40:47

azert szeretem olvasatni az ilyen postokat meg kommenteket mert igy emlekeztetem magam miert is huztam el Magyarorszarol :D

3dom'f'speech 2012.01.18. 20:43:23

a W csak az ilyen gyüttment idegenszívű proliknál felvett manír, egyes családoknál, mint amilyen a Wass család is, többszáz (talán közel ezer) éves írádmódban gyökerezik, ennyit illene tudni, ha a szokásos balliberrált fröcsögés előtt 1 percet szánna agyatlan posztolónk pl. a wikipedianak:

Családja

A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak.[5] A család 1744-ben, Mária Teréziától kapott grófi címet.

Nagyapja, Wass Béla országgyűlési képviselő majd Szolnok-Doboka vármegye főispánja volt. Apja Wass Endre (1886–1975).

PERSZE, A TUDATLANSÁG PROLI KIVÁLTSÁG, ugye medwe el'társ

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 20:53:17

@3dom'f'speech: Ez arra bizonyíték, hogy a nagyapa W-vel írta. Az még nem Árpád-kor és nem ezerév és attól még a W lehet felvett.

sztrugackij 2012.01.18. 21:00:47

Tulajdonképpen az a baj a jobboldal itt jelenlévő műértőivel(tisztelet a kivételnek), hogy ideológia alapján keresnek irodalmi, történelmi, sőt tudós példaképet, és közben nem értenek az irodalomhoz, nem ismerik a történelmet és a fizikai ismeretek terén Egely Györgyig jutottak.
Nem viccelek, egy antiszemita a legtöbb esetben kamunak tartja az einsteini speciális relativitás elméletet.

Maradjunk annyiban, hogy objektív, kizárólag irodalmi munkásságát megítélve csak a középszerű vagy az alatti írók táborába tartozik.

Márai Sándor, az egyik legnagyobb magyar polgári író is "népnemzeti giccsként"jellemezte Wass műveit.

Aki szereti, az a személye és a műveit átható nemzeti büszkeség és öntudat miatt kedveli.
Egy mű irodalmi értéke nem csak ebben nyilvánul meg.

windex 2012.01.18. 21:13:44

@3dom'f'speech: ha tovább gugliznál és olvasnál, tudnád, hogy a családnak problémát okozott a szász környezetben a szimpla v. mivel a német nyelvben azt f-nek ejtik. az s-t meg sz-nek. hogy hangzana eszerint az ősi név? mutatom: fasz. ugyebár az árpád korban ez még nem tűnt problémának a család számára, mert 1. nem voltak arra németajkúak, vagy 2. ők nem voltak németajkúak közelében. a nagypapa viszont változtatott, az meg erősen a XIX. század volt. legközelebb nézz körül, de tényleg csak egy szemvillanásnyit, ehhez annyi pont elég volt, mielőtt kioktatásba kezdesz :-)

én biztos nem égetném magam ilyesmivel, mint amit te írtál, mutatom:

"a W csak az ilyen gyüttment idegenszívű proliknál felvett manír, egyes családoknál, mint amilyen a Wass család is, többszáz (talán közel ezer) éves írádmódban gyökerezik, ennyit illene tudni"

hát, mint a képlet mutatja, ezt pont nem illene tudni, sőt, pont ezt illene nem tudni

szép jó reggelt!

sztrugackij 2012.01.18. 21:25:59

@3dom'f'speech:

"A Wass család eredete az Árpád-korig vezethető vissza, és egyike Erdély legrégibb nemesi családjainak.[5] A család 1744-ben, Mária Teréziától kapott grófi címet."

Á, értem már!
Ettől lesz valaki tehetséges író.

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.01.18. 22:07:54

@Muad\\\'Dib: Ezt úgy írod, mintha valami újdonság lenne! És még hány témával kapcsolatban van itt a blog.hu-n ugyanez...

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2012.01.18. 22:10:16

@3dom'f'speech: Azért ne alázd már porig légyszíves a mackót, legközelebb hogy fog ilyen, színvonalas bejegyzést írni ha leépíted az önbizalmát ? :)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 22:14:00

@nemzetikonyves: Egy nagyapa neve több ezer éves és Árpád-kori írásmódra bizonyíték? :-)

Tatrangi 2012.01.18. 22:15:13

Minden gyűlölködőnek és istenítőnek ezt a józan írást ajánlom: www.jogazda.sk/szemle/index.php?option=com_content&task=view&id=240&Itemid=50

windex 2012.01.19. 00:00:32

@nemzetikonyves: alázatos bocsánat, de @3dom'f'speech nettó hülyeséget írt, az pedig ilyenformán alkalmatlan az önbizalom megrendítésére és megalázásra :-) ebből következőleg intésed is okafogyott :-)

windex 2012.01.19. 00:14:50

@Tatrangi: elolvastam! klassz! egyetértek, csak ajánlani tudom

bigthereal 2012.01.19. 00:27:04

nem azért, de a háború előtt több irodalmi díjjal tüntették ki Wass Albertet.

a Funtineli boszorkány pedig oláh irodalmárok szerint az oláh hegyinépek legautentikusabb ábrázolása.

az pedig, hogy mi a giccs, szubjektív kategória.
szeirntem pl. Wass Albert képei nem giccsesek, hanem megkapóak.

windex 2012.01.19. 00:39:11

@bigthereal: minden ok, egy nem: a giccs nem szubjektív kategória.

viszont azt is lehet szeretni, támadhatnak érzelmei az embernek egy giccses mű befogadásakor is. az miért lenne baj? szerintem válllalható, ha valaki valami giccseset szeret. az a rossz, ha 1. nem ismeri fel, hogy az giccs, 2. ha nem tudja egyeztetni a dolog giccs mivoltát az önbecsülésével, és azt hiszi, hogy a személyes értékét rontja, ha giccs az, amit kedvel. én is szeretek ezt-azt, ami giccs, mégse vagyok tőle rosszabb ember :-)

bigthereal 2012.01.19. 01:07:06

@windex: és ha nem szubjektív kategória, ki és/vagy mi határozza meg, írja körül, egzakt módon, hogy mi a giccs?

netán jogszabály határozza meg?
vagy az MTA állásfoglalása?

windex 2012.01.19. 01:22:39

@bigthereal: meg kell tanulni. kulturáltnak, műveltnek kell lenni, és amíg az ember az lesz, az esetek többségében csiszolódik az ízlése, és jó lesz :-)

amúgy, hogy mi a giccs, az körülírt fogalom. iskolában is tanítják, rajz, művészettörténet, ének-zene, ilyesmi órákon. akik ezt ekkor, vagy később nem tanulták meg, a jó ízlésük sem alakult ki, továbbá azt hiszik, hogy a tetszés egybeesik a jóval, neadjisten az lesz jó, ami nekik tetszik, azok vitatkoznak egy-egy mű (film, irodalom, festmény, stb) felett, hogy az jó-e. erről már feljebb is írtam, mutatom:

ugyan nem úgy mérhető, mint egy liter tej, de meglehetősen körülhatárolható fogalmak, és jól azonosítható, mi mit takar. csak hát... nem kevés idő, tanulás, környezeti háttér, tapasztalás, miegyéb szükséges, hogy az ember képes legyen tisztázni, (érteni és élvezni) hogy mi micsoda. természetes, hogy az egyébként minden jogukban és emberi méltóságukban azonos, de ezen képességgel nem rendelkező egyének ezt sem ismerik fel, ha pedig felismertetik velük, nem szeretik elismerni, mert úgy érzik, degradálva vannak. pedig nem. a giccs giccs, a talmi talmi, ami pedig nem az, az nem az, van ennek egyetemes elbírálása. csak meg kell tanulni. mert ezek, meg az ízlés, meg hogy mi a szép és a - mondjuk - virtuozitás közti különbség tanulható dolgok. nagy segítséget jelenthet ebben a szülői háttér, egy-egy karizmatikus tanár, jó iskola, ennek légköre, ami jó kulturális közeg felé mutat, stb. tény, hogy ez nem adatik meg mindenkinek, ez sajnálatos. de ennek következtében sokan összecserélik a "nekem tetszik" fogalmát a jó/szép fogalmávval, azt hivén, hogy ami nekik tetszik, az a jó/szép. de ez nem így van. ha e két dolog egybeesik, halleluja. amennyiben nem, akkor sincs baj, nem szabad, hogy az ember rosszul érezze magát attól, ha a giccs, vagy rossz tetszik nek, meg attól se, ha a jó nem tetszik. csak tudjon különbséget tenni, képes legyen felismerni, hogy mi micsoda. meg azt is, hogy aztán a jó tetszik-e neki, vagy a giccs. nekem is tetszik például film, vagy sorozat, ami szar, és/vagy giccs, de valamiért szeretem. van, hogy tudom, de nem mindig. ha nagyon ráérnék, megkérdeznék egy agyturkászt, de nem érek rá.

na, hát ez van

windex 2012.01.19. 01:34:32

@bigthereal: ja igen, szóval ne várj egy egzakt, pár mondatos leírást, ez nem konzerv, hogy elolvasod, oszt jó napot, attól kezdve tudod, mi a giccs, és jó ízlésed lesz. rengeteget kell olvasni, filmeket nézni, zenét hallgatni, meg ilyenek, és lehetőleg hozzáétőkre hallgatni (mert igen, ilyen is van, sőt, nem egzakt közmegegyezés is van arról, hogy mik a jó művek. ha ezt már nagyjából tudod, akkor vagy művelt, tehát jobb az esélyed a jó ízlésre), megkönnyíti a dolgot, mintegy puska a könyvtár, ahol sokmindenről összefirkáltak sokmindent, és a sokféle elmélet között, hogy mi miért jó, vannak nagyon érdekesek is, viszont mind segít a saját jól kalibrált értékítéletek megszülésében. és ha ezt az ember nem hozza otthonról, akkor komolyan meg kell érte küzdeni, és sok évbe telik... de nem a kedved akarom elvenni, sőt. kezdd máraival és hamvassal!

végül - most már tényleg lekopok - egy márai gondolattal húzzuk le a rolót mára:

„És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.”

Adamantinus 2012.01.19. 07:53:17

@sztrugackij: Nem, drága virágszál. Azt teszem veled, ami a magadfajtáknak legjobban fáj: sajnállak kicsit, majd teljesen ignorállak.

újvámpír 2012.01.19. 08:31:50

@Terézágyú: Nem vagyok irodalomtörténész vagy kritikus, így szakmai választ nem tudok adni. A saját véleményem szerint Wass gyönyörűen ír magyarul, a tájleírásai felülmúlhatatlanok. Kertésztől egy könyvet olvastam, a Sorstalanságot, ami zavaros, magyartalan mondatszerkesztésű, nem tetszett, többet nem olvastam tőle.

blizma 2012.01.19. 09:14:08

@sztrugackij: Antiszemita svájci-,majd később olasz álfizikusok a fénynél gyorsabb antiszemita neutrinókat azonosítottak tavaly szept-ben és nov-ben.Mi lesz itten kérem?

frankyf*ckin4fingers 2012.01.19. 09:15:57

önmgában tragédia, hogy van ilyen, meg olyan hozzászóló. de hát mindegy, én már ebben szocializálódtam, nem fogom eljátszani a nagyhalált. csak úgy tanulságként átfutom még egyszer a 180 hozzászólást, és megpróbálom kitalálni, hogy melyik brigád tanúsított több agressziót, intoleranciát. aztán istenem, nehogy kiderüljön, hogy a liberális nem toleráns. persze majd valaki jön és jól elmagyarázza, hogy a nácik miatt van így. ehh. és elkezdjük elölről. ehh.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.19. 10:39:57

@windex:

Speciel Szapolyait is azért írták régen Zápolyának, mert a 20. század elejéig váltakozott a nevek különféle írásmódja, ráadásul a helyesírás "rendezéséig" több betű is rendelkezésre állt ugyanannak a hangnak a jelölésére. Csak pár példa: Horváth, Vargha, Weöres, Weér, Soós, Sebeők, Kolosy (zs-vel ejtendő), Klaniczay, Maróthy. Na, éppen ezt illene tudni kisiskolás kortól kezdve.
A czegei (és nem cegei) Wassok esetében is könnyű eldönteni a kérdést: meg kell nézni az okleveles adatokat, amelyek valószínűleg több verziót is tartalmaznak, előfordulhat például, hogy először Wass, aztán Vass, végül a nagyapa korában ismét Wass formában fogunk a névvel találkozni. (A barátom középkori eredetű nemesi családja esetében is többféle írásmód bukkan fel, nem ritka dolog ez.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.19. 11:27:49

@Tatrangi:

Bár nem nekem lett ajánlva, de így is jó volt elolvasni.:)

windex 2012.01.19. 11:30:03

@Mj: hogyne, és például halotti beszéd, amelyből kiderül, nem csak a nevek változnak idővel. érdekes a nyelv és az idő kapcsolata... szóval nem látom, hol mond ellent finom óvatossággal, kellő távolságtartással megfogalmazott véleményednek az általam írt néhány mondat. illetve de, ellenben amit írtam, nem arra alapoz, hogy "előfordulhat", hanem a helyi történeti emlékekre. persze a nagypapa korabeli ok ismerete még nem zárja ki, hogy korábban "előfordulhatott", de a konkrét ismeret fix dolog, nem feltételezés, és ugye @3dom'f'speech patetikus, gőgös és lekezelő marhaságára - ami épp azt az óvatosságot és finomságot nélkülözi, amit a te válaszod nem nélkülöz - vonatkozik

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.19. 12:34:08

@windex:

Illetve érdekes a nyelvi logika, például a magyarban ismert hangok egy itáliai vagy egy német scriptor által lejegyezve eltérő írásmódokhoz vezettek. És ha már szóba jött a német logika, valóban oda-vissza feleltettük meg egymásnak az olyan magyar hangokat, amelyekre eredetileg nem volt latin betű, lásd: Vas(s) nem egyenlő fasz. De Anonymus Buduvaru - és nem Budavára - írásmódjának régiesítő koncepciójáról is lehetne beszélni, de ez a téma már messzire visz.

Valóban, nem feltétlen ellentmondás, igazából, ha nem lenne dolgom, meg is kereshetném a már régen kiadott czegei Wass család okleveles gyűjteményét, és töviről hegyire végigbogarászhatnám a névváltozatokat, már, ha voltak egyáltalán. Addig meg természetesen maradnak a feltételezések a nagyapa koráig. Egyébként a nagyapa veje, egyben Wass Albert apósa és nagybátyja hamburgi német volt. Egy forrás - www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=69&lap=0 -szerint azonban már az amerikai kalandok után visszatérő Wass Sámuel akadémikus és képviselő (1814-1879) személyében keresendő a névváltoztató, akit szintén zavarhatott a ciki kiejtés.
A hangnem minden ideológiai, hitvita típusú eszmecsere folyamán el szokott durvulni - sőt, van, aki ilyen alapú vitává "trollkodja át" az értelmesen induló véleménycserét is -, nem kell hozzá alkalmazkodni.:P

bigthereal 2012.01.19. 13:15:12

@windex: értékelem a jószándékod, de tényleg nekem akarod ajánlani, hogy mit olvassak, hogyan fejlesszem az ízlésem? hahaha

kicsit el vagy tévedve, barátom, nem hiszem, hogy nálam többet olvastál vagy több zenét hallgattál életedben, továbbá azt sem hiszem, hogy iskolázottságban illetve a munkád társadalmi presztízsében felettem állnál, így nincs szükségem arra sem, hogy vezess az úton:)

amit fentebb írtál, abból azonban kétségkívül kiderült, hogy a giccs, abszolút szubjektív fogalom.

továbbá azt is leírom, hogy szeretem Wass Albert műveit, és értékesnek is tartom őket.

Salaxxx 2012.01.19. 15:20:14

@bodzás:
A funtineli boszorkányt, akkori barátosném kérésére, olvastam el, mint mondotta - kötelező olvasmányként. Az első 45 oldal után lezuhanyoztam, de az a ragacsos gicsspancs még napokig az agyamra tapadt. Csak egy nagy adag Hrabal állította vissza midiklorián szintemet. A másodi-harmadik kötet a Kard és Kasza volt, az érintettség jogán. Ez a mű - mű. Néhány oldal után bukkant fel bennem a hiteltelenség érzése, és erősödött mindjobban, az első kötet végéig. Olyan, mint egy Bali szigeti meditatív harci tánc. És persze az elmaradhatatlan ömlengés, és malaszt. Históriát szívlelő ember lévén végigrágtam magam a Műn, de férfiasan beismerem - a második kötet kifogott rajtam. Elkopott mellőlem a könyv. Összegezve: Unalmas, sablonos, különböző testnedvektől csöpögő, habcsók áradat.

sztrugackij 2012.01.19. 15:22:16

@Adamantinus: Az ignorálás az jó!
Angol tudósok kutatásaik alapján, arra jutottak, hogy amiről nem tudunk, az nem is történt meg.
Van egy kis kvantumfizikai jellege a dolognak, legalábbis a koppenhágai értelmezés szerint, ami...., de hát mit beszélek itt fizikáról(homlokára csap), hiszen te jobboldali vagy!

sztrugackij 2012.01.19. 15:36:54

@blizma: Mivel látom, hogy szakértővel hozott össze a sors, szeretettel várlak a szkeptikus fórum relativitás témájánál, ahol levezetheted a speciális relativitás elmélet Einsteinétől eltérő változatát, az általad említett kísérlet adataira támaszkodva.
Annyira örülök, hogy van végre valaki, aki nem csak főcímeket tud idézni az internetről, hanem komoly szakirányú képzettséggel is rendelkezik ahhoz, hogy megvitathassunk egy ilyen komoly horderejű dolgot.

Arra gondolni sem merek, hogy az a típus vagy, aki ha a Bors címlapján azt olvassa, hogy Stadler örökmozgót épít, máris ordítja, hogy megdőlt az energiamegmaradás törvénye.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.19. 16:33:36

@sztrugackij:

Engem érdekel a fizika - ez nem azt jelenti, hogy a szakértője vagyok:) -, és jobboldali vagyok, úgyhogy nyugodtan mesélhetsz.:) (Bár meglehetősen torznak tartom mostanság ezt a jobboldal nevű fogalmat, de közmegegyezéses alapon most jó lesz ez is.:))

windex 2012.01.19. 17:24:04

@bigthereal: nem, nem értékeled. :-) nem ajánlottam, hogy fejleszd az ízlésed, mert nem tudom, milyen. de te se tudod, hogy én hogy állok olvasnivalóval, meg a műtörténettel :-) de segítek: szerintem bármennyit is olvastam, nem tartom elégnek. viszont az ízlésemmel nincs baj, hála az ősöknek, környezetnek, miegyébnek. szóval köszönöm az aggodalmat, de eltévedésről nincs szó :-) mindenesetre szólok, hogy ahogy eddig sem, ez után se fogom alábecsülni az iskolázottságodat. azt ábrázoltam, milyen módon fejlődhet az ember ízlése. ne vedd magadra, és főleg ne szívd mellre.

a munkák társadalmi presztízséről meg érdekes diskurzust lehet folytatni, (én minden esetre nem nagyon bíznám magam erre), mivel a társadalmi presztízs és megítélés meglehetősen visszás - ebben, gondolom, egyet érthetünk. mert ugye a társadalmi presztízst a fizuban is jelzik, ehhez képest a tanárok hogy állnak... mondhatni társadalmi presztízs szempontjából ők a legalja, tekintettel arra, hogy egy nyomdai raklapmunkás kezdőbére nagyobb, mint egy 10 éve dolgozó tanáré. pedig a tanárokon sokkal több múlik, az emberek a gyerekeiket bízzák rájuk minden nap, + a kultúrához, annak fejlődéséhez, de legalább túléléséhez is sok közük van. vagy szerinted egy fitymatyi "menedzser" társadalmi presztízse a fasza? csak mert nagy pénzekkel bűvészkednek? és a tanárok csak egy pont ezen a térképen. amúgy gondolom elég nagy fiú/lány vagy, nem kell téged vezetni (különösen nem az én dolgom), a nagyok már elvezetgetik magukat :-)

azért szólok, hogy hiába állítod az ellenkezőjét, a giccs nem szubjektív fogalom, és nem azért mert én mondom, hanem fordítva, én azért mondom, mert nem az. és természetesen nem az derült ki (mármint hogy a giccs mibenléte szubjektív) abból, amit írtam. bár ha olvasott és művelt vagy - mint ezt állítod is - ezt neked is tudnod kell, úgyhogy szerintem nem érdemes ezen rugózni a vita kedvéért.

azzal pedig - mint írtam volt - igazán végképp semmi baj, hogy szereted w.a. műveit. szíved joga, mondtam, én is szerettem a cobra 11-et, pedig ajjaj... az aztán nem értékes, sőt :-) viszont nem gondolom róla, hogy jó, csak mert én szeretem. w.a. művei viszont értéket jelentenek, miképp az operett is, 1. az indítékai miatt, amik vitán felül tisztességesek, 2. a magyar kultúra része, miképp - ismét - az operett is az. viszont irodalomként finoman szólva meglehetősen hullámzó minőségűek. de, mondom újra, ez sem baj, ha valaki szereti. csak nem árt tudni, mit szeret az a valaki. persze ha olyan olvasott és tájékozott vagy, mint állítod, és tekinthetlek partnernek, nyilván olvastad pomogáts béla disztingvált és árnyalt írását - feljebb valaki linkelte is -, hát igen, nem meglepő és mulatságos, de mértéktartó és igazságos. ha valamilyen véletlen folytán elkerülte volna a figyelmedet, nagyon ajánlom, remek hézagpótló! :-) kérlek, légy figyelmes, ezúttal már ugyan ajánlottam, de ez még mindig nem vezetési szándék.

hát, doktor úr, maradok tisztelettel: windex (ami mindenre jó, az üvegtől a horzsolásig, legalábbis a görögök szerint - de ezzel is nyilván tisztában vagy) :-)

windex 2012.01.19. 17:38:03

@Mj: jajjajjaj, most akkor melyik jobb oldal? az, amelyik szegfűzik, és balra veri a mellét, miközben a marx által felvázolt kapitalisták jelenthetnek nekik, vagy a magyarnarancsosok, akik jobb-ra vágynak, de bizonyos huhogók szerint tulajdonképpen vérnősző komenisták? most akkor mi "belgák" (magyarok) hova álljunk? teljesen elveszettnek érzem magam! :-) ne haragudj, ezt nem lehet kihagyni, itt mostanában kellene tudni valami helyi kódot, aki mindent ért. én például liberális vagyok. mármint például ember- munka- és szórakozó- és mindenféletársaim kezelését illetően, vagy a gyereknevelést illetően. ezt általában szeretik, mert nem erőszakolom meg sem a szűkebb, sem a tágabb környezetemet, és mert úgy érzik, hogy tisztelem őket, mégse mondhatom ki hangosan, pl a 2-es villamoson anélkül, hogy ne nézne rám ferde szemmel valaki. mikor mondjuk egy kínai sem utazik ott velem.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.01.19. 18:13:29

@Mj: milyen szép, kulturált vélemény a tiéd. Teljesen mindegy miről szóltál, de azt úgy mondtad, hogy a szívem közben felmelegedett.
és én ez köszönöm neked :)

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.01.19. 18:54:21

@caymanos:

Köszi a véleménynyilvánítást!

Azért arra kíváncsi lennék, hogy miből sikerült leszűrnöd ezt?

sztrugackij 2012.01.19. 22:01:50

@Mj: "Engem érdekel a fizika..."

Ennek örülök!
Szerinted is dobhatjuk el a speciális relativitás elméletet?

/Bocsánat, most offolunk./

"és jobboldali vagyok, "
És mi újság ott nálatok a jobboldalon?Minden ok?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.19. 23:23:56

@windex:

"jajjajjaj, most akkor melyik jobb oldal? az, amelyik szegfűzik, és balra veri a mellét, miközben a marx által felvázolt kapitalisták jelenthetnek nekik, vagy a magyarnarancsosok, akik jobb-ra vágynak, de bizonyos huhogók szerint tulajdonképpen vérnősző komenisták? most akkor mi "belgák" (magyarok) hova álljunk? teljesen elveszettnek érzem magam! :-)"

Ezért írtam azt, amit.:) Nekem nem pártom, hanem értékrendem van. Mostanság például különösen nincs olyan párt, amely köszönőviszonyban lenne az én társadalomképemmel.

"ne haragudj, ezt nem lehet kihagyni, itt mostanában kellene tudni valami helyi kódot, aki mindent ért."

Mármint amit mindenki ért? Mert így érteni vélném e mondatot.

"én például liberális vagyok. mármint például ember- munka- és szórakozó- és mindenféletársaim kezelését illetően, vagy a gyereknevelést illetően. ezt általában szeretik, mert nem erőszakolom meg sem a szűkebb, sem a tágabb környezetemet, és mert úgy érzik, hogy tisztelem őket, mégse mondhatom ki hangosan, pl a 2-es villamoson anélkül, hogy ne nézne rám ferde szemmel valaki. mikor mondjuk egy kínai sem utazik ott velem."

Csak egészen nyugodtan légy az, ami szeretnél lenni, elég kevés ideje ismerjük ahhoz egymást, hogy egy gumifogalom alapján meg akarjalak ítélni.:) (Bizonyos kérdésekben én is liberális vagyok, pedig alapvetően konzervatív az értékrendem.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.19. 23:32:45

@Almaleves:

Nahát, én köszönöm, ha tetszett, amit írtam.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.19. 23:40:37

@sztrugackij:

Én kivárok, és mivel nem vagyok zseni a témában, csakis mások véleményét tudnám ebben a kérdésben szajkózni.

Nálunk nem nagyon van, inkább csak nálam. Mert persze az ember alapvetően imád közösségekbe tartozni, de számomra a következetes értékrend többet jelent a szekértáborok kényelmes akolmelegénél. Tehát igazából nem is lényeges, hogy minden oké-e, hiszen az értékrendem inkább statikus, mint a pártdrukker formációké, akiknél mindig van valamilyen hátraarc, vagyis valami nem oké. De azért köszönöm a jobboldaliságom hogyléte felőli érdeklődést.:)

windex 2012.01.19. 23:47:42

@Mj: hát, igazán nem akarlak megbántani :-), de általában gondoltam a kérdést, nem konkrétan az ítéleted viszonylatában. na jó, komolyabban: persze, vagyok, ami kívánkozik, meg értékrend szerint, meg ilyenek, de hogy alapvetően jót jelentő szóval bélyegzik meg egyesek azokat, akiket utálnak, ezt nem csípem. na jóccakát :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.20. 00:22:56

@windex:

Általában nem tudok válaszolni, mivel nem általános, hanem egyedi vagyok.:P
A jót jelentő szó alatt mit értesz pontosan? Én amúgy nem szeretek utálni senkit sem. Jó éjt!

windex 2012.01.20. 00:37:59

@Mj: liberális. szerintem ez egy jót jelentő szó :-) utálni én sem :-) szeretni sokkal inkább, az tök jó

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.20. 00:43:29

@windex:

A liberális egy viszonylagos fogalom számomra, lehet jó is meg pejoratív is, a szövegkörnyezettől függ. (Mint említettem, bizonyos kérdésekben én is az vagyok, és mivel ezt leírtam, így jónak kell tartanom, hiszen ha nem tartanám annak, nyilván szégyellném leírni.)
A világ egyik legjobb dolga a szeretet.:)

blizma 2012.01.20. 09:54:10

@Mj: Azok közé tartozol,akiket jó olvasni.Szemlátomást fiatalabb vagy(feltehetően sokkal...),mint én,mégis tanulok Tőled-pl.türelmet.

Adamantinus 2012.01.20. 14:51:49

@sztrugackij: Igen, az vagyok. Csak épp elgépelted. Az "oldali" toldalék elmarad, veled szemben mindenképp :) Na persze, majd egy fizikus meg is érti ezt az apró árnyalatot...

sztrugackij 2012.01.20. 14:54:31

@Mj: "De azért köszönöm a jobboldaliságom hogyléte felőli érdeklődést.:) "

Hát...,szívesen!
Kíváncsi lettem volna, hogy egy jobboldali-konzervatív elveket valló, saját jellemzése szerint következetes egyén hogyan vélekedik egy nagy vonalakban hasonló(?) beállítottságú kormányzati erő munkájáról, eredményeiről.De, úgy látszik, nem "ment át" a kérdés.

Amúgy nem is a témához kapcsolódik, talán később egyszer még visszatérhetünk rá.

sztrugackij 2012.01.20. 15:15:37

@Adamantinus: "Az "oldali" toldalék elmarad, veled szemben mindenképp"

Tehát rossz megfogalmazással és sajátosan értelmezett szellemességgel azt próbáltad kifejezni, hogy te jobb vagy nálam?
Javíts ki, ha tévednék; még nem vagyok jártas a jobboldal által használt speciális nyelvezet terén.
Időnként az az érzésem, hogy a teljes Wass életmű átrágása után sem sikerül egyeseknek megtanulniuk magyarul.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.20. 17:27:40

@sztrugackij:

Most is visszatérhetünk rá: meglehetősen kritikusan állok hozzájuk - tüntettem is ellenük, ahogy 2006 őszén is mások ellen -, főleg, hogy egészen másnak deklarálják magukat, mint amik valójában. (Megtalálták a piaci rést, ennyi történt.)

sztrugackij 2012.01.20. 18:24:19

@Mj: Meglehetősen zavarban vagyok, hogy konkrét és egyenes választ kaptam a kérdésemre; most kétségbeesetten keresem, hogy balliberális trollként mibe tudjak belekötni, de sehol egy helyesírási hiba, szélsőséges gondolat, személyeskedő megjegyzés.
Nem mondhatnám, hogy megkönnyíted a dolgomat.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.20. 19:40:08

@sztrugackij:

Mindjárt könnyű dolgod lesz, ha leteszel trollkodási szándékaidról, és pusztán csak beszélgetni akarsz.:)

sztrugackij 2012.01.21. 20:06:55

@Mj: Nos, megpróbálhatom, ha már olyan szerencse ért, hogy ilyen beszélgetőpartnerre akadtam a másik oldalról.

Ahogy én látom, és amire már korábban is utaltam, Wass Albertet szinte már kötelező kedvelni jobboldali körökben.
Ha valaki rossz írónak tartja, vagy nem kedveli ezt a giccsbe hajló stílust, arra rögtön rásütik a liberálbolsi-gyurcsányista-komenista jelzőt.
Arról már nem is beszélek, hogy a rajongótábora egyenesen a magyarság fokmérőjének tekinti az íróhoz való hozzáállást(számomra már az is képtelenség, ahogy a magyarságtudatot-identitást minőségi vagy mennyiségi paraméterekhez kötik).

Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha leírom, hogy elég sokat olvasok, de az ideológiai szempontok mindig kimaradnak nálam egy mű megítélésekor.

Politikai irányultságomra nézve baloldali-liberális nézeteket vallok, de ebből, bármennyire is így gondolja a jobboldal butábbik fele, egyáltalán nem következik a kötelező Kertész Imre imádat.Bár csak a Sorstalanság című regényét olvastam, de utána nem éreztem azt a késztetést, mint más íróknál, hogy több művét is megismerjem.
Egyszerűen nem jött be a stílusa.

Viszont, balliberális létemre, imádom Szolzsenyicint, akit igazán nem nevezhetünk a baloldal lelkes rajongójának.
Bárkinek, aki elolvassa a Rákosztály c.regényét, egészen különleges élményben lehet része.

Az írók megítélésénél hagyjuk tehát az ideológiát, hogy ki milyen ősi családból származik és, hogy meddig tudja visszavezetni a családfáját.

Csak ennyit szerettem volna mondani a többieknek is, de mindenki hörögni kezdett a Wass kritikámra.

Téged kivéve.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.21. 23:44:03

@sztrugackij:

Nekem van olyan magát ballibnek valló ismerősöm, aki szereti és terjeszti is Wass Albert írásait - egyszerűen tetszik neki, semmi több -, és vannak olyan ismerőseim is, akik a jobboldali halmazba erőltethetők bele (mint említettem már, rossz fogalomnak tartom), és vagy nem tartják elég magas színvonalúnak ahhoz, hogy elolvassák, vagy kulturáltan el tudják fogadni, hogy bizonyos írásait elismerem, bizonyos írásait meg középszerűnek tartom. Utóbbiak között olyan is van, aki képtelen módon azért nem szereti/olvassa Radnótit, mert a "ballib, zsidó értelmiség kisajátította". Úgyhogy oldalak helyett inkább mozaik az, ami kirajzolódni látszik az ismerősi körömben, és ennek speciel örülök is. De ha Wass Albert kapcsán azzal indítasz, hogy egy fasiszta gyilkos volt, aki mellesleg borzalmasan giccses és tehetségtelen, biztos lehetsz benne, hogy még azok maradék empátiája is elpárolog, akik amúgy nyitottak lettek volna a diplomatikusabb kritikára.

Én például Berény Róbert esetében vagyok úgy, hogy tehetséges festőnek és zeneszerzőnek tartom, és ehhez semmi köze nincs az általa vallott ideológiának, amivel messzemenőkig nem értek egyet. Kertész Imrétől megpróbáltam elolvasni a Sorstalanságot - igaz, hogy olyan 16 éves korom táján -, de egyszerűen nem bírtam vele. Talán egyszer sikerül, ha több időm lesz. Mert Márai írta, hogy olvasni kell: "Minden szót, egymásután előre és hátra hallgatódzva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a játékos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha a siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”

Nem tudom egyébként, hogy mit szólnának az általad említett csoportok ahhoz, ha szembesülnének azzal, hogy Tormay Cécile egy nővel élt együtt, akihez semmilyen rokoni kapcsolat nem fűzte.

Szolzsenyicintől egyelőre csak az első magyar kiadású Gulag szigetcsoportot olvastam - nagyon lassan ment, de éppen azért, mert minden szót meg akartam jegyezni örökre -, a Rákosztály még várólistán van.

Engem is elsősorban a művészet és az értékközvetítés érdekel. A származás, a családi körülmények persze ugyanúgy befolyásolják a művészetet is, mint a társadalom, amelyben él az illető, de ezek sohasem lehetnek fölcserélhetők magával a művészettel. Mondom ezt úgy, hogy zsigerileg valamiért jobban kötődöm a határontúli magyarokhoz meg ez erdélyi hegyekhez.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.21. 23:45:07

Elírás történt: nem ez, hanem az erdélyi hegyekhez.

sztrugackij 2012.01.22. 20:54:27

@Mj: Wass Albert múltjáról szóló beszámolómat az elvakultabb fanoknak szántam, mi tagadás, azért is, mert tudom mennyire vicsorognak, ha valaki ezzel jön elő.
A tanúvallomások, nyomozati anyagok megtalálhatók a román levéltárakban; persze egy népbírósági ítélet törvényessége erősen kétséges, viszont a halálesetek bizonyítottak, az általam név szerint említett áldozatok ténylegesen haragosai voltak az öreg grófnak, és tanúvallomások is a bűnösségét bizonyítják.
Természetesen a szimpatizánsok ilyenkor koncepciós pert emlegetnek, és talán igazuk van, talán nem.
Wass írói kvalitásait illetően ezek az adalékok irrelevánsak.

Rengeteg fajsúlyosabb, igényesebb vagy szórakoztatóbb magyar írónk van, és ők méltatlanul kevesebb figyelmet és rajongást kapnak.
Ez számomra szomorú és lehangoló.

/Mindenképpen ajánlom a figyelmedbe Szolzsenyicintől az Ivan Gyenyiszovics egy napja című novella-kisregényt/

sztrugackij 2012.01.22. 21:03:49

@Mj: "jobban kötődöm a határontúli magyarokhoz meg ez erdélyi hegyekhez. "

Az sokat segít a kettőnk közti párbeszédben.
Ugyanis nagyváradi vagyok/bár Magyarországon élek/.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.23. 12:57:26

@sztrugackij:

Ha párbeszédet akarsz, ne az indulatkeltésre utazz. Mert még azokat is bosszanthatod vele, akik amúgy türelmesebbek, nyitottabbak lennének.

Már a népbíróság fogalma is az egész eljárás koncepciós, bosszúálló voltát alapozza meg, ez nálunk, magyaroknál is így volt. Ez egyébként korántsem szimpátia kérdése, szimpla tény, hogy ekkoriban az előző rendszer haszonélvezőit büntették meg Romániában is, meg Magyarországon is. Továbbá tényszerűen cáfolni lehet az ellene felhozott vádakat, például ott volt-e abban az időben, avagy ezer kilométerrel arrébb. A lehetséges indíték - a haragosok megléte, akik természetesen ellene vallanak - meg önmagában semmire sem elég, ha nincs hozzá elkövetési szándék vagy megfelelő alkalom. Egyébként pedig csak egyetérteni tudok: Wass Albert tökéletesen jó és borzalmas író is lehet attól függetlenül, hogy követett-e el bűncselekményt vagy sem.

Ez azért van, mert őket nem tudja fölkapni egyetlen divatos politikai légáramlat sem. Pedig vajon hány szobra lehet Kosztolányinak, aki ugyanúgy határontúli, mint Wass Albert, és még a szülőházát is eldózerolták? Kettő? És Tamási Áronnak, aki szintén erdélyi? Talán három.

Most jut eszembe, hogy azt is ismerem, valóban méltó a figyelemre. Suhovról körülbelül abban az időben olvastam, amikor Rubasovról is.

Várad még csak éppen a határontúl, de kezdetnek nem rossz.:)

sztrugackij 2012.01.23. 19:36:50

@Mj: Anélkül, hogy újra indulatokat keltenék, sajnos azt kell mondjam, Wass bűnössége igencsak valószínű.Túl sok az egybeesés, és nem tudok arról, hogy a vérengzések idején máshol tartózkodott volna.A grófi kastély egyébként csendőrtisztek szálláshelyeként is működött.
A magyar csendőrség milyen potenciális katonai veszélyforrást látott egy román pópa családjában?

Azt nem értem, ha mindenki ilyen érzékeny Wass múltjának piszkálására, miért nem szánnak egy kis kutatómunkát az író teljes rehabilitására?Csak idő és némi pénz kérdése.

"Várad még csak éppen a határontúl, de kezdetnek nem rossz.:) "

Azért nem kell a partiumiakat lebecsülni, tágabb értelemben ez a rész is Erdélyhez tartozik.
Örülök, hogy ilyen jól elbeszélgettünk.
Ha megvolt a Rákosztály, meséld el, hogy tetszett.
sztrugackij, vagy lorenz néven szoktam hozzászólni és indulatokat kelteni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.01.23. 20:29:19

@sztrugackij:

Mármint szándékoznál kelteni, maga a hatás már a befogadó feleken is múlik.:) Te valószínűnek tartod, én meg éppen ellenkezőleg, az akkori népbíróságok gyakorlatából is adódóan. Neked ugyanúgy jogod van így vélni, mint nekem máshogy, addig, amíg ténylegesen nem lesz rehabilitálva. Apropó rehabilitálás, nem tudom, hogy kompetencia, idő vagy pénz kérdése-e - esetleg ebben a sorrendben -, de ezt a kérdést valószínűleg nem itt kellene föltenni.

Partiumi az Aradról '31-ben átjött nagyanyám is, ami valóban a politikai Erdély, de egyébként az alföldi táj és kultúra szerves része, távol a havasok különös észjárású falvaitól. Persze ettől még a mai napig is megszenvedhetik a kisebbségi, kitaszított létet, és ugyanúgy fenyegetheti a peremvidéki magyarokat az asszimiláció, mint a tömbhelyzetű Székelyföld kevésbé látogatott, elfogyó helységeit. A szórványmagyarságról nem is beszélve. (Nekem is vannak ma már csak szerbül beszélő másod-, harmadunokatestvéreim.)
Én is örülök, majd mesélek, ha sorra került.

Lehetett láng 2012.02.23. 20:46:33

@windex: TÖKÉLETESEN EGYETÉRTEK VELED!!!!!!!
süti beállítások módosítása