Amikor tavaly végignéztem a BFZ idei bérlet-sorozatát, bosszúsan láttam benne Gérard Korsten nevét. Egyszer már lett volna hozzá szerencsém, de nem volt.
2007 májusában írtam róla:

Hát ez meg ki? Jesszusom, Rossinit ilyen enerváltan még nem hallottam. Szerencsére a két Mozart, meg a másik, nem is kicsit mozartos Rossini már jól feküdt neki.
A karmester úr olyan volt, mint a gyerekkoromban trafikokban kapható arasznyi műanyag bábu, amit a talpa aljára eszkábált gombbal lehetett mozgatni és akkor komikusan rángatózott. Soha nem láttam még olyat, hogy valaki a pálcával nem csak a belépést és a hangerőt, hanem a dallam ívét is a levegőbe rajzolja. Mindezt ideges rángással...
Pillantás a műsorfüzetbe: aha, nem karmesterről van szó, hanem hegedűművészről.
Azt hiszem, az ilyen nekem egyre kevésbé tetszik.
Ezen az estén Végh Sándor hegedűművész professzorra (1912-1997), a salzburgi Camerata Academica alapítójára emlékeztünk. Ő fedezte fel ezt a dél-afrikai születésű művészt.

Szóval nem túl boldogan mentem a MÜPA felé, ráadásul az eredetileg meghirdetett Arkagyij Volodosz helyett egy ismeretlen finn zongoraművész ugrott be, bizonyos Antti Siirala.

Korsten sajnos nem sokat változott.
A dallam ívét már nem rajzolja fel, de vergődik rendesen és olykor tök fölösleges mozdulatokat produkál, amit szerencsére a nála ezerszer profibb Fesztiválzenekar nem nagyon vesz figyelembe.
Mendelssohn c-moll szimfóniája rendben lement, többször tűnt úgy, hogy a zenekar a középen rángó figura nélkül is eljátszaná, lehet hogy hadonászás nélkül kicsit jobban.

Antti Siirala Brahms B-dúr zongoraversenyét kissé ijesztően kezdte, nem tudtam átengedni magam a zenének, technikai részletekre figyeltem, meg a zenekar tagjainak arcára, közben arra is gondoltam, hogy vajon ki tud csak úgy beugrani egy jónevű művész helyére és ha olyan hatalmas név, akkor hogy ér rá csak úgy, miért nincs évekkel előre tele a naptárja? Vagy tele van, csak szakított rá időt?
Olyan is volt.
Színtelen, szagtalan, tele bizonytalansággal, arcán inkább igyekezet és megfelelni akarás, semmint átélés vagy profizmus. Nagyon kilógott szegény, nem csak a mai estéből, de a BFZ vendégeinek sorából is.

Brahms és Mendelssohn.
A romantikus zene két nagyágyúja.
Műveiket elő lehet adni visszafogott érzelmességgel is, csak úgy nem szólnak olyan jól.

Adott egy zenekar, a világ tíz legjobbjának egyike.
Jön hozzá egy nagyságrenddel gyengébb karmester, a műsorfüzet szerint hetedszer. Valamiben biztos rendkívül jó, ha ennyire ragaszkodnak hozzá.
Végül egy alsó középkategóriás zongorista.
Ők ketten sem tudták halványítani a zenekar nagyszerűségét, de ezt a száraz koncertet mégegyszer akkor sem hallgatnám végig, ha életem végéig szóló ingyenjegyet kapnék cserébe, személyesen Fischer Ivántól.

A bejegyzés trackback címe:

http://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr54132832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.