Haydn: A teremtés
A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar hangversenye
Közreműködik: Szutrély Katalin – szoprán, Kálmán László – tenor, Kovács István – basszus
Koncertmester: Paulik László Vezényel: Vashegyi György

Szerintem az egyik legszebb oratórium, amit valaha ember írt.
Március 4-én, vasárnap este a MÜPA nagytermében volt hozzá szerencsém.

 

Holnap is meghallgatnám, meg a jövő héten is, annak ellenére, hogy nem volt egy tökéletes előadás. A karmester és a kórus lenyűgözött, a szólisták egy kicsit kevésbé, a zenekart viszont nem értem, miért erőlteti a korabeli hangszereket, ha nem tudja tisztességesen megszólaltatni őket. Jól tudom, hogy épp a könnyebb játék és a

tökéletesebb hangzás érdekében tettek később billentyűket a rézfúvós hangszerekre, de szerintem ezeket csak akkor kellene elővenni és színpadra ülni velük, ha már mesterien szólnak a mai zenészek kezében.
A kürtösök szegények néha ordítóan fals hangokat produkáltak, de gyakran rongálták mások is a harmóniát.

Ezzel együtt kellemes zenei élményben volt részem, mert a sok jó elnyomta ezeket az apró kellemetlenségeket.

Külön öröm volt, hogy a színpad feletti elektromos táblán követhettem a librettó magyar nyelvű fordítását, így pontosan tudtam, hol tartunk a teremtésben.

Kezdetben teremté Isten az eget és a földet,
a föld pedig kietlen és puszta volt
és sötétség volt a mélység színén.

[...]

És látta Isten, hogy jó a világosság,
és elválasztá Isten a világosságot a sötétségtől.

[...]

Az egek beszélik el Isten dicsőségét.
s kezének műve
mutatkozik a mennyboltozaton.

 Később aztán valami hiba kerülhetett a gépezetbe, elfáradt a Teremtő, vagy a segédeire bízta a munkát és kiment cigizni, mert

visszatére az sötétség az Földre
mely leple alatt kibúva tojásából az idióta tyúk
ki jőve az nézőtérre idegelni felebarátit
 

Szutrély Katalin nem egy első osztályú szólóénekes, de kisebb intonációs problémákkal és ritkán becsúszó, csúnya, nyers hangokkal becsülettel végigénekelte a szólamát, ugyanakkor a megjelenése és az előadása bőven ellensúlyozta az apró hiányosságokat.
A pódiumerkélyen, közvetlenül a zenekar fölött azonban a teremtés egy határozottan félresikerült következménye, egy kopott tollseprűre emlékeztető női hölgy nem tudta elviselni a szopránhangot. 

Ficergett, beszólt, heherészett, mekegett, mindent csinált kínjában, amikor Szutrély énekelt - így telt el az oratórium első fele.

Borzasztó kínos lehet a Művészetek Palotájának, amikor egy fizető vendége ennyire nem tud viselkedni, vagy inkább az épelméjűsége kérdéses.
Mit lehet vele csinálni?
Megfogni és kivezetni biztosan nem, mert egy ilyen incidens a hely hírének is sokat ártana.
Nem visszaengedni a szünet után, az ajtóban útját állni - azt lehetne, de ezt nem tették meg.
A dilis nő visszaült, mire kiürült mellette a sor és a zenekar sem volt hajlandó visszajönni a terembe.
Először valami vókitókis biztonsági ember győzködte, aztán az ügyeletes orvos, de a hölgy csak hadonászott, magyarázott, a közönség meg már kezdett türelmetlenkedni.
Fütyülés harsant, ideges taps csattogott, mint egy falusi moziban.
A zemberek fele nem tudta, mi van.
A hangosbemondó szólt, hogy mindjárt folytatjuk a koncertet, de ezt alig lehetett érteni.
Többen hazamentek.

Az idióta nézőtárs egyszer csak felállt és megindult, mire felharsant a taps, ám három üléssel arrébb megint leült - erre döbbent csend lett.

Végül az előadás közel egyórás késéssel folytatódott, ha Szutrély Katalin csak megmozdult, a dilis nő már a fejét fogta és vihogni kezdett, de már csöndesebben. Talán őt többen nézték, mint a színpadot, ahonnan a zenészek is idegesen tekintgettek fölfelé, mert nem lehetett tudni, hogy ez az időzített bomba még mit fog csinálni.
Leköpi az alatta lévőket?
Leugrik?
Eszembe jutott az operaelőadás, ahol egy nézőtárs nyakát kitekertem.
Minden selejtet nem lehet elpusztítani, ha egyszer a Teremtő ilyeneket csinált.
 

 

müpa kiürült sora

TETSZETT?
itt nyomja meg

A bejegyzés trackback címe:

http://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr84295154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.