Székely Zsolt Székely Zsolt a MÁV szimfonikusok tubása, kisegítőként, vendégként vesz rész a Budapesti Fesztiválzenekar olasz-spanyol turnéján.
Ausztriában nevelkedett, és a Zeneakadémia megkezdése előtt a Honvéd Művészegyüttes Szimfonikus Zenekarában kezdte zenekari pályáját, majd a MÁV Szimfonikusoknál folytatta. Hosszabb ideje jár kisegíteni a Fesztiválzenekarba, de mint két koncert között egy kellemes séta során elárulta: ez az utolsó, többet nem jön, sőt, a pályát is elhagyja.


Mi történt?

Székely Zsolt: A zenész alkalmassága két kérdés körül körül dől el.
El tudja-e játszani akkor és ott, amit kell, a másik hogy bírja-e a stresszt.
Huszonöt év után rá kellett jönnöm, hogy sajnos változtatnom kell és a gazdasági körülmények csak megerősítettek ebben. Olyan életet szeretnék élni, amiben jól érzem magam és a zenei élet szerintem jelenleg nem ebbe az irányba megy.
Tíz évvel ezelőtt a zenekar biztos alapot jelentett, munka és jövedelem szempontjából is, mellette pedig lehetőség volt olyan kiegészítésekre, amikből anyagi és presztízs szempontok alapján válogathattunk.
Akkor még kézben lehetett tartani a gyeplőt és nyugodtan nemet mondhattunk minden színvonal alatti felkérésre.
Korábban tanítottam az alapfoktól egészen a zeneakadémiáig és külföldre is jártam zenélni. Mára elsősorban a gazdasági problémák miatt a legtöbb kapu bezáródott.
A tanítást egyszerűen abbahagytam, mert a nehezedő körülmények miatt fel kellett volna vennem az összes szerényebb képességű növendéket, én pedig nem szeretnék közreműködni a színvonal rontásában, csak azért hogy taníthassak.
Ez egyáltalán nem pénzkérdés, hiszen egy óraadó tanár kábé hetvenezer forintot kap a munkájáért.

- Havonta?

- Egy félévben összesen. Az alkalmatlan zenészek számát viszont akkor sem lennék hajlandó növelni, ha tízszer ennyit fizetnének érte.

- Mi lett a külföldi munkával?

Tíz éve egy bécsi kolléga jóvoltából kerültem egy dél-tiroli rézfúvós együttesbe. Velük gyakran mentünk fellépni, nyolc-tíznapos turnéink is voltak, a hazai gázsik többszöröséért.

- Jó kis sramlizene a sógoroknál?

Dehogy. Észak-Olaszország és fúvós kamarakoncertek, klasszikus és modern zenékkel. Tíz nap után a a havi fizetésünk többszörösével hazajönni nem volt rossz, egy-egy ilyen sorozat miatt érdemes volt fizetés nélküli szabadságra is menni.
A válság az válság ott is, a nyolc-tíznapos sorozatok először 6-8 később 3-5 napra rövidültek, három nap alatt meg már nem éri meg kimenni, mert az utazás drága és fárasztó. Utazol egész éjszaka, átöltözöl, muzsikálsz, aztán indulsz vissza - így nem lehet tartani a színvonalat.
Közben itthon is átalakult minden.
44 évesen nyugdíjba mentem, mert a körülményeknek köszönhetően lehetetlen volt másképp megélni..

- Nyugdíjba? Hogyhogy?

Egy nagyon régi jogszabály lehetővé tette, hogy a balettművész, az énekes, az artista és a fúvós 25 év munkaviszony után nyugdíjba mehessen.
Nekem a zeneakadémiai évekkel együtt megvolt a huszonöt év, így elmehettem nyugdíjba és félállásban kerültem vissza a MÁV Szimfonikusokhoz.
Ezt most előrehozott ellátássá minősítették és egy újabb tollvonással bármikor megszüntethetik, mert nem úgy néz ki, hogy az állam ezt sokáig fogja bírni, de nem akarom az ördögöt előre a falra festeni.
Sokan kényszervállalkozók lettek, ám nem egészen fél év után sorra szüntetik meg a cégeiket, mert ebből a nagy semmiből a közterheket is képtelenek kitermelni.
Ráadásul az a hír járja, hogy az idő előtt nyugdíjazott embereket vissza akarják helyezni a munka világába, de tessék mondani, hova? Kinek kell egy 46 éves fúvós, vagy artista, esetleg egy öreg balett-táncos?

- Ahogy látom, most épp a Fesztiválzenekarnak.

No igen, mára a zenésznek ez az egy lehetősége maradt, ami színvonalas, megtisztelő és anyagilag is megéri.
A Fesztiválzenekarban játszani azonban nem csupán zenei élmény, hanem valami egészen más.
Nekem ez ritkán adatik meg, így lehetőségem van kívülről látni azt a fejlődést, ami évek óta a BFZ sajátja.  Felemelő érzés a részesévé válni...
Iván zsenialitását abban látom, ahogy a zenekart építi, a folyamatosan megújulásra képesen.
A Fesztiválzenekar egészen más minden szempontból, ami apró dolgokban is megmutatkozik.
Egy korábbi turnén a turnémenedzser azonnal átadta a saját szobáját, amikor kiderült, hogy az enyém még nem készült el, mondván, hogy első a zenész.
Más zenekarnál pont fordítva volt.
A menedzsment már felfrissülve hűsölt, amikor néhány zenész még mindig a recepción várt a szobájára.
Apró dolgok ezek, ami nem pénz kérdése, ám az ilyenektől működik a Fesztiválzenekar sokkal jobban, mint a többi.

- Akkor most ennek is vége?


46 évesen zenészként nem kezdhetem elölről és az sem megy, hogy a feleségem tartsa el a családot. Elég volt a függésből és a bizonytalanságból, ha át akarom venni az irányítást, váltani kell.

- Külföld?

Igen, de csak átmenetileg.
A jelenlegi terv alapján családostól kiköltözünk Amerikába, ahol a gyerekek és mi is nyelvet tanulunk, én pedig szervezetfejlesztést és az itthon megszokott szemlélet helyett egy újat, jól működőt sajátítok el. Nem hosszú időre tervezzük a távollétet, hiszen ez egy jó ország, ahová mindenképpen vissza szeretnénk térni.
Csakhogy a váltáshoz most egy kis időre ki kell innen szakadni és megújulva, feltöltődve visszajönni.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr204505151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sanyii123 2012.05.22. 10:30:16

Kedves Medwe!

Olvasva a bfz-s cikkeidet, a következő fogalmazódott meg bennem:
saját pénzből vettél-e részt ezen az úton? (repülőjegyek, szállás, koncertjegyek, ellátás stb)
Ha igen, akkor gratulálok.
Ha nem, akkor - mint a tv-ben - egy (X) ikonnal kéne jelezni, hogy itt bizony egy fizetett hirdetésről van szó.
A bfz az a zenekar, akinek az az akkori igazgatója, Körner Tamás azt nyilatkozhatta, hogy "" A két milliárd forintos költségvetésű BFZ-nek összesen 12 alkalmazottja van - takarékossági okok miatt a művészek vállalkozóként vannak foglalkoztatva." (teljes cikk: www.nepszava.hu/articles/article.php?id=395262)
Namármost: ezzel a húzással éves szinten nagyságrendileg 600-800 millió forintot NEM fizet meg ez a zenekar adók és járulékok formájában, viszont legalább a támogatásának a nagy része állami pénz, holott, alapításakor pont azt szögezték le Ivánék, hogy mindig annyi koncertet fognak adni, amennyi pénzük van, állami pénzre nem tartanak igényt, mert ez egy nyugati mintájú project zenekar lesz.
Visszatérve az első kérdésemhez, ha az utadat a bfz fizette (és így én is, mint adófizető állampolgár), akkor csak annyit jegyeznék eg, hogy más zenekar, aki tizedannyi pénzből tízszer annyi adót és járulékokat fizet!!!! sokszor még a zenészeit is patikamérlegre kell tennie, hogy fölösleges ember egy se legyen kint (tartalékokról már rég szó sincs, ha valaki esetleg a turnén megbetegedne; mert nincs rá pénze)
Tehát: amellett, hogy a bfz egy jó zenekar, egyáltalán nem 10x jobb, mint például a Dohnányi, akik 300 milliós költségvetésből bejelentenek 80 embert, fizetnek vagy 70 milliós járulékot; vagy az nfz, akik az 1milliárd 300 milliós költségvetésükből vagy 500-600 milliós járulékot fizetnek be.
Egy szó mint száz: drága tubás barátunk (aki egyébként nagyon jó ismerősöm már vagy 20 éve) hattyúdalához évi 600-800 milliós lenyúlt pénzzel járul hozzá a nagytiszteletű bfz. Ha bejelentenék az alkalmazottaikat, akkor csak a járulékokból másik 3-4 zenekar helyzete oldódhatna meg, és nem kéne 50 éves igen jó művészeknek a külföldre menetel gondolatával foglalkozniuk.

És egy kis érdekesség a végére:

concerto budapest (bejelentett emberek száma: 0 fő, adó és járulékfizetés 0 Ft)
adósságrendezésre 180 millió, egyszeri támogatás 300 millió,
2011. decemberi koncertekre (összesen 3 db!!!!) 21 millió

Fesztiválzenekar (bejelentett emberek száma 12, adó és járulékfizetés kb. 7 millió forint)
Egyszeri támogatás 500 millió forint

Ezzel szemben: Dohnányi zenekar: bejelentett emberek száma 80, adó és járulékfizetés 68 millió forint, egyszeri támogatás: 15 millió forint

Végh Sándor vonósnégyes versenyre 35 millió (13 vonósnégyes indul az egy hetes rendezvényen)
Végh Sándor mellszobor és plakett 3 millió

Ezzel szemben Zempléni fesztivál: 50 koncert, szinte az egyetlen valamirevaló rendezvény a régióban, több évtizedes rendezvény, magas színvonal: 22 milliós támogatás

No, erről írhatnál egy kis tényfeltáró riportot, hogy mennyit ér ma Magyarországon egy magyar munkahely, egy magyar adózó.

Üdv!

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2012.05.23. 12:52:29

@sanyii123: köszönöm a gratulációt, ugyanis saját, adózott pénzemből támogatom a Fesztiválzenekart és ugyanebből a forrásból vagyok ott a koncertjeiken, ahol csak tudok.

A zene érdekel, az hogy ki milyen járulékot fizet, egyáltalán nem, sőt, már tízévesen igencsak visszásnak éreztem a mások zsebében való turkálást és ez a helyzet azóta csak fokozódott.

Azért remélem, valamennyire meg tudtalak nyugtatni.

sanyii123 2012.05.26. 12:52:29

Engem az fog megnyugtatni, ha a fesztiválzenekarra is ugyanazok a törvények fognak vonatkozni, mint a többi zenekarra. A bfz évtizedek óta cápadresszben úszik, a többi zenekar nehézbúvárfelszerelésben, de mindenkitől azt várják el, hogy ugyanannyi idő alatt teljesítsék a távot. A Rádiót egy darab olyan számláért, mint amilyenből a bfz-nél több ezer van, 8 millió forintra büntették. Persze a bfz-hez nem lehet hozzányúlni. Ők a törvények felett állnak. Na, engem ez zavar nem is kicsit. Szóval ha lenne végre egy normális kormány, amelyik tényleg munkahelyeket akar teremteni - és nem csak a kampányban - és azt mondaná, hogy megkapja a bfz a sok milliárdot, mint eddig, de ezért cserébe hozzon létre legalább 80 munkahelyet (asszem 2 milliárdos költségvetésből ez tán megoldható lenne, nem?), ugyanúgy, mint a töredékpénzből gazdálkodó más zenekarok; na akkor lennék nyugodt.
De amíg más zenekart megbüntetnek azért, amiért őket nem; hát addig sajna nem érdekel, hogy mennyire jók, vagy nem jók. Majd ha egyformák a feltételek, akkor beszélhetünk versenyről, és hogy ki a jobb.
z így jelenleg nem verseny, tehát az értékelésnek sincs semmi értelme.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2012.05.26. 14:16:56

@sanyii123: tegnap a Doráti bérlettel hallgattam a Fesztiválzenekar koncertjét a MÜPÁ-ban. Schnittke (Nem) Szentivánéji álom című műve annyira tetszett, hogy ma is megyek, ezúttal jeggyel.
Ha a zsinórpadlásról is, de megint akarom hallani a kedvenc zenekaromat és fogom is.
A zene remélhetőleg megint lehetővé teszi, hogy ne gondoljak semmire, ami nem túl kellemes: egészségügyi problémák, dilemmák, gazdasági válság, munkanélküliség, békétlenkedő, irigy emberek.

sanyii123 2012.05.28. 18:02:56

No, hát ebből is látszik, hogy nem vagyunk egyformák:)
Én nem tudnék lelkesedni mondjuk egy Cseh Laciért az olimpián, ha úgy versenyezne, hogy a startnál rácsatolnak egy csónakmotort, és azzal lesz a leggyorsabb (mellesleg neki csak 75 m lenne a 100m)
Mindenesetre én mindent el fogok követni, hogy a bfz-re is ugyanazok a törvények vonatkozzanak, mint a többi zenekarra. És remélem erre már nem kell sokat várni. És azután, ha ugyanolyan feltételekkel is ők a legjobbak, akkor én fogok nekik elsőként gratulálni.

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2012.05.28. 19:55:23

@sanyii123: Igazad van! Amíg ennyire belelovaltad valami sérelembe, ne hallgass BFZ-t, meg más élő zenét se, nem fogod tudni élvezni, csak időpocsékolás az egész. Egyébként tubás vagyok, te milyen hangszeren játszol?

sanyii123 2012.05.29. 10:15:19

@Tanúsító:
A "valami sérelemről" annyit, hogy vezető magyar zenekarok próbáin a zenekari tagok közt most már folyamatosan az a téma, hogy valaki jelentse már fel őket, mert ez felháborító, hogy nekik mindent szabad, mások meg dögöljenek meg. Azt hiszem, ez már picit több, mint valami sérelem.

és egy cikk, hátha sikerül megérteni, hogy mi is a bajom (meg még pár ezer zenésznek a baja a bfz-vel)

"Mint ahogy az Körner Tamásnak, a BFZ igazgatójának a Népszavának adott nyilatkozatából kiderül, a kétmilliárd forintos összköltségvetésű BFZ-nek mindössze 12 alkalmazottja van, mert a művészeket - takarékossági okokra hivatkozva - vállalkozóként foglalkoztatják. Ezzel szemben Kovács Géza közlése szerint a filharmonikusok 214 munkatársa alkalmazotti jogviszonyban áll, így a zenekar költségvetésének közel 90 százalékát a bérek és járulékok viszik el.

A filharmonikusok ezért egy felügyelőbizottsági és fenntartói döntés értelmében külföldre csak akkor utazhatnak, ha a külföldi út minden költségét fedezik a bevételek. Mivel nem tudják vállalni a zenekar és a hangszerek tengeren túli utaztatásának költségeit, az utolsó amerikai turnét 2003-ban tartották - Lincoln-Center-beli szereplésüket az év koncertjeként méltatták.

Ezzel szemben a Fesztiválzenekar a kulturális tárcával kötött szerződés értelmében 2004-óta garantáltan folyamatosan növekvő támogatást kapott az államtól arra, hogy külföldre utazzon, illetve itthon koncerteket adjon."

Ennyi. Akinek van füle, hallja meg.

Fridolin 2012.05.29. 14:46:21

@sanyii123: Sajnálatos lenne, ha a vezető magyar zenekarok muzsikusai a próbáikon mások feljelentésének gondolatával foglalkoznának valóban, ahelyett, hogy a zenére koncentrálnának. Érdekes mentalitás.
A számokkal való dobálózás ugyancsak.
Egy-egy hangversenyen sosem jut eszembe, melyik zenekar mennyi pénzből gazdálkodik, milyen projektjei vannak.
Hallgatom a zenét. Megpróbálom önfeledten.
Javaslom.

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2012.05.29. 22:49:56

@sanyii123: Kár érted! Próbálj visszatérni a zenéhez, tán egyszer még örömöd telik benne! Nem az én dolgom, de ha ezzel megnyugtatlak, azoknak a hatalmas, szerződésben rögzített támogatásoknak a kifizetése már évek óta nem kotta szerint működik -pontosabban nem működik-, ha jól tudom. Olyan pénzzel, ami ígéret volt, és marad, Ti sem mennétek sokra. Egyébként a tubások hamar süketülnek, tehát a "van füle" nincs!

sanyii123 2012.05.30. 12:01:22

@Fridolin: nem sajnálatos lenne, hanem már az is... sajnos... nem tudom te mit dolgozol, de úgy vélem, azért picit téged is zavarna, ha a te munkádért (mondjuk tanárként) valakik, nem sokan, csak egy kivételezett kör havonta kb. 10x annyit kapnának, sőt még nagyon adózniuk sem kell, mert lichtensteini off shore cégen keresztül megy a kifizetés.... ja, és fontos: nem 10x jobbak mint te, csak nekik ezt szabad....
szóval ne a hallgatóság irányából közelíts, hanem a színpadon ülőkéből, ha kérhetlek. Nyugodtan menj oda nfz-s, máv-os, dohnányis zenekari tagokhoz, (concertos tagokat ne kérdezzetek, ott ugyanúgy nincs egyetlen ember sem állományban) hogy ők hogyan látják ezt a helyzetet...

Mellesleg aki nagyon védi a bfz-t, az egyetért azzal, hogy egyesek NE fizessenek adót, egyesekre más törvények vonatkozzanak....

Tudom, én vagyok a naiv, de úgy vélem, ha mindannyian adózunk, akkor kevesebbet kellene egyenként fizetni, mint most, amikor a kiváltságosak nem fizetnek, a többi, aki nem tudja megúszni, az meg fizet a kiváltságosak helyett is.
Ahogy már a 18. sz-ban is mondták az okosok, hogy nem az adót kell növelni, hanem az adózók számát...
Ennyi. Még egyszer, leírom, hátha mindenki megérti (úgysem, de hát mint írtam naiv vagyok..:)
Törvény előtti egyenlőséget szeretnék, itt is, a zenekarok között, meg az élet minden területén. Amiért az egyik zenekart 8 millióra büntetik, azt nem csinálhassa gond nélkül egy másik. Azt hiszem ez érthető. Aki ebbe is beleköt, ezt sem érti meg, annál úgy vélem nem velem van a baj, hanem vele.

Fridolin 2012.05.30. 15:26:02

@sanyii123: 1. engem nem érdekel, ki mennyi pénzt keres. Ha egyszer aláírtam egy szerződést, annak minden feltételét, akkor aszerint dolgozom, nem hőbörgök. Bizonyára sokan vannak, akik lényegesen többet keresnek nálam, és talán nem 10x jobbak. (Legalábbis igyekszem, hogy ne legyenek annyival jobbak.)
2. Szerintem a vállalkozóknak is kell adót fizetniük. Ezt a Liechtenstein-dolgot meg egyáltalán nem értem.
3. Nem gondolom, hogy egy zenekar minőségét a juttatott támogatás mennyisége határozná meg. Az viszont befolyásolhatja, hogy a muzsikusai próba közben gyűlölködnek, mások feljelentésével foglalkoznak, ahelyett, hogy...

blizma 2012.05.30. 17:04:51

@sanyii123: Kár próbálkoznod-itt senki se fogja megérteni,miről beszélsz.

vveerrddii 2012.05.31. 08:57:36

Nem az a baj, hogy sanyii123-nak teljesen igaza van, hanem az, hogy -amennyiben ti is adófizetők vagytok - akkor titeket is meglopnak, és nem hogy nem zavar titeket, még véditek is azt, aki lop.
Fridolin: ilyen .....-get írni, hogy a vállalkozóknak is kell adót fizetniük- erre szívem szerint azt írnám, hogy no comment, de azért leírom, hátha fény gyúl....
Egy vállalkozó ma a saját cégében minimálbéren van bejelentve. Ez tény. Fizet maga után mondjuk havonta 50-60e Ft-ot (ki tudnám számolni, de nincs jelentősége).
Kiállít egy számlát 500e Ft + áfáról. Áfáért vagy esetleg még 1-2%ért vesz költségszámlát 500e-ról, és így gyakorlatilag megmarad neki az 500e Ft-ból mondjuk kb. kb.420-430e Ft (lehet, hogy nem tökéletesen pontos, ez most csak egy nagyságrend.) És itt az állam gyakorlatilag 0 Ft-ot kap adók és járulékok formájában.
Nézzük meg ugyanezt egy bejelentett munkahelynél.
www.berkalkulator.com
500e Ft-os bérből a munkavállaló kézhez kap 314.000,- ft-ot (gyerekszámmal ez változhat, de nem ez a lényeg) És az állam kap egy csomó pénzt adók és járulékok formájában.
Kapisgálod már Fridolin, hogy miért annyi ma a nyugdíj, amennyi, és mire a mai 30-40 évesek nyugdíjba mennek, nekik gyakorlatilag nem lesz nyugdíjuk?

Értitek, hogy mi a különbség egy bejelentett munkahely, és egy számlás közt? Hmm? hogy az egyiknél van fizetett szabadság, betegállomány, és a nyugdíj ígérete? a másiknál ha beteg vagy, nem kapsz egy fillért sem, szabadság nincs, és ha feléled a több pénzt, mint amit kapnál legálisan, ha nem teszel félre, akkor 50-60 évesen irtó nagy bajban leszel? Még mindig nem világos? Hogy 2 milliárd forint közpénzből igazán elvárhatná az állam, hogy visszakerüljön a költségvetésbe sanyii123 által már felvázolt 600-800 millió forint? Nem világos?
Azt kéne látni, hogy azért tart itt az ország, mert kb. 1-2 millió bejelentett ember tartja el a többi feketén, vagy papíron vállalkozóként dolgozót....
Gondolom sanyii123-at is ez zavarja .- mint ahogy engem is - hogy ha mindenki fizetne adót, akkor nem kéne ennyit lenyúlni mindenkitől.
Ha ez nem érthető, és ebben valaki az irigységet meg a gyűlölködést látja, az elég nagy gond.

Fridolin 2012.05.31. 11:59:12

@vveerrddii: Köszönöm a számtanleckét. Megértettem.
Azt gondolom, olyan területre értünk, ahol rengeteg kérdést lehetne feltenni, parttalan vita kerekedhetne. Semmi értelme.
Amit mégis megkérdeznék (sanyi123-tól is):
1. Hová vezet a gyűlölködés?
2. Miért érzi magát valaki jobban attól, ha másnak (is) rossz?

vveerrddii 2012.05.31. 20:43:43

@Fridolin:
Nem akarom megvédeni sanyii123-at (majd megvédi ő magát, ha akarja), de nem találom, hogy hol gyűlölködik? Nem azt mondta, hogy vegyék el a bfz 2 milliárdját? Ha ezt mondta volna, akkor mondhatnád, hogy gyűlölködik. Ő csak azt mondta, hogy semmi baj, legyen nekik 2 milliárd, csak ők is jelentsék be a zenészeiket, ahogy ez más zenekaroknál KÖTELEZŐ!
Magyarul: itt van egy társasjáték, ahol 1-2 zenekarra teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a többire. Sanyii123 csak azt szeretné, (remélem jól értem) ha szépen menne tovább ez a társasjáték úgy, hogy mindenkire ugyanazok a játékszabályok vonatkoznak. Drága Fridolin: ez lenne a gyűlölködés? Szerintem nem. Ez csak a törvény előtti egyenlőség igénye. Szerintem egyáltalán nem ördögtől való igény ez. Legalábbis én is nagyon örülnék, ha minden fronton ez így lenne. Ha valakit valamiért megbüntetnek jogosan, akkor a másikat is büntessék meg. Ez tényleg utópia? Jó lenne, ha nem lenne az. Én azért reménykedem, hogy egyszer ez megvalósul az élet minden területén. De lehet, hogy az már a mennyország lesz:)

Mackó úr 2012.06.02. 13:49:31

@vveerrddii: +sanyi 123
Régen olvastam a harmóniák, szerzők és zenészek iránt ennyire elkötelezett szakértő elemzést! Az ilyen tanulmányok minden bizonnyal tömegekkel növelik az értő hangverseny látogatók, és a nem értő, de élvezők számát. Csak így tovább!

sanyii123 2012.06.11. 15:01:37

No, úgy tűnik - köszönhetően vveerrddii-nek - hogy azért 1-2 ember legalább vette a fáradtságot, és végiggondolta, amit írtam.
Medwe - úgy tűnik - nem nagyon tartozik közéjük, de sebaj.
Ez a zenekari helyzet nagyon szépen leképzi, hogy mi történik a világban. A világon levő pénz 95%a az emberiség 5%ánál van.
Ugyanez van zenekari fronton. És itt is a kisebbség diktál. Ők intézik el, hogy milyen törvények NE vonatkozzanak rájuk, hogy honnan KELL pénzt kapniuk, különben zsarolnak....
És hidd el, én másból is élek, nem csak zenekarozásból. És tudom, hogy ha beállnék a sorba, sokkal több pénzt kereshetnék. De sajnos én utópistaként harcolok a többiekért is.... bocs... amit persze Te is megtehetnél, hogy mondjuk végigkérdezed az összes zenekart. Hogy hány embert jelentenek be? mekkora a közönségük? jegybevételük? nézőszám? támogatás? Melyik zenekar kapja féláron a Müpát? Melyik zenekar NEM kap annyi müpát, mint amennyit szeretne még teljes áron SEM!!
No, szerintem ha már elkezdted a tubás hattyúdalát, akkor illene végigmenni az úton; persze nem olyan célból, hogy tömegekkel növeld az értő hangverseny látogatók számát, mert ugye - mint ahogy persze ezt te is jól tudod - nem ez a cél ez esetben. Hanem az, hogy kicsit kiegyenlítsük az erőviszonyokat, és azonos pályán versenyezve kiderüljön, hogy ki a jobb.
Persze ezt te nyilván nem teszed meg, de én azért álmodozhatom egy tényfeltáró cikksorozatról.... hátha..... majd .... egyszer....

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2012.07.03. 06:11:39

Hattyúdal...
hogy milyen nótás kedvükben vannak manapság a hattyúk!

A Medwe.blog nyitólapján a bemutatkozás helyén egy emlékmű látható, "most már békén nyugszom" aláírással.
Szóval, mindent elvégeztél, eljött a pihenés ideje? Ha így gondolod, rendben, bár ellenvélemény még lehet...
Hanem az emlékmű, hát az nagyon snassz! Igazán konzultálhattál volna a mai művészet szakértőivel, színházi emberekkel, főtanácsadóval. Ez így kevés, már ne is haragudj: sehol egy turul, egy kettős kereszt, vagy legalább (a Tisza István szobor után szabadon) egy tekergőző kígyó, akinek fejét Medwe tapossa a földbe. Nem kéne újraöntetni? Addig meg, csak dolgozz tovább!

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2012.08.10. 06:04:21

Hát ettől tartottam! Nem akartam szólni, még én adok a tettesnek ötletet. Persze, így is bekövetkezett: már a termetes bronz medwe is valamelyik fémbegyűjtő telepen pihen, szétdarabolva.Lehet, az árából tellett egy-két jó vacsorára, a lakbértartozás befizetésére, vagy egy pajzán éjszakára, mégis kár érte. A blog után most a szobor is... Remélem, legalább a bronz új életében tartósabb szerepet kap, csapágy lesz, vagy kupolafedél és nem egy tűnő nagyság emlékműve!

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2012.08.15. 05:42:50

Látom, nincs vevő a sztorira! Van másik, arra az esetre, ha a bronz mégsem illegális fémgyűjtők zsákmánya lett.
Persze, ez már keményen politika, és elsőre nem akartam, hogy bárki megvádoljon: Medwét fényezem...
Nem ez lenne az egyetlen szobor, amelyik csípi a hatalom szemét. Ha nincs még szétvágva, kereshetjük Siófokon, Kalocsán, vagy akár a szoborparkban is!

Sárga Nyakkendő 2012.09.20. 18:57:23

@Tanúsító:
De van.
Nagyon jó!
Írj még ilyet.

@sanyii123:
Hónapokkal ezelőtt olvastam ezt a kutyák harcát a konc felett, a hányinger kerülgetett miatta és nem volt gusztusom hozzászólni.
Most is csak azért léptem be ebbe az idejekorán kinyúvasztott blogba, mert első olvasásra valami Hollerung-közeli, jelentéktelen pulikutyának tűntél, akinek nem túl szimpatikus a csaholása, mégis ez jutott eszembe, amikor valamelyik nap a Bartók délelőtti kívánságműsorában egy "lelkes rajongó" azt kérte, hogy játsszanak le bármit, csak Hollerung Gábor vezényeljen.
Sanyi!
Az ilyen még gusztustalanabb, mint amit idebüfiztél.
Hollerung egy nem túl jelentős karmester.
20 év múlva nem fog rá emlékezni senki, talán most sem lenne ismert a fenenagy formátuma, ha annak idején nem mutat iskolapéldát a helyezkedésből.
Mi is volt ő?
A Zeneakadémia KISZ titkára, vagy párttitkára?
Mekkorát is bukott a MTV Nemzetközi Karmesterversenyén?
Tudnék mesélni egyet és mást, hogyan terrorizálta a vele együtt versenyző hazaiakat.
Hollerung most sem egy szimpatikus arc.
Annyira biztosan nem kicsinyes és gonosz, mint Kocsis Zoltán, aki képes volt lenyomoztatni, kik bírálták őt a fidelo.hu-n és kegyetlenül megtorolta a vélt és valós sérelmeit, de annyira sem nagy karmester, hogy bárki kívülálló vagy rajongó számára mindegy hogy mit hall, csak az ő bálványa vezényeljen!

Sanyiiii! Sanyikám, Pacikám!
Gondolod, hogy a te itteni ámokfutásod, meg az ilyen ingyenreklám a Bartók rádióban jót tesz a Hollerung-imágónak?
Ha szerinted igen, akkor tévedsz.

sanyii123 2012.09.21. 09:03:33

@fenyvesi:
Nem az a baj, hogy irtó nagy hülyeségeket írsz, hanem hogy neked is ugyanannyi szavazati jogod van.... ez elkeserítő....az ilyenek miatt teljes csőd a demokrácia...sajnos....

sanyii123 2012.09.24. 09:23:08

Tanár vagyok, megszoktam, hogy sokszor 400x kell valamit elmondanom, hogy megértse a gyerek. Elég lenne a fenti kommenteket elolvasnod, de ezek szerint ez nem megy.

1. A BFZ féláron kapja meg a MÜPÁT, ti meg egész áron sem.
Bocs, rosszul írtam. Még a felét sem fizetik.
ekultura.hu/latnivalo/hirek/cikk/2012-02-12+07%3A00%3A00/cim-mupa-bfz-egyuttmukodes
Ingyen kapják, + ingyen reklámok stb. nem mintha a 2milliárdból nem telne rá.

2. A BFZ nem fizet adót és járulékot, mert a BFZ-re nem ugyanaz a jogszabály vonatkozik, mint a többi zenekarra.

Ezt is többen leírtuk, nem tudok mást mondani, ha megérted, megérted. 2006. júliusában a rádiózenekart 6 millióra büntették egy olyan számláért, amiből a bfz-nél havonta van legalább száz. Ha nem érzed, hogy ez kettős mérce, akkor a hiba nálad van asszem.

3. A BFZ évente 6-800 milliót nyúl le
nem fizet járulékot közpénzből, nem hoz létre munkahelyeket, számlákra fizet ki milliókat (ezért büntették meg a Rádiózenekart), így az én olvasatomban, ha ennyit nem fizet be, akkor ennyit lenyúl. bocs, ez van.

4. A BFZ a törvények felett áll, mert a kormány őt támogatja, méghozzá sok milliárddal.
Míg - mint említettem volt egy párszor - az NFZ-t megrovásban részesítették, a MR-t meg megbüntették, a BFZ ugyanazt csinálhatja, semmi retorzió, semmi büntetés, csak minden évben pár milliárd.

5. Aki a BFZ-t védi, az egyetért az adócsalással

Ha szerinted az normális, hogy az egyik zenekart UGYANAZÉRT megbüntetik, a másikat meg UGYANAZÉRT nem, akkor sajna ez is igaz.

Ha nem tudod, hogy mi a különbség egy bejelentett alkalmazott, illetve egy számlára bedolgozó között munkáltatói, munkavállalói szemszögből, valamint az állam, mint akit az adóbevételek illetnek szemszögéből, akkor menj el egy közgáz gyorstalpalóra, és az első órán szerintem megvilágosodsz. Ma mindenki számlára dolgozik M.o-n, (kivéve a multikat, meg a közalkalmazottakat) amit vett/lopott számlával leköltségel, járulékfizetés nulla, de aztán meg mindenki csodálkozik, hogy miért nincs pénz kórházra, nyugdíjra, iskolákra, stb. Először a kötelességeket kéne tisztázni, azután a jogokat.
Ez tán nem annyira bonyolult.
Vagy mégis?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.09.27. 20:14:02

@sanyii123: nem értelek. az nem úgy szokás Magyarországon (1100 éve...), hogy ha valakinek adóügyi sérelme van valakivel szemben, akkor szép csendben feljelenti az APEH-nál (tudom, NAV, de lesz*rom)?

akkor meg mit kommentezgetsz itt cselekvés helyett?
süti beállítások módosítása