az igazi medwe 2012.05.14. 23:03

Barcelona

Barcelona
Gyönyörű város lehet, kár hogy csak annyit láttunk belőle, amennyi a szállásunk és a koncertterem közötti úton a busz ablakából látszott.

A zenepalota csodás hangversenyterme minden kimaradt látványért kárpótolt.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy szól majd a Fesztiválzenekar négy óra buszozás, a szállás elfoglalása, ebéd, gyors felfrissülés, újabb buszozás és próba után.
Nos pont úgy, ahogy gondoltam.
Tökéletesen.
Fáradtságnak a legapróbb nyoma sem látszott a zenészeken, pedig lett volna rá okuk bőven.
A földszint bal első páholyában jutott nekem hely, szinte az első hegedűszólamban ültem, őket egy kicsit - vagy inkább sokkal - hangosabban hallottam és ugyanígy járhatott a páholysornak következő négy tagja is.
A világítással akadt némi probléma, engem a túloldalról kapott telibe egy reflektor, csodálkoztam is, hogy a tőlem karnyújtásnyira lévő hegedűsöket nem zavarja, hiszen nekik kottát is kell olvasniuk, de az első sorokban is többen ültek úgy, hogy a műsorfüzettel árnyékolták az arcukat, mert nekik is a szemükbe világított egy-egy lámpa.
Fischer Ivánt oldalról láttam, a feje fölött pedig egy az első emeleten helyet foglaló, kései harmincas, szép barna donnát, aki tekintetével folyamatosan a karmesterre tapadt, és a hevesebb gesztusait vagy az erősebb arckifejezéseit néma ujjongással kísérte, mint aki két percen belül elolvad a gyönyörtől.
Nem tudtam megállni, a szünetben megkerestem és megszólítottam.
- Szenyóra, úgy látom, ön igencsak élvezi a koncertet.
A hölgy kicsit meglepődött, de látva hogy barátságos szándékkal közeledem, megragadta a kezemet és a következőket mondta:
- A Budapesti Fesztiválzenekart egy ajándékba kapott dvd-n láttam először és már akkor magával ragadott Fischer Iván szuggesztív egyénisége, művészi alázata és az a zene profizmus, ami minden mozdulatából sugárzik. Amikor először jöttek Barcelonába, az elsők között vásároltam jegyet olyan helyre, hogy minden gesztusát közelről láthassam és életem legszebb élménye volt az a koncert. A mai még csodálatosabb, ahogy a maestro a zenével és a zenészeivel bánik, az maga a csoda!
Hallgattam volna még az áradozó hölgyet, de megszólalt a szünet végét jelző szignál, így el kellett köszönnöm.
Nagyon remélem, hogy szóról szóra ezt mondta, mert az angolul elkövetett megszólításomra - a legtöbb honfitársához hasonlóan - spanyolul válaszolt, én meg spanyolul csak annyit tudok, hogy cerveza,  de ezt a szót a finom hölgy biztosan nem említette.
Barcelonában más volt a program, mint eddig.
Beethoven Hegedűversenye helyett Brahms II. szimfóniája szólt, a második menetben a két Richard Straussnak és a ráadás Johann Straussnak örülhetett a közönség.
A közönség pedig örült is, ahogy kell.
Mint kiderült: Spanyolországban is ismerik és kellő motiváltság esetén alkalmazzák a vastapsot.

Emberek!
Magyarok!
A mi kultúránk utazó nagykövetei megint megtették a magukét, hogy az országunkról a spanyolnak ne csak a Puszkasz jusson eszébe.
Mától tessék kicsit büszkébbnek lenni!
 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr124508885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2012.05.15. 21:06:41

Mindegyik hangverseny-beszámolód nagyon tetszett, rövid, céltudatos. Külön öröm volt számomra a tubás interjú.Remélem, gyűjtöttél annyi anyagot, hogy a többi szólamot is sorra vedd! Alig várom!