az igazi medwe 2012.05.23. 19:53

Oviedo

Oviedo
A BFZ turné utolsó állomása.
Az északnyugaton elterülő városka valóságos ékszerdoboz.
Reggel indulunk Barcelonából, miután a zenekar egy része menetrend szerinti géppel hazautazott. Oviedoban a két Beethoven és Brahms van műsoron, a Zarathustra miatt megemelt létszámra már nincs szükség, viszont ismét velünk lesz Cuki bácsi, azaz Pinchas Zukerman.

Randa idővel fogad minket Asturias tartomány Spanyolország északnyugati részén, az Atlanti óceán partján. Elrepülünk egy gáttal védett folyótorkolat fölött, talán Arénának hívják, mert a partján fekvő kisváros neve San Juan de la Arena.

Esik és nagyon hűvös van.
Félóra buszozás után érkezünk Oviedóba.
Mintha Svájcban lennénk, olyan a város, de a táj is inkább alpesi.
Gyönyörű épületek, keszekusza utcák, minden zárva, hisz vasárnap van.
Szállodánk mint egy kastély, mégsem drága. Hihetetlen.
Az épület előtti kis parkban pávák.


Budapest? Aha, Puszkasz!

Az utcán angolul beszélő emberek!!!

Egy koraesti sétáján lévő csokornyakkendős  bácsi meg is kérdezi, honnan vagyunk, Budapest, aha, Puszkasz!

 

A koncertterem párperces séta.
Előtte magyar rendszámú kamion parkol.
A miénk.

Belegondolni is hátborzongató, mekkora utat tett meg a kétfős személyzet a hangszerekkel Palermótól kezdve egészen idáig. 3500 kilométer!

Úgy hallottam, Perugiába kis késéssel érkeztek, mert hiába álltak be időben Szicília partjainál az első, hajnali kompra várva, az olyan kicsi volt, hogy a kamion nem fért föl rá és kénytelen volt megvárni a másodikat. Amíg mi átrepültünk a Földközi-tenger és Korzika fölött, ők addig egy nap alatt az olasz, francia és spanyol partok mentén levezettek 1600 kilométert - most pedig kipakolás után ott alhatnak a lefüggönyözött fülkében, készülve a holnapi 2600 kilométeres útra.

Az oviedoi Auditorio Principe Felipe olyan mint a mi Kongresszusi Központunk.
Talán a legnagyobb nézőterű a turné során és itt is teltház van.
Oviedóban több zeneiskola lehet, ugyanis a nézőtéren rengeteg a fiatal, vagy inkább a gyerek. Fegyelmezetten viselkednek, ahogy az eddigi spanyol koncerttermekben mindenütt, itt is lepisszegik egymást, amint a koncertmester, Eckhardt Violetta feláll és a Budapesti Fesztiválzenekar hangolni kezd.
A közönség pedig áhítatos csendben hallgatja a normál zenei A,  H, majd újból az A hangot.

Ötödször hallom a Coriolant, majd Beethoven hegedűversenyét és még mindig úgy élvezem, mint az első alkalommal. Jó a hegedűszóló népszerű előadása, örömet okoz így is, hogy előretudom, mire számíthatok, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy Janine Janssen játéka sokkal finomabb volt (ő volt a szólista a Fesztiválzenekarral, vagy öt éve a Zeneakadémián)

A szünetben feltűnik, hogy bár a bejáratnál terepszín ruhás biztonságiak szúrós szemmel vizsgálták a jegyellenőrzést, házon belül nem volt semmi kontroll. Pinchas Zukerman öltözőjébe is betódult egy csomó néző autogramért, közös fényképezkedésért. Cuki bácsi mosolyogva állta a rohamot, majd egy idő után kijelentette: stop, átöltöznék.
Akikre nem került sor, akik kimaradtak, azok is békésen hagyták el a művészfolyosót.

A második menetben először a Brahms szimfónia szól, végül Fischer Iván spanyolul köszönti a közönséget és ugyancsak spanyolul bekonferálja Johann Strauss Tere-fere polkáját.
A közönség tomboló köszöntéssel ünnepli a világ tíz legjobb zenekarának egyikét.
Én csak nézőként vagyok ott, de megint csöndes büszkeséggel, hiszen a taps a magyar kultúrának szól.



 

A bejegyzés trackback címe:

http://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr764542379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.