Végre egy igazi fesztivál, valódi fesztiválhangulattal és rengeteg résztvevővel.
Igaz, van hagyománya a dolognak, mert a Szegedi Borfesztivál 2012 honlapja szerint ez már a 18. alkalom, így nagykorú lett a sorozat és hadd gonoszkodjak egy kicsit: itt lenne érdemes körülnézni minden önértékelési zavarral küzdő szervezőnek, amelyik fesztiválnak hirdeti az egyszerű, sátras lagzi méretű és színvonalú hétvégi rendezvényét.

Hallottam olyan morgást is, hogy Szegeden Borfesztivált hirdetni az olyan, mintha Tokajban paprikafesztivállal, Kecskeméten a hegymászók hétvégéjével, Debrecenben pedig halas napokkal boldogítanák a népet.
Butaság!
Szeged valóban nem a nektárt csepegtető szőlővesszeiről híres, de van ott sok ember, aki vevő a borkultúrára és van 120 borászat, amelyik fontosnak tartja, hogy megmutassa magát a szegedieknek, nomeg az odautazóknak.

Ősszel a Hungexpó területén volt  bor és gasztrokiállítás és bár azt nem hívták fesztiválnak, a szervezők alighanem a szegedi kiállítók és látogatók töredékének is örültek volna. Szegeden valamit nagyon tudnak,  ha képesek ennyi embert megmozgatni és mint több borászat standján is elárulták: folyamatosan jön az utánpótlás, mert nagyon jól fogy minden.

Válság?
Ehh.

sajtkóstolóSajtmanufaktúrából is volt több, mi egy debreceni cég standjára figyeltünk fel, ahol joviális sajtosbácsi késhegyre tűzött kóstolóval csalogatta a jónépet. Szívesen adott mindenből, végül vásároltunk tőle egy ezresért egy vegyes dobozkát, ami nagyon jó borkorcsolyaként segítette a későbbi borkóstolgatást.

350 Ft-ért lehetett talpas üvegpoharat venni, amit igény esetén 300 Ft-ért visszaváltottak, kapható volt 800-ért a nyaktyű névre hallgató fércmunka, amivel a poharat lehetett nyakban tárolni, ám ezt nem váltották vissza az aranyos kisleánykák.

Nem csak sajttal lehetett semlegesíteni a borok aromáját és megágyazni a következő kóstolónak, hanem volt itt minden, mint szem s szájnak ingere: pizza, girosz, lepények, perecek, péksütemények, rétesek, lacikonyhákban hurka, kolbász, pecsenye, hatalmas papírtölcsérben burgonyachips, volt aki nem is borozni, csak ebédelni jött:


Étvágygerjesztő illatok lengték be a Széchenyi teret, nehéz dolga volt minden diétázónak, persze aki az akaratát szerette volna acélozni, az is jól érezhette magát.

Nagyon tetszett, hogy a borászatok nem butuska hostesseket, hanem hozzáértő munkatársakat állítottak a standokra.
A villányi Ősi Pincészet nem bízta a véletlenre: a többszáz stand között a tér minden sarkában felállította a sajátját és nem csak borokat kínált, ahogy a legtöbben, hanem egy ritka csemegét: a borlekvárt.
A bájos siklósi asszonyka nem szereti a bort, de lelkesen árulja a villányi pincében is, mint elmondta: a lekvárral csalja oda a turistákat, akik a rumosmeggyes borlekvár, a muskotályos, a mandulás és a rosé borlekvár után általában a borok iránt is érdeklődni kezdenek. Mi is így tettünk...

Egy Balaton-felvidéki pincészet standján megkóstoltuk az olaszrizlinget és a szürkebarátot, az utóbbi kapcsán tapasztaltunk némi tájékozatlanságot a borárusok részéről: én ilyen lazacszínű szürkebaráttal még nem találkoztam, illetve egyszer régen, amikor Bandi bácsi Balatongyörökön véletlenül vörösboros tölgyfahordóba töltötte a traminit, az lett ilyen színű.
A drága hölgy bizonygatta, hogy a szürkebarát márpedig ilyen, én viszont az internetről tudtam meg, hogy a lilásvörös szőlőből főleg aranysárga, olykor pink bor lesz, melyet valamikor hibának tartottak a hozzáértők, ma sokan direkt utaznak erre, ám a palackon feltüntetik, nehogy a kedves borfogyasztó azt higgye: megpimpókosodott a bora.
 

Kedvenc boraim egyike a Wunderlich Lojzi, épp a napokban volt szerencsém egy 2004-eshez, ám nem is kicsit elszomorított a standon kapott hír: szétválás miatt Wunderlich nem készít több Lojzit.
Majd megvigasztalódom valami mással, azt meg nem akarom firtatni, hogy ha nincs Lojzi és nem is lesz, akkor miért reklámozták?

Széchenyi téren, a Kárász utcában és a Virág Cukrászda hűlt helyén több színpadon sokféle zene szólt, ki-ki az érdeklődési körének megfelelően szórakozhatott.
Volt blues, volt jazz, volt slágerzene és még sok minden.
Nekem a legjobban egy kürtös-quartett tetszett, akik beültek a sörpadok közé és szerényen ott fújták. Mint megtudtam tőlük, a Szegedi Tudományegyetemen van zenészképzés, ők ebben vesznek részt és kürtművésznek készülnek.
Nemrég egy pályaelhagyó tubással beszélgettem, érdekes volt most néhány optimista fiatal szárnybontogatását nézni.
Csak megmaradjon a jókedvük!

<
 


 

A bejegyzés trackback címe:

http://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr744545267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lackó 2012.06.05. 10:46:31

Aki nem ért valamihez, az miért érzi úgy, hogy feltétlenül okoskodnia kell a témában? Nem bántásképp írom, hidd el, csak a sületlenségeket nem szeretem. Ráadásul úgy, hogy az Ősi pince az egyik kérdéses pont az egész borfeszten számomra. A másik: nem reklámozzák a Lojzit, hanem így hívják a borászt. Wunderlich Alajos, azaz Lojzi. Mindenki így ismeri, aki egy kicsit is konyít a boros világhoz. A Lojzi az, akit a képen látsz. Nem reklám. Így már érthető? A hölgy pedig igazat mondott, a szürkebarát márpedig ilyen, erről az internet is meggyőzött, remélem :)