Mészöly Dezső

Nem az én dolgom nekrológot írni, a kiválóságát méltatni, megteszik ezt az arra hivatottak.

Egy saját élményt szeretnék rögzíteni, hátha évek múlva már csak itt lesz meg.

Mészöly Dezső pataki diák volt, akár csak édesapám.
Mivel egy időben az egész családját elvitte Sárospatakra, a nagy találkozókra - de irigyeltem érte, az esztergomi ferences diákoknak még csak hasonló sincs a mai napig - így egy idő után ott engem tiszteletbeli pataki öregdiákká fogadtak a joviális valódiak.

Minden évben színvonalas kultúrműsor keretében méltatták az alma matert.
Rendszeresen énekelt Béres Ferenc és Mészöly Dezső is felolvasott a műveiből.

Amikor már készen volt a híres-nevezetes Művelődés Háza, a találkozó gálája beköltözött oda. Sete-suta műsorközlő esetlenkedett a közönség legnagyobb örömére, ő is egy volt a sok öregdiák közül, zavarában sokat bakizott, belesült a szövegbe, elővette a papírját, egy bekezdést kétszer is felolvasott - szóval nagyon feldobta a műsort. Az külön tetszett mindenkinek, hogy a konferálás után soha nem találta meg a függönyön a nyílást, végigtapogatta a bársonyt jobbra és balra többször is, mire eljutott a kijáratig.

Mészöly Dezső rövid írásokkal lépett fel.
A nézőtéren volt dermedt csend és szipogás is, de főleg kacagás.
A legnagyobb akkor, amikor az egyik taps elhalása után a műsorvezető bedugta a fejét a függönyön, majd miután meglátta, hogy még nincs vége a Mészöly-performansznak, elvörösödött és eltűnt.
A közönség moraját Mészöly Dezső nem tudta mire vélni és egy pillanatra ő is megzavarodott.
Mereven nézett maga elé néhány másodpercig, szemvillanás alatt ellenőrizte a ruházatát, majd miután látta, hogy semmi különös, megkérdezte az első sorban ülőket, hogy

- Mit mondtam?

Lett erre hatalmas nevetés és dörgő taps, szegény Mészöly Dezső pedig az utolsó írása felolvasása közben végig törhette a fejét, hogy vajon mi volt olyan vicces?
A függöny mögött már biztos elmondta neki valaki.

Mészöly Dezső: 1918. augusztus 27. - 2011. október 11
 

Kizárólag rajtam és a társaságon múlt, hogy végülis jó volt a Gerlóczy Kávéházban.
Nem örültem, amikor kiderült, hogy ott leszünk, mert medwekoromban egy feketepontot adtam nekik, mégis határozottan kellemes volt 2011 utolsó szabadban tölthető estéjén a város közepén olyan körülmények között vacsorázni, mintha egy jobbfajta beachen lennénk, susogó lombok alatt, illusztris emberek közelében, sürgő-forgó és többségükben kitüntetően figyelmes pincérek látómezejében. A vendégsereg túlnyomó többsége külföldi. A választék étel- és italfronton is figyelemre méltó. Az árak sem tragikusak. Az élő hárfamuzsika a téren nem nagyon élvezhető, de kihallatszik, tudható, hogy van és hogy jó. A faszénparázs felől olykor ínycsiklandó illatok érkeznek. A hűtőpultban egy citromgerezdekkel dekorált makrélakupac emlékeztet az elmúlásra.

Pincérünk egész működése pedig a helyhez méltatlan balfácánságra.

Nem tudni, tehet-e arról, hogy minden nagyon lassan készül és az ételek fele langyosan kerül elénk, ez lehet a konyha mulasztása is, de az biztosan az ő sara, hogy minden harmadik fogást elfelejti, hogy a konyhán történő informálódást követően is határozott magabiztossággal bizonygatja: a rizottójuk teljes kiőrlésű búzából készült, hogy a hatalmas társaság utolsó számláját nem hajlandó megbontani, mondván neki nincs erre háromnegyed órája, aztán persze mondanom sem kell, hogy vannak olyan tételek, amiket biztosan duplán zsebel be, mert fogalma sincs, hogy addig ki mit fizetett ki, mi meg nem állunk oda egy szaros ezresért vitázni, talán az ő hibája az is, hogy must helyett fehérbort hoz, hogy a mellettem ülő hölgyeket a sorban utánam, de előttem átnyúlkálva szolgálja ki, hogy kétszer is rámtehénkedik, pedig lett volna hely bőven egyet lépnie balra (bár lehet hogy az mostanában politikailag inkorrekt, így megbocsátom neki).

A konyha teljesítménye erősen hullámzó.
A vargányagomba leves nem rossz, nagy szerencse, hogy volt benne két darab valódi vargányagomba is, de az arányok miatt hívhatták volna zöldséglevesnek, mert találtam benne pl. csíkozott uborkát is, nem keveset.

A rákos spagetti zöldséges csirke sauté-val nekem tömény nagyképűség, a fenének kell Budapest közepén egy szimpla serpenyős ételt félig franciául kiírni. Lett volna inkább egy kicsit jobb, a rákot és a csirkét például ha feleannyi ideig pirítja a tanult gasztroszakember, akkor a víziállat nem a gumira hasonlít jobban, a kétlábú pedig nem szárad ki. Attól sem voltam oda, hogy egyetlen barna íz uralta a fogás összes alkotóelemét, egyedül a ráknak volt egy kis rákíze.

Szerényedésre adhatna alapot a Caraibe-i csokoládé mousse mangó szósszal.
Ha az amúgy látványos és finom desszertet a karibi térségből származtatjuk, akkor miért caraibe? Inkább a kiváló mangó szószból kennének szét a tányéron egy csapott evőkanálnyi helyett egy egész evőkanálnyit! Vagy kettőt.

Sznobkodás és fukarkodás helyett tetszenének inkább hajszálpontosan számlázni, az étkeket frissen és forrón felszolgálni, a rendelést nem eltéveszteni és bizonygatni azt a majomságot, hogy a rizottó teljes kiőrlésű búzából készül.
Őrléssel ugyanis főleg lisztet csinálnak, rizottót semmiképp.
 

Te hallottál már olyat, hogy egy bank ráfizet a bótra? - ezt egy "pénzügyi tanácsadónak" nevezett házaló ügynök kérdezte tőlem, amikor egy banki "terméket" akart rámsózni.
Bevallom, hallottam, ha nem is túl sokat.
Éppen ezért gondolom meg százszor is, hogy leálljak-e bármelyik bankkal.

Hitelellenes vagyok, ezt már leírtam többször, így szerencsére nem megy rá a gatyám a bankokkal kötött remek üzletekre. Óvatos is vagyok, amennyire lehet - és lehet! A "más farkával verni a csalánt" típusú bankpapírokat sem vásárolom.

 

Szerencsére a mostani botrányokban sem vagyok érintett, csak kívülállóként nézem, amikor a PSZÁF vizsgálni kezdi a Volksbankot a kiszolgáltatott ügyfelek becsapása miatt. Remélem, akkora bírságot vág ki rájuk, hogy belezöldülnek.

Ugyanilyet érdemelne a CIB, bár itt egyelőre még nincs vizsgálat,
A CIB olyan biankót akar aláíratni a végtörleszteni akaró ügyfeleivel, amit a jogban és pénzügyekben járatlan balekok többsége meg sem ért.

A CIB diktálta feltételek alapján az ügyfél először egyben törleszti az egész hitelt, majd utóbb megtudja, hogy mennyit is, mert még - ha aláírja - utólag bármennyit ráterhelhet a a kifosztója  bankja.

.........."A végtörlesztéshez biztosítandó összeg értéke tájékoztató jellegű, és az még a jelen nyilatkozatban meghatározott esetekben változhat. "
 
 
.........."  Kijelentem továbbá, hogy a CIB képviselője tájékoztatott arról, hogy a végtörlesztés megvalósulásának napjáig felhalmozódhatnak a végtörlesztendő kölcsönömmel kapcsolatban olyan tételek, amelyek pontos mértéke jelen nyilatkozat aláírásakor még nem ismert (pl. késedelmi kamat) "   
 
.........."Amennyiben a CIB -nél vezetett forint, vagy egyéb devizanemű fizetési számlámon sem áll rendelkezésre az így utólag biztosítandó fedezethez megfelelő pénzösszeg, akkor tudomásul veszem, hogy a jelen végtörlesztési kérelmem nem fog teljesülni. " 
 
 
 

Magyarul oda nekik a tájékoztató jellegű lóvét, aztán majd ők utóbb eldöntik, hogy mennyi az annyi, vagyis még mit kérnek azért, hogy szabadulj tőlük..
A szegény madár kiszolgáltatottsága folyamatos, hiszen ott a pénze  a banknál, meg ott az aláírása egy olyan szövegen, amit úgy értünk, ahogy akarunk.

Mindez egy kicsit sem hungarikum.

Jártam már úgy egy boldogabb országban, hogy az amúgy jónevű bankom felmondta a számlámat, mert az utóbbi 6 hónapban nem volt rajta semmi forgalom.
A felmondást tudomásul vettem és megírtam nekik, hogy hova küldjék a maradék 84 dollárt, ami rajta volt.

Kaptam erre egy számlát, amin az szerepelt, hogy a számla felmondásának díja 60 dollár, az ezzel kapcsolatos ügyintézés 12 dollár, a késedelmi kamat 9 dollár és a külön tájékoztatás postaköltsége 3 dollár.

Így aztán kvittek voltunk.

Szerintem az Ambrus Attila, a viszkis bankrabló nem is olyan nagy gazember!

:-)
 

 

Ha nincs ez a féláras-kuponos-magyarosch játék, soha az életben meg nem tudom, hogy van egy ilyen szálloda is a soproni Lőverekben. Pedagógusék találták, akik a félár megtakarítása reményében kerültek oda víkendezni.
Ha ők nincsenek ott, én a második kanyarra biztosan feladom és elmegyek valami rendes hotelbe, mert a GPS rossz helyre tette, az épületre nem volt kiírva, hogy szálloda meg hogy Rubin, amikor rájöttem, hogy ez az, a keskeny egyirányú úton már nem volt visszafelé, sőt, megállás sem, kellett kerülni vagy 3 kilométert. De felhívtam őket és eligazítottak és ugyan nem könnyen, de az autót is le tudtam tenni egy közeli erdei tisztáson.
Kedves, mosolygós leányka a recepciós, egyedül csinál mindent.
Folyamatosan kéri az elnézést a kedves vendégektől, mert szinte semmi sem jó.
Már az elgondolkodtató, hogy egy szállodában napközben, munkaidőben üzenetrögzítő veszi fel a telefont és nem hívják vissza az érdeklődőt.
Elnézést, állandóan kimarad a telefon, nem folyamatos a szolgáltatás.
De a mailemre sem tetszettek reagálni!
Ugyanaz a szolgáltató adja, internetünk sincs mindig.
Elnézést.
No szépen vagyunk.
Hogy takarítással kezdek majd, azt tudtam, mert barátaim jelezték, hogy tömény pisiszag fogadta őket a WC-ben, vigyek Domestost.
Vittem.
Az én budim is büdi volt.
De csatornaszaga volt a wellness részlegnek is, ami egy hosszúkás és keskeny medencéből, egy lepukkant sókamrából, egy vízköves-penészes jakuzziból, egy barátságos úszómesterből és egy jólműködő finn szaunából állt, utóbbinak csak az volt a szépséghibája, hogy aki bement oda, az a közelben nem tudta hova tenni a fürdőköpenyét és a fölös törölközőjét - de távolabb se nagyon.

A szobához tartozó fürdő is erősen hiányos volt, a csempében éktelenkedő lyukak emlékeztettek arra, hogy valamikor itt volt akasztó, törölközőtartó, szappantartó, netán tusfürdő...
Még szerencse, hogy jól felszerelve érkeztem.

Nekem nem volt félpanzióm, így 2000 Ft plusz befizetésével vacsorázhattam volna a büféasztalnál, de félpanziós barátaim messziről integettek, hogy inkább ne, mert a Bakonyi sertésbordától és a szomorúan ráncos sültkrumplival körített punnyadt rántotthústól egyáltalán nem voltak elalélva, ennyi volt a büfévacsora.
Elmentünk inkább a nemrég nyílt és nagyon fiatalos Deák étterembe és jól éreztük magunkat. Külön élmény volt a bajor sörözőket idéző félméteres kolbász pereccel.

A Rubin közelében nincs semmi tömegközelekedés, le lehet sétálni a városba (bő félóra) és olcsón haza lehet menni taxival (1000 Ft)
A büfévacsorához nagyon passzol a büféreggeli az ihatatlanra vizezett "gyümölcsléivel", az egyféle sajtot és háromféle olcsó felvágottat felvonultató hidegtállal. Ínyencek vigyenek legalább egy kis kockasajtot! :-)

A vendéget a szétfagyott, összetördezett lépcső fogyatékosságait leplező, oszlásnak indult és víztől cuppogó szőnyeg fogadja.
Ehhez hasonló a távozás is.
A recepción printelt lap hirdeti, hogy kártyás fizetést elfogadni ÁMENETILEG nem tudnak, de a papír állapotából látszik, hogy ez régen, esetleg évek óta így van . A bejelentő lapon be lehet ikszelni, hogy hogyan szeretnénk fizetni: kápé, vagy átutalásal.
Aki az átutalást választja, azzal a számla átadását követően sajnálkozva közlik, hogy sajnos arra sincs mód, csak készpénzes fizetésre, viszont ez sem működik jól, mert "nem igazán" tudnak visszaadni.
A személyzetből valaki megsúgta, hogy a Rubin nemsoká bezár, mert felújítják.
Nagy kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán.

Ha a kuponos akció nem lenne, ez a Rubin kongana az ürességtől.
Az eddigi visszhangját nézve ezek a félárú kuponcégek igen hamar kimennek majd a divatból, csak elég embernek kell becsapódnia hozzá.

Hogy mit szólna mindehhez Mr. Fawlty, az nem kétséges!

waczak szálló

emberisegelleni.jpgHa Madách ma írná Az ember tragédiáját, a homousion-homoiusion ellentét helyett bátran használhatná az emberiség-emberiességet is, egyforma ürügy mindkettő arra, hogy jobb sorsra érdemes emberek essenek egymásnak.

A két fogalom fölötti böstörködésnek már köteteket megtöltő irodalma van, amit fölösleges ide belinkeni, mert nem izgat sem a vita, sem a hétköznapi emberek szóhasználata.
Szokás szerint azon akadok fenn, amikor a média, azon belül is a közszolgálati média használja a kifejezést rosszul.

Igen, rosszul!

Amikor a Kossuth rádió híreiben a bemondó vagy a műsorvezető emberiesség elleni bűncselekményt emleget, vagy a szóhoz érve elbizonytalanodik és valami köztes torzót présel ki a fogai között.
Mostanában az emberiség elleni bűncselekmény akkor kerül a hírekbe, amikor meghal a szabadkai csendőr, vagy nem adják ki Zentait, vagy Hágába szállítanak valami délszláv háborús bűnöst.
Ezek esetében egyértelműen emberiség elleni bűnökről beszélünk, mivel a hatályos büntetőjog XI. fejezete szerint a háborús uszítás, a népirtás, az apartheid, a nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása vagy a vöröskereszttel való visszaélés mind ebbe a körbe tartozik.

Az emberiség versus emberiesség kérdés megközelíthető nyelvi alapon, logikai alapon, fordítói alapon, vegyészkorrektori alapon, bármilyen alapon, csakhogy jogi kifejezésről lévén szó a nem jogi alapon való megközelítésnek nem sok értelme van.

Aki a magyar jogi egyetemeken eljut az első félévi vizsgákig és mondjuk római jogból megbukva elmegy hamburgert sütni, az sem fogja elfelejteni azt az alaptételt, hogyaszongya

NULLUM CRIMEN SINE LEGE

azaz nincs bűncselekmény törvény nélkül, vagyis csak az a tett számít bűncselekménynek, amit az elkövetésekor a jog annak minősített. (a primitív rómaiak még nem ismerték a visszamenőleges hatályú törvényalkotást, de van itten fejlődés, kérem, hogy attul kódulunk!)

Tetszettek figyelni?

A rómaiak azt mondják, hogy a TÖRVÉNY határozza meg, mi a bűncselekmény, így a hatályos büntetőjogban szereplő kifejezéseket kell használnunk akkor, amikor bűncselekményekről beszélünk.
Pontosítok.
Nekünk ugyan nem, mert mi gyarló, műveletlen és félművelt zemberek vagyunk és akkor vagyunk pongyolák és akkor dobálózunk félreértett jogi szövegekkel, amikor nekünk tetszik.

Az adónkból fenntartott közszolgálati médiának viszont kutya kötelessége az igényesség, a pontosság, a szakszerűség.
Egy hírszerkesztőnek mindenkinél jobban kellene tudnia, hogy nem beszélhet emberiesség elleni bűncselekményről, amikor valakit emberiség elleni bűncselekménnyel vádolnak.

Már csak azért sem, mert bár az emberiesség elleni bűncselekmény Magyarországon nem létezik, mégsem ugyanazokat a csúnya dolgokat takarja, mint a soha el nem évülő,  emberiség elleni bűncselekmények.

Az ENSZ 1998-ban Rómában megalapította a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
Erről készült az úgynevezett Római Statútum.
A Római Statútum megkülönbözteti az emberiség és az emberiesség elleni bűncselekményeket. Az előbbi kategóriába tartoznak pl. a népirtás és a háborús devianciák, az utóbbiba többek között az emberölés, az erőszakos közösülés, a jogtalan bebörtönzés és az apartheid.
Csakhogy.
Magyarország hiába írta alá 1999 januárjában a Római Statútumot, az Országggyűlés hiába ratifikálta 2001 novemberében, azt a mai napig nem hirdették ki és a hatályos büntető törvénykönyvbe sem emelték át.

Addig, amíg a törvény nem beszél emberiesség elleni bűncselekményről, addig jó lenne, ha a közszolgálati média sem tenné.

Összefoglalva:

emberiség elleni bűncselekmény a hatályos jogban van

emberiesség elleni bűncselekmény a hatályos jogban nincs

Hogy milyen bűncselekmény létezik, azt pedig nem a nyelvészek, nem a korrektorok, nem a fordítók és nem is az internetezők döntik el, hanem a Magyarországon hatályban lévő jog.

Ennyi.

 

 

 

esetleg még ezek:

Alternatíva csak egy van!

Vaj sincs a fülem mögött!

Később halnék szörnyet - ha lehet

Helység, helyiség, hejj!!

Nem-e változik a nyelvünk?

Kultiválom-e a spenótot?

Fáradság vs. fáradtság

Most akkor nem minden különböző??

Leszúrták, túlélte!!!!

Ejtjük vagy vétjük a hibát?

Miért fran a svájci ?

Miért csapódik most minden?

Kecsöp, dzsiviszi, vörcseszter, gordonblú

Adekválunk egyet, Józsi?

Kenterbe verjelek vagy orrba?

Helyes kiejtés, téves kiejtés

Mi az hogy Kesznyéte?

Van református pap, vagy nincs református pap?

Zsidó mise, evangélikus müezzin?

Paparazzi, kvázi, uszkve!

Logopédust a közszolgálati médiába!!!

az igazi medwe 2011.09.11. 12:11

Szabólenczségek

Szabó-Lencz Péter: KÖKI

Kezdem azzal, hogy a címben szereplő szó talán nincs.
Vagy inkább eddig nem volt.
Most már van.

Jancsóságok.
Ilyen szó van.
Jancsó Miklós filmjeinek visszatérő elemeit jelentik, a vastag gyertyákat, a mezítelen testeket, a fehér ruhás táncosokat (koreográfus: Novák senior), a lovasokat, a semmibe meredő, letargikus ábrázatokat, hogy csak néhányat említsek.
(a képen fehér ruhában medwe is szerepel ;-))

 

jancsóság

A szabólenczségek elkövetője egy ifjú művész, Szabó-Lencz Péter, alias Petyka.
Bővebben a petyka.com weboldalról.

A meglátni és megszeretni tipikus esete volt az indexen gyakran megjelenő urbanista blog egyik posztja, Egy festő, akit megihletett a KÖKI bontása címmel és benne, rajta a fent látható festmény, amire megfájdult a fogam és szerencsésen addig halogattam a vásárlást, amíg lemaradtam róla, mert más gyorsabb volt.

Elmentünk a Vörösmarty Mozi galériájában megrendezett kiállításra és a szánk maradt tátva az összes hatástól. A romlás XXI. századi virágait megörökítő kompozíciót tökéletesen aláfestette a mozi büféjében trágárkodó félrészeg szaki ordibálása. Néztük a graffitikkel ékített, lepukkant épületeket, és a vad színek ellenére mégsem találtuk nyomasztónak a képeket, mert mindegyiken volt valami az enyészeten úrrá lévő fiatalos optimizmus, játékosság, dinamika - és nagyon jól éreztük magunkat ettől.

Úgy fél éve egy másik moziban már a Szabó-Lencz Péter kiállítás megnyitóján és volt alkalmunk megjelenni.
Imádtuk.
Szedett-vedett volt, a rendetlenségbe hajlóan lezser, mókás, jókedvű és ordítóan fiatalos, mint egy kötelezően megrendezett szakközépiskolás irodalmi színpad, osztályfőnöki órával egybekötve.

Itt fogalmazódott meg bennünk a szabólenczség, mint olyan.
A valóság sajátos, első pillantásra nyomasztó ábrázolása, amiről másodikra kiderül, hogy mégsem az, hiszen (majdnem) minden Szabó-Lencz képen van csodálkozó őz, gyalogos galamb, szabadon szárnyaló madár, szárnyaló lufi, a kisgyerekét sétáltató anyuka, nyugalmat árasztó megfogalmazásban, a közlekedési lámpa gyalogosoknak szóló szabad jelzése, hogy csak néhányat említsek az ifjú művész kötelező és derűt árasztó szimbólumaiból.

Petyka ma 30 éves.
Isten éltesse!

:-)

Szabó-Lencz Péter: Budapest avantgarde

A Wekerlei Társaskör idén huszadik alkalommal rendezte meg a Wekerlei Napok kulturális rendezvényét. Izgalmas koncertet hirdettek ezalkalomból a Munkás Szent József Plébániatemplomba, ahol az orgona a cimbalommal és a tárogatóval szólt együtt.

A Kós Károly téren nem nagyon látszott, hogy egy háromnapos fesztivál első estéje ér véget, gyerekek játszottak a játszótéren, standokat építettek vagy bontottak és a templom körül nem volt egy lélek sem. 20 perccel a meghirdetett időpont előtt egy mosolygós apáca irányított minket a templom oldalbejáratához: menjünk csak, nyitva van.
És tényleg, nyitva volt a rács, csak behajtotta valaki.

Hiába siettünk, hogy legyen helyünk, a templomban alig voltak néhányan, a kezdésre is szűk negyedház jött össze. Ingyenes program, jól meghirdetve, még a közszolgálati rádió is reklámozta, a Wekerlén állítólag pezseg kulturális élet, mégis, hol voltak akkor az emberek?
(biztos a közeli Nótafában, de ezt csak egy három évvel ezelőtti étteremlátogatás furcsa visszhangja miatti gonoszkodás mondatja velem)

Az orgona kezdte a koncertet, Albinonival, majd Contival.
Laborczi Erzsébet a grazi Zeneművészeti Egyetem egyházzene szakán végzett, majd 10 évig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola egyházzene tanszakán tanított, mégis, a játéka helyenként nem érte el egy falusi kántor színvonalát (sűrű elnézést kérek a falusi kántoroktól, sok kiválót ismerek közülük és ugye aki tudja az csinálja, aki nem tudja, az tanítja).
Esztergomi diákéveim jutottak eszembe, én is csináltam a ferences templom orgonáján ilyen zenebonát, amíg fel nem jött Henrik atya, a plébános, hogy megmutassa, melyik pedállal lehet lehalkítani.
A koncert után kérdeztük a társaságunkban lévő ifjú párt, mivel szórakoztatták magukat?
Bevallották, hogy megfogták egymás kezét és megállapodtak: amikor valami fülsértő hang jön az orgonából, megszorítják a másik kezét - általában egyszerre szorítottak, olyan sűrűn, hogy a vér is kiment az ujjaikból és a saját játékukat sokkal jobban élvezték, mint a zenét.

Itt kell megemlékeznem a kulturális rendezvényeken felbukkanó paparazzók szemtelenségéről. Már a sokadik koncerten veszem észre, hogy az általános fényképezési tilalom ellenére fotósok járnak szerteszéjjel és hol teleobjektívval messziről, hol pedig 2-3 méterről kéretlen portrékat csinálnak a jelenlévőkről.  A Szent József templomban videó is készült a koncertről és egy büszke szakember soronként megörökítette az összes résztvevőt. Sehol nem tüntették fel, hogy a nézőkről felvétel készül és nem tudhatta senki, ki fotózta őt le és milyen célból.
Tényleg, vajon kik és miért?

Vajda András cimbalmon, Németh Tamás pedig tárogatón játszott. Vagy elnyomták az orgona hibáit, vagy kísérőként már jobban ment a játék a művésznőnek.
A tárogató hangja csodásan szárnyalt a templomban, a Németh Tamás pedig igazi ura volt a hangszerének.

Tercsi Zoltán plébános felolvasta a 143. zsoltárt, de ezt a csak a programfüzetből tudjuk, egyetlen szavát sem lehetett érteni, elsősorban mert nem tartotta a szájához a mikrofont, másodsorban pedig a közönség azt mondogatta, hogy egyelten szavát sem lehet érteni, beszéljen a mikrofonba.

A koncert végén a három művész lejött a kórusról meghajolni, a közönség megtapsolta őket, majd zárásképp egy szervező-féle megkérte az egybegyűlteket, hogy segítsenek lecincálni a cimbalmot a lépcsőn, mert nehéz és örüljünk hogy nem a hárfát kell lehozni, mert az még nehezebb lenne.

Örültünk.
Ennek is, meg annak is, hogy eljöttünk erre a koncertre, meg annak is, hogy vége lett.
 

Ránki DezsőSzerintem az a művész, akinek nincs tele a sajtó a magánéletével, hiányzik a feje az összes  pártrendezvényről, nem foglal állást semmilyen népszerűnek tűnő, amúgy totál lényegtelen kérdésben, soha nem szerepel fölöslegesen, csak teszi a dolgát, alkot, méghozzá úgy, hogy lenyűgözi, elkápráztatja, magával ragadja a közönségét, közben csendes világhírre tesz szert.

 

Mint Ránki Dezső.

A zongoraművész, akit külföldön talán jobban ismernek, mint itthon, a nevére megtelik az amszterdami Concertgebouw és a londoni cd-boltok polcain mindig szembejönnek a felvételei.

Ránki Dezső - bármilyen hihetetlen - ma hatvanéves.

A Jóisten éltesse sokáig!

Aki számít, mind itt van! - mondta mellettem valaki a tömegben, amikor a párját bökdöste, hogy nézd már, ott a Szilágyi János, a Kulka János, a Horvát János, a Gálvölgyi János, a Kern János, az Eszenyi János, a Bächer János meg még sok János, akinek az arca ugyan ismerős, de a neve momentán nem ugrik be. 

Harmadik alkalommal élvezhette a nagyérdemű újlipócia seregszemléjét, a családias hangulatú Pozsonyi Pikniket. Egymást érték a jobbál jobb programok, a látogató szó szerint a bőség zavarával küzdhetett. Zenei, irodalmi és színházi produkciók a nagyszínpadon, szteptánc, Padödő a kisszínpadon, operaáriák civil lakások erkélyeiről, utcai táncház és bábjáték a kicsinyeknek, flódnikóstoló  Raj Ráchel standján (vigyázat, a belinkelt weblap ordítani kezd!), utcai székmasszázs, a Fővárosi Vízművek ingyenitatója, antikváriumok, vendéglátó egységek (pl. a piknikcsillagos Firkász étterem) standjai.

Minket mégis inkább a Deák Gábor vezette várostörténeti körséta érdekel, ami a Jászai térről indul és a Szent István parki Raoul Wallenberg emlékműnél fejeződik be. Lenyűgöző előadásban van része a nagyjából 80-100fős közönségnek, remek dolog egy nagytudású embert hallgatni, aki van annyira szerény, hogy megkéri a hallgatóit, hogy ha valaki valamit másképp vagy jobban tud, az nyugodtan szólaljon meg.
A hallgatóságból olykor érkezik néhány értékes kiegészítés, szakmai megjegyzés a Bauhaushoz építésztől, pontosítás holocaust túlélőtől, vagy az elmúlt 20 év történelmének bennfenteseitől.
A bő másfél óra csak rövid kivonata a városrész történelmének, amiben van tragédia, tragikomédia, fájdalom, szenvedés, vidámság, tudás, szenvedély, szarkazmus, irónia - és ami az elmúlt évek politikai vonatkozásait illeti: ostobaság a köbön.
Deák Gábor
Deák Gábor

Ökrös Ottó és Fellegi Balázs műsora a nagyszínpadon, ízelítő a Firkász Étterem és Kávéház-beli esték hangulatából.

Balkoncert. Herczenik Anna, a Magyar Állami Operaház ifjú szopránénekesnője.  Az ária végén úgy tűnt, ledobja a karjában tartott csecsemőt a közönség közé, pedig csak az összetekert lepedőt rázta ki, ami tele volt virággal.

A Relax City munkatársai a helyszínen alaposan meggyömöszölték a vállalkozó kedvű nézelődőket.

A gyerekek sem unatkoztak, bábelőadás, mesés francia nyelvlecke és utcai táncház várta őket.

 

Michael Flatley újlipócia-beli követői a kisszínpadon szórakoztatták a nagyérdeműt.

Tartalmas, színvonalas program, hála és köszönet annak aki kitalálta és évről-évre megszervezi, meg hogy nem esik túlzásba és nem hívja fesztiválnak, ahogy ma már fesztiválnak csúfolnak minden olyan rajcsúrt, ahol sör van, zsibvásár és tülekedés.

Bajban lesznek, akik e szép szó pontos formáját a gugliban keresik.
Vagy tulképp nem lesznek bajban, csak nem találnak biztos forrást.
Az meg végképp butaság, hogy az a helyes, amelyikből többet talál a kereső.

Van egy régi angol szó, ami az árucserét jelenti.
Ez úgy szól, hogy barter.
Már húsz éve is bevett dolog volt barternek hívni minden olyan kétoldalú üzleti tranzakciót, amit nem követett pénzmozgás, azaz barter az is, amikor a gazdaság két jeles szereplője egymásnak szolgáltat: én megcsinálom az adóbevallásodat, te megjavítod a kocsimat.

barter.jpg

A barter szó szerepel az akadémiai értelmező szótárban is.
A bartel, horribile dictu bartell szó pedig nem szerepel.

A nyelvészeti megmondóemberek és az önkéntes nyelvrendőrök bizonyára százszor elmondták már, hogy fölösleges okvetetlenkedés a nyelv és a helyesírás szabályain lovagolni, éljen a szabadság és mindenki azt mondja, ami jólesik neki.
Igazuk van.

Én soha nem javítanám ki azokat, akiknek a beszédében vagy írásában

barter helyett bartel,
pszichológus helyett szihológus,
államfő helyett álamfő,
kaució helyett kaukció,
adekvát helyett adekvált,
bornírt helyett bonírt,
fáradság helyett fáradtság,
kartell helyett karter,
hatalom helyett vaccpaör,
notórius helyett notórikus,
helység helyett helyiség,
szuverén jog helyett szuvenír jog

szerepel, maximum szükség esetén segítene a megítélésükben.
Mint ahogy egyszer egy állásinterjú ott ért véget - és váltott át udvariaskodó  csevegésbe - amikor a cégemhez jelentkező vezetőjelölt azt találta mondani, hogy BIZNIC.

összegezve tehát, a barter vagy bartel kérdést eldöntenő:

BARTER
 

 

Lukács Ervin
Lukács Ervin 1928-2011

Pénteken, 83 éves korában elhunyt a hazai karmesterek Nagy Öregje, nemzedékek nagymestere: Lukács Ervin.

A szombat este kilenckor a MÜPA színpadára lépő Budapesti Fesztiválzenekar is szép megemlékezéssel indított, először Fischer Iván közölte a hírt, amit addigra talán már mindenki tudott, méltatta a Mestert, majd a zenekar játszott egy csendes elégiát, Schubert Rosamundájából (nem voltam benne biztos, hogy tényleg ez, köszönöm Petya22 kedves olvasómnak a kisegítést  és zárójelben  megjegyzem, hogy ritka az olyan alkalom, amikor az előadó bekonferál egy műsoron kívüli zeneszámot, pl. a ráadást, ritka, de nagyon jó. Volt már olyan, hogy a zenekar tagjait kérdeztem: mi volt a a szólista ráadása és ők is csak hümmögtek, tehát valószínűleg nem róható fel az átlagnézőnek, ha nem ismer fel egy zenét)

Szóval elhunyt Lukács Ervin, amit a tegnapi monstre koncerten ismerősöktől tudtam meg.
Hogy miért?
Mert pénteken nem láttam híradót, nem hallottam krónikát, csak a neten néztem, az indexen és az origón pedig volt a villalakóktól Hajdú Péteren át lesgyanús gólig minden, de a Kossuth- és Liszt-díjas tanszékvezető egyetemi tanár és főzeneigazgató halála nem fért be a hírek közé.
Vagy nagyon eldugódott, én most sem találom.

Nem szeretnék beállni abba a sorba, amelyikben divat a halálhírek kapcsán elkövetett vagdalkozó odamondogatás, ezért engedtessék meg nekem, hogy ezúton jelezzem: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben ezerötszázan tudtak méltóképpen emlékezni: a Mester tiszteletére elhangzó művet nem követte taps, csak súlyos, néma csend.

Valentin-nap

A Valentin-napnak hívott birkaság már begyűrűzött a kultúrába is.
Sajnos.
A valaha sokkal jobb  napokat megért Madách Színház kommercializálódásának újabb lépése volt a tegnapi cukormázas bemutató, a Végtelen szerelem.
 

Mintha a közszolgálati tévé "Csináljuk a fesztivált" című produkciója lépett volna a színpadra, idétlenkedő műsorvezetővel, találomra összefércelt  zeneszámokkal, tölteléknek meg az igényesség látszatát kelteni igyekvő irodalmi idézetekkel.

 

 

Kétszer nyolc ifjú színész énekére és táncára, továbbá kétszer két balett-táncos művészetére épül a legújabb közönségcsalogató akármi. A kiírás szerint szerelemkoncert, ami elméletben lehetne új műfaj is, de ami tegnap a színpadon zajlott, az inkább valami bazári összevisszaság volt, ami leginkább a zizire hasonlít: olcsó, színes és nem üli meg a gyomrot.

A zenés ajándékkosárban együtt szorongott Demjén Rózsi, Baudelaire, Hacsaturján, John Lennon és a Beatles, Ady Endre, Lionel Richie, Máté Péter, Andrew Lloyd Webber,  Juhász Gyula, meg a számokat legtöbbször éles, bántó hangon elharsogó énekesek. A színvonal érdekében beletehettek volna még egy kis Rejtő Jenőt, Desmond Tutut, Stahl Juditot, Teller Edét, Zsirinnovszkijt, Markosnádast és két evőkanál juharszirupot...


Némelyik duett egész jól szólt, de szerelmes dalokat musicalszínészekkel énekeltetni olyan, mint amikor valaki fazekak és fedők püfölésével akarja utánozni az Amadindát.
Az előadók mentségére szóljon, hogy legalább intonációs problémákkal nem küszködtek (szemben pl. a Vígszínház művészeivel) de szerintem nagyon nem szép dolog egy szerelmes dalt érzelmek és különböző hangszínek nélkül mosolyogva végigkiabálni.
 

Többször volt olyan érzésem, mintha a Megasztár sokadik döntőjének közös produkcióját látnám, bár ott a játékosokat ilyen éneklésért a zsüri porig alázza, a közönség meg sms-ben kiszavazza.

Feke Pál volt a kakukktojás, őt mindig jó volt hallgatni, bármit énekelt, ugyanakkor a szépséges Polyák Lilla kellemetlen hangja gyakran bántotta a fülemet.

Néha betolták, majd kicibálták az univerzális Hajdú Steve művészurat, aki sokféle produkcióban látható, de mindenütt ugyanazt az egy arcot mutatja. Ebben a műsorban a szerelem kémiáját magyarázgatta, egyszer valóban szellemesen, másszor inkább közönségesen, de leginkább erőltetett jópofasággal.

A műsor utolsó 20 percében már egyre jobban vártam a végét, a körülöttem fészkelődő nézőtársak meggyőztek arról, hogy ezt a Valentin-napi katyvaszt nem egyedül untam.
Belegondolni is nehéz, hogy valamikor ezeken a deszkákon játszott Mensáros László, Gábor Miklós, Dayka Margit, Zenthe Ferenc vagy Márkus László.
Mivé lettél, Madách Színház???

 

GarbarekJán Garbarek tegnap harmadszor jött Budapestre a kedvemért, hogy muzsikáljon nekem. A lengyel származású norvég szaxofonos ezúttal az indiai Trilok Gurtut hozta magával, hogy igazi fusion zenével kápráztassa el a közönségét.

 

A fusion szó jelentéséről: a homo gasztropitecus egyik kedvence, a többféle irányzatot és nemzeti stílust egyesítő konyhát szokták így emlegetni és nekik nem is komoly restaurácia az, ahol nincs a menüben legalább három internacionalista siló ;-)
Hogy jön ide a kaja?
Gurtu játékát hallgatva néha összefutott a nyál a számban és elmentem volna egy jó kis indiai étterembe. 

A többféle zenei kultúrát egyesítő, fergeteges koncertről kiváló tudósítást közöl  a Lángoló Gitárok blog, de nekem is muszáj megemlékeznem erről a páratlan zenei csemegéről.

Tényleg nem csak zene, hanem jóval több annál.
Amolyan elő-mennyoszág, amiről a Hilliard énekegyüttessel bemutatott koncertje óta és a vég közeledtével egyre jobban megt vagyok győződve.

* * *

 

 

 Az alábbi videón látható-hallható jelenet része volt a tegnapi csodának, Gurtu megszólaltatja a saját ének- és beszédhangját, a dobokat és a vizesvödröt is, néha beatboxol, Garbarek pedig tilinkózik.

 

az igazi medwe 2010.10.31. 09:53

Falusi mozi anno

Hihetetlen, hogy nem is olyan régen még jól meg lehetett élni a mozik előtti jegyüzérkedésből.
Egyszerű volt a recept: a jegyüzér adott egy kilót a pénztárosnak (a kiló akkor pénzben száz forintot, a száz forint pedig egy hétvégéi bevásárlást jelentett), a pénztáros pedig eladott neki egy egész tömbnyi jegyet, amit aztán az üzér a "haver, jegy érdekel?" mondat ismételgetésével 50-100-200%-os felárral az utcán értékesített.

Hihetetlen, hogy ebben az időben tömve volt a 85 budapesti mozi többsége, igaz a magyar, szovjet, vagy bolgár filmeket nem kísérte akkora érdeklődés.
Az is hihetetlen, hogy valamikor az átlagember heti szórakozását jelentette a hétvégi mozi.
Akkoriban a tévé egyetlen csatornája szombat estére a következőt nyújtotta: tévémaci után ünnepi tévétorna a csinos ikerlányokkal, Híradó, Vers mindenkinek, majd a Derrick soron következő epizódjával egy kis darab a nyugati életformából.
Hétfőn - bár minden dolgozó látta - elmesélték egymásnak a munkahelyeken.

A falusi mozi a helybélinek elfogadott létforma, az átutazónak örök élmény.
Mint nekem valamikor az isaszegi mozi.

A fénykorában is kidőlt-bedőlt épület családi házas övezetben állt, néhány száz méterre a faluközponttól, ami akkor a következőket jelentette: iskola, templom, Pogonyi cukrászda, Csata étterem (vagy inkább korcsma) orvosi rendelő, tanácsháza.
A mozi előterében Babi néni üldögélt a kis asztala mögött és árult darabra Fruttit, cigaretta-rágót, tehéncukrot (Krówka vajkaramella), Inota csokit, Űrhajós szeletet, krumplicukrot (bitang rossz fehér tégladarabka), padlószíjat (ánizs ízesítésű gumicsík) - emlékszik még valaki ezekre?
Edit néni, a pénztárban letépte a jegyet a tömbről, lebélyegezte a tőpéldányt és amit a néző kapott, azt is, majd ficnivel a kézben várhattunk a sorunkra.

Annus néni, a jegyszedő egymaga többet tett a mozi és Isaszeg közbiztonságáért, mint ma egy tápos türhőkommandót felvonultató security cég. A cigányok ugyanis féltek tőle, mint a tűztől és aki nem viselte jól magát, azt Annus néni a következő héten nem engedte be, rosszabb esetben az ilyen büntetés hetekig is eltarthatott. Az első öt sor mindig tele volt az említett nemzetiséggel, oda ültek be a négyforintos jegyükkel, a sötétben szorgosan rágták és köpködték a magot, olykor összeszólalkoztak, néha verekedés is volt, de ilyenkor jött Annus néni az elemlámpával és súlyosabb esetben fejbe is csapta a filmkultúrára igénytelenebb ügyfelét.

A Filmhíradó vakpalijával indult a műsor, a főcím alatt hangosan dolgozó villanymotor húzta szét a vászon elé eszkábált függönyt, elvégre színházban vagyunk, vagy mi, a falusi népeknek is jár a kultúra.
Végetért a pártkongesszus, az elvtársak leszögezték, hogy befejeződött a szocializmus alapjainak lerakása.
Koszigin és Brezsnyev meglátogatta a nemrég átadott gimnasztyorkai gépállomást.
Edvárd király, angol király fogadta Losonczi Pált. 
Méhkerék képviselője beszámolt a Parlamentben, hány házban van már fürdőszoba és korszerű tévékészülék.
A somogykutricai Vörös Vicsor Óvodában a csöppségek partizándalokkal készülnek a november hetedikei ünnepségre.
Üzérkedésért szabadságvesztésre ítélték Bordabéli Barna Béla, tápióbotlási lakost, mert a helyi kátéesz libamáj üzemágában hulladékként átvett libatollat párnatömésre adta el.
Végül a kis vidám színes, ami a véres diktatúra súlyos bűneit hivatott elfedni, hogy jólérezze magát a lakosság: szovjet elvtársak mártóztak meg a Bajkál-tó vizében, miután léket vágtak a jégbe. Fogyott a csája, meg a vodka, még az ég is nevetett, deszépisazélet, kedves lakosság, igaz?
Függöny össze.

Függöny szét.
Jött a film.

Néztük, de sokkal jobban szórakoztunk a cselekményt kommentelő beszólásokon.
Lélegzet-visszafojtva követtük a főhős szerelmeskedését, mire beszólt valaki:
- Veszed ki a kezedet a nadrágodból, Jóska?!

Hatalmas késsel kezében lopakodik a gonosz gyilkos az áldozata felé, mire valaki felidézi a régi Csala Zsuzsás reklám kísérőhangját: pecsenyekacsa, pecsenyekacsa...

De volt olyan is, hogy az egyik néző recsegve szellentett, mire a fél közönség felröhögött.

Voltak kisebb-nagyobb szünetek.
Amikor elszakadt a film.
Vagy nem azonnal indult a következő tekercs.
Ilyenkor füttykoncert kezdődött, többen pedig azt kiabálták, hogy "Lexíííí!"
Félix volt ugyanis a mozigépész becsületes neve.
Hosszabb szünetek esetén trágárabb beszólásokat is hallottunk, de aztán fenyegetően villant Annus néni elemlámpája és csend lett.

Természetes volt a járkálás, aki nem bírta végigülni a másfél órát, az kimehetett az udvaron lévő pottyantósba, aztán visszajött és ha kellett, felállította az egész sort.
Ez is érdemelt néhány szellemes megjegyzést.
Pl. "Mit kószálsz itt, más ilyen korban már rég meghalt!"

Volt, aki a film közben Szepesi György közvetítését hallgatta zsebrádión a Mohács Véménd - Csömör NB II-es rangadóról, mások félhangosan civakodtak egymással, egyszóval kellemes, családias légkör jellemezte a hatvanas-hetvenes évek falusi moziját.

Ez az, ami azzal a korral együtt eltűnt örökre.
Isten őrizz, hogy visszasírjam, de jólesik emlékezni arra, ami ebből szép volt.
A múlt héten a Pesti Színházban jártam, az indította ezt az emlékezést.
(részletek később)

Kossuth tér, 2009 március 15.
Az ünneplő tömegben egy hazaffy elkezd kiabálni, hogy "Gyurcsány takarodj".
A közelében álló baloldali érzelmű hölgyek tömény undorral igyekeznek befogni a száját.
Rendőrosztag érkezik és egy hadnagy izgatott fejhangon bekiált: "sün!"
Erre valaki mindjárt megkérdi: "- mi az a sül?"
A hadnagy továbbra is csak ismételgeti: "sün!" - mire egy beosztott rendőr elbizonytalanodik: "- Főnök, kit kell kiemelni?"

A sün egy rendőrségi alakzat, a kiemelendő személynek háttal körbeveszik és a tömegből kiemelve eltávolítják. Ezalkalommal fölösleges volt a 360 fokos kötbelátás és a "vissza, vissza" kiáltás, hiszen a tömegből senki nem kelt az ordibáló hazaffy védelmére, sőt, volt aki beszólt, hogy navégre.

A történetből viszont mém lett.
A rendőröket sündőrnek, a rendőrautót sünverdának nevezték, készült sünrap, végül Tóth főkapitány úr valami felkészült pr tanácsadóra hallgatva a következő Szigeten plüss sünökkel kedveskedett a fiataloknak.

Van persze ennél jobb, rövidebb, szellemesebb összeállítás, csak annak a készítőjét/forgalmazóját nem tartom szalonképesnek, ezért nem idézem.

Van viszont szakszerű videó az alakzat elméletéről és gyakorlatáról, íme:


 


 

Egy régi piréz mondás szerint csak az lépjen fel zenés darabban, aki tud is énekelni.
Legalább egy kicsit! Léccilécci!

Vígszínház.
Hegedűs a háztetőn.
Vájtfülű néző a plafonon.

A rendezés részben nagyon rendben van.
Meggyőző és ötletes a díszlet, a fények, a mozgás.
Még a kórusok is jól szólnak.
De a szólók, istenem, a szólók!

Kovács Patrícia (Hódel szerepében) kellemes jelenség, szeretem őt a képernyőn és a színpadon is.
Kíváncsi voltam a hangjára.
Csúnya. Reszelős. Kidolgozatlan.

Pap Vera (Cejtel nagymama és Jente) ugyanilyen csalódás, amilyen felejthetetlen alakítása volt az Angi Verában, a Névtelen várban vagy a Boldogtalanokban, itt a Hegedűsben csak a bizonytalan énekhangjára emlékeznék, ha nem felejtetné el velem néhány sokkal rosszabb teljesítmény.
A harmatgyenge Igó Éva (Golde), vagy a semmilyen Szőcs Artur (Percsik).

Az abszolút gyenge pont szerintem a főszereplő, reb Tevje.
Hegedűs D. Géza.
Galíciai jöttment szabolcsi tájszólással.
Aki legalább kétszer látta a klasszikus filmet Topollal, vagy valamelyik régi hazai előadást a Topolt utánzó Bessenyei Ferenccel, az akkor is el tudja játszani a tejesembert, ha nem járt színművészeti iskolába, de van énekhangja.
Ki kell mondani, kíméletlenül: Hegedüs D. Géza HAMISAN énekel.
Bűnhamisan.

A "Szeretsz engem" kezdetű duettben - amiről 1-2 hete már megemlékeztem - hatszor kérdezi Goldét, hogy szereti-e, nos a művész úrnak mindössze egyszer sikerült hiba nélkül kiénekelni azt a négy hangot: az ötödik alkalommal.
Hatodszor megint fals lett.
Bántóan.

Nem sokszor volt alkalmam színházban könnyekig hatódni, de a londoni Palladiumban,  Topol főszereplésével olyan Hegedűst láttam, amire életem végéig emlékezni fogok. 
Meglepően jó volt sok éve a Madáchban Husztival, Békés Italával és Illényi Katicával.

A Vígszínház előadása nem volt semmilyen élmény. Olyanra sikerült, mint életem első gulyása: benne volt minden, ami kell, de mégsem lett az igazi. A darabban vannak szívszorító pillanatok, szinte nincs ép érzelmű ember, akit ne érintene meg a lányos apa szívfájdalma, egy nép szenvedése, a családot minden körülmények között összetartani akaró anya imája, a szüleit elhagyó gyerek búcsúja, az atyai szeretet és az évezredes hagyomány között vergődő főszereplő tépelődése - ám mindez ebben az előadásban nem hat.
Csak lemegy.
Szinte nyomtalanul.

Ami miatt érdemes volt odamenni: Fesztbaum Béla (Lázár Wolf) és Harkányi Endre (rabbi) játéka. Fesztbaumról ki sem derült, hogy ő az, meg kell nézni a színlapot - és szerintem ez az igazi színészi munka.
Készültünk a másik szereposztásra is, a rajongott Reviczky Gáborral, de mégegyszer ezt az előadást - néhány hét távlatából - még az ő kedvéért se.

Megint a pirézeknek lett igazuk.
 

Mi az eredeti neve? Mikor született?
 

 zalamarkus.jpg

 

Agárdy Gábor - Gabriel Arkalijan (1929-2006)
Ágay Karola - Staud Karola (1927-2010)
Andor Éva - Prácser Éva (1939-2014) 
Angela Gheorghiu - Angela Burlacu (1965-)
Áprily Lajos - Jékely Lajos József (1887-1967)
Assisi Szent Ferenc - Giovanni di Bernardone (1182-1226)
Audrey Hepburn  - Edda Hepburn van Heemstra (1929-1993)
Alfonzó  - Markstein (később Markos) József (1912-1987)
Básti Lajos - Berger Lajos (1911-1977)
Ben Kingsley - Krishna Banji (1943)
Black - Colin Vearncombe (1962-2016)
Bilicsi Tivadar - Grawátsch Tivadar (1901-1981)
Bíró Ica - Boruzs Ilona (1957)
Blaha Lujza - Reindl Ludovika (1850-1926)
Bob Dylan - Robert Allan Zimmermann (1941)
Bonnie Tyler - Gaynor Hopkins (1951)
Bruno Walter - Bruno Schlesinger (1876-1962)
Bud Spencer - Carlo Pedersoli (1929-2016)
Bujtor István - Frenreisz István (1942-2009)
Cary Grant - Archibald Alexander Leach (1904-1986)
Charles Bronson - Charles Dennis Buchinsky  (1921 - 2003)
Cher - Cherilyn Sarkisian LaPiere (1946)
Chubby Checker - Ernest Evans (1941)
Chuck Norris - Carlos Ray Norris (1940)
Cipő - Bódi László (1965-2013)
Claudia Cardinale - Claude Joséphine Rose Cardin (1938)
Cliff Richard - Harry Roger Webb (1940)
Csákányi László - Zsigovits László (1921-1992)
Dalida - Yolande Gigliotti (1933-1987)
David Bowie - David Robert Jones (1947-2016)
Didi Hallervorden  - Dieter Herbst  (1935)
Dobó Kata - Kovács Katalin (1974)
Dolly - Penczi Mária (1949)
Donovan - Philip Leitch (1946)
Donna Summer - Ladonna Adrian Gaines (1948-2012)
Édith Piaf - Édith Giovanna Gassion (1915-1963)
Edvin Marton - Csűry Lajos (1976)
Efráim Kishon - Hoffmann Ferenc (1924-2005)
Elton John  - Reginald Kenneth Dwight (1947)
Enya  - Eithne Ni Bhraonain (1961)
Eörsi István - Schleiffer Ede (1931-2005)
Fábri Zoltán - Furtkovits Zoltán (1917-1994)
Felix Salten - Salzmann Zsigmond (1869-1945)
Fernandel - Fernand Joseph Desire Contandin (1903-1971)
Feszty Árpád - Rehrenbeck Árpád Szilveszter (1856-1914)
Flipper Öcsi - Jeszenszky Béla (1962-2008)
Franco Nero - Francesco Giuseppe Sparanero (1941)
Fred Astaire - Frederick Austerlitz (1899-1987)
Freddie Mercury  - Farouk Bulsara (1946-1991)
Garas Dezső - Grósz Dezső (1934-2012)
Gárdonyi Géza - Cziegler Géza (1863-1922)
Gene Wilder - Jerome Silberman (1933-2016)
George Michael  - Georgikosz Kyriakosz Panayiotou (1963-2016)
Glenn Gould - Glenn Herbert Gold (1932-1982)
Gombaszögi Ella - Grün Ella (1989-1951)
Gombaszögi Frida - Grün Frida (1890-1961)
Greta Garbo - Greta Lovisa Gustafsson (1905-1990)
Guillaume Apollinaire - Wilhelm Albert Włodzimierz Apolinary Kostrowicki (1880-1918)
Hacser Józsa - Hatscher Jozefin Mária (1931-2014)
Hans Habe - Békessy János (1911-1977)
Honthy Hanna - Hügel Hajnalka (1893-1978)
Hulk Hogan - Terry Gene Bollea (1953-)
Huszti Péter - Hendel Péter (1944-)
Jászai Mari - Kripl Maria Anna (1850-1926)
Jávor Pál - Jermann Pál Gusztáv (1902-1959)
John Denver - Henry John Deutschendorf (1943-1997)
John Wayne - Marion Robert Morrison (1907-1979)
Judy Garland - Frances Ethel Gumm (1922-1969)
Kabos Gyula - Kann Gyula (1887-1941)
Kabos László - Krausz László (1923-2004)
Kádár János - Czermanik, később Csermanek János József (1912-1989)
Kállai Ferenc - Krampner Ferenc (1925-2010)
Karády Katalin - Kanczler Katalin (1910-1990)
Kézdy György - Krausz György (1936-2013)
Kiki - Patkó Béla (1957)
Kirk Douglas - Yssur Danielovics Jemszkij (1916)
Koós János - Kupsa János (1937)
Korda György - Klein György (1939)
Körmendi Vilmos - Keilwert Vilmos (1931-2016)
Lackfi János - Oláh János (1971)
Madonna -  Veronica Ciccone (1958)
Márai Sándor - Grosschmid Sándor Károly Henrik (1900-1989)
Maria Callas - Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz (1923-1977)
Marina Vlady - Marina Catherine De Poliakoff-Baidarov (1938)
Marton Éva - Heinrich Éva (1943)
Máthé Erzsi - Mertz Erzsébet (1927)
Michael Caine - Maurice Joseph Micklewhite (1933)
Mindszenty József - Pehm József (1892-1975)
Moldova György - Reif György (1934)
Moliére - Jean-Baptiste Poquelin (1622-1673)
Muddy Waters - McKinley Morganfield (1913-1983)
Munkácsy Mihály (1844-1900) - Lieb Mihály Leó
Müller Péter Sziámi - Kovalcze Végh Péter Iván (1951)
Natalie Wood  - Natasa Gurdin (1938-1981)
Omar Sharif  - Michael Shalhoub (1932-2015)
Paco de Lucia - Francisco Sánchez Gómez (1947-2014)
Palerdi András - Érdi András Pál (1967)
Pásztor Erzsi - Pápay Erzsébet (1936)
Pierre Richard - Pierre Richard Charles Léopold Defays (1934)
Pink - Alicia Beth Moore (1979)
Puskás Öcsi - Purczeld Ferenc (1927-2006)
Radnóti Miklós - Glatter, később Radnóczi Miklós (1909-1944)
Rajnai Gábor - Joánovics Gábor (1885-1961)
Rákosi Mátyás - Rosenfeld Mátyás (1892-1971)  (és nem Róth Manó!)
Rákosi Szidi - Kremsner Szidónia (1852-1935)
Ray Charles - Ray Charles Robinson  (1930-2004)
Rejtő Jenő - Reich Lajos (1905-1943)
René Kollo - René Viktor Kollodzieyski (1937)
Ringo Starr - Richard Starkey (1940)
Sir Richard Burton - Richard Walter Jenkins (1925-1984)
Robert Capa - Friedmann Endre (1913-1954)
Roman Polanski - Raymund Roman Thierry Liebling (1933)
Ruttkai Éva - Russ Éva (1927-1986)
Sandro Botticelli - Alessandro di Mariano Filipepi  (1445-1510)
Schobert Norbert - Horváth Ferenc (1970)
Seress Rezső - Spitzer Rudi (1889-1968)
Simándy József - Schulder József (1916-1997)
Somogyvári Rudolf - Skoda Rezső (1916-1976)
Sophia Loren - Sofia Villani Scicolone (1934)
Stevie Wonder - Stevland Hardaway Judkins Morris (1950)
Sulyok Mária - Szautner Mária (1908-1987)
Székely Mihály - Spagatner Mihály (1901-1963)
Szepesy György - Friedländer György (1922)
Szirtes Ádám - Szvitek Ádám (1925-1989)
Szomory Dezső - Weisz Mór (1869-1944)
Szuhay Balázs - Szluha Balázs (1935-2001)
Sting - Gordon Matthew Thomas Sumner (1951)
Terence Hill - Mario Girotti (1939)
Tina Charles - Tina Hoskins (1954)
Tina Turner - Anna Mae Bullock (1939)
Tom Jones - Thomas Jones Woodward (1940)
Tony Curtis  - Bernard Schwarz (1925-2010)
Vangelis - Evangelos Odysseas Papathanassiou (1943)
Vitray Tamás - Neufeld Tamás (1932)
Vujity Tvrtko - Balogh Szilárd (1972)
Wahorn András - Pintér András (1953)
William Edward Boeing - Wilhelm Edward Böing (1881–1956)
Willy Brandt - Herbert Ernst Karl Frahm (1913-1992)
Winkler Róbert - Kulcsár Szabolcs (1968)
Woody Allen - Allen Stewart Königsberg (1935)
Yma Sumac - Zoila Augusta Emperatriz Chavarri del Castillo (1922-2008)
Yves Montand - Ivo Livi (1921-1991)
Yul Brynner - Julij Boriszovics Brinner (1920-1985)
Zala Márk - Márkus László (1949-1985)
Zalatnay Sarolta - Charlotte Sacher (1947)
Zenthe Ferenc - Rameshofer Ferenc (1920-2006)
 

 

 

7101110042

az igazi medwe 2010.04.08. 01:09

Vaccpaör

Ujjé, a Gödörben nagyszerű!

Nőnapon nyílik ott egy kiállítás tárgyakkal, amelyek az elmúlt száz évben megkönnyítették a nők életét.

A feministák a kiállítás témájára fittyet hányva demonstrálni kezdenek a nő szerepének félremagyarázásával okozott társadalmi károk ellen és azonnal párbeszédet kezdenének, de nincs kivel.

A főfeminista meg is jegyzi, hogy ide most főleg külföldiek jöttek, magyarok nem, mert "ők" (ti. a magyarok) ezt nem érzik problémának, szemben vele, a sületlenségeket beszélő nemmagyar hölggyel, akinek csak egyszer gyűlik meg a baja a magyar nyelvvel, mert nem jut eszébe egy fontos magyar szó.

What is power? [vacpaör] - kérdi ekkor saját magától, majd egy mesterkélt mozdulatot követően hirtelen be is ugrik neki, hogy a paör iz magyarusul: HATALOM!

Hatalmas!

A tudás hatalom, ráadásul ahogy Lenin mondta: minden nyelv fegyver az életért vívott küzdelemben.
Ez a kiváló nyelvtudással felfegyverzett feminista, Karsay Dorottya CEU-s egyetemi hallgató már most a kamerák előtt küzd a semmiért, később kiváló emberi jogi harcos, környezetvédő, a nők, a bálnák és a többi elesettek szószólója lesz, de ha elég kitartó, néhány év múlva ő lehet Közép-Európa első női spermadonora.

Ahhoz kell csak igazán a paör!

 

PS. A videó kommentjében szereplő "szexista reklámról" szó sincs sem a kiállításon, sem a tudósításban, de ezt a szerkesztői trehányságot bőven ellensúlyozza a brilliáns végszó! A vacpaör!
Köcike! :-)

 

ezt hallgasd meg:

vaccpaör remix! :-)


gátvéder toplista

Karsay Dorottya

A tulipános ládának öltözött Varga Miklós egészen biztosan elénekelte a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, sőt, a nemzeti kebel mintha szegény Tolcsvay Bélát is odapakolta volna egyszer egy Bösendorfer zongorával.

A márciusi ifjak dolgairól szóló korabeli sajtóhírek valahogy elfelejtettek megemlékezni Petőfi lépcsőszavalatáról.
Nem is csoda, hiszen úgy emlékszem, Jókai Mór alkotta ezt az azóta is büszkén keringő legendát, ő is bő két évtizeddel később.
Ezzel nincs is olyan nagy baj.

Tegnap a közszolgálati Kossuth Rádió Déli krónikája megemlékezett a múzeum lépcsőjén szavaló Petőfiről.
Ha azt nézem, hogy a rádió híreiben mennyi az igazság, mennyi a csúsztatás és mennyi a nyilvánvaló hazugság, akkor Petőfi a mai hírek szerint akár a szavalat után csiripelve el is repülhetett volna egy az égbolton áthúzó turulmadarat üldözve.

Vidám ünneplést, egységbeforrt Magyarország!

:-)
 

Szederkényi Olga ajánlott linkek:

 

Szigethy Gábor: Petőfi szobor
A nemzeti dal és a múzeum kertje
Bábunk Petőfi
Petőfi napja

Szederkényi Olga rádiós szerkesztőasszony és a helyszínről tudósító Beöthy Attila szerkesztőúr, egyiket sem tetszettek  olvasni???
 

 

 

 

PS.

remélem, az új kormány majd NEM rendeli büntetni a nemzetietlen lépcsőnszavalástagadást!

Isten őrizz, hogy visszasírjam azt az időt, amikor a kereskedelmi média itthon csak az imperialistáknál kötelezően elítélendő elhajlásként  volt ismert.
Mégis olykor nagyon hiányolom az olyan nagytudású, tájékozott és nyelveket beszélő újságírókat, mint Csák Elemér, Hável József, Kulcsár István, Kalmár György, Bernát György, Ritter Aladár, Róbert László, hogy csak néhány nagyágyút említsek, akik egymaguk többet tudtak, mint ma egy egész rádiócsatorna és nem számított, hogy szépen beszélnek-e..

Méginkább hiányzik egy korábban igen jól működő szűrő: a mikrofonengedély.
Amit csak azok kaphattak meg, akik tudtak szépen, tisztán, folyékonyan, magyarul beszélni. 
Volt persze néhány fura kivétel akkor is, hogy az egyik legsúlyosabbat említsem, a Magyar Rádió Sportosztálya jóvoltából naponta megszólaló és bántóan selypítő Radnóti László, de ő ritka kivétel volt - míg mára azok vannak kisebbségben, akik régen kapásból megkapták volna a mikrofonengedélyt.
Osztódással szaporodnak az éterben a beszédhibás, tehát szerintem az elektronikus médiában megszólalásra ALKALMATLAN szakik.

A selypítő-raccsoló emberek helyzete nem reménytelen, arra garancia a logopédia, mint működő és folyamatosan fejlődő tudomány, továbbá Zoltán Erika énekes és a néhai Albert Györgyi rádiós újságíró, akik kabaréba illően voltak pöszék - és képesek voltak megtanulni az sz hang helyes kiejtését, meg elég igényesek ahhoz, hogy vállalják ami ezzel jár.

Most, amíg e sorokat írom és a háttérben a Kossuth Rádió 30 perc alatt a Föld körül című műsorában egy borzalmasan pösze nőt hallok, (de legalább a Michigan állam nevét helyesen misigennek ejti) előtte pedig a Déli Krónikában beszélt a nemrég feltűnt Dull Szabolcs, aki a spéci kántálása mellé rettenetesen selypít, ráadásul a problémásss s hangokat kissssé kényesssskedve meg is nyomja.

A Magyar Rádió sportosztályát a raccsoló Lantos Gábor vezeti, beosztottja, a régi bútordarab Sipos János pedig selypít.
Rettenetesen randán beszél a két legsűrűbben hallható bemondó, Mátyus Kati és Szakonyi Judit, bár rajtuk szerintem a legtehetségesebb szakember sem tudna segíteni, az ő közszolgálati alkalmazásuk a magyar nyelv iránti merénylet.

 

Nem kifejezetten beszédhiba, csak vájtfülűek számára bosszantó naponta hallani, hogy "esz a magánhangszó, én Szikra Susa vagyok", de ennél is rosszabb minden szó, ami Berek Patrícia szájából elhangzik.
A furán kántáló krónikás minden szót külön kimond, a t és g hangokat olyan nedvesen nyomja meg, mintha épp a bizgentyűtyüttyösi kacsaúsztatóban pacsálnánk.

 

A logopédus a közszolgálati tévében is találna munkát bőven.

 

A hétköznap esténként jelentkező Az este című politikai műsorban látható-hallgató Mészáros Antónia szép és okos, de kicsit pösze és nagyon selypít.  Egyszer Bolgár György élő egyenesben védte egy betelefonáló hallgatóval szemben, épületes vitájuk nagyjából ilyen volt: - Mészáros Antónia beszédhibás. - Nem az! - De az! - De nem! - De igen!
Szerintem is igen.

 

Nála valamivel ritkában szerepel Hegedűs Judit, aki a híradó kevésbé fontosabb kiadásaiban birkózik az s és a z hangokkal. Rajta néha meglátszik a logopédus küzdelme, de a problémás hangokat akár egy mondaton belül is képes háromféleképp ejteni. Amikor megfeledkezik magáról, még a felső ajkának a jobb sarkát is felrántja egy s hang kedvéért én meg ezt nézem és nem tudom, hogy mit mondott szegény.

 

Baló Júlia puha tiéjts hangjai még Sir Richard Burtonnek is feltűnhettek volna, ám az ő szereplésében sokkal érdekesebb volt, hogy vajon tényleg leesnek-e egyszer a túlszínezett, húsos ajkai - ugyanis úgy tűnt, hogy egyszer ez megtörténik. Lehet hogy meg is történt, azért nem látni őt mostanában?

 

Hogy családban maradjunk: Baló György beszédére akár egy egész szakmai kongresszus épülhetne, ahol az állatorvosi ló mintájára ő lehetne a logopédiai Gyuri. Az 1980-as moszkvai olimpia idején láttam-hallottam őt először, akkor kiáltottam fel, hogy "atyagatya"  és vessenek a mókusok elé, még mindig itt tartok.

 

A kereskedelmi médiában mindenki úgy raccsol, selypeg, röfög és pöszög, ahogy neki, vagy a futtatójának tetszik.
Az én adómból működő közszolgálati médiának viszont kutya kötelessége lenne a szép magyar beszéd ápolása, elsősorban úgy, hogy a beszédhibás munkatársait addig nem engedi mikrofon elé, amíg a logopédus azt nem mondja, hogy tökéletes.

Megérjük valaha?
 

 

  

 

 

 

Turkáltam a neten, hogy készül a spagetti carbonara?
Azt láttam, mint mindig: ugyanaz a recept sok oldalról visszaköszön, helyenként módosításokkal, máskor meg szóról szóra. Megy a lopkovice itt is.
Nomeg a butaság.
Már a wikipédia is átvett egy olyan "autentikus" receptet, ami szerint a carbonara az szénbányász, az ő ételük volt ez a spagetti, amihez a tojást munkába menet egy tyúkólból lopták és amikor megjött az étvágyuk, akkor tüzet raktak és főzni kezdtek. 

Hogy ehhez mit szólt a bányamester, a szénporos szakik odalenn a tárnát gyújtották fel, vagy külön felhozatták magukat ebédszünetre, az szinte mindegy és az sem számít, hogy a carbonaro az szénégető, a szénbányász meg carboniere.
Az olasz receptek általában tartalmazzák az "eredeti olasz", az "igazi olasz" kitételeket, olykor tagadólag is, hogy "egy olasz soha..."

Mert azt itt Magyarországon mindenkinél jobban kell tudni, hogy az igazi olasz mit hogyan.
Én az előző posztomban elmondtam, hogy én vagyok az igazi olasz és punktum, ezért most leírom, hogy csináltam ma vacsorát.
Eredeti olasz spagetti alla carbonarát.
Alla medwe módra.
A recept azért eredeti, mert most találtam ki és nem nyúltam sehonnan!
(lehet hogy ez is elterjed majd?)
 

1. Feltettem másfél liter vizet, amit forrás után megsóztam és belekevertem egy félkilós gyermelyi spagetti kétharmadát.

2. közben két evőkanál olívaolajon elkezdtem pirítani egy marék füstölt baconkockát, amihez hozzátettem egy fej felkockázott vereshagymát, később két szelet főtt füstöltsonkát felcsíkozva és 20 deka csiperkegombát felszeletelve. Lassú tűzön hagytam pirulni.

3. Felvertem egy tojást egy kétdecis doboz főzőtejszínnel.

4. hozzákevertem egy darab reszelt füstöltsajtot és egy teáskanál kristálycukrot

5. a kifőtt tésztát leszűrtem és bedobtam a serpenyőbe, elkevertem a raguval

 

6. a tejszínes-sajtos tojást rákotortam a tésztára 

 

 

7. Elkevertem és csak felforrósítottam, nem pirítottam, hogy ne száradjon ki, ne süljön meg a tojat.

 

8. Előmelegített tányérra halmoztam és tekertem rá egy sor frissen őrölt színesborsot. Tehettem volna bele fokhagymát is, de nem mindenki szereti. Ettől persze még igazi spaghetti alla carbonara marad.
Aki szerint mégsem, az nevezze bátran úgy hogy Spaghetti Alla Pugacsova*, engem az sem zavar. :-)
 

 A Lojzi névre hallgató vörösborral öblítettük.
Fenséges volt!

 

 

 

Pugacsova
Pugacsova
Vondrackova
Vondrackova
Konczova
Konczova

* Alla Pugacsova  - a fiatalabb olvasók kedvéért mondom, egy ruszki bárisnya, annakidején a Szovjetunióban ugyanolyan kötelező és kizárólagos "sztár", mint Csehszlovákiában Helena Vondracková,  vagy nálunk Koncz Zsuzsa.
Együttérzéssel kérem a klipeket nézni és hallgatni, ezek a mi fiatalságunk nehézségei (ezek mellett persze)

az igazi medwe 2010.02.26. 23:17

Így lettem olasz

medwe-italiano Van nekem egy gyerekkori barátom, a Vittorio.
Eredetileg Győzőnek hívták, de az anyja lelépett egy olasz kamionossal és 9 évvel a disszidálása után egy hónapra vendégül látta az itthon felejtett fiacskáját.
A Zitáliát megjárt Győzővel ekkortól kezdve nem lehetett bírni.
Az addig szerény, csendes, visszahúzódó, jelentéktelen fiúcska nagyhangú, beképzelt figurává avanzsált, akcentusa lett és olasz szavakat használt.
A nyelvet ugyan nem tudta, nem is akarta megtanulni, de olyan jól hangzott a szia helyett, hogy "csáó bellisszima mijja", meg hogy onnantól ő lett az iskola sztárja és az olasz ügyek szakértője. Le is ugatott rendesen mindenkit, ha kellett, ha nem.
Olykor a tanárokat is kijavította, ha mondjuk az ókori Rómáról volt szó és nem talált rendben valamit.

Néhányan nagyon megutálták, de - mi meglepetés - a többség rajongva tisztelte.
Anyuka gyakran küldött cuccokat, ebből néha leesett ez-az a többieknek is, később Vittorióból komoly seftes lett. Akkoriban a sok hülye még egy üres olasz sörösdobozért is képes volt pénzt, vagy komoly cseretárgyat adni.

Az élet messze sodort minket egymástól, el is felejtettem mindazt, amit Vittorio képviselt, míg az elmúlt évtizedben vissza nem köszönt.
Nem a Győző gyerek, hanem a mentalitása.

A nyomorult honfitársak kioktatása olaszból és a nulla tudással járó hatalmas arc.

Mások Hollandiában, Spanyolországban, Ausztriában élnek, de nincs bennük akkora kultúrfölény és nem akarnak egyfolytában másokat alázni - csak akik Olaszországból tudnak valamit.

Találkozni velük az olasz éttermekben, de a legsűrűbben a neten nyilvánulnak meg.
Olasz vacsorák leírása, olasz ételek receptje - és ki sem fogyunk a mindentudó szakértőkből, akik pontosan tudják és csupa nagybetűvel teszik közzé, hogy EGY OLASZ SOHA nem eszik répát zellerrel, SOHA NEM veszi balkezébe a kiskanalat, SOHA NEM pödri meg a szemöldökét evés előtt - és hogy is mer megszólalni az a tudatlan stronzzo, aki ezzel nincs tisztában.

 

Tele vannak a receptoldalak IGAZI OLASZ leírásokkal, ORIGINAL ITALIANO mindenfélével, egy gyakori pizza vagy spagetti, egy minestrone számtalan eltérő receptúrája létezik, de a legtöbb úgy tudja, hogy Ő AZ IGAZI OLASZ, a többi csak szánalmas és silány kísérletezés.

Nos közlöm minden érintettel, hogy ennek vége.
Mától mindenki (még Gianni Annoni is) elmehet a sóhivatalba, ugyanis

ÉN VAGYOK AZ IGAZI OLASZ!

És a nejem is. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy egyedül mi készítünk VALÓDI OLASZ pizzákat és tésztaételeket. Autentikusabbak vagyunk mindenkinél, hiszen többször kajáltunk a digóknál, gyakran van pizza vacsorára és nem csak hogy olaszrizlinget iszunk hozzá, nem csak úgy ejtjük a pizzát, hogy "piccá" - és lenézünk mindenkit, aki két zével mongya, hanem ami mindennél fontosabb:
a Vittorio az én barátom, a többiek nem is ismerik!

 

Naugye!

Így próbáljatok a jövőben olasz recepteket firkászni!
Szánalmasan ácsingózó nyomoroncok!

 

 

és még valami:

ha már IGAZI OLASZ vagyok, akkor nesze nektek egy IGAZI OLASZ spaghetti alla carbonara

 

Rámjött, hogy ennék valami jót.
Ez nem tegnap volt és nem is tegnapelőtt, hanem úgy 30 éve.
Sajnos meg is látszik.
A hatalmas testtömeg okozta megpróbáltatásaimat igyekszem enyhíteni a kajablogolással.
Általában sikerül.
Mint a mai mákos bobájka.

Először megsütöttem a karimangót.
A karimangó a gubarúd neve azon a környéken, ahol édesapám született és sajnos már nincs élő ember, akitől meg lehetne kérdezni a receptet, ezért én a karimangót ugyanabból a tésztából készítem, amiből a fontottkalácsot, a brióst vagy a molnárkát.

A kenyérsütő gépbe bepakolok egy pohár tejet, rá fél kiló finomlisztet, tíz deka kristálycukrot, 6 deka vajat, három csipet sót, rámorzsolok egy fél kockaélesztőt és egy késhegynyi aszkorbinsavat, aztán hadd szóljon. A mostani gépem, a Hausmeister nagyon szépen dolgozik, az első olyan ketyere, ami először felmelegíti a hozzávalókat, aztán a két lapátjával oda-vissza dagaszt: egy darabig jobbra forognak, aztán stop és irány visszafelé. Sokkal jobb kenyereket csinálok vele, bár meg kell jegyezni, hogy bő egy évvel a használatba vétele után már alkatrész kellett hozzá: az üst alján lévő egyik rúgó eltört, de szerencsére kaptam egy nagyonvegyes boltban.

A szépen megkelt tésztából lisztezett deszkán összedobok nyolc brióst és sodrok három karimangót, konyharuhával letakarom, utánkelesztem egy félórát, aztán 175 fokos sütőbe teszem és megsütöm. Most a bobájka, illetve a karimangó a lényeg, nem kenek, nem szórok, nem dekorálok, úgyis elfogy.

karimangó
 

A karimangót harmadnaposan, amikor már egy kicsit megszikkadt, felkarikázom. ujjnyi vastagra. Közlöm az érintettekkel, hogy aki megette az egyik rudat és letört a másikból, az nem kap bobájkát és sajnálhatja, mert marha jó lesz, igen nagy kedvemben vagyok.

Beleszórom a tésztadarabkákat egy edénybe és ráöntök 2 deci, vaníliáscukorral és egy evőkanál kristálycukorral megmikrózott tejet és elkeverem. Ellenőrzöm, hogy nem ázott-e el és hogy minden tésztadarabkára jutott-e a tejből.
Jutott.
A mákdarálóba teszek egy félbögrényi mákot, finomra darálom, rászórom a tésztára, majd megismétlem a müveletet azzal, hogy a második eresztés mákot egy teáskanál kristálycukorral darálom finomra. Jól összekeverem.

mákos guba
Most jön a trükk.
Ráöntök egyféldeci narancsszörpöt és ráreszelem egy fél narancs héját.


Jól elkeverem, majd kivajazott maciformákba nyomkodom.

200 fokra előmelegített sütőbe tolom 10 percre. Aztán tányérra borítom és begyűjtöm az elismeréseket.

A legnagyobb elismerés persze az, hogy nem tett rá senki semmit, pedig lehetett volna lekvárt, porcukrot, mézet, narancsszörpöt, ketchupot, csipetkét, balzsamecetet, erőspistát,  kinek mi a rigolyája és ki hogyan alakítja az elépakolt silót a saját szájaíze szerint.

mákos bobájkaÍme, a mákos bobájka a la medw.
Akartam tenni rá egy narancsszeletet meg egy mentalevelet, de elkéstem.
Elfogyott.
Már csak ez a poszt maradt, emlékbe.
 

Ez a Gordiusz gyerek kódisszegény földműves volt, akinek Krisztus előtt nagyjából négyszáz évvel megjelent Zeusz és megsúgta, menjen be a mai Törökország területén virágzott phrügiai királyság fővárosába, ahol akár még fríg király is lehet belőle.

Gordiusz csomagolt és nekiindult a szekerével oda, ahol a gyilkos trónviszály épp ott tartott, hogy az első idegen lesz a király, aki a szekerével beparkol a Zeusz templom mellé.
Így lett Gordiusz a király és Gordium a város, ahol kegyhellyé vált a jó döntés emlékére a kibogozhatatlan csomóval a Zeusz templomhoz kötözött szekér.

Később kapott szárnyra az a legenda, hogy az lesz a világ (értsd Kis-Ázsia) következő uralkodója, aki kibogozza Gordiusz csomóját, vagyis megoldja a gordiuszi csomót.
Nagy Sándor hódító, aki ie. 344-ben járt arrafelé, nem lacafacázott sokáig, hanem egyetlen kardcsapással átvágta a gordiuszi csomót, így a gordiuszi csomó a megoldhatatlan problémák, a kardcsapás pedig a frappáns megoldások jelképe lett.

Nagyjából elég ennyit tudni a dologról, kár hogy a közszolgálati média munkásai összevissza beszélve rosszra tanítják a népet és a gordiuszi csomót és az átvágását olyan összefüggésekben használják, amelyeknek köze nincs az eredetihez.

30 éve közszolgálatilag csak egyetemi/főiskolai végzettséggel lehetett mikrofonhoz jutni.
30 éve egy egyetemi/főiskolai diploma még feltételezett némi általános műveltséget.

Ma már...

... ehh, inkább hagyjuk.
 

Ilyen havas-locska időben az menjen ki - már ugye ha nincs halaszthatatlan, házon kívüli tennivalója - akinek besenyők is vannak a családjában.
Rengeteg cucc vár a hűtőben és kamrában a sorára, amellett rég vágyom elkészíteni a bélszínt Rossini módra, ezért most belecsapok a lecsóba és egyszerre fogok kenyeret sütni, libamájat és  -hájat feldolgozni, madeira mártást készíteni, hogy csak néhány dolgot említsek.

Ha rendszerezni kellene akkor elmenne vele egy csomó idő, meg biztos kimaradna valami, így csinálom, ahogy jön. Mackó uram ugrásra készen, mert őt várom kései ebédre vagy korai vacsorára. Neki az utóbbi, nekem az előbbi.

A nagyérdeműt pedig ehelyt folyamatosan és fotókkal illusztrálva tájékoztatom a dolgok állásáról.
 

12:42
elkészült a kenyérsütőben a tészta, vagyis megkelt, mindjárt a deszkán folytatom
hideg vízbe áztattam a libamájat
feltettem a két velőscsontot egy szál répával, egy gyökérrel egy kettévágott hagymával és némi szemesborssal
 

 

13:13
lisztezett deszkára dobtam a kelttésztát, sodrófával kinyújtottam és felgöngyöltem, kicsit megliszteztem és tiszta konyharuhával letakartam, hadd keljen még egy kicsit
a takarékon gyöngyöző marhacsontlét lehaboztam


 

14:02
begyújtottam a sütőt 175 fokra, az alján otthagytam a tegnapi kenyérsütésből maradt tepsit, kevés vízzel
begyújtottam a cserépkályhába

 

14:24
vízzel megkentem a kenyeret, vizet forraltam a teafőzőben, beöntöttem a sütő aljában lévő tepsibe és betoltam a kenyérkét
nekiestem a libahájnak, olyan szűk kiló lett, trehány munka eredménye, ami jó meg nem is. Rossz, mert le kell csipkedni róla a rajtahagyott tolldarabokat, jó, mert közben lehet örülni a belső oldalán felejtett húsnak. Megmostam, feldaraboltam, magas serpenyőbe raktam (Rózsa, ilyenkor mindig áldom az ajándékozó tudományodat) öntöttem rá egy nagy pohár vizet és alágyújtottam

 

14:45
lelohadt a tűz, becsuktam a kályhaajtót, hadd fűtsön a parázs
kivettem a sütőből a kenyeret, gyönyörű lett
felforrt a víz a felkockázott libahájon, visszavettem takarékra, innentől lassú rotyogással sütöm ki a libazsírt
megkeresem a kamera és a laptop közé való kábelt és felpakolom az eddig készült fotókat

 

14:47
visszatettem a sütőbe  a kenyeret, mivel miután sikerült megfordítani és az alját megkopogtatni, nem találtam szépnek a hangját

 

14:59
megválaszoltam a két településsel arrábbról netező Mackó úr aggályoskodását (ld. a kommentek) és arra gondoltam, hogy bár neki sincsenek besenyők a családjában, de halaszthatatlan ennivalója lesz nemsoká nálam.

 

15:00
sajnálkozva vettem tudomásul, hogy az emerhárom Bartókban végetért a Palestrina műsor. Jó volt, tetszett!

 

15:06
megnéztem a webstatisztikában, hogy a türelmetlenül éhező Mackó úr milyen sűrűn frissíti a medweblog ezen oldalát és hogy közben mely régi közös kalandjainkat olvasgatja.

 

15:10
ránéztem a kenyérre - még mindig nem elég kopogós az alja.
Nem szép húzás ugyan, de felfordítottam és így visszatoltam a sütőbe
elzártam egyben - ölég forróság van még odabenn
 

15:20
kivettem a kenyeret - most jó - és még mindig nem találom azt a fránya kábelt, persze nem is kerestem15:30
felszeleteltem a libamájat
és sok barnamártás- illetve Madeira-mártás recept áttanulmányozása után meghoztam a döntést, hogy én hogy fogom elkészíteni

15:32
megállapítom, hogy Mackó úrnak elment a kedve az egésztől, mert befejezte a frissítgetést, viszont már a Miniszterelnöki Hivatalból is olvasnak. Remélem, valami gépírónő vagy ruhatáros, nem pedig valami olyan hajjakend, akinek azért lenne más, a blogomnál fontosabb dolga. Vagy már úgyis mindegy?

15:36
a libatepertő elkezd színesedni
végre!
 

15:45
behűtök két San Miquel alkoholmentes sört, elvégre a vendégem autóval érkezik és szolidarítok vele

16:12
épp a csirkecsontot pirítom a libazsíros serpenyőben egy kis cukorral, amikor megzavarnak: Mackó uram telefonál, hogy indul.
Rendben, jöjjön! (majd megbánja  ;-))

 

16:35
végetér a barnamártás project
5-6 perc erős lángon való forgatás után bezuhintom a serpenyőbe a zöldségeket (2 szál zöldhagyma, két felkockázott vöröshagyma, két szál vékony sárgarépa, egy szál fehérrépa, fél zöldpaprika, négy kisebb barnacsiperke, tennék még rá eztazt, de más nincs itthon) forgatom a fakanállal, pirítom, aztán rászórom a fűszert, borókabogyót, egész feketeborsot, két babérlevelet (vagy babérlevélt, ajvé, helpmí Bazsó Béla vagy hogyishíjják azt a harcias korrektort?) és egy kis morzsolt kakukkfüvet. Tudom, friss kellett volna, de olvastam olyan receptet, hogy húsleveskocka, tehát nem szégyenkezem a szárított fűszer miatt. Még egy kis pirítás, majd ráöntök egy fél pohárnyi híg paradicsompürét, ez a legutóbbi pizzaszósz készítéséből maradt alapanyag, recycling rulez!
Kevergettem, fotóztam, azután mérsékeltem a lángot és lefedtem,
Megkóstoltam a libatepertőt és a kenyeremet és most itt ülök, elragadtatva.

 

16:52
szeltem még kenyeret, kell majd a velőscsonthoz pirítani, kell majd a bélszín alá is, hadd szikkadjon. Elővettem a két szép gombafejet, rájöttem, hogy krumplit is nekem kell pucolnom, ezért elkeseredésemben beharaptam egy kis marcipánt, aztán eszembe jutott hogy én még padlizsánkrémet is csinálok, mert a családom nem fog bélszínezni.
Fogtam a két szép padlizsánt és ráraktam a lángelosztóra, hadd süljön.
A tepertő meg a kenyér tényleg remek, szeltem ezért újból, hogy pótoljam a szikkadni kirakott mennyiséget.
Most legalább még kevéssel 130 kiló alatt vagyok! :-)

 

16:56
krumplipucolás helyett pillantás a statisztikára: Szegedről és Svájcból is olvasnak, frissítgetnek rendületlenül.
Köszönöm az érdeklődést!
 

17:06
felhoztam a pinyóból néhány krumplit
lefotóztam a tűzön aggódó padlizsánokat
milyen idétlen név az hogy tojásgyümölcs!
a törökparadicsom egy fokkal jobb
a krumpli meg magától nem vetkőzik!
 

 

17:15
kivittem a szemetet és a komposztot
mindjárt kirakom a mosogatógépet is
a krumplipuc...
megjött Mackó úr!

 

17:29
itt eszi a libatöpit lilahagymával
azt mondta, ne fotózzam le

 

 

17.44
Mackóúr vagyok, és nem eszem a libatepertőt, mert keveset kaptam! A kenyér is nagyon finom volt! Medwe még mindíg főz, se sapka, se kötény, mi lesz ennek a vége? Éppen a madeira-mártáshoz paszírozza a zöldséget egy botmixerrel, remélem, nem szúrja el. Egyébként, jó receptből dolgozik, talán nem lapoz kettőt... Már láttam a bélszínt is, még nyers, még akármi kisülhet belőle.




 

17.59
Még mindíg Mackóúr, úgy látszik, én leszek az íródeák...
Medwe éppen lisztet, meg cukrot pirongat, ha zsömleszínű lesz, felereszti, még galuska is lehet a végén, de nem az lett! Mártást már kapok, ezek szerint! Az illata meggyőző, kóstolni nem hagy, egyelőre legyen ennyi elég. Olvad a pálmazsír a sültkrumplinak, ha így haladunk, nem reggeli lesz, hanem vacsora!

 

18:05
Sül a krumpli!!! Egyre bíztatóbb a helyzet! Madeira került a barnamártásba, nem tudok olyan gyorsan közvetíteni, ahogy haladnak az események!

 

 18.10
Sül a hús!!! 3-4 perc oldalanként, egy kis pihentetés, és jön a meglepi! Valahol a mikróban kell lennie egy tál finomfőzeléknek, vagy valami hasonlónak, biztosan azt kapok majd!
Pirul a gomba, melegszik a hízott libamáj, csak nehogy előre jóllakjunk az illatokkal!

 

18.14
A mártás szólt, hogy elkészült, a hús félig sült, kész a krumpli, lassan előkerülnek a tálak...
Kész a vacsora, ne zavarjon senki!! (18.19-kor azt mondta Medwe, hogy tálal.)

 

20:55
(újból medwe)
Nem bőgtem le Mackó uram előtt - úgy gondolom - többéves étteremjárás után ma először főztem neki, ráadásul olyanokat, amiket eddig soha nem csináltam, és a siló egész jól sikerült.
Elsősorban a Metró áruházaknak vagyok hálás, mert egyedül ott lehet ehető marhát kapni, én pl. a ma felhasznált kettő darab filé minyont még soha nem láttam lapra szerelve árusítani. Ez olyan, hogy csak akarattal lehet elrontani, forró serpenyőben kell sütni, a megfordítás előtt enyhén megsózni, majd a másik oldalát a sütés befejezése előtt ugyancsak - és akkor remek!
A fotókat felpakolom holnap, addigis köszönöm az érdeklődést mindenkinek.

A konyhában rend van, békésen duruzsol a mosogatógép, eltároltam mindent, amivel ma már semmi dolgom, bár a végén még befejeztem a padlizsánkrémet is: lehántottam a gyümölcs égett héját, betettem egy keverőedénybe, rá egy evőkanál mustár, egy kávéskanál porcukor, egy kis só, egy fél deci szűzolaj, frissen őrölt színesbors - és géppel felvertem, habosra. Már alig maradt belőle, és a kenyeret is meg kell holnap ismételnem.

üdw

medw