SzumóNé története:

 

Engem is megtaláltak, nem egyszer.

Az első a 90-es évek elején volt, az unokatesómék teljesen fejest ugrottak az Amway-be. Az unokatesó célja egy tűzpiros Mercedes volt, 1 éven belül.
Természetesen, 1 év múlva ott álltak nyakig eladósodva úgy, hogy költözniük kellett, h ki tudják fizetni a nagybátyám más jellegű melója után be nem fizetett TB-t (mondván: tízszeresét szerzik vissza az üzletből, majd befizetik később).
Hárman csinálták, anyuka, kisfia, kislánya.
Töméntelen ruhát vettek maguknak, h jól mutassanak, vidékre jártak, művelődési házak termeit bérelték, hogy sok-sok embert tudjanak beszervezni.
Nem jött be.
Az én beszervezésem egy jó órás otthoni agymosásból állt (tárgyalástechnika: mit szabad a telefonban elmondani, hogyan lehet személyes találkát kicsikarni és persze mennyit lehet keresni!) és a végén adjak meg 20 nevet, telszámot.
Kb 18-19 éves lehettem.
Mondtam, h bocs, de nekem ez az egész erőszakosnak tűnik és nem szeretném, ha a nevemben vkit is felhívnátok.

Megsértődtek, azóta sem nagyon beszélünk.

Tescoban eü. állapotfelmérés = Zepter.
Anyám bedőlt, alig tudta lerázni a később állandóan, erőszakosan ajándéklehetőséggel hívogató munkatársat.

Ezek után már én is nagyon óvatos voltam.
Néhány kolléga talált meg ezzel-azzal, de az első mondatnál leállítottam őket, hogy amennyiben előzetesen nem tudhatom meg, mit jelent a "számomra nagyon kifizetődő munkalehetőség" - akkor nem érdekel. Inkább maradok szegény. :)

Aztán jött egy másik cég nemrég a lófaszdózisú vitaminos.
Nagyon kedves kollégám, egyáltalán nem akart erőszakoskodni, csak beszélgettünk és mondta, h ha van kedvem nézzek el a Csörsz utcai központba, ő most vágott bele a wellness üzletbe. Volt bennem bizonytalanság, de gondoltam, ha nem tetszik, eljövök az előadásról. (A kolléga multinál jól kereső, középvezető, célja volt 2009 végén, hogy 1 év múlva ne dolgozzon ott, csak ebből éljen. Ma is ott van. :) )
Bementem, az első pillanatban láttam, hogy miről van szó.
Meghallgattam, megmérettettem a bétakarotinom (kérdezték akarom-e?
Hát gondoltam ha, nézzük meg mi a fene ez, majd utólag mondják, a humbug után, hogy OK, de 1.500,- Ft-ot fizessek érte.
Khm.
Szó nélkül perkáltam, nem volt mit tenni.
Pedig lehetett volna hivatkozni, hogy erről nem volt szó, ha tudtam volna, hogy fizetős, nem kellene, stb., de akkor az ember próbál méltóságteljes maradni, sajnos! Okosak, mi?) Majd eljutottunk a 25 ezres vitaminig.
Na mondom, akkor itt és most elég ebből.
Hazamentem, majd írtam egy normális hangú emilt, hogy ez nekem miért nem pálya (mlm, erőszak és nincs kétszázezrem a beugró csomagra) és különben is.
A kolléga megköszönte az őszinteségem és nem volt bennünk rossz érzés.
Amúgy nem értettem: a kolléga egy tanult, széleslátókörű, nagyon okos pasi, mesélte, hogy nehezen is ugrasztották bele, sokszor ellenállt, de akkor jött egy "húzónév" és ha ő is és megy is neki, hát akkor csak működik a rendszer...!
Mondtam, hogy sok sikert!

Az utolsó ilyen eset: ősrégen nem látott barátnő, a születésnapomon felhív.
Örülök is a hívásnak, jé, ő hív, de kedves!
Hát nem.
Születésnapról egy szó sem esik, ellenben pont egy nagyon jó barátnőjével van, átadná neki a telefont.
Ügyesen, kérdezésre, egyéb beszédre nem ad módot.
Végülis nem bájcsevegni akart!
Gyanús lesz, kezd felmenni a vérnyomásom.
Ismerős bemutatkozik, hogy XY és pont ilyen megbízható, korrekt munkatársakat keresnek, mint én vagyok. Hm, honnan ismer engem? A régi barátnőt 20 év óta egyszer láttam egy összejövetelen, 3 éve beszéltünk telefonon pár szót és ennyi. Honnan tudja vajon milyen vagyok? És ha érdekel, akkor találka ekkor és ekkor itt és itt. Köszönöm nem. Búcsú után telefon le, barátnő elfelejt. Szerintem nem értette miért nem érdekel. Más, közös barátnőnket is próbálta befűzni, 0 sikerrel.

A mostani rossz politikai-gazdasági helyzet pedig remek alkalmat fog teremteni az ilyen "üzleteknek", a kétségbeesett embereket becsapni, lehúzni! Sokan elkeseredettek, ezek meg erre hajtanak: meglibbentik egy lehetséges jobb jövő álomképét. Az elkeseredett ember próbál belekapaszkodni, mint utolsó lehetőségbe, eladósodik a kezdőcsomagért, talpal, hogy legyen alatta elég szint, majd belebukik (az esetek 99%-ában). Valakik biztosan jól járnak...

 

Mostantól a jól megírt sztorikat szívesen kipakolom a blogra, hadd okuljanak a jövő potenciális áldozatai.

Vannak ám itten aspektusok még.
A múltkor medwe megint nem a húslevesről írt – az marha rég volt, de én várom, hogy visszatérjen a műfajba – hanem sokkal rosszabb szájízt okozó dolgokról, az MLM rendszerről.

Amit lehetne jól is csinálni, hogy egy mellékszállal kezdjem. Fogyasztási cikkben tökéletesen működhetne a rendszer, ezért könnyű elhinni, hogy működik is. Sőt, biztosan van olyan, amelyik működik.

De az biztosan nem, amit védelmébe vesz az okoskommentelő, mert neki nem sikerül felfogni, hogy a GVH a fogyasztók félrevezetéséért éppen megbírságolta a céget.
Ez lehet bocsánatos bűn, ha nem te szoptad be, nincs ilyen ismerősöd. Vagy van, de az csak addig dicsekszik, amíg látszólag megy a szekér, aztán elhallgat, mint bogár a szélvédőn. Esetleg eltűnik: nem hívogat már, hogy vedd meg a szarját.

Van egy baró cég, megtaláltak valami debil ismerősöm által, megköszönném utólag is, ha tudnám ki volt az. Leültünk, beszéltünk, elmondtam, hogy hagyjuk a francba a mennyit akarsz keresni rizsát, ezt én nem eszem meg. Jött a kurvajóatermék duma: vitamin. Lófaszdózisú, de az övék garantáltan marha jól felszívódik, nem úgy mint a többi. És a humbug mellé leszögezték, hogy van egy antioxidáns mérő készülékük, amit a NASA-nál szabadalmaztatott Albert Einstein, mert ők bizony kiásták és feltámadt a vitaminjuktól.

Tudom én, hogy van, akinek ezt tök könnyű elhinni.
Vázolom ezért az üzleti modellt, és ez még nem az MLM rész:
vegyél, vagy gyártass 1 dolláros szart és ad el százért.

A marketingköltséget megúszod, ha betanított biorobotok szajkózzák a maszlagot.

Az egymillió százalék haszon garantált, már csak el kell adni: itt jön az MLM rendszer. Amelynek ilyenkor történő alkalmazása úgy szól az eladásról, hogy még vevő sem kell.

Érdekes meghallgatni egy ilyen előadást legalább egyszer az életben, ha van a kezedben egy balta, mert láthatod, milyen ultraprimitíven akarnak átkúrni. Nem szól ugyanis semmi a termékről, és nem szól semmi arról, hogy hogyan add el. Minden arról szól, hogy megveheted álmaid autóját, nagyobb lesz a cerkád, és igazából bármiről, amit hallani akarsz. Csak arról van szó, hogy mennyi pénzed lesz – de ha van egy gramm eszed, elkezded firtatni, hogy miből.

Pilótajátékból, természetesen.
Mindig van egy kezdőcsomag, amit meg kell venned, aztán azt teljesen le is szarja mindenki, hogy mit csinálsz vele. A te dolgod a beszervezés: szervezd be az összes ismerősödet, és akik nem hajtanak el a rákba, azok is vehetnek egy kezdőcsomagot kétszázezerért. Így nekik is lesz tíz doboz 1 dolláros vitaminjuk, amit megpróbálhatnak rásózni a marhákra 25 ezer forintért. De nem aggódnak a befektetett pénzük miatt, hiszen majd nekik is jön a pénzük az általuk beszervezettek eladásai után, hiszen másoknak biztos sikerül eladni, hiszen mindig megmondja a beszerveződ, hogy ő mekkora milliomos már.
Ott van az orrod előtt, hogy mitől forog a pénz a rendszerben, mégsem látod. Legtöbben bebukják, de van pár fanatikus marha, aki valóban elkezd pénzt keresni, mert felad mindent, és csak ezt hajtja.
A haverom felesége is keresett havi 4 kilót, elmondása szerint.
Két év után mégis abbahagyta.
Talán még ki is számolta az egyenleget, ami nem lehetett túl jó, mert félretenni nem sikerült.

Ha komolyan csinálod, járnod kell ugyanis továbbképzésre, konferenciákra. N
a, ott meglepetésre ismét meghúznak, mert persze önköltséges, és lehetőleg a rák faszán tartják, luxushotelben.
Amikor pedig eleged lesz, már rég van pár ezer marha helyetted.

Addigra talán megtudod, hogy az antioxidáns-mérő valójában egyetlen antioxidánst mér, mondjuk béta-karotint. És aki normális, akár megadózisú vitamint szed, annál valóban nem lesz erős ez a szint, hiszen normális mennyiségű béta-karontint szed, nem akkora dózist, amivel átverhet a csodakészülék. Magyarán az ő termékük tényleg speckó: több van benne valamiből, amit ők mérni tudnak, és behazudják ezt antioxidáns-mérésnek. Lehet, hogy más nincs is a termékben, ki tudja?

Persze hatszor elmondtam, hogy nem érdekel, de fél évig hívogattak.

Mindez csak a jéghegy csúcsa.

Pár éve megtalált egy gazdasági szakember is, hivatkozva valakire, akiről nem tudtam eddig, hogy nemiszerv-feje van, de nem pina. (Ezután gyorsan beraktam tiltólistára a telefonban.)
 
Ingyenes hitel és befektetési tanácsadás.
Tök hihető.
Mivel kezdte?
Megkérdezte: mik a céljaim.
Visszakérdeztem, hogy milyen választ vár mégis, mert nekem nem definiálhatók a céljaim abban, hogy A8-as Audi és budai villa.
Mit szoktak erre válaszolni?
Azt mondta, hogy ezt: A8-as Audi és budai villa.
Nagy baj van ebben az országban, mondtam neki ekkor.

Két órán át oltogatott, én meg vissza, esküszöm élveztem már.
Mondok még egy brutális érvet: megkérdezte, mennyit érne meg nekem egy tanácsadás, ami átvilágítja az anyagi helyzetemet?

Hát, mondom, ha te most épp jelen helyzetemben (2008, válság) megmondanád itt és most a tutit, amit el is hiszek, letennék neked 2 kilót egy órás csevejért. Erre csak pislogott meg hápogott, Donald kacsa beizgult volna.
De aztán próbálkozott: azért ingyen jobb lenne, nem?
Kötve hiszem, mondtam.
Aki ingyen ad pénzügyi tanácsot, bocs, de attól nekem nem kell, mert kissé túl paradox.

A slusszpoén nem más, minthogy az ő cégük ingyen elkészíti az elemzést 2 napon belül és befektetési tanácsokat ad (értsd: megpróbálja rámsózni valamelyik szar pénzügyi termékét), de adjam meg tíz ismerősöm számát.
Anyád.

Gazdagodj meg költekezéseidből.
Ilyen is van, marháknak.
Ráragasztják a Suzukira ezt a szöveget telefonszámmal, biztosan izzanak a mobilvonalak. A régi Swift marha jó autó, sosem romlik el és hiába néznek le vele a jobbágyok, akkor is racionális autó ebben az országban.
Ha 3-4 kilóért kéne autót vennem, nagy eséllyel vennék ilyet.

De nem reprezentálja a gazdagságot, az tuti.
A mosóport sem a koszos ruhával reklámozzák, hanem a tisztával, pénzügyeket meg nem a serdülőkorú csóringerautóval kéne. És akinek ennyi érzéke van a marketinghez, hogy egy Suzukit használ reklámfelületnek pénzügyi kánaánt ígérve, az egyszerűen idióta.

Szerinted egy hülye fog téged pénzhez juttatni?
Vagy egyáltalán akárki pénzhez fog juttatni?
Mert ha igen, akkor ennyi eséllyel várhatod a lottóötöst is, vagy a Jézuskát, úgyis nemsokára jön.

 

 

(mailben érkezett, köszönöm az újabb vendégszerzőnek. medwe)

Wiedemann Bernadett
Wiedemann Bernadett
A MÁV Szimfonikusok Szőke Tibor mesterbérletének első hangversenyén Wiedemann Bernadett énekelt operaáriákat, Fekete Attila közreműködésével és Kesselyák Gergely vezényletével. Hábetler András
Hábetler András

Az est jó hangulatát Hábetler András színesen könnyed műsorvezetése fokozta. A közönség sok érdekes újdonságot hallott a fellépőkről és a zeneművekről, egyszer Lukin tanár urat elevenítette meg, másszor Kovács Sándor "Samut", a Zeneakadémia kiváló tanárát és a Bartók rádió Muzsikáló Reggelének szellemes műsorvezetőjét, de neki köszönhetően Arkagyij Rajkin is megjelent egy pillanatra.

Az első blokkban francia, a másodikban olasz operaslágerek szóltak.
Az operairodalom mostohán bánt a drámai mezzo énekesnőkkel, mert az összes női címszerep inkább szoprán, ennek ellenére Bizet-től  Saint-Saëns-on (ejtsd szenszansz és nem szenszan!) át Poulencig illetve Verditől Mascagnin át Cileáig volt mit elővezetni.

Hábetler feladta a leckét a közönségnek: tessék minimum négy olyan olasz zeneszerzőt mondani, akinek nem i-re végződik a neve, Cileát nem ér, mert szerepel a műsorban. A megoldást végül nem kérdezte senki, így itt mondok négy nem i-re végződő nevet: Palestrina, Arrigo Boito, Leoncavallo és Domenico Cimarosa. Ráadásnak még három: Ennio Morricone, Guido és Maurizio de Angelis. :-)

Wiedemann  Bernadett világklasszis, ezt legutóbb egy hónapja és egy hete írtam le, viszont tegnap este megértettem és elfogadtam valamit.

Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle

Ady sorai piszkáltak és az, hogy ezt a csodálatos hangot miért nem ünnepelheti az egész világ?
Hábetler András rámutatott a legfőbb okra.
Egy szép szál fiatalemberre, aki ott ült a tizenvalahányadik sorban.
Wiedemann Bernadett fia, aki a művésznő életének legfontosabb része.
Való igaz, egy világsztár nehezen lehet anya, de jó anya semmiképp.
Az elmúlt évtizedek ünnepelt énekesnőinek túlnyomó többsége feláldozta a családot a karrierért.
A sztárság sokkal rövidebb ideig tart, mint az anyaság.
Az pedig nem kérdés, melyik ér többet.
Talán ezért énekel Wiedemann Bernadett szebben, mint bármelyik másik drámai mezzoszoprán.



 

 

Wiedemann Bernadettről korábban:

Kobajashi másodszor ríkatott meg

A Fesztiválzenekar és Fischer Iván bűvöletében


 

 

Boros Lajos a Saty-Rock nevű egyszemélyes zenekarával 30 éve énekelte a "Ne dőlj be" című számot, aminek a refrénje közben hanyatt vágta magát a színpadon és mint egy hintaló, úgy dőlt be minden "nedőljbe" közben.

Szeretnék most én is bedőlni és úgy könyörögni egy régi jóbarátnak: NE DŐLJ BE!

 

ne dőlj be

Kérve kérlek, ne dőlj be!

Így könyörgök, ne dőlj be!

 

NE DŐLJ BE!

Higgyél nekem, ne dőlj be!

Minek is ne dőlj be?

 

A számtalan multi-level marketinges kudarc ellenére még mindig vannak palimadarak, akik hisznek az újabb kábításnak és belépnek a legfrissebb, legjobb és az összes eddigi hálózat tapasztalatára épülő csalirendszerbe.


 

Honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy a multi-level marketinges hálózatok kudarcáról beszéljek, amikor a legtöbb hálózat évtizedek óta él és virul?

Nagyon egyszerű.

Tény, hogy sok hálózat sok éve csapkodja befelé a balekokat, de nem a néhány haszonélvező dagadó pénztárcája, karibi luxusnyaralása és több tízmilliós autói határozzák meg a vállalkozás sikerét, hanem a több millió kárvallott kudarca, akiknek a keservesen összegürcölt pénzéből keresték magukat degeszre az alapítók és az időben belépők.

Tény, hogy minden hálózatnak megvannak a maga Sztahanovjai, azok a sikeremberek, akiknek a nyomorból milliárdossá felemelkedését példának lehet állítani az újabb balekjelöltek elé és megvannak azok a húzónevei is, akiket meg lehet lebegtetni a rábeszélés alatt lévőknek. "Csak nem hagyod ki ezt a lehetőséget, amikor benne van a Demján Sándor, Détári Lajos és a Lendvai Ildikó?"
Igen, biztos vannak ilyen nevű tagjai a hálózatnak, csakhogy ők nem azok.
Viszont ki kezd kekeckedni, hogy milyen üzleti ajánlatról is van szó, amikor a Pitti Katalin, az Endrei Judit, vagy a Vértes András hívja beszélgetni?
Igen, ők viszont pont azok, személyesen!
 

Csakhogy.

Az elmúlt húsz évben száznál is többször lezajlott körülöttem a következő sztori.

A hálózatszervezők megérezték a balexagot* és elkezdték megdolgozni az ismerőst.
Ő egy darabig ellenállt, majd győzött benne a kapzsiság és a megcsillantott meggazdagodás, a munka nélkül, mások robizásából beszerezhető jövedelem, a világméretű terjeszkedés ígérete, a jónevű hálózattagok és a luxusautóval érkező, skatulyából kihúzott szervezők személyes példája miatt beadta a derekát és aláírta a belépési nyilatkozatot.

Rövidebb-hosszabb ideig eljárt képzésekre, megvette az ilyen-olyan csomagokat, megutáltatta magát az összes bepalizni szándékozott ismerősével, biorobotként szajkózta a hálózat lózungjait, majd egy idő után rájött, hogy átverték.
A saját érdekében inkább nem számolta össze, mennyi pénzébe került a délibábkergetés és mennyit nyert rajta, mert az egyenleg két hétre depresszióssá tette.
Vagy tovább.
Hitt, gürcölt, szervezett, hizlalta az alapítók és a csúcson lévők bankszámláját, mert ezek a belépési díjakból, a csomagok árából és képzésekből mennek a Maldív-szigetekre nyaralni és veszik az újabb Porsche Cayenne-t, aztán egy idő után belátta, hogy annyi és egy Bambi, de az utóbbi is csak akkor, ha kifizeti.

A hálózatok valóban felhasználják a hosszú évek tapasztalatait: újabb és újabb rafinált trükköket eszelnek ki és vernek a tagjaik fejébe az újabb balekok begyűjtéséhez.
Balekok pedig mindig vannak, mert naponta születnek emberek, ők is szeretnének meggazdagodni és egy részük boldogan elhiszi, hogy ez megy majd nekik a hálózatban, munka nélkül.

A jóbarátra visszatérve.
Úszik az adósságban, ő is felvette a devizahitelt.
A hálózatszervezők rásóztak egy kártyát, amivel visszakapja a vásárlásai 1 usque 5 százalékát. Ha a kiadásai elérnek egy bizonyos szintet, ez a százalék jelentősen megnő.
Tetszett neki, mert az aprót tényleg jóváírták neki és a kártyáján szépen gyarapodott az összeg.
Ekkor támadták le a szervezők: ha befizet 600.000 Ft-ot, akkor automatikusan feljebb léphet, és ha beszervezi néhány ismerősét, azok vásárlásai után is jóváírást kap. Az üzlet tuti, hiszen benne van az Ica néni, a dúsgazdag Jenő és a vállakozás előtt épp most nyílt meg az ázsiai piac is. A Tigriscsík Travel tulajdonosa eladta a cégét és már csak ebből él. Végül itt az ő személyes példájuk: tavalyelőtt csak zsíroskenyérre futotta nekik a karácsonyfa alatt, idén meg 100 hajléktalanba tömik majd a libasültet.

A jóbarát indult a bankba, hogy kiveszi hatszázezret.
Én rávetettem magam, hogy neee!
Úgy tűnik, sikerült lebeszélnem.
Csakhogy ma este megint a háza előtt fog állni a rábeszélők Porsche Cayenne-je.
Az érzelmekre ható manipulációjukhoz képest az én racionális érveim kevesek, mint mackósajtban a brummogás.

 

 

 

*balexag: a könnyű meggazdagodásban hívő palimadarat körülvevő levegő, az ilyenre elsősorban a behálózók orra érzékeny, jobb esetben csak mlm, rosszabban szekta áldozata lehet a forrása
Lyoness: a posztot ihlető csodacsapat, az ő szervezőiknek akarta a jóbarát odaadni a 600e Ft-ot és még nem tudja, hogy a versenyhivatal már megbírságolta Lyonesst , mégpedig a zemberek megtévesztése miatt.

 

más
ha nem komálod a mlm-ajánlatokat, gyere a fészbúkra, lájkolj és/vagy légy az ismerősöm!

 

megint más:
köszönet azoknak, aki ezt a videót belinkelték:

 

 

 

Tegnap sokadszor szándékoztak helyreigazítani ugyanabban a kérdésben.
Nem először írtam ugyanis egy ételre, hogy ízetlen.
Az ügyeletes nyelvőr pedig mindjárt ugrott, hogy maximum a tréfa az ízetlen, az ételre azt mondjuk, hogy íztelen.

Nokéremtisztelettel.

A nyelv is - mint minden egyéb - folyamatosan változik.
A szabályai, vagyis a nyelvtan - mint annyi minden más - kizárólag emberek megegyezésén alapul, vagyis az sem objektív és az sem olyan változatlan, minthogy kétszer kettő az négy, vagy hogy a Föld gömbölyű.

A Magyar Tudományos Akadémia kiadójának alapművében, a Magyar Értelmező Kéziszótárban (Budapest, 2003. Ak.) az 586. oldalon a következő szócikk olvasható:

ízetlen
1. Nem kielégítő ízű.
2. ritk vál Száraz, kedélytelen.
3. pejor Sértően ízléstelen, illetlen

Márpedig amíg a MTA alapművének legfrissebb kiadásában ez olvasható, addig tisztelettel köszöntöm az összes amatőr és profi nyelvészt, az összes botcsinálta korrektort és okostojást, a magam részéről - élve a választási lehetőségemmel - az azonos jelentésű íztelen és ízetlen kifejezések közül az utóbbit használom.

Mindez a medwefórumban 2006 júniusában jelent meg, úgy tűnik, fölöslegesen, az ostobi kiigazítást ma is megkaptam.

Talán mert Mikes Éva 2008 októberében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága által jegyzett kultúra.hu magazinba a következőket írta:
Az, hogy a leves ma már szinte kizárólag ízetlen, nem pedig - helyesen - íztelen, ugyanide tartozik. Az ízetlen ízlés nélkülit, azaz ízléstelent jelent, amilyen egy bántó, rossz tréfa lehet. Íz nélküli az étel, azaz íztelen.
Nem tudom, ki az a Mikes Éva, de ha már ilyen bátran kijelenti hogy mi mit jelent, legalább az Akadémiai Kiadó szótárából meggyőződhetett volna róla.

Én meg, ha akarom, akkor úgy mondom, hogy omlósz! :-)

Erre a terápiára nem önszántamból mentem és nem is a doktornő küldött.
Kedves hölgyek fogtak kézen és vittek magukkal.
Beültünk egy nagy-nagy terembe, ahol rajtunk kívül még sokan csinálták ugyanazt.
Tehát máris van mentség a tetteinkre.

Érzések.

Hirtelen sötét lett és csak valami hangeffektus szólt.
Aha, kezdődik a sokkolás.
Aztán bejött még közénk egy ember, világos lett és énekelni kezdett.
Nagyon dühös lettem, mert rájöttem, hogy becsaptak.
Az a két nő, aki odacincált.
Már megint a Madách Színházban ülök és már megint valami dilinyós musicalen.
Még nem tudom, hogy a méregtől, vagy az unalomtól fogok megpusztuválni??
Remélem, a szépséges Polyák Lilla ma nem ér rá!
Aztán rájöttem, hogy ez is benne van a tréningben.

A terápia ugyanis sok-sok kacagással folytatódott.
Volt már olyan, hogy ültem ugyanott (pl. az iszonyatos Spamaloton) és a nézőtér fele röhögött, én meg a fejemet fogtam, hogy hogy a fenébe mernek ilyen lejmolt, lapos, erőltetett és közönséges poénokkal a Zemberek elé állni? Most viszont nekem is csorogtak a könnyeim.
Elcsattant egy-két szövegbe csempészett szakállas vicc, azokat kihagyhatták volna, de a terápia működött. Odamentem depressziósan, mogorván, harapósan és lám: most épp fetrengek a jókedvtől. Már az sem zavart, hogy végülis csak odajött a *Polyák Lilla és már megint énekelt.

Áramszünet is volt, mert valaki olyat mondott, hogy kiment a biztosíték, pedig szerencsére politikáról szó sem esett, akkor a terápia a sötétben folytatódott és egy kicsit átment idétlenkedésbe, mert olyan tomésdzserris volt, amikor mindenki eltaknyolt a színpadon. Aztán világos lett és a betegek választhattak, hogy a pereces sorba, a pisis sorba, vagy a narancslés-szendós sorba tolakodnak bele.

A terápiánk még mindig orvosi felügyelet nélkül ment tovább, de olyan jól éreztük magunkat, hogy nem mentünk haza, pedig volt, aki haza akart.
Volt velünk pl. egy ropi lány, nagyon hülye neve volt szegénynek, meg olyan üldözési mániája, hogy a legszívesebben megrugdostam volna egy kicsit. Egy nagydarab, közönséges picha meg mindig hazudozott, már azt vártam, mikor ismeri be, hogy ő a Pamela Anderson, vagy a Csala Zsuzsa. Volt ott aztán valami amatőr színjátszó, aki sóhajtás előtt a levegőt is fertőtlenítette. A legjobban viszont az a buzigyerek tetszett, amelyikről kiderült, hogy igazából a lányokat szereti, csak a liberális szüleinek kellett megfelelni, azért lett balett-táncos és ratyi.
Jött még egy nagyon hülye csávó, amelyik mindent elfelejtett, na abban aztán magamra ismertem.
Féltem, hogy átmegyünk valami rózsaszín szirupos giccsbe, de aztán kiderült, hogy az elveszett testvérek mégsem itt fognak egymásra találni és ennek nagyon megörültem.
Aztán kicsit a sírás fojtogatta a torkomat, mert rájöttem, hogy nagyon szar az élet és mindenki jobbat hazudik magának, de végülis egy rendes terápiának ez is a része, Csernus doktor nyilvános ámokfutása óta tudom.

A végén a csoport minden távozó tagját egyenként meg kellett ünnepelnünk, amit azért tartok nagy csacsiságnak, mert akkor is nagyon megtapsoltuk volna őket, ha ezt külön nem írják bele a forgatókönyvbe. Balla Eszter, Nagy Sándor, Dobos Judit és Szente Vajk fantasztikusat alakított, többször kaptak nyíltszíni tapsot. Megérdemelték.

Nagyon tetszett az egész, igazán jól ki volt találva minden, meg végre egy friss, haza darab, csak azt nem értem, miért kellett a végére úgy lehangolni a betegeket?
Nyilván felejteni és jobbulni mentünk oda és a terápia eleje meg a közepe ki is kapcsolt, de a végén miért kellett őszintén a képünkbe vágni a saját szánalmasságunkat?
Kérem, én régi páciens vagyok, ezért tessék nekem elhinni, a saját nyomoromat még a vékonka slusszpoén sem tudta ellensúlyozni!
 

- medwe, akar a Polyák Lilláról beszélni?
- Drága doktornő, ha nem muszáj, inkább nem.
- Mi a baja vele?
- Tulajdonképp semmi. Szép nő és biztos kedves is, de nem szeretek a közelben lenni, amikor énekel.
- Hamis?
- Nem, nem hamis, minden hang a helyén van, de állandóan kiabál és ez engem zavar.
- Hogy mondja?
- Hát olyan erővel harsog, hogy a csinos pofija is eltorzul egy kicsit, a bal szeme gúvad ki, vagy a jobb szűkül össze, nem tudom, csúnyán ejti az óóóó-kat, inkább aaa-nak hallom és a játéka is olyan nemoké.
- Mire gondol?
- Pillanatnyilag a szeretkezésre, de ez most hogy jön ide?
- A művésznőről beszéljünk!
- Ja?? Hát olyan mű. Látszik rajta, hogy játszik, én meg az olyan színészt szeretem, amelyik elhiteti velem, hogy ő a szerep.
- Miért ilyen kritikus?
- Drága doktornő, dehogy vagyok kritikus, én csak egy egyszerű, színházba járó ember vagyok és leírom, amit gondolok.
- Nem úgy értettem. Miért ilyen szigorú mindig? Bántották és a vitriolos kritikáival áll bosszút?
- Doktornő, épp az imént mondtam, hogy ezek nem kritikák. Benyomások. Szubjektív vélemények. Érzések. Magamnak és másoknak. Ha úgy vesszük, akkor a negatív gondolataim kiteregetésével bosszút is állok a harmatgyenge produkciók elkövetőin.
- Mi lenne, ha mindig csak a jót venné észre?
- Akkor nem a medwe lennék, kezicsókolom.

Xantus Barbara

Ma már kerülöm a céges évzárókat, de volt idő, amikor örömmel fogadtam minden meghívást. Az ilyen bulik kötelező kelléke a haknizó művész szánalmas vergődése, aminek nem tudni, ki várja jobban a végét: a közönség, vagy a fellépő.
Nálam a negatív csúcs egy szakmai szövetség előszilvesztere, ahol már a meghívóra rányomtatták, hogy "jókedv kötelező!" Talán ezért volt a hangulat olyan nyomott egészen addig, amíg nem kezdett hatni a pezsgő.
Az est fénypontja volt Straub Dezső, aki egy vacak kazettás rádiómagnóról saját magának nyomatta a zenei alapot, az éneklő számok között olyan vicceket mesélt, amiken csak a házigazdák nevettek és rajta látszott a legjobban, hogy nagyon kínosnak tartja az egészet. 
- Miért járatja le magát egy ilyen ismert művész? - kérdezte mellettem valaki.
- Azért a tízezer forintért, amit ezért a cikis félóráért felcsókol - jött a válasz. (kilencvenes évek közepe)

A most következő sorokat még az év elején küldte egy régi barát.
Akkor nem volt apropója, de most újra itt az évzáró szezon, mostanában jönnek a meghívók, rajtuk ismert fellépők nevei...


 

Céges buli, télidőben.
A hoppmester felkonferálja a művésznőt - "sanzonest következik".
X.B. takarásból előtűnik, csapzott barna paróka, ezüst-szerű testhezálló nagyestélyi, a fekete harisnyával színben harmonizáló vedlő fekete tollboa, elegánsnak álmodott könyékig érő, szintén fekete bársonyhatású kesztyű.
A közönség aztán megtudja, a fehér és valamilyen más színű ruha dilemmájában a művésznőn látható gyöngyházfényű csili-vili győzött.
A paróka sem egyértelmű, többen az "igazán moshatott volna hajat" legyintéssel intézik el a dolgot.
Egyesek a dekoltázsra harapnak csak és boldogok a melltartó otthonfelejtése miatt, a többinek meg tök mindegy, csendes szenvedésüket néha tapssal oldják.

Könnyed bevezetés, mely szerint a "sanzonest" valójában musical-est, kedvenc musical betétjeivel.
Első a New York, New York - nagy merészség a nagy elődök követése.
Hát nem is sikerül a sárga ösvényen maradni, többen inkább Kansasbe képzelik magukat, ha már Dorothy idekerült valahogy.
A következő számok még borzasztóbbak, az ínyencnek nem igazán mondható közönség számára ismeretlen dallamok.

Ez az est nem az új kedvencek születésének órája.
X.B. elemében van, mikrofonjával bejárja a székek közötti réseket.
A terem doboz-akusztikája Sokol rádió hangzás-szintjére állítja be a műsort.
Legalább a hang technikailag illik a hamiskás énekszóhoz.
A közönség rettentően jól szórakozik - az első sorban ülők kivételével.
Ők már röhögni sem mernek. Egy-két éltesebb úr szeme kocsányon lóg, élvezi a szűk rucit, a többi meg elgondolkodik, hova is nézzen.

A műsor félidejében előkerülő két, valahonnan kikölcsönzött háttértáncosnő megjelenése sem oldja a feszültséget, profinak nem mondható, ultragagyi öltözet és mozgáskultúra jellemzi megjelenésüket.
A smink házi, a frizura igénytelen, ahogy a kilátszó melltartópántok is - de így legalább a művésznő ragyogását nem homályosítják el.
Az ABBA-számnál a többség inkább Pierce Brosnant hallgatná szívesebben énekelni (még a férfiak is), elgondolkozva azokon a mélységeken, ahova a közismert dallamot alázni lehet.
Az est fénypontja, amikor a táncoslányok felkérnek egy-egy idősebb urat táncolni, és a nézőközönség kaján vigyorától kísérve az arcukon
műmosollyal  libegnek.

Egyszer csak végeszakad a mulatságnak - egy hölgy megjegyzi: "nem gondoltam volna, hogy ilyen jót fogunk szórakozni".
Néhányuknak összejött, könnyesre röhögték magukat a félórás hakni alatt.
Az udvarias többség azonban nem mert nyíltan derülni.
Nem biztos, hogy ez volt X.B. eredeti szándéka, de végül is így sem rossz.
Percek múlva már csak a tollboa parkettán maradt anyagmaradványai emlékeztetnek a show-ra.

A legközelebbi céges buli lehet, hogy inkább karaoke party lesz?
Felhőtlen és legális röhögéssel ...

(Mackó uram elhallgatása óta nem jelent meg a medweblogban más tollából származó írás. Most végre hurrá, kaptam egyet, igaz, szépen kértem azokat, akikkel együtt menekültünk egy hétvégén az ország egyetlen jólevegőjű városába. Ők olvasták a Hotel Fagusról szóló korábbi bejegyzésemet, de egyrészt nem vagyunk egyformák, másrészt hozzáértő ajánlásuk volt... Tehát: milyen a Hotel Fagus, azaz íme egy újabb Hotel Fagus vélemény )

 

 

2 éjszakás pihenésre érkeztünk feleségemmel és 2 gyermekemmel a Hotel Fagusba. Nagyok voltak elvárásaink, hiszen szakmabéli barátunk szerint ez most Sopronban a csúcs!
Volt időnk a ráhangolódásra, mivel elég hosszú az út Budapestről, talán egyszer még az autópálya is elér idáig.

A recepción szívélyes a fogadtatás, bár nehéz megemészteni, hogy a nyitott parkolóért fizetni kell. Ilyennel először a siófoki Azúrban találkoztunk. Kérdésemre, hogy miért nem építik be az árba, azt a választ kaptam, hogy nem lenne ildomos a vonattal érkező vendégekkel szemben…. Lelki szemeim előtt meg is jelentek a négy csillagos wellness szállodába érkezők, amint csomagjaikkal kászálódnak lefele a pesti személyről a siófoki állomáson. No, azóta nem kérdezek ilyet!

Gyorsan kézhez kapjuk a szobakártyákat, azzal a figyelmeztetéssel, hogy törülközőt és tiszta ágyneműt majd ezután húznak, hiszen a patyolatból még nem jött a járat. Kicsit meglepő  ez így koradélután. Másnap este még meglepőbb volt a kései törölköző csere!

A szálloda modern, a szobák tágasak, a fürdőszobára sem lehet panasz. Mindenhol kellemes meleg. Kivételt csak a későbbiekben leírtak képezik.  Irány a wellness központ. Mivel az egyeztetett masszázs előtt fél órával érkezünk s a recepciós hölgy közli, hogy akár már most lehetőség van a kezdésre, szeretném feleségem 1 órás masszázsát fél órával meghosszabbítani…
- Lehetne?- kérdem én.
- NEM!- böffen a válasz oldalról, egy férfitól.
-Jó napot kívánok! Tehát ön a masszőr! - gondolom magamban.
Kezdetnek nem túl biztató.
A továbbiakban sem tűnik túl barátkozónak, de nem is az a lényeg, hanem, hogy tud masszírozni, s ezzel manapság nem sok szálloda masszőre dicsekedhet.
A körülmények viszont nem éppen kellemesek: fény, hőfok, stb.

Amíg asszonykámat gyúrják, a gyerekekkel csobbanunk egyet.
Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a medencét igen kicsire szabták, viszont szinte üres, melynek egyszerű az oka: hideg a víz!
Azért úszom benne egy-két hosszt, hadd lássák a gyermekeim, milyen vagány az apjuk….aztán dideregve a pezsgőfürdők felé vesszük az irányt.
Igen, kettő van belőlük.
Itt két csoportot figyelünk meg: akiknek jutott hely a  meleg, vagy inkább langyos vízben, s akik ácsingózva várakoznak, hátha valaki megunja testének áztatását, s felszabadul egy hely a heringes dobozban.
Hát ennyit a wellnessről.

Félpanziót kértünk, nézzük a vacsorát. A liftben lévő faliújság tájékoztat róla, hogy két turnusban lehet a büféasztalhoz járulni. Recepción rákérdezünk… senki semmit sem tud róla, telefon ide, oda, majd amoda. Nem, ma már bármikor lehet menni-hangzik a válasz. Ettől függetlenül a következő napon is megjelenik a turnusos és egyben fals információ  a faliújságon.

Életem legszűkebb helyén vacsorázunk. Bele sem merek gondolni, mi van itt teltház esetén…. Középen, hosszú asztalon a kínálat. Akinek ehhez közel esik az asztala, annak könnyen kiverik a kezéből a villát. Kivárunk egy távolabbi üresedő helyet. Azért itt is szűkösen férünk, óvatosan mozgunk, nehogy a szomszéd ölébe borítsa levesét. A választékra és a minőségre nem lehet panaszunk, egyedül gyermekeinknek találunk nehezen fogyasztható étket: báránycomb, narancsos kacsa nem szerepel az iskolai menza terítékén, így szokatlan is számukra! Pedig könnyű lenne a gyerekek kedvébe járni: ketchup, sült krumpli és rántott hús. 
Sok szállodában már felismerték ezt a „titkot”.

Reggelinél folytatódik a lökdösődés, lapjával közlekedünk. A padló ragad a gyümölcslének csúfolt műitaloktól. Teámhoz a kávé automatából nyerhetek forró vizet, így kénytelen vagyok angolosan, némi tejjel dúsítva elfogyasztani, ugyanis kicsit csöpög belőle a tej, de csak mert kávét ivott az előttem lévő...
Éhen nem maradunk, de menekülünk a zsúfoltságból, s hálát adok az Istennek, hogy nincs teltház!

A szállodára alaposan ráférne egy nagytakarítás, de a rövidlátóknak ez talán fel sem tűnik.  Harmadik napunk reggelén pukiszag árasztja el a szállodát. Vagy az előző esti babgulyás, vagy valami csőtörés okolható. Nem kérdezünk rá!

Kijelentkezés flottul megy, ismét készségesek a recepción. Vegyes érzésekkel távozunk, alapvetően jól éreztük magunkat, az ár-érték arányra sem lehet panaszunk.
De hogy ez lenne Sopronban a legjobb…

Főpolgármester úr!
Igazán ne haragudjon rám azért, hogy még ott tartok, amikor óbudai polgármester korában egy testületi ülésen azt mondta egy képviselőtársára, hogy rendkívül csúf ember, majd ráförmedt, hogy ne trükközzön, mert leveri a szemüvegét és rá is ugrik.

Főpolgármesterként egy év alatt a zseniális intézkedéseivel rég elfeledtethette volna ezt az egész médiát bejárt kínos affért, de az a helyzet, hogy nem nagyon változott meg.

Egy év után jött rá arra, hogy a BKV-nál tarthatatlan a vezetők pofátlan mértékű honorálása? Azt vajon mikor fogja észrevenni, hogy a szadeszes informatikai lobbinak köszönhetően fejlett utastájékoztatási rendszer közli, hogy nem jön a busz, mert járatszám ritkítás volt és a két menetképes rozsdahalmaz 50%-a is szétesett?

Ezrek szívták azt a dilettáns húzását, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve buszsávot csinált a Budaörsi út egyik sávjából és Törökbálintnál pöfögött a befelé araszoló sor vége.

Nincs olyan fejezet a főváros költségvetésében, ami ne ordítana a forráshiánytól, de új zászlóra, terek, utcák és hidak átkeresztelésére van pénz dögivel. Kerül amibe kerül, ránkrohad, szétmállik, összedől, de legalább büszke és nemzeti!

Ezek az én egészségemet közvetlenül nem veszélyeztették, ezért annyit sem mondtam, hogy afrancba!

Amit viszont a szmog körül tetszik szíves művelni, már égbekiáltó.
A hozzá nem értés nem csak a zemberek egészségét, hanem az életét is veszélyezteti.

Budapesten a levegőben szálló por napok óta az egészségügyi határérték három-négyszerese.

Tekintsünk el attól a mekkmester intézkedésétől, amiért már bocsánatot kért a zemberektől. (persze lehet, hogy az amerikai kiküldetése alatt a példaképe elmondta önnek, hogyan kell várost vezetni és komoly bajban a visszamutogatás nem segít)
A mostaniak sem sokkal jobbak.

1. Megtiltotta az öreg autók közlekedését, pedig a port nem a régi benzines autó csinálja, hanem a dízel. Akkor is, ha három hónapos. A Budapesten futó buszok, taxik és teherautók pedig nem háromhónaposak, nem is háromévesek, hanem átlagban 18 éve szennyezik a környezetet. Ők mehetnek vígan, hajrá, fojtsd meg a polgárt, ne kínozd!

2. A szmogriadó nem korlátozza a vegyes tüzelésű kazánok bedurrantását olyan ingatlanokban, ahol egyébként van gázfűtés. A zemberek többsége magától nem olyan okos, hogy szmogban nem spórolunk a drága gázzal és nem pakoljuk be a szemetet a cserépkályhába meg a kazánba.

4. Hiába minden korlátozás, ha épp csak ímmel-ámmal tartatják be azt a keveset is. Most olvasom, hogy tegnap összevissza 48 (!) autóst bírságoltak meg. Ennyire nem lehet kevés a rendőr!

3. Hiába korlátozza a riadó a gaz- és avarégetést, ha nem ellenőrzi senki. Egyáltalán, kinek van joga beszólni egy magánportára, ha messziről látszik, hogy a ház mögött valamit égetnek, a füst és a bűz pedig könnyet facsar 200 méterről is?

4. Épp most kell leállítani a villamost a nagykörúton és ősrégi, füstokádó buszokra cserélni? Nem várhat az a javítás addig, amíg elmúlik a szmog?

5. Egyáltalán: van a városházán vészforgatókönyv az ilyen esetekre? Működik most valami válságstáb hozzáértő szakemberekkel, vagy az ilyesmi csak a választások idején fontos?
Ha netán most is, akkor miért ilyen szar munkát végez?

Tarlós úr!
A Sziget zajszennyezése óta tudjuk, hogy ön imádja a médiaszereplést.
Most miért nem áll ki a zemberek elé?
Miért nincs tele a média a tiltott gazégetésen kapott nyugdíjas százezres bírságával?
Ön tudja a legjobban, hogy semmiből nem áll ilyet hazudni, ha meg netán ezt nem tartja elegánsnak, akkor 5 perc alatt lehet példát statuálni.

Most nem a következő megválasztásáról van szó, hanem milliók egészségéről.
Elárulok egy titkot: az önéről is.

A szmog súlyosan károsítja a zemberek egészségét, és veszélyezteti a kisgyerekek és az idős, beteg emberek életét.
Ha ön ennyire alkalmatlan a megvédésére, akkor be kellene ismernie, hogy nincs keresnivalója azon a poszton, ahol egy éve rontja a levegőt.

A levegő pedig nagyon komoly dolog.
 

Persze hogy mindkettő, de álljunk meg egy szóra!

A krisztiánosz görög szó, azt jelenti, krisztusi, krisztushoz tartozó.
Ebből lett a szláv kresztyan, és ez magyarosodott keresztyénné.

Pontosan tudható, először mikor nevezték Jézus követőit krisztiánosznak  (ApCsel 11:26)

Az már nem ennyire egyértelmű, mikor lett a keresztyén forma a protestánsoké és mikor a keresztény a katolikusoké, sokan sokfélét mondanak, de szerintem nem ez a fontos.

Ennél fontosabb, hogy tudjuk:

1. Jézus összesen EGY egyházat alapított, tehát az is csak a szavakkal dobálózás, hogy megkülönböztetünk római katolikus egyházat, görög katolikus egyházat, református egyházat, evangélikus egyházat, unitárius egyházat meg még százötvenet.
Ezek igazából nem egyházak, hanem felekezetek, még akkor is, ha az egyik épp egyetemesnek (katolikus) hirdeti magát.

2. ha az egyházalapító szavaira gondolunk, miszerint "békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek", meg arra, hogy a krisztusi értékek legfontosabbika a békesség mellett a szeretet, akkor a felekezetek nem nagyon versenyeznek, hogy akár a szeretettel, akár a békével akár csak kicsit is meggyanúsíthatók legyenek.

Magyar reformátusként két hete megint szégyelltem magam Bölcskei püspök békétlenséget szító ünnepi beszéde miatt és sokadszor jutott eszembe az a jelenet, amikor Jézus kikergette a kufárokat (és a képmutatókat és a farizeusokat) az Isten házából.

Ismerek egy embert, aki minden nap misére megy.
A plébános úr felszólítására, miszerint emeljük fel szívünket, minden nap elmondja, hogy "felemeltük az Úrhoz".
Én pedig amíg élek, remélek, hogy ez a felemelés egyszer majd meglátszik rajta, mert bizony a saját anyjával sem áll szóba és békétlenkedésen kívül mást nemigen hallok tőle.

adventi jótétemény

Rómkat nagymamám anno advent idején csináltatott velünk egy kis tenyérnyi papírruhát, ék alakú bevágásokkal. Ha valami jót tettünk, akkor behajthattunk egy-egy fülecskét. Úgy kellett jónak lenni, hogy karácsonyra egy vágás se maradjon behajtás nélkül.

Nem valami különleges dolgot kellett csinálni, csak valami apró pluszt, amitől jobbnak érezhettük magunkat.
Például segíteni valakinek.
Megsegíteni egy rászorulót.
Nem összekeverni a lomtalanítást a jótékonysággal, hanem lemondani valamiről!
Ami amúgy sem kell, abban hol van a lemondás?
Akkor is behajthattam egy fület, ha meg tudtam állni, hogy visszaszóljak valakinek, ha ki tudtam maradni valami békétlenségből.

 

Vagyis nem csak mondtam, hanem valóban felemeltem a szívemet.

Ha ma készítenénk ilyen ruhácskát, vajon betelne karácsonyig?
Vajon akik lármásan a mellüket verik, hogy mekkora keresztények, biztosan a krisztusi normák szerint élnek?
Készítenek egyáltalán ilyen ruhácskát?

Szerintem ez a fontos, nem a felekezeti hovatartozás és nem is a szóhasználat.

Régen aludtam el színházi előadáson, most megtörtént, többször is.
Móricz Zsigmond: Sári bíró c. darabját untam Sopronban.
Nem kicsit, nagyon.

Annak ellenére, hogy volt benne jó is.
Tetszett a díszlet.

Örültem Nagy Gábornak, akibe a hetvenes évek elején a Bob herceg miatt minden csitri szerelmes volt, akit sok filmben, majd a Vígszínházban lehetett látni, itt egyre jelentéktelenebb szerepekben és aki végül eltűnt a képernyőről és a budapesti színházakból is. Sopronba kell mennie, aki színpadon szeretné őt látni - és érdemes is, ebben a darabban kiváló nagygazdát vitt a színpadra

Először láttam Germán Líviát és Nagy Gábor mellett ő a másik színművész, aki miatt vissza fogok menni Sopronba, mert szeretném látni a többi alakítását is.

A legjobban azonban Benkő Péter játéka tetszett.
Őt igazán komédiás szerepben még nem láttam, itt pedig mókásan vidám volt és felszabadult, mintha nem is érte volna annyi megpróbáltatás a magánéletében (tudjuk, hogy fiatal házas korában elvesztette első feleségét, aki légiutas kísérő volt a MALÉV berlini járatán, ami máig tisztázatlan körülmények között lezuhant, később pedig a harmadik párjának köszönhetően kevés híján börtönbe került).
A törékeny testalkatú színész csak a mozgásával még azt is el tudta velem hitetni, hogy drabális falusi nagyemberként ül le az asztalhoz és veszi a lába közé a hatalmas pocakját és a hosszú  szárú pipát.

huvosvolgyis.jpgA bírónét alakító Hűvösvölgyi Ildikót tartottam a szereposztás mélypontjának. Erőtlen, lagymatag játékában soha nem látszott a nagypofájú falusi ténsasszony, akitől retteg az egész közösség, élén azzal az emberrel, aki csak a férje, de egyáltalán nem az ura, pedig a darab elméletben erre épül. Szerintem Sári asszony miatt volt bűnunalmas az előadás nagyobb része.

Mikó István azzal a kéttagú zenekarral jelent meg a színpadon, amelyikkel néhány napja a Hűvösvölgyi Vigadó Svejk produkciójában szerepelt. Ott szerettem, itt kevésbé.
A múlt század első felében elkövetett amerikai filmek kötelező eleme volt a betétdal, a főszereplők kötelezően dalra fakadtak, amit nagyszüleink nyilván szerettek, mi kissé untuk, gyerekeink meg kinevetik, vagy le se fütyülik.

Nekem ennyire korszerűtlennek tűntek a Sári bíró erősen népies, vagy inkább kissé primitív, csasztuska szerű betétdalai. Amikor negyedszer vonult be mindenki, hogy előadja a következő nótát, lefáradtam, pedig nem sejthettem, hogy jönnek még negyvenötször. Ezek a danászások zenének gyengék, hagyományőrzésnek siralmasak, viccnek meg laposak voltak.

Egy ilyen közel százéves népi játékot színpadra lehetne állítani akár jól is.
Sopronban szerintem nem sikerült.
A közönség sem tűnt túl boldognak.
Én azért örültem, hogy ott voltam és nem csak azért, mert ha nem örültem volna, akkor is csak ott lettem volna.
 

 

Főleg a szereposztás vitt az Operába.
Sümegi Eszterért régen rajongok, Perencz Béla számomra "A bariton", Kiss B. Attilát  nemrég hallottam Bánk bán szerepében, nagyon érdekelt, milyen lesz Cavaradossinak, végül Haramza Lászlót már láttam László királynak a Hunyadi Lászlóban, de csak tévében, azon kívül, hogy 100 éve énekeltem vele egy kórusban, élőben nem még volt hozzá szerencsém.

Az előadás tetszett, szuper volt.
Az élvezetét azonban szinte teljesen tönkretette, hogy kifogtam a nézőtéri zombi legrosszabb fajtájából mindjárt hármat is.

Épp elsötétedett minden, amikor berobbant a páholyba egy idős házaspár és valamelyikük édesanyja. Utóbbi nagyon örült, hogy időben érkeztek és ezt kedélyes heherészéssel tudatta is a világgal, csakhogy közben odalenn elkezdődött a zene, amit viszont a nagyothalló néni nem vett észre.

A későnjövő viszonylag hamar elcsendesedik és beleolvad a nézők sötét és csendes maszlagába, a nézőtéri zombi azonban soha! A kulturális evolúció e három csúcspéldányának a felvonás végéig nem sikerült eltűnnie, csörögtek, zörögtek, beszélgettek, retikült borítottak ki,  széket húzogattak, cukorkát bontottak, papírzsebkendőt csomagoltak, gyógyszeres fiolát ejtettek le, műsorfüzetet morzsolgattak, botot döntöttek föl, karkötőt koccantottak valami másik fémhez, karórát húztak fel, aprópénzt szórtak szét - szóval egyfolytában szórakoztatták a többi nézőt, aki - valljuk be férfiasan - nem ezért váltott jegyet az Operába, nem ezért mosakodott ki, nem ezért öltöztette a testét és a lelkét ünneplőbe és nem ezért ért oda pontosan.

Az előadás fénypontján  a levélária dallamát a kulturáltan szórakozó, művelt úr elkezdte maga elé nyüszíteni.
Mint a kutya, amelyiket a kizárták a disznótorból.
Kétszer kértem meg, hogy hagyja abba, másodszor már hangosan - hiába.

Tehetetlen dühömben lenyomtam neki egy tockost, mire azonnal hátraütött, de a vinnyogást egy pillanatra sem hagyta abba.
Ököllel csaptam nagyot a fejére, erre megfordult.
Mindketten felálltunk és arrébb rúgtuk a székeket.
A dübörgésre a nézőtéren forgolódás kezdődött, de a sötétben senki nem látott semmit.
Az öreg néni megragadta a botját és nagyot húzott a hozzá legközelebb lévő alakra, aki annyit sem mondott hogy nyekk, mert egy aranyozott oszlopdísz volt.
Én a további verekedést megelőzendő egyetlen jobbegyenessel eltrafáltam a nézőtárs állkapcsát, aki így félrefittyent pofával énekelve hasbarúgott.

A hőstenor a színpadon  már épp ott tartott, hogy "e muoio disperato" (kétségbeesetten halok meg), amikor - ahogy a fimeken láttam - egy reccsentéssel kitekertem az operalátogató nyakát és az élettelen testét ledobtam az emeletről.

Az ária közben ért véget, így a felcsattanó taps elnyomta az áldozat padlóla érkezésének tompa puffanását.
Én leporoltam a nadrágomat, még lekentem egy csattanós sallert a diadalmasan maga elé motyogó öregasszonynak és emelt fővel távoztam.
Senki nem mert hozzám szólni, így az esemény nem követelt több emberéletet.

A sajtó csak azért hallgat a történtekről, mert mindenki aggódik a színpadi deviancia  (a Toscában nemi erőszak, gyilkosság, kivégzés, öngyilkosság) kiterjedésétől és a nézőtéri zombik elleni agresszió tömegessé válásától.

 


 

 

Nem akarok hinni a fülemnek!
Őszintén remélem, csak rosszul értettem Zám Tibort, a Best Reisen ügyvezetőjét, amikor az egyik rádióban azt nyilatkozta, hogy a balesetet szenvedett busz utasai közül többeknek nem volt utasbiztosítása, ezért nekik ki kell fizetniük a kórházi kezelést.

Micsoda????

Annak az utasnak kellene kifizetni a kórházat, aki az utazási iroda jóvoltából kerül oda?

Mert vegyük sorra a tényeket.

Valaki befizet egy utazási irodában nem kevés pénzt egy szolgáltatásért.
A szolgáltatást nem az utazási irodától, hanem annak az üzleti partnereitől, azaz alvállalkozóitól kapja. Vagy ha a hazai utazási iroda csak közvetítette a szolgáltatást, akkor is felel a szerződésszerű teljesítésért, ugyanis az utazási szerződésben azt vállalja, hogy egyben odaviszi az utast, ott jóltartja és egyben hazahozza.
Ha az utas nem egyben kerül haza, vagy a kórházba és erről nem ő tehet, hanem az őt az iroda megbízásából szállító busztársaság alkalmazottja, vagy Juszuf a busztulaj, aki fejreállította a buszt, akkor bizony szerződésszegés történt és az utazási iroda anyagilag felel az így felmerült kárért - hacsak ezt az utazási szerződés ilyenkor szokásos apróbetűs és nagybetűvel is nehezen értelmezhető részében ki nem zárta, bár szerény véleményem szerint ezt érvényesen nem teheti meg.

Az utasokkal felboruló autóbuszért az utasok a Best Reisennek fizettek, a Best Reisennel kerültek jogviszonyba és ezen Best Reisenen  kell leverniük minden kárt, amit az utazási iroda és az üzleti partnerei felróható magatartásukkal vagy mulasztásukkal nekik okoztak.

Az eddigi hírek alapján aligha lehet kétséges, hogy a baleset egy tújhajszolt sofőrnek felróható, ez a sofőr pedig végső soron a Best Reisen megbízásából ült a volán mögé, az utasok pénze a Best Reisenen keresztül jutott el hozzá, vagy a munkáltatójához.
Az autóbusz veszélyes üzem, civilizált országban kötelező biztosítani, az utazási iroda is veszélyes üzem, civilizált cégeknek van saját biztosítása, vagy ha nincs, állnia kell a költségeket.

Ilyen esetben a póruljárt utas az utolsó, akinek a zsebébe kell nyúlnia!
 

Nem volna szabad őket egy címben említenem, mert az egyikük fellépése nagyon tetszett, a másik nagyon nem, valahogy mégis úgy alakult, hogy Érdi Tamás egy csodás szóló után átment tökéletes kísérőbe, hogy biztos része legyen egy jóindulattal közepes produkciónak.

Igen, Keszei Borit nehezen viseltem a furán összeválogatott dalaival, a helyenként elcsukló hangjával és a rendkívül csúnya szövegmondásával.
Vajon hogy került egy blokkba az Ave Maria a Csitári hegyekkel?
Mit mondjon a néző, amikor azt hallja, hogy a csitári högyök ölött, régön löösött ö hő?
Énekelt ő a bécsi Staatsoperben is, valószínűleg a Denevérben, vagy más, habkönnyű csacskaságban nekem is tetszett volna, de a MÜPA színpadán egy szál zongorával nem.
Kevés volt, mint tűsarkúban az álszemérem.

Érdi Tamás viszont szépen muzsikált, őt meghallgatnám akár ma is.
Jó volt látni a szüleit, édesanyját, aki a színpadra kísérte és édesapját az első sorban.
Nem is munkájuk lehet abban, amíg egy nemlátó kisfiúból zongoraművész lett.
Elképzelhető nagyobb boldogság egy szülő számára, mint megélni azt, hogy a fia nevére megtelik az ország legrangosabb koncertterme és a közönség NAGYON szereti a fellépőt?
Aligha.

 

Először bő másfél évtizede, amikor az ÁHZ élén jubilált.
Olyan ünnepi koncertet adott a Zeneakadémián, amit nem felejtek el, amíg élek.

 

Másodszor tegnap a MÜPÁban.
Mozart és Verdi Requieme a szezon két ásza.
Mozarté fájdalmas, szívfacsaró, Verdié monumentális.

Utóbbit van szerencsém ismerni Kórodi András, Ferencsik János, Claudio Abbado, Daniel Barenboim, Lamberto Gardelli, Zubin Mehta és Herbert von Karajan előadásában. Mind más és mind jellegzetes, felismerhető.

Kobajashi volt az első, aki Verdi Requimét úgy adta elő, hogy az valóban requiem volt, elcsendesedéssel, fájdalommal, gyásszal.
Mindenkinek vannak odaát szerettei és az emlékezés pillanataiban egy kicsit megéli a saját elmúlását is.

Tegnap minden egészen  más volt.
A zene majdnem teljes sötétben kezdődött, csak a kották kaptak némi derengést.
Temetői hangulat.
Benne a búcsú és az emlékezés fájdalma.
A marcona férfiember meg sem mozdul, csak érzi, ahogy könnycseppek szántják az arcát. A szomszéd hölgy zsebkendőért nyúl.
Szipog egy kicsit.
A szemben lévő kamera azonnal kiszúrja és venni kezdi.

Felállnak a szólóénekesek, közöttük két világklasszis.
Sümegi Eszter és Wiedemann Bernadett.
Egyszer egyedül, másszor kettesben mindent leénekelnek: kórust, harsogó fúvósokat, tuttiban szárnyaló zenekart.
Beléjük szeretek.
Partnerem megfogja a kezem, így térek magamhoz.
Közben fényárban úszik a színpad is.

A vége a teljes elcsendesedésé, megintcsak elfogynak a fények, csupán a kórus első sorában jelenik meg egy sor mécses.

Azóta lassan 24 óra telt el, teljes csendben.
Csak elrontanám a hatást, ha bekapcsolnék bármit.


 

Már megint a közszolgálati rádió és már megint egy buta melléfogás!

Amikor Mariska néni azt mondja, hogy a kertjében a borsópalánták mellett megy a szorgalmi út, azzal nincs gyepi_hangya.jpgsemmi baj, hiszen ő azt is pontosan tudja, hogy a szomszéd a coszpocból építette a házát, amin van anterna és ő már füzetett kaukciót is. Már akkor is  hideg volt  mégis csak egy szandár volt rajta, ezért infulendzás lett és most kapja az inekciót.

A közszolgálati Kossuth Rádió mai Déli Krónikáját nem Mariska néni szerkesztette, hanem Nánási Anikó, a szombathelyi repülőtér megrongálásáról sem Mariska néni tudósított, hanem Gergó Judit.

A hangtárban még 3 hétig ott éktelenkedik a tanult rádiós tévedése, amikoris 12:27:03-nál a következőt mondja:

vélhetően a szorgalmi útról a vízelvezető árkon át hajtottak be az amúgy zárt területre

A Magyar Rádió munkatársa tehát nem tudja, hogy a szolgalom, a szolgalmi jog, a servitus a szolga szóból eredeztethető, nem pedig a szorgalomból, a szerkesztő sem volt elég szorgalmas, mert vagy ő sem tudja, mi a különbség a szolgalom és a szorgalom között, vagy nem hallgatta meg, mit enged adásba.

Ez pedig kérem tisztelettel kínos.
Olyan Mariska néni színvonalú.
Pedig ugye az adómból fenntartott közszorgalmi adónak illene tudni, mit beszél!
 

Gyógyír északi szélre, Fullajtár Andrea, Őze ÁronHirtelen azt hittem: dupla szerencsém volt, aztán kiderült, csak szimpla.
A szerencse így is az, ami.

A valamikor Filmmúzeum, ma Belvárosi Színház címoldalán nem szerepel Daniel Glattauer darabja, az Orlai Produkció weblapjáról viszont kiderül: a darab megy, ráadásul sűrűn, így nem az utolsó előadást sikerült elcsípnem és bátran tudom ajánlani.

Azoknak, akik nem értik, hogy a fenében lehet az interneten ismerkedni, sőt, hogy lesz az internetes kapcsolatból barátság, szerelem, netán házasság. Mert lesz, akkor is, ha a kívülálló számára ez hihetetlen, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan.

Azoknak, akik - esetleg már több sikertelen házasság után - már letettek arról, hogy valaha megtalálják a nagy Őt. Van remény!

Azoknak, akik szeretik a jó színházat, meggyőző alakításokkal, jól megírt figurákkal és azok hiteles ábrázolásával, sokatmondó dialógusokkal, eltalált színpadképpel, magával ragadó cselekménysorral.

Azoknak, akik képesek csupán a szemükkel és a fülükkel élvezni a NŐt.
Fullajtár Andreát
nem először láttam, de ebben a szerepében fedeztem fel, hogy csodaszép és igazi nő.

Azoknak, akik látják és érzékelik a darab többi szereplőit, pedig mindvégig csak ketten jelennek meg a színpadon.

Azoknak, akik a látszólag eseménymentes rendezés ellenére több helyszínre is képesek eljutni.

Azoknak, akik könnyedén veszik tudomásul, hogy a darab nem végetér, hanem félbeszakad. Persze tudjuk, valamikor lesz majd folytatás is, hiszen az eredeti mű kétkötetes és a Gyógyír északi szélre című darab csak az első kötet alapján készült.

A befejezetlenség adta hiányérzet hamar elmúlik, mert az előadásnak nem kevés az erénye.

Aki már olvasta mások csetelését (nekem sajnos többször kellett) az pontosan tudja, milyen unalmas, milyen érdektelen. Ezt a virtuális párbeszédet nem csak érdekessé tették, hanem látványossá is.

Nem lehet könnyű dolga a két színésznek, hiszen a valóságban nem látják egymást, így a színpadon sem néznek egymásra - a kapcsolat közöttük mégis valódi, sőt, olykor úgy tűnt, mintha titkos, rejtjeles üzenetekkel szórakoztatnák is egymást. Talán a papírra vetett szövegtől tértek el helyenként?

Őze Áron megjelenésében és gesztusaiban - nem tehetek róla - még mindig az édesapját keresem, akit az elmúlt század egyik legnagyobb színészóriásának tartok és nagyon hiányzik. Őze Lajos 49 éves korában 1984-ben épp a mai napon hunyt el és az égi páholyban egészen biztosan nagyon büszke a fiára, aki egy napon talán túl is szárnyalja szépemlékű édesapját.
 

Fesztbaum BélaMűvelt-érzékeny polgártársaim egy része szerint manapság a magyar színjátszásban nincsenek nagyágyúk.
A fenét nincsenek, csak el kellene szakadni a tévéképernyőtől és meg kell nézni néhány színielőadást.
Például a Vígszínházban Fesztbaum Béla Kosztolányi-estjét, ami A léggömb elrepül címmel fut.

Egyedül a színész képes egymaga órákra lekötni egy kisteremnyi néző figyelmét.
A színész tudja néhány laza kellék és egy korabeli ruha segítségével felidézni a két világháború közötti Magyarország boldog békeidejét, a kávéházakban pezsgő szellemi életét,

az akkori fiatal értelmiség gondolatait, érzéseit, vágyait, bohém infantilizmusát és az ijesztő történelmi környezet meghatározta koravénségét.

A színész képes monológként előadni a pápa és az ő szent színe előtt megszeppent fiatal magyar hírlapíró dialógusát úgy, hogy abban megjelenik mindkét szereplő egyénisége és változása. Az egyik oldódik és egészen annyira felbátorodik, hogy áldást kér a szegény nemzetére, a másik leereszkedő látszatérdeklődéssel nyit, majd a konkrét kérés hatására nyilvánvalóvá teszi a saját értéktelen ürességét.

A színész képes leülni a zongorához és különösebb cezúrák nélkül előadni egy kuplét úgy, hogy testtartásában és arckifejezésében megjelenik a műfaj korabeli lesajnálása, de a saját kritikája is, közben a zongorakíséretet hol saját maga adja, hol hangszórókból jön, hol pedig együtt szól az élő és a gépzene, méghozzá tökéletes harmóniában!

A színész képes zsivajgó természeti jelenségek, fák és állatok bőrébe bújni és ironikusan bemutatkozni tölgyfaként, fenyőfaként, Fesztbaumként, tehénként, medveként, hiénaként úgy, hogy a szerepekhez csupán egy megfelelő színű sálat csavar a nyakára, majd lazán megszabadul tőlük.

A színész képes úgy odaállni elénk, hogy olykor azt hisszük, tényleg Kosztolányi Dezső az, aki épp most jött a megszokott kávéházából.

A színész tudja elfelejtetni velünk a kényelmetlen körülményeket, a fekete falú, levegőtlen kistermet a feszengős székekkel, a csendbe recsegve belefingó nézőtárssal, a diszkrét elektromos bűzt árasztó reflektorokkal, és a színész visz minket magával, amikor elrepül a léggömbön.

Jó ilyenkor vele tartani.

A matematika sosem tartozott az erősségeim közé, de ha jól számolom, akkor e szavakkal fél tizenegy után négy perccel lehetne pontos időjelzést adni.
Egyszerűbb lenne úgy, hogy huszonkét óta harmincnégy perc, még egyszerűbb, hogy fél tizenegy múlt négy perccel.

Csakhogy.

Mindez nem vicc és sajnos nem is a Rádiókabaréban hangzott el, hanem tegnap este a közszolgálati Kossuth Rádióban. Aki kételkedik, bátran hallgassa meg a rádió hangtárában, a 22 órás Krónikára kattintva hívható elő és 22:19:36-nál hallható.

Mátyus Kati Mátyus Kati.
Így hívják e csodaszép hölgyet, aki még bőven a szocik idején került a Magyar Rádióba és valamit nagyon tudhat, mert népszerű, mert sokan ajnározzák őt internet-szerte, sőt, valamelyik tévéújságban már címlaplány is volt.

 

Hogy miben áll Kati nagy tudománya, fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ő a magyar rádiózás egyik kormányokon átívelő gyenge pontja.
Amellett, hogy csúnyán és orrhangon beszél, rosszul hangsúlyozva, olykor érthetetlenül  olvas, még sűrűn bakizik is.
A fenti pontos időjelzés is tőle származik.
Negyed tizenegy múlt tizenkilenc perccel!

Elnézve a fotót, tényleg szép.
Csakhogy.
Katikát az én adómból fizetik és - mi fájdalom - a szépségét én nem tudom élvezni.
Én rádióhallgatóként hosszabb ideje szenvedek az ő mikrofon elé engedésétől.
Csak kérdem, nem lehetne-e inkább egy olyan bányarémet odaültetni, aki kellően utálja a kommunistákat, nem beszédhibás, szépen ejti a szavakat és érthetően hangsúlyoz?

 

Perszehogy oda lehetne, de miért nekem legyen jó, aki ezt az egészet fizeti, annak a bérével együtt, aki a döntést hozza és naponta látja a szépséget?

Persze Mátyus Kati egy fokkal még mindig jobb, mint szegény Szakonyi Judit, aki általában hétvégéken, így ma is a hírolvasással küzd.
Tessék ma belehallgatni bármelyik híradásba.
Egy fájdalom az egész, mert a hölgy orgánuma ugyan szép, de nem nagyon érti, amit felolvas. Ő is az előző nyócév terméke és helyette sem találtak senkit, aki korábban valamelyik fideszmédiában nyomult és alkalmas bemondónak?

Ne tessen már mondani, mert még elhiszem!
 


  lásd még ezt:

 

Logopédust a közszolgálati médiába!!!

Mészöly Dezső

Nem az én dolgom nekrológot írni, a kiválóságát méltatni, megteszik ezt az arra hivatottak.

Egy saját élményt szeretnék rögzíteni, hátha évek múlva már csak itt lesz meg.

Mészöly Dezső pataki diák volt, akár csak édesapám.
Mivel egy időben az egész családját elvitte Sárospatakra, a nagy találkozókra - de irigyeltem érte, az esztergomi ferences diákoknak még csak hasonló sincs a mai napig - így egy idő után ott engem tiszteletbeli pataki öregdiákká fogadtak a joviális valódiak.

Minden évben színvonalas kultúrműsor keretében méltatták az alma matert.
Rendszeresen énekelt Béres Ferenc és Mészöly Dezső is felolvasott a műveiből.

Amikor már készen volt a híres-nevezetes Művelődés Háza, a találkozó gálája beköltözött oda. Sete-suta műsorközlő esetlenkedett a közönség legnagyobb örömére, ő is egy volt a sok öregdiák közül, zavarában sokat bakizott, belesült a szövegbe, elővette a papírját, egy bekezdést kétszer is felolvasott - szóval nagyon feldobta a műsort. Az külön tetszett mindenkinek, hogy a konferálás után soha nem találta meg a függönyön a nyílást, végigtapogatta a bársonyt jobbra és balra többször is, mire eljutott a kijáratig.

Mészöly Dezső rövid írásokkal lépett fel.
A nézőtéren volt dermedt csend és szipogás is, de főleg kacagás.
A legnagyobb akkor, amikor az egyik taps elhalása után a műsorvezető bedugta a fejét a függönyön, majd miután meglátta, hogy még nincs vége a Mészöly-performansznak, elvörösödött és eltűnt.
A közönség moraját Mészöly Dezső nem tudta mire vélni és egy pillanatra ő is megzavarodott.
Mereven nézett maga elé néhány másodpercig, szemvillanás alatt ellenőrizte a ruházatát, majd miután látta, hogy semmi különös, megkérdezte az első sorban ülőket, hogy

- Mit mondtam?

Lett erre hatalmas nevetés és dörgő taps, szegény Mészöly Dezső pedig az utolsó írása felolvasása közben végig törhette a fejét, hogy vajon mi volt olyan vicces?
A függöny mögött már biztos elmondta neki valaki.

Mészöly Dezső: 1918. augusztus 27. - 2011. október 11
 

Kizárólag rajtam és a társaságon múlt, hogy végülis jó volt a Gerlóczy Kávéházban.
Nem örültem, amikor kiderült, hogy ott leszünk, mert medwekoromban egy feketepontot adtam nekik, mégis határozottan kellemes volt 2011 utolsó szabadban tölthető estéjén a város közepén olyan körülmények között vacsorázni, mintha egy jobbfajta beachen lennénk, susogó lombok alatt, illusztris emberek közelében, sürgő-forgó és többségükben kitüntetően figyelmes pincérek látómezejében. A vendégsereg túlnyomó többsége külföldi. A választék étel- és italfronton is figyelemre méltó. Az árak sem tragikusak. Az élő hárfamuzsika a téren nem nagyon élvezhető, de kihallatszik, tudható, hogy van és hogy jó. A faszénparázs felől olykor ínycsiklandó illatok érkeznek. A hűtőpultban egy citromgerezdekkel dekorált makrélakupac emlékeztet az elmúlásra.

Pincérünk egész működése pedig a helyhez méltatlan balfácánságra.

Nem tudni, tehet-e arról, hogy minden nagyon lassan készül és az ételek fele langyosan kerül elénk, ez lehet a konyha mulasztása is, de az biztosan az ő sara, hogy minden harmadik fogást elfelejti, hogy a konyhán történő informálódást követően is határozott magabiztossággal bizonygatja: a rizottójuk teljes kiőrlésű búzából készült, hogy a hatalmas társaság utolsó számláját nem hajlandó megbontani, mondván neki nincs erre háromnegyed órája, aztán persze mondanom sem kell, hogy vannak olyan tételek, amiket biztosan duplán zsebel be, mert fogalma sincs, hogy addig ki mit fizetett ki, mi meg nem állunk oda egy szaros ezresért vitázni, talán az ő hibája az is, hogy must helyett fehérbort hoz, hogy a mellettem ülő hölgyeket a sorban utánam, de előttem átnyúlkálva szolgálja ki, hogy kétszer is rámtehénkedik, pedig lett volna hely bőven egyet lépnie balra (bár lehet hogy az mostanában politikailag inkorrekt, így megbocsátom neki).

A konyha teljesítménye erősen hullámzó.
A vargányagomba leves nem rossz, nagy szerencse, hogy volt benne két darab valódi vargányagomba is, de az arányok miatt hívhatták volna zöldséglevesnek, mert találtam benne pl. csíkozott uborkát is, nem keveset.

A rákos spagetti zöldséges csirke sauté-val nekem tömény nagyképűség, a fenének kell Budapest közepén egy szimpla serpenyős ételt félig franciául kiírni. Lett volna inkább egy kicsit jobb, a rákot és a csirkét például ha feleannyi ideig pirítja a tanult gasztroszakember, akkor a víziállat nem a gumira hasonlít jobban, a kétlábú pedig nem szárad ki. Attól sem voltam oda, hogy egyetlen barna íz uralta a fogás összes alkotóelemét, egyedül a ráknak volt egy kis rákíze.

Szerényedésre adhatna alapot a Caraibe-i csokoládé mousse mangó szósszal.
Ha az amúgy látványos és finom desszertet a karibi térségből származtatjuk, akkor miért caraibe? Inkább a kiváló mangó szószból kennének szét a tányéron egy csapott evőkanálnyi helyett egy egész evőkanálnyit! Vagy kettőt.

Sznobkodás és fukarkodás helyett tetszenének inkább hajszálpontosan számlázni, az étkeket frissen és forrón felszolgálni, a rendelést nem eltéveszteni és bizonygatni azt a majomságot, hogy a rizottó teljes kiőrlésű búzából készül.
Őrléssel ugyanis főleg lisztet csinálnak, rizottót semmiképp.
 

Te hallottál már olyat, hogy egy bank ráfizet a bótra? - ezt egy "pénzügyi tanácsadónak" nevezett házaló ügynök kérdezte tőlem, amikor egy banki "terméket" akart rámsózni.
Bevallom, hallottam, ha nem is túl sokat.
Éppen ezért gondolom meg százszor is, hogy leálljak-e bármelyik bankkal.

Hitelellenes vagyok, ezt már leírtam többször, így szerencsére nem megy rá a gatyám a bankokkal kötött remek üzletekre. Óvatos is vagyok, amennyire lehet - és lehet! A "más farkával verni a csalánt" típusú bankpapírokat sem vásárolom.

 

Szerencsére a mostani botrányokban sem vagyok érintett, csak kívülállóként nézem, amikor a PSZÁF vizsgálni kezdi a Volksbankot a kiszolgáltatott ügyfelek becsapása miatt. Remélem, akkora bírságot vág ki rájuk, hogy belezöldülnek.

Ugyanilyet érdemelne a CIB, bár itt egyelőre még nincs vizsgálat,
A CIB olyan biankót akar aláíratni a végtörleszteni akaró ügyfeleivel, amit a jogban és pénzügyekben járatlan balekok többsége meg sem ért.

A CIB diktálta feltételek alapján az ügyfél először egyben törleszti az egész hitelt, majd utóbb megtudja, hogy mennyit is, mert még - ha aláírja - utólag bármennyit ráterhelhet a a kifosztója  bankja.

.........."A végtörlesztéshez biztosítandó összeg értéke tájékoztató jellegű, és az még a jelen nyilatkozatban meghatározott esetekben változhat. "
 
 
.........."  Kijelentem továbbá, hogy a CIB képviselője tájékoztatott arról, hogy a végtörlesztés megvalósulásának napjáig felhalmozódhatnak a végtörlesztendő kölcsönömmel kapcsolatban olyan tételek, amelyek pontos mértéke jelen nyilatkozat aláírásakor még nem ismert (pl. késedelmi kamat) "   
 
.........."Amennyiben a CIB -nél vezetett forint, vagy egyéb devizanemű fizetési számlámon sem áll rendelkezésre az így utólag biztosítandó fedezethez megfelelő pénzösszeg, akkor tudomásul veszem, hogy a jelen végtörlesztési kérelmem nem fog teljesülni. " 
 
 
 

Magyarul oda nekik a tájékoztató jellegű lóvét, aztán majd ők utóbb eldöntik, hogy mennyi az annyi, vagyis még mit kérnek azért, hogy szabadulj tőlük..
A szegény madár kiszolgáltatottsága folyamatos, hiszen ott a pénze  a banknál, meg ott az aláírása egy olyan szövegen, amit úgy értünk, ahogy akarunk.

Mindez egy kicsit sem hungarikum.

Jártam már úgy egy boldogabb országban, hogy az amúgy jónevű bankom felmondta a számlámat, mert az utóbbi 6 hónapban nem volt rajta semmi forgalom.
A felmondást tudomásul vettem és megírtam nekik, hogy hova küldjék a maradék 84 dollárt, ami rajta volt.

Kaptam erre egy számlát, amin az szerepelt, hogy a számla felmondásának díja 60 dollár, az ezzel kapcsolatos ügyintézés 12 dollár, a késedelmi kamat 9 dollár és a külön tájékoztatás postaköltsége 3 dollár.

Így aztán kvittek voltunk.

Szerintem az Ambrus Attila, a viszkis bankrabló nem is olyan nagy gazember!

:-)
 

 

Ha nincs ez a féláras-kuponos-magyarosch játék, soha az életben meg nem tudom, hogy van egy ilyen szálloda is a soproni Lőverekben. Pedagógusék találták, akik a félár megtakarítása reményében kerültek oda víkendezni.
Ha ők nincsenek ott, én a második kanyarra biztosan feladom és elmegyek valami rendes hotelbe, mert a GPS rossz helyre tette, az épületre nem volt kiírva, hogy szálloda meg hogy Rubin, amikor rájöttem, hogy ez az, a keskeny egyirányú úton már nem volt visszafelé, sőt, megállás sem, kellett kerülni vagy 3 kilométert. De felhívtam őket és eligazítottak és ugyan nem könnyen, de az autót is le tudtam tenni egy közeli erdei tisztáson.
Kedves, mosolygós leányka a recepciós, egyedül csinál mindent.
Folyamatosan kéri az elnézést a kedves vendégektől, mert szinte semmi sem jó.
Már az elgondolkodtató, hogy egy szállodában napközben, munkaidőben üzenetrögzítő veszi fel a telefont és nem hívják vissza az érdeklődőt.
Elnézést, állandóan kimarad a telefon, nem folyamatos a szolgáltatás.
De a mailemre sem tetszettek reagálni!
Ugyanaz a szolgáltató adja, internetünk sincs mindig.
Elnézést.
No szépen vagyunk.
Hogy takarítással kezdek majd, azt tudtam, mert barátaim jelezték, hogy tömény pisiszag fogadta őket a WC-ben, vigyek Domestost.
Vittem.
Az én budim is büdi volt.
De csatornaszaga volt a wellness részlegnek is, ami egy hosszúkás és keskeny medencéből, egy lepukkant sókamrából, egy vízköves-penészes jakuzziból, egy barátságos úszómesterből és egy jólműködő finn szaunából állt, utóbbinak csak az volt a szépséghibája, hogy aki bement oda, az a közelben nem tudta hova tenni a fürdőköpenyét és a fölös törölközőjét - de távolabb se nagyon.

A szobához tartozó fürdő is erősen hiányos volt, a csempében éktelenkedő lyukak emlékeztettek arra, hogy valamikor itt volt akasztó, törölközőtartó, szappantartó, netán tusfürdő...
Még szerencse, hogy jól felszerelve érkeztem.

Nekem nem volt félpanzióm, így 2000 Ft plusz befizetésével vacsorázhattam volna a büféasztalnál, de félpanziós barátaim messziről integettek, hogy inkább ne, mert a Bakonyi sertésbordától és a szomorúan ráncos sültkrumplival körített punnyadt rántotthústól egyáltalán nem voltak elalélva, ennyi volt a büfévacsora.
Elmentünk inkább a nemrég nyílt és nagyon fiatalos Deák étterembe és jól éreztük magunkat. Külön élmény volt a bajor sörözőket idéző félméteres kolbász pereccel.

A Rubin közelében nincs semmi tömegközelekedés, le lehet sétálni a városba (bő félóra) és olcsón haza lehet menni taxival (1000 Ft)
A büfévacsorához nagyon passzol a büféreggeli az ihatatlanra vizezett "gyümölcsléivel", az egyféle sajtot és háromféle olcsó felvágottat felvonultató hidegtállal. Ínyencek vigyenek legalább egy kis kockasajtot! :-)

A vendéget a szétfagyott, összetördezett lépcső fogyatékosságait leplező, oszlásnak indult és víztől cuppogó szőnyeg fogadja.
Ehhez hasonló a távozás is.
A recepción printelt lap hirdeti, hogy kártyás fizetést elfogadni ÁMENETILEG nem tudnak, de a papír állapotából látszik, hogy ez régen, esetleg évek óta így van . A bejelentő lapon be lehet ikszelni, hogy hogyan szeretnénk fizetni: kápé, vagy átutalásal.
Aki az átutalást választja, azzal a számla átadását követően sajnálkozva közlik, hogy sajnos arra sincs mód, csak készpénzes fizetésre, viszont ez sem működik jól, mert "nem igazán" tudnak visszaadni.
A személyzetből valaki megsúgta, hogy a Rubin nemsoká bezár, mert felújítják.
Nagy kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán.

Ha a kuponos akció nem lenne, ez a Rubin kongana az ürességtől.
Az eddigi visszhangját nézve ezek a félárú kuponcégek igen hamar kimennek majd a divatból, csak elég embernek kell becsapódnia hozzá.

Hogy mit szólna mindehhez Mr. Fawlty, az nem kétséges!

waczak szálló

emberisegelleni.jpgHa Madách ma írná Az ember tragédiáját, a homousion-homoiusion ellentét helyett bátran használhatná az emberiség-emberiességet is, egyforma ürügy mindkettő arra, hogy jobb sorsra érdemes emberek essenek egymásnak.

A két fogalom fölötti böstörködésnek már köteteket megtöltő irodalma van, amit fölösleges ide belinkeni, mert nem izgat sem a vita, sem a hétköznapi emberek szóhasználata.
Szokás szerint azon akadok fenn, amikor a média, azon belül is a közszolgálati média használja a kifejezést rosszul.

Igen, rosszul!

Amikor a Kossuth rádió híreiben a bemondó vagy a műsorvezető emberiesség elleni bűncselekményt emleget, vagy a szóhoz érve elbizonytalanodik és valami köztes torzót présel ki a fogai között.
Mostanában az emberiség elleni bűncselekmény akkor kerül a hírekbe, amikor meghal a szabadkai csendőr, vagy nem adják ki Zentait, vagy Hágába szállítanak valami délszláv háborús bűnöst.
Ezek esetében egyértelműen emberiség elleni bűnökről beszélünk, mivel a hatályos büntetőjog XI. fejezete szerint a háborús uszítás, a népirtás, az apartheid, a nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása vagy a vöröskereszttel való visszaélés mind ebbe a körbe tartozik.

Az emberiség versus emberiesség kérdés megközelíthető nyelvi alapon, logikai alapon, fordítói alapon, vegyészkorrektori alapon, bármilyen alapon, csakhogy jogi kifejezésről lévén szó a nem jogi alapon való megközelítésnek nem sok értelme van.

Aki a magyar jogi egyetemeken eljut az első félévi vizsgákig és mondjuk római jogból megbukva elmegy hamburgert sütni, az sem fogja elfelejteni azt az alaptételt, hogyaszongya

NULLUM CRIMEN SINE LEGE

azaz nincs bűncselekmény törvény nélkül, vagyis csak az a tett számít bűncselekménynek, amit az elkövetésekor a jog annak minősített. (a primitív rómaiak még nem ismerték a visszamenőleges hatályú törvényalkotást, de van itten fejlődés, kérem, hogy attul kódulunk!)

Tetszettek figyelni?

A rómaiak azt mondják, hogy a TÖRVÉNY határozza meg, mi a bűncselekmény, így a hatályos büntetőjogban szereplő kifejezéseket kell használnunk akkor, amikor bűncselekményekről beszélünk.
Pontosítok.
Nekünk ugyan nem, mert mi gyarló, műveletlen és félművelt zemberek vagyunk és akkor vagyunk pongyolák és akkor dobálózunk félreértett jogi szövegekkel, amikor nekünk tetszik.

Az adónkból fenntartott közszolgálati médiának viszont kutya kötelessége az igényesség, a pontosság, a szakszerűség.
Egy hírszerkesztőnek mindenkinél jobban kellene tudnia, hogy nem beszélhet emberiesség elleni bűncselekményről, amikor valakit emberiség elleni bűncselekménnyel vádolnak.

Már csak azért sem, mert bár az emberiesség elleni bűncselekmény Magyarországon nem létezik, mégsem ugyanazokat a csúnya dolgokat takarja, mint a soha el nem évülő,  emberiség elleni bűncselekmények.

Az ENSZ 1998-ban Rómában megalapította a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
Erről készült az úgynevezett Római Statútum.
A Római Statútum megkülönbözteti az emberiség és az emberiesség elleni bűncselekményeket. Az előbbi kategóriába tartoznak pl. a népirtás és a háborús devianciák, az utóbbiba többek között az emberölés, az erőszakos közösülés, a jogtalan bebörtönzés és az apartheid.
Csakhogy.
Magyarország hiába írta alá 1999 januárjában a Római Statútumot, az Országggyűlés hiába ratifikálta 2001 novemberében, azt a mai napig nem hirdették ki és a hatályos büntető törvénykönyvbe sem emelték át.

Addig, amíg a törvény nem beszél emberiesség elleni bűncselekményről, addig jó lenne, ha a közszolgálati média sem tenné.

Összefoglalva:

emberiség elleni bűncselekmény a hatályos jogban van

emberiesség elleni bűncselekmény a hatályos jogban nincs

Hogy milyen bűncselekmény létezik, azt pedig nem a nyelvészek, nem a korrektorok, nem a fordítók és nem is az internetezők döntik el, hanem a Magyarországon hatályban lévő jog.

Ennyi.

 

 

 

esetleg még ezek:

Alternatíva csak egy van!

Vaj sincs a fülem mögött!

Később halnék szörnyet - ha lehet

Helység, helyiség, hejj!!

Nem-e változik a nyelvünk?

Kultiválom-e a spenótot?

Fáradság vs. fáradtság

Most akkor nem minden különböző??

Leszúrták, túlélte!!!!

Ejtjük vagy vétjük a hibát?

Miért fran a svájci ?

Miért csapódik most minden?

Kecsöp, dzsiviszi, vörcseszter, gordonblú

Adekválunk egyet, Józsi?

Kenterbe verjelek vagy orrba?

Helyes kiejtés, téves kiejtés

Mi az hogy Kesznyéte?

Van református pap, vagy nincs református pap?

Zsidó mise, evangélikus müezzin?

Paparazzi, kvázi, uszkve!

Logopédust a közszolgálati médiába!!!

az igazi medwe 2011.09.11. 12:11

Szabólenczségek

Szabó-Lencz Péter: KÖKI

Kezdem azzal, hogy a címben szereplő szó talán nincs.
Vagy inkább eddig nem volt.
Most már van.

Jancsóságok.
Ilyen szó van.
Jancsó Miklós filmjeinek visszatérő elemeit jelentik, a vastag gyertyákat, a mezítelen testeket, a fehér ruhás táncosokat (koreográfus: Novák senior), a lovasokat, a semmibe meredő, letargikus ábrázatokat, hogy csak néhányat említsek.
(a képen fehér ruhában medwe is szerepel ;-))

 

jancsóság

A szabólenczségek elkövetője egy ifjú művész, Szabó-Lencz Péter, alias Petyka.
Bővebben a petyka.com weboldalról.

A meglátni és megszeretni tipikus esete volt az indexen gyakran megjelenő urbanista blog egyik posztja, Egy festő, akit megihletett a KÖKI bontása címmel és benne, rajta a fent látható festmény, amire megfájdult a fogam és szerencsésen addig halogattam a vásárlást, amíg lemaradtam róla, mert más gyorsabb volt.

Elmentünk a Vörösmarty Mozi galériájában megrendezett kiállításra és a szánk maradt tátva az összes hatástól. A romlás XXI. századi virágait megörökítő kompozíciót tökéletesen aláfestette a mozi büféjében trágárkodó félrészeg szaki ordibálása. Néztük a graffitikkel ékített, lepukkant épületeket, és a vad színek ellenére mégsem találtuk nyomasztónak a képeket, mert mindegyiken volt valami az enyészeten úrrá lévő fiatalos optimizmus, játékosság, dinamika - és nagyon jól éreztük magunkat ettől.

Úgy fél éve egy másik moziban már a Szabó-Lencz Péter kiállítás megnyitóján és volt alkalmunk megjelenni.
Imádtuk.
Szedett-vedett volt, a rendetlenségbe hajlóan lezser, mókás, jókedvű és ordítóan fiatalos, mint egy kötelezően megrendezett szakközépiskolás irodalmi színpad, osztályfőnöki órával egybekötve.

Itt fogalmazódott meg bennünk a szabólenczség, mint olyan.
A valóság sajátos, első pillantásra nyomasztó ábrázolása, amiről másodikra kiderül, hogy mégsem az, hiszen (majdnem) minden Szabó-Lencz képen van csodálkozó őz, gyalogos galamb, szabadon szárnyaló madár, szárnyaló lufi, a kisgyerekét sétáltató anyuka, nyugalmat árasztó megfogalmazásban, a közlekedési lámpa gyalogosoknak szóló szabad jelzése, hogy csak néhányat említsek az ifjú művész kötelező és derűt árasztó szimbólumaiból.

Petyka ma 30 éves.
Isten éltesse!

:-)

Szabó-Lencz Péter: Budapest avantgarde