Hol ebédelünk? - kérdezte kedves barátom, aki a hármas pályán úszott.
Én a négyesen és két dolog járt a fejemben.
Hogy ne csapjak többet huszonhét tempónál, meg hogy de jó is a lazac.

- Szerintem ne menjünk étterembe - így én, miután kijött a huszonhét tempó - támadt egy ötletem. Vegyünk lazacot és percek alatt megcsinálom, ihletem van.

Ezeket vettük kettőnknek:

az igazi medwe 2010.03.19. 11:59

Piréz csőlazac

Néztem a tévében, ahogy a medwe áll a patakban és kapkodja a lazacot kifele.
Kívánós lettem, ezért elmentem vásárolni.

Vettem egy szép lazacfilét, egy csomag leveles tésztát, egy doboz mélyhűtött spenótot és egy doboz feta-szerű sajtot.
A Homo gastropitecus kedvéért álszerényen megjegyzem, hogy a pirézek nagyon nehezen viselték a francia konyha nagyképűségét és a gratinírozott, azaz csőben sütött cuccokat egyszerűen kikacagták.
Ők mutatták meg a világnak, mi az igazi csőbensütés. Nem ilyen buzis-vajas-sajtos-tejszínes-prézlis pepecselés, hanem valódi cső. Leveles tésztából.
Most az ő hagyományaikat követem.

1. Kitekerem a leveles tésztát.

2. a lazacfiléből vágok egy kétujjnyi csíkot, azt a tészta szélére fektetem.

3. a spenótból kis erőfitogtatással - merthogy még fagyott - ugyanakkora csíkokat vágok, ami nem sikerül olyan szép csíkra, merthogy ez a jeges izé törik ám mindenfelé, azt kisebb kockákkal, meg az innen-onnan összekotort spenótszilánkokkal pótolom.

4. a feta-szerű sajtot is felcsíkozom és odafektetem harmadiknak a lazac és a spenót mellé.

 

5. az egészet ügyesen feltekerem, megkenem tojássárgával és 180 fokra előmelegített sütőbe tolom.

 

6. megintcsak bezsebelem az elismeréseket és tovább kóstolgatom kedvenc boromat, a pázmándi juhfarkat.

 


Ebben a gyorsan elkészíthető finomságban az is jó, hogy nem kell bele semmilyen fűszer, még só sem.
Tudtak élni ezek a pirézek!

Kivételesen nem piréz hagyományok, hanem az emlékezés okán került ma ez a finomság az ünnepi asztalra: amikor még rendszeresen medwészkedtem, azaz a kedves olvasók ajánlásai nyomán felkerestem mindenféle éttermeket, akkor mentünk el Szadára. A csárda nevére sem emlékszem, de erre az pompás levesre igen, azóta is csináljuk.

Kell hozzá:
1 üveg konzerv zöldborsó
1 vékonyka répa
1 csenevész gyökér
fél csomag friss petrezselyem
1 gerezd fokhagyma
2 evőkanál főzőtejszín vagy tejföl
5 evőkanál mandulaforgács
5 cipó fél kiló lisztből

 

1. A kenyérsütő gépben elkészítem a tésztát, semmi különös, szűk fél kiló simaliszt (BL55), 2,6 dl víz, 2 evőkanál cukor, 1,5 teáskanál só, 2 deka kockaélesztő, késhegynyi aszkorbinsav.

2. Öt cipót szakajtok a jól megkelt tésztából, letakarom és pihentetem egy félórát, majd 175 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütöm. Szokás szerint a sütőbe pakolás előtt vízzel megkenem, a sütő ajtaját véletlenül sem nyitogatom és 20 perc után visszaveszem 150 fokra.

 

3. Felkarikázom a répát és a gyökeret, ráöntök egy kevés vizet, amennyi ellepi, nagyon picit megsózom, rádobom a fokhagymagerezdet, ha olyan kedvem van, akkor egy felkockázott fél vereshagymát is és lassú tűzön addig engedem gyöngyözni, amíg a gyökér meg nem puhul.

4. Közben a cipók tetejét levágom, a belsejéből kikanyarítok egy-egy pogácsányi darabot, majd visszateszem a sütőbe a kalappal együtt.

5. A fazékba beleöntöm a zöldborsót a levével együtt  és belekeverem a tejfölt vagy a tejszínt, majd botmixerrel szétcsapom, rászórom a felaprított petrezselyem zöldet és  felforralom.

6. Amíg a leves felforr, addig serpenyőben megpirítom a mandulaforgácsot.

7. Előveszem a sütőből a cipókat, belekanalazom a levest és megszórom a mandulaforgáccsal.

8. Tálalok. Zöldborsókrém levest fogyasztunk cipóból, közben arról beszélgetünk, hogyan lehet felhasználni a maradék cipókat. Mit pakoljunk bele, amivel átsütjük, ki-ki a sajátját. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy a cipók is elfogytak.
Annak ellenére, hogy ma is piréz főétel került az asztalra, de erről majd legközelebb.

 

Megint valami nagyon jó és nagyon eredeti, amolyan exkluzív, kizárólagos, csakéntudomjólhogykellcsinálni silóval akartam a családomat kényeztetni, ezért úgy döntöttem, hogy piréz lepény leszen.

A pirézek már Krisztus előtt 240-ben fejlett lepénykultúrával rendelkeztek, amit több írásos és elenyésző számú elektronikus dokumentum bizonyít. Utóbbiak közül kiemelkedő jelentőséggel bírnak a tirrén-tengeri pizzatekercsek, amiket egy IGAZI OLASZ tudóscsoport teljes titoktartás mellett igyekszik megfejteni.

Úgy mentem el itthonról, hogy elébb a kenyérsütőbe bepakoltam egy módosított pizzatészát: feleannyi olajjal csinálom a piréz lepényt, a raguja ugyanis elég tartalmas. Mire hazaértem, a tészta hatalmasra kelt.

Beledobtam egy sütőpapírral bélelt tepsibe, elrendezgettem, amihez hol egy kisebb nyújtófát, hol a tisztára mosott ujjaimat használtam.
Ezt azért tartom fontosnak, mert a pirézek régen is ügyeltek a higiéniára, 

főzőműsorokban meg azt látni, hogy sok alapanyagnak mosatlanul esnek neki és ugyanazon a deszkán szeletelik fel a sülthúst, amire korábban rápakolták a földes répát.
Arról nem szólnak, hogy esetleg közben, amíg a kamera másfelé kalamolt, gondos kezek lesúrolták, de szerintem ez hiba!
Egy piréz SOHA nem koszolna összes semmit a kaja készítése közben!

A tepsit 175 fokra előmelegített sütőbe toltam és nekiálltam a ragunak.

Egy piréz-francia szótárból megtudtam, hogy a ragu eredetileg piréz találmány volt, Hódító (más források szerint Közepes) Pipin egy rablóhadjárat alkalmával szerezte meg és tette franciává, a szemérmetlen tolvajlást hivatott elfedni
  a ragu végére ragasztott OUT betűkkel, aminek ugyan tényleg semmi értelme nincs, de a sznobok szeretik, sőt, néha úgy is ejtik.
Közepes Pipin fia, Kispipin udvarában hangzott el a következő altruista beütésű dialóg: 
- kérsz még egy kis  ragout?
- igen, de csak ha mindenkinek jout.

A piréz lepény ragouttya úgy indul, hogy egy evőkanál olívaolajat felhevítek, erre rádobok három fej felkarikázott zsidószalonnát. Utóbbit hívják vereshagymának is, de a spagettireceptemen fennakadó gyengébbek kedvéért elmondom,

  hogy ez totál ugyanaz, mint a vöröshagyma (makói hagymaszakértő, figyuzol?).
Amikor a hagyma fonnyadásnak indul, akkor jön a felkockázott, füstölt húsosszalonna, méghozzá a félkilós zacskó utolsó harmada.
A piréz ragu titka, hogy háromszor kell rá feketeborsot őrölni, utána jól elkeverni. lehetőleg balra.

Közben szépen megsül a lepénytészta.

Bő háromdeci tejfölt elkeverek egy evőkanál mustárral és egy csapott teáskanál - kezdőknek inkább mokkáskanál, vagy kávéskanál - kristálycukorral és ezzel a tésztámat szépen megkenem.
 

Ráöntöm a szalonnás-hagymás-borsos piréz ragoutot és elrendezgetem.
A hűtőben talált gombafejeket ugyancsak felpakolom a tésztára, de közben háromszor elmondom, hogy pirézék illatos erdei gombát használtak régen és ma is

és nem a hűtőben talált csiperkét, amivel muszáj volt valamit csinálnom.

A legújabb filológiai kutatások kimutatták, hogy a "recycled siló rulez!" kifejezésnek semmi köze a piréz hagyományokhoz - amit az Index méltán népszerű korrektora, Zsadon Béla is megemlített a Baromarcúak nyalogassák a kognitív fojamatokat című, nagy vihart kavart nyelvtörténeti és lingvichiromantiai tanulmányában.

Apróra kockázott sajtot szórok még rá, azért nem reszeltet, mert az ópirézek nem ismerték a reszelőt, ezért mindig kockákra vágták a trappistát, az edamit és a cheddart, a mostaniak meg bár ismerik a reszelőt, de von Haus aus tagadják.

Az egészet visszateszem a közben 150 fokra mérsékelt sütőbe és 6-8 percig otthagyom, hogy a sajt megolvadjon, a gomba kicsit aggódjon, a többi pedig összeérjen.

Ilyen amikor előkerül a sütőből és nem győzöm bezsebelni az elismeréseket, pedig én csak a nagy elődök nyomdokaiban tettem meg néhány tétova lépést.

A szomszédom lánya egy pirézhez ment férjhez és úgy tudom, már készül az Igazi piréz konyha, hamisítatlan piréz ételek című szakácskönyve, amiben fellebbenti a fátylat a pirézséghez kapcsolódó összes téveszméről.

Én alig várom, de addigis igyekszem más forrásokból művelődni.
Remélem a gasztromindentudók most is idetalálnak, hogy értékes információkkal egészítsék ki a kollektív ismereteket.

 

Turkáltam a neten, hogy készül a spagetti carbonara?
Azt láttam, mint mindig: ugyanaz a recept sok oldalról visszaköszön, helyenként módosításokkal, máskor meg szóról szóra. Megy a lopkovice itt is.
Nomeg a butaság.
Már a wikipédia is átvett egy olyan "autentikus" receptet, ami szerint a carbonara az szénbányász, az ő ételük volt ez a spagetti, amihez a tojást munkába menet egy tyúkólból lopták és amikor megjött az étvágyuk, akkor tüzet raktak és főzni kezdtek. 

Hogy ehhez mit szólt a bányamester, a szénporos szakik odalenn a tárnát gyújtották fel, vagy külön felhozatták magukat ebédszünetre, az szinte mindegy és az sem számít, hogy a carbonaro az szénégető, a szénbányász meg carboniere.
Az olasz receptek általában tartalmazzák az "eredeti olasz", az "igazi olasz" kitételeket, olykor tagadólag is, hogy "egy olasz soha..."

Mert azt itt Magyarországon mindenkinél jobban kell tudni, hogy az igazi olasz mit hogyan.
Én az előző posztomban elmondtam, hogy én vagyok az igazi olasz és punktum, ezért most leírom, hogy csináltam ma vacsorát.
Eredeti olasz spagetti alla carbonarát.
Alla medwe módra.
A recept azért eredeti, mert most találtam ki és nem nyúltam sehonnan!
(lehet hogy ez is elterjed majd?)
 

1. Feltettem másfél liter vizet, amit forrás után megsóztam és belekevertem egy félkilós gyermelyi spagetti kétharmadát.

2. közben két evőkanál olívaolajon elkezdtem pirítani egy marék füstölt baconkockát, amihez hozzátettem egy fej felkockázott vereshagymát, később két szelet főtt füstöltsonkát felcsíkozva és 20 deka csiperkegombát felszeletelve. Lassú tűzön hagytam pirulni.

3. Felvertem egy tojást egy kétdecis doboz főzőtejszínnel.

4. hozzákevertem egy darab reszelt füstöltsajtot és egy teáskanál kristálycukrot

5. a kifőtt tésztát leszűrtem és bedobtam a serpenyőbe, elkevertem a raguval

 

6. a tejszínes-sajtos tojást rákotortam a tésztára 

 

 

7. Elkevertem és csak felforrósítottam, nem pirítottam, hogy ne száradjon ki, ne süljön meg a tojat.

 

8. Előmelegített tányérra halmoztam és tekertem rá egy sor frissen őrölt színesborsot. Tehettem volna bele fokhagymát is, de nem mindenki szereti. Ettől persze még igazi spaghetti alla carbonara marad.
Aki szerint mégsem, az nevezze bátran úgy hogy Spaghetti Alla Pugacsova*, engem az sem zavar. :-)
 

 A Lojzi névre hallgató vörösborral öblítettük.
Fenséges volt!

 

 

 

Pugacsova
Pugacsova
Vondrackova
Vondrackova
Konczova
Konczova

* Alla Pugacsova  - a fiatalabb olvasók kedvéért mondom, egy ruszki bárisnya, annakidején a Szovjetunióban ugyanolyan kötelező és kizárólagos "sztár", mint Csehszlovákiában Helena Vondracková,  vagy nálunk Koncz Zsuzsa.
Együttérzéssel kérem a klipeket nézni és hallgatni, ezek a mi fiatalságunk nehézségei (ezek mellett persze)

Rámjött, hogy ennék valami jót.
Ez nem tegnap volt és nem is tegnapelőtt, hanem úgy 30 éve.
Sajnos meg is látszik.
A hatalmas testtömeg okozta megpróbáltatásaimat igyekszem enyhíteni a kajablogolással.
Általában sikerül.
Mint a mai mákos bobájka.

Először megsütöttem a karimangót.
A karimangó a gubarúd neve azon a környéken, ahol édesapám született és sajnos már nincs élő ember, akitől meg lehetne kérdezni a receptet, ezért én a karimangót ugyanabból a tésztából készítem, amiből a fontottkalácsot, a brióst vagy a molnárkát.

A kenyérsütő gépbe bepakolok egy pohár tejet, rá fél kiló finomlisztet, tíz deka kristálycukrot, 6 deka vajat, három csipet sót, rámorzsolok egy fél kockaélesztőt és egy késhegynyi aszkorbinsavat, aztán hadd szóljon. A mostani gépem, a Hausmeister nagyon szépen dolgozik, az első olyan ketyere, ami először felmelegíti a hozzávalókat, aztán a két lapátjával oda-vissza dagaszt: egy darabig jobbra forognak, aztán stop és irány visszafelé. Sokkal jobb kenyereket csinálok vele, bár meg kell jegyezni, hogy bő egy évvel a használatba vétele után már alkatrész kellett hozzá: az üst alján lévő egyik rúgó eltört, de szerencsére kaptam egy nagyonvegyes boltban.

A szépen megkelt tésztából lisztezett deszkán összedobok nyolc brióst és sodrok három karimangót, konyharuhával letakarom, utánkelesztem egy félórát, aztán 175 fokos sütőbe teszem és megsütöm. Most a bobájka, illetve a karimangó a lényeg, nem kenek, nem szórok, nem dekorálok, úgyis elfogy.

karimangó
 

A karimangót harmadnaposan, amikor már egy kicsit megszikkadt, felkarikázom. ujjnyi vastagra. Közlöm az érintettekkel, hogy aki megette az egyik rudat és letört a másikból, az nem kap bobájkát és sajnálhatja, mert marha jó lesz, igen nagy kedvemben vagyok.

Beleszórom a tésztadarabkákat egy edénybe és ráöntök 2 deci, vaníliáscukorral és egy evőkanál kristálycukorral megmikrózott tejet és elkeverem. Ellenőrzöm, hogy nem ázott-e el és hogy minden tésztadarabkára jutott-e a tejből.
Jutott.
A mákdarálóba teszek egy félbögrényi mákot, finomra darálom, rászórom a tésztára, majd megismétlem a müveletet azzal, hogy a második eresztés mákot egy teáskanál kristálycukorral darálom finomra. Jól összekeverem.

mákos guba
Most jön a trükk.
Ráöntök egyféldeci narancsszörpöt és ráreszelem egy fél narancs héját.


Jól elkeverem, majd kivajazott maciformákba nyomkodom.

200 fokra előmelegített sütőbe tolom 10 percre. Aztán tányérra borítom és begyűjtöm az elismeréseket.

A legnagyobb elismerés persze az, hogy nem tett rá senki semmit, pedig lehetett volna lekvárt, porcukrot, mézet, narancsszörpöt, ketchupot, csipetkét, balzsamecetet, erőspistát,  kinek mi a rigolyája és ki hogyan alakítja az elépakolt silót a saját szájaíze szerint.

mákos bobájkaÍme, a mákos bobájka a la medw.
Akartam tenni rá egy narancsszeletet meg egy mentalevelet, de elkéstem.
Elfogyott.
Már csak ez a poszt maradt, emlékbe.
 

Ilyen havas-locska időben az menjen ki - már ugye ha nincs halaszthatatlan, házon kívüli tennivalója - akinek besenyők is vannak a családjában.
Rengeteg cucc vár a hűtőben és kamrában a sorára, amellett rég vágyom elkészíteni a bélszínt Rossini módra, ezért most belecsapok a lecsóba és egyszerre fogok kenyeret sütni, libamájat és  -hájat feldolgozni, madeira mártást készíteni, hogy csak néhány dolgot említsek.

Ha rendszerezni kellene akkor elmenne vele egy csomó idő, meg biztos kimaradna valami, így csinálom, ahogy jön. Mackó uram ugrásra készen, mert őt várom kései ebédre vagy korai vacsorára. Neki az utóbbi, nekem az előbbi.

A nagyérdeműt pedig ehelyt folyamatosan és fotókkal illusztrálva tájékoztatom a dolgok állásáról.
 

12:42
elkészült a kenyérsütőben a tészta, vagyis megkelt, mindjárt a deszkán folytatom
hideg vízbe áztattam a libamájat
feltettem a két velőscsontot egy szál répával, egy gyökérrel egy kettévágott hagymával és némi szemesborssal
 

 

13:13
lisztezett deszkára dobtam a kelttésztát, sodrófával kinyújtottam és felgöngyöltem, kicsit megliszteztem és tiszta konyharuhával letakartam, hadd keljen még egy kicsit
a takarékon gyöngyöző marhacsontlét lehaboztam


 

14:02
begyújtottam a sütőt 175 fokra, az alján otthagytam a tegnapi kenyérsütésből maradt tepsit, kevés vízzel
begyújtottam a cserépkályhába

 

14:24
vízzel megkentem a kenyeret, vizet forraltam a teafőzőben, beöntöttem a sütő aljában lévő tepsibe és betoltam a kenyérkét
nekiestem a libahájnak, olyan szűk kiló lett, trehány munka eredménye, ami jó meg nem is. Rossz, mert le kell csipkedni róla a rajtahagyott tolldarabokat, jó, mert közben lehet örülni a belső oldalán felejtett húsnak. Megmostam, feldaraboltam, magas serpenyőbe raktam (Rózsa, ilyenkor mindig áldom az ajándékozó tudományodat) öntöttem rá egy nagy pohár vizet és alágyújtottam

 

14:45
lelohadt a tűz, becsuktam a kályhaajtót, hadd fűtsön a parázs
kivettem a sütőből a kenyeret, gyönyörű lett
felforrt a víz a felkockázott libahájon, visszavettem takarékra, innentől lassú rotyogással sütöm ki a libazsírt
megkeresem a kamera és a laptop közé való kábelt és felpakolom az eddig készült fotókat

 

14:47
visszatettem a sütőbe  a kenyeret, mivel miután sikerült megfordítani és az alját megkopogtatni, nem találtam szépnek a hangját

 

14:59
megválaszoltam a két településsel arrábbról netező Mackó úr aggályoskodását (ld. a kommentek) és arra gondoltam, hogy bár neki sincsenek besenyők a családjában, de halaszthatatlan ennivalója lesz nemsoká nálam.

 

15:00
sajnálkozva vettem tudomásul, hogy az emerhárom Bartókban végetért a Palestrina műsor. Jó volt, tetszett!

 

15:06
megnéztem a webstatisztikában, hogy a türelmetlenül éhező Mackó úr milyen sűrűn frissíti a medweblog ezen oldalát és hogy közben mely régi közös kalandjainkat olvasgatja.

 

15:10
ránéztem a kenyérre - még mindig nem elég kopogós az alja.
Nem szép húzás ugyan, de felfordítottam és így visszatoltam a sütőbe
elzártam egyben - ölég forróság van még odabenn
 

15:20
kivettem a kenyeret - most jó - és még mindig nem találom azt a fránya kábelt, persze nem is kerestem15:30
felszeleteltem a libamájat
és sok barnamártás- illetve Madeira-mártás recept áttanulmányozása után meghoztam a döntést, hogy én hogy fogom elkészíteni

15:32
megállapítom, hogy Mackó úrnak elment a kedve az egésztől, mert befejezte a frissítgetést, viszont már a Miniszterelnöki Hivatalból is olvasnak. Remélem, valami gépírónő vagy ruhatáros, nem pedig valami olyan hajjakend, akinek azért lenne más, a blogomnál fontosabb dolga. Vagy már úgyis mindegy?

15:36
a libatepertő elkezd színesedni
végre!
 

15:45
behűtök két San Miquel alkoholmentes sört, elvégre a vendégem autóval érkezik és szolidarítok vele

16:12
épp a csirkecsontot pirítom a libazsíros serpenyőben egy kis cukorral, amikor megzavarnak: Mackó uram telefonál, hogy indul.
Rendben, jöjjön! (majd megbánja  ;-))

 

16:35
végetér a barnamártás project
5-6 perc erős lángon való forgatás után bezuhintom a serpenyőbe a zöldségeket (2 szál zöldhagyma, két felkockázott vöröshagyma, két szál vékony sárgarépa, egy szál fehérrépa, fél zöldpaprika, négy kisebb barnacsiperke, tennék még rá eztazt, de más nincs itthon) forgatom a fakanállal, pirítom, aztán rászórom a fűszert, borókabogyót, egész feketeborsot, két babérlevelet (vagy babérlevélt, ajvé, helpmí Bazsó Béla vagy hogyishíjják azt a harcias korrektort?) és egy kis morzsolt kakukkfüvet. Tudom, friss kellett volna, de olvastam olyan receptet, hogy húsleveskocka, tehát nem szégyenkezem a szárított fűszer miatt. Még egy kis pirítás, majd ráöntök egy fél pohárnyi híg paradicsompürét, ez a legutóbbi pizzaszósz készítéséből maradt alapanyag, recycling rulez!
Kevergettem, fotóztam, azután mérsékeltem a lángot és lefedtem,
Megkóstoltam a libatepertőt és a kenyeremet és most itt ülök, elragadtatva.

 

16:52
szeltem még kenyeret, kell majd a velőscsonthoz pirítani, kell majd a bélszín alá is, hadd szikkadjon. Elővettem a két szép gombafejet, rájöttem, hogy krumplit is nekem kell pucolnom, ezért elkeseredésemben beharaptam egy kis marcipánt, aztán eszembe jutott hogy én még padlizsánkrémet is csinálok, mert a családom nem fog bélszínezni.
Fogtam a két szép padlizsánt és ráraktam a lángelosztóra, hadd süljön.
A tepertő meg a kenyér tényleg remek, szeltem ezért újból, hogy pótoljam a szikkadni kirakott mennyiséget.
Most legalább még kevéssel 130 kiló alatt vagyok! :-)

 

16:56
krumplipucolás helyett pillantás a statisztikára: Szegedről és Svájcból is olvasnak, frissítgetnek rendületlenül.
Köszönöm az érdeklődést!
 

17:06
felhoztam a pinyóból néhány krumplit
lefotóztam a tűzön aggódó padlizsánokat
milyen idétlen név az hogy tojásgyümölcs!
a törökparadicsom egy fokkal jobb
a krumpli meg magától nem vetkőzik!
 

 

17:15
kivittem a szemetet és a komposztot
mindjárt kirakom a mosogatógépet is
a krumplipuc...
megjött Mackó úr!

 

17:29
itt eszi a libatöpit lilahagymával
azt mondta, ne fotózzam le

 

 

17.44
Mackóúr vagyok, és nem eszem a libatepertőt, mert keveset kaptam! A kenyér is nagyon finom volt! Medwe még mindíg főz, se sapka, se kötény, mi lesz ennek a vége? Éppen a madeira-mártáshoz paszírozza a zöldséget egy botmixerrel, remélem, nem szúrja el. Egyébként, jó receptből dolgozik, talán nem lapoz kettőt... Már láttam a bélszínt is, még nyers, még akármi kisülhet belőle.




 

17.59
Még mindíg Mackóúr, úgy látszik, én leszek az íródeák...
Medwe éppen lisztet, meg cukrot pirongat, ha zsömleszínű lesz, felereszti, még galuska is lehet a végén, de nem az lett! Mártást már kapok, ezek szerint! Az illata meggyőző, kóstolni nem hagy, egyelőre legyen ennyi elég. Olvad a pálmazsír a sültkrumplinak, ha így haladunk, nem reggeli lesz, hanem vacsora!

 

18:05
Sül a krumpli!!! Egyre bíztatóbb a helyzet! Madeira került a barnamártásba, nem tudok olyan gyorsan közvetíteni, ahogy haladnak az események!

 

 18.10
Sül a hús!!! 3-4 perc oldalanként, egy kis pihentetés, és jön a meglepi! Valahol a mikróban kell lennie egy tál finomfőzeléknek, vagy valami hasonlónak, biztosan azt kapok majd!
Pirul a gomba, melegszik a hízott libamáj, csak nehogy előre jóllakjunk az illatokkal!

 

18.14
A mártás szólt, hogy elkészült, a hús félig sült, kész a krumpli, lassan előkerülnek a tálak...
Kész a vacsora, ne zavarjon senki!! (18.19-kor azt mondta Medwe, hogy tálal.)

 

20:55
(újból medwe)
Nem bőgtem le Mackó uram előtt - úgy gondolom - többéves étteremjárás után ma először főztem neki, ráadásul olyanokat, amiket eddig soha nem csináltam, és a siló egész jól sikerült.
Elsősorban a Metró áruházaknak vagyok hálás, mert egyedül ott lehet ehető marhát kapni, én pl. a ma felhasznált kettő darab filé minyont még soha nem láttam lapra szerelve árusítani. Ez olyan, hogy csak akarattal lehet elrontani, forró serpenyőben kell sütni, a megfordítás előtt enyhén megsózni, majd a másik oldalát a sütés befejezése előtt ugyancsak - és akkor remek!
A fotókat felpakolom holnap, addigis köszönöm az érdeklődést mindenkinek.

A konyhában rend van, békésen duruzsol a mosogatógép, eltároltam mindent, amivel ma már semmi dolgom, bár a végén még befejeztem a padlizsánkrémet is: lehántottam a gyümölcs égett héját, betettem egy keverőedénybe, rá egy evőkanál mustár, egy kávéskanál porcukor, egy kis só, egy fél deci szűzolaj, frissen őrölt színesbors - és géppel felvertem, habosra. Már alig maradt belőle, és a kenyeret is meg kell holnap ismételnem.

üdw

medw

 

Ezt a bejegyzést a kényszer és a gugli szülte, karonfogva.
Mindkettő nagy úr!
Rendszeresen nézem ugyanis, ki hogyan talál ide a blogomra.
Naponta legalább ketten jöttek a vajaspánkó szó jelentését keresve.
Az ő kedvükért az egyik nyelvőrködő posztot kiegészítettem a következőkkel:

Más.

vajaspánkó=fánk
2010 február 1.
Valami miatt a gugliból minden nap idetalál legalább két kedves olvasó, aki a vajaspánkó szó jelentését keresi. Hogy ne járjon hiába, elmondom.

 

A pánkó a fánk elnevezése Erdélyben, forrása a német Pfannkuchen. (remek fánkreceptek olvashatók a Pesti Zsibongóban)

A vajas pánkóról az óvodások körében meglehetősen népszerű mese is született, így az elgurulni szerető, rakoncátlan sütemény a jelmezbálokon is fel-felbukkan, no meg álljon itt a mese refrénje, személyes érintettség miatt is ;-)

Vajas pánkó a nevem
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak
Tejfellel kevertek
Kemencén sütöttek
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól
Gazduramtól,asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Ordas farkas úrtól,
Miért félnék medwe tőled?
Megszököm mindjárt előled!

Amíg a vajaspánkó innen is lelép, megemlítem még a hazai net talán legszínvonalasabb receptblogját, ami ugyancsak a Vajaspánkó  nevét viseli.

Legalább mától a google nem hiába irányítja ide az érdeklődőket! :-)

 

Hiába irányította ide, ugyanis egy héttel a fentiek megjelenése után a "vajaspánkó jelentése" beírására a gugli két medwe-találatot is produkált, de egyiknek sem volt köze a vajaspánkóhoz, meg a róla írt sorokhoz. Márpedig a vajaspánkó jó, a vajaspánkó és a keresői is megérdemlik, hogy egymásra találjanak.

Talán majd most.

Kicsi vita volt a vacsoránál.
Családom szerint már csináltam töltöttkáposztát.
Szerintem meg ez volt az első medwe-töltötte káposzta.

Maradt egy szűk fél kiló bajor boroskáposzta, ezzel akartam csinálni valamit.
Vettem hozzá egy fél kiló füstölt tarját. Nem a főttet!
Aztán rájöttem hogy az nem lesz úgy jó.

Elmentem a piacra, beszereztem tíz kisméretű savanyú káposztalevelet és fél kiló savanyúkáposztát.
Vecsésit, legalábbis a krétával írt tábla szerint.
Elnéztem a pult mögött serénykedő asszonyokat.
Egyik kezükön gumikesztyű jelképezte a higiéniát, a másikon semmi, de mindkét kezüket használták mindenre, pénzt vettek el, pultot törölgettek mocskos ronggyal és turkáltak a savanyúságban doszt. Amit megfőzök, az rendben van, de olyan savanyút nincs gusztusom megenni, amit előtte a pénzes kezével taperolt bárki.

Átbattyogtam a henteshez, kértem egy fél kiló dagadót.
Lett hetven deka lapocka.
Volt itthon maradék főtt rizs.

Ezzel és két tojással dzsamiskáltam össze a húst, amit előtte két fej, olajon pirított hagymával ledaráltam. Azért daráltam a hagymát is, mert már a serpenyőben volt amikor úgy gondoltam, egy kicsit elnagyoltam az aprítást, ez így ölég randa.
A masszát sóztam, borsoztam és piros paprikáztam, szórtam bele egy kis köménymagot is, aztán úgy nyersen megkóstoltam és mivel ízlett, le is nyeltem, Isten nyugosztalja szegény egykori tanáromat, dr. Pálinkás György büntetőbírót, aki az óbudai Zöldkapu étteremben kapott halálos botulizmus-mérgezést, pedig az ő sertéshúsát még főzték is a felszolgálás előtt.

Levágtam három vékony szeletet a füstölt tarjából, ezzel béleltem ki a TEFAL edény alját. Rózsától kaptam tavaly karácsonyra, szeretem. Az edényt is meg az ajándékozót is :-)
Fogtam a káposztaleveleket és mindegyikbe beleigazgattam másfél evőkanálnyit a masszából és az így kapott kis csomagokat szorosan egymás mellé leraktam. Legközelebb 12 káposztalevelet veszek, mert még két gombóc befért volna, továbbá a massza fele ment a fagyasztóba, tehát elég 40 deka hús is.

A káposztabatyuk közé hasábokra vágott füstölt tarjadarabkákat tettem és ezen elterítettem a savanyúkáposztát. A tetejére még kisebbre vagdalt, 5-6  amolyan kétkörömnyi tarja került, ráöntöttem egy fél pohár vizet, fedőt rá, aztán lassú tűzön rotyogott másfél órán keresztül.

Friss kenyérrel és tejföllel került az asztalra, Pázmándi juhfark segített leöblíteni.
Így aztán megkezdődtek a karácsonyi ünnepek, melyhez hasonló jókat kívánok minden kedves olvasómnak!
 

 

 

 

PS.
Azzal a bajor káposztával még kéne valamit csinálnom!

a google szerint spenótos rétestorta még nem létezik, az alkotásom pedig még nem került a sütőbe, tehát az alkotás közben kerül a recept a netre. A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. kevés vajon (egy tízdekás darab kábé harmada) megpároltam három levél felcsíkozott medvehagymát, öt felkockázott csiperkegombát és két felkockázott paradicsomot, A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. majd rátépkedtem egy ölnyi megtisztított, megmosott friss spenótlevelet (az ölemben ennyit tudtam behozni a kertből) - és pároltam egy darabig közben elsóztam, ezért elzártam a gázt és felkockáztam két burgonyát, hogy felszedje a sót és gazdagítsa a gezemicét, végül további párolás után őröltem rá egy kis feketeborsot A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. Szétszedtem egy csomag teljes őrlésű lisztből készült réteslapot. Három darab volt benne. Az egyiket szétosztottam, hogy kettő legyen, de több levélből álljon és az ujjammal vékonyan kivajaztam egy tortaformát, a rétestészta egyik részét beleszuszakoltam a forma aljába és 14 deka érett juhtúró belemorzsolása után elrendeztem benne a kissé kihűlt spenótot. A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. Ráhajtogattam a ragura a réteslapok kilógó részeit, majd a második eresztést négyzetre hajtogattam és felülről rányomkodtam a félig becsomagolt gombás-paradicsomos zöldségre. Még egy kis vajjal megkentem a tetejét és bekapcsoltam a sütőt. 175 fokon sütöttem úgy félórácskát, de lehet hogy egy picit többet. Ilyen lett: