Korfun találkoztam a sokféle konyhai hagyományt egyesítő étekkel, a Pastitsadával.
Csinálnak hasonlót a néhai Jugoszlávia népei, de a Korfun minden étteremben kapható ételcsodát nem főzik a többi görög szigeten, tapasztalatom szerint Athénban sem.
Kínálják mindenfelé a pastitsio nevű rakott tésztát, amit a legunalmasabb görög silónak tartok.
Magyar recepttel eddig nem találkoztam, ezért itt az ideje megírni az elsőt.
 

Pastitsada medwe módra
Korfu, Dassia, 1994 nyara. Az egyik útmenti tavernában vacsorázunk, szünidős angol diák a pincérünk, tüsihajú, szemüveges, seszínű tücsök, ritka élvezettel pincérkedik. Sürög-forog, mint a mérgezett egér, közben poénkodik a kedves vendégekkel, a kérdésekre viccelődéssel teletűzdelt kiselőadásokat tart. Ő mondja el nekünk, mi is az a paszticáda. Közben hadonászik, az asztalra könyököl, behunyja a szemét és suttog, mintha titkot árulna el, aztán felpattan és szónokol - külön műsor és élvezet a pali. Szóval marhasült fahéjas, szegfűszeges paradicsommártással és egy spéci görög sajttal, a kefalotirivel és pennével.
A pennét amúgy azóta is paszticáda tésztának hívjuk.

Itthon ezekből csináltam:
(azaz íme egy pastitsada recept)

4 szelet jófajta marhahús
3 hagyma
1 doboz paradicsompüré
kevés chilipaszta
1 csomag penne (IGAZI olasz tollhegytészta ;-)
fahéjdarabkák
6 szem szegfűszeg
néhány kanál olívaolaj
feketebors, só
gomolya és kecskesajt, összesen 15 deka

Igen, kezdjük ezzel az argentin rostélyossal, ami a Metró Áruházban kapható és ehető is. Eredetileg hagymás rostélyos akart lenni, de a pastitsada sokkal jobb és egészségesebb és most mit kezdenénk itt egy hatszázadik, unalmas hagymás rostélyos recepttel?

Ezt a frankó sütnivalót megmosom feldarabolom, egy kicsit kiszedem belőle a faggyút meg a hártyák egy részét - azért maradjon benne valami - és törlőpapíron megszáírítom, ne fröcsköljön majd  az olaj.

Néhány kanál olívaolajat serpenyőben alaposan  felhevítek és ebbe dobálom a húst. 2 perc után megfordítom, újabb 2 perc után átpakolom egy üres lábosba és további  húsdarabkákat teszek a megüresedett helyekre. Ezeket már egy kicsit tovább pirítom, mert a serpenyőm vesztett az első etap tűzforróságából.

Nem zárom el a lángot, hanem a marha után beleszórom a serpenyőbe a három  fej felkockázott hagymát és pirítani kezdem, majd amikor már van színe, alaposan  megsózom.

Amikor elég jónak tartom, akkor leveszem a tűzről, a helyére teszem a lábast a hússal, amire ráöntök másfél deci  Kékfrankost a Maczkó Pincészettől. Hogy a bor megfelelő minőségű-e, azt előtte és utána is ellenőrzöm. Utána azért, mert előtte nem voltam benne egészen biztos.

Amikor a bor felforr, akkor ráteszem a fűszereket, a 6 szem szegfűszeget és a fahéjdarabkákat, elkeverem, majd ráöntöm a paradicsompürét, egy teáskanálnyi chilipasztát, őrölök rá egy kis feketeborsot, elkeverem, átforgatom jól és lefedve, lassú tűzön párolni kezdem. Nem kell sokáig, mert az argentin marha nem a nálunk megszokott öreg, letejelt, rágós barom.

Felteszem a vizet a tésztának, amit azután sózok meg, hogy felforrt és beleszórom egy Colavita penne-tészta bő kétharmadát. Azért olaszt, mert görög kaját csinálok medwe-módra és már mindenki tudja, hogy
1. én vagyok az autentico  olasz medweszakács
2. szeretek a kommentelők között olykor megjelenő gasztrofütykösök kedvében járni és szerintük ami nem olasz, az nem tészta (Vajon ők mit szólnak a kényszerkelgombóc kapcsán említett Panzani tésztához, amit az olasz trikolórral díszítenek a franciák, hogy minket etessenek vele).

Kifő a tészta, megreszelődik és összekeveredik a juh- és kecskesajt, leveszem a fedőt a paradicsomos szmtöyiről, ellenőrzöm, hogy ölég sós és ölég sűrű-e, meg hogy a hús tényleg megpuhult-e,

aztán tálalok.

Még egy kicsit szétkotrom a látvány kedvéért.

Azt mondja mindenki, hogy ilyet majd máskor is legyexíves.
Perszehogy leszek.

Félédes tokaji muskotályost ittunk hozzá, jégkockával!*

* persze ez nem igaz, de hadd örüljenek a medweblogot szorgalmasan  telegratuláló rajongók is egy kicsit.
Szóval a Maczkó-féle 2007-es kékfrankos az Auchanból való, nagyon passzolt.
Maczkó uram, Neked is tettem félre egy palackkal. ;-)

Turkáltam a neten, hogy készül a spagetti carbonara?
Azt láttam, mint mindig: ugyanaz a recept sok oldalról visszaköszön, helyenként módosításokkal, máskor meg szóról szóra. Megy a lopkovice itt is.
Nomeg a butaság.
Már a wikipédia is átvett egy olyan "autentikus" receptet, ami szerint a carbonara az szénbányász, az ő ételük volt ez a spagetti, amihez a tojást munkába menet egy tyúkólból lopták és amikor megjött az étvágyuk, akkor tüzet raktak és főzni kezdtek. 

Hogy ehhez mit szólt a bányamester, a szénporos szakik odalenn a tárnát gyújtották fel, vagy külön felhozatták magukat ebédszünetre, az szinte mindegy és az sem számít, hogy a carbonaro az szénégető, a szénbányász meg carboniere.
Az olasz receptek általában tartalmazzák az "eredeti olasz", az "igazi olasz" kitételeket, olykor tagadólag is, hogy "egy olasz soha..."

Mert azt itt Magyarországon mindenkinél jobban kell tudni, hogy az igazi olasz mit hogyan.
Én az előző posztomban elmondtam, hogy én vagyok az igazi olasz és punktum, ezért most leírom, hogy csináltam ma vacsorát.
Eredeti olasz spagetti alla carbonarát.
Alla medwe módra.
A recept azért eredeti, mert most találtam ki és nem nyúltam sehonnan!
(lehet hogy ez is elterjed majd?)
 

1. Feltettem másfél liter vizet, amit forrás után megsóztam és belekevertem egy félkilós gyermelyi spagetti kétharmadát.

2. közben két evőkanál olívaolajon elkezdtem pirítani egy marék füstölt baconkockát, amihez hozzátettem egy fej felkockázott vereshagymát, később két szelet főtt füstöltsonkát felcsíkozva és 20 deka csiperkegombát felszeletelve. Lassú tűzön hagytam pirulni.

3. Felvertem egy tojást egy kétdecis doboz főzőtejszínnel.

4. hozzákevertem egy darab reszelt füstöltsajtot és egy teáskanál kristálycukrot

5. a kifőtt tésztát leszűrtem és bedobtam a serpenyőbe, elkevertem a raguval

6. a tejszínes-sajtos tojást rákotortam a tésztára 

7. Elkevertem és csak felforrósítottam, nem pirítottam, hogy ne száradjon ki, ne süljön meg a tojat.

8. Előmelegített tányérra halmoztam és tekertem rá egy sor frissen őrölt színesborsot. Tehettem volna bele fokhagymát is, de nem mindenki szereti. Ettől persze még igazi spaghetti alla carbonara marad.
Aki szerint mégsem, az nevezze bátran úgy hogy Spaghetti Alla Pugacsova*, engem az sem zavar. :-)
 

 A Lojzi névre hallgató vörösborral öblítettük.
Fenséges volt!

Pugacsova

Vondrackova

Konczova

* Alla Pugacsova  - a fiatalabb olvasók kedvéért mondom, egy ruszki bárisnya, annakidején a Szovjetunióban ugyanolyan kötelező és kizárólagos "sztár", mint Csehszlovákiában Helena Vondracková,  vagy nálunk Koncz Zsuzsa.
Együttérzéssel kérem a klipeket nézni és hallgatni, ezek a mi fiatalságunk nehézségei (ezek mellett persze)

Van nekem egy gyerekkori barátom, a Vittorio. Eredetileg Győzőnek hívták, de az anyja lelépett egy olasz kamionossal és 9 évvel a disszidálása után egy hónapra vendégül látta az itthon felejtett fiacskáját. A Zitáliát megjárt Győzővel ekkortól kezdve nem lehetett bírni. Az addig szerény, csendes, visszahúzódó, jelentéktelen fiúcska nagyhangú, beképzelt figurává avanzsált, akcentusa lett és olasz szavakat használt. A nyelvet ugyan nem tudta, nem is akarta megtanulni, de olyan jól hangzott a szia helyett, hogy "csáó bellisszima mijja", meg hogy onnantól ő lett az iskola sztárja és az olasz ügyek szakértője. Le is ugatott rendesen mindenkit, ha kellett, ha nem. Olykor a tanárokat is kijavította, ha mondjuk az ókori Rómáról volt szó és nem talált rendben valamit.

Néhányan nagyon megutálták, de - mi meglepetés - a többség rajongva tisztelte.
Anyuka gyakran küldött cuccokat, ebből néha leesett ez-az a többieknek is, később Vittorióból komoly seftes lett. Akkoriban a sok hülye még egy üres olasz sörösdobozért is képes volt pénzt, vagy komoly cseretárgyat adni.

Az élet messze sodort minket egymástól, el is felejtettem mindazt, amit Vittorio képviselt, míg az elmúlt évtizedben vissza nem köszönt.
Nem a Győző gyerek, hanem a mentalitása.

A nyomorult honfitársak kioktatása olaszból és a nulla tudással járó hatalmas arc.

Mások Hollandiában, Spanyolországban, Ausztriában élnek, de nincs bennük akkora kultúrfölény és nem akarnak egyfolytában másokat alázni - csak akik Olaszországból tudnak valamit.

Találkozni velük az olasz éttermekben, de a legsűrűbben a neten nyilvánulnak meg.
Olasz vacsorák leírása, olasz ételek receptje - és ki sem fogyunk a mindentudó szakértőkből, akik pontosan tudják és csupa nagybetűvel teszik közzé, hogy EGY OLASZ SOHA nem eszik répát zellerrel, SOHA NEM veszi balkezébe a kiskanalat, SOHA NEM pödri meg a szemöldökét evés előtt - és hogy is mer megszólalni az a tudatlan stronzzo, aki ezzel nincs tisztában.

Tele vannak a receptoldalak IGAZI OLASZ leírásokkal, ORIGINAL ITALIANO mindenfélével, egy gyakori pizza vagy spagetti, egy minestrone számtalan eltérő receptúrája létezik, de a legtöbb úgy tudja, hogy Ő AZ IGAZI OLASZ, a többi csak szánalmas és silány kísérletezés.

Nos közlöm minden érintettel, hogy ennek vége.
Mától mindenki (még Gianni Annoni is) elmehet a sóhivatalba, ugyanis

ÉN VAGYOK AZ IGAZI OLASZ!

És a nejem is. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy egyedül mi készítünk VALÓDI OLASZ pizzákat és tésztaételeket. Autentikusabbak vagyunk mindenkinél, hiszen többször kajáltunk a digóknál, gyakran van pizza vacsorára és nem csak hogy olaszrizlinget iszunk hozzá, nem csak úgy ejtjük a pizzát, hogy "piccá" - és lenézünk mindenkit, aki két zével mongya, hanem ami mindennél fontosabb: a Vittorio az én barátom, a többiek nem is ismerik!   Naugye!

Így próbáljatok a jövőben olasz recepteket firkászni!
Szánalmasan ácsingózó nyomoroncok!

és még valami:

ha már IGAZI OLASZ vagyok, akkor nesze nektek egy IGAZI OLASZ spaghetti alla carbonara