Erre a terápiára nem önszántamból mentem és nem is a doktornő küldött.
Kedves hölgyek fogtak kézen és vittek magukkal.
Beültünk egy nagy-nagy terembe, ahol rajtunk kívül még sokan csinálták ugyanazt.
Tehát máris van mentség a tetteinkre.

Érzések.

Hirtelen sötét lett és csak valami hangeffektus szólt.
Aha, kezdődik a sokkolás.
Aztán bejött még közénk egy ember, világos lett és énekelni kezdett.
Nagyon dühös lettem, mert rájöttem, hogy becsaptak.
Az a két nő, aki odacincált.
Már megint a Madách Színházban ülök és már megint valami dilinyós musicalen.
Még nem tudom, hogy a méregtől, vagy az unalomtól fogok megpusztuválni??
Remélem, a szépséges Polyák Lilla ma nem ér rá!
Aztán rájöttem, hogy ez is benne van a tréningben.

A terápia ugyanis sok-sok kacagással folytatódott.
Volt már olyan, hogy ültem ugyanott (pl. az iszonyatos Spamaloton) és a nézőtér fele röhögött, én meg a fejemet fogtam, hogy hogy a fenébe mernek ilyen lejmolt, lapos, erőltetett és közönséges poénokkal a Zemberek elé állni? Most viszont nekem is csorogtak a könnyeim.
Elcsattant egy-két szövegbe csempészett szakállas vicc, azokat kihagyhatták volna, de a terápia működött. Odamentem depressziósan, mogorván, harapósan és lám: most épp fetrengek a jókedvtől. Már az sem zavart, hogy végülis csak odajött a *Polyák Lilla és már megint énekelt.

Áramszünet is volt, mert valaki olyat mondott, hogy kiment a biztosíték, pedig szerencsére politikáról szó sem esett, akkor a terápia a sötétben folytatódott és egy kicsit átment idétlenkedésbe, mert olyan tomésdzserris volt, amikor mindenki eltaknyolt a színpadon. Aztán világos lett és a betegek választhattak, hogy a pereces sorba, a pisis sorba, vagy a narancslés-szendós sorba tolakodnak bele.

A terápiánk még mindig orvosi felügyelet nélkül ment tovább, de olyan jól éreztük magunkat, hogy nem mentünk haza, pedig volt, aki haza akart.
Volt velünk pl. egy ropi lány, nagyon hülye neve volt szegénynek, meg olyan üldözési mániája, hogy a legszívesebben megrugdostam volna egy kicsit. Egy nagydarab, közönséges picha meg mindig hazudozott, már azt vártam, mikor ismeri be, hogy ő a Pamela Anderson, vagy a Csala Zsuzsa. Volt ott aztán valami amatőr színjátszó, aki sóhajtás előtt a levegőt is fertőtlenítette. A legjobban viszont az a buzigyerek tetszett, amelyikről kiderült, hogy igazából a lányokat szereti, csak a liberális szüleinek kellett megfelelni, azért lett balett-táncos és ratyi.
Jött még egy nagyon hülye csávó, amelyik mindent elfelejtett, na abban aztán magamra ismertem.
Féltem, hogy átmegyünk valami rózsaszín szirupos giccsbe, de aztán kiderült, hogy az elveszett testvérek mégsem itt fognak egymásra találni és ennek nagyon megörültem.
Aztán kicsit a sírás fojtogatta a torkomat, mert rájöttem, hogy nagyon szar az élet és mindenki jobbat hazudik magának, de végülis egy rendes terápiának ez is a része, Csernus doktor nyilvános ámokfutása óta tudom.

A végén a csoport minden távozó tagját egyenként meg kellett ünnepelnünk, amit azért tartok nagy csacsiságnak, mert akkor is nagyon megtapsoltuk volna őket, ha ezt külön nem írják bele a forgatókönyvbe. Balla Eszter, Nagy Sándor, Dobos Judit és Szente Vajk fantasztikusat alakított, többször kaptak nyíltszíni tapsot. Megérdemelték.

Nagyon tetszett az egész, igazán jól ki volt találva minden, meg végre egy friss, haza darab, csak azt nem értem, miért kellett a végére úgy lehangolni a betegeket?
Nyilván felejteni és jobbulni mentünk oda és a terápia eleje meg a közepe ki is kapcsolt, de a végén miért kellett őszintén a képünkbe vágni a saját szánalmasságunkat?
Kérem, én régi páciens vagyok, ezért tessék nekem elhinni, a saját nyomoromat még a vékonka slusszpoén sem tudta ellensúlyozni!
 

- medwe, akar a Polyák Lilláról beszélni?
- Drága doktornő, ha nem muszáj, inkább nem.
- Mi a baja vele?
- Tulajdonképp semmi. Szép nő és biztos kedves is, de nem szeretek a közelben lenni, amikor énekel.
- Hamis?
- Nem, nem hamis, minden hang a helyén van, de állandóan kiabál és ez engem zavar.
- Hogy mondja?
- Hát olyan erővel harsog, hogy a csinos pofija is eltorzul egy kicsit, a bal szeme gúvad ki, vagy a jobb szűkül össze, nem tudom, csúnyán ejti az óóóó-kat, inkább aaa-nak hallom és a játéka is olyan nemoké.
- Mire gondol?
- Pillanatnyilag a szeretkezésre, de ez most hogy jön ide?
- A művésznőről beszéljünk!
- Ja?? Hát olyan mű. Látszik rajta, hogy játszik, én meg az olyan színészt szeretem, amelyik elhiteti velem, hogy ő a szerep.
- Miért ilyen kritikus?
- Drága doktornő, dehogy vagyok kritikus, én csak egy egyszerű, színházba járó ember vagyok és leírom, amit gondolok.
- Nem úgy értettem. Miért ilyen szigorú mindig? Bántották és a vitriolos kritikáival áll bosszút?
- Doktornő, épp az imént mondtam, hogy ezek nem kritikák. Benyomások. Szubjektív vélemények. Érzések. Magamnak és másoknak. Ha úgy vesszük, akkor a negatív gondolataim kiteregetésével bosszút is állok a harmatgyenge produkciók elkövetőin.
- Mi lenne, ha mindig csak a jót venné észre?
- Akkor nem a medwe lennék, kezicsókolom.

Xantus Barbara

Ma már kerülöm a céges évzárókat, de volt idő, amikor örömmel fogadtam minden meghívást. Az ilyen bulik kötelező kelléke a haknizó művész szánalmas vergődése, aminek nem tudni, ki várja jobban a végét: a közönség, vagy a fellépő.
Nálam a negatív csúcs egy szakmai szövetség előszilvesztere, ahol már a meghívóra rányomtatták, hogy "jókedv kötelező!" Talán ezért volt a hangulat olyan nyomott egészen addig, amíg nem kezdett hatni a pezsgő.
Az est fénypontja volt Straub Dezső, aki egy vacak kazettás rádiómagnóról saját magának nyomatta a zenei alapot, az éneklő számok között olyan vicceket mesélt, amiken csak a házigazdák nevettek és rajta látszott a legjobban, hogy nagyon kínosnak tartja az egészet. 
- Miért járatja le magát egy ilyen ismert művész? - kérdezte mellettem valaki.
- Azért a tízezer forintért, amit ezért a cikis félóráért felcsókol - jött a válasz. (kilencvenes évek közepe)

A most következő sorokat még az év elején küldte egy régi barát.
Akkor nem volt apropója, de most újra itt az évzáró szezon, mostanában jönnek a meghívók, rajtuk ismert fellépők nevei...


 

Céges buli, télidőben.
A hoppmester felkonferálja a művésznőt - "sanzonest következik".
X.B. takarásból előtűnik, csapzott barna paróka, ezüst-szerű testhezálló nagyestélyi, a fekete harisnyával színben harmonizáló vedlő fekete tollboa, elegánsnak álmodott könyékig érő, szintén fekete bársonyhatású kesztyű.
A közönség aztán megtudja, a fehér és valamilyen más színű ruha dilemmájában a művésznőn látható gyöngyházfényű csili-vili győzött.
A paróka sem egyértelmű, többen az "igazán moshatott volna hajat" legyintéssel intézik el a dolgot.
Egyesek a dekoltázsra harapnak csak és boldogok a melltartó otthonfelejtése miatt, a többinek meg tök mindegy, csendes szenvedésüket néha tapssal oldják.

Könnyed bevezetés, mely szerint a "sanzonest" valójában musical-est, kedvenc musical betétjeivel.
Első a New York, New York - nagy merészség a nagy elődök követése.
Hát nem is sikerül a sárga ösvényen maradni, többen inkább Kansasbe képzelik magukat, ha már Dorothy idekerült valahogy.
A következő számok még borzasztóbbak, az ínyencnek nem igazán mondható közönség számára ismeretlen dallamok.

Ez az est nem az új kedvencek születésének órája.
X.B. elemében van, mikrofonjával bejárja a székek közötti réseket.
A terem doboz-akusztikája Sokol rádió hangzás-szintjére állítja be a műsort.
Legalább a hang technikailag illik a hamiskás énekszóhoz.
A közönség rettentően jól szórakozik - az első sorban ülők kivételével.
Ők már röhögni sem mernek. Egy-két éltesebb úr szeme kocsányon lóg, élvezi a szűk rucit, a többi meg elgondolkodik, hova is nézzen.

A műsor félidejében előkerülő két, valahonnan kikölcsönzött háttértáncosnő megjelenése sem oldja a feszültséget, profinak nem mondható, ultragagyi öltözet és mozgáskultúra jellemzi megjelenésüket.
A smink házi, a frizura igénytelen, ahogy a kilátszó melltartópántok is - de így legalább a művésznő ragyogását nem homályosítják el.
Az ABBA-számnál a többség inkább Pierce Brosnant hallgatná szívesebben énekelni (még a férfiak is), elgondolkozva azokon a mélységeken, ahova a közismert dallamot alázni lehet.
Az est fénypontja, amikor a táncoslányok felkérnek egy-egy idősebb urat táncolni, és a nézőközönség kaján vigyorától kísérve az arcukon
műmosollyal  libegnek.

Egyszer csak végeszakad a mulatságnak - egy hölgy megjegyzi: "nem gondoltam volna, hogy ilyen jót fogunk szórakozni".
Néhányuknak összejött, könnyesre röhögték magukat a félórás hakni alatt.
Az udvarias többség azonban nem mert nyíltan derülni.
Nem biztos, hogy ez volt X.B. eredeti szándéka, de végül is így sem rossz.
Percek múlva már csak a tollboa parkettán maradt anyagmaradványai emlékeztetnek a show-ra.

A legközelebbi céges buli lehet, hogy inkább karaoke party lesz?
Felhőtlen és legális röhögéssel ...

Gyógyír északi szélre, Fullajtár Andrea, Őze ÁronHirtelen azt hittem: dupla szerencsém volt, aztán kiderült, csak szimpla.
A szerencse így is az, ami.

A valamikor Filmmúzeum, ma Belvárosi Színház címoldalán nem szerepel Daniel Glattauer darabja, az Orlai Produkció weblapjáról viszont kiderül: a darab megy, ráadásul sűrűn, így nem az utolsó előadást sikerült elcsípnem és bátran tudom ajánlani.

Azoknak, akik nem értik, hogy a fenében lehet az interneten ismerkedni, sőt, hogy lesz az internetes kapcsolatból barátság, szerelem, netán házasság. Mert lesz, akkor is, ha a kívülálló számára ez hihetetlen, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan.

Azoknak, akik - esetleg már több sikertelen házasság után - már letettek arról, hogy valaha megtalálják a nagy Őt. Van remény!

Azoknak, akik szeretik a jó színházat, meggyőző alakításokkal, jól megírt figurákkal és azok hiteles ábrázolásával, sokatmondó dialógusokkal, eltalált színpadképpel, magával ragadó cselekménysorral.

Azoknak, akik képesek csupán a szemükkel és a fülükkel élvezni a NŐt.
Fullajtár Andreát
nem először láttam, de ebben a szerepében fedeztem fel, hogy csodaszép és igazi nő.

Azoknak, akik látják és érzékelik a darab többi szereplőit, pedig mindvégig csak ketten jelennek meg a színpadon.

Azoknak, akik a látszólag eseménymentes rendezés ellenére több helyszínre is képesek eljutni.

Azoknak, akik könnyedén veszik tudomásul, hogy a darab nem végetér, hanem félbeszakad. Persze tudjuk, valamikor lesz majd folytatás is, hiszen az eredeti mű kétkötetes és a Gyógyír északi szélre című darab csak az első kötet alapján készült.

A befejezetlenség adta hiányérzet hamar elmúlik, mert az előadásnak nem kevés az erénye.

Aki már olvasta mások csetelését (nekem sajnos többször kellett) az pontosan tudja, milyen unalmas, milyen érdektelen. Ezt a virtuális párbeszédet nem csak érdekessé tették, hanem látványossá is.

Nem lehet könnyű dolga a két színésznek, hiszen a valóságban nem látják egymást, így a színpadon sem néznek egymásra - a kapcsolat közöttük mégis valódi, sőt, olykor úgy tűnt, mintha titkos, rejtjeles üzenetekkel szórakoztatnák is egymást. Talán a papírra vetett szövegtől tértek el helyenként?

Őze Áron megjelenésében és gesztusaiban - nem tehetek róla - még mindig az édesapját keresem, akit az elmúlt század egyik legnagyobb színészóriásának tartok és nagyon hiányzik. Őze Lajos 49 éves korában 1984-ben épp a mai napon hunyt el és az égi páholyban egészen biztosan nagyon büszke a fiára, aki egy napon talán túl is szárnyalja szépemlékű édesapját.
 

Fesztbaum BélaMűvelt-érzékeny polgártársaim egy része szerint manapság a magyar színjátszásban nincsenek nagyágyúk.
A fenét nincsenek, csak el kellene szakadni a tévéképernyőtől és meg kell nézni néhány színielőadást.
Például a Vígszínházban Fesztbaum Béla Kosztolányi-estjét, ami A léggömb elrepül címmel fut.

Egyedül a színész képes egymaga órákra lekötni egy kisteremnyi néző figyelmét.
A színész tudja néhány laza kellék és egy korabeli ruha segítségével felidézni a két világháború közötti Magyarország boldog békeidejét, a kávéházakban pezsgő szellemi életét,

az akkori fiatal értelmiség gondolatait, érzéseit, vágyait, bohém infantilizmusát és az ijesztő történelmi környezet meghatározta koravénségét.

A színész képes monológként előadni a pápa és az ő szent színe előtt megszeppent fiatal magyar hírlapíró dialógusát úgy, hogy abban megjelenik mindkét szereplő egyénisége és változása. Az egyik oldódik és egészen annyira felbátorodik, hogy áldást kér a szegény nemzetére, a másik leereszkedő látszatérdeklődéssel nyit, majd a konkrét kérés hatására nyilvánvalóvá teszi a saját értéktelen ürességét.

A színész képes leülni a zongorához és különösebb cezúrák nélkül előadni egy kuplét úgy, hogy testtartásában és arckifejezésében megjelenik a műfaj korabeli lesajnálása, de a saját kritikája is, közben a zongorakíséretet hol saját maga adja, hol hangszórókból jön, hol pedig együtt szól az élő és a gépzene, méghozzá tökéletes harmóniában!

A színész képes zsivajgó természeti jelenségek, fák és állatok bőrébe bújni és ironikusan bemutatkozni tölgyfaként, fenyőfaként, Fesztbaumként, tehénként, medveként, hiénaként úgy, hogy a szerepekhez csupán egy megfelelő színű sálat csavar a nyakára, majd lazán megszabadul tőlük.

A színész képes úgy odaállni elénk, hogy olykor azt hisszük, tényleg Kosztolányi Dezső az, aki épp most jött a megszokott kávéházából.

A színész tudja elfelejtetni velünk a kényelmetlen körülményeket, a fekete falú, levegőtlen kistermet a feszengős székekkel, a csendbe recsegve belefingó nézőtárssal, a diszkrét elektromos bűzt árasztó reflektorokkal, és a színész visz minket magával, amikor elrepül a léggömbön.

Jó ilyenkor vele tartani.

Ha akarsz valami jót, akkor végy jegyet a Vígszínházba, Yasmina Reza Az öldöklés istene című darabjára, előtte menj pipilni, mert nincs szünet, utána meg sétálj át a színház mögötti épülettömb sarkán lévő a Pandzsáb indiai étterembe, ahol Budapest legsutább kiszolgálásával megkapod a város egyik legjobb indiai szakácsának műremekeit.

Az autóddal az Újlipótban ne próbálkozz, csak felbosszantod magad, érdemes a Markó utca és a Pálffy tér (vagy hogy hívják most éppen) környékén letenni a járgányt és sétálni egy kicsit.

A darab felhőtlen szórakozást ígér, két Enikő, Eszenyi és Börcsök, továbbá Epres Attila és Kern András mindent elkövet, hogy mindenki jólérezze magát. A darab is remek, mert olyan, mint egy görbe tükör, belenézel és megláthatnád magad, de te nem, te elhatárolódsz, mert mindenki más képmutató, kicsinyes, sznob, mindenkinek tele a hócipője a saját életével meg a párjáéval, de neked nem, mert te kivétel vagy, ezért aztán jót tudsz szórakozni mások eléd pakolt nyomorán.

Végülis semmi különös nincs abban, amikor egy 11 éves gyerek bottal kiüti egy másik 11 éves gyerek két fogát, hiszen nem esik messze az alma a fájától és bizony a négy fa semmivel nem jobb a két almánál, sőt.
Az almáknak még van esélyük nem elcseszni az életüket, a fáiknak már annyi.

A botos fogápolást elsimítandó találkozik két házaspár, gazdagék és csóróék.
Először a hitelességet közelítően játsszák az agyukat, finomkodnak és úgy igyekeznek szépnek és jónak mutatni magukat, hogy még maguk is elhiszik, később kiderül, hogy ami a két életmód közötti ordító különbséget megtestesíti, mind csak szánalmas máz, üres külsőség, a történet valamennyi szereplője sérült és boldogtalan. (Ugye mi nézők, blogírók és blogolvasók egyáltalán nem, a mi életünk aztán működik a javából!)

Epres Attila és Börcsök Enikő alakítása lenyűgöző, Kern és Eszenyi épp olyan, mint bármelyik szerepében, előbbiben azért van valami szerethető, utóbbi végtelenszer ciklikusan visszatérő affektálását már húsz éve is untam. Mutattak persze újat is, Kern olykor úgy improvizált, hogy Epres a szerepéből kicsit kicsúszva elröhögte magát, Eszenyi pedig egy bűvész ügyességével okádta tele a színpadot - aki a hányás trükkjére kíváncsi, netán érzékenyebb gyomrú, annak felhívom a figyelmét arra, ahogy a művésznő a ruhája hajtókáját fogja és a lavór mögé bújva tankolja fel az újabb szétköpni való szmötyit.

A két dududúús dalbetéttel nem nagyon tudtam mit kezdeni, olyan filmeket már 50 éve nem gyártanak, ahol a színészek kötelezően számot adnak az ének- és tánctudásukról, bár előfordulhat, hogy a zenés darabok legeslegújabb kori reneszánsza miatt kellett kétszer is  megragadniuk a mikrofont és danászni egyet.
A második dududdúú amolyan pótcselekvésnek tűnt, szerintem ennél hatásosabban is be lehetett volna fejezni a darabot, de senki nem lehet hibáztatni azért, mert nem telik mindig jó slusszpoénra.

 

Valentin-nap

A Valentin-napnak hívott birkaság már begyűrűzött a kultúrába is.
Sajnos.
A valaha sokkal jobb  napokat megért Madách Színház kommercializálódásának újabb lépése volt a tegnapi cukormázas bemutató, a Végtelen szerelem.
 

Mintha a közszolgálati tévé "Csináljuk a fesztivált" című produkciója lépett volna a színpadra, idétlenkedő műsorvezetővel, találomra összefércelt  zeneszámokkal, tölteléknek meg az igényesség látszatát kelteni igyekvő irodalmi idézetekkel.

 

 

Kétszer nyolc ifjú színész énekére és táncára, továbbá kétszer két balett-táncos művészetére épül a legújabb közönségcsalogató akármi. A kiírás szerint szerelemkoncert, ami elméletben lehetne új műfaj is, de ami tegnap a színpadon zajlott, az inkább valami bazári összevisszaság volt, ami leginkább a zizire hasonlít: olcsó, színes és nem üli meg a gyomrot.

A zenés ajándékkosárban együtt szorongott Demjén Rózsi, Baudelaire, Hacsaturján, John Lennon és a Beatles, Ady Endre, Lionel Richie, Máté Péter, Andrew Lloyd Webber,  Juhász Gyula, meg a számokat legtöbbször éles, bántó hangon elharsogó énekesek. A színvonal érdekében beletehettek volna még egy kis Rejtő Jenőt, Desmond Tutut, Stahl Juditot, Teller Edét, Zsirinnovszkijt, Markosnádast és két evőkanál juharszirupot...


Némelyik duett egész jól szólt, de szerelmes dalokat musicalszínészekkel énekeltetni olyan, mint amikor valaki fazekak és fedők püfölésével akarja utánozni az Amadindát.
Az előadók mentségére szóljon, hogy legalább intonációs problémákkal nem küszködtek (szemben pl. a Vígszínház művészeivel) de szerintem nagyon nem szép dolog egy szerelmes dalt érzelmek és különböző hangszínek nélkül mosolyogva végigkiabálni.
 

Többször volt olyan érzésem, mintha a Megasztár sokadik döntőjének közös produkcióját látnám, bár ott a játékosokat ilyen éneklésért a zsüri porig alázza, a közönség meg sms-ben kiszavazza.

Feke Pál volt a kakukktojás, őt mindig jó volt hallgatni, bármit énekelt, ugyanakkor a szépséges Polyák Lilla kellemetlen hangja gyakran bántotta a fülemet.

Néha betolták, majd kicibálták az univerzális Hajdú Steve művészurat, aki sokféle produkcióban látható, de mindenütt ugyanazt az egy arcot mutatja. Ebben a műsorban a szerelem kémiáját magyarázgatta, egyszer valóban szellemesen, másszor inkább közönségesen, de leginkább erőltetett jópofasággal.

A műsor utolsó 20 percében már egyre jobban vártam a végét, a körülöttem fészkelődő nézőtársak meggyőztek arról, hogy ezt a Valentin-napi katyvaszt nem egyedül untam.
Belegondolni is nehéz, hogy valamikor ezeken a deszkákon játszott Mensáros László, Gábor Miklós, Dayka Margit, Zenthe Ferenc vagy Márkus László.
Mivé lettél, Madách Színház???

 

Mi az eredeti neve?

Mikor született?

Művésznevek.
 


zalamarkus.jpg

 

Al Bano - Albano Carrisi (1943)
Agárdy Gábor - Gabriel Arkalijan (1929-2006)
Ágai Karola - Staud Karola (1927-2010)
Alfonzó - Markstein (később Markos) József (1912-1987)
Alice Cooper - Vincent Damon Furnier (1948)
Andor Éva - Prácser Éva (1939-2014) 
Angela Gheorghiu - Angela Burlacu (1965)
Áprily Lajos - Jékely Lajos József (1887-1967)
Assisi Szent Ferenc - Giovanni di Bernardone (1182-1226)
Audrey Hepburn  - Edda Hepburn van Heemstra (1929-1993)


Bányász Kató - Újhelyi később Tóth Ágnes (1934)
Bársony Rózsi - Sonnenschein Róza (1909-1977)
Básti Lajos - Berger Lajos (1911-1977)
Ben Kingsley - Krishna Banji (1943)
Benedek Tibor - Benedikt Tibor (1911-1963)
Black - Colin Vearncombe (1962-2016)
Bilicsi Tivadar - Grawátsch Tivadar (1901-1981)
Bíró Ica - Boruzs Ilona (1957)
Blaha Lujza - Reindl Ludovika (1850-1926)
Bob Dylan - Robert Allan Zimmermann (1941)
Bodoky Richárd - Biberauer Richárd (1908–1996) 
Boldizsár Iván - Bettelheim Iván (1912-1988)
Bonnie Tyler - Gaynor Hopkins (1951)
Bruce Welch - Bruce Cripps (1941)
Bruno Walter - Bruno Schlesinger (1876-1962)
Bud Spencer - Carlo Pedersoli (1929-2016)
Budai Bernadett - Bugyik Bernadett (1979)
Bujtor István - Frenreisz István (1942-2009)

 

 

C. C. Catch - Caroline Catharina Müller (1964)
Carlos Kleiber - Karl Ludwig Bonifacius Kleiber  (1930-2004)
Cary Grant - Archibald Alexander Leach (1904-1986)
Charles Bronson - Charles Dennis Buchinsky  (1921 - 2003)
Charlie Sheen - Carlos Irwin Estévez (1965)
Charlton Heston - John Charles Carter (1923-2008)
Cher - Cherilyn Sarkisian LaPiere (1946)
Chubby Checker - Ernest Evans (1941)
Chuck Norris - Carlos Ray Norris (1940)
Cipő - Bódi László (1965-2013)
Claudia Cardinale - Claude Joséphine Rose Cardin (1938)
Cliff Richard - Harry Roger Webb (1940)
Csákányi László - Zsigovits László (1921-1992)
Cseke László - Ekecs Géza (1927-2017)



Dalida - Yolanda Cristina Gigliotti (1933-1987)
Darvas Iván - Darvas Szilárd (1925-2007)
David Bowie - David Robert Jones (1947-2016)
Dévai Nagy Kamilla - Nagy Kamilla Anikó (1950)
Dévay Camilla - Duda Éva (1922-1998)
Didi Hallervorden  - Dieter Herbst  (1935)
Dobó Kata - Kovács Katalin (1974)
Dolly - Penczi Mária Ilona (1948)
Donovan - Philip Leitch (1946)
Donna Summer - Ladonna Adrian Gaines (1948-2012)


Édith Piaf - Édith Giovanna Gassion (1915-1963)
Edvin Marton - Csűry Lajos (1976)
Efráim Kishon - Hoffmann Ferenc (1924-2005)
Elton John  - Reginald Kenneth Dwight (1947)
Endrei Judit - Kurdics Judit (1953)
Engelbert Humperdinck - Arnold George Dorsey (1936)
Enya  - Eithne Ni Bhraonain (1961)
Eörsi István - Schleiffer Ede (1931-2005)


Fábri Zoltán - Furtkovits Zoltán (1917-1994)
Felix Salten - Salzmann Zsigmond (1869-1945)
Fernandel - Fernand Joseph Desire Contandin (1903-1971)
Feszty Árpád - Rehrenbeck Árpád Szilveszter (1856-1914)
Flipper Öcsi - Jeszenszky Béla (1962-2008)
Franco Nero - Francesco Giuseppe Sparanero (1941)
Fred Astaire - Frederick Austerlitz (1899-1987)
Freddie Mercury  - Farouk Bulsara (1946-1991)


Garas Dezső - Grósz Dezső (1934-2012)
Gárdonyi Géza - Cziegler Géza (1863-1922)
Gene Wilder - Jerome Silberman (1933-2016)
George Michael  - Georgikosz Kyriakosz Panayiotou (1963-2016)
Glenn Gould - Glenn Herbert Gold (1932-1982)
Gombaszögi Ella - Grün Ella (1989-1951)
Gombaszögi Frida - Grün Frida (1890-1961)
Gózon Gyula - Grosszmann Gyula (1885-1972)
Greta Garbo - Greta Lovisa Gustafsson (1905-1990)
Guillaume Apollinaire - Wilhelm Albert Włodzimierz Apolinary Kostrowicki (1880-1918)


Hacser Józsa - Hatscher Jozefin Mária (1931-2014)
Hank Marvin - Brian Robson Rankin (1941)
Hans Habe - Békessy János (1911-1977)
Harry Houdini - Weisz Erik (1874-1926)
Hofi Géza - Hoffmann Géza (1936-2002)
Honthy Hanna - Hügel Hajnalka (1893-1978)
Hulk Hogan - Terry Gene Bollea (1953)
Huszti Péter - Hendel Péter (1944)

 

Ilosfalvy Róbert - Irhás Róbert (1927-2009)


Jászai Mari - Kripl Maria Anna (1850-1926)
Jávor Pál - Jermann Pál Gusztáv (1902-1959)
John Denver - Henry John Deutschendorf (1943-1997)
John Wayne - Marion Robert Morrison (1907-1979)
Judy Garland - Frances Ethel Gumm (1922-1969)


Kabos Gyula - Kann Gyula (1887-1941)
Kabos László - Krausz László (1923-2004)
Kádár János - Czermanik, később Csermanek János József (1912-1989)
Kaká - Ricardo Izecson dos Santos Leite (1982)
Káldi Nóra - Krejniker Eleonóra Edit Mária (1943-1993)
Kállai Ferenc - Krampner Ferenc (1925-2010)
Kálmán Imre -  (Koppstein Imre 1882-1953)
Karády Katalin - Kanczler Katalin (1910-1990)
Kézdy György - Krausz György (1936-2013)
Kiki - Patkó Béla (1957)
Kirk Douglas - Yssur Danielovics Jemszkij (1916-2020)
Kishonti Ildikó - Schnur Ildikó (1947-2009)
Koós János - Kupsa János (1937-2019)
Korda György - Klein György (1939)
Kő Pál - Pataki Lajos (1941-2020)
Körmendi Vilmos - Keilwert Vilmos (1931-2016)


Lackfi János - Oláh János (1971)
Lara Fabian - Lara Crokaert (1970)
Larry King - Lawrence Harvey Zeiger (1933-2021)
Losonczi Pál - Laklia Pál (1919-2005)
Lőwy Árpád - Réthy László (1851-1914)


Madonna -  Veronica Ciccone (1958)
Makszim Gorkij - Alexej Maximovics Peskov (1868-1936)
Márai SándorGrosschmid Sándor Károly Henrik (1900-1989)
Maria Callas - Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz (1923-1977)
Marilyn Monroe . Norma Jeane Mortenson (1926-1962)
Marina Vlady - Marina Catherine De Poliakoff-Baidarov (1938)
Mark Twain - Samuel Langhorne Clemens (1835-1910)
Martin Sheen - Ramón Gerardo Antonio Estévez (1940)
Marton Éva - Heinrich Éva (1943)
Máthé Erzsi - Mertz Erzsébet (1927-2023)
Meg Ryan - Margaret Mary Emily Anne Hyra (1961)
Michael Caine - Maurice Joseph Micklewhite (1933)
Mindszenty József - Pehm József (1892-1975)
Moldova György - Reif György (1934-2022)
Moliére - Jean-Baptiste Poquelin (1622-1673)
Monica Vitti - Maria Louisa Ceciarelli (1931-2022)
Muddy Waters - McKinley Morganfield (1913-1983)
Munkácsy Mihály  - Lieb Mihály Leó (1844-1900)
Müller Péter Sziámi - Kovalcze Végh Péter Iván (1951)

 

Natalie Portman - Neta-Lee Hershlag (1981)
Natalie Wood  - Natasa Gurdin (1938-1981)
Nicolas Cage - Nicholas Kim Coppola (1964)


Omar Sharif  - Michael Demitri Shalhoub (1932-2015)


Paco de Lucía - Francisco Sánchez Gómez (1947-2014)
Palcsó Brigitta - Zalatnai Brigitta (1965)
Palerdi András - Érdi András Pál (1967)
Pap Rita - Varga Elvira (1952)
Pásztor Erzsi - Pápay Erzsébet (1936)
Paul Shane - George Frederick Speight (1940-2013)
Pelé - Edson Arantes do Nascimento (1940-2022)
Peter Maffay - Peter Alexander Makkay (1949)
Pierre Richard - Pierre Richard Charles Léopold Defays (1934)
Pink - Alicia Beth Moore (1979)
Puskás Öcsi - Purczeld Ferenc (1927-2006)


Radnóti Miklós - Glatter, később Radnóczi Miklós (1909-1944)
Rajnai Gábor - Joánovics Gábor (1885-1961)
Rákosi Mátyás - Rosenfeld Mátyás (1892-1971)  (és nem Róth Manó!)
Rákosi Szidi - Kremsner Szidónia (1852-1935)
Ray Charles - Ray Charles Robinson  (1930-2004)
Rejtő Jenő - Reich Lajos (1905-1943)
René Kollo - René Viktor Kollodzieyski (1937)
Ringo Starr - Richard Starkey (1940)
Richard Burton - Richard Walter Jenkins (1925-1984)
Robert Capa - Friedmann Endre (1913-1954)
Robert Hossein - Abraham Hosseinoff (1927-2020)
Rodolfo - Gross, később Gács Rezső (1911-1987)
Roman Polanski - Raymund Roman Thierry Liebling (1933)
Ronaldo - Ronaldo Luis Nazário de Lima (1976)
Ronaldinho - Ronaldo de Assis Moreira (1980)
Rudi Carrell - Rudolf Wijbrand Kesselaar (1934-2006)
Ruttkai Éva - Russ Éva (1927-1986)


Sandro Botticelli - Alessandro di Mariano Filipepi  (1445-1510)
Sas József - Polacsek József (1939-2021)
Schóbert Norbert - Horváth Ferenc Norbert (1971)
Seregi László - Széplaki (Stern) László (1929-2012)
Seress Rezső - Spitzer Rudi (1889-1968)
Simándy József - Schulder József (1916-1997)
Solti György - Stern György (1912-1997)
Somogyvári Rudolf - Skoda Rezső (1916-1976)
Sophia Loren - Sofia Villani Scicolone (1934)
Stevie Wonder - Stevland Hardaway Judkins Morris (1950)
Sulyok Mária - Szautner Mária (1908-1987)
Székely Mihály - Spagatner Mihály (1901-1963)
Szél Bernadett - Nagy Bernadett (1977)
Szentágothai János - Schimert János (1912-1994)
Szepesy György - Friedländer György (1922-2018)
Szirtes Ádám - Szvitek Ádám (1925-1989)
Szomory Dezső - Weisz Mór (1869-1944)
Szuhay Balázs - Szluha Balázs (1935-2001)
Sting - Gordon Matthew Thomas Sumner (1951)


Tábori Nóra - Suba Eleonóra Ibolya (1928-2005)
Tarnay Gyula - Tar Gyula (1928-2019)
Tennessee Williams - Thomas Lanier Williams (1911-1983)
Terence Hill - Mario Girotti (1939)
Tina Charles - Tina Hoskins (1954)
Tina Turner - Anna Mae Bullock (1939-2023)
Tom Jones - Thomas Jones Woodward (1940)
Tony Curtis  - Bernard Schwarz (1925-2010)
Toroczkai László - Tóth László  (1978)

 

Vámosi János - Wéber János (1925-1997)
Vangelis - Evangelos Odysseas Papathanassiou (1943-2022)
Vitray Tamás - Neufeld Tamás (1932)
Vujity Tvrtko - Balogh Szilárd (1972)
Wahorn András - Pintér András (1953)
William Edward Boeing - Wilhelm Edward Böing (1881–1956)
Willy Brandt - Herbert Ernst Karl Frahm (1913-1992)
Winkler Róbert - Kulcsár Szabolcs (1968)
Woody Allen - Allen Stewart Königsberg (1935)
Yma Sumac - Zoila Augusta Emperatriz Chavarri del Castillo (1922-2008)
Yves Montand - Ivo Livi (1921-1991)
Yul Brynner - Julij Boriszovics Brinner (1920-1985)


Zala Márk - Márkus László (1949-1985)
Zalatnay Sarolta - Charlotte Sacher (1947)
Zenthe Ferenc - Rameshofer Ferenc (1920-2006)
 

 

 

7101110042
süti beállítások módosítása