Tanne Budakeszi büféasztalTúróscsusza. Gusztustalan, de legalább van. Ha egy RENDES büféasztalos étteremben a vendég elégedetlen a kínálattal, akkor a tulaj megkérdi, mit enne - és hoz neki valamit a kívánsága szerint.
A budakeszi TANNE étteremben ehelyett a tulaj magyarázkodik, ígérget és vádol - nehogy elfelejtse a kedves vendég, hogy a hazai gasztronómia még arrébb esik a boldogabb országok színvonalától.

 

Nagyon nem örültem, amikor a budakeszi Tanne szerepelt egy meghívóban.
Még aktív étteremtesztelő koromban jártam itt és nagyon rossz emlékeim voltak, mert gyenge volt a felhozatal, ráadásul pofátlan módon becsaptak, 1950 Ft helyett 2500 Ft-ot számláztak fejenként.

Kizárólag rajtam és a társaságon múlt, hogy végülis jó volt a Gerlóczy Kávéházban.
Nem örültem, amikor kiderült, hogy ott leszünk, mert medwekoromban egy feketepontot adtam nekik, mégis határozottan kellemes volt 2011 utolsó szabadban tölthető estéjén a város közepén olyan körülmények között vacsorázni, mintha egy jobbfajta beachen lennénk, susogó lombok alatt, illusztris emberek közelében, sürgő-forgó és többségükben kitüntetően figyelmes pincérek látómezejében. A vendégsereg túlnyomó többsége külföldi. A választék étel- és italfronton is figyelemre méltó. Az árak sem tragikusak. Az élő hárfamuzsika a téren nem nagyon élvezhető, de kihallatszik, tudható, hogy van és hogy jó. A faszénparázs felől olykor ínycsiklandó illatok érkeznek. A hűtőpultban egy citromgerezdekkel dekorált makrélakupac emlékeztet az elmúlásra.

Pincérünk egész működése pedig a helyhez méltatlan balfácánságra.

Nem tudni, tehet-e arról, hogy minden nagyon lassan készül és az ételek fele langyosan kerül elénk, ez lehet a konyha mulasztása is, de az biztosan az ő sara, hogy minden harmadik fogást elfelejti, hogy a konyhán történő informálódást követően is határozott magabiztossággal bizonygatja: a rizottójuk teljes kiőrlésű búzából készült, hogy a hatalmas társaság utolsó számláját nem hajlandó megbontani, mondván neki nincs erre háromnegyed órája, aztán persze mondanom sem kell, hogy vannak olyan tételek, amiket biztosan duplán zsebel be, mert fogalma sincs, hogy addig ki mit fizetett ki, mi meg nem állunk oda egy szaros ezresért vitázni, talán az ő hibája az is, hogy must helyett fehérbort hoz, hogy a mellettem ülő hölgyeket a sorban utánam, de előttem átnyúlkálva szolgálja ki, hogy kétszer is rámtehénkedik, pedig lett volna hely bőven egyet lépnie balra (bár lehet hogy az mostanában politikailag inkorrekt, így megbocsátom neki).

A konyha teljesítménye erősen hullámzó.
A vargányagomba leves nem rossz, nagy szerencse, hogy volt benne két darab valódi vargányagomba is, de az arányok miatt hívhatták volna zöldséglevesnek, mert találtam benne pl. csíkozott uborkát is, nem keveset.

A rákos spagetti zöldséges csirke sauté-val nekem tömény nagyképűség, a fenének kell Budapest közepén egy szimpla serpenyős ételt félig franciául kiírni. Lett volna inkább egy kicsit jobb, a rákot és a csirkét például ha feleannyi ideig pirítja a tanult gasztroszakember, akkor a víziállat nem a gumira hasonlít jobban, a kétlábú pedig nem szárad ki. Attól sem voltam oda, hogy egyetlen barna íz uralta a fogás összes alkotóelemét, egyedül a ráknak volt egy kis rákíze.

Szerényedésre adhatna alapot a Caraibe-i csokoládé mousse mangó szósszal.
Ha az amúgy látványos és finom desszertet a karibi térségből származtatjuk, akkor miért caraibe? Inkább a kiváló mangó szószból kennének szét a tányéron egy csapott evőkanálnyi helyett egy egész evőkanálnyit! Vagy kettőt.

Sznobkodás és fukarkodás helyett tetszenének inkább hajszálpontosan számlázni, az étkeket frissen és forrón felszolgálni, a rendelést nem eltéveszteni és bizonygatni azt a majomságot, hogy a rizottó teljes kiőrlésű búzából készül.
Őrléssel ugyanis főleg lisztet csinálnak, rizottót semmiképp.
 

Ha nincs ez a féláras-kuponos-magyarosch játék, soha az életben meg nem tudom, hogy van egy ilyen szálloda is a soproni Lőverekben. Pedagógusék találták, akik a félár megtakarítása reményében kerültek oda víkendezni.
Ha ők nincsenek ott, én a második kanyarra biztosan feladom és elmegyek valami rendes hotelbe, mert a GPS rossz helyre tette, az épületre nem volt kiírva, hogy szálloda meg hogy Rubin, amikor rájöttem, hogy ez az, a keskeny egyirányú úton már nem volt visszafelé, sőt, megállás sem, kellett kerülni vagy 3 kilométert. De felhívtam őket és eligazítottak és ugyan nem könnyen, de az autót is le tudtam tenni egy közeli erdei tisztáson.
Kedves, mosolygós leányka a recepciós, egyedül csinál mindent.
Folyamatosan kéri az elnézést a kedves vendégektől, mert szinte semmi sem jó.
Már az elgondolkodtató, hogy egy szállodában napközben, munkaidőben üzenetrögzítő veszi fel a telefont és nem hívják vissza az érdeklődőt.
Elnézést, állandóan kimarad a telefon, nem folyamatos a szolgáltatás.
De a mailemre sem tetszettek reagálni!
Ugyanaz a szolgáltató adja, internetünk sincs mindig.
Elnézést.
No szépen vagyunk.
Hogy takarítással kezdek majd, azt tudtam, mert barátaim jelezték, hogy tömény pisiszag fogadta őket a WC-ben, vigyek Domestost.
Vittem.
Az én budim is büdi volt.
De csatornaszaga volt a wellness részlegnek is, ami egy hosszúkás és keskeny medencéből, egy lepukkant sókamrából, egy vízköves-penészes jakuzziból, egy barátságos úszómesterből és egy jólműködő finn szaunából állt, utóbbinak csak az volt a szépséghibája, hogy aki bement oda, az a közelben nem tudta hova tenni a fürdőköpenyét és a fölös törölközőjét - de távolabb se nagyon.

A szobához tartozó fürdő is erősen hiányos volt, a csempében éktelenkedő lyukak emlékeztettek arra, hogy valamikor itt volt akasztó, törölközőtartó, szappantartó, netán tusfürdő...
Még szerencse, hogy jól felszerelve érkeztem.

Nekem nem volt félpanzióm, így 2000 Ft plusz befizetésével vacsorázhattam volna a büféasztalnál, de félpanziós barátaim messziről integettek, hogy inkább ne, mert a Bakonyi sertésbordától és a szomorúan ráncos sültkrumplival körített punnyadt rántotthústól egyáltalán nem voltak elalélva, ennyi volt a büfévacsora.
Elmentünk inkább a nemrég nyílt és nagyon fiatalos Deák étterembe és jól éreztük magunkat. Külön élmény volt a bajor sörözőket idéző félméteres kolbász pereccel.

A Rubin közelében nincs semmi tömegközelekedés, le lehet sétálni a városba (bő félóra) és olcsón haza lehet menni taxival (1000 Ft)
A büfévacsorához nagyon passzol a büféreggeli az ihatatlanra vizezett "gyümölcsléivel", az egyféle sajtot és háromféle olcsó felvágottat felvonultató hidegtállal. Ínyencek vigyenek legalább egy kis kockasajtot! :-)

A vendéget a szétfagyott, összetördezett lépcső fogyatékosságait leplező, oszlásnak indult és víztől cuppogó szőnyeg fogadja.
Ehhez hasonló a távozás is.
A recepción printelt lap hirdeti, hogy kártyás fizetést elfogadni ÁMENETILEG nem tudnak, de a papír állapotából látszik, hogy ez régen, esetleg évek óta így van . A bejelentő lapon be lehet ikszelni, hogy hogyan szeretnénk fizetni: kápé, vagy átutalásal.
Aki az átutalást választja, azzal a számla átadását követően sajnálkozva közlik, hogy sajnos arra sincs mód, csak készpénzes fizetésre, viszont ez sem működik jól, mert "nem igazán" tudnak visszaadni.
A személyzetből valaki megsúgta, hogy a Rubin nemsoká bezár, mert felújítják.
Nagy kérdés, hogy érdemes-e egyáltalán.

Ha a kuponos akció nem lenne, ez a Rubin kongana az ürességtől.
Az eddigi visszhangját nézve ezek a félárú kuponcégek igen hamar kimennek majd a divatból, csak elég embernek kell becsapódnia hozzá.

Hogy mit szólna mindehhez Mr. Fawlty, az nem kétséges!

waczak szálló

7.jpgEzüstfenyő, Hotel Gold, Telkibánya

A legutóbbi kirándulás miatt először egy kakás WC-kefe ugrik be. Amire az eredetit kicserélték...

Nemegyszer kérdezték a kedves olvasóim, miért nem a helyszínen teszem szóvá a kifogásaimat?
Nos azért nem, mert akkor végigvitázhatnám az országot és én elsősorban jól érezni szeretem magam, továbbá a helyszíni reklamációkból származhat némi kellemetlenség (lásd az utóiratot!), de minimális az esély arra, hogy kijavítsanak egy hibát, míg a nagyobb nyilvánosság azért sokkal ösztönzőbb.
Tapasztaltam.

Jártunk már néhányszor Telkibányán, mindig az Ezüstfenyőben szálltunk meg és begyűjtöttünk jónéhány kedves emléket. Sokfélét.
Most az első reggeli utána  recepción kívánságlistát adtunk át a következőkkel:

kérjük szépen
- eltávolítani pormacskákat a mennyezetről
- és a többhónapos mocskot (rovartetemek, pókháló, madátoll és -ürülék ) a teraszunkról
- a WC deszka csavarjait meghúzni, mert veszélyesen inog
- a WC-kefét kicserélni, mert olyan mocskos, hogy már a Keleti pályaudvarról sem lopnák el
- hangulatlámpában az izzót kicserélni
- a kézmosó üres szappantartóját feltölteni és kettőnknek egynél több aprótasakos tusfürdőt kirakni

Este arra mentünk vissza, hogy ég a lámpa, tiszta a szoba és a terasz, de a WC-deszka ugyanúgy billeg és a kefét ugyan kicserélték, de csak egy kevésbé ótvarra (lásd a lenti fotókat).
A vízköves, szappanmaradékos kosárba bevágtak vagy harminc tasak sampont és tusfürdőt. (ez épp olyan túlzás, mint az hogy kettőnknek volt összesen egy)
Ettől persze nem lett sokkal jobb a szobánk, a szálloda meg egy kicsit sem, ugyanis

- a szakadt zuhanyfüggöny és az általa elkerített fülke alja még penészes volt
- a szobánk fala alulról vizesedett
- a szűk fürdőszobában csak a mosdókagyló keskeny peremére lehetett kipakolni
- az ajtók eléggé ütött-kopottak voltak, a fürdőajtó belső oldaláról hiányzott az élfólia, viszont lisztharmat-szerű penész borította
. a víznyomás eléggé ingadozott, a melegvíz pedig nem egyenletesen jött, vagyis a kedves vendég élvezhetett egy kéretlen értornát, amennyiben a víz hőmérsékelete egyfolytábana  forró és a hűvös között ingadozott
- a lepedőnkön érkezéskor (!) szőrszál, a kispárnán kézzel lesöpörhető piszok
- nincs egy ülőhely, csak az ágy széle
- ételszag az egész házban
- az étterem teraszának a burkolata és a zsírfoltos asztalok régen megértek a cserére
- a piszkos lépcső mellett egy ottfelejtett partvis szomorkodott mindvégig, talán ha valamelyik vendégnek kedve szottyan takarítani, ne kelljen sokat eszköz után kutatnia
- az étterem este nyolckor bezár (ilyennel nemrég Bajoroszágban is találkoztam)

És volt más egyéb problémánk is.
A második éjszaka hajnalig tartó esküvői buli zajlott, amiről a foglaláskor elfelejtettek tájékoztatni. No nem csak a zaj, a részeg emberek ordenáré kurjongatása volt zavaró, hanem a zártkörű rendezvény miatt az étterem már délután bezárt és ez az erdő közepén meglehetősen ciki tud lenni.

Amikor az étterem működött, akkor sem volt benne sok köszönet.
Péntek este a pincér szerepében tetszelgő háziasszony (úgy volt öltözve és kábé annyit tudott a vendéglátásról) közölte, hogy már nem tud hozni "szarvas- és vadéleteket" mert túl sok fogyott belőlük. Amikor bélszínt kértem volna, akkor figyelmeztett, hogy az előbb már megmondta: nincs marha. Ja hogy szarvast mondott, akkor elnézést. Kimért bor az nincs, csak egész üveggel.
A bor bemutatása teljesen kimaradt, az asszonyság kihúzta a dugót a szobahőmérsékletű fehérbor palackjából, letette az asztalra és otthagyott minket.
Elmentem utána, mert eltűnt teljesen, hogy nincs borhűtőjük?
Ezen a hőmérsékleten ugyanis a bor élvezhetetlennek tűnt.
Később hűvösebben is, mert ugyan sikerült találnunk egy pezsgősvödröt, amibe beraktuk az esküvőri bulira készülő Ezüstfenyő Hotel egész jégkocka-készletét (kb. két maréknyit) ami kicsit lehűtötte a borunkat, de nem lett tőle sokkal jobb. Olyan volt, mint a tartósítószerrel telenyomott görög borok, keserű utóízzel és másnap reggeli fejfájással.
Ezek után szinte mindegy is, hogy mit ettünk. (az amúgy nem volt rossz)
Másnap a reggelinél ugyanez az asszonyság volt szolgálatban egy másikkal, jól elbeszélgettek a pultnál és mindig a vendégek vették észre és tették szóvá, ha elfogyott valami. Az esküvőre osszetolt asztalokat úgy hagyták, gondolván hogy a reggeliző szállóvendégeknek jó lesz úgy is, viselkedjenek násznépként.
A büféasztal pedig úgy működött, hogy két asztalt elég ügyetlenül odatoltak a falhoz, arra volt minden kirakva, de a fal felől csak egyvalaki közelíthette meg a terüljasztalkámat, mert nem volt több hely, így kábé annyit kerülgettük egymást és várakoztunk, mintha egyszerre ötvenen lettünk volna ott - pedig mindössze 2-3 családról volt szó.
Normál fekete-tea nem volt, csak ízesített, a fóliába csomagolt kockasajtokat pedig a szeletelt sajtokra pakolva tálalták, a joghurtok hűtés nélkül álltak az asztalon.
Az egész étterem tele volt szúnyoggal, szúnyogháló sehol nem volt, konnektorba dugható szúnyogirtó pedig csak a portán, a kedves vendégek csapkodjanak és vakarózzanak egészséggel!

Valamikor ez a szálloda nagyon jó volt és szerettük a korábbi mókás neve ellenére (Ezüstfenyő Hotel Gold), most meg már nagyon nemjónak tartjuk és nagyon nem szeretjük, hívják akárhogyan.
A háromcsillagos objektumban kábé harmincezret hagytunk mindezért..





PS: elmeséltem a sztorit egy szűk baráti körben. Volt ott egy hölgy, aki évekig dolgozott karibi luxushajókon. Tőle tudom, hogy bevett szokás a nyűgös vendég fogkeféjét olykor a WC-ben megmeríteni.

Kedves Szilárd!
Remélem, nem veszed rossznéven, hogy tegezlek, bár én vagyok az idősebb, amúgy ezt nem tenném, mert Te vendéglős vagy, én pedig vendég és ebben a relációban illendő egy bizonyos udvarias távolságtartás. Mégis közvetlenebbül szólok Hozzád, mert a neten így szokás, továbbá nehogy bárki azt higgye: reklamálok, vagy haragszom.
Kívülállók számára bemutatlak: Sági Szilárd vagy a TV2 Hal a tortán produkciójának szakértője, egy "belvárosi" étterem tulajdonosa, az a megnyerő fiatalember, aki remek tanácsokat ad a főzéshez és a fejét fogja, amikor a tévésztárok valami ostobaságot művelnek a konyhában.

Magunk között legyen szólva: nekem szimpatikus vagy, jól mutatsz a képernyőn, olykor tanulok is a megjegyzéseidből, sőt, szerintem szépen beszélsz, annyira, hogy a Magyar Rádióban biztos nem engednének megszólalni, mert ahhoz minimális követelmény a selypítés vagy a raccsolás.

Aki ennyi mindent tud mint Te, annak nyilván az étterme is tökéletes. Mégsem elsősorban a kíváncsiság vitt a Café Mojitóba, hanem mert egy jót akartam enni - és tényleg nem a hibákra voltam kíváncsi, hanem egy igazi kulináris élményre vágytam.

Már az asztalfoglalás során meglepődtem, ugyanis a pincéred letegezett. Azt kérdezte: "Jártatok már nálunk?". Nos még nem jártunk Nálatok, feltételezem, Ti sem jártatok nálam, így nem olvastad az Így kell enni? című és nagy vitát kavaró bejegyzésemet, amiben a képernyőn díszelgő "sztárok" neveletlensége miatt morogtam. Ha összegyűjteném az éttermi modortalanságokat, első helyen állna, hogy a pincér NE TEGEZZE LE a vendéget, még akkor sem, ha azonos korosztályba tartoznak, maximum ha korábban egy bokorban pipiltek a Sziget Fesztiválon.

Két meglepetés ért, amikor megérkeztünk. Azt gondoltam ugyanis, hogy a tévészereplés miatt tömve lesz a caféd, de nem így volt, fölöslegesen foglaltunk asztalt, továbbá azt hittem, ennél sokkal igényesebb a műintézmény megjelenése.
Abból, ahogy a promós filmedben gondosan törölgeted a csiszolt talpas poharakat, bármire gondolhattam, csak a romkocsma szerű kinézetre nem.
Kétségtelen, hogy van a helynek egyfajta hangulata, de nem tudjuk nem észrevenni a maszatos tükröket, a bejárati ajtó felső élét lepő ujjnyi vastag port, az üvegportál koszos felső részét, amin az utcára is alig lehet kilátni, a fal mentén raktározott poros tartalék asztallapokat, a kétes tisztaságú vizesblokkot, ahol nem volt se szappan, se WC-papír. Az a poén viszont jó, hogy a férfi-női ajtót egy sajátos hieroglifa aljára biggyesztett, stilizált punci illetve fütyi különbözteti meg.

A pincérünk nagyon kedves, udvarias és igyekvő.
Felveszi a rendelésünket, majd sajnálkozva jön vissza, hogy a kinézett ételekből nem tud féladagot hozni. Nem baj, akkor jöjjön az egész, éhesek vagyunk. Addigis kérünk egy alkoholmentes Pina coladát, amit nem nagyon szeretünk, mert inkább jégkása, mint koktél és ugyancsak hideg van odakinn - meg bent is, mert mindkét bejárati ajtó alapból tárva-nyitva várja a betérőket.
7 Celsius fokban.
Ennénk valami jó forró levest is, de a frankfurtit nem szeretjük, a többi, a gazpacho, a minestrone és a hideg eperleves meg a számunkra nem az a kifejezett testet-lelket melengető étek.

Jó sok idő telik el, ami alatt érkezik újabb két vendég, becsukódik az egyik bejárati ajtó és sűrűsödni kezd a levegő. Pincérünk jön az ételekkel és egy kései bocsánatkéréssel: sajnos kacsamájat roston nem tud hozni, mert nincs. Ami van: a Vasalt csirkecombfilé steakburgonyával, a Pulyka steak friss zöldsalátával és tepsis burgonyával, meg Grillezett sertéskaraj dijoni szószban, krokettel.
Meg jónéhány kérdés a szakértőhöz, annál is inkább, mivel sok vendéglős szerint én kiröhögtetem magam a hozzá-nem-értésemmel

Kedves Szilárd!
1. Jól tudom, hogy a filé azt jelenti: a sütés előtt kicsontozzák a húst?
2. Jól látom, hogy ami a fogás elfogyasztása után a tányéromon maradt, az a csirke csontja?
3. Jól gondolom, hogy akkor valami ezzel a fogással nagyon nem stimmel?
4. Nem ciki egy belvárosinak mondott café, bar & restaurantban csorba tányérokban szervírozni a vacsorát?
5. Nem gáz a talpaspohár-törölgetős reklám után barna csomagolópapírral teríteni?
6. Rendben van az, hogy a pulykasteak belseje rózsaszín? Hallottam már rosé kacsamellről, illetve angolos és félangolos marháról, de az utóbbi állat esetén a pincér mindig megkérdezi a vendéget, hogy szeretné. Van ugyanis aki idegenkedik a sületlen hústól és csak well-done szereti azt. Itt Nálad senki nem kérdezett semmit, csak jött a rózsaszín pulyka.
7. El lehet készíteni egy grillezett sertéskarajt úgy, hogy ne legyen kemény és rágós? Ha igen, akkor mi miért nem olyat kaptunk?
8. Lehet úgy tálalni a csirkét és a pulykát, hogy ne zsiradékban tocsogva érkezzen?
9. Van-e jobb megoldás, mint a krokettet és a sültkrumplit tálalás előtt mégegyszer bedobni a forró olajba, amitől az barna lesz és alaposan megszívja magát?

Muszáj valami desszertet is választanunk, különben éhen maradnánk. A gesztenyepüré szóba sem jöhet, hiszen sprayhabbal készül és műanyagot nem eszünk, ha nem muszáj.
Kinézzük a gyümölcsös joghurt tortát meg a Mojito kelyhet, aminek a Mojitóhoz annyi köze van, hogy a Café Mojitóban kutyulják össze a somlói galuskát némi fagylalttal.
Kisvártatva pincérünk szégyenkezve jön vissza, hogy ez már neki kellemetlen, nem szilárdult meg a yoghurt a tortán, de az eddigi problémák miatt a ház vendége vagyunk egy-egy Mojito kehelyre.

Nekünk ekkor már elegünk van a Mojitóból, elsősorban a sűrűsödő levegő, a terjengő dohányfüst miatt. Nem kérjük az ajándékot, hanem szabadulnánk.
Pincérünk csak úgy az asztalra teszi a számlát, se tok, se tálca, de legalább nem kurjantja be az összeget. 7460 Ft, amiben van még egy ásványvíz, egy üdítő és két pohár kellemes, szekszárdi fehérbor.
Nem vagyunk oda ettől az egésztől, sokkal többet vártunk a szakértő úr éttermétől.
Csalódtunk, Szilárd!
Az elején a Belvárost azért tettem idézőjelbe, mert a Franzstadt szélén lévő Ráday utca onnan egy kicsit arrébb esik, legalább annyira, mint a Café Mojito a médiaszereplésében sugallt színvonaltól.
De ez már csak hal a tortán.
Tisztelettel:
medwe