Joe Murányi

Ahogy sok fontos zenészt, úgy Joe Murányit is a Benkó Dixieland hozta Magyarországra. Először a Louis Armstrong emlékkoncerten láttam őt 1996-ban, utána szerencsére egyre sűrűbben jött Budapestre muzsikálni.

Joe Murányi Louis Armstrong utolsó zenekarának volt a klarinétosa, Amerikába vándorolt magyar szülők gyerekeként már odakint látta meg a napvilágot és ahhoz képest, hogy gyerekkorában otthon még magyarul beszéltek, a hazai koncertjein már kedvesen törte a magyart, ahogy ő maga fogalmazott egy interjúban "sokat vicceskedem a magyartudásommal".

Épp ezzel a sajátos konferálással tudta nagyon

A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezetésével idén sem hagyta ki a karácsony táján megszeretett titokkoncerteket. A Budapesti Kongresszusi Központban három estén élvezhette a nagyérdemű a zenét és a zenén túliakat. Kínai szocreál és japán folklór, Strauss és Darius Milhaud, argentin tangó (külön hála a zenekar táncra perdülő tagjainak) és brazil jazz, végül a zeneirodalom egyik gyöngyszeme: Ravel Bolerója egy üstdobból előbújó és a végén Fischer Ivánnal frivol erotikában összefonódó táncossal.
A koncertek visszhangjából szemezgetek:


társasaság a büfében
PHD. Virányossy Zebulon pulmonológus, csokornyakkendőben, fekete szmokingban, traktortalpú bakancsban
A szaxofonos kislányért aggódtam, ugyanis a játéka közben a mikrokapillárisok permeabilitása miatti hiperaemia már a tüdőbetegségekre jellemző plethora tüneteire hasonlított, csak nehogy megártson neki a sok zenélés, még olyan szép és olyan fiatal, kár lenne érte, ha a kezeim közé kerülne.
Virányossyné Dr. Ízisz Eldorádó, bírósági tanácselnök
Ne dolgozzatok már megint, Zebi, inkább nézzétek, ott a Valki László, milyen jól néz ki még mindig, pedig már elmúlt hetven. A felesége, a Gönczöl Katalin meg hogy megöregedett, alig ismertem rá, pedig együtt titkárkodtunk a KISZ-ben. Az meg ott a Dés László, ugye? De ki az a kövér nő a fényes blúzban, aki velük van?

 

két nercbundás budai úriasszony
az Opel Corsájuk felé menet a parkolóban
... azér jobb lett volna a zenét és a táncot jobban szétválasztani, meg hát tudod, Amálkám, az a fiú a tangó után igazán a helyére kísérhette volna azt a szép kislányt! Hát hol tanultak ezek jómodort?

  

Fidelio.hu szerkesztőségi kritika
A Fesztiválzenekar technikailag hozta a tökéletest, mint mindig, amikor Fischer Iván irányítása alatt muzsikál, ám rendkívül szerencsétlen az a vonulat, ahogy a világ tíz legjobb zenekarának egyike folyamatosan kommercializálódik és a művészi értékek tolmácsolása helyett inkább a fajsúlyában jóval könnyebb szórakoztató vonal szolgálatába rendeződik vagy inkább áll. Könnyű persze boldogan úszni a tapsban egy habkönnyű keringő után, de miért nem Bartók, miért nem Wagner, miért nem Honegger, miért nem inkább Ligeti vagy méginkább Kurtág?
 

 
Magyar Nemzet
Ünnepi beszélgetés Kocsis Zoltánnal szeretetről és jószolgálatiságról
(...)  ...  (...)

 

kurucinfó
Karácsonynak csúfolt hanuka a nézőtéren
Az antimagyarizmus égbekiáltó megnyilvánulása, ahogy a karácsony ürügyén internacionalista propagandává silányított macskazenével traktálták a magyarokat. A színpadon a sok zsidó mellett kötelező elem lett a nigger és a rizsevő sárga is, ezt sulykolják belénk, hogy mi nem számítunk, nem is létezünk! Szegény nemzetvezetőnk motollaként forog a sírjában!!! Ha nem lépünk, jövőre a fél zenekar bevallja hogy buzi és a nézőtéren is kötelezővé teszik a ma még csak a színpadon szokásos fajtalankodást.
 

 

Sok hűh a semmiért
Fáy Miklós, Népszabadság

(...) A Fesztiválzenekar hiábavaló erőlködése egyetlen témát járt körül - azt is rosszul - a fékevesztett kozmopolitizmusba csomagolt elvágyódást. Miért is nem jó nekünk itt?
Szeretem, amikor ilyen kérdéseket teszek fel, ám kevésbé szeretem, amikor a ki nem mondott kérdéseimet a művészet nem válaszolja meg. Ma este a helyén volt minden, a pálca Fischer kezében, a hangmérnök az üvegkalickában, még a szép pulóverem alól kilógó ingem is, mégsem éreztem katarzist.
Nem és nem.
A katarzis az nem olyan, ami csak úgy megérkezik egy a japán nyelvet helytelen hangsúlyozással gyalázó kislány társaságába. (...)

 

 

parlamenti interpelláció a nemzeti erőforrás miniszterhez
Pörzse Sándor (JOBBIK)
Meddig tűrjük még ezt az álmokfutást, amit az szdsz liberális holdudvara a magyar kultúrában, vagy inkább kulturálatlanságban művel?
Tudja-e, miniszter úr, hogy Szent Karácsony Ünnepén a Fesztiválzenekart Fischer Géza karmester egy marcipánfallosszal vezényelte?
Tudja-e, miniszter úr, hogy a koncert végén egy néger prostituált erotikus násztáncot járt a zenekarral, amit a tisztességben megőszült magyar nagymamák csak sikoltozva tudtak végignézni?
Tudja-e, miniszter úr, hogy a rendezvénynek helyt adó budapesti intézményt azzal gyalázták meg, hogy a falai közt csupa külföldi vonatkozású, idegen darabot játszottak? Egyetért-e, miniszter úr, hogy egy magyar közpénzből muzsikáló zenekar a legszentebb magyar ünnepen kizárólag magyar műveket játsszon?
Miért kell nekünk Strauss és Ravel, amikor van Bartókunk, Petőfink és Fényes Adolfunk?
Ezek talán nem elég jók, hogy a szerzeményeiket előadják?
Várom a  válaszát!

 

végül egy valódi kritika, a legsznobb blogból:

Koncert, extrákkal

 

Válság idején is meg lehet tölteni egy éttermet.
A legjobb bizonyíték erre a könnyelmű kijelentésre a Bonyai.
Bonyai Sándor korábban Békebíró néven csinált éttermet az Újlipótban, oda is a kocsmazene vitt minket, akkor a Happy End Band muzsikált a vacsoránk mellé. A kaja nem volt túl nagy szám, de korrekt volt, megfizethető, vagy inkább olcsó volt - és a hangulat mindenért kárpótolt. Az ütött-kopott, romkocsmára hasonlító hely hangulata, a személyzet hozzáállása, a zenekar játéka.

A történet most ugyanez.
Eszünk ágában nem lenne elmenni otthonról, pláne nem egy ismeretlen, nehéz levegőjű helyre, de amikor megtudjuk, hogy a Rat Boys megint egy kocsmában rombol, akkor kimozdulunk. Élvezzük a bundázott étkeket és a csapolt Kozelt, élvezzük azt, ahogy elképzeljük, mit szólna ehhez a Homo gastropitecus, élvezzük a zenét és a hangulatot, a tévén az egymás fejét pépesre verő, másfél mázsás hústornyok küzdelmét és a zenekar poénjait, közben jókat beszélgetünk alkalmi ismerősökkel is - és egyszerűen csak jólérezzük magunkat.

A Bonyai weblapján láttam a felhívást, miszerint akusztikus zenekarok jelentkezését várják, meg a koncertnaptárt is.
Élőzene tehát, minden este.
Nem kereskedelmi rádió, a saját hangjába szerelmes, száj-diaréban szenvedő műsorvezetővel, étkezés aláfestésére alkalmatlan reklámokkal meg politikával, hanem hús-vér emberek által előadott egyszeri és megismételhetetlen hangulatú zenével.

Ami behozza az asztalokhoz azokat is, akik egyébként nemigen mennének oda.
Kiváló példa, lehetne követni, kedves siránkozó vendéglősök!
 

 

a zenészek balról jobbra:
Szlovák László (bendzsó)
Németh Gábor (pipadohány)
Pataki István (mandolin)
Géza bácsi mv. (gitár)
Berkes Károly (bőgő)

 

ratboys
Ratboys együttes, avagy a kottaállvány szakma is elnőiesedik...berkes károly
szóljon hangosan a zének - Berkes KárolyNémeth Gábor
Németh GáborPataki István
Pataki IstvánSzlovák László
Szlovák László

A kortárs zenéhez kötődik a 2009-es év legjobb és legrosszabb zenei élménye.
Egy zenetudóst hallottam siránkozni, hogy a zenefogyasztó közönség mindössze 200 év termésére kíváncsi, ami előtte és utána íródott, arra sajnos nem.
Nem igazán tudok egyérteni a muzsikussal, ugyanis a Spyro Gyra szerintem éppúgy kortárs zene, mint Ligeti és Kurtág, csak más műfaj.
A zenetörténet számtalan olyan korszakváltást ismer, amikor az uralkodó műfajok egyszerűen kimentek a divatból, a nagyhatalmú és tekintélyes kritikusok leszólták az úttörőket - nemrég olvastam egy csokrot a Chopint rendszeresen fikázó Heinrich Friedrich Rellstab kritikáiból, erre előkotortam a Megbukott zenekritikák c. régi könyvemet, hogy értő utókorként cöcögjek Haydn, Mozart és Beethoven kortársainak  értetlenkedésén és kajánul gondoljak azokra a zeneközeli emberekre, akik meg vannak győződve a fülsértő szerzeményeik nagyszerűsége mellett arról is, hogy 100-200 év múlva ők lesznek a Bach és a Mendelssohn.

 

Jártam tehát a Kongresszusi Központban a Spyro Gyra koncertjén, aminek napokig a hatása alatt voltam és azt mondtam, hogy éljen a kortárs zene, aztán csalódtam egy marha nagyot a Hilliard Énekegyüttes és az Arditti Quartet közös fellépésén.
A Hilliardot először a Bazilikában hallottam Garbarekkel és azóta is ez a csúcsélmény jut eszembe, ha meghallom a madrigáljaikat, de amit október végén a Müpában műveltek, az lerombolt minden szép emléket.
Modern zenére készültem és meg is kaptam, de kicsikét másképp. A Hilliard nem úgy szólt mint egy énekegyüttes, hanem mint négy egyszerre éneklő férfi.
Az Arditti a modernek mellett játszott Beethoven vonósnégyest is, de valahogy az is olyan volt, mint valami tavalyelőtti átirat: nehéz, disszonáns, lelket és türelmet próbáló.
Az utolsó zeneszám, James Clarke 4. sz címnélküli műve volt a szenvedés csúcsa. Az énekegyüttesnek látszó négy férfiú egyenként kiabálta a világba a fájdalmát, közben a vonósnégyes is bántóan hangicsált,  az első hegedűs például egész végig egyetlen hangot nyúzott, úgy hogy
 

nyííí. 
nyííííííí. 
nyihihihihííííííí.     

szün  

nyinyinyi   

szün  

nyíííííí íííííííííííí   ííííí    
nyinyinyinyi 
nyih. 
nyikkk.  
ny
 

Lemondóan ültem ott mert tudtam hogy már nem tart sokáig, azért titokban reménykedtem, hátha kivágódik valamelyik ajtó és bekiabál egy rémült kislány, hogy "Apu, Buksi kiszökött!!!"
Azonnal rohantam volna megkeresni, hiába eső, hiába sötét, hiába hideg, hiába a sok potenciális önkéntes, aki körülöttem feszengett.
Eddig mindössze egyetlen ember mondta nekem hogy tetszett, a Hangfürt kedves munkatársa, de szerencsére nem vagyunk egyformák.


Szombaton elhunyt Zoltán Béla, a Benkó Dixieland trombitása.
Ő kezelte a Benkó Baráti Kör levelezését és a saját lakáscímén lehetett jegyet rendelni a például a május 7-i koncertre.
Nem ő az első aki a világhírű zenekarból eltávozik.
Vajda Sándor bőgős nem sokkal azután halt meg, hogy a Benkó Dixieland 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét és ő ezt a díjat annak ellenére nem vehette át, hogy évtizedeken keresztül ő is sokat tett a zenekar sikeréért, ám az egészségi állapota miatt ki kellett maradnia a zenekarból. Sanya jó bőgős volt, de pótolható.
Zoltán Béla szerintem utánozhatatlan, pótolhatatlan.
A hivatalos közlemény szerint a májusi koncert nem marad el.
Én nem tudom, akarom-e látni Benkóékat a világ legjobb dixie trombitása nélkül.
Mert ő az volt és ezt nem én állítom, hanem a főnöke.

süti beállítások módosítása