- Már mindent elöntött a liberális szenny, a színházakban buziság van! - ellentüntet lila fejjel az árpádsávos dörnerista.

- Értem én - így a riporter - de milyen színdarabokra tetszik gondolni?

- Én nem járok színházba, te buzi köcsög! Én a magyar kultúráért tüntetek, érted már, bazmeg? Namost elhúzol innen a mikrofonoddal, vagy szétbasszam a libsi fejedet?

A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezetésével idén sem hagyta ki a karácsony táján megszeretett titokkoncerteket. A Budapesti Kongresszusi Központban három estén élvezhette a nagyérdemű a zenét és a zenén túliakat. Kínai szocreál és japán folklór, Strauss és Darius Milhaud, argentin tangó (külön hála a zenekar táncra perdülő tagjainak) és brazil jazz, végül a zeneirodalom egyik gyöngyszeme: Ravel Bolerója egy üstdobból előbújó és a végén Fischer Ivánnal frivol erotikában összefonódó táncossal.
A koncertek visszhangjából szemezgetek:


társasaság a büfében
PHD. Virányossy Zebulon pulmonológus, csokornyakkendőben, fekete szmokingban, traktortalpú bakancsban
A szaxofonos kislányért aggódtam, ugyanis a játéka közben a mikrokapillárisok permeabilitása miatti hiperaemia már a tüdőbetegségekre jellemző plethora tüneteire hasonlított, csak nehogy megártson neki a sok zenélés, még olyan szép és olyan fiatal, kár lenne érte, ha a kezeim közé kerülne.
Virányossyné Dr. Ízisz Eldorádó, bírósági tanácselnök
Ne dolgozzatok már megint, Zebi, inkább nézzétek, ott a Valki László, milyen jól néz ki még mindig, pedig már elmúlt hetven. A felesége, a Gönczöl Katalin meg hogy megöregedett, alig ismertem rá, pedig együtt titkárkodtunk a KISZ-ben. Az meg ott a Dés László, ugye? De ki az a kövér nő a fényes blúzban, aki velük van?

 

két nercbundás budai úriasszony
az Opel Corsájuk felé menet a parkolóban
... azér jobb lett volna a zenét és a táncot jobban szétválasztani, meg hát tudod, Amálkám, az a fiú a tangó után igazán a helyére kísérhette volna azt a szép kislányt! Hát hol tanultak ezek jómodort?

  

Fidelio.hu szerkesztőségi kritika
A Fesztiválzenekar technikailag hozta a tökéletest, mint mindig, amikor Fischer Iván irányítása alatt muzsikál, ám rendkívül szerencsétlen az a vonulat, ahogy a világ tíz legjobb zenekarának egyike folyamatosan kommercializálódik és a művészi értékek tolmácsolása helyett inkább a fajsúlyában jóval könnyebb szórakoztató vonal szolgálatába rendeződik vagy inkább áll. Könnyű persze boldogan úszni a tapsban egy habkönnyű keringő után, de miért nem Bartók, miért nem Wagner, miért nem Honegger, miért nem inkább Ligeti vagy méginkább Kurtág?
 

 
Magyar Nemzet
Ünnepi beszélgetés Kocsis Zoltánnal szeretetről és jószolgálatiságról
(...)  ...  (...)

 

kurucinfó
Karácsonynak csúfolt hanuka a nézőtéren
Az antimagyarizmus égbekiáltó megnyilvánulása, ahogy a karácsony ürügyén internacionalista propagandává silányított macskazenével traktálták a magyarokat. A színpadon a sok zsidó mellett kötelező elem lett a nigger és a rizsevő sárga is, ezt sulykolják belénk, hogy mi nem számítunk, nem is létezünk! Szegény nemzetvezetőnk motollaként forog a sírjában!!! Ha nem lépünk, jövőre a fél zenekar bevallja hogy buzi és a nézőtéren is kötelezővé teszik a ma még csak a színpadon szokásos fajtalankodást.
 

 

Sok hűh a semmiért
Fáy Miklós, Népszabadság

(...) A Fesztiválzenekar hiábavaló erőlködése egyetlen témát járt körül - azt is rosszul - a fékevesztett kozmopolitizmusba csomagolt elvágyódást. Miért is nem jó nekünk itt?
Szeretem, amikor ilyen kérdéseket teszek fel, ám kevésbé szeretem, amikor a ki nem mondott kérdéseimet a művészet nem válaszolja meg. Ma este a helyén volt minden, a pálca Fischer kezében, a hangmérnök az üvegkalickában, még a szép pulóverem alól kilógó ingem is, mégsem éreztem katarzist.
Nem és nem.
A katarzis az nem olyan, ami csak úgy megérkezik egy a japán nyelvet helytelen hangsúlyozással gyalázó kislány társaságába. (...)

 

 

parlamenti interpelláció a nemzeti erőforrás miniszterhez
Pörzse Sándor (JOBBIK)
Meddig tűrjük még ezt az álmokfutást, amit az szdsz liberális holdudvara a magyar kultúrában, vagy inkább kulturálatlanságban művel?
Tudja-e, miniszter úr, hogy Szent Karácsony Ünnepén a Fesztiválzenekart Fischer Géza karmester egy marcipánfallosszal vezényelte?
Tudja-e, miniszter úr, hogy a koncert végén egy néger prostituált erotikus násztáncot járt a zenekarral, amit a tisztességben megőszült magyar nagymamák csak sikoltozva tudtak végignézni?
Tudja-e, miniszter úr, hogy a rendezvénynek helyt adó budapesti intézményt azzal gyalázták meg, hogy a falai közt csupa külföldi vonatkozású, idegen darabot játszottak? Egyetért-e, miniszter úr, hogy egy magyar közpénzből muzsikáló zenekar a legszentebb magyar ünnepen kizárólag magyar műveket játsszon?
Miért kell nekünk Strauss és Ravel, amikor van Bartókunk, Petőfink és Fényes Adolfunk?
Ezek talán nem elég jók, hogy a szerzeményeiket előadják?
Várom a  válaszát!

 

végül egy valódi kritika, a legsznobb blogból:

Koncert, extrákkal

 

Aki számít, mind itt van! - mondta mellettem valaki a tömegben, amikor a párját bökdöste, hogy nézd már, ott a Szilágyi János, a Kulka János, a Horvát János, a Gálvölgyi János, a Kern János, az Eszenyi János, a Bächer János meg még sok János, akinek az arca ugyan ismerős, de a neve momentán nem ugrik be. 

Harmadik alkalommal élvezhette a nagyérdemű újlipócia seregszemléjét, a családias hangulatú Pozsonyi Pikniket. Egymást érték a jobbál jobb programok, a látogató szó szerint a bőség zavarával küzdhetett. Zenei, irodalmi és színházi produkciók a nagyszínpadon, szteptánc, Padödő a kisszínpadon, operaáriák civil lakások erkélyeiről, utcai táncház és bábjáték a kicsinyeknek, flódnikóstoló  Raj Ráchel standján (vigyázat, a belinkelt weblap ordítani kezd!), utcai székmasszázs, a Fővárosi Vízművek ingyenitatója, antikváriumok, vendéglátó egységek (pl. a piknikcsillagos Firkász étterem) standjai.

Minket mégis inkább a Deák Gábor vezette várostörténeti körséta érdekel, ami a Jászai térről indul és a Szent István parki Raoul Wallenberg emlékműnél fejeződik be. Lenyűgöző előadásban van része a nagyjából 80-100fős közönségnek, remek dolog egy nagytudású embert hallgatni, aki van annyira szerény, hogy megkéri a hallgatóit, hogy ha valaki valamit másképp vagy jobban tud, az nyugodtan szólaljon meg.
A hallgatóságból olykor érkezik néhány értékes kiegészítés, szakmai megjegyzés a Bauhaushoz építésztől, pontosítás holocaust túlélőtől, vagy az elmúlt 20 év történelmének bennfenteseitől.
A bő másfél óra csak rövid kivonata a városrész történelmének, amiben van tragédia, tragikomédia, fájdalom, szenvedés, vidámság, tudás, szenvedély, szarkazmus, irónia - és ami az elmúlt évek politikai vonatkozásait illeti: ostobaság a köbön.
Deák Gábor
Deák Gábor

Ökrös Ottó és Fellegi Balázs műsora a nagyszínpadon, ízelítő a Firkász Étterem és Kávéház-beli esték hangulatából.

Balkoncert. Herczenik Anna, a Magyar Állami Operaház ifjú szopránénekesnője.  Az ária végén úgy tűnt, ledobja a karjában tartott csecsemőt a közönség közé, pedig csak az összetekert lepedőt rázta ki, ami tele volt virággal.

A Relax City munkatársai a helyszínen alaposan meggyömöszölték a vállalkozó kedvű nézelődőket.

A gyerekek sem unatkoztak, bábelőadás, mesés francia nyelvlecke és utcai táncház várta őket.

 

Michael Flatley újlipócia-beli követői a kisszínpadon szórakoztatták a nagyérdeműt.

Tartalmas, színvonalas program, hála és köszönet annak aki kitalálta és évről-évre megszervezi, meg hogy nem esik túlzásba és nem hívja fesztiválnak, ahogy ma már fesztiválnak csúfolnak minden olyan rajcsúrt, ahol sör van, zsibvásár és tülekedés.

Ferikém, megbeszéltük, de le is írom, nehogy elfelejtsem, miért neheztelsz.

Te nálam is jobban ki voltál akadva, amikor harminc-egynéhány éve a csuhás osztályfőnök-prefektusunk az egész osztály előtt leordította a Gyurit, hogy "te mocskos pesti zsidó" meg hogy "Hitler szar munkát végzett", így kicsit meglepődtem, hogy lecsúsztál ugyanerre a szintre.

Emlékszem, édesapád mennyit küzdött veled, hogy Ferikém tanulj, mert most alapozod meg az egész életedet - te pedig megrántottad a válladat és lógtál, ahol csak tudtál. Együtt jártunk külön németórára.
A tavaszi szünetben te nem jöttél, merthogy tavaszi szünet van, a Gyuri viszont épp ezért ráduplázott és kért még extra órákat, mivel nincs tanítás és belefér az idejébe.

A Gyurival mi végigcsináltuk az egyetemeinket, aztán később mindketten egy-egy másikat is, téged már a harmadik félévben kirúgtak a főiskoláról (ahova apuka protezsált be), mert az előadások helyett sörözni vagy motorozni mentél és nagy ívben tettél az egészre.
Megtehetted, apuka finanszírozta a lébecolásodat, amíg orra nem bukott a nagy hajtásban.

Most itt állsz, erőd teljében, egy gimnáziumi érettségivel, nem értesz semmihez, nem beszélsz egyetlen nyelvet sem, napi nyolc órát ácsorogsz a bankban a biztonsági egyenruhádban, aztán bevágsz valahol egy sört és mész haza tévét nézni meg internetezni és hirdeted az igét a turulos fórumokon, meg mindenütt.
Azt mondtad, ma kimész megdobálni a buzeránsokat, mert ott rohadjanak meg ahol vannak. Meg hogy a zsidók miatt nem értél el semmit a szaros életedben, mert náluk a pénz és téged nem hagynak labdába rúgni.
Régebben vállalkoztál volna, akkor a komcsik nem engedték.

Figyelj ide, te címeres hatökör!
Apádnak hogy engedték meg a komcsik hogy vállalkozzon?
A fél osztály bármikor zsebrevág téged, őket miért nem akadályozzák a zsidók?
Ja, hogy ők buzidobálás meg fórumozás helyett is dolgoznak?
Ha csak úgy nem!

Rengeteg időt és energiát fektetsz a gyűlölködésbe.
Utálsz mindenkit, akinek jobban megy, mint neked.
Fájdalmas lehet, mert nagyon sokan vannak.
Zolit köpködted a legutóbb, mert egy tizenhét millás autóval jött a találkozóra, szerinted ezt csakis tisztességtelen úton szerzett pénzből vehette.

Elárulok neked egy titkot.
A mi korunkra az embernek illik félretennie egy kis pénzt.
Ha lett volna megtakarításod és a turulos marhaságok helyett a gazdasági híreket olvasgatnád, akkor vehettél volna tízmilláért OTP részvényt, amikor a 1300 Ft volt az ára és eladhattad volna, amikor visszament 4000 fölé. Mindjárt kerestél volna néhány hónap alatt harmincmillát, ami a havi nettó száztízeddel elképzelhetetlen summa - és akkor neked is lehetne jobb autód.
Így viszont nem is lesz.

Feri!
Lehet hogy még mindig nem késő egy kis önvizsgálatot tartani.
Holnap kezdődik a hátralévő életed!
Ha maradt benned valami józan belátás, akkor beismerheted, mennyi időt tékozoltál el, mennyi lehetőséget szalasztottál el és mennyi energiát pazaroltál hiábavalóságokra - és ezt teszed ma is.
Ha nekem nem hiszel, nézd meg az eredményeidet.
Azt ami vagy és azt ami lehetnél.
Az lehetnél, amit másokban irigyelsz.
És nem a zsidók meg a komcsik az oka, hanem te.
Te kényelmeskedted el az életed nagyobb felét és kizárólag magadnak köszönheted, hogy ide jutottál.

Felőlem azt gyűlölsz, akit akarsz, érzelmi kérdésekre nincs racionális válasz, sőt, ha jól érzed magad az árpádsávos baromarcúak között, akkor egészségedre.
Lehetsz közöttük tán még valami megbecsült nyilasfőtezsvér is, ha kellő hangerővel zsidózol és gyűlölködsz. Fizetni ezért nem fog neked senki, a pénzért ugyanis - ahogy apád mondta - tanulni és dolgozni kell.
Úgy döntöttél, hogy beállsz abba a nyájba, ahol a munka büdös, a siker utálni való és minden baj oka a zsidó.

Tudd, hogy én, aki jól ismerem az életpályádat, mélységesen megvetlek ezért és szégyellem, hogy valamikor a barátod voltam.
Azt mondtad: a szadesz szándékosan teszi tönkre az egészségügyet, mert Izrael népe Magyarországra akar áttelepülni és kell nekik a hely, ezért ki kell irtani négymillió magyart.
Szerintem ez is egy vagány kuckucinfós papírgránát, de ha igaz, akkor érted nem kár.

 

XI. Zsidó Nyári Fesztivál.
Azt hiszem, szégyellhetem magam, hogy az elmúlt tíz évben egyetlen eseményén sem vettem részt, sőt, a progamot sem néztem át, meg nem magyarázhatom, miért.
Arra határozottan emlékszem, hogy amikor elindult, az első plakátok láttán azt hittem, hogy valami újabb szánalmas politikai hoaxról van szó.
Meg hogy nem volt kedvem 30 fokban fesztiválozni, inkább elbújtam a hűvösbe.

Most ajándékba kaptam egy koncertet, két klezmer zenekarét a Dohány utcai Zsinagógában.
Az épület gyönyörű, az utcasarkot rendőr, a bejáratot biztonsági szolgálat vigyázza. A vizsgálat olyan mint repülőtéren, csak szívélyes, barátságos. Ásványvizes palackok gyűlnek a detektoros kapu melletti asztalkán. Közvetlen a bejárat mellé a Szerencsejáték Zrt is fontosnak tartotta kitelepülni egy mobil lottózóval, ki tudja. Aki nem játszik, az nem is nyer.

Sokáig várunk a kezdésre, olyan zsibongás van itt, mint egy zsinagógában.
Steiner Pál fővárosi alpolgármester és országgyűlési képviselő mond köszöntőt, majd kezd a Pressburger Klezmer. Akik az emeleten kétoldalt ülnek, csak akkor láthatnak valamit, ha az első sorba jutott nekik hely, a többieknek kivetítő marad, kótyonfitty közvetítéssel, ugyanis ahogy ezt a legtöbb hazai koncerten megszokhattam, csak véletlenül mutatják azt, aki éppen szólózik.
A pozsonyi muzsikusok jól zenélnek, de az egész produkció egy kicsit lagymatag.
Azért nem rossz, sőt, az egyik énekesnő a kettőből megmutatja, hogy Bobby McFerryn nincs egyedül a világon.
Szünet után jön a Budapest Klezmer Band, Fegya, azaz Jávori Ferenc vezetésével.
Hozzák a tőlük megszokott, csúcsrajáratós színvonalat.
Részletek a Menyasszonytáncból, a Hegedűs a háztetőn-ből és a zenekar korábbi repertoárjából. A Hegedűs nyitánya sok szembe képes könnyet csalni.
Érdekes, ahogy a filmben Isaac Stern játszotta, az engem nem hatott meg egyáltalán, de ahogy itt és most Gazda Bence előadta - nos nekem is majdnem elő kellett vennem a zsebkendőt...
Talán először hallhatta a közönség az Empancipált Klezmer c. számat, amit Fegya Nagy Anna, a zenekar tangóharmonikása kedvéért írt.
Végül egy közös, utolsó szám kedvéért visszatérnek a pozsonyiak, a közönség tombol, a koncert pedig elérte a célját: össze sem lehet hasonlítani az érkező közönség megfáradt egykedvűségét a távozók mosolygó arcával.
Kicserélődtek!
Az élet tényleg nem egy habostorta, de ilyenkor - ha egy kis időre is - annak tűnik.

az igazi medwe 2008.09.05. 12:06

Keserű kabaré

Bächer Iván Az én zsidó kabarém - premier a Spinoza Színházban.
Politikai kabaré kuplékkal.
Zsidó volt-e Lenin? Zsidó volt-e az orosz cár? A húszas évek kabaréi úgy keresték ezekre a kérdésekre a választ, ahogyan ezt egyesek ma a Kossuth téren teszik. Mindig így volt, mindig így lesz? Bächer kabaréjában a politikus tanácsadója ügyesen adagolja az antiszemitizmust, és mi nem tudjuk eldönteni, hogy a szerző miről humorizál. A múltról? Vagy tán a jelenről? Esetleg mindkettőről? Mindig így volt, mindig így lesz?


Így szólt az ajánlás.
Tudtam, hogy nem fogunk megszakadni a röhögéstől, mert ismerem Bächer Ivánt és azt is tudom, hogy a magyar zsidóság elmúlt százéves története nem mókából és kacagásból állt. Szinte biztos voltam abban is, hogy nem zsidóviccek tömkelegét fogjuk hallani. Mégis meglepődtem.
Először, amikor a tájékoztató azt írta, hogy Bächer humorizál.
Másodszor, amikor rájöttem, hogy fölöslegesen dőltem be az ajánlásnak.
A szerző most sem humorizált.
Nem szokott.
A szarkazmus messze áll a humorizálástól.

Egy századfordulós kupléval kezdődött, jó lenne tudni, hogy hívják a leánykát, aki előadta, mert a neve nem szerepelt a színlapon. Arról énekelt, hogy milyen jó volt régen.
Utána - újabb meglepetés - a szerző állt a színpadra és ő konferálta végig az estét.
Olykor hiába kérdeztük egymást, hogy mit is mondott, mert sokkal jobban ír, mint ahogy artikulál.
Hogy melyik "régen" volt jó, az derült ki először.
Volt a múlt század elején kábé 10 év, nevezehetjük aranykornak, amikor még volt zsidó kabaré, ám az első világháborúval örökre végetért, azután sem volt és most sincs.
Valaki a közönségből csendben megjegyezte: dehogy nincs - és bemondta egy parlamenti párt nevét.
Nem kuncogott senki. Ahogy igazi, nevetős poén is alig egy kettő hangzott el az est folyamán.
A néző - ha lemond a kötelező önfegyelemről - inkább sírt volna, mert volna miért sírni. Azért ami megtörtént és azért, mert úgy tűnik, nem sokan tanultak a történtekből.

Az előadás végigkísérő feszültséget Ökrös Ottó virtuóz zongorajátéka oldotta és ő nyújtotta a keserű kabaré slusszpoénját.
A műsor utolsó mondatát négyen ismételgették, énekelve és az így szólt:
"Verje meg az Isten, aki ezt csinálta.”
Hogy ne az átkozódást vigyem magammal, muszáj volt észrevennem a zsidó kabaré egyik szereplőjének nyakában lógó arasznyi feszületet.

Azután fűzöm hozzá, hogy a fenti írás elérhető lett az index címoldaláról és a kommentelés regisztrációhoz kötésével talán sikerül korlátoznom az eszetlen vagdalkozást, ami azonnal megindult.
A Katona József Színházban a nyolcvanas években futott a Budapest Orfeum, ami Szacsvay László, Benedek Miklós és Császár Angela szereplésével kuplékon keresztül mutatta be a XX. század első felének történelmét, a századelőtől egészen az ötvenes évekig, szívmelengetően finom irónával. Ezt a darabot nagyon szerettem és többször jutott eszembe a Spinozában, volt hogy dalokat ismertem fel belőle, volt hogy hasonlóan finom utalásokat.
A Katonában nem éreztem, amit a Spinozában igen: a kabaré idejétmúlt, elavult műfaj, nem csak az est folyamán elhangzott okok miatt tűnt el a süllyesztőben örökre. Nem azért nincs kabaré, mert Gábor Andoréknak elment a kedvük a viccelődéstől, majd az élettől is, hanem már a befogadó közeg sem a régi.
A mostani est szerzője és előadói viszont óriásit alkottak: egyedülálló múzeumot varázsoltak egy többszörösen túlzsúfolt terem színpadára.

Svábok, cigányok és egyéb zsidók
Bächer-est a Spinoza házban

Ifjúkoromban végigásítoztam néhány monoton felolvasó-estet, vagy inkább a többi embert figyeltem: ki van jelen, ki halad együtt az előadással, ki hogyan alszik vagy éppen hogyan palástolja az unalmát. A színpad sem nyújtott ilyenkor más képet: két szék, asztalka vizeskancsóval, egy haknizó színész és egy önmagától elszállt tollforgató.
Rajongok ugyanakkor Bächer Iván estjeiért.
A gondolatébresztő írásaiért.
Azok mesteri összeszerkesztéséért.
A mindig színvonalas előadásiért.
Az írások között a szerző által előadott Chopin betétekért.
Végül pedig magáért a szerzőért, aki szégyenlős kisfiúként úgy üli végig a saját írásainak felolvasását, mint aki biztos benne, hogy utána alaposan megdorgálják.

Tegnap este a Dob utcai intézmény hátsó helyiségében szorongott vagy háromszor annyi ember, amennyi kényelmesen elfért volna, de az ilyen ritka eseményekért talán megéri felvállalni a másfél óra alatt elgémberedett tagokat, a levegőtlenséget és jónéhány nem túl kellemes ember karnyújtásnyit sem elérő közelségét. A közönséget ugyanis túlnyomó többségében kissé elhanyagolt külsejű középkorú és idősebb hölgyek alkotják.

A felolvasott művek pedig egy témát jártak körül: azt az iszonyatos rombolást, amit a XX. század Európában végzett. Népek tűntek el, kulturális, gasztronómiai, néprajzi értékek váltak semmivé az ember vakmerő vállalkozásai miatt.
Körbejártuk az országot kívül és belül, hagyományokat elevenítettünk fel, mindezt a Bächer Ivántól megszokott iróniával és szarkazmussal átitatva.
Megtudtuk, mi kell ahhoz, hogy legyen végre valódi magyar Nobel-díjasunk is, olyan, aki itthon él és alkot, továbbá akit mindenki elfogad magyarnak. Végül akár megkönnyebbülten fel is sóhajthattunk volna: de jó hogy most már a XXI. században vagyunk és átléptünk mindent, ami az előző periódusban Európát rongálta. Igenám, de a műsor egy származás alapján összeállított listával ért véget.
Ez Magyarországon, egy legális magyar újságban jelent meg, nem is olyan régen.
Szerencse, hogy az árpádsávék szerint kétes pedigréjű emberek neveinek felolvasását még egy szál zongora is képes volt elnyomni...