medwe-italiano Van nekem egy gyerekkori barátom, a Vittorio.
Eredetileg Győzőnek hívták, de az anyja lelépett egy olasz kamionossal és 9 évvel a disszidálása után egy hónapra vendégül látta az itthon felejtett fiacskáját.
A Zitáliát megjárt Győzővel ekkortól kezdve nem lehetett bírni.
Az addig szerény, csendes, visszahúzódó, jelentéktelen fiúcska nagyhangú, beképzelt figurává avanzsált, akcentusa lett és olasz szavakat használt.
A nyelvet ugyan nem tudta, nem is akarta megtanulni, de olyan jól hangzott a szia helyett, hogy "csáó bellisszima mijja", meg hogy onnantól ő lett az iskola sztárja és az olasz ügyek szakértője. Le is ugatott rendesen mindenkit, ha kellett, ha nem.
Olykor a tanárokat is kijavította, ha mondjuk az ókori Rómáról volt szó és nem talált rendben valamit.

Néhányan nagyon megutálták, de - mi meglepetés - a többség rajongva tisztelte.
Anyuka gyakran küldött cuccokat, ebből néha leesett ez-az a többieknek is, később Vittorióból komoly seftes lett. Akkoriban a sok hülye még egy üres olasz sörösdobozért is képes volt pénzt, vagy komoly cseretárgyat adni.

Az élet messze sodort minket egymástól, el is felejtettem mindazt, amit Vittorio képviselt, míg az elmúlt évtizedben vissza nem köszönt.
Nem a Győző gyerek, hanem a mentalitása.

A nyomorult honfitársak kioktatása olaszból és a nulla tudással járó hatalmas arc.

Mások Hollandiában, Spanyolországban, Ausztriában élnek, de nincs bennük akkora kultúrfölény és nem akarnak egyfolytában másokat alázni - csak akik Olaszországból tudnak valamit.

Találkozni velük az olasz éttermekben, de a legsűrűbben a neten nyilvánulnak meg.
Olasz vacsorák leírása, olasz ételek receptje - és ki sem fogyunk a mindentudó szakértőkből, akik pontosan tudják és csupa nagybetűvel teszik közzé, hogy EGY OLASZ SOHA nem eszik répát zellerrel, SOHA NEM veszi balkezébe a kiskanalat, SOHA NEM pödri meg a szemöldökét evés előtt - és hogy is mer megszólalni az a tudatlan stronzzo, aki ezzel nincs tisztában.

 

Tele vannak a receptoldalak IGAZI OLASZ leírásokkal, ORIGINAL ITALIANO mindenfélével, egy gyakori pizza vagy spagetti, egy minestrone számtalan eltérő receptúrája létezik, de a legtöbb úgy tudja, hogy Ő AZ IGAZI OLASZ, a többi csak szánalmas és silány kísérletezés.

Nos közlöm minden érintettel, hogy ennek vége.
Mától mindenki (még Gianni Annoni is) elmehet a sóhivatalba, ugyanis

ÉN VAGYOK AZ IGAZI OLASZ!

És a nejem is. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy egyedül mi készítünk VALÓDI OLASZ pizzákat és tésztaételeket. Autentikusabbak vagyunk mindenkinél, hiszen többször kajáltunk a digóknál, gyakran van pizza vacsorára és nem csak hogy olaszrizlinget iszunk hozzá, nem csak úgy ejtjük a pizzát, hogy "piccá" - és lenézünk mindenkit, aki két zével mongya, hanem ami mindennél fontosabb:
a Vittorio az én barátom, a többiek nem is ismerik!

 

Naugye!

Így próbáljatok a jövőben olasz recepteket firkászni!
Szánalmasan ácsingózó nyomoroncok!

 

 

és még valami:

ha már IGAZI OLASZ vagyok, akkor nesze nektek egy IGAZI OLASZ spaghetti alla carbonara

 

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr581793672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macskafaraok 2010.02.27. 09:26:58

Mi is így érezzük! xD
Koós is lehet olasz…

orient 2010.02.27. 12:36:27

nagyon király vagy. Csatlakozom a fan clubod-hoz! :)))

Mikor USA-ban éltem pár évet (nem sokat). Szétröhögtem magam azokon akik kint voltak mondjuk 5 éve és elfelejtettek magyarul, törték, nem emlékeztek szavakra: "what is this kerek? -Zsömle te barom"(hofi) effektus :))

Feleségem sem magyar, tehát éveken keresztül alig találkoztam magyarral (otthon, munkahely is angol volt). Csak ha szüleimmel vagy testvéremmel beszéltem, vagy esetleg RITKÁN magyarr filmet néztem.

Kijelenthetem ugyan úgy beszélek magyarul mint gyerekkoromban. Árva büdös szót sem felejtettem el. Mindent értek, soha sem keresem a szavakat, Még akkor sem ha hónapokig nem használtam esetleg.

Testvérem 25 éve él münchenben. Hasonló a történet csak NO-ban. Ugyan úgy beszél Ő is magyarúl mint régen Ő sem felejtett semmit sem.

Mindenki aki megjátsza a "hogy is mondják magyarúl..."-t az menjen a büdös francba, színjáték és árva büdös szó sem igaz belőle.

ANYANYELVET NEM FELEJTÜNK EL!SOHA!

(ha igen akkor, hogyis mondják? -retarded...:)))))))

Nincs fan club-d? Komolyan csatlakoznék! :))

insert_click · http://www.kutyapoint.hu/ 2010.02.27. 14:00:21

@orient: retarded :D baazzz ezért megérte elolvasni ezt a postot :)

egy régi barátnőm él kint évek óta az usában, francia férje van, nincs kint magyar ismerőse. nemrég itthon volt, de nem volt semmi gondja a magyar nyelvel.

farki 2010.02.27. 16:05:56

Egy rokon él Kanadában vagy 30 éve, utóbbi időben minden nyáron itthon tölt úgy 1 hónapot. Nála tényleg elvétve előfordul, hogy egy ritkán használt szó nem ugrik be neki, illetve a hangsúlyoknál zért picit hallatszik, hogy sokat beszél angolul :)
De a legjobb: egyszer hallottam álmában beszélni: angolul magyarázott valamit, teleszórva káromkoással, de ez utóbbit már szigorúan magyarul - és ízesen :D

farki 2010.02.27. 16:07:05

még jó, hogy semmit nem írtam rosszul - no comment :P

2010.02.27. 18:29:07

Érdekes. Nekem egész csomó ismerősöm van, akik itthon laknak Magyarországon, és mégse tudnak magyarul beszélni. Lehet, ki kéne küldeni őket külföldre pár évre? Annyi előnye mindenesetre lenne, hogy nem hallanám őket. :)

limbekcs 2010.02.27. 21:12:32

az olaszrizling fájt :)

Molnár Péter · http://farkastanya.blogspot.com 2010.03.01. 08:12:59

@limbekcs: pedig jó poén... :o)))

Emlékszem, mekkora purparlé - ezt hogy is mondják magyarul? - kerekedett ebből, a medwe.hu-n annak idején.

Idevágó rövid történet:
Főnököm olasz. (Szárd az eszemadta. És eredeti szakmája szakács.)
Na most: én egy Itáliába férjhez ment hölgy, nálunk megjelent szakácskönyvében azt olvastam, hogy olasz háziasszony s o h a nem használ egyszerre vörös- és fokhagymát. Vagy az egyik, vagy a másik. De Roberto - a főnök - ezt nem olvasta.
Készült a mártás a tésztához, olaj, fokhagyma, vöröshagyma, miegyéb... Mondtam neki, mit olvastam én az olasz háziasszonyokról, meg a hagymákról. Nézett rám, mint néger az üveggyöngyre, aztán összeszedte csekélyke magyar tudását, és azt mondta - idézet szó szerint:
- Te hülye vagy, bazmeg?

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.03.01. 08:37:05

@Molnár Péter: Egy Olaszországba férjhez ment hölgy azonnal felveszi a kapcsolatot az összes többi olasz háziasszonnyal és alaposan kikérdezi mind a 12 milliót. Akinek nincs annyi ideje, az reprezentatív mintát csinál az 58 milliós lakosságból és csak utána gyártja le az "egy olasz SOHA" kezdetű posztulátumokat.
Mert a birka olasz nép MINDENT egyformán csinál.
Legalábbis egy jólértesült magyar hölgy konyhájából nézve...
Ezt én is csak azóta tudom, mióta olasz vagyok!

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.03.01. 08:47:22

@orient: Köszönöm, ilyen club még nincs, de mióta olasz vagyok, már többször eszembe jutott, hogy kellene csinálni egyet. Vagy kettőt. A másodikba csak olyan olaszmagyarok léphetnének be, akik még nálam is jobban tudnak mindent a pastáról! :-)
süti beállítások módosítása