Isten őrizz, hogy visszasírjam azt az időt, amikor a kereskedelmi média itthon csak az imperialistáknál kötelezően elítélendő elhajlásként  volt ismert.
Mégis olykor nagyon hiányolom az olyan nagytudású, tájékozott és nyelveket beszélő újságírókat, mint Csák Elemér, Hável József, Kulcsár István, Kalmár György, Bernát György, Ritter Aladár, Róbert László, hogy csak néhány nagyágyút említsek, akik egymaguk többet tudtak, mint ma egy egész rádiócsatorna és nem számított, hogy szépen beszélnek-e..

Méginkább hiányzik egy korábban igen jól működő szűrő: a mikrofonengedély.
Amit csak azok kaphattak meg, akik tudtak szépen, tisztán, folyékonyan, magyarul beszélni. 
Volt persze néhány fura kivétel akkor is, hogy az egyik legsúlyosabbat említsem, a Magyar Rádió Sportosztálya jóvoltából naponta megszólaló és bántóan selypítő Radnóti László, de ő ritka kivétel volt - míg mára azok vannak kisebbségben, akik régen kapásból megkapták volna a mikrofonengedélyt.
Osztódással szaporodnak az éterben a beszédhibás, tehát szerintem az elektronikus médiában megszólalásra ALKALMATLAN szakik.

A selypítő-raccsoló emberek helyzete nem reménytelen, arra garancia a logopédia, mint működő és folyamatosan fejlődő tudomány, továbbá Zoltán Erika énekes és a néhai Albert Györgyi rádiós újságíró, akik kabaréba illően voltak pöszék - és képesek voltak megtanulni az sz hang helyes kiejtését, meg elég igényesek ahhoz, hogy vállalják ami ezzel jár.

Most, amíg e sorokat írom és a háttérben a Kossuth Rádió 30 perc alatt a Föld körül című műsorában egy borzalmasan pösze nőt hallok, (de legalább a Michigan állam nevét helyesen misigennek ejti) előtte pedig a Déli Krónikában beszélt a nemrég feltűnt Dull Szabolcs, aki a spéci kántálása mellé rettenetesen selypít, ráadásul a problémásss s hangokat kissssé kényesssskedve meg is nyomja.

A Magyar Rádió sportosztályát a raccsoló Lantos Gábor vezeti, beosztottja, a régi bútordarab Sipos János pedig selypít.
Rettenetesen randán beszél a két legsűrűbben hallható bemondó, Mátyus Kati és Szakonyi Judit, bár rajtuk szerintem a legtehetségesebb szakember sem tudna segíteni, az ő közszolgálati alkalmazásuk a magyar nyelv iránti merénylet.

 

Nem kifejezetten beszédhiba, csak vájtfülűek számára bosszantó naponta hallani, hogy "esz a magánhangszó, én Szikra Susa vagyok", de ennél is rosszabb minden szó, ami Berek Patrícia szájából elhangzik.
A furán kántáló krónikás minden szót külön kimond, a t és g hangokat olyan nedvesen nyomja meg, mintha épp a bizgentyűtyüttyösi kacsaúsztatóban pacsálnánk.

 

A logopédus a közszolgálati tévében is találna munkát bőven.

 

A hétköznap esténként jelentkező Az este című politikai műsorban látható-hallgató Mészáros Antónia szép és okos, de kicsit pösze és nagyon selypít.  Egyszer Bolgár György élő egyenesben védte egy betelefonáló hallgatóval szemben, épületes vitájuk nagyjából ilyen volt: - Mészáros Antónia beszédhibás. - Nem az! - De az! - De nem! - De igen!
Szerintem is igen.

 

Nála valamivel ritkában szerepel Hegedűs Judit, aki a híradó kevésbé fontosabb kiadásaiban birkózik az s és a z hangokkal. Rajta néha meglátszik a logopédus küzdelme, de a problémás hangokat akár egy mondaton belül is képes háromféleképp ejteni. Amikor megfeledkezik magáról, még a felső ajkának a jobb sarkát is felrántja egy s hang kedvéért én meg ezt nézem és nem tudom, hogy mit mondott szegény.

 

Baló Júlia puha tiéjts hangjai még Sir Richard Burtonnek is feltűnhettek volna, ám az ő szereplésében sokkal érdekesebb volt, hogy vajon tényleg leesnek-e egyszer a túlszínezett, húsos ajkai - ugyanis úgy tűnt, hogy egyszer ez megtörténik. Lehet hogy meg is történt, azért nem látni őt mostanában?

 

Hogy családban maradjunk: Baló György beszédére akár egy egész szakmai kongresszus épülhetne, ahol az állatorvosi ló mintájára ő lehetne a logopédiai Gyuri. Az 1980-as moszkvai olimpia idején láttam-hallottam őt először, akkor kiáltottam fel, hogy "atyagatya"  és vessenek a mókusok elé, még mindig itt tartok.

 

A kereskedelmi médiában mindenki úgy raccsol, selypeg, röfög és pöszög, ahogy neki, vagy a futtatójának tetszik.
Az én adómból működő közszolgálati médiának viszont kutya kötelessége lenne a szép magyar beszéd ápolása, elsősorban úgy, hogy a beszédhibás munkatársait addig nem engedi mikrofon elé, amíg a logopédus azt nem mondja, hogy tökéletes.

Megérjük valaha?
 

 

  

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr491796868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buzzword 2010.03.01. 22:47:23

Féltem, hogy Baló, a hangfegyver nem kerül fel a szégyenfalra. A fiatal "tehetségek" jelenléte még csak-csak megmagyarázható, de vajon Gyuri bácsit miért nem száműzték a SOTE valamelyik laborjának polcára?

blizma 2010.03.02. 18:53:17

Az összes említett közül Róbert László raccsol(t)a legjobban.Csak az igazság kedvéért.

kicsibuta 2010.03.08. 17:21:53

Én akkor örültem igazán, amikor Barabáhjs Éva végre elhúzott egy kerehjskedelmi kanálihjshoz. Tragikus, mennyire selypít.

xila 2010.03.14. 19:27:12

Szüleimtől tudom: az első bekezdésben említett szakemberek mindegyike beszédhibás volt. Szepesi György is !!!- mégis remek.
B.J.-t egyébként többször látom - arra lakom :) - nem is színezi az ajkait, szép ő smink nélkül is, ma is.
B.Gy. pedig a szakma egyik legkiválóbbja...Mészáros A. beszédhibája sem zavaró, mert nála is a mondandója tartalmára figyel a néző. Ráadásul: említettek több nyelven beszélnek!
Amúgy Friderikusz beszédhibája sem érdekli a nézőt. A világ legjobb tv csatornáin sem a logopédusok gyöngyei láthatók-hallhatók

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.08.09. 18:25:45

@xila: eddig ez az év kommentje!
Nehéz lesz überelni.
Vagy inkább lehetetlen.

Soto 2011.12.18. 22:08:50

Ki ez az úr, aki "az igazi medwe" néven ír? Végre valakinek van füle és meghallja a nyelvrombolást és a bűncselekmény határát súroló szakmai dilettantizmust, ami a tömegkommunikácóban tombol.

Az adófizetők pénzéből működő közszolgálati médiumokban olyan emberek szólalnak, akik Körmendy László idejében nemhogy mikrofon közelébe, de a Magyar Rádió portájáig sem jutottak volna el.

Hála istennek vannak most is kiváló személyiségek, pédául Auth Magda, Acél Anna, Varga János, Sári László, Bősze Ádám, Török Annamária.... De már nem az általuk képviselt tehetség és szakértelem a jellemző. Régebben a Magyar Rádió a szép magyar beszéd szentélye volt. Most viszont az exibicionista szerkesztők többsége a magyar beszéd artikulációs bázisától, ereszkedő dallamvezetésétől idegen hanglejtéssel beszél, értelemzavaróan tagolják a mondatokat, rosszul ritmizálnak, a mondatvégeket kunkorítják és elnyújtják, mint a rétestésztát.
Ráadásul a többségük képtelen helyesen képezni a sziszegő hangokat: selypít, pösze, raccsol, mekeg-makog és monoton ritmusban, azonos hangmagasságon hadar.

Föl nem foghatom, hogy a rekontra tehetségtelen Nánási Garbriella, Kádár Dóra és a többi nyelvgyilkos egyáltalán hogyan mer megszólalni a kiváló Auth Magda mellett. A Magyar Rádió notabilitásainak nincs füle? Mit csinál az úgynevezett Mikrofonbizottság?

Bővebben a "Magyar médiarendszer: a mennyiség forradalma, a minőség bukása" című dolgozatomban.

www.scribd.com/doc/46958791/Magyar-mediarendszer-a-mennyiseg-forradalma-a-min%C5%91seg-bukasa-A-Nemzeti-Media-es-Hirkozlesi-Hatosag-felel%C5%91ssege

monoxid 2012.02.07. 11:07:02

@Soto: Ebben nagyon nincs igazad! Aczél Anna ui. borzasztóan raccsol. És még valamit az egészhez (alapvetően igaza van Medwének is, kár, hogy a saját írása is tele van hibával; elolvashatná mielőtt közrebocsátja!): nemcsak rosszul hangsúlyoznak, intonálnak stb. mai köznyelvrongálóink, hanem egyetlen értelmes mondatot se tudnak elmondani egyfolytában, hibátlanul, szóismétlés, -korrekció nélkül. Az alanyi-tárgyas ragozásról fogalmuk sincs, ami pedig nyelvérzékünk egyik alapja lenne. (Valszeg nem olvassák el előre, amit mondaniuk kell, s lehet, h az írott szöveg is tele van hibával?)

monoxid 2012.02.07. 11:19:07

@monoxid: helyesen Acél Anna a neve, bocsi! (más szemében a szálkát...)

Hajnal Gyula 2012.05.22. 11:39:59

Rettentő nagy elkeseredettség lehet benned kedves medwe, és úgy árad az írásaidból, mint egy nyitva felejtett vízcsapból a víz. Akkor tartanálak hitelesnek, ha nem bújtál volna álnév mögé, és vállalnád magad. Honnan lehet tudni, hogy te mennyire selypítesz, dadogsz, hörögsz, esetleg hadarsz? Felesleges reklamálnod a fent említett személyek ellen, mert minden ember rendelkezik jellegzetes hangképzéssel, és ettől lesz igazán sajátos a beszéde. Az egyik legszebben beszélő nép a vajdasági magyar. Pont attól szép, ízes a beszéde, mert nem sablonnyelven beszél. Elismert nagyjaink jellegzetes beszédtechnikát alkalmaztak és csak az irigyeik találták őket beszédhibásnak. Netán itt is arról van szó? Üdvözlettel: Hajnal Gyula.

monoxid 2014.08.24. 10:35:48

Kedves Hajnal úr, az igazi medwe nem biztos, hogy nyilvánosan csillogtatja beszédtudását, míg az említettek hivatásos bemondók ill. riporterek, akik nap mint nap rongálják a felnövő generáció nyelvi mintáit. Mátyus Katit azért megvédeném, mert székelyes hanghordozásáért nem szoktuk megróni Oláh-Gál Elvirát, vagy a palócos Reisz Andrást sem. Nagyobb baj, hogy az idegen tulajdonnevek (Duisburg, São Paulo, Van Gogh) helyes kiejtését nem képesek megtanulni. Akkor sem, amikor egész nap az aktuális események kapcsán számtalanszor esik szó róluk. Hol van már Fischer Sándor, Montágh Imre igényessége?