A matematika sosem tartozott az erősségeim közé, de ha jól számolom, akkor e szavakkal fél tizenegy után négy perccel lehetne pontos időjelzést adni.
Egyszerűbb lenne úgy, hogy huszonkét óta harmincnégy perc, még egyszerűbb, hogy fél tizenegy múlt négy perccel.

Csakhogy.

Mindez nem vicc és sajnos nem is a Rádiókabaréban hangzott el, hanem tegnap este a közszolgálati Kossuth Rádióban. Aki kételkedik, bátran hallgassa meg a rádió hangtárában, a 22 órás Krónikára kattintva hívható elő és 22:19:36-nál hallható.

Mátyus Kati Mátyus Kati.
Így hívják e csodaszép hölgyet, aki még bőven a szocik idején került a Magyar Rádióba és valamit nagyon tudhat, mert népszerű, mert sokan ajnározzák őt internet-szerte, sőt, valamelyik tévéújságban már címlaplány is volt.

 

Hogy miben áll Kati nagy tudománya, fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ő a magyar rádiózás egyik kormányokon átívelő gyenge pontja.
Amellett, hogy csúnyán és orrhangon beszél, rosszul hangsúlyozva, olykor érthetetlenül  olvas, még sűrűn bakizik is.
A fenti pontos időjelzés is tőle származik.
Negyed tizenegy múlt tizenkilenc perccel!

Elnézve a fotót, tényleg szép.
Csakhogy.
Katikát az én adómból fizetik és - mi fájdalom - a szépségét én nem tudom élvezni.
Én rádióhallgatóként hosszabb ideje szenvedek az ő mikrofon elé engedésétől.
Csak kérdem, nem lehetne-e inkább egy olyan bányarémet odaültetni, aki kellően utálja a kommunistákat, nem beszédhibás, szépen ejti a szavakat és érthetően hangsúlyoz?

 

Perszehogy oda lehetne, de miért nekem legyen jó, aki ezt az egészet fizeti, annak a bérével együtt, aki a döntést hozza és naponta látja a szépséget?

Persze Mátyus Kati egy fokkal még mindig jobb, mint szegény Szakonyi Judit, aki általában hétvégéken, így ma is a hírolvasással küzd.
Tessék ma belehallgatni bármelyik híradásba.
Egy fájdalom az egész, mert a hölgy orgánuma ugyan szép, de nem nagyon érti, amit felolvas. Ő is az előző nyócév terméke és helyette sem találtak senkit, aki korábban valamelyik fideszmédiában nyomult és alkalmas bemondónak?

Ne tessen már mondani, mert még elhiszem!
 


  lásd még ezt:

 

Logopédust a közszolgálati médiába!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr283307442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kvadrillio 2011.10.16. 20:16:09

tele vele a város meg a János !

Őt se HR-ES BÍRÁLTA EL, HANEM CSAKÚÚGY BETETTÉK A KEGYEIT ÉLVEZŐK.

A KÖZSZOLGÁLATI IS KEZD BULVÁROSODNI.

szígyen ...és undort vált ki.

Mária 2011.10.16. 20:19:04

Valamit mondania kellett, ha már váratlanul adásba adták.

Nemrég meg abból volt a balhé, hogy a műsorvezető csak ült bent némán.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.10.16. 20:21:35

Olvasd interneten a híreket, és akkor nem kell a zavaró bemondókat hallgatni a rádióban.

A Kossuth rádió amúgy is az olyan nyugdíjasok adója, akik nem értenek a nethez. Én legalábbis nem ismerek olyan fiatal embert, aki Kossuthot hallgat.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.10.16. 20:25:55

Nem, nem annyi volt az idő, én is hallottam:-) Széjjel röhögtem magam, de ez tényleg megér egy posztot? Az idő 10 óra 19 perc volt és belekeveredett. Az vesse az első követ, aki nem szokott hibázni.@spontan: Épp most vagyok 40 és a Kossuth-ot hallgatjuk peca közben, egész éjjel. Akkor nem vagyok fiatal? .-)

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.10.16. 20:27:51

Ja, és igen, ha lenne unlike gomb, ez olyan, de olyan szánalmas, hogy kettőt is nyomnék belőle.

aha, persze 2011.10.16. 20:28:54

Cigiszünet a "te adódbú finanszírozott" késő esti rádióműsorban:
-Te, mekkora poén lenne, ha a "fél múlt négy perccel" helyett azt mondanád, hogy negyed múlt 19 perccel? :D Úgyse tűnik fel senkinek se, hisz' mindenki tudja, pontosan mennyi az idő. :D Legalább nem unatkozunk, amíg ezen mosolygunk majd :)
-Oké, rendben :D

Megtette.

De volt egy ember, aki nem tudta, mennyi az idő. Csak azt, hogy az ő adójából (csakis az övéből) fizetik a vicces kedvű műsorvezetőt. És ez tűrhetetlen, tarthatatlan! Gyorsan meg is írta a blogjában a sérelmet.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.10.16. 20:33:28

@alfagumi.hu: pecázás közben elmegy közösségi informálódásnak, de ez egy speciális helyzet, nem olyasmi, ami a lakosság tömegeinek hétköznapjaira jellemző, ezért ebből nem lehet messzemenő következtetést levonni :)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.16. 20:39:11

Egyébként valóban, amennyiben jól megnézzük a fotót, látszik, hogy csupa kommunista.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.16. 20:40:27

...már a korából kiindulva sem lehet más.

micsoda? 2011.10.16. 20:46:40

Csak a Kossuth rádiót szoktam hallgatni. Az biztos sokat bakiznak, ami nem is akkora baj./ők is emberek/Ami nem tetszik, hogy ritkán hallani bocsánatkérést. Szerintem a bocsánat v. elnézést kérni tisztelet a hallgatónak. Igaz mi hamar elfelejtjük a hibás beszédet, a kollegái, no meg a főnőkei soha!!

zsebatya 2011.10.16. 20:47:23

medwe drága, nem tudnál más hátteret, meg betűt adni? kifolyik a szemem.

Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2011.10.16. 21:00:39

az ilyen balfaszok mit keresnek az index fooldalan ?

Gatinho 2011.10.16. 21:03:56

És ha bakizott, vagy szándékosan bedobott valamit, ami szerinte kicsit vicces (bár szerintem nem az), akkor mi van?

Ugorjunk kérem!

bloodhound v2.0 2011.10.16. 21:05:05

@spontan: pedig én fiatalnak tartom magam a 32 évemmel, és csak a kossuthot hallgatom a magyar rádióadók közül, bár az is lehet, hogy csak az öregedés következtében (is) kialakult elhülyülés jele, hogy 32 évesen fiatalnak gondolom magam... :)

egyébként mátyus meg biztos csak fáradt volt 22:19-kor, és elkezdte mondani, hogy negyed tizenegy, aztán ránézett, az órára, és automatikusan mondta, hogy 19 perccel, nagy cucc, megért egy fikázós posztot, gratulálok, ennél nagyobb bajod az életben ne legyen ember, b+.

egyébként meg tényleg nagyon jól néz ki ez a nő.

lesifotos_szh 2011.10.16. 21:18:29

A hölgy gondolom be akarta mondani az időt és azon járt az agya, hogy huszonkét óra tizenkilencet, vagy negyed tizenegy múlt négy perccel-t mondjon. És amikor beszélt ránézett az órára és így lett az általad kifogásolt mix (4 helyett 19-et mondott). De ez nem butaság, primitívség, hanem egyszerű baki.

Ugye te még soha, sehol nem bakiztál?

zsoltix 2011.10.16. 21:19:34

Gyűjteni kell az anyagot a 2,5 hónap múlva esedékes szilveszteri műsorra.

lesifotos_szh 2011.10.16. 21:22:03

@spontan: 34 vagyok és az autóban Kossuth rádiót hallgatok. Vas megyében ez az egyetlen hírrádió, ami fogható. (Ja, most már van Katolikus rádió is, de mivel messze áll tőlem minden vallás, így érthető, hogy nem azt hallgatom.)

Sajnos az elmúlt időszakban a Kossuthon is teret nyertek a keresztények és múltkor Makovecz kapcsán kerek-perec kifejtették, hogy csak az a jó ember, aki hisz Istenben... :I

spontan · http://erdekessegek.info 2011.10.16. 21:23:43

@lesifotos_szh: ha ez az egyetlen hírrádió, ami fogható, akkor érthető

Én arra az esetre gondoltam, amikor van több választási lehetőség is.

lesifotos_szh 2011.10.16. 21:25:54

@spontan: Még a netrádió is kilőve a kocsiban, mert 3G csak a nagyobb városoknál van, a mobilnet pedig az Őrségben szinte teljesen halott dolog. 0,5 kb/sec...

zsoltix 2011.10.16. 21:35:09

@lesifotos_szh: Mióta megszüntették középhullámon, itt már nem fogható, de addig hallgattam néha a Kossuth alternatívájaként. Elsősorban nem a vallási műsorokat, volt (van?) rajta egyéb is.

Rák Attantam 2011.10.16. 21:38:11

Szánalmas. (nem a Mátyus Kati)

Csak szólok, hogy a zeemúútnyócévből másfél már a fidesz számláját súlyosbítja.

"az én adómból..." - megnézném én azt az adóbevallást, de úgy gondolom, hogy igencsak vonakodnál posztot csinálni belőle. ;)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.10.16. 21:40:11

Szerintem a pontos idő közlésének efféle módja rendkívül ódivatú és modoros, az embernek fejben mindenféle trükköket kell alkalmaznia ahhoz hogy megfejtse valójában mi a fenét is akartak mondani. Be kell vezetni a normális és egzakt pontosidőt, azaz: huszonhárom óra nyolc perc. Ebből mindenki tudni fogja hogy mennyi az idő.

Éhes_ló 2011.10.16. 21:44:27

Tragédia az orgánuma és a beszéde is.
A nagy öregekre szégyen ez a nő a mikrofon megett.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.10.16. 21:46:17

Végülis azt is mondhatta volna, hogy a pontos idő pálcika, pálcika, kisszék hóember... 11:48

Tapogatott Kukorica 2011.10.16. 21:49:38

"Csak kérdem, nem lehetne-e inkább egy olyan bányarémet odaültetni, aki kellően utálja a kommunistákat"

A második felében van a válasz, hogy miért nem. Ezért maradt cociknál is, ezért marad most is. Ügyesen nyal (de lehet, hogy mást is), az meg pont elég a pártnak. Kicsit bakizik, azt meg pontleszarják, lényeg, hogy barna legyen a nyelve vége.

Mr Garrison 2011.10.16. 21:58:53

Leszarom. Nem hallgatok Kossuth rádiót. Teljesen felesleges lenne az idegeimet borzolni. Inkább hallgatok Civil rádiót. Ott ingyé "melóznak" a műsorvezetők és a bemondók és mégse mondanak ekkora marhaságokat mint a Kossuth-ban minimum havi fél milláért.

Kandabula 2011.10.16. 22:18:05

Az orrhang most menő. HírTV?
Volt az a vicc:
- Ne eem ve ve vettek fe fe fel a rá rá rádióban be be bemondóna nak!
- Oszt miért nem?
- Me me mert ne ne nem va va vagyok pá pá pártttag!

Bélám 2011.10.16. 22:38:16

Szerintem is szánalmas amit ide löktél.
Ebbe is a politikát viszed bele, te ostoba? Ez a nő elért valamit és nagyon kellemes az orgánuma, szerintem jó hallgatni a beszédét.
A Fidesznek meg nyald ki a valagát!

Bélám 2011.10.16. 22:42:04

Még annyit: más hibáját cikizni menő a köreidben és te biztosan nem rontottál el semmit. Talán még az ütemet sem véted, amikor tapsolsz a Viktor beszédén.

h_m 2011.10.16. 22:45:54

De jó ilyeneket olvasni, hogy nem csak engem irritál veszettül a kossuthon hallható színvonaltalanság.
41 évesen nem érzem magam öregnek, de mégis rendszeresen hallgatom.
S elképesztőnek tartom az állandó megszólalók jelentős részének logopédiai sérüléseit.
Csattogó protkók; Khránitzh Bhalházsh langymeleg hehezetei; Philippinyi Éva phontoskodó, modoroschkodó semmitmondóskodásai; de M. Katikával sem a negyed múlt 19 perccel a legnagyobb gond, hanem az erőltetett fejhang (egyébként még az is lehet, hogy kellemes orgánuma lehetne, ha a felolvasós hangját közelítené a beszédhangjához; Berek Pattinka műparaszt műtájszólása is megérne egy misét; meg az Ádzs Gábbor-féle zöngésítés (jellemző, hogy a kossuthon nincsenek zöngétlen hangok); vagy a külföldi tudósítóktól átvett, ide-oda énekelt kérdő hangsúlyok.
Úgy gondolom, hogy a közszolgálati rádióban alapvető fontosságú lenne, hogy logopédiai problémákkal ne nagyon szólaljanak meg. Bár a dologban erősen ludasak szerintem a hangmérnökök is, akik suttogós hangerőre állítják be a mikrofonokat s technikával (asszem kompresszornak hívják) állítják be az állandó dinamikai tartományt - suttogva viszont nem lehet normálisan formálni a hangokat (s a "zöngésítés" is emiatt van).

De a legnagyobb gond mégiscsak az értő olvasás képességének hiánya: merthogy ezt minden beszédhibás is meg tudná tanulni, ez nem veleszületett adottság. Az említett Szakonyi néni például oly mértékben tudja önkéntelenül is átértelmezni a leírt szöveget, hogy néha tényleg gondolkozni kell, hogy ez a hír most akkor miről is szólt.

Monçada bíboros 2011.10.16. 22:53:13

A kormány és a mi.elnök szóvivője sokkal nagyobb baromságokat mond. Azok után, ez már fel sem tűnik nekem...:))

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2011.10.16. 23:00:49

"most már csak blogolok, ha épp úgy tartja kedwem"
De minek...

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2011.10.16. 23:45:51

Ja, és egy huszonötéves székelyudvarhelyi csajszi tuti a komenisták szekértolója volt mindigis :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.17. 00:04:01

Ortutay Dóra volt a régi Slágeren a bakikirálynő.

Minden nap bakizott. Volt olyan nap, hogy minden hírekben.

serwer 2011.10.17. 00:04:20

Érteni vélem a poszt lényegét:
Aki nem tud rendesen magyarul, az takarodjon a közmédiából.

Ez elfogadható szerintem.

béla a görög (törölt) 2011.10.17. 00:08:43

"A matematika sosem tartozott az erősségeim közé"

Hát igen! Ezért írtál ennyit egy semmiről, szépen feltupirozva, politikát belevive, provokálva.

Zombi.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.10.17. 00:22:53

@h_m: az a bizonyos mise már megvolt, ott a link a poszt végén. Örülök hogy nem csak engem zavar a közszolgálati rádió igénytelensége.
Azt hogy nyílt pártpropaganda dől belőle, megszoktam, ahhoz elég régen rádiózom, viszont elvárom, hogy a legordasabb hazugságokat is szép magyar nyelven, tisztán kiejtett hangokkal és tökéletes hangsúlyozással olvassák be.

@serwer: valami ilyesmire gondoltam, azzal kiegészítve, hogy ha már azok, akik a kormányra kerülésük esetére a minden-jóra-fordítását ígérték, azok a többi ígéretük beteljesítése után tartsák be ezt is, különben nagyot fogok csalódni bennük!
:-)

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.10.17. 00:28:27

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: egy kereskedelmi rádió annyit bakizik, amennyi jólesik neki és amennyi reklámozó fenntartja.
A közszolgálati adót viszont a mi adónkból tartják fenn és nagyon nincs rendben, hogy elfogadható beszédre alkalmatlan dolgozókat engednek mikrofon elé.

@Rák Attantam: szerintem senkit nem érdekelne az, amikor te megnézed az én adóbevallásomat, tehát ebből poszt sem lenne, de csendben megjegyzem: én annyi adót fizetek, amiből nem egy rádiós, hanem egy egész osztály megél.

Sákif za morro? 2011.10.17. 01:00:18

@az igazi medwe: Gondolj arra, hogy a hölgy fizetését a Protexin reklámbevételéből fedezték! Egyébként irigyellek, szerencsés ember vagy, hogy ilyen problémáid vannak! Megjegyezném azt is, hogy az idő drága dolog és irtó pofátlanság más idejét lopni. Javasolnám, hogy vásárolj magadnak egy Erika írógépet és azon blogolj magadnak!

figyeloe 2011.10.17. 01:32:24

Erős a gyanúm, hogy te egy korábban kirúgott, esetleg évek vagy évtizedek óta "méltánytalanul" mellőzött valaki vagy.

Ha életedben egyszer odaengednek, hogy felolvass egy kétperces híradást, nyilván orgazmusod lenne. Csakhogy azt a két perced rajtad kívül senki más nem élvezné.
(Ha engedték, nyilván nem véletlen nem vagy már ott.)

S ha már rádiósokat szapulsz vég nélkül, legalább tisztában lehetnél a "pontos időjelzés" szakmai jelentésével.

teng-leng 2011.10.17. 01:56:31

Egy olyan országban ahol egy Verebes színész lehet, ott egy Mátyus Kati simán jó bemondónak…

Akvyr 2011.10.17. 02:35:45

És akkor mi van? Most komolyan?
Azokban a csodálatos időkben, amikor a politikai vezetők száján csak a híg fossal kevert mellébeszélés jön kifelé, és az államfőnk úgy védi a helyesírást, hogy közben diszlexiás+ostoba, TÉNYLEG felháborodik valaki azon, hogy egy rádiós lány nyelvbotlással mondta be a pontos időt? Vagy ez ilyen poén blog?

kpityu2 2011.10.17. 06:09:41

A te adódból? Mivel is keresed a kenyered tulajdonképpen?

GeorgeousGlory 2011.10.17. 06:49:21

a poszt szánalmas és jó lenne tudni kinek nyalod ki a fenekét azért,hogy ide a zindexre felkerüljön.nincs nagyobb probléma az országban amiről irni tudnál köcsög?

CommentR 2011.10.17. 07:00:00

Elsőre úgy gondoltam, hogy részletesen megmagyarázom a posztolónak, ami nyilvánvaló. De a bejegyzésből kiderült számomra, esélyem sincs rá, hogy megértse. Ezért csak röviden összefoglalva: a postoló egy idióta...

magyar ember teli szájjal 2011.10.17. 07:09:21

Szerintem ha a posztjára teljesen alkalmatlan, az már elég ok arra, hogy a helyén maradjon, vagy hogy előléptessék. Más magyarázatot nem kell itt keresni.

fehéregér 2011.10.17. 07:20:43

Mátyus Kati orgánuma valóban borzalmas, ha véletlenül néha még hallgatok Kossuth rádiót, ha őt hallom, kikapcsolom. Rettenetes ez a nazális hang, de van egy olyan hírolvasó is (nem tudom a nevét) aki úgy olvas kb. mintha egy kisiskolás Donászi Magda versét szavalná.
A kommentelők elképesztőek, a posztolónak ugranak neki, pedig tök igaz amit írt. Reménytelen egy ország vagyunk.

venszivar 2011.10.17. 07:29:21

A 80'-as évekbe a Cseke Lászlónak kedvenc beszólása vóót, hogy pl.: három óra múlt tízen három perccel a másképp gondolkodóknak fél négy lesz tizenhét perc múlva.
Annak a Cseke csákónak is vóót egy orgánuma s akkor MOST tán az is KIDERÜLT, hogy egy BEÉPÍTETT KOMMUNISTA VÓÓT ?!!
Mindig tanul a hülye, mert neki van még mit......
Különben, már azt sem hittem, hogy van még Kossuth rádió....!!!

indapass90210 2011.10.17. 07:42:30

Mikor született Mátyus Kati? Első ránézésre erősen suna+.

Trackback 2011.10.17. 07:47:47

A mindig örök "elmúlt nyóc év" dumához annyit, hogy abból másfelet már a Fidesz tevékenykedett. :) No persze ez a duma nyolc, tizenöt, és kilencven év múlva is mindig aktuális lesz valakinek.

MosoMasa 2011.10.17. 07:58:14

Valamivel régebb óta hallgatok rádiót asszem. Ilyen és ehhez hasonló pontos idő jelzéseket elég sokszor hallottam már.
Nincs ebben semmi, nyilván meg van az oka miért sikerednek így.
Nade hogy ezt összefüggésbe hozni a politikával, és messzemenő következtetéseket levonni ebből...! Hááát...!? Az elég fura, mondhatni már beteges.

Buci-Bigyo (törölt) 2011.10.17. 08:06:04

Előbújtak a vén,kiélt :D harmincasok is, akik Kossuthot (is) hallgatnak.
Annyiban van igazsága a posztolónak,hogy az elmúlt évtized trendjének, a "fiatalítás"-nak a jegyében sok fiatal, de hangszíne, hangsúlyozása,"felolvasási képessége" stb. alapján tökéletesen alkalmatlan (nőci) került a rádióba.
" van egy olyan hírolvasó is (nem tudom a nevét) aki úgy olvas kb. mintha egy kisiskolás Donászi Magda versét szavalná" Szerintem tudom,kire gondolsz.Ha egyre gondolunk, azt a csajszit kifejezetten rossz hallgatni.
Rádióba olyasmi kell mint Aczél Anna.Orgánumban.
Az én hangom sem való a rádióba,bár bagóval mindenki hangja mélyül,de nem is képzeltem ezt soha magamról.:D

Buci-Bigyo (törölt) 2011.10.17. 08:09:33

Nekem a reklámok mennek az agyamra,mintha csak klimaxolók,emésztési gondokkal küzdők és halálos betegek hallgatnák a Kossuthot.:( Olyan gusztustalan hallgatni is.

ElPadre 2011.10.17. 08:23:21

@spontan: 36 vagyok, budapesti, és rádióból általában csak a kossuthot hallgatom (meg néha a petőfit, ha úton vagyok, és zenét akarok). tegyük hozzá: nem, a híreket nem onnan szerzem, arra ott a net. a kossuthot a riportműsoraiért (nem politikusokkal; a szociális, "emberi" riportjaiért, amik még mindig nagyon jók), a rádiószínházért, a kabaréért hallgatom. az, hogy mint hírforrás, számomra a kossuth megszűnt, nem jelenti azt, hogy a programok amúgy jó 80%-át kitevő egyéb dolgok ne lennének jók, sőt. a kossuth a kormány bedarálási kísérletei ellenére még mindig egy szinvonalas, jó adó, változatos programmal, csak a híreknél nem szabad odafigyelni. szerintem.

ernold 2011.10.17. 08:31:58

"Aki kételkedik, bátran hallgassa meg a rádió hangtárában, a 22 órás Krónikára kattintva hívható elő és 22:19:36-nál hallható."

A hölgy vélhetőleg álmos volt. Amikor bemondta az időt vélhetőleg nézte a digitális kijelzővel rendelkező óráját. Így mondhatta azt, hogy negyed tizenegy (eddig jól járt az agya) múlt 19 perccel (itt már hibázott, mert az órát nézte, és onnan az olvasta le, hogy 19 perccel.)

csoko20 2011.10.17. 08:37:22

Azért nem olyan mint amikor a miniszterelnöki szóvivő szerint egykulcsós adórendszer lesz, a kormányszóvivő szerint meg kétkulcsos:))

molaris 2011.10.17. 08:45:08

Volt idő, amikor a bemondók szép és helyes magyar magyar beszéde volt az etalon. De erre, már csak mi, öregek emlékszünk.

lyken 2011.10.17. 08:50:53

A Petőfinrendszeresen elnézik egy, másfél, néha két órával. Múltkor a gyerek reggelizett 7 után kicsivel, ment netről és közölte, hogy fél kilenc múlt.

tataugebu 2011.10.17. 08:58:14

Székely kérdi a fiát.
- Mennyi az idő?
- 10 perc múlva kilenc, Édesapám.
Kap egy marha nagy pofont.
- Ezt miért kaptam? - kérdezi a gyerek.
- Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mennyi lesz az idő tíz perc múlva!

mégsem én voltam? 2011.10.17. 09:03:18

Ritkán hallgatom a Kossuthot, inkább Klubrádió és Inforádió (bár a Klubrádió manapság egyre több zenét ad, az meg nálam kizáró ok).

Nemcsak a beszédhibák zavaróak, hanem a mondatszerkesztés bajai is. A magyarba át nem ültethető angolos tömörítés:

pl: "Beszéltek a találkozóról a hegyen." - ez azt szokta jelenteni, hogy a hegyen megtartott találkozóról beszéltek, és nem a hegyen beszéltek valami találkozóról, és ettől mindig kinyílik a bicska a zsebemben.

A legjobban eddig egy turista-műsort szerkesztő riporternő idegesített, sokáig az inforádión ment, aztán átment a klubrádióba, aki a hadarására úgy talált gyógyírt, hogy minden szót külön mondott.
áááááááá....

Kult 2011.10.17. 09:05:31

Irigylem a problémáit a posztolónak...

csárli hárper 2011.10.17. 09:08:32

abban az országban ahol egy smittpál a köztársasági elnök, ott nyugodtan lehet ez a leányka is bemondó a közszolgálati( megsúgom már rég nem az) rádióban.

JohnHenry 2011.10.17. 09:34:13

csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.

hogy a fenébe sikerült még itt is elmúltnyolcévezni?!

ha meg irónia volt, akkor kissé túl lett spírázva.

2011.10.17. 09:34:53

Azért ezt elég kurtán elintézted.
Ilyen felháborító, vérlázító ostobaság megért volna még pár ezer leütést.

Több hasonlóan színvonalas, értelmes, közfigyelmet igénylő poszt kéne a Zindex címoldalára.

chico 2011.10.17. 10:03:35

Khm. A Kossuth hírolvasóiról csak annyit, hogy mivel most már az MTI hírcentrumtól kapják a híreket, sokszor egy perccel adás előtt, esélyük sincs végigolvasni, mit is kapnak Élő Gábor csodálatos magyarsággal író (aki nem hiszi, olvasson MTI híreket ingyenes a regisztráció) és beszélő alattvalóitól. Van, hogy már csak olvasás közben derül ki, hogy értelmetlen, amit leírva kaptak, így azt élőben, csípőből kellene magyarítani és érthetővé tenni.
Hogy nem teljesen menthetetlen, ami elhangzik a Krónikában, az épp a hírolvasók rutinjának köszönhető. Ami meg a tartalmat illeti, háát, azért sem a Kossuth szakemberei felelnek már, hanem a Hírcentrum, szal azt tessen alázni a kedves hallgató közönségnek, és tiltakozó levelekkel elárasztani. Avagy felsőbb hatalmaknál (értsd: a miniszterelnökkel avagy Fidesz és a KDNP vezetéssel jó barátságban lévő ismerősök) lobbizni. Valamiért az még működik. Nem is értem miért....

VolksrodZoli 2011.10.17. 10:12:38

Bácsi bemegy a KERAVILL-ba . Reklamál, hogy nemrég vett egy kis zsebrádiót, és nem pontos benne az idő, mert a Kossuthon már harangoznak, de a Petőfin még nem mondták be, hogy dél van…

h_m 2011.10.17. 10:13:56

@chico: ennek ellenére az mtihírcentrum előtti időkben is ugyanígy nyökögtek; s a napjában negyedszerre olvasott hírek esetén is

tehát nem a blattolás a főgond.
mellesleg azt is lehet fejleszteni (meseolvasással szoktam gyakorolni - mondjuk épp eközben tapasztaltam, hogy vannak könnyedén olvasható szövegek és vannak olyanok, amik csak kattognak a szájban)

Cpt. Flint 2011.10.17. 10:31:32

@serwer: "Érteni vélem a poszt lényegét:
Aki nem tud rendesen magyarul, az takarodjon a közmédiából"

Nekem nem egészen ez jött le. És úgy látom a többségnek sem. Az, hogy valaki "nem szépen" (ki szerint is? ki ítéli ezt itt meg?) beszél, esetleg bakizik, az nem jelenti azt, hogy "nem tud rendesen magyarul".
és a komcsizás/fideszezés se volt elég ironikus az iróniához, úgyhogy sajna inkább komolyan vettem.
nem igazán tetszik tehát a poszt, bár a közrádióban (-val) valóban lenne mit tenni.

wattafilling 2011.10.17. 10:34:10

A tizenkilenccel tizenöt után jellegű beszólam szerintem nem akkora bűn, ha feltételezem, hogy elég jó hallgatóság-mérő.
Amúgy valóban vannak bakik - de messze nem annyi, amennyit akkor, abban a pár percben hallok, amikor véletlenségből valami "zene-csatorna" celeb-szpíkere mozgatja a szájszervét.
Jobban zavar, amikor egy-egy telefon-interjú végén se köszönöm/se köszönés, új téma.

histar007 2011.10.17. 10:34:16

Mondjuk tehetség kell egy pontos időelzést elrontani. Aminek a lényege, hogy pontos legyen. És időjelzés.
22 óra múlt 19 perccel, vagy negyed 11 múlt 4 perccel. Matematikailag.

Barázsos Varát 2011.10.17. 10:43:14

Fejétől bűzlik a köztársaság! Szimptomatikus, hogy ilyen, a közmegegyezéshez (azaz az iskolában tanult, az MTA által megfogalmazott nyelvi-helyesírási szabályokhoz) képest hibás magyarságú ember áll az ország élén, és ilyenekkel van tele a közszolgálati média is, nem csupán a rádió... Valóban, nem csak a bemondók felolvasási készségével van baj a Kossuth rádióban. Igenis zavaró, hogy az egyes műsorvezetők/szerkesztők/riporterek azt hiszik, a bulvárújságírással kell versenyezniük, amikor szóhasználatukban gyakorta lefelé térnek el az emelt, választékos köznyelvi regisztertől - bár lehet, hogy ez nekik már fel sem tűnik... Egyes riporterek pedig azt hiszik, hogy minden témakörhöz (és minden nyelven) értenek, és emiatt semmitmondó vagy tárgyi/kiejtési hibáktól hemzsegő összeállításokat készítenek (pl. M. Dénes Tamás). Mindemellett szerencsére azért akadnak még néha érdekes, hallgatható műsorok is a Kossuthon.

Bellagio 2011.10.17. 10:52:12

Medwe most fasz voltal. Ez legyen a legkisebb problemad az eletben.

TGabi 2011.10.17. 11:05:08

Ki hallgat Kossuthot a fiatalok közül? Én is - éljen soká a Rádiókabaré ;) ! (Mondjuk ennyiben ki is merült a hallgatható produkciók tárháza...)

csócspöts 2011.10.17. 11:06:02

aki ezen felháborodik nem lehet sikeres ember...
amúgy meg kedvencem: tv-ben volt, hogy több, mint 17 alkalommal törtek be vhova; az mennyi 18? 19? vagy 451? Ki is rúgattam az illetőt, mert tűrhetetlen volt

Rák Attantam 2011.10.17. 11:06:50

@serwer: "Érteni vélem a poszt lényegét: Aki nem tud rendesen magyarul, az takarodjon a közmédiából."

Nem, a poszt lényege helyesen:
"Aki nem tud rendesen magyarul és/vagy nem fideszes az takarodjon a közmédiából."

@az igazi medwe: Félremagyarázol. Megint. Szánalmas. Megint. (illetve még mindig)
Maradj inkább a hoteljárásnál és rádióhallgatás helyett nézz hírtévét. Ott mindenki tökéletes. ;)

egerészölyv 2011.10.17. 11:16:56

Te tényleg egy igazi medve lettél. Egy ilyen poén miatt akarsz valakit a híd alá küldeni?!

fordp01 2011.10.17. 11:28:10

a Kossuth cigaretta, nem rádió

is 2011.10.17. 11:29:22

@az igazi medwe: "azok a többi ígéretük beteljesítése után tartsák be ezt is,"

nem értem. az új kormány pont annyira tartja be ezt az ígéretét, mint az összes többit.

nyugtass meg: te tényleg valóban, komolyan komcsizol egy nyelvbotlás kapcsán. mert viccnek elég gyenge volna, pszichiátriai esetnek viszont legalábbis érdekes.

kovego 2011.10.17. 11:42:07

@Madarsky: főleg, hogy a következő bejegyzéshez az van írva, hogy "22:20 Sportvilág"

valószínűleg belekeveredett, és azt akarta mondani, h "negyed 11 múlt 4 perccel", de közben ránézett az órára, és azt látta rajta, hogy "22:19", innen jött a 19

azt nem tudom, hogy kommancs vagy sem ez a csaj, de ha igen, akkor ez legyen a kommancsok legnagyobb bakija!

garymoore54 2011.10.17. 12:09:19

Micsoda hülyeség már! Ismerek egyetemistákat, akik hallgatnak Kossuthot. Ha híreket akarok hallgatni, mindig a Kossuthra kapcsolok, meg az Infóra. Aki meg megrekedt a valamelyik hazai zenerádió százéves kínálatánál, az az ő baja.
Mátyus Kati: sokszor hallom őt napközben is, reggel is. Nekem az égvilágon semmi bajom vele, nem hallom, hogy orrhangja lenne, és az inkriminált szövegrész egyértelmű baki. Ebben a munkakörben (is) előfordulnak bakik, hibák. Istenem! Mindenesetre szépen kijött belőle, mert amit mondott, igaz volt! Ügyes!
Komcsizás: nagy az isten állatkertje!

Mad Mind 2011.10.17. 13:34:39

Kivégezni. A nyelvbotlás a mai világban megengedhetetlen. Szólok is Schmitt Pál nyelvésznek.

Mad Mind 2011.10.17. 13:38:37

Lemaradt még pár dolog. Egyik ismerősöm az első Orbán kormány alatt kezdett őrként dolgozni az egyik állami intézményben. Jött az új Orbán kormány és kirúgták, mert a szocialisták alatt is dolgozott őrként. Nehogy már az baj legyen, hogy valaki mert dolgozni az elmúlt 8 évben.
Szóval a posztoló egy fasz.

Dr.Agon 2011.10.17. 16:06:52

Na és azzal mi legyen, aki vérfideszes, de dől belőle a bárgyúság, és kibírhatatlan, énekős-duruzsolós orgánuma van (Csűrös Csilla)?
Mellékszál: meg fogom nyitni a "Logopédust Herbszt Ritának (útinform), most!" facebook csoportot.

h_m 2011.10.17. 16:49:16

@Dr.Agon: De mér' csak a Herbszt Ritának??

Logopédust a Magyar Rádióba!

aláírók: "Montágh Imre akciócsoport"
és a "Vacka Rádió Pöcs Zorka brigádja"

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.10.18. 18:17:40

@Bélám: :-) Respect. Én is így gondolom, szóról-szóra. Undormány egy poszt..

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2011.10.18. 18:21:27

@serwer: A bakizás nem ezt jelenti. Köze nincs a magyarul tudáshoz. Ezért is egy semmi poszt ez. Csak ide van okádva, teli politikai gyűlölettel. Ettől aztán a mondanivalója sem az, ami...Mert ha rosszul végzi a munkáját, hát oké..Ez azonban szimpla baki..Bolhából politikai elefánt, hogy a nyelve a fidesz seggében legyen...

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.10.20. 12:52:56

@alfagumi.hu: mellényúltál, barátom!
Nem kicsit, nagyon.
Vigasztaljon, hogy nem vagy egyedül.
:-)

csakb 2011.10.20. 13:55:27

Mátyus orrhangja az én idegeimet is rendesen cincálja, és sajnos be kell érni azzal, hogy rosszabb bemondók is vannak a Kossuthnál. Nem ő volt az, aki pár éve (talán 3-4?) kezdett a Krónikában, és egyetlen mondatot sem tudott felolvasni baki nélkül? Volt, hogy csak azért kapcsoltuk be a Kossuthot délben, hogy röhögjünk.

Farkas Erika szenvelgésével lehet még megőrjíteni. Ha leszíjaznának egy 24 órás, maratoni A hely elé, én foggal tépném fel a nyaki ütőerem, az biztos. :)

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.10.21. 16:29:18

No azért a liberális rádió sem panaszkodhat. Ki lehet az a zombi aki ma pl 2 órakor vezetett műsort (klubrádió a gyengébbek kedvéért)

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2011.10.22. 15:25:58

Nem értelek, Medwe!
Mátyus és a többiek ennél jobb helyen nem is lehetnének, hagyd őket békén! Jobb lenne, ha ö, vagy hasonló vezetné a repülőt, amin Bukarestbe utazol, vagy kötné be intravénás infúziódat, szülné, vagy nevelné csemetéid?

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.10.23. 00:43:44

@Tanúsító: orrhangon beszélő emberek nem tudnak repülőt vezetni, vagy infúziót bekötni?
Attól hogy valaki nem tudja eltáncolni a hattyú halálát, még kiváló energiatanúsítványokat készíthet! :-)

Tanúsító · http://enta.blog.hu 2011.10.23. 07:16:09

Tévedés! A hattyú halálával igazán semmi gondom -bár néha a tütüm beakad a lábtörlőbe-, annál inkább a Tanúsítványokkal, de ezt hagyjuk, ez politika!
Nem az orrhangot, hanem a határozottság, magabiztosság, koncentrálás hiányát kifogásoltam! Nekem senki ne mondja -kezében a levágott jobb fülemmel-, hogy ja, a másikat kellett volna? Pardon, rögtön helyesbítek! Az ilyenek inkább menjenek speakernek!

h_m 2011.10.28. 16:20:09

@az igazi medwe: a pontosság kedvéért: egyébként szerintem nem is orrhangon beszél (s nem csak Katinka drága, hanem a nem selypítők nagy százaléka a királyi rádióban), hanem modoros torok- ill. fejhangon. s ez rosszabb, mint az orrhang, mert nem adottság, hanem fölvett manír.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.11.03. 18:50:29

"Csak kérdem, nem lehetne-e inkább egy olyan bányarémet odaültetni, aki kellően utálja a kommunistákat, nem beszédhibás, szépen ejti a szavakat és érthetően hangsúlyoz?"

Fehér Klárának volt erről egy rövidke írása úgy harminc éve, amely arról szólt, hogy megnyervén egy gyorsíró (vagy gépíró vagy gyors- és gépíró, már nem emlékszem) versenyt, annak rendje és módja szerint ki is akarták ültetni az első sorba a díjátadó ünnepségen.
ám mivel szegény Fehér Klára a rendező szerint csúnya volt, hátrább ültették, hiába nyerte meg a versenyt, előre pedig beültettek egy szép kislányt, aki az eredményeit tekintve egyébként nem volt sehol a versenyen.

igaz, ez asszem nem a rádióban történt...

oyda (törölt) 2012.01.28. 23:21:45

@Dr Karl Friedrich Drais der Freiherr v. Sauerbronn:

Most bukkantam erre az oldalra...kedves vagy, köszönöm :-))

Dr.Zemberevő 2012.09.03. 12:03:57

Kegyetlen beszédképe van ennek a szerencsétlen Katinak.
Ma a Petőfi rádióból borzolja az idegeket.

Levente Erdős 2014.06.19. 10:44:37

TE AKI EZT A MEGALÁZÁST LEMERED ÍRNI A MÁTYUS KATIRÓL ÉS A SZAKONYI JUDIT-RÓL, ÉN MÉG A FÖLD FELSZÍNÉRŐL IS LETÖRÖLNÉLEK!!!!!!!!

G Y A L Á Z A T O S!!!!!!!!!