Aki számít, mind itt van! - mondta mellettem valaki a tömegben, amikor a párját bökdöste, hogy nézd már, ott a Szilágyi János, a Kulka János, a Horvát János, a Gálvölgyi János, a Kern János, az Eszenyi János, a Bächer János meg még sok János, akinek az arca ugyan ismerős, de a neve momentán nem ugrik be. 

Harmadik alkalommal élvezhette a nagyérdemű újlipócia seregszemléjét, a családias hangulatú Pozsonyi Pikniket. Egymást érték a jobbál jobb programok, a látogató szó szerint a bőség zavarával küzdhetett. Zenei, irodalmi és színházi produkciók a nagyszínpadon, szteptánc, Padödő a kisszínpadon, operaáriák civil lakások erkélyeiről, utcai táncház és bábjáték a kicsinyeknek, flódnikóstoló  Raj Ráchel standján (vigyázat, a belinkelt weblap ordítani kezd!), utcai székmasszázs, a Fővárosi Vízművek ingyenitatója, antikváriumok, vendéglátó egységek (pl. a piknikcsillagos Firkász étterem) standjai.

Minket mégis inkább a Deák Gábor vezette várostörténeti körséta érdekel, ami a Jászai térről indul és a Szent István parki Raoul Wallenberg emlékműnél fejeződik be. Lenyűgöző előadásban van része a nagyjából 80-100fős közönségnek, remek dolog egy nagytudású embert hallgatni, aki van annyira szerény, hogy megkéri a hallgatóit, hogy ha valaki valamit másképp vagy jobban tud, az nyugodtan szólaljon meg.
A hallgatóságból olykor érkezik néhány értékes kiegészítés, szakmai megjegyzés a Bauhaushoz építésztől, pontosítás holocaust túlélőtől, vagy az elmúlt 20 év történelmének bennfenteseitől.
A bő másfél óra csak rövid kivonata a városrész történelmének, amiben van tragédia, tragikomédia, fájdalom, szenvedés, vidámság, tudás, szenvedély, szarkazmus, irónia - és ami az elmúlt évek politikai vonatkozásait illeti: ostobaság a köbön.
Deák Gábor
Deák Gábor

Ökrös Ottó és Fellegi Balázs műsora a nagyszínpadon, ízelítő a Firkász Étterem és Kávéház-beli esték hangulatából.

Balkoncert. Herczenik Anna, a Magyar Állami Operaház ifjú szopránénekesnője.  Az ária végén úgy tűnt, ledobja a karjában tartott csecsemőt a közönség közé, pedig csak az összetekert lepedőt rázta ki, ami tele volt virággal.

A Relax City munkatársai a helyszínen alaposan meggyömöszölték a vállalkozó kedvű nézelődőket.

A gyerekek sem unatkoztak, bábelőadás, mesés francia nyelvlecke és utcai táncház várta őket.

 

Michael Flatley újlipócia-beli követői a kisszínpadon szórakoztatták a nagyérdeműt.

Tartalmas, színvonalas program, hála és köszönet annak aki kitalálta és évről-évre megszervezi, meg hogy nem esik túlzásba és nem hívja fesztiválnak, ahogy ma már fesztiválnak csúfolnak minden olyan rajcsúrt, ahol sör van, zsibvásár és tülekedés.

Bajban lesznek, akik e szép szó pontos formáját a gugliban keresik.
Vagy tulképp nem lesznek bajban, csak nem találnak biztos forrást.
Az meg végképp butaság, hogy az a helyes, amelyikből többet talál a kereső.

Van egy régi angol szó, ami az árucserét jelenti.
Ez úgy szól, hogy barter.
Már húsz éve is bevett dolog volt barternek hívni minden olyan kétoldalú üzleti tranzakciót, amit nem követett pénzmozgás, azaz barter az is, amikor a gazdaság két jeles szereplője egymásnak szolgáltat: én megcsinálom az adóbevallásodat, te megjavítod a kocsimat.

barter.jpg

A barter szó szerepel az akadémiai értelmező szótárban is.
A bartel, horribile dictu bartell szó pedig nem szerepel.

A nyelvészeti megmondóemberek és az önkéntes nyelvrendőrök bizonyára százszor elmondták már, hogy fölösleges okvetetlenkedés a nyelv és a helyesírás szabályain lovagolni, éljen a szabadság és mindenki azt mondja, ami jólesik neki.
Igazuk van.

Én soha nem javítanám ki azokat, akiknek a beszédében vagy írásában

barter helyett bartel,
pszichológus helyett szihológus,
államfő helyett álamfő,
kaució helyett kaukció,
adekvát helyett adekvált,
bornírt helyett bonírt,
fáradság helyett fáradtság,
kartell helyett karter,
hatalom helyett vaccpaör,
notórius helyett notórikus,
helység helyett helyiség,
szuverén jog helyett szuvenír jog

szerepel, maximum szükség esetén segítene a megítélésükben.
Mint ahogy egyszer egy állásinterjú ott ért véget - és váltott át udvariaskodó  csevegésbe - amikor a cégemhez jelentkező vezetőjelölt azt találta mondani, hogy BIZNIC.

összegezve tehát, a barter vagy bartel kérdést eldöntenő:

BARTER
 

 

Valentin-nap

A Valentin-napnak hívott birkaság már begyűrűzött a kultúrába is.
Sajnos.
A valaha sokkal jobb  napokat megért Madách Színház kommercializálódásának újabb lépése volt a tegnapi cukormázas bemutató, a Végtelen szerelem.
 

Mintha a közszolgálati tévé "Csináljuk a fesztivált" című produkciója lépett volna a színpadra, idétlenkedő műsorvezetővel, találomra összefércelt  zeneszámokkal, tölteléknek meg az igényesség látszatát kelteni igyekvő irodalmi idézetekkel.

 

 

Kétszer nyolc ifjú színész énekére és táncára, továbbá kétszer két balett-táncos művészetére épül a legújabb közönségcsalogató akármi. A kiírás szerint szerelemkoncert, ami elméletben lehetne új műfaj is, de ami tegnap a színpadon zajlott, az inkább valami bazári összevisszaság volt, ami leginkább a zizire hasonlít: olcsó, színes és nem üli meg a gyomrot.

A zenés ajándékkosárban együtt szorongott Demjén Rózsi, Baudelaire, Hacsaturján, John Lennon és a Beatles, Ady Endre, Lionel Richie, Máté Péter, Andrew Lloyd Webber,  Juhász Gyula, meg a számokat legtöbbször éles, bántó hangon elharsogó énekesek. A színvonal érdekében beletehettek volna még egy kis Rejtő Jenőt, Desmond Tutut, Stahl Juditot, Teller Edét, Zsirinnovszkijt, Markosnádast és két evőkanál juharszirupot...


Némelyik duett egész jól szólt, de szerelmes dalokat musicalszínészekkel énekeltetni olyan, mint amikor valaki fazekak és fedők püfölésével akarja utánozni az Amadindát.
Az előadók mentségére szóljon, hogy legalább intonációs problémákkal nem küszködtek (szemben pl. a Vígszínház művészeivel) de szerintem nagyon nem szép dolog egy szerelmes dalt érzelmek és különböző hangszínek nélkül mosolyogva végigkiabálni.
 

Többször volt olyan érzésem, mintha a Megasztár sokadik döntőjének közös produkcióját látnám, bár ott a játékosokat ilyen éneklésért a zsüri porig alázza, a közönség meg sms-ben kiszavazza.

Feke Pál volt a kakukktojás, őt mindig jó volt hallgatni, bármit énekelt, ugyanakkor a szépséges Polyák Lilla kellemetlen hangja gyakran bántotta a fülemet.

Néha betolták, majd kicibálták az univerzális Hajdú Steve művészurat, aki sokféle produkcióban látható, de mindenütt ugyanazt az egy arcot mutatja. Ebben a műsorban a szerelem kémiáját magyarázgatta, egyszer valóban szellemesen, másszor inkább közönségesen, de leginkább erőltetett jópofasággal.

A műsor utolsó 20 percében már egyre jobban vártam a végét, a körülöttem fészkelődő nézőtársak meggyőztek arról, hogy ezt a Valentin-napi katyvaszt nem egyedül untam.
Belegondolni is nehéz, hogy valamikor ezeken a deszkákon játszott Mensáros László, Gábor Miklós, Dayka Margit, Zenthe Ferenc vagy Márkus László.
Mivé lettél, Madách Színház???

 

az igazi medwe 2010.10.31. 09:53

Falusi mozi anno

Hihetetlen, hogy nem is olyan régen még jól meg lehetett élni a mozik előtti jegyüzérkedésből.
Egyszerű volt a recept: a jegyüzér adott egy kilót a pénztárosnak (a kiló akkor pénzben száz forintot, a száz forint pedig egy hétvégéi bevásárlást jelentett), a pénztáros pedig eladott neki egy egész tömbnyi jegyet, amit aztán az üzér a "haver, jegy érdekel?" mondat ismételgetésével 50-100-200%-os felárral az utcán értékesített.

Hihetetlen, hogy ebben az időben tömve volt a 85 budapesti mozi többsége, igaz a magyar, szovjet, vagy bolgár filmeket nem kísérte akkora érdeklődés.
Az is hihetetlen, hogy valamikor az átlagember heti szórakozását jelentette a hétvégi mozi.
Akkoriban a tévé egyetlen csatornája szombat estére a következőt nyújtotta: tévémaci után ünnepi tévétorna a csinos ikerlányokkal, Híradó, Vers mindenkinek, majd a Derrick soron következő epizódjával egy kis darab a nyugati életformából.
Hétfőn - bár minden dolgozó látta - elmesélték egymásnak a munkahelyeken.

A falusi mozi a helybélinek elfogadott létforma, az átutazónak örök élmény.
Mint nekem valamikor az isaszegi mozi.

A fénykorában is kidőlt-bedőlt épület családi házas övezetben állt, néhány száz méterre a faluközponttól, ami akkor a következőket jelentette: iskola, templom, Pogonyi cukrászda, Csata étterem (vagy inkább korcsma) orvosi rendelő, tanácsháza.
A mozi előterében Babi néni üldögélt a kis asztala mögött és árult darabra Fruttit, cigaretta-rágót, tehéncukrot (Krówka vajkaramella), Inota csokit, Űrhajós szeletet, krumplicukrot (bitang rossz fehér tégladarabka), padlószíjat (ánizs ízesítésű gumicsík) - emlékszik még valaki ezekre?
Edit néni, a pénztárban letépte a jegyet a tömbről, lebélyegezte a tőpéldányt és amit a néző kapott, azt is, majd ficnivel a kézben várhattunk a sorunkra.

Annus néni, a jegyszedő egymaga többet tett a mozi és Isaszeg közbiztonságáért, mint ma egy tápos türhőkommandót felvonultató security cég. A cigányok ugyanis féltek tőle, mint a tűztől és aki nem viselte jól magát, azt Annus néni a következő héten nem engedte be, rosszabb esetben az ilyen büntetés hetekig is eltarthatott. Az első öt sor mindig tele volt az említett nemzetiséggel, oda ültek be a négyforintos jegyükkel, a sötétben szorgosan rágták és köpködték a magot, olykor összeszólalkoztak, néha verekedés is volt, de ilyenkor jött Annus néni az elemlámpával és súlyosabb esetben fejbe is csapta a filmkultúrára igénytelenebb ügyfelét.

A Filmhíradó vakpalijával indult a műsor, a főcím alatt hangosan dolgozó villanymotor húzta szét a vászon elé eszkábált függönyt, elvégre színházban vagyunk, vagy mi, a falusi népeknek is jár a kultúra.
Végetért a pártkongesszus, az elvtársak leszögezték, hogy befejeződött a szocializmus alapjainak lerakása.
Koszigin és Brezsnyev meglátogatta a nemrég átadott gimnasztyorkai gépállomást.
Edvárd király, angol király fogadta Losonczi Pált. 
Méhkerék képviselője beszámolt a Parlamentben, hány házban van már fürdőszoba és korszerű tévékészülék.
A somogykutricai Vörös Vicsor Óvodában a csöppségek partizándalokkal készülnek a november hetedikei ünnepségre.
Üzérkedésért szabadságvesztésre ítélték Bordabéli Barna Béla, tápióbotlási lakost, mert a helyi kátéesz libamáj üzemágában hulladékként átvett libatollat párnatömésre adta el.
Végül a kis vidám színes, ami a véres diktatúra súlyos bűneit hivatott elfedni, hogy jólérezze magát a lakosság: szovjet elvtársak mártóztak meg a Bajkál-tó vizében, miután léket vágtak a jégbe. Fogyott a csája, meg a vodka, még az ég is nevetett, deszépisazélet, kedves lakosság, igaz?
Függöny össze.

Függöny szét.
Jött a film.

Néztük, de sokkal jobban szórakoztunk a cselekményt kommentelő beszólásokon.
Lélegzet-visszafojtva követtük a főhős szerelmeskedését, mire beszólt valaki:
- Veszed ki a kezedet a nadrágodból, Jóska?!

Hatalmas késsel kezében lopakodik a gonosz gyilkos az áldozata felé, mire valaki felidézi a régi Csala Zsuzsás reklám kísérőhangját: pecsenyekacsa, pecsenyekacsa...

De volt olyan is, hogy az egyik néző recsegve szellentett, mire a fél közönség felröhögött.

Voltak kisebb-nagyobb szünetek.
Amikor elszakadt a film.
Vagy nem azonnal indult a következő tekercs.
Ilyenkor füttykoncert kezdődött, többen pedig azt kiabálták, hogy "Lexíííí!"
Félix volt ugyanis a mozigépész becsületes neve.
Hosszabb szünetek esetén trágárabb beszólásokat is hallottunk, de aztán fenyegetően villant Annus néni elemlámpája és csend lett.

Természetes volt a járkálás, aki nem bírta végigülni a másfél órát, az kimehetett az udvaron lévő pottyantósba, aztán visszajött és ha kellett, felállította az egész sort.
Ez is érdemelt néhány szellemes megjegyzést.
Pl. "Mit kószálsz itt, más ilyen korban már rég meghalt!"

Volt, aki a film közben Szepesi György közvetítését hallgatta zsebrádión a Mohács Véménd - Csömör NB II-es rangadóról, mások félhangosan civakodtak egymással, egyszóval kellemes, családias légkör jellemezte a hatvanas-hetvenes évek falusi moziját.

Ez az, ami azzal a korral együtt eltűnt örökre.
Isten őrizz, hogy visszasírjam, de jólesik emlékezni arra, ami ebből szép volt.
A múlt héten a Pesti Színházban jártam, az indította ezt az emlékezést.
(részletek később)

Egy régi piréz mondás szerint csak az lépjen fel zenés darabban, aki tud is énekelni.
Legalább egy kicsit! Léccilécci!

Vígszínház.
Hegedűs a háztetőn.
Vájtfülű néző a plafonon.

A rendezés részben nagyon rendben van.
Meggyőző és ötletes a díszlet, a fények, a mozgás.
Még a kórusok is jól szólnak.
De a szólók, istenem, a szólók!

Kovács Patrícia (Hódel szerepében) kellemes jelenség, szeretem őt a képernyőn és a színpadon is.
Kíváncsi voltam a hangjára.
Csúnya. Reszelős. Kidolgozatlan.

Pap Vera (Cejtel nagymama és Jente) ugyanilyen csalódás, amilyen felejthetetlen alakítása volt az Angi Verában, a Névtelen várban vagy a Boldogtalanokban, itt a Hegedűsben csak a bizonytalan énekhangjára emlékeznék, ha nem felejtetné el velem néhány sokkal rosszabb teljesítmény.
A harmatgyenge Igó Éva (Golde), vagy a semmilyen Szőcs Artur (Percsik).

Az abszolút gyenge pont szerintem a főszereplő, reb Tevje.
Hegedűs D. Géza.
Galíciai jöttment szabolcsi tájszólással.
Aki legalább kétszer látta a klasszikus filmet Topollal, vagy valamelyik régi hazai előadást a Topolt utánzó Bessenyei Ferenccel, az akkor is el tudja játszani a tejesembert, ha nem járt színművészeti iskolába, de van énekhangja.
Ki kell mondani, kíméletlenül: Hegedüs D. Géza HAMISAN énekel.
Bűnhamisan.

A "Szeretsz engem" kezdetű duettben - amiről 1-2 hete már megemlékeztem - hatszor kérdezi Goldét, hogy szereti-e, nos a művész úrnak mindössze egyszer sikerült hiba nélkül kiénekelni azt a négy hangot: az ötödik alkalommal.
Hatodszor megint fals lett.
Bántóan.

Nem sokszor volt alkalmam színházban könnyekig hatódni, de a londoni Palladiumban,  Topol főszereplésével olyan Hegedűst láttam, amire életem végéig emlékezni fogok. 
Meglepően jó volt sok éve a Madáchban Husztival, Békés Italával és Illényi Katicával.

A Vígszínház előadása nem volt semmilyen élmény. Olyanra sikerült, mint életem első gulyása: benne volt minden, ami kell, de mégsem lett az igazi. A darabban vannak szívszorító pillanatok, szinte nincs ép érzelmű ember, akit ne érintene meg a lányos apa szívfájdalma, egy nép szenvedése, a családot minden körülmények között összetartani akaró anya imája, a szüleit elhagyó gyerek búcsúja, az atyai szeretet és az évezredes hagyomány között vergődő főszereplő tépelődése - ám mindez ebben az előadásban nem hat.
Csak lemegy.
Szinte nyomtalanul.

Ami miatt érdemes volt odamenni: Fesztbaum Béla (Lázár Wolf) és Harkányi Endre (rabbi) játéka. Fesztbaumról ki sem derült, hogy ő az, meg kell nézni a színlapot - és szerintem ez az igazi színészi munka.
Készültünk a másik szereposztásra is, a rajongott Reviczky Gáborral, de mégegyszer ezt az előadást - néhány hét távlatából - még az ő kedvéért se.

Megint a pirézeknek lett igazuk.
 

Mi az eredeti neve? Mikor született?
 

 zalamarkus.jpg

 

Agárdy Gábor - Gabriel Arkalijan (1929-2006)
Ágay Karola - Staud Karola (1927-2010)
Alfonzó  - Markstein (később Markos) József (1912-1987)
Alice Cooper - Vincent Damon Furnier (1948)
Andor Éva - Prácser Éva (1939-2014) 
Angela Gheorghiu - Angela Burlacu (1965-)
Áprily Lajos - Jékely Lajos József (1887-1967)
Assisi Szent Ferenc - Giovanni di Bernardone (1182-1226)
Audrey Hepburn  - Edda Hepburn van Heemstra (1929-1993)

Básti Lajos - Berger Lajos (1911-1977)
Ben Kingsley - Krishna Banji (1943)
Black - Colin Vearncombe (1962-2016)
Bilicsi Tivadar - Grawátsch Tivadar (1901-1981)
Bíró Ica - Boruzs Ilona (1957)
Blaha Lujza - Reindl Ludovika (1850-1926)
Bob Dylan - Robert Allan Zimmermann (1941)
Bonnie Tyler - Gaynor Hopkins (1951)
Bruno Walter - Bruno Schlesinger (1876-1962)
Bud Spencer - Carlo Pedersoli (1929-2016)
Bujtor István - Frenreisz István (1942-2009)


Cary Grant - Archibald Alexander Leach (1904-1986)
Charles Bronson - Charles Dennis Buchinsky  (1921 - 2003)
Cher - Cherilyn Sarkisian LaPiere (1946)
Chubby Checker - Ernest Evans (1941)
Chuck Norris - Carlos Ray Norris (1940)
Cipő - Bódi László (1965-2013)
Claudia Cardinale - Claude Joséphine Rose Cardin (1938)
Cliff Richard - Harry Roger Webb (1940)
Csákányi László - Zsigovits László (1921-1992)


Dalida - Yolanda Cristina Gigliotti (1933-1987)
David Bowie - David Robert Jones (1947-2016)
Didi Hallervorden  - Dieter Herbst  (1935)
Dobó Kata - Kovács Katalin (1974)
Dolly - Penczi Mária (1949)
Donovan - Philip Leitch (1946)
Donna Summer - Ladonna Adrian Gaines (1948-2012)


Édith Piaf - Édith Giovanna Gassion (1915-1963)
Edvin Marton - Csűry Lajos (1976)
Efráim Kishon - Hoffmann Ferenc (1924-2005)
Elton John  - Reginald Kenneth Dwight (1947)
Enya  - Eithne Ni Bhraonain (1961)
Eörsi István - Schleiffer Ede (1931-2005)


Fábri Zoltán - Furtkovits Zoltán (1917-1994)
Felix Salten - Salzmann Zsigmond (1869-1945)
Fernandel - Fernand Joseph Desire Contandin (1903-1971)
Feszty Árpád - Rehrenbeck Árpád Szilveszter (1856-1914)
Flipper Öcsi - Jeszenszky Béla (1962-2008)
Franco Nero - Francesco Giuseppe Sparanero (1941)
Fred Astaire - Frederick Austerlitz (1899-1987)
Freddie Mercury  - Farouk Bulsara (1946-1991)


Garas Dezső - Grósz Dezső (1934-2012)
Gárdonyi Géza - Cziegler Géza (1863-1922)
Gene Wilder - Jerome Silberman (1933-2016)
George Michael  - Georgikosz Kyriakosz Panayiotou (1963-2016)
Glenn Gould - Glenn Herbert Gold (1932-1982)
Gombaszögi Ella - Grün Ella (1989-1951)
Gombaszögi Frida - Grün Frida (1890-1961)
Greta Garbo - Greta Lovisa Gustafsson (1905-1990)
Guillaume Apollinaire - Wilhelm Albert Włodzimierz Apolinary Kostrowicki (1880-1918)


Hacser Józsa - Hatscher Jozefin Mária (1931-2014)
Hans Habe - Békessy János (1911-1977)
Honthy Hanna - Hügel Hajnalka (1893-1978)
Hulk Hogan - Terry Gene Bollea (1953-)
Huszti Péter - Hendel Péter (1944-)


Jászai Mari - Kripl Maria Anna (1850-1926)
Jávor Pál - Jermann Pál Gusztáv (1902-1959)
John Denver - Henry John Deutschendorf (1943-1997)
John Wayne - Marion Robert Morrison (1907-1979)
Judy Garland - Frances Ethel Gumm (1922-1969)


Kabos Gyula - Kann Gyula (1887-1941)
Kabos László - Krausz László (1923-2004)
Kádár János - Czermanik, később Csermanek János József (1912-1989)
Kállai Ferenc - Krampner Ferenc (1925-2010)
Karády Katalin - Kanczler Katalin (1910-1990)
Kézdy György - Krausz György (1936-2013)
Kiki - Patkó Béla (1957)
Kirk Douglas - Yssur Danielovics Jemszkij (1916)
Koós János - Kupsa János (1937)
Korda György - Klein György (1939)
Körmendi Vilmos - Keilwert Vilmos (1931-2016)


Lackfi János - Oláh János (1971)


Madonna -  Veronica Ciccone (1958)
Márai Sándor - Grosschmid Sándor Károly Henrik (1900-1989)
Maria Callas - Cecilia Sofia Anna Maria Kalogeropulosz (1923-1977)
Marina Vlady - Marina Catherine De Poliakoff-Baidarov (1938)
Marton Éva - Heinrich Éva (1943)
Máthé Erzsi - Mertz Erzsébet (1927)
Michael Caine - Maurice Joseph Micklewhite (1933)
Mindszenty József - Pehm József (1892-1975)
Moldova György - Reif György (1934)
Moliére - Jean-Baptiste Poquelin (1622-1673)
Muddy Waters - McKinley Morganfield (1913-1983)
Munkácsy Mihály  - Lieb Mihály Leó (1844-1900)
Müller Péter Sziámi - Kovalcze Végh Péter Iván (1951)


Natalie Wood  - Natasa Gurdin (1938-1981)


Omar Sharif  - Michael Demitri Shalhoub (1932-2015)


Paco de Lucia - Francisco Sánchez Gómez (1947-2014)
Palerdi András - Érdi András Pál (1967)
Pásztor Erzsi - Pápay Erzsébet (1936)
Paul Shane - George Frederick Speight (1940-2013)
Peter Maffay - Peter Alexander Makkay (1949)
Pierre Richard - Pierre Richard Charles Léopold Defays (1934)
Pink - Alicia Beth Moore (1979)
Puskás Öcsi - Purczeld Ferenc (1927-2006)


Radnóti Miklós - Glatter, később Radnóczi Miklós (1909-1944)
Rajnai Gábor - Joánovics Gábor (1885-1961)
Rákosi Mátyás - Rosenfeld Mátyás (1892-1971)  (és nem Róth Manó!)
Rákosi Szidi - Kremsner Szidónia (1852-1935)
Ray Charles - Ray Charles Robinson  (1930-2004)
Rejtő Jenő - Reich Lajos (1905-1943)
René Kollo - René Viktor Kollodzieyski (1937)
Ringo Starr - Richard Starkey (1940)
Sir Richard Burton - Richard Walter Jenkins (1925-1984)
Robert Capa - Friedmann Endre (1913-1954)
Roman Polanski - Raymund Roman Thierry Liebling (1933)
Ruttkai Éva - Russ Éva (1927-1986)


Sandro Botticelli - Alessandro di Mariano Filipepi  (1445-1510)
Schobert Norbert - Horváth Ferenc (1970)
Seress Rezső - Spitzer Rudi (1889-1968)
Simándy József - Schulder József (1916-1997)
Somogyvári Rudolf - Skoda Rezső (1916-1976)
Sophia Loren - Sofia Villani Scicolone (1934)
Stevie Wonder - Stevland Hardaway Judkins Morris (1950)
Sulyok Mária - Szautner Mária (1908-1987)
Székely Mihály - Spagatner Mihály (1901-1963)
Szepesy György - Friedländer György (1922-2018)
Szirtes Ádám - Szvitek Ádám (1925-1989)
Szomory Dezső - Weisz Mór (1869-1944)
Szuhay Balázs - Szluha Balázs (1935-2001)
Sting - Gordon Matthew Thomas Sumner (1951)


Tábori Nóra - Suba Eleonóra Ibolya (1928-2005)
Terence Hill - Mario Girotti (1939)
Tina Charles - Tina Hoskins (1954)
Tina Turner - Anna Mae Bullock (1939)
Tom Jones - Thomas Jones Woodward (1940)
Tony Curtis  - Bernard Schwarz (1925-2010)


Vangelis - Evangelos Odysseas Papathanassiou (1943)
Vitray Tamás - Neufeld Tamás (1932)
Vujity Tvrtko - Balogh Szilárd (1972)
Wahorn András - Pintér András (1953)
William Edward Boeing - Wilhelm Edward Böing (1881–1956)
Willy Brandt - Herbert Ernst Karl Frahm (1913-1992)
Winkler Róbert - Kulcsár Szabolcs (1968)
Woody Allen - Allen Stewart Königsberg (1935)
Yma Sumac - Zoila Augusta Emperatriz Chavarri del Castillo (1922-2008)
Yves Montand - Ivo Livi (1921-1991)
Yul Brynner - Julij Boriszovics Brinner (1920-1985)


Zala Márk - Márkus László (1949-1985)
Zalatnay Sarolta - Charlotte Sacher (1947)
Zenthe Ferenc - Rameshofer Ferenc (1920-2006)
 

 

 

7101110042

Segítség!
Emberek!
Tönkreteszik a Múzeumok Éjszakáját!

Ez a kezdeményezés valami isteni!
Volt.
Amíg valami főokos rá nem jött, hogy nyitni kék.
Nyitni a fiatalság és a nagytömegek irányába.

Hozzuk be a parasztot a múzeumba!
Félreértés ne essék, nem a földművesre gondolok, mert a földműves tud viselkedni a múzeumban is. A nyolcvanas években nemegyszer láttam megható jeleneteket a Magyar Nemzeti Múzeumban, amikor csizmás, begombolt fehér inges, nagybajúszú emberek levetett kalappal és könnyes szemmel bámulták a nemrég (1978) hazatért magyar királyi koronát.

Tehát nem a földművessel, nem a szabolcsi vagy a békési Pista és Józsi bácsikkal van gond.
Hanem azokkal a parasztokkal, akiket az egyre jobb reklám tegnap éjjel becsődített a múzeumokba.
A parasztnak sör kell és tuctuc, hát adtak a múzeumok sört és tuctucot.
Az Iparművészeti Múzeumban indiai zene ordított, az elviselhetőséget messze meghaladó hangerővel, egy különteremben indiai film ment, ugyanilyen lármával, nehéz dolga volt annak, aki a tömegben lökdösődve a két Brunner Erzsébet festményeit nézte volna meg.

A Nemzeti Galériában kénytelenek voltunk otthagyni Bellák Gábor lebilincselően érdekes tárlatvezetését, ugyanis alig lehetett hallani vagy érteni, amit mond. Mindössze egy üvegajtó választotta el a levegőtlen termeket a Barabás Lőrinc és barátai, iszonyú hangerővel zajló koncerttől, mely üvegajtót a teremőr néni folyamatosan nyitva tartott a sörösüveget lengető, vidáman vihogó, felajzott parasztok jövésmenésének, akik nagy ívben tettek arra a száz sznobra, akik a festményeken ábrázolt fények és árnyékok jelentéséről beszélő muzeológusra figyeltek volna.
Egy darabig küszködtünk a rossz körülményekkel, aztán feladtuk.
Győzött a ricsaj és a paraszt.
Vesztett a kultúra.
 
Bellák Gábor
Bellák Gábor

 

Kérdés, hogy kell-e kocsmát csinálni a múzeumból csak azért, hogy bemenjen a paraszt.
Szerintem nem.
Őszintén remélem, hogy a 2010-es Múzeumok Éjszakáján semmilyen anyagi kárt nem okozott a csürhe, nem vertek le, nem rongáltak meg, nem loptak el értékes tárgyakat, nem hánytak le egy festményt sem és nagyon bízom abban, hogy a szervezők belátják: nem az a rendezvény képviseli az értéket, ahol százezrekben mérhető a látogatottság.

A Galériából a múzeumbusz felé tódulva a következő párbeszédnek voltam fültanúja.
Szereplők: egy múzeumban és Várban is ritkán látható család, akiket odavonzott a buli.

- Jé, már nem jár csikló.
- Áháháhháááá.
- Bezárt a csikló.
- Ehehehhhehehe.
- A Budavári Csikló is, meg az én csiklóm is.
- Nyehehehehuha.
- No má' megin' témánál vagyunk.
- Ahogy mindig, basszátok!

Ilyen a paraszt, amikor frissen hat rá a kultúra.
Múzeumban járt épp.
Katarzis.
(elmarad)

 

 

 

 

PS.
Nopersze a számunkra nem erről szólt az idei Múzeumok Éjszakája, ez csak idegesített annyira, hogy érdemes volt posztot csinálni belőle. Nagyon jónak tartottuk a BKV ingyenes járatait és a szolgálatkész tájékoztatást a Deák téren. Tetszett a két régi villamos a 47-49-es végállomásán, jó ötlet volt a Földalatti állomásain a sok performansz, bár ezek értékéből a tömeg és a benne gátlástalanul dohányzó paraszt elvett egy kicsit. A legjobb, hogy ezentúl odafigyelünk, Bellák Gábor mikor tart tárlatvezetést. Tömeg és akció nélkül páratlan élmény lesz!


 

 

 

az igazi medwe 2010.04.08. 01:09

Vaccpaör

Ujjé, a Gödörben nagyszerű!

Nőnapon nyílik ott egy kiállítás tárgyakkal, amelyek az elmúlt száz évben megkönnyítették a nők életét.

A feministák a kiállítás témájára fittyet hányva demonstrálni kezdenek a nő szerepének félremagyarázásával okozott társadalmi károk ellen és azonnal párbeszédet kezdenének, de nincs kivel.

A főfeminista meg is jegyzi, hogy ide most főleg külföldiek jöttek, magyarok nem, mert "ők" (ti. a magyarok) ezt nem érzik problémának, szemben vele, a sületlenségeket beszélő nemmagyar hölggyel, akinek csak egyszer gyűlik meg a baja a magyar nyelvvel, mert nem jut eszébe egy fontos magyar szó.

What is power? [vacpaör] - kérdi ekkor saját magától, majd egy mesterkélt mozdulatot követően hirtelen be is ugrik neki, hogy a paör iz magyarusul: HATALOM!

Hatalmas!

A tudás hatalom, ráadásul ahogy Lenin mondta: minden nyelv fegyver az életért vívott küzdelemben.
Ez a kiváló nyelvtudással felfegyverzett feminista, Karsay Dorottya CEU-s egyetemi hallgató már most a kamerák előtt küzd a semmiért, később kiváló emberi jogi harcos, környezetvédő, a nők, a bálnák és a többi elesettek szószólója lesz, de ha elég kitartó, néhány év múlva ő lehet Közép-Európa első női spermadonora.

Ahhoz kell csak igazán a paör!

 

PS. A videó kommentjében szereplő "szexista reklámról" szó sincs sem a kiállításon, sem a tudósításban, de ezt a szerkesztői trehányságot bőven ellensúlyozza a brilliáns végszó! A vacpaör!
Köcike! :-)

 

ezt hallgasd meg:

vaccpaör remix! :-)


gátvéder toplista

Karsay Dorottya

Isten őrizz, hogy visszasírjam azt az időt, amikor a kereskedelmi média itthon csak az imperialistáknál kötelezően elítélendő elhajlásként  volt ismert.
Mégis olykor nagyon hiányolom az olyan nagytudású, tájékozott és nyelveket beszélő újságírókat, mint Csák Elemér, Hável József, Kulcsár István, Kalmár György, Bernát György, Ritter Aladár, Róbert László, hogy csak néhány nagyágyút említsek, akik egymaguk többet tudtak, mint ma egy egész rádiócsatorna és nem számított, hogy szépen beszélnek-e..

Méginkább hiányzik egy korábban igen jól működő szűrő: a mikrofonengedély.
Amit csak azok kaphattak meg, akik tudtak szépen, tisztán, folyékonyan, magyarul beszélni. 
Volt persze néhány fura kivétel akkor is, hogy az egyik legsúlyosabbat említsem, a Magyar Rádió Sportosztálya jóvoltából naponta megszólaló és bántóan selypítő Radnóti László, de ő ritka kivétel volt - míg mára azok vannak kisebbségben, akik régen kapásból megkapták volna a mikrofonengedélyt.
Osztódással szaporodnak az éterben a beszédhibás, tehát szerintem az elektronikus médiában megszólalásra ALKALMATLAN szakik.

A selypítő-raccsoló emberek helyzete nem reménytelen, arra garancia a logopédia, mint működő és folyamatosan fejlődő tudomány, továbbá Zoltán Erika énekes és a néhai Albert Györgyi rádiós újságíró, akik kabaréba illően voltak pöszék - és képesek voltak megtanulni az sz hang helyes kiejtését, meg elég igényesek ahhoz, hogy vállalják ami ezzel jár.

Most, amíg e sorokat írom és a háttérben a Kossuth Rádió 30 perc alatt a Föld körül című műsorában egy borzalmasan pösze nőt hallok, (de legalább a Michigan állam nevét helyesen misigennek ejti) előtte pedig a Déli Krónikában beszélt a nemrég feltűnt Dull Szabolcs, aki a spéci kántálása mellé rettenetesen selypít, ráadásul a problémásss s hangokat kissssé kényesssskedve meg is nyomja.

A Magyar Rádió sportosztályát a raccsoló Lantos Gábor vezeti, beosztottja, a régi bútordarab Sipos János pedig selypít.
Rettenetesen randán beszél a két legsűrűbben hallható bemondó, Mátyus Kati és Szakonyi Judit, bár rajtuk szerintem a legtehetségesebb szakember sem tudna segíteni, az ő közszolgálati alkalmazásuk a magyar nyelv iránti merénylet.

 

Nem kifejezetten beszédhiba, csak vájtfülűek számára bosszantó naponta hallani, hogy "esz a magánhangszó, én Szikra Susa vagyok", de ennél is rosszabb minden szó, ami Berek Patrícia szájából elhangzik.
A furán kántáló krónikás minden szót külön kimond, a t és g hangokat olyan nedvesen nyomja meg, mintha épp a bizgentyűtyüttyösi kacsaúsztatóban pacsálnánk.

 

A logopédus a közszolgálati tévében is találna munkát bőven.

 

A hétköznap esténként jelentkező Az este című politikai műsorban látható-hallgató Mészáros Antónia szép és okos, de kicsit pösze és nagyon selypít.  Egyszer Bolgár György élő egyenesben védte egy betelefonáló hallgatóval szemben, épületes vitájuk nagyjából ilyen volt: - Mészáros Antónia beszédhibás. - Nem az! - De az! - De nem! - De igen!
Szerintem is igen.

 

Nála valamivel ritkában szerepel Hegedűs Judit, aki a híradó kevésbé fontosabb kiadásaiban birkózik az s és a z hangokkal. Rajta néha meglátszik a logopédus küzdelme, de a problémás hangokat akár egy mondaton belül is képes háromféleképp ejteni. Amikor megfeledkezik magáról, még a felső ajkának a jobb sarkát is felrántja egy s hang kedvéért én meg ezt nézem és nem tudom, hogy mit mondott szegény.

 

Baló Júlia puha tiéjts hangjai még Sir Richard Burtonnek is feltűnhettek volna, ám az ő szereplésében sokkal érdekesebb volt, hogy vajon tényleg leesnek-e egyszer a túlszínezett, húsos ajkai - ugyanis úgy tűnt, hogy egyszer ez megtörténik. Lehet hogy meg is történt, azért nem látni őt mostanában?

 

Hogy családban maradjunk: Baló György beszédére akár egy egész szakmai kongresszus épülhetne, ahol az állatorvosi ló mintájára ő lehetne a logopédiai Gyuri. Az 1980-as moszkvai olimpia idején láttam-hallottam őt először, akkor kiáltottam fel, hogy "atyagatya"  és vessenek a mókusok elé, még mindig itt tartok.

 

A kereskedelmi médiában mindenki úgy raccsol, selypeg, röfög és pöszög, ahogy neki, vagy a futtatójának tetszik.
Az én adómból működő közszolgálati médiának viszont kutya kötelessége lenne a szép magyar beszéd ápolása, elsősorban úgy, hogy a beszédhibás munkatársait addig nem engedi mikrofon elé, amíg a logopédus azt nem mondja, hogy tökéletes.

Megérjük valaha?
 

 

  

 

 

 

Turkáltam a neten, hogy készül a spagetti carbonara?
Azt láttam, mint mindig: ugyanaz a recept sok oldalról visszaköszön, helyenként módosításokkal, máskor meg szóról szóra. Megy a lopkovice itt is.
Nomeg a butaság.
Már a wikipédia is átvett egy olyan "autentikus" receptet, ami szerint a carbonara az szénbányász, az ő ételük volt ez a spagetti, amihez a tojást munkába menet egy tyúkólból lopták és amikor megjött az étvágyuk, akkor tüzet raktak és főzni kezdtek. 

Hogy ehhez mit szólt a bányamester, a szénporos szakik odalenn a tárnát gyújtották fel, vagy külön felhozatták magukat ebédszünetre, az szinte mindegy és az sem számít, hogy a carbonaro az szénégető, a szénbányász meg carboniere.
Az olasz receptek általában tartalmazzák az "eredeti olasz", az "igazi olasz" kitételeket, olykor tagadólag is, hogy "egy olasz soha..."

Mert azt itt Magyarországon mindenkinél jobban kell tudni, hogy az igazi olasz mit hogyan.
Én az előző posztomban elmondtam, hogy én vagyok az igazi olasz és punktum, ezért most leírom, hogy csináltam ma vacsorát.
Eredeti olasz spagetti alla carbonarát.
Alla medwe módra.
A recept azért eredeti, mert most találtam ki és nem nyúltam sehonnan!
(lehet hogy ez is elterjed majd?)
 

1. Feltettem másfél liter vizet, amit forrás után megsóztam és belekevertem egy félkilós gyermelyi spagetti kétharmadát.

2. közben két evőkanál olívaolajon elkezdtem pirítani egy marék füstölt baconkockát, amihez hozzátettem egy fej felkockázott vereshagymát, később két szelet főtt füstöltsonkát felcsíkozva és 20 deka csiperkegombát felszeletelve. Lassú tűzön hagytam pirulni.

3. Felvertem egy tojást egy kétdecis doboz főzőtejszínnel.

4. hozzákevertem egy darab reszelt füstöltsajtot és egy teáskanál kristálycukrot

5. a kifőtt tésztát leszűrtem és bedobtam a serpenyőbe, elkevertem a raguval

 

6. a tejszínes-sajtos tojást rákotortam a tésztára 

 

 

7. Elkevertem és csak felforrósítottam, nem pirítottam, hogy ne száradjon ki, ne süljön meg a tojat.

 

8. Előmelegített tányérra halmoztam és tekertem rá egy sor frissen őrölt színesborsot. Tehettem volna bele fokhagymát is, de nem mindenki szereti. Ettől persze még igazi spaghetti alla carbonara marad.
Aki szerint mégsem, az nevezze bátran úgy hogy Spaghetti Alla Pugacsova*, engem az sem zavar. :-)
 

 A Lojzi névre hallgató vörösborral öblítettük.
Fenséges volt!

 

 

 

Pugacsova
Pugacsova
Vondrackova
Vondrackova
Konczova
Konczova

* Alla Pugacsova  - a fiatalabb olvasók kedvéért mondom, egy ruszki bárisnya, annakidején a Szovjetunióban ugyanolyan kötelező és kizárólagos "sztár", mint Csehszlovákiában Helena Vondracková,  vagy nálunk Koncz Zsuzsa.
Együttérzéssel kérem a klipeket nézni és hallgatni, ezek a mi fiatalságunk nehézségei (ezek mellett persze)

az igazi medwe 2010.02.26. 23:17

Így lettem olasz

medwe-italiano Van nekem egy gyerekkori barátom, a Vittorio.
Eredetileg Győzőnek hívták, de az anyja lelépett egy olasz kamionossal és 9 évvel a disszidálása után egy hónapra vendégül látta az itthon felejtett fiacskáját.
A Zitáliát megjárt Győzővel ekkortól kezdve nem lehetett bírni.
Az addig szerény, csendes, visszahúzódó, jelentéktelen fiúcska nagyhangú, beképzelt figurává avanzsált, akcentusa lett és olasz szavakat használt.
A nyelvet ugyan nem tudta, nem is akarta megtanulni, de olyan jól hangzott a szia helyett, hogy "csáó bellisszima mijja", meg hogy onnantól ő lett az iskola sztárja és az olasz ügyek szakértője. Le is ugatott rendesen mindenkit, ha kellett, ha nem.
Olykor a tanárokat is kijavította, ha mondjuk az ókori Rómáról volt szó és nem talált rendben valamit.

Néhányan nagyon megutálták, de - mi meglepetés - a többség rajongva tisztelte.
Anyuka gyakran küldött cuccokat, ebből néha leesett ez-az a többieknek is, később Vittorióból komoly seftes lett. Akkoriban a sok hülye még egy üres olasz sörösdobozért is képes volt pénzt, vagy komoly cseretárgyat adni.

Az élet messze sodort minket egymástól, el is felejtettem mindazt, amit Vittorio képviselt, míg az elmúlt évtizedben vissza nem köszönt.
Nem a Győző gyerek, hanem a mentalitása.

A nyomorult honfitársak kioktatása olaszból és a nulla tudással járó hatalmas arc.

Mások Hollandiában, Spanyolországban, Ausztriában élnek, de nincs bennük akkora kultúrfölény és nem akarnak egyfolytában másokat alázni - csak akik Olaszországból tudnak valamit.

Találkozni velük az olasz éttermekben, de a legsűrűbben a neten nyilvánulnak meg.
Olasz vacsorák leírása, olasz ételek receptje - és ki sem fogyunk a mindentudó szakértőkből, akik pontosan tudják és csupa nagybetűvel teszik közzé, hogy EGY OLASZ SOHA nem eszik répát zellerrel, SOHA NEM veszi balkezébe a kiskanalat, SOHA NEM pödri meg a szemöldökét evés előtt - és hogy is mer megszólalni az a tudatlan stronzzo, aki ezzel nincs tisztában.

 

Tele vannak a receptoldalak IGAZI OLASZ leírásokkal, ORIGINAL ITALIANO mindenfélével, egy gyakori pizza vagy spagetti, egy minestrone számtalan eltérő receptúrája létezik, de a legtöbb úgy tudja, hogy Ő AZ IGAZI OLASZ, a többi csak szánalmas és silány kísérletezés.

Nos közlöm minden érintettel, hogy ennek vége.
Mától mindenki (még Gianni Annoni is) elmehet a sóhivatalba, ugyanis

ÉN VAGYOK AZ IGAZI OLASZ!

És a nejem is. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy egyedül mi készítünk VALÓDI OLASZ pizzákat és tésztaételeket. Autentikusabbak vagyunk mindenkinél, hiszen többször kajáltunk a digóknál, gyakran van pizza vacsorára és nem csak hogy olaszrizlinget iszunk hozzá, nem csak úgy ejtjük a pizzát, hogy "piccá" - és lenézünk mindenkit, aki két zével mongya, hanem ami mindennél fontosabb:
a Vittorio az én barátom, a többiek nem is ismerik!

 

Naugye!

Így próbáljatok a jövőben olasz recepteket firkászni!
Szánalmasan ácsingózó nyomoroncok!

 

 

és még valami:

ha már IGAZI OLASZ vagyok, akkor nesze nektek egy IGAZI OLASZ spaghetti alla carbonara

 

Rámjött, hogy ennék valami jót.
Ez nem tegnap volt és nem is tegnapelőtt, hanem úgy 30 éve.
Sajnos meg is látszik.
A hatalmas testtömeg okozta megpróbáltatásaimat igyekszem enyhíteni a kajablogolással.
Általában sikerül.
Mint a mai mákos bobájka.

Először megsütöttem a karimangót.
A karimangó a gubarúd neve azon a környéken, ahol édesapám született és sajnos már nincs élő ember, akitől meg lehetne kérdezni a receptet, ezért én a karimangót ugyanabból a tésztából készítem, amiből a fontottkalácsot, a brióst vagy a molnárkát.

A kenyérsütő gépbe bepakolok egy pohár tejet, rá fél kiló finomlisztet, tíz deka kristálycukrot, 6 deka vajat, három csipet sót, rámorzsolok egy fél kockaélesztőt és egy késhegynyi aszkorbinsavat, aztán hadd szóljon. A mostani gépem, a Hausmeister nagyon szépen dolgozik, az első olyan ketyere, ami először felmelegíti a hozzávalókat, aztán a két lapátjával oda-vissza dagaszt: egy darabig jobbra forognak, aztán stop és irány visszafelé. Sokkal jobb kenyereket csinálok vele, bár meg kell jegyezni, hogy bő egy évvel a használatba vétele után már alkatrész kellett hozzá: az üst alján lévő egyik rúgó eltört, de szerencsére kaptam egy nagyonvegyes boltban.

A szépen megkelt tésztából lisztezett deszkán összedobok nyolc brióst és sodrok három karimangót, konyharuhával letakarom, utánkelesztem egy félórát, aztán 175 fokos sütőbe teszem és megsütöm. Most a bobájka, illetve a karimangó a lényeg, nem kenek, nem szórok, nem dekorálok, úgyis elfogy.

karimangó
 

A karimangót harmadnaposan, amikor már egy kicsit megszikkadt, felkarikázom. ujjnyi vastagra. Közlöm az érintettekkel, hogy aki megette az egyik rudat és letört a másikból, az nem kap bobájkát és sajnálhatja, mert marha jó lesz, igen nagy kedvemben vagyok.

Beleszórom a tésztadarabkákat egy edénybe és ráöntök 2 deci, vaníliáscukorral és egy evőkanál kristálycukorral megmikrózott tejet és elkeverem. Ellenőrzöm, hogy nem ázott-e el és hogy minden tésztadarabkára jutott-e a tejből.
Jutott.
A mákdarálóba teszek egy félbögrényi mákot, finomra darálom, rászórom a tésztára, majd megismétlem a müveletet azzal, hogy a második eresztés mákot egy teáskanál kristálycukorral darálom finomra. Jól összekeverem.

mákos guba
Most jön a trükk.
Ráöntök egyféldeci narancsszörpöt és ráreszelem egy fél narancs héját.


Jól elkeverem, majd kivajazott maciformákba nyomkodom.

200 fokra előmelegített sütőbe tolom 10 percre. Aztán tányérra borítom és begyűjtöm az elismeréseket.

A legnagyobb elismerés persze az, hogy nem tett rá senki semmit, pedig lehetett volna lekvárt, porcukrot, mézet, narancsszörpöt, ketchupot, csipetkét, balzsamecetet, erőspistát,  kinek mi a rigolyája és ki hogyan alakítja az elépakolt silót a saját szájaíze szerint.

mákos bobájkaÍme, a mákos bobájka a la medw.
Akartam tenni rá egy narancsszeletet meg egy mentalevelet, de elkéstem.
Elfogyott.
Már csak ez a poszt maradt, emlékbe.
 

Ez a Gordiusz gyerek kódisszegény földműves volt, akinek Krisztus előtt nagyjából négyszáz évvel megjelent Zeusz és megsúgta, menjen be a mai Törökország területén virágzott phrügiai királyság fővárosába, ahol akár még fríg király is lehet belőle.

Gordiusz csomagolt és nekiindult a szekerével oda, ahol a gyilkos trónviszály épp ott tartott, hogy az első idegen lesz a király, aki a szekerével beparkol a Zeusz templom mellé.
Így lett Gordiusz a király és Gordium a város, ahol kegyhellyé vált a jó döntés emlékére a kibogozhatatlan csomóval a Zeusz templomhoz kötözött szekér.

Később kapott szárnyra az a legenda, hogy az lesz a világ (értsd Kis-Ázsia) következő uralkodója, aki kibogozza Gordiusz csomóját, vagyis megoldja a gordiuszi csomót.
Nagy Sándor hódító, aki ie. 344-ben járt arrafelé, nem lacafacázott sokáig, hanem egyetlen kardcsapással átvágta a gordiuszi csomót, így a gordiuszi csomó a megoldhatatlan problémák, a kardcsapás pedig a frappáns megoldások jelképe lett.

Nagyjából elég ennyit tudni a dologról, kár hogy a közszolgálati média munkásai összevissza beszélve rosszra tanítják a népet és a gordiuszi csomót és az átvágását olyan összefüggésekben használják, amelyeknek köze nincs az eredetihez.

30 éve közszolgálatilag csak egyetemi/főiskolai végzettséggel lehetett mikrofonhoz jutni.
30 éve egy egyetemi/főiskolai diploma még feltételezett némi általános műveltséget.

Ma már...

... ehh, inkább hagyjuk.
 

Ilyen havas-locska időben az menjen ki - már ugye ha nincs halaszthatatlan, házon kívüli tennivalója - akinek besenyők is vannak a családjában.
Rengeteg cucc vár a hűtőben és kamrában a sorára, amellett rég vágyom elkészíteni a bélszínt Rossini módra, ezért most belecsapok a lecsóba és egyszerre fogok kenyeret sütni, libamájat és  -hájat feldolgozni, madeira mártást készíteni, hogy csak néhány dolgot említsek.

Ha rendszerezni kellene akkor elmenne vele egy csomó idő, meg biztos kimaradna valami, így csinálom, ahogy jön. Mackó uram ugrásra készen, mert őt várom kései ebédre vagy korai vacsorára. Neki az utóbbi, nekem az előbbi.

A nagyérdeműt pedig ehelyt folyamatosan és fotókkal illusztrálva tájékoztatom a dolgok állásáról.
 

12:42
elkészült a kenyérsütőben a tészta, vagyis megkelt, mindjárt a deszkán folytatom
hideg vízbe áztattam a libamájat
feltettem a két velőscsontot egy szál répával, egy gyökérrel egy kettévágott hagymával és némi szemesborssal
 

 

13:13
lisztezett deszkára dobtam a kelttésztát, sodrófával kinyújtottam és felgöngyöltem, kicsit megliszteztem és tiszta konyharuhával letakartam, hadd keljen még egy kicsit
a takarékon gyöngyöző marhacsontlét lehaboztam


 

14:02
begyújtottam a sütőt 175 fokra, az alján otthagytam a tegnapi kenyérsütésből maradt tepsit, kevés vízzel
begyújtottam a cserépkályhába

 

14:24
vízzel megkentem a kenyeret, vizet forraltam a teafőzőben, beöntöttem a sütő aljában lévő tepsibe és betoltam a kenyérkét
nekiestem a libahájnak, olyan szűk kiló lett, trehány munka eredménye, ami jó meg nem is. Rossz, mert le kell csipkedni róla a rajtahagyott tolldarabokat, jó, mert közben lehet örülni a belső oldalán felejtett húsnak. Megmostam, feldaraboltam, magas serpenyőbe raktam (Rózsa, ilyenkor mindig áldom az ajándékozó tudományodat) öntöttem rá egy nagy pohár vizet és alágyújtottam

 

14:45
lelohadt a tűz, becsuktam a kályhaajtót, hadd fűtsön a parázs
kivettem a sütőből a kenyeret, gyönyörű lett
felforrt a víz a felkockázott libahájon, visszavettem takarékra, innentől lassú rotyogással sütöm ki a libazsírt
megkeresem a kamera és a laptop közé való kábelt és felpakolom az eddig készült fotókat

 

14:47
visszatettem a sütőbe  a kenyeret, mivel miután sikerült megfordítani és az alját megkopogtatni, nem találtam szépnek a hangját

 

14:59
megválaszoltam a két településsel arrábbról netező Mackó úr aggályoskodását (ld. a kommentek) és arra gondoltam, hogy bár neki sincsenek besenyők a családjában, de halaszthatatlan ennivalója lesz nemsoká nálam.

 

15:00
sajnálkozva vettem tudomásul, hogy az emerhárom Bartókban végetért a Palestrina műsor. Jó volt, tetszett!

 

15:06
megnéztem a webstatisztikában, hogy a türelmetlenül éhező Mackó úr milyen sűrűn frissíti a medweblog ezen oldalát és hogy közben mely régi közös kalandjainkat olvasgatja.

 

15:10
ránéztem a kenyérre - még mindig nem elég kopogós az alja.
Nem szép húzás ugyan, de felfordítottam és így visszatoltam a sütőbe
elzártam egyben - ölég forróság van még odabenn
 

15:20
kivettem a kenyeret - most jó - és még mindig nem találom azt a fránya kábelt, persze nem is kerestem15:30
felszeleteltem a libamájat
és sok barnamártás- illetve Madeira-mártás recept áttanulmányozása után meghoztam a döntést, hogy én hogy fogom elkészíteni

15:32
megállapítom, hogy Mackó úrnak elment a kedve az egésztől, mert befejezte a frissítgetést, viszont már a Miniszterelnöki Hivatalból is olvasnak. Remélem, valami gépírónő vagy ruhatáros, nem pedig valami olyan hajjakend, akinek azért lenne más, a blogomnál fontosabb dolga. Vagy már úgyis mindegy?

15:36
a libatepertő elkezd színesedni
végre!
 

15:45
behűtök két San Miquel alkoholmentes sört, elvégre a vendégem autóval érkezik és szolidarítok vele

16:12
épp a csirkecsontot pirítom a libazsíros serpenyőben egy kis cukorral, amikor megzavarnak: Mackó uram telefonál, hogy indul.
Rendben, jöjjön! (majd megbánja  ;-))

 

16:35
végetér a barnamártás project
5-6 perc erős lángon való forgatás után bezuhintom a serpenyőbe a zöldségeket (2 szál zöldhagyma, két felkockázott vöröshagyma, két szál vékony sárgarépa, egy szál fehérrépa, fél zöldpaprika, négy kisebb barnacsiperke, tennék még rá eztazt, de más nincs itthon) forgatom a fakanállal, pirítom, aztán rászórom a fűszert, borókabogyót, egész feketeborsot, két babérlevelet (vagy babérlevélt, ajvé, helpmí Bazsó Béla vagy hogyishíjják azt a harcias korrektort?) és egy kis morzsolt kakukkfüvet. Tudom, friss kellett volna, de olvastam olyan receptet, hogy húsleveskocka, tehát nem szégyenkezem a szárított fűszer miatt. Még egy kis pirítás, majd ráöntök egy fél pohárnyi híg paradicsompürét, ez a legutóbbi pizzaszósz készítéséből maradt alapanyag, recycling rulez!
Kevergettem, fotóztam, azután mérsékeltem a lángot és lefedtem,
Megkóstoltam a libatepertőt és a kenyeremet és most itt ülök, elragadtatva.

 

16:52
szeltem még kenyeret, kell majd a velőscsonthoz pirítani, kell majd a bélszín alá is, hadd szikkadjon. Elővettem a két szép gombafejet, rájöttem, hogy krumplit is nekem kell pucolnom, ezért elkeseredésemben beharaptam egy kis marcipánt, aztán eszembe jutott hogy én még padlizsánkrémet is csinálok, mert a családom nem fog bélszínezni.
Fogtam a két szép padlizsánt és ráraktam a lángelosztóra, hadd süljön.
A tepertő meg a kenyér tényleg remek, szeltem ezért újból, hogy pótoljam a szikkadni kirakott mennyiséget.
Most legalább még kevéssel 130 kiló alatt vagyok! :-)

 

16:56
krumplipucolás helyett pillantás a statisztikára: Szegedről és Svájcból is olvasnak, frissítgetnek rendületlenül.
Köszönöm az érdeklődést!
 

17:06
felhoztam a pinyóból néhány krumplit
lefotóztam a tűzön aggódó padlizsánokat
milyen idétlen név az hogy tojásgyümölcs!
a törökparadicsom egy fokkal jobb
a krumpli meg magától nem vetkőzik!
 

 

17:15
kivittem a szemetet és a komposztot
mindjárt kirakom a mosogatógépet is
a krumplipuc...
megjött Mackó úr!

 

17:29
itt eszi a libatöpit lilahagymával
azt mondta, ne fotózzam le

 

 

17.44
Mackóúr vagyok, és nem eszem a libatepertőt, mert keveset kaptam! A kenyér is nagyon finom volt! Medwe még mindíg főz, se sapka, se kötény, mi lesz ennek a vége? Éppen a madeira-mártáshoz paszírozza a zöldséget egy botmixerrel, remélem, nem szúrja el. Egyébként, jó receptből dolgozik, talán nem lapoz kettőt... Már láttam a bélszínt is, még nyers, még akármi kisülhet belőle.




 

17.59
Még mindíg Mackóúr, úgy látszik, én leszek az íródeák...
Medwe éppen lisztet, meg cukrot pirongat, ha zsömleszínű lesz, felereszti, még galuska is lehet a végén, de nem az lett! Mártást már kapok, ezek szerint! Az illata meggyőző, kóstolni nem hagy, egyelőre legyen ennyi elég. Olvad a pálmazsír a sültkrumplinak, ha így haladunk, nem reggeli lesz, hanem vacsora!

 

18:05
Sül a krumpli!!! Egyre bíztatóbb a helyzet! Madeira került a barnamártásba, nem tudok olyan gyorsan közvetíteni, ahogy haladnak az események!

 

 18.10
Sül a hús!!! 3-4 perc oldalanként, egy kis pihentetés, és jön a meglepi! Valahol a mikróban kell lennie egy tál finomfőzeléknek, vagy valami hasonlónak, biztosan azt kapok majd!
Pirul a gomba, melegszik a hízott libamáj, csak nehogy előre jóllakjunk az illatokkal!

 

18.14
A mártás szólt, hogy elkészült, a hús félig sült, kész a krumpli, lassan előkerülnek a tálak...
Kész a vacsora, ne zavarjon senki!! (18.19-kor azt mondta Medwe, hogy tálal.)

 

20:55
(újból medwe)
Nem bőgtem le Mackó uram előtt - úgy gondolom - többéves étteremjárás után ma először főztem neki, ráadásul olyanokat, amiket eddig soha nem csináltam, és a siló egész jól sikerült.
Elsősorban a Metró áruházaknak vagyok hálás, mert egyedül ott lehet ehető marhát kapni, én pl. a ma felhasznált kettő darab filé minyont még soha nem láttam lapra szerelve árusítani. Ez olyan, hogy csak akarattal lehet elrontani, forró serpenyőben kell sütni, a megfordítás előtt enyhén megsózni, majd a másik oldalát a sütés befejezése előtt ugyancsak - és akkor remek!
A fotókat felpakolom holnap, addigis köszönöm az érdeklődést mindenkinek.

A konyhában rend van, békésen duruzsol a mosogatógép, eltároltam mindent, amivel ma már semmi dolgom, bár a végén még befejeztem a padlizsánkrémet is: lehántottam a gyümölcs égett héját, betettem egy keverőedénybe, rá egy evőkanál mustár, egy kávéskanál porcukor, egy kis só, egy fél deci szűzolaj, frissen őrölt színesbors - és géppel felvertem, habosra. Már alig maradt belőle, és a kenyeret is meg kell holnap ismételnem.

üdw

medw

 

az igazi medwe 2010.02.10. 01:28

Bálint, a birka!

Nemsokára megint itt van az az "ünnep", amit a leginkább a giccsgyártók várnak epekedve: ilyenkor ugyanis Bálint felvásárol több tonna piros szívecskét, neonszínű nyeles miniballont, ledszemű, gázolt plüssnyuszit, tükrös-szerelmes mézeskalácsot, csábos mosollyal integető eperpárnát, ájlávjú feliratú műanyag csokrot, árpádsávos bögrét Krisztinyuszó áldásával.

Jól pörgeti a gazdaságot, az ilyenkor eladott minden más, az akciós szálláshelyek, a négycsillagos wellnesztől az évek óta szobáztató özv. Hlusztvischiák Gotthárdné pisifoltos lepedőjéig, az erre a napra összefércelt könnyfakasztó színielőadások, rózsaszín fedeles kiadványok, hurkapálcára tűzött bagzókaticákkal sújtott virágcsokrok - és sorolhatnám estig.

Lényeg hogy amit ilyenkor odavágnak a nagyérdemű elé, az legyen piros vagy rózsaszín, legyen rajta minimum egy szív, vagy I love you felirat, nélkülözze az ízlés legapróbb nyomait, olcsón lehessen előállítani és drágáé vegye meg a juh.

A hobbi-ledorongolók is új lendületet vehetnek, ahogy ilyenkor évek óta: most is egymásnak eshetnek, mert az egyikük szerint a Valentin-nap amerikai baromság és ő gyűlöli az egészet, a másikuk meg pontosan tudja, hogy nem is amerikai, hiszen már Szent István királyt is Valentinnak hívták és a koronát is a tangón cserélte egy három kacsintó szemmel felszerelt, piros plüsspárnáért, meg különbenis kapja be mindenki.

Szóval néhány nap múlva megint ünnepelünk, mert azért ez egy ünnep ám a javából és ünnepekre igencsak nagy szükségünk van.

Ilyenkor a medwe általában azon gondolkodik: vajon ki találta ki úgy húsz éve, hogy ez az ünnepet Magyarországon is majmolni kell, hogy érte el, hogy a kilencvenes évek elején tévé, rádió, mosógép és centrifuga nyomatta kötelezően, hogy Bálintot kereszteljük át Valentinra és a napján szórjuk a pénzt, szerelmesen.
 


 

 

 

 

Ezt a bejegyzést a kényszer és a gugli szülte, karonfogva.
Mindkettő nagy úr!
Rendszeresen nézem ugyanis, ki hogyan talál ide a blogomra.
Naponta legalább ketten jöttek a vajaspánkó szó jelentését keresve.
Az ő kedvükért az egyik nyelvőrködő posztot kiegészítettem a következőkkel:

Más.

vajaspánkó=fánk
2010 február 1.
Valami miatt a gugliból minden nap idetalál legalább két kedves olvasó, aki a vajaspánkó szó jelentését keresi. Hogy ne járjon hiába, elmondom.

 

A pánkó a fánk elnevezése Erdélyben, forrása a német Pfannkuchen. (remek fánkreceptek olvashatók a Pesti Zsibongóban)

A vajas pánkóról az óvodások körében meglehetősen népszerű mese is született, így az elgurulni szerető, rakoncátlan sütemény a jelmezbálokon is fel-felbukkan, no meg álljon itt a mese refrénje, személyes érintettség miatt is ;-)

Vajas pánkó a nevem
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak
Tejfellel kevertek
Kemencén sütöttek
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól
Gazduramtól,asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Ordas farkas úrtól,
Miért félnék medwe tőled?
Megszököm mindjárt előled!

Amíg a vajaspánkó innen is lelép, megemlítem még a hazai net talán legszínvonalasabb receptblogját, ami ugyancsak a Vajaspánkó  nevét viseli.

Legalább mától a google nem hiába irányítja ide az érdeklődőket! :-)

 

Hiába irányította ide, ugyanis egy héttel a fentiek megjelenése után a "vajaspánkó jelentése" beírására a gugli két medwe-találatot is produkált, de egyiknek sem volt köze a vajaspánkóhoz, meg a róla írt sorokhoz. Márpedig a vajaspánkó jó, a vajaspánkó és a keresői is megérdemlik, hogy egymásra találjanak.

Talán majd most.

Sosem gondoltam volna, hogy ekkora vitát váltok ki egy ártatlan megjegyzéssel.
Tegnap megütötte a fülem a közszolgálati rádió krónikájában hallott "zsidó egyház" kifejezés, megkérdeztem egy nagyon hozzáértőt, majd utána írtam egy posztot,  megemlítve egy gyakori ostoba kioktatást, miszerint a katolikusoknál van pap, a  reformátusoknál csakis lelkész lehet.

Komoly vita lett belőle.
Nem azokra gondolok, akik szent kötelességükből fakadóan minden index-címlapos posztra ráugranak valami egetverő bölcsességgel, komolyan vitázni ugyanis szerintem csak értő egyénekkel lehet, a tárgyi tudást meg a keresők találati listája nem helyettesíti.

Templomba járók és/vagy hívők szálltak egymással vitába.
Az egyikük például minden vasárnap fekete palástban felmegy a szószékre és prédikál.
Ő van most bajban, mert összezördült egy másik egyházfival, aki szerint van református pap. A református pap szerint meg nincs, mire az egyházfi nekiszegezte a kérdést: ugyan mire alapozza ezt a kijelentést?
Tessék megmutatni azt a hiteles forrást, ami kimondja: a reformátusoknak csak lelkészük van, papjuk nem lehet.
A tanult pap koma erre nem tudott válaszolni, de megígérte, utánanéz.

Nekem nagyjából 35 éve kellett a Második Helvét Hitvallásból és Heidelbergi Kátéból vizsgáznom és azóta csak felejtettem, mégis vannak halvány emlékeim és tudtam, hova kell nyúlni. Ott pedig ezt találtam:

Az apostolok ugyan mindazokat papoknak nevezik, akik Krisztusban hisznek, de nem a szolgálatra való tekintetből, hanem azért, mert Krisztus által minden hívő királlyá és pappá lett és mindnyájan vihetünk Istennek lelki áldozatokat. (1 Pét. 2,9 2 Móz. 19,6 Jel. 1,6) Tehát a papi hivatal és az egyházi szolgálat nagyon különbözik egymástól. Amaz ugyanis közös minden keresztyénnel, amint előbb említettük, de emez nem. Midőn azonban a pápás papságot a Krisztus egyházából kiküszöböltük: ezzel az egyházi szolgálatot nem töröltük el. Bizonyára a Krisztus új szövetségében nincs többé olyan papság, mint amilyen volt az ószövetségi népnél, melynek megvolt a külső kenete, szent öltözete és különféle ceremóniája, melyek is a Krisztus előképei voltak, aki midőn eljött a földre, azokat betöltvén, mind eltörölte, Ő az egyedüli főpap marad örökkön örökké, (Zsid. 7,3) akinek a méltóságából, hogy semmit le ne vonjunk: a pap elnevezést egyetlenegy egyházi szolgának sem adjuk meg. Mert a mi Urunk az újszövetségbeli egyházban seholsem rendelt olyasféle papokat, akik a szentelő püspöktől nyert hatalomnál fogva naponként az ostyát, mint az Úr testét és vérét áldozzák meg élőkért és holtakért; hanem olyanokat, akik tanítsanak és a sákramentomokat kiszolgáltassák.

Ez az a szöveg, ami egészen biztosan 1536-ban keletkezett, abban viszont már megoszlanak a források, hogy a II. Helvét Hitvallást Magyarországon az 1567-es debreceni, vagy az 1576-os hercegszőlősi zsinat ratifikálta-e.
Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy amit idéztem, az a helvét hitvallás egyik FORDÍTÁSA és a pap szó ebben a fordításban is több értelemben szerepel. Említi a szent öltözetű ószövetségi papságot, a Krisztus által hívővé lett valamennyi embert és a katolikus klérust, ami ellen akkor ezek a derék emberek hevesen protestáltak.

 

Node fél évezreddel később egy fordításból olyan következtetést levonni, hogy református pap márpedig nem létezhet???
Ugyanmár, kérem!

 

Az előző posztban is írtam, nagyapám - több testvérével együtt - református pap volt és most is többen állnak a családunkból a református egyház szolgálatában. Nagymamám tipikus papné, kevés mondatából hiányzott az Isten neve - nagyon szerette kiigazítani mások pontatlanságait, különösen bibliai és hitéleti kérdésekben.
Ők bizony egyformán használták a református pap, papné és lelkész kifejezéseket és engem sem javítottak ki, hogy macika, nyista pap, csak lelkész!

  

Kábé húsz éve készítettem interjút egy jónevű református pappal, aki akkor végzett el egy mentálhigiénés posztgradot és a diplomaosztó után ezt mondta:
"A teológia után pappá szenteltek. Néhány év gyülekezeti gyakorlat lelkésszé érlelt, de úgy érzem, mentálhigiénikusként válok igazi lelkipásztorrá."
Szépnek tartom ezt a gondolatot, ami egy református pap véleménye és tapasztaltam, hogy más református pap nem tudott vele azonosulni egy kicsit sem.
Talán mert egy zsinat sem fogadta el e kifejezések fokozását, sorba állítását.

 

Református papoktól, püspököktől, szentéletű egyházfiaktól nemegyszer hallom/olvasom azt, hogy református pap, a lelkész, illetve a lelkipásztor szinonímájaként.

Érdekes írás, tanulságos olvasmány NAGY ÖDÖN Református lelkész voltam Erdélyben címmel a református egyház weblapján közzétett önéletrajza és nem csak azért, hogy hány esetben használja a református pap kifejezést saját magára, illetve a kollégáira.

Ugyancsak figyelemre méltó, hogy  Szabó T. Attila A ROMÁNOK ÚJABBKORI ERDÉLYI BETELEPÜLÉSE c. írásában a lelkész szót egyetlen egyszer sem írja le, csakis református papokról, papi birtokról beszél. Szabó T. Attila, akire ugyan nem terjed ki a II. Helvét Hitvallás hatálya, de magyar történész- és nyelvészprofesszorként jegyzik.

 

Sajtóhír a kronika.ro portálról:

Székelyudvarhelyen Verestóynak kampányolt a református pap a templomban
Száz Verestóy kellene a Székelyföldnek - mondta az istenházában Gede Mátyás, aki korábban Tőkést „szidta” és a katolikusokat bírálta.

 

másik hír, ugyanitt:


A református pap menesztését kérik az érsemjéniek
ebben olvasom, hogy
"méltatlan egy igehirdetési szolgálatra érkező püspök útját állni, rejtett zsarolással arra »kérni«, hogy ne a paplakba, hanem előbb a polgármesteri hivatalba menjen be, mert ellenkező esetben »cirkusz lesz«”. Balazsi József polgármester szerint egyébként az ellentét politikai jellegtől sem mentes, hiszen, mint mondta, Fülöpöt főképpen a Magyar Polgári Párt helyi szervezetének tagjai pártolják."

 

Hát igen.
Szidni a püspököt, kampányolni a templomban, bírálni a katolikusokat - végülis elméletben édesmindegy, hogy a Jézus nevében böstörködő egyházi személyeket lelkésznek vagy papnak nevezzük. Nem ez a legnagyobb bajuk és talán nem is az, hogy a többségük már a harmadik mondatában megemlíti a kommunisták negyven évét meg a mostani országrontását.

 

Hogy ne a szégyellni való példából hozzak többet:

Ez aztán egy papi család
Hegyi István csíkszeredai református lelkész mutatja be a családját, amiből épp huszonöten papok.
Reformátusok mind.

 

 

Vagyis egyszerűen nem lehet kérdés, hogy van református pap, vagy nincs református pap. A II. Helvét Hitvallás leszögezi, hogy az ószövetségi népeknél, illetve a pápistáknál bevett papi elnevezést egyetlenegy egyházi szolgának sem adják meg, de Krisztus által minden hívő pap lett.


És még valami:

"Aki azért minket a Szentírásból jobbról meggyőz, annak mi kész szívvel engedünk."
Ezt ugyanez a hitvallás szögezi le, mindjárt az elején.

Bár én nem vagyok zsinat, csak egy blogger és nem kinyilatkoztatást írok, hanem a gondolataimat teszem közzé, kész szívvel engedek annak, aki meggyőz a nézeteim téves voltáról.

Sokan mindössze annyit tudnak a keresztyénségről, hogy nincs református pap, csak lelkész és ezt (a tévedést) elégedett magabiztossággal fel is használják mások kijavítására, ledorongálására.

Ha közülük akár csak egy kedves olvasóm készíti fel a szívét az engedésre, már nem írtam hiába.

Tetszenek tudni, hol vannak azok a csitári hegyek, ahol egy közismert magyar népdal szerint régen leesett a hó?
Nos, egészen pontosan merrefelé?
Melyik megyében?
Melyik országban?

 

Hegyhalál.
Szokatlan kifejezés.
Valamikor 30 éve olvastam, Urbán Sándor egyik kéziratában, amiben a Nyitrához közeli  Zobor-hegyet emlegette. A magyarsága miatt börtönnel büntetett felvidéki  író szerint egy hegy kétféleképpen tud elpusztulni.
Ha időt és energiát nem sajnálva elhordják a helyéről, vagy ami ennél sokal egyszerűbb:  átnevezik.
Tették ezt azidőtájt a szlovákok a Zobor-heggyel és folytatják manapság a magyar neveket használó állampolgáraik üldözésével.


Kodály Zoltán Székely fonó című, 1932-ben bemutatott daljátékának a része a Galánta környékén (!) gyűjtött népdal. Galánta és a csitári hegyek pedig - hiába székely az a fonó - a Felvidéken vannak, nem pedig Erdélyben.

Bacsó Péter Te rongyos élet című filmjében van egy részlet, amikor a kitelepítettek egyike megkéri Sziráky Lucy művésznőt, énekelne neki, szegény erdélyi menekültnek valamit, erre a művésznőt alakító Udvaros Dorottya a csitári hegyek valaha hallott leggagyibb interpretációját mutatja be, az erdélyi úr pedig könnyes szemmel elrévedezve énekel vele, mintha az ötvenes évek erdélyi menekültjeinek bármi közük is lett volna a felvidéki Nyitrához tartozó Csitárhoz és annak a hegyeihez, vagy esetleg Kodály daljátékához.

Becze Szilvia, a közszolgálati emerhárombartókrádió műsorvezetője alaposan melléfogott, amikor valamelyik december végi Muzsikáló reggelben felkonferálta az említett népdalt Simándy József és Tokody Ilona előadásában, mert előtte lelkiismeretesen bemutatta a Nógrád megyei Csitár kisközséget, ami az Észak-Cserhát lankái között búvik meg.
A fél országot félrevezető információt nyilván a Wikipédiából szerezte, de akkor kérdem tisztelettel, mit tanult a Zeneakadémián?
Sőt, mivel építették őt az általános- és a középiskolában?
Kimaradt a híres mondat, hogy "csak tiszta forrásból" ??

Becze Szilviát igazán nem szeretném bántani, mert szívesen hallgatom a műsorait, szépen és tisztán beszélve sok értékes információval egészíti ki a zenéket, szerintem egyike a Bartók legjobb műsorvezetőinek, így elnéztem neki azt is, amikor az egyik komolyzenei fórumon nagyon csúnyán beszólt az őt kritizáló rádióhallgatóknak, pedig akkor sem volt igaza és akkor is hasonló hibát ejtett: Bánk bán híres áriáját, a Hazám, hazámat tette át az opera második felvonásából az elsőbe...
Most meg a csitári hegyeket tolta néhány megyével arrébb.

Urbán Sándor (1925-2002) valószínűleg forog a sírjában, mert a hegyhalálnak egy harmadik, fájdalmasabb formája látszik győzni: a műveletlenség és a nemzeti értékeink (közszolgálati) semmibevétele.
Ma már nem kell nyelvtörvény, nem kell semmilyen komolyabb intézkedés a magyarság ellen, vidáman szétesik az magától, ha így folytatjuk!

Szakonyi Judit
Szakonyi Judit
Van valami perverz abban, hogy az év első munkanapjának hajnalán egy családfő az emeregykosútrádió hangtárából letölti a délután háromórás híreket, hogy együtt hallgassa végig a családjával.

 

Amikor ez élőben elhangzott, az említett alak épp a kádban állt és tisztálkodott. Először a zuhanyfejet ejtette el, aztán a samponos flakont, később meg kellett kapaszkodni a fokozódó csúszásveszély miatt.

Igen, a közszolgálati Kossuth Rádió szólt, abban is egy semmivel össze nem téveszthető hang: Szakonyi Judit olvasta a híreket.
Az hogy "olvasta", költői túlzás, lovagias udvariasság, medwe írói munkássága, vagy bármi más, leginkábbis enyhe gúny?

Bármelyiket vállalom!

Judit művésznő ugyanis nem olvas, hanem darál és nagyjából úgy, mintha fogalma sem lenne arról, hogy mi áll a papírján, de a legtöbbször arról sem, hogy ő most a rádióban ül és amit beszél azt az előtte lévő, mikrofonnak látszó tárgynak is köszönhetően sokan hallják. Jóval többen, mint szabad lenne.

Hozzám hasonló vén kriplik még emlékeznek Mikrobira, a csupaagy mikroroboterre (magyar hangja Csákányi László), nos ő tudott úgy darálni, mint egy igazi automata: hangsúlyozás, hosszú és rövid hangzók megkülönböztetése és központozás nélkül.
Igaz Mikrobi egy levegővel elkántált mindent egyszerre, Szakonyi viszont amikor elfogy a levegője, rövidszünetet tart és úgylátszik az egész Bródy Sándor utcában senkit nem zavar, hogy ezzel értelmét veszti majdnem minden, amit felolvas.

Az éjszakai visszahallgatást először csak kuncogás, később röhögés kísérte, majd éjjeli ötletbörzébe kezdtünk, vajh hogy történhetett meg mindez az adófizetők pénzén?
A zsüri a következő ötleteket találta elképzelhetőnek:

  1. Szakonyi Judit valami rossz fát tett a tűzre és az a büntetése, hogy addig nem mehet haza, amíg fel nem olvas negyvenezer központozás és ékezet nélküli oldalt.
  2. A Magyar Rádió a leépítések miatt már minden használható embert elküldött, a műsort gépek csinálják és Szakonyi egy koreai robot, amit a garanciaidőn belül naponta javítgatnak.
  3. Ugyancsak a spórolás jegyében Such György elnök megtiltotta a szóközök és a bekezdések használatát, amivel évente több mázsa papír takarítható meg. A bemondók ömlesztve kapják a szöveget és élő adásban kell kisilabizálni.
  4. Egy új rendelet értelmében januártól minden 20 alkalmazottnál többet  foglalkoztató gazdálkodó egységnek többszörösére nőnek a közterhei, ha nem alkalmaznak megváltozott munkaképességű személyeket. Például éteri fogyatékosokat.

Csak ez indokolhatja Szakonyi Judit alkalmazását, de a negyedik pont lehet a magyarázata Berek Patrícia, Mátyus Kati és a valamikor kiváló, mára botladozó-imbolygó nyelvű Szalóczy Pál mikrofon-engedélyének.
Ha még létezik egyáltalán ez a korábban jól működő szűrő.
 

A kortárs zenéhez kötődik a 2009-es év legjobb és legrosszabb zenei élménye.
Egy zenetudóst hallottam siránkozni, hogy a zenefogyasztó közönség mindössze 200 év termésére kíváncsi, ami előtte és utána íródott, arra sajnos nem.
Nem igazán tudok egyérteni a muzsikussal, ugyanis a Spyro Gyra szerintem éppúgy kortárs zene, mint Ligeti és Kurtág, csak más műfaj.
A zenetörténet számtalan olyan korszakváltást ismer, amikor az uralkodó műfajok egyszerűen kimentek a divatból, a nagyhatalmú és tekintélyes kritikusok leszólták az úttörőket - nemrég olvastam egy csokrot a Chopint rendszeresen fikázó Heinrich Friedrich Rellstab kritikáiból, erre előkotortam a Megbukott zenekritikák c. régi könyvemet, hogy értő utókorként cöcögjek Haydn, Mozart és Beethoven kortársainak  értetlenkedésén és kajánul gondoljak azokra a zeneközeli emberekre, akik meg vannak győződve a fülsértő szerzeményeik nagyszerűsége mellett arról is, hogy 100-200 év múlva ők lesznek a Bach és a Mendelssohn.

 

Jártam tehát a Kongresszusi Központban a Spyro Gyra koncertjén, aminek napokig a hatása alatt voltam és azt mondtam, hogy éljen a kortárs zene, aztán csalódtam egy marha nagyot a Hilliard Énekegyüttes és az Arditti Quartet közös fellépésén.
A Hilliardot először a Bazilikában hallottam Garbarekkel és azóta is ez a csúcsélmény jut eszembe, ha meghallom a madrigáljaikat, de amit október végén a Müpában műveltek, az lerombolt minden szép emléket.
Modern zenére készültem és meg is kaptam, de kicsikét másképp. A Hilliard nem úgy szólt mint egy énekegyüttes, hanem mint négy egyszerre éneklő férfi.
Az Arditti a modernek mellett játszott Beethoven vonósnégyest is, de valahogy az is olyan volt, mint valami tavalyelőtti átirat: nehéz, disszonáns, lelket és türelmet próbáló.
Az utolsó zeneszám, James Clarke 4. sz címnélküli műve volt a szenvedés csúcsa. Az énekegyüttesnek látszó négy férfiú egyenként kiabálta a világba a fájdalmát, közben a vonósnégyes is bántóan hangicsált,  az első hegedűs például egész végig egyetlen hangot nyúzott, úgy hogy
 

nyííí. 
nyííííííí. 
nyihihihihííííííí.     

szün  

nyinyinyi   

szün  

nyíííííí íííííííííííí   ííííí    
nyinyinyinyi 
nyih. 
nyikkk.  
ny
 

Lemondóan ültem ott mert tudtam hogy már nem tart sokáig, azért titokban reménykedtem, hátha kivágódik valamelyik ajtó és bekiabál egy rémült kislány, hogy "Apu, Buksi kiszökött!!!"
Azonnal rohantam volna megkeresni, hiába eső, hiába sötét, hiába hideg, hiába a sok potenciális önkéntes, aki körülöttem feszengett.
Eddig mindössze egyetlen ember mondta nekem hogy tetszett, a Hangfürt kedves munkatársa, de szerencsére nem vagyunk egyformák.

Alhattam volna még, de a komornám behozta a reggelimet, erre mindig felébredek.

- Jóreggelt, medwe úr! - köszöntött jövőbevetett mosollyal.

- Jóreggelt Yvonne - durcáskodtam a paplan alól.

- De medwe úr - mondta Yvonne csak így kisbetűvel - emlékeztetném, hogy a kegyelmes asszony menesztette Yvonne-t, mivel telerakta a hátsó lépcsőházat Pörzse Sándor portrékkal és dulakodni akart, amikor leszedtük.
Én Rozál vagyok, az új komorna, szolgálatára.

Nem ébredtem még egészen fel, de máris gyanakodtam, hogy ez az egész csak ballib provokáció.

- Mi a reggeli, Yvonne? - kérdeztem unottan.

- Rozál, szolgálatára - kekeckedett velem a némber és sorolni kezdte, mi van a tálcán:

- Vörösrák carpaccio mandulamousse-szal és zöldsalátamártásch-sal. A rákot a Juan de Fuca csatornában fogták, mert az ottani klíma miatt egész különlegesen omlós a húsa, a mandula argentin, kimagasló vitamin- és zsírsavtartalommal, a zöldséget hajnalban szedték a konyhakertben. Aztán van még itt fúziós imbisz is, kérem szeretettel.

- Micsoda ???

- Hát tetszik tudni, gyömbérfinggal infuzionált szusirizshab, konfitált pellerinnel.

- Valami más?

- Hogyne, kérem! Hoztam még medwe úrnak szenthomár bélszíntortillát a Bengáli-öbölből, chiliolajcseppentéssel bolondított limettaszósszal és ma sem hagyta ki a szakács a rózsavízből készített emulziót agnolottis pecsókával, Ruen wa pleusse módra.

- Kockasajt nincs?

- Hogyan tetszik mondani, kérem?

- Jól hallotta, Yvonne, azt kérdeztem, hogy van-e kockasajt. Répcelaki. Háromszög alakú, az alján enyhe ívvel. Alufóliába csomagolva, olyan kis piros izével, amit ha meghúzok, akkor leszakad.

- Rozál vagyok, és a medwe úr ugye csak viccel velem????

- Nem, Rozál - és kezdtem egy kicsit bepipulni - én ma rosszat álmodtam és kockasajtot akarok reggelizni, érti??? Vigye vissza ezeket kacifántos szarokat a konyhára és mondja meg Bélának, hogy zizegős pirítóst kérek, natúr, joghurtos és pritaminos kockasajttal! Megértette?

Hidegvérű arisztokrata lennék, de amikor kajával kapcsolatban értetlenkednek velem, netán provokálnak, akkor kijön belőlem az ősproli. Ocsmány dolog, de tudok én ordítva bazmegelni úgy, hogy a baldachin is remeg, mint a kocsonya.
Yvonne is remegni kezdett, de azért még volt annyi vér a pucájában, hogy tovább ellenkezzen.

- Béla már nem dolgozik nálunk. Két hete Marc-Antoine Sommelier kétcsillagos séf vezeti a konyhát, medwe úr kérem, és nagyon meg fog bántódni, ha vissza tetszik utasítani a reggelijét, amibe az egész szívét és a lelkét is beletette.

Megenyhülve néztem végig a tálcán.

- Az két a gumidarab ottan micsoda?

- Azok Michelin-csillagok, kérem. Sommelier úr maga vágta ki Önnek, biciklibelsőből és ő díszítette vele az elemózsiakompozíciót, mivel páratlanul sokat ad az esztétikára.

- Rendben. Kockasajtot kérek. Most!

- Bátorkodom emlékeztetni medwe urat, hogy medwe úr köztudottan egy igazi ínyenc. Gasztroblogot is ír.

- Én akkor is kenhető, zsíros, ömlesztett tejipari terméket kívánok, sztaniolban!

- Mi lesz ebből, ha kiderül?

- Nem fog kiderülni. Azért fizetem a személyzetet, hogy ne járjon el a szája senkinek.

- Ne feledje, medwe úr, vannak akik többet kínálhatnak az információért, de zsarolással is kiszedhetik belőlünk a medwe úr titkait. Rendszeresen turkálnak a kukáinkban és megtalálhatják a csomagolóanyagot. A Homo Gastropitecus Mindenható Egyletének fülébe is juthat a dolog és akkor ízekre szedik a blogjaikban.

- Hozza a kockasajtomat!

Yvonne nem tehetett mást, felcsókolta a díszes tálcát és elkullogott vele, majd kis idő múlva visszajött egy menzai, enyhén zsíros pléhlappal, azon donaldkacsás tányérban három forró, illatos pirítós és a három répcelaki sajtcsoda, meg egy bögre citromos tea.
Mennyei!

Lassan és élvezettel toltam a silót az arcomba, közben valaki észrevétlenül behozta a reggeli lapokat. Épp ott tartottam, hogy Szíjjártó Péter kifejti: a zemberek szeretik a kockasajtot és ha ők jövőre kormányra kerülnek, akkor nem lesz sajtáremelés, amikor kopogtak az ajtómon.
Nem udvariasan kopogtak, ahogy megszoktam, hanem kissé türelmetlenül, izgatottan. 

- Tessék! - kiáltottam, ahogy a filmekben láttam.

Színmagyar Walter Jákob volt az, a titkárom.

- Medwe úr, baj van.

- No! - utánoztam Bolgár Györgyöt, aki élő adásban kezeli így a fontos bejelentéseket.

- Morvai Krisztina épp az imént szólalt fel Brüsszelben. Kifogásolta az ellenzékkel szemben tanúsított folyamatos rendőri brutalitást, a magyarok módszeres irtását és medwe úr reggelijét.

- Mi baja volt velem?

- Azt mondta, hogy a hiszterikoliberáljudeoplutokrata dagadék magukfajta direkt zabálja fel a szegény sorsú magyarok elől az olcsó táplálékot, amivel szándékos népirtást követ el.

- Mit szólt erre a bizottság?

- Kuncogtak, ahogy szoktak és az elnök csak annyit mondott: köszönjük, Emese. De medwe úr biztos lehet abban, hogy ennek még lesz következménye, állítólag egy tulipános-ládának öltözött kéményseprő-különítmény már el is indult a kastély felé.

- Mire készülnek?

- Sajtótájékozatót tartanak, felolvassák a követeléseiket, például hogy engedjék ki Kutyaházit, megdobálják a villanyrezsót és kirámolják az éléskamrát.

- Kibírjuk.

- De ez még nem minden.

- Mondja, ne kíméljen!

- Medwe úr, el sem merem mondani. Kérem, ne haragudjon meg rám - riadozott a titkár.

- Mondja, Jákob, nem lesz baj! - biztattam, mert joviális maradok a nehéz helyzetekben is.

- A világsajtó is felfigyelt a dologra.

- Nem mondja!

- De mondom! Nekem is úgy mondták, hogy az Index főszerkesztője, az az Uj Péter személyesen bazmegelt a blogjában és nyilvánosan gratulált medwe úrnak.

- Jákobom, ez nagyszerű! - vidámkodtam.

- Én nem vagyok ebben olyan biztos - demonstrálta SZWJ, hogy rosszabbul él, mint nyolc éve.

Én viszont jobban élek!  Sokkan jobban, még ha ezt szégyellnem is kellene.
Például mivel akkor eszek kockasajtot, amikor akarok!

 

 

*   *   *

 

Hogy ezt az egészet csak álmodtam-e, most így hirtelen nem tudom, a legbiztosabb ha belenézek Uj Péter blogjába, hogy valóban foglalkozott a kockasajtommal, vagy csak aljas rágalom az egész?
Biztosan az, hiszen a főszerkesztő úr - a még MTBD-vel is pertuban lévő művelt-érzékeny társalgó -  egészen biztosan nem bazmegel, meg aztán ideje sincs ilyen csip-csup ügyekre.

 

 

 *   *   *

 

 

kapcsolódó linkek:

MTBD blogja

Uj Péter blogja

kenter.JPGCanter = könnyű vágta

to win at a canter = kenterben győz, vagy könnyen győz

(forrás: szotar.sztaki.hu)

 

Tehát ha lefordítom a jól bevált angol kifejezést, akkor KENTERBEN VERI azt, amit könnyen győzött le. Ez a kenterben veri jelentése.

gyengébbek kedvéért:

kenterben veri = helyes

kenterbe veri = helytelen


Ehhez képest mit olvasok médiaszerte?

Azt hogy kenterbe veri ezt vagy azt ez vagy az.
Mintha a kenter az valami kemény tárgy lenne, amibe bele lehet verni mást vagy másokat.

A következő idézetek forrásai nem fórumok, nem blogok, hanem médiumok, ahol állítólag igényes profik forgatják a tollat, ahol állítólag korrektorok is dolgoznak, mert azok nélkül ugye nem szerkesztőség a szerkesztőség...

Kenterbe verte az MSZP-t a Jobbik (jobbik.hu)

 

www.kreativ.hu
Kenterbe verte a GVH a cégeket


www.nemzetisport.hu
februárban Magyarországra érkezett, kifejezetten műrepülésre kifejlesztett MXS gép sebességben, dinamikában kenterbe verte az Extra 300-asokat.

www.szulokhaza.hu
Így ez az végtelenül egyszerű, ám annál hasznosabb találmány volt az, ami kenterbe verte az összes versenybe szállót.

www.reggel.hu
Versenyein ezrek tomboltak a lelátón, amikor kenterbe verte a szocialista országok, köztük a Szovjetunió csodalovait.
 

bulvar.ma.hu
a műsorvezető kibeszélőshow-ját mostanában többször is kenterbe verte a rivális csatornán futó Joshi Bharat, ráadásul, Mónika magánéleti válsága miatt hiteltelenné vált a nézők és a csatorna vezetősége előtt.


szentkoronaradio.com
Ennek ellenére most a 22 esztendős Takács Krisztián kenterbe verte az MSZP jelöltjét, egyúttal bebizonyította: Nyugat-Magyarországon is növekvő igény van a radikális és tiszta, új erőre.

 

hirek.oldal.info
Magyarország kenterbe verte Nyugat-Európát a korai elhalálozás tekintetében



Vicc, hogy a felsorolásban nem is egy olyan honlap szerepel, ami magyarságra oktatna minket, sőt, azt is tudni véli, hogy ki a jó magyar és ki nem az...
Persze mindannyiunk szerencséjére van valaki, aki ha jövőre kormányra kerül, egészen biztosan rendezi ezt a kérdést is.

Rossz szokásom reklamálni, amikor olyanok fogalmaznak pongyolán, beszélnek csúnyán, ejtenek vagy használnak rosszul szavakat, akiknek munkaköri kötelességük a nyelvművelés. Nincs bajom azzal sem, hogy egyesek szerint emiatt én is csak egy grammatikanáci vagyok, végülis címkézni könnyebb, mint gondolkodni.

Adekvát.
Nem lenne kötelező ezt a kifejezést használni, de aki az egyértelmű, vagy az azonos értékű szavak helyett ilyen jól csengő, idegen szóval fejezi ki a kínjait, az bizonyára sokkal több, sokkal műveltebb, mint a porbafingó többség. (tehát az adekvát jelentése egyértelműen ez: egyértelmű, azonos értékű )

Egészen addig, amíg jól használják ezt a parádés szót és nem azt mondják helyette, hogy adekvált.
Nincs baj azzal, amikor Józsi a lakatosműhelyt megunva ügyvezető igazgatóvá avanzsál, vesz egy színes öltönyt, hozzá fehér frottírzoknit és csináltat a plázában valami csicsás névjegyet is, mert neki az üzleti életben "szuvenír joga"  a nyakatekert körmondatokba csempészett idegen szavakkal demonstrálni a páratlan szókincsét, és azon sem lepődöm meg, amikor a Róbert-híd Rádió, vagy Lófütty FM nagyarcú riportere csinál reklámot a saját félműveltségének.

Akkor ugrik ki a fülemből a blútúsz, amikor egyetemi oktató (!) szájából hallom azt, hogy adekvált. Egészen biztosan nem azt mondta, hogy adekvát, hanem azt, hogy adekvált.
Ezt a hibás formát a gugli is ismeri, most épp 4940 oldalon találja meg.
Ez nem mind blog, nem mind fórum, vannak közötte komoly médiumok és egyetemi jegyzetek is!

Ahogy a nyelvművelők esküdt ellenségeitől megtudtam: a nyelv változik és ha valamit elegen mondanak rosszul, az egy idő után kötelezően elfogadottá válik.

Remélem, még megérem, hogy munka után az esti órákban adekválhatunk egyet és aki részt vesz a buliban, az onnantól mind adekvált lesz.
Én adok majd róla papírt is.
Puhát és illatosat, hogy mindenkinek jó legyen.
 

Ferikém, megbeszéltük, de le is írom, nehogy elfelejtsem, miért neheztelsz.

Te nálam is jobban ki voltál akadva, amikor harminc-egynéhány éve a csuhás osztályfőnök-prefektusunk az egész osztály előtt leordította a Gyurit, hogy "te mocskos pesti zsidó" meg hogy "Hitler szar munkát végzett", így kicsit meglepődtem, hogy lecsúsztál ugyanerre a szintre.

Emlékszem, édesapád mennyit küzdött veled, hogy Ferikém tanulj, mert most alapozod meg az egész életedet - te pedig megrántottad a válladat és lógtál, ahol csak tudtál. Együtt jártunk külön németórára.
A tavaszi szünetben te nem jöttél, merthogy tavaszi szünet van, a Gyuri viszont épp ezért ráduplázott és kért még extra órákat, mivel nincs tanítás és belefér az idejébe.

A Gyurival mi végigcsináltuk az egyetemeinket, aztán később mindketten egy-egy másikat is, téged már a harmadik félévben kirúgtak a főiskoláról (ahova apuka protezsált be), mert az előadások helyett sörözni vagy motorozni mentél és nagy ívben tettél az egészre.
Megtehetted, apuka finanszírozta a lébecolásodat, amíg orra nem bukott a nagy hajtásban.

Most itt állsz, erőd teljében, egy gimnáziumi érettségivel, nem értesz semmihez, nem beszélsz egyetlen nyelvet sem, napi nyolc órát ácsorogsz a bankban a biztonsági egyenruhádban, aztán bevágsz valahol egy sört és mész haza tévét nézni meg internetezni és hirdeted az igét a turulos fórumokon, meg mindenütt.
Azt mondtad, ma kimész megdobálni a buzeránsokat, mert ott rohadjanak meg ahol vannak. Meg hogy a zsidók miatt nem értél el semmit a szaros életedben, mert náluk a pénz és téged nem hagynak labdába rúgni.
Régebben vállalkoztál volna, akkor a komcsik nem engedték.

Figyelj ide, te címeres hatökör!
Apádnak hogy engedték meg a komcsik hogy vállalkozzon?
A fél osztály bármikor zsebrevág téged, őket miért nem akadályozzák a zsidók?
Ja, hogy ők buzidobálás meg fórumozás helyett is dolgoznak?
Ha csak úgy nem!

Rengeteg időt és energiát fektetsz a gyűlölködésbe.
Utálsz mindenkit, akinek jobban megy, mint neked.
Fájdalmas lehet, mert nagyon sokan vannak.
Zolit köpködted a legutóbb, mert egy tizenhét millás autóval jött a találkozóra, szerinted ezt csakis tisztességtelen úton szerzett pénzből vehette.

Elárulok neked egy titkot.
A mi korunkra az embernek illik félretennie egy kis pénzt.
Ha lett volna megtakarításod és a turulos marhaságok helyett a gazdasági híreket olvasgatnád, akkor vehettél volna tízmilláért OTP részvényt, amikor a 1300 Ft volt az ára és eladhattad volna, amikor visszament 4000 fölé. Mindjárt kerestél volna néhány hónap alatt harmincmillát, ami a havi nettó száztízeddel elképzelhetetlen summa - és akkor neked is lehetne jobb autód.
Így viszont nem is lesz.

Feri!
Lehet hogy még mindig nem késő egy kis önvizsgálatot tartani.
Holnap kezdődik a hátralévő életed!
Ha maradt benned valami józan belátás, akkor beismerheted, mennyi időt tékozoltál el, mennyi lehetőséget szalasztottál el és mennyi energiát pazaroltál hiábavalóságokra - és ezt teszed ma is.
Ha nekem nem hiszel, nézd meg az eredményeidet.
Azt ami vagy és azt ami lehetnél.
Az lehetnél, amit másokban irigyelsz.
És nem a zsidók meg a komcsik az oka, hanem te.
Te kényelmeskedted el az életed nagyobb felét és kizárólag magadnak köszönheted, hogy ide jutottál.

Felőlem azt gyűlölsz, akit akarsz, érzelmi kérdésekre nincs racionális válasz, sőt, ha jól érzed magad az árpádsávos baromarcúak között, akkor egészségedre.
Lehetsz közöttük tán még valami megbecsült nyilasfőtezsvér is, ha kellő hangerővel zsidózol és gyűlölködsz. Fizetni ezért nem fog neked senki, a pénzért ugyanis - ahogy apád mondta - tanulni és dolgozni kell.
Úgy döntöttél, hogy beállsz abba a nyájba, ahol a munka büdös, a siker utálni való és minden baj oka a zsidó.

Tudd, hogy én, aki jól ismerem az életpályádat, mélységesen megvetlek ezért és szégyellem, hogy valamikor a barátod voltam.
Azt mondtad: a szadesz szándékosan teszi tönkre az egészségügyet, mert Izrael népe Magyarországra akar áttelepülni és kell nekik a hely, ezért ki kell irtani négymillió magyart.
Szerintem ez is egy vagány kuckucinfós papírgránát, de ha igaz, akkor érted nem kár.

 

 

 

7101230

Rájöttem, miért rezzenek össze, amikor azt hallom a bankban, a rádióban vagy akárhol máshol, hogy sváci fran.
Nem svájci frank, hanem svájci fran.

Egy gyerekkori beszélgetés jut eszembe.
Lehettem tizenkettő és valahol azt találtam mondani, hogy francia frank és svájci frank.
Egy felnőtt a nyilvánosság előtt kijavított, hogy azt úgy kell mondani: fran.
Merthogy a francia nem ejti az utolsó hangot.
- Én viszont magyar vagyok és én ejtem - válaszoltam, mire a többiek jót derültek az okvetetlenkedő Tudomkán, aki - velem szemben - semmilyen idegen nyelvet nem beszélt. Nem tetszett neki hogy miattam kinevették a többiek, ezért rám szállt és onnantól folyamatosan igyekezett alázni.

Ha azt hallom, hogy "svájci fran", mindig az az ember jut eszembe, akinek a franciatudása csupán ennyiből áll, de ezt is főleg mások ledöngölésére használja, bátran kijavítva olyanokat is, akiknek felsőfokú francia nyelvvizsgájuk van - és csak somolyognak a buzgómócsingon, ha észreveszik egyáltalán.

Nem az az igazi kérdés, hogy miért külföldiül mondják azt, amit magyarul is lehet, miért ejtenek sokan egy két szóból álló kifejezést félig angolul, félig magyarul (mint az ájbíem pécét, az ájszteát, a leptopot) - hanem arról: miért kell egy minimálisnál is kevesebb tudást mások kijavítására használni?

 

PS. nagyon örülök, hogy a Klubrádió gazdasági híreiben hosszú ideje már bátran franknak merik ejteni a svájci frankot.