Tanne Budakeszi büféasztalTúróscsusza. Gusztustalan, de legalább van. Ha egy RENDES büféasztalos étteremben a vendég elégedetlen a kínálattal, akkor a tulaj megkérdi, mit enne - és hoz neki valamit a kívánsága szerint.
A budakeszi TANNE étteremben ehelyett a tulaj magyarázkodik, ígérget és vádol - nehogy elfelejtse a kedves vendég, hogy a hazai gasztronómia még arrébb esik a boldogabb országok színvonalától.

 

Nagyon nem örültem, amikor a budakeszi Tanne szerepelt egy meghívóban.
Még aktív étteremtesztelő koromban jártam itt és nagyon rossz emlékeim voltak, mert gyenge volt a felhozatal, ráadásul pofátlan módon becsaptak, 1950 Ft helyett 2500 Ft-ot számláztak fejenként.

Kizárólag rajtam és a társaságon múlt, hogy végülis jó volt a Gerlóczy Kávéházban.
Nem örültem, amikor kiderült, hogy ott leszünk, mert medwekoromban egy feketepontot adtam nekik, mégis határozottan kellemes volt 2011 utolsó szabadban tölthető estéjén a város közepén olyan körülmények között vacsorázni, mintha egy jobbfajta beachen lennénk, susogó lombok alatt, illusztris emberek közelében, sürgő-forgó és többségükben kitüntetően figyelmes pincérek látómezejében. A vendégsereg túlnyomó többsége külföldi. A választék étel- és italfronton is figyelemre méltó. Az árak sem tragikusak. Az élő hárfamuzsika a téren nem nagyon élvezhető, de kihallatszik, tudható, hogy van és hogy jó. A faszénparázs felől olykor ínycsiklandó illatok érkeznek. A hűtőpultban egy citromgerezdekkel dekorált makrélakupac emlékeztet az elmúlásra.

Pincérünk egész működése pedig a helyhez méltatlan balfácánságra.

Nem tudni, tehet-e arról, hogy minden nagyon lassan készül és az ételek fele langyosan kerül elénk, ez lehet a konyha mulasztása is, de az biztosan az ő sara, hogy minden harmadik fogást elfelejti, hogy a konyhán történő informálódást követően is határozott magabiztossággal bizonygatja: a rizottójuk teljes kiőrlésű búzából készült, hogy a hatalmas társaság utolsó számláját nem hajlandó megbontani, mondván neki nincs erre háromnegyed órája, aztán persze mondanom sem kell, hogy vannak olyan tételek, amiket biztosan duplán zsebel be, mert fogalma sincs, hogy addig ki mit fizetett ki, mi meg nem állunk oda egy szaros ezresért vitázni, talán az ő hibája az is, hogy must helyett fehérbort hoz, hogy a mellettem ülő hölgyeket a sorban utánam, de előttem átnyúlkálva szolgálja ki, hogy kétszer is rámtehénkedik, pedig lett volna hely bőven egyet lépnie balra (bár lehet hogy az mostanában politikailag inkorrekt, így megbocsátom neki).

A konyha teljesítménye erősen hullámzó.
A vargányagomba leves nem rossz, nagy szerencse, hogy volt benne két darab valódi vargányagomba is, de az arányok miatt hívhatták volna zöldséglevesnek, mert találtam benne pl. csíkozott uborkát is, nem keveset.

A rákos spagetti zöldséges csirke sauté-val nekem tömény nagyképűség, a fenének kell Budapest közepén egy szimpla serpenyős ételt félig franciául kiírni. Lett volna inkább egy kicsit jobb, a rákot és a csirkét például ha feleannyi ideig pirítja a tanult gasztroszakember, akkor a víziállat nem a gumira hasonlít jobban, a kétlábú pedig nem szárad ki. Attól sem voltam oda, hogy egyetlen barna íz uralta a fogás összes alkotóelemét, egyedül a ráknak volt egy kis rákíze.

Szerényedésre adhatna alapot a Caraibe-i csokoládé mousse mangó szósszal.
Ha az amúgy látványos és finom desszertet a karibi térségből származtatjuk, akkor miért caraibe? Inkább a kiváló mangó szószból kennének szét a tányéron egy csapott evőkanálnyi helyett egy egész evőkanálnyit! Vagy kettőt.

Sznobkodás és fukarkodás helyett tetszenének inkább hajszálpontosan számlázni, az étkeket frissen és forrón felszolgálni, a rendelést nem eltéveszteni és bizonygatni azt a majomságot, hogy a rizottó teljes kiőrlésű búzából készül.
Őrléssel ugyanis főleg lisztet csinálnak, rizottót semmiképp.
 

7.jpgEzüstfenyő, Hotel Gold, Telkibánya

A legutóbbi kirándulás miatt először egy kakás WC-kefe ugrik be. Amire az eredetit kicserélték...

Nemegyszer kérdezték a kedves olvasóim, miért nem a helyszínen teszem szóvá a kifogásaimat?
Nos azért nem, mert akkor végigvitázhatnám az országot és én elsősorban jól érezni szeretem magam, továbbá a helyszíni reklamációkból származhat némi kellemetlenség (lásd az utóiratot!), de minimális az esély arra, hogy kijavítsanak egy hibát, míg a nagyobb nyilvánosság azért sokkal ösztönzőbb.
Tapasztaltam.

Jártunk már néhányszor Telkibányán, mindig az Ezüstfenyőben szálltunk meg és begyűjtöttünk jónéhány kedves emléket. Sokfélét.
Most az első reggeli utána  recepción kívánságlistát adtunk át a következőkkel:

kérjük szépen
- eltávolítani pormacskákat a mennyezetről
- és a többhónapos mocskot (rovartetemek, pókháló, madátoll és -ürülék ) a teraszunkról
- a WC deszka csavarjait meghúzni, mert veszélyesen inog
- a WC-kefét kicserélni, mert olyan mocskos, hogy már a Keleti pályaudvarról sem lopnák el
- hangulatlámpában az izzót kicserélni
- a kézmosó üres szappantartóját feltölteni és kettőnknek egynél több aprótasakos tusfürdőt kirakni

Este arra mentünk vissza, hogy ég a lámpa, tiszta a szoba és a terasz, de a WC-deszka ugyanúgy billeg és a kefét ugyan kicserélték, de csak egy kevésbé ótvarra (lásd a lenti fotókat).
A vízköves, szappanmaradékos kosárba bevágtak vagy harminc tasak sampont és tusfürdőt. (ez épp olyan túlzás, mint az hogy kettőnknek volt összesen egy)
Ettől persze nem lett sokkal jobb a szobánk, a szálloda meg egy kicsit sem, ugyanis

- a szakadt zuhanyfüggöny és az általa elkerített fülke alja még penészes volt
- a szobánk fala alulról vizesedett
- a szűk fürdőszobában csak a mosdókagyló keskeny peremére lehetett kipakolni
- az ajtók eléggé ütött-kopottak voltak, a fürdőajtó belső oldaláról hiányzott az élfólia, viszont lisztharmat-szerű penész borította
. a víznyomás eléggé ingadozott, a melegvíz pedig nem egyenletesen jött, vagyis a kedves vendég élvezhetett egy kéretlen értornát, amennyiben a víz hőmérsékelete egyfolytábana  forró és a hűvös között ingadozott
- a lepedőnkön érkezéskor (!) szőrszál, a kispárnán kézzel lesöpörhető piszok
- nincs egy ülőhely, csak az ágy széle
- ételszag az egész házban
- az étterem teraszának a burkolata és a zsírfoltos asztalok régen megértek a cserére
- a piszkos lépcső mellett egy ottfelejtett partvis szomorkodott mindvégig, talán ha valamelyik vendégnek kedve szottyan takarítani, ne kelljen sokat eszköz után kutatnia
- az étterem este nyolckor bezár (ilyennel nemrég Bajoroszágban is találkoztam)

És volt más egyéb problémánk is.
A második éjszaka hajnalig tartó esküvői buli zajlott, amiről a foglaláskor elfelejtettek tájékoztatni. No nem csak a zaj, a részeg emberek ordenáré kurjongatása volt zavaró, hanem a zártkörű rendezvény miatt az étterem már délután bezárt és ez az erdő közepén meglehetősen ciki tud lenni.

Amikor az étterem működött, akkor sem volt benne sok köszönet.
Péntek este a pincér szerepében tetszelgő háziasszony (úgy volt öltözve és kábé annyit tudott a vendéglátásról) közölte, hogy már nem tud hozni "szarvas- és vadéleteket" mert túl sok fogyott belőlük. Amikor bélszínt kértem volna, akkor figyelmeztett, hogy az előbb már megmondta: nincs marha. Ja hogy szarvast mondott, akkor elnézést. Kimért bor az nincs, csak egész üveggel.
A bor bemutatása teljesen kimaradt, az asszonyság kihúzta a dugót a szobahőmérsékletű fehérbor palackjából, letette az asztalra és otthagyott minket.
Elmentem utána, mert eltűnt teljesen, hogy nincs borhűtőjük?
Ezen a hőmérsékleten ugyanis a bor élvezhetetlennek tűnt.
Később hűvösebben is, mert ugyan sikerült találnunk egy pezsgősvödröt, amibe beraktuk az esküvőri bulira készülő Ezüstfenyő Hotel egész jégkocka-készletét (kb. két maréknyit) ami kicsit lehűtötte a borunkat, de nem lett tőle sokkal jobb. Olyan volt, mint a tartósítószerrel telenyomott görög borok, keserű utóízzel és másnap reggeli fejfájással.
Ezek után szinte mindegy is, hogy mit ettünk. (az amúgy nem volt rossz)
Másnap a reggelinél ugyanez az asszonyság volt szolgálatban egy másikkal, jól elbeszélgettek a pultnál és mindig a vendégek vették észre és tették szóvá, ha elfogyott valami. Az esküvőre osszetolt asztalokat úgy hagyták, gondolván hogy a reggeliző szállóvendégeknek jó lesz úgy is, viselkedjenek násznépként.
A büféasztal pedig úgy működött, hogy két asztalt elég ügyetlenül odatoltak a falhoz, arra volt minden kirakva, de a fal felől csak egyvalaki közelíthette meg a terüljasztalkámat, mert nem volt több hely, így kábé annyit kerülgettük egymást és várakoztunk, mintha egyszerre ötvenen lettünk volna ott - pedig mindössze 2-3 családról volt szó.
Normál fekete-tea nem volt, csak ízesített, a fóliába csomagolt kockasajtokat pedig a szeletelt sajtokra pakolva tálalták, a joghurtok hűtés nélkül álltak az asztalon.
Az egész étterem tele volt szúnyoggal, szúnyogháló sehol nem volt, konnektorba dugható szúnyogirtó pedig csak a portán, a kedves vendégek csapkodjanak és vakarózzanak egészséggel!

Valamikor ez a szálloda nagyon jó volt és szerettük a korábbi mókás neve ellenére (Ezüstfenyő Hotel Gold), most meg már nagyon nemjónak tartjuk és nagyon nem szeretjük, hívják akárhogyan.
A háromcsillagos objektumban kábé harmincezret hagytunk mindezért..





PS: elmeséltem a sztorit egy szűk baráti körben. Volt ott egy hölgy, aki évekig dolgozott karibi luxushajókon. Tőle tudom, hogy bevett szokás a nyűgös vendég fogkeféjét olykor a WC-ben megmeríteni.

Kedves Szilárd!
Remélem, nem veszed rossznéven, hogy tegezlek, bár én vagyok az idősebb, amúgy ezt nem tenném, mert Te vendéglős vagy, én pedig vendég és ebben a relációban illendő egy bizonyos udvarias távolságtartás. Mégis közvetlenebbül szólok Hozzád, mert a neten így szokás, továbbá nehogy bárki azt higgye: reklamálok, vagy haragszom.
Kívülállók számára bemutatlak: Sági Szilárd vagy a TV2 Hal a tortán produkciójának szakértője, egy "belvárosi" étterem tulajdonosa, az a megnyerő fiatalember, aki remek tanácsokat ad a főzéshez és a fejét fogja, amikor a tévésztárok valami ostobaságot művelnek a konyhában.

Magunk között legyen szólva: nekem szimpatikus vagy, jól mutatsz a képernyőn, olykor tanulok is a megjegyzéseidből, sőt, szerintem szépen beszélsz, annyira, hogy a Magyar Rádióban biztos nem engednének megszólalni, mert ahhoz minimális követelmény a selypítés vagy a raccsolás.

Aki ennyi mindent tud mint Te, annak nyilván az étterme is tökéletes. Mégsem elsősorban a kíváncsiság vitt a Café Mojitóba, hanem mert egy jót akartam enni - és tényleg nem a hibákra voltam kíváncsi, hanem egy igazi kulináris élményre vágytam.

Már az asztalfoglalás során meglepődtem, ugyanis a pincéred letegezett. Azt kérdezte: "Jártatok már nálunk?". Nos még nem jártunk Nálatok, feltételezem, Ti sem jártatok nálam, így nem olvastad az Így kell enni? című és nagy vitát kavaró bejegyzésemet, amiben a képernyőn díszelgő "sztárok" neveletlensége miatt morogtam. Ha összegyűjteném az éttermi modortalanságokat, első helyen állna, hogy a pincér NE TEGEZZE LE a vendéget, még akkor sem, ha azonos korosztályba tartoznak, maximum ha korábban egy bokorban pipiltek a Sziget Fesztiválon.

Két meglepetés ért, amikor megérkeztünk. Azt gondoltam ugyanis, hogy a tévészereplés miatt tömve lesz a caféd, de nem így volt, fölöslegesen foglaltunk asztalt, továbbá azt hittem, ennél sokkal igényesebb a műintézmény megjelenése.
Abból, ahogy a promós filmedben gondosan törölgeted a csiszolt talpas poharakat, bármire gondolhattam, csak a romkocsma szerű kinézetre nem.
Kétségtelen, hogy van a helynek egyfajta hangulata, de nem tudjuk nem észrevenni a maszatos tükröket, a bejárati ajtó felső élét lepő ujjnyi vastag port, az üvegportál koszos felső részét, amin az utcára is alig lehet kilátni, a fal mentén raktározott poros tartalék asztallapokat, a kétes tisztaságú vizesblokkot, ahol nem volt se szappan, se WC-papír. Az a poén viszont jó, hogy a férfi-női ajtót egy sajátos hieroglifa aljára biggyesztett, stilizált punci illetve fütyi különbözteti meg.

A pincérünk nagyon kedves, udvarias és igyekvő.
Felveszi a rendelésünket, majd sajnálkozva jön vissza, hogy a kinézett ételekből nem tud féladagot hozni. Nem baj, akkor jöjjön az egész, éhesek vagyunk. Addigis kérünk egy alkoholmentes Pina coladát, amit nem nagyon szeretünk, mert inkább jégkása, mint koktél és ugyancsak hideg van odakinn - meg bent is, mert mindkét bejárati ajtó alapból tárva-nyitva várja a betérőket.
7 Celsius fokban.
Ennénk valami jó forró levest is, de a frankfurtit nem szeretjük, a többi, a gazpacho, a minestrone és a hideg eperleves meg a számunkra nem az a kifejezett testet-lelket melengető étek.

Jó sok idő telik el, ami alatt érkezik újabb két vendég, becsukódik az egyik bejárati ajtó és sűrűsödni kezd a levegő. Pincérünk jön az ételekkel és egy kései bocsánatkéréssel: sajnos kacsamájat roston nem tud hozni, mert nincs. Ami van: a Vasalt csirkecombfilé steakburgonyával, a Pulyka steak friss zöldsalátával és tepsis burgonyával, meg Grillezett sertéskaraj dijoni szószban, krokettel.
Meg jónéhány kérdés a szakértőhöz, annál is inkább, mivel sok vendéglős szerint én kiröhögtetem magam a hozzá-nem-értésemmel

Kedves Szilárd!
1. Jól tudom, hogy a filé azt jelenti: a sütés előtt kicsontozzák a húst?
2. Jól látom, hogy ami a fogás elfogyasztása után a tányéromon maradt, az a csirke csontja?
3. Jól gondolom, hogy akkor valami ezzel a fogással nagyon nem stimmel?
4. Nem ciki egy belvárosinak mondott café, bar & restaurantban csorba tányérokban szervírozni a vacsorát?
5. Nem gáz a talpaspohár-törölgetős reklám után barna csomagolópapírral teríteni?
6. Rendben van az, hogy a pulykasteak belseje rózsaszín? Hallottam már rosé kacsamellről, illetve angolos és félangolos marháról, de az utóbbi állat esetén a pincér mindig megkérdezi a vendéget, hogy szeretné. Van ugyanis aki idegenkedik a sületlen hústól és csak well-done szereti azt. Itt Nálad senki nem kérdezett semmit, csak jött a rózsaszín pulyka.
7. El lehet készíteni egy grillezett sertéskarajt úgy, hogy ne legyen kemény és rágós? Ha igen, akkor mi miért nem olyat kaptunk?
8. Lehet úgy tálalni a csirkét és a pulykát, hogy ne zsiradékban tocsogva érkezzen?
9. Van-e jobb megoldás, mint a krokettet és a sültkrumplit tálalás előtt mégegyszer bedobni a forró olajba, amitől az barna lesz és alaposan megszívja magát?

Muszáj valami desszertet is választanunk, különben éhen maradnánk. A gesztenyepüré szóba sem jöhet, hiszen sprayhabbal készül és műanyagot nem eszünk, ha nem muszáj.
Kinézzük a gyümölcsös joghurt tortát meg a Mojito kelyhet, aminek a Mojitóhoz annyi köze van, hogy a Café Mojitóban kutyulják össze a somlói galuskát némi fagylalttal.
Kisvártatva pincérünk szégyenkezve jön vissza, hogy ez már neki kellemetlen, nem szilárdult meg a yoghurt a tortán, de az eddigi problémák miatt a ház vendége vagyunk egy-egy Mojito kehelyre.

Nekünk ekkor már elegünk van a Mojitóból, elsősorban a sűrűsödő levegő, a terjengő dohányfüst miatt. Nem kérjük az ajándékot, hanem szabadulnánk.
Pincérünk csak úgy az asztalra teszi a számlát, se tok, se tálca, de legalább nem kurjantja be az összeget. 7460 Ft, amiben van még egy ásványvíz, egy üdítő és két pohár kellemes, szekszárdi fehérbor.
Nem vagyunk oda ettől az egésztől, sokkal többet vártunk a szakértő úr éttermétől.
Csalódtunk, Szilárd!
Az elején a Belvárost azért tettem idézőjelbe, mert a Franzstadt szélén lévő Ráday utca onnan egy kicsit arrébb esik, legalább annyira, mint a Café Mojito a médiaszereplésében sugallt színvonaltól.
De ez már csak hal a tortán.
Tisztelettel:
medwe
 



a sümegi kalandok fotógalériájaEz még nem lett volna baj, sőt!
Csak volt egy olyan érzésem, hogy az egyik egységben ezzel akarták befogni a pofánkat.
A másik hely csak úgy szimplán jó volt, de az egyik miatt szükségessé is vált az alkoholfogyasztás.

Kezdem a másikkal, az Öreghegy Hotellel.
A sümegi vár tövében van egy nagy parkoló, abban pedig egy TOURIST INFO feliratú pavilon.
Itt kérdeztük meg, merre a szálloda.
A kislánynak fogalma sem volt róla. (???)
De nem csak ő nem tudta, hiába faggattunk más boltosokat, egy közeli közértben a személyzetet és a vásárlókat, senki nem hallott még erről a szállodáról.

A rendőrök az országúton igazoltattak, beálltunk a sor végére és megkérdeztük: ők sem tudták.
Aztán az egyik polgárőr a fejéhez kapott és megmutatta, merre menjünk.
Ő sem egészen a jó irányba küldött, de szerencsére útközben láttunk egy táblát, ami eligazított.
Fenn a hegyoldalban, festői környezetben, szőlők és nyaralók között van ez a panzió, ami inkább néz ki egy nagyobb vityillónak, mint vendéglátó egységnek, a neve sincs kiírva, csak az hogy üdvözlik a kedves vendéget. A borospince előtt kacsaúsztató, benne két barátságos vadkacsával, kövezett parkoló, joviális fiatalember fogad, kiderül, ő a szakács és pálinkával kínál. Ezért is, azért is szeretjük őt.
A teraszon terjengő nehéz olajszagért már kevésbé, de úgysem itt fogunk vacsorázni.
Elfoglaljuk a szobánkat, egyszerű, tiszta, ha a fürdőben lenne néhány kampó, amire törölközőt, ruhát, ilyesmit lehet akasztani, akkor azt mondom, kényelmes is, így csak majdnem az.
Van viszont szúnyogháló az ablakon, dermedt csend, hangtalan matrac, egyszóval jó éjszakának nézünk elébe. (Jó is lett!)

Sümeg helyi szolgáltatása, a Vártaxi jön értünk, ami némi aprópénzért átvisz a szemben levő hegyre.
Megnézzük a várat - szép, különösen a kilátás - aztán a belvárost, majd megkeressük a helyiek szerint legjobb éttermet, a Scotti Udvarházat.

Kerthelyiségbe lépünk, ahol hatalmas a sürgés-forgás, csak azt nem értjük, miért, hiszen talán ha négy asztalnál ülnek, a személyzet létszáma nagyobbnak tűnik, de lehet hogy csak az ideges rohangálásuk miatt látszanak többnek. Nem is fogad minket senki, ezért elhaladunk egy iszonyú randa, kék fénnyel megvilágított fehér gipszdekoráció mellett és választunk magunknak egy asztalt.

Kevéssel később felfedeznek minket, majd jóval később odajön egy ifiúr, hogy mit tehet értünk.
Mi - minő meglepetés - étlapot kérünk, mert vacsoráznánk.
Ifiúr el, mi pedig nézelődni kezdünk.
Van itt minden, kacsaúsztató valódi kacsákkal - ez úgylátszik itt Sümegen kötelező eleme a vendéglátásnak - valódi aranyhalakkal, buja növényzettel, szóval jól néz ki a hely.
Megkapjuk az étlapokat is - közben az egyikünk közli a pincérrel, hogy hozzon valami azonnal ehetőt, ugyanis rosszul van az éhségtől, mire a pincér azt mondja, hogy azt sajnos nem lehet, mert a konyha sorbarakja a megrendeléseket és soronkívül nem hozhat ki semmit. Ha velős kenyeret kérünk, ez a legegyszerűbb, az is legalább 20 perc. Kérünk akkor egy szelet kenyeret, hogy majd megsózzuk.
Később a farkaséhes kollég úgy dönt, hogy mivel nem jön az a szelet kenyér, kíváncsi a velős kenyérre is, ezért elmegy a pincér után és rendel kettőt, merthogy közben én is érdeklődni kezdtem, meg a mardosó étvágy ezek szerint ragadós.
Eltelik agy tíz perc, megjönnek az italaink és kérdezzük az ifiurat, hogy hol a kenyér?
Erre visszakérdez, hogy azt komolyan tetszettünk-e gondolni, mert hogy ő ilyet még az életében nem hallott!
Igen, komolyan.
Normál esetben ilyenkor a pincér odamegy a pulthoz, felkapja az első kenyereskosarat, ilyen szokott lenni az éttermekben, előre elkészítve és asztalkendővel, szalvétával letakarva, itt a Scottiban nem így történik. A pincér elmegy, aztán hosszú percekig megint nem látjuk.
Másokat látunk, civileket, akik a pult körül állnak és a személyzet többi tagjával trécselnek. Végülis szombat este van, hadd szórakozzanak a fiatalok.
Egyszer csak a pincérünk kinéz a csapatból, meglátja hogy a nyakunkat nyújtogatjuk, a fejéhez kap és jön a kenyérrel.
Aztán hozza a velős kenyeret is.
Kettőt tetszettek kérni? Jaj elnézést, csak egyet rendeltem a konyhától, a másik minimum negyedóra.
Oké, akkor hagyjuk.
Nagyon fura ez a kenyér.
Egyáltalán nem úgy néz ki mint a velő, hanem úgy, mint amikor a maradék húsokat összedzsamiskálják, csak a fene érti, hogy miért van májra emlékeztető íze.
Éhes barátom legyint és beburkolja.
Eltelik megint egy fertályóra és nem történik semmi.
Pedig rendeltünk ezt-azt a kissé viharvert étlapról.
Még meg is beszéltük a részleteket a pincérünkkel, aki majdnem mindent tudott, csak azt nem, hogy mi a különbség a sümegi és a sümegies étel között, merthogy volt töltöttkáposzta, meg gombóc, meg más is sümegiesen, más étel viszont egyszerűen csak sümegi. Vajon mit nem tud a sümegies töltöttkáposzta a sümegihez képest, ami miatt nem jogosult az elnevezésre?
Nem tudtuk meg.
Az viszont hamar kiderült, miért akadozik a kiszolgálás a Scottiban.
Egyetlen szót sem szólnék, ha hosszas várakozás után FRISS ételek kerülnének az asztalunkra, mert akkor legalább tudjuk, mi tartott ilyen sokáig.
A Scottiban mikrózott vackokat kaptunk és azért ilyen hosszú kihagyásokkal, mert az étterem nem csak helyben eteti a vendégeket, hanem kiszállítást is vállal és a mi pincérünk a motoros futár.
Sümeg nem egy tágas metropolis, ezt a várból láttuk, de ahhoz kellemetlenül nagy, hogy a legjobb éttermének a vendégei a szennyes edény fölött üldögéljenek, amíg a pincérük az utcán motorozik.
Közben tulajforma ember jön tálcával és széles-mézes műmosollyal mézes pálinkát kínál körbe a kedves vendégeknek. Úgy a kaja közben, mindegy hogy ki hol tart...
Pincérünk megérkezik, bukósisak le, fehér köpeny föl, így végre házi kenyérben sült csülköt ehetünk tormával és káposztával, továbbá sümegies töltöttkáposztát csuporban, rajta sült kenyérrel - ezek egész jók, meg rántott karfiolt rizzsel - ez egyáltalán nem jó. A rizs langyos és száraz (kihűlt és összetöppedt, amíg a pincérünk egy pizzásdobozzal a kezében a Kossuth vagy a Petőfi utca 24-et kereste), a karfiol bundája pedig keserűre égett.
Ketten még bepróbálkozunk a desszerttel, a "kézzel húzott és kemencében sült"  tökös-mákos rétes melegített vacak - biztos a mikróból húzták ki kézzel, a sümegies szilvásgombóc pedig katasztrófa. Az étlap szerint ez rumaromába áztatott friss, fahéjas szilvával készül. Kérdés hogy hogyan lehet a rumaromába bármit is beáztatni, hiszen abból két csepp elég egy sziruphoz, de nem is ez a baj: a szilvának sem rum- sem fahéjíze nincs és nem is friss, hanem egy lekvárszerű trutyi, amit egy keményre mikrózott, száraz tésztaburok rejt, azt is rosszul, mert kibuggyant belőle.
Amúgy sümegiesen!
Ez szinte érintetlenül menne vissza a konyhába, de nem megy, mert a pincérünk megint veszi a bukósisakot és eltűnik.
A számlát is a leszedetlen asztal felett adja át.
Kérdezi, hogy minden rendben volt-e.
Mondjuk nem és mutatjuk neki csak a gombócot.
Szeme nem rebben azonnal lehúzza a számláról.
Jártunk közben a budiban is - a szaga alapján nevezem így a vizesblokkot - aminek külön érdekessége, hogy az állva könnyebülő férfivendégek egy ablakon keresztül szemlélhetik a kerthelyiség jobboldalát - akik meg ott étkeznek, azok őket.
Jó kis látvány, akárhonnan nézem!
A vacsoránk kettő és fél órát vett igénybe.
Fogyasztottunk még két korsó soproni sört - ez jó volt - meg egy pohár vörösbort, az ihatatlan. A helyette hozott ásványvíz már nem is szerepelt a számlán. Egyszóval a sümegi Scotti Udvarház röviden: valami agyrém.
Nagyon nagy szükség volt azokra ajándék pálinkákra!
Kettő feketepont.

PS. Kedves barátom hétfőn hív minket, hogy jól vagyunk-e, ő ugyanis gyomorrontással fetreng az ágyában és a velős kenyérre gyanakszik...

szilvásgombóc,  ohhohhó - ebbiz nagyon nem jó!

A nyár legaranyosabb élménye volt a látogatásunk Káli-medencében, benne Köveskál és a Kővirág Panzió. Varga Irén az ajánlótopikban így csinált kedvet hozzá:

Szia Medwe!
Ajánlatom: Köveskál - Kővirág (panzió és étterem)
Nem válogatósnak, hanem igényesnek tartom magam az étkek kérdésében... és kényesnek arra, hogy mi van a tényéromon.
Értem ezalatt:
- a láthatóan friss és jó minőségű alapanyagból főzött remekeket,
- hiteles és éttermüket életük közepének, nem pusztán üzleti húzásnak, megélhetési forrásnak tekintő tulajok által megteremtett környezetet,
- valóban tápláló étkeket.
Elvem, hogy még egyszer be nem teszem a lábam oda, ahol képesek tartósítószeres-poros-műcuccos , főtt gyorskajára azt mondani, hogy étel. (Tesztleves: paradicsom. Ha ettől bárhol lángol a torkom, mást már nem is kóstolok. Kővirágban: megtanulnám, hogy csinálják!!)
A Kővirágban kellemesen eldúdolgat az éhes (magyar és elég sok külföldi) vándornak Sebestyén Márta. Eközben a fiatal, mindenkivel barátságos, kedves tulajok , Katalin és Gyuri a saját kemencében sütött finomságokkal (kenyér, padlizsánkrém, kacsacomb, rétes, toros stb.), az utánozhatatlan, frissen szedett mentával megbolondított házi bodza szörppel, díjnyertes, teljesen megfizethető kimért borokkal, magyar konyha remekeivel száguldozik.
A hely szellemében keveredik az antik, a régi magyaros a maival. Mindenből a java kiszemelgetve.
Árak teljesen barátságosak, egy 2 személyes vacsi (ffi-nő) , aperitiffel, borral, desszerttel max. 7-8 E Ft.
Finom, tiszta hely.
Bagzani lehet a szabadban.
Az idén ismét ott nyaralunk, s nagy része van benne az étteremnek is.
üdv!
(honlapjuk: http://www.kovirag.hu/ )

Nos a hely valóban gyönyörű, a kétszintes lakosztály nagyon érdekes, majd részletesen bemutatom, a konyha nem jó, a kiszolgálás mosolyogtatóan amatőr, az árak pedig helyenként jóval meghaladják az értük kapott javakat.

Kővirág Panzió, Köveskál
Érkezésünkkor a szoba még nincs kész, se ágynemű, se törölköző, merthogy a Patyolat járata késik. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára olyan szálláson, ami ilyen vigasztalan képpel fogadott. A párnánkra helyezett welcome csokit és friss virágot nem vártunk, de a pucér matracokra odahányt viseltes párna és paplan - huzat nélkül persze - nem dobják fel túlságosan az ódon bútorokkal berendezett, fehérre meszelt falú szobákat.


A kemencébe is kár benézni, büdös szemétdombot találunk benne...



Ennek ellenére elhatározzuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat, mert a sok bibi ellenére van a helynek valami ellenállhatatlan bája.
Belakjuk a félkész szobákat és leülünk a barátságosan berendezett kerthelyiségben, egy nagy csapat külföldi kerékpár-túrás közé, megkóstolni a híres-nevezetes házi szörpöket.
Finomak, szagos müge, bodza meg mindenféle, csak az áruk húzós kissé: egy pohár közelebb van az ezer forinthoz, mint az általunk reálisnak tartotthoz.

Tetszik az étterem belseje, határozottan szépen rendezték be: jól mutat a pácolt gerendák alatt a parasztbútor, a fehérre meszelt kemence és a téglából épített pult. Az egyik falon ódon falióra tokjából készített kis vitrin, benne könyvek, gyertyatartó, alatta kézimunkával leterített, lábbalhajtós varrógépen mázas gyertyatartók, több asztalon a friss növények mellett egy ódon befőttesüvegbe ömlesztett borosdugók sűrítik a dekorációt.

Kővirág
Kellemes zene szól.
Ami nem kellemes: a fiatalember, akiről kiderül, hogy a tulaj. Két hölgy sürgölődik a pultban, a fiatal Szandra és az idősebb Róza, mi pedig akik arrébb ülünk a pulttól, pontosan halljuk a fiatalember utasításait, amivel a kéttagú kisegítő személyzetet fincoltatja.
Igen, fincoltatja, mert amilyen élvezettel Gyuri főnökúr parancsolgat nekik, az jóval több, mint irányítás. Fehér embernek egyenesen bántó.
Az még rendben van, amikor egy ifjonc megrészegül a vezetés, az emberek feletti uralkodás lehetőségeitől, de miért kell azt a vendégeinek is hallani?
Az is rendben van, hogy a vendég komfortérzete érdekében zajlik az egész, de én mint vendég kissé feszengek, amikor látom, mások számára ez mennyi kellemetlenséggel jár. Szívesen kihagytam volna, amikor Rózát kellett a hátsó helyiségben sírva mosogatni látnom, ráadásul nem véletlenül tévedtem oda, hanem egészen pontosan az asztalomtól láttam.
Szóval szegény Róza és szegény Szandra!

Pálinkázunk (muskotályos szőlő, kajszibarack), sörözünk aztán borozunk, hogy vigaszt nyerjünk a személyzet sanyarú sorsa okozta lelki fájdalmainkra.
A csapolt sörből  kapásból hiányzik kétujjnyi, a mértéket jelentő vonalkát a hab sem éri el. Később - csak ellenőrzésképp - kérünk egy másikat: az is pontosan ennyi, tehát nem egyszeri tévedésről van szó...

Finom a harcsahalászlé, ráadásul kérésre csinálnak nekünk féladagot - csupán azt nem szeretjük, hogy a konyhában az alapléből nem sikerült kipasszírozni a pikkelyeket...

A harcsapörkölt túróscsuszával nem az, aminek az étlap hirdeti, hanem inkább a rácpontyot idéző lecsós hal, a csuszatészta sótlan vízben szétfőzött, olcsó, tojásmentes vacak, de a pörcöt sem pirították meg rendesen. Nagyon nem jó!

köveskáli kővirág konyhája
A "Kirántott hús zalai módra" nevű, egy szelet bundázott akármiből álló fogást pedig vissza kell küldenünk, ugyanis meglehetősen hússzínű a belseje és a sertésből nem szeretjük a félangolosat. Szó nélkül hoznak nekünk egy másikat.
kővirág panzió
Megkóstoljuk még a Somlói galuskát, a palacsintát és a rétest - előbbi nagyon finom, az utóbbi pedig a hely kedveskedése, ugyanis az étlapon nem szerepel, csak a vacsoránkkal egyidőben zajló esküvői buli résztvevői nem bírnak a megrendelt mennyiséggel, ezért a maradékot kiosztják a többi vendég között.köveskáli panzió
Közben a szomszéd asztalhoz a tulaj ismerősei, ráadásul vendéglátósok telepednek, amikor magukra maradnak, alaposan kitárgyalják a konyhát - és ők sincsenek oda a tapasztaltaktól...

Megisszuk a félliteres kimért, kellemes szürkebarátot, rendezzük a cechet (7293 Ft) - és mosolygós meghívást kapunk a másnapi "bőséges reggelire".
A szobánkban látjuk a Patyolat teherautója érkezésének csalhatatlan nyomait, felhúzták az ágyalat és két, azaz kettő (!) darab kéztörlőt tettek az ágyunkra.
Mi finom emberek vagyunk, kérem, akik nem törlik tápcsatornájuk indulási és érkezési oldalát ugyanazzal a textíliával, ezért megkeressük az illetékest és kérünk másikat is.
Nem könnyű vállalkozás, ám végül a textilraktárnak kinevezett pajtát is megjárva hozzájutunk egy nagyméretű, egy kisméretű törölközőhöz, meg némi magyarázathoz: sajnáljuk, a Patyolat nem győzi.
Még sétálunk egyet a patyolat tisztaságú faluban és nyugovóra térünk a recsegős ágyainkban. Nehéz éjszakát töltünk ott, a falusi álmunkat még kutyaugatás sem zavarja, de minden egyes mozdulatunkat olyan nyikorgás és ropogás kíséri, mintha az elvarázsolt kastélyban most nyitnák fel a száz éve zárva tartott ajtót.

Nagyon kíváncsiak vagyunk arra a bizonyos "bőséges reggelire" ezért másnap a legszebb ruhánkban ülünk az étkezőbe. Van az asztalon friss péksütemény, vaj és lekvár, Róza pedig egy tányér virslit tesz az asztalunkra. Mondjuk neki, hogy talán tévedés, mi ilyet nem kértünk, mire ő: ez a reggeli.
Az egyikünk csupán egy kávét kér, mire Róza megtorpan, elgondolkodik, majd bizonytalanul kijelenti: azt csak "pluszban" tudja hozni, mert a virsli a reggeli.
Sebaj!
Távozásunkkor még azt is bevallja, hogy nem tudja a kasszagépet kezelni, az előttünk fizetőknek nem ad semmit, nekünk pedig egy ollóval sebtiben megformázott kartondarabra kézzel ír elismervényt, hogy a szobáért a pénzt átvette.

Elméletben feketepontos a hely, mert nem jó, mégis jól éreztük magunkat, talán még aludni is visszamennénk, ha nem kell enni, de egy málnaszörpre beülni feltétlenül érdemes! Az emlék kellemes, ezért a Kővirág egy sárga szmájlit kap.

Kővirág Panzió, Köveskál