az igazi medwe 2011.09.11. 12:11

Szabólenczségek

Szabó-Lencz Péter: KÖKI

Kezdem azzal, hogy a címben szereplő szó talán nincs.
Vagy inkább eddig nem volt.
Most már van.

Jancsóságok.
Ilyen szó van.
Jancsó Miklós filmjeinek visszatérő elemeit jelentik, a vastag gyertyákat, a mezítelen testeket, a fehér ruhás táncosokat (koreográfus: Novák senior), a lovasokat, a semmibe meredő, letargikus ábrázatokat, hogy csak néhányat említsek.
(a képen fehér ruhában medwe is szerepel ;-))

 

jancsóság

A szabólenczségek elkövetője egy ifjú művész, Szabó-Lencz Péter, alias Petyka.
Bővebben a petyka.com weboldalról.

A meglátni és megszeretni tipikus esete volt az indexen gyakran megjelenő urbanista blog egyik posztja, Egy festő, akit megihletett a KÖKI bontása címmel és benne, rajta a fent látható festmény, amire megfájdult a fogam és szerencsésen addig halogattam a vásárlást, amíg lemaradtam róla, mert más gyorsabb volt.

Elmentünk a Vörösmarty Mozi galériájában megrendezett kiállításra és a szánk maradt tátva az összes hatástól. A romlás XXI. századi virágait megörökítő kompozíciót tökéletesen aláfestette a mozi büféjében trágárkodó félrészeg szaki ordibálása. Néztük a graffitikkel ékített, lepukkant épületeket, és a vad színek ellenére mégsem találtuk nyomasztónak a képeket, mert mindegyiken volt valami az enyészeten úrrá lévő fiatalos optimizmus, játékosság, dinamika - és nagyon jól éreztük magunkat ettől.

Úgy fél éve egy másik moziban már a Szabó-Lencz Péter kiállítás megnyitóján és volt alkalmunk megjelenni.
Imádtuk.
Szedett-vedett volt, a rendetlenségbe hajlóan lezser, mókás, jókedvű és ordítóan fiatalos, mint egy kötelezően megrendezett szakközépiskolás irodalmi színpad, osztályfőnöki órával egybekötve.

Itt fogalmazódott meg bennünk a szabólenczség, mint olyan.
A valóság sajátos, első pillantásra nyomasztó ábrázolása, amiről másodikra kiderül, hogy mégsem az, hiszen (majdnem) minden Szabó-Lencz képen van csodálkozó őz, gyalogos galamb, szabadon szárnyaló madár, szárnyaló lufi, a kisgyerekét sétáltató anyuka, nyugalmat árasztó megfogalmazásban, a közlekedési lámpa gyalogosoknak szóló szabad jelzése, hogy csak néhányat említsek az ifjú művész kötelező és derűt árasztó szimbólumaiból.

Petyka ma 30 éves.
Isten éltesse!

:-)

Szabó-Lencz Péter: Budapest avantgarde

Segítség!
Emberek!
Tönkreteszik a Múzeumok Éjszakáját!

Ez a kezdeményezés valami isteni!
Volt.
Amíg valami főokos rá nem jött, hogy nyitni kék.
Nyitni a fiatalság és a nagytömegek irányába.

Hozzuk be a parasztot a múzeumba!
Félreértés ne essék, nem a földművesre gondolok, mert a földműves tud viselkedni a múzeumban is. A nyolcvanas években nemegyszer láttam megható jeleneteket a Magyar Nemzeti Múzeumban, amikor csizmás, begombolt fehér inges, nagybajúszú emberek levetett kalappal és könnyes szemmel bámulták a nemrég (1978) hazatért magyar királyi koronát.

Tehát nem a földművessel, nem a szabolcsi vagy a békési Pista és Józsi bácsikkal van gond.
Hanem azokkal a parasztokkal, akiket az egyre jobb reklám tegnap éjjel becsődített a múzeumokba.
A parasztnak sör kell és tuctuc, hát adtak a múzeumok sört és tuctucot.
Az Iparművészeti Múzeumban indiai zene ordított, az elviselhetőséget messze meghaladó hangerővel, egy különteremben indiai film ment, ugyanilyen lármával, nehéz dolga volt annak, aki a tömegben lökdösődve a két Brunner Erzsébet festményeit nézte volna meg.

A Nemzeti Galériában kénytelenek voltunk otthagyni Bellák Gábor lebilincselően érdekes tárlatvezetését, ugyanis alig lehetett hallani vagy érteni, amit mond. Mindössze egy üvegajtó választotta el a levegőtlen termeket a Barabás Lőrinc és barátai, iszonyú hangerővel zajló koncerttől, mely üvegajtót a teremőr néni folyamatosan nyitva tartott a sörösüveget lengető, vidáman vihogó, felajzott parasztok jövésmenésének, akik nagy ívben tettek arra a száz sznobra, akik a festményeken ábrázolt fények és árnyékok jelentéséről beszélő muzeológusra figyeltek volna.
Egy darabig küszködtünk a rossz körülményekkel, aztán feladtuk.
Győzött a ricsaj és a paraszt.
Vesztett a kultúra.
 
Bellák Gábor
Bellák Gábor

 

Kérdés, hogy kell-e kocsmát csinálni a múzeumból csak azért, hogy bemenjen a paraszt.
Szerintem nem.
Őszintén remélem, hogy a 2010-es Múzeumok Éjszakáján semmilyen anyagi kárt nem okozott a csürhe, nem vertek le, nem rongáltak meg, nem loptak el értékes tárgyakat, nem hánytak le egy festményt sem és nagyon bízom abban, hogy a szervezők belátják: nem az a rendezvény képviseli az értéket, ahol százezrekben mérhető a látogatottság.

A Galériából a múzeumbusz felé tódulva a következő párbeszédnek voltam fültanúja.
Szereplők: egy múzeumban és Várban is ritkán látható család, akiket odavonzott a buli.

- Jé, már nem jár csikló.
- Áháháhháááá.
- Bezárt a csikló.
- Ehehehhhehehe.
- A Budavári Csikló is, meg az én csiklóm is.
- Nyehehehehuha.
- No má' megin' témánál vagyunk.
- Ahogy mindig, basszátok!

Ilyen a paraszt, amikor frissen hat rá a kultúra.
Múzeumban járt épp.
Katarzis.
(elmarad)

 

 

 

 

PS.
Nopersze a számunkra nem erről szólt az idei Múzeumok Éjszakája, ez csak idegesített annyira, hogy érdemes volt posztot csinálni belőle. Nagyon jónak tartottuk a BKV ingyenes járatait és a szolgálatkész tájékoztatást a Deák téren. Tetszett a két régi villamos a 47-49-es végállomásán, jó ötlet volt a Földalatti állomásain a sok performansz, bár ezek értékéből a tömeg és a benne gátlástalanul dohányzó paraszt elvett egy kicsit. A legjobb, hogy ezentúl odafigyelünk, Bellák Gábor mikor tart tárlatvezetést. Tömeg és akció nélkül páratlan élmény lesz!