az igazi medwe 2012.01.14. 18:36

Joe Murányi 84

Joe Murányi

Ahogy sok fontos zenészt, úgy Joe Murányit is a Benkó Dixieland hozta Magyarországra. Először a Louis Armstrong emlékkoncerten láttam őt 1996-ban, utána szerencsére egyre sűrűbben jött Budapestre muzsikálni.

Joe Murányi Louis Armstrong utolsó zenekarának volt a klarinétosa, Amerikába vándorolt magyar szülők gyerekeként már odakint látta meg a napvilágot és ahhoz képest, hogy gyerekkorában otthon még magyarul beszéltek, a hazai koncertjein már kedvesen törte a magyart, ahogy ő maga fogalmazott egy interjúban "sokat vicceskedem a magyartudásommal".

Épp ezzel a sajátos konferálással tudta nagyon

Erre a terápiára nem önszántamból mentem és nem is a doktornő küldött.
Kedves hölgyek fogtak kézen és vittek magukkal.
Beültünk egy nagy-nagy terembe, ahol rajtunk kívül még sokan csinálták ugyanazt.
Tehát máris van mentség a tetteinkre.

Érzések.

Hirtelen sötét lett és csak valami hangeffektus szólt.
Aha, kezdődik a sokkolás.
Aztán bejött még közénk egy ember, világos lett és énekelni kezdett.
Nagyon dühös lettem, mert rájöttem, hogy becsaptak.
Az a két nő, aki odacincált.
Már megint a Madách Színházban ülök és már megint valami dilinyós musicalen.
Még nem tudom, hogy a méregtől, vagy az unalomtól fogok megpusztuválni??
Remélem, a szépséges Polyák Lilla ma nem ér rá!
Aztán rájöttem, hogy ez is benne van a tréningben.

A terápia ugyanis sok-sok kacagással folytatódott.
Volt már olyan, hogy ültem ugyanott (pl. az iszonyatos Spamaloton) és a nézőtér fele röhögött, én meg a fejemet fogtam, hogy hogy a fenébe mernek ilyen lejmolt, lapos, erőltetett és közönséges poénokkal a Zemberek elé állni? Most viszont nekem is csorogtak a könnyeim.
Elcsattant egy-két szövegbe csempészett szakállas vicc, azokat kihagyhatták volna, de a terápia működött. Odamentem depressziósan, mogorván, harapósan és lám: most épp fetrengek a jókedvtől. Már az sem zavart, hogy végülis csak odajött a *Polyák Lilla és már megint énekelt.

Áramszünet is volt, mert valaki olyat mondott, hogy kiment a biztosíték, pedig szerencsére politikáról szó sem esett, akkor a terápia a sötétben folytatódott és egy kicsit átment idétlenkedésbe, mert olyan tomésdzserris volt, amikor mindenki eltaknyolt a színpadon. Aztán világos lett és a betegek választhattak, hogy a pereces sorba, a pisis sorba, vagy a narancslés-szendós sorba tolakodnak bele.

A terápiánk még mindig orvosi felügyelet nélkül ment tovább, de olyan jól éreztük magunkat, hogy nem mentünk haza, pedig volt, aki haza akart.
Volt velünk pl. egy ropi lány, nagyon hülye neve volt szegénynek, meg olyan üldözési mániája, hogy a legszívesebben megrugdostam volna egy kicsit. Egy nagydarab, közönséges picha meg mindig hazudozott, már azt vártam, mikor ismeri be, hogy ő a Pamela Anderson, vagy a Csala Zsuzsa. Volt ott aztán valami amatőr színjátszó, aki sóhajtás előtt a levegőt is fertőtlenítette. A legjobban viszont az a buzigyerek tetszett, amelyikről kiderült, hogy igazából a lányokat szereti, csak a liberális szüleinek kellett megfelelni, azért lett balett-táncos és ratyi.
Jött még egy nagyon hülye csávó, amelyik mindent elfelejtett, na abban aztán magamra ismertem.
Féltem, hogy átmegyünk valami rózsaszín szirupos giccsbe, de aztán kiderült, hogy az elveszett testvérek mégsem itt fognak egymásra találni és ennek nagyon megörültem.
Aztán kicsit a sírás fojtogatta a torkomat, mert rájöttem, hogy nagyon szar az élet és mindenki jobbat hazudik magának, de végülis egy rendes terápiának ez is a része, Csernus doktor nyilvános ámokfutása óta tudom.

A végén a csoport minden távozó tagját egyenként meg kellett ünnepelnünk, amit azért tartok nagy csacsiságnak, mert akkor is nagyon megtapsoltuk volna őket, ha ezt külön nem írják bele a forgatókönyvbe. Balla Eszter, Nagy Sándor, Dobos Judit és Szente Vajk fantasztikusat alakított, többször kaptak nyíltszíni tapsot. Megérdemelték.

Nagyon tetszett az egész, igazán jól ki volt találva minden, meg végre egy friss, haza darab, csak azt nem értem, miért kellett a végére úgy lehangolni a betegeket?
Nyilván felejteni és jobbulni mentünk oda és a terápia eleje meg a közepe ki is kapcsolt, de a végén miért kellett őszintén a képünkbe vágni a saját szánalmasságunkat?
Kérem, én régi páciens vagyok, ezért tessék nekem elhinni, a saját nyomoromat még a vékonka slusszpoén sem tudta ellensúlyozni!
 

- medwe, akar a Polyák Lilláról beszélni?
- Drága doktornő, ha nem muszáj, inkább nem.
- Mi a baja vele?
- Tulajdonképp semmi. Szép nő és biztos kedves is, de nem szeretek a közelben lenni, amikor énekel.
- Hamis?
- Nem, nem hamis, minden hang a helyén van, de állandóan kiabál és ez engem zavar.
- Hogy mondja?
- Hát olyan erővel harsog, hogy a csinos pofija is eltorzul egy kicsit, a bal szeme gúvad ki, vagy a jobb szűkül össze, nem tudom, csúnyán ejti az óóóó-kat, inkább aaa-nak hallom és a játéka is olyan nemoké.
- Mire gondol?
- Pillanatnyilag a szeretkezésre, de ez most hogy jön ide?
- A művésznőről beszéljünk!
- Ja?? Hát olyan mű. Látszik rajta, hogy játszik, én meg az olyan színészt szeretem, amelyik elhiteti velem, hogy ő a szerep.
- Miért ilyen kritikus?
- Drága doktornő, dehogy vagyok kritikus, én csak egy egyszerű, színházba járó ember vagyok és leírom, amit gondolok.
- Nem úgy értettem. Miért ilyen szigorú mindig? Bántották és a vitriolos kritikáival áll bosszút?
- Doktornő, épp az imént mondtam, hogy ezek nem kritikák. Benyomások. Szubjektív vélemények. Érzések. Magamnak és másoknak. Ha úgy vesszük, akkor a negatív gondolataim kiteregetésével bosszút is állok a harmatgyenge produkciók elkövetőin.
- Mi lenne, ha mindig csak a jót venné észre?
- Akkor nem a medwe lennék, kezicsókolom.

Olyan felemelő érzés elsőre megérteni valamit, legyen az dalszöveg, rádióreklám, vagy a szomszéd néni kiabálása.
Gyerekkoromban pl. évekig nem értettem a Mennyből az angyal egy sorát, nevesen azt hogy "Szép ajándékot vivén szívökben", ugyanis ez a minden karácsonykor meghallgatott lemezen valahogy így hangzott: cíbaja négó, cíbici tőde - aminek ugyan sok értelme nincs, de az ünnep szép volt úgy is.
Tizenhuszon évvel később a sajtóból tudtam meg, hogy a problémámmal nem voltam egyedül, ugyanis Galsai Pongrác írta valamelyik lapban, hogy a fia ugyanezen dal eléneklése utánezzel fordult hozzá:

- Papa, mi az hogy tőtök?  ("ő lesze néktek üdvözitök" a hangsúly aláhúzással jelezve)

Egy ötéves kislány a gyerek-istentiszteleten a hozsánna helyett azt énekelte, hogy kosárka, mivel olvasni még nem tudott és azt az értelmetlen szót sem magyarázta el neki senki, egy másik leányka pedig megkérdezte az őt templomba vivő nagyit, hogy nem esnek-e le az angyalkák, ha olyan magasan uzsonnáznak  (hozsánna a magasságban).
Ilyenekből persze jutott nekem is, gyermekkori zenés kínzatásaim címmel majd' egy éve megcsörgettem a múltam nehéz szilánkjait.

A jelenem dicsekvésre kevés okot adó tényezője, hogy gyakran hallgatom a közszolgálati rádiót, elsősorban a Bartókot, sokkal ritkábban a Kossuthot. Mindkettőn régóta fut egy reklám, amiben a vatkarádióról, abban pedig rutkaiborról beszél egy kissé negédeskedő, de annál pöszébb hang.
Oké, aki olyan régi hallgató mint én, annak az évtizedek selypítő, raccsoló, pöszögő rádiósai után egy újabb beszédhibás mikrofongyalázó már fel sem tűnik, viszont ez itt valami reklám lenne, aminek a célja másodsorban emberek megnyerése. (tudjuk elsősorban pénzmozgás, bevétel, majd osztás)

Biztosan megint nem én vagyok a célcsoport, de tessék mondani, van aki ezt érti?
Mi az a vatkarádió?
Hol fogható?
A rutkaibor az kannás, vagy palackozott?
Iható? 

Vagy ez megint csak a figyelemfelkeltés sajátos formája?
Majdnem húsz éve a tévében ment egy reklámspot, a vége felé egy nő beszólt és azt mondta: műgörény!
Amikor ötödször láttam, felhívtam a tv műsorügyeletét és megkérdeztem, mi az a műgörény?
A telefonos úr jót nevetett és közölte, hogy a reklámban a végszó nem műgörény, hanem az hogy működik!
Aha, így mindjárt más!

Később a Blikk reklámja gondolkodtatott el: vajon miért úgy végződik, hogy Szpotocsnye? Akkor szerencsére már volt internet és rá lehetett keresni.
Anno ezt találtam a témáról, egy kedves fórumozó lefordította a kifejezést, az viszont örök rejtély, hogy miért beszélt szlovákul egy olyan reklám, aminek érintőlegesen sincs köze az északi szomszédhoz.

Most meg itt a vatkarádió és rutkaibor.
A gugliban nincs róla semmi.
Persze holnap már lesz.
Az én béna blogom.
Hajlunk meg így, sötét tudatlanságban?

 

 

utóirat bő héttel később:
Nem egészen hülyén halok majd meg, mert megtudtam, hogy a vatkarádió az helyesen Vackarádió, a rutkaibor - amit mások ugyanitt Ruttka Ibornak értettek - az egy Ruttkai Bori névre hallgató előadóművész.
Már szinte mindent tudni véltem, amikor megjelent itt Berger Zsolt, aki csak ez egyetlen beszólása kedvéért regisztrált nicket hogy megírja: nagyon haragszik rám névtelenre, ő Berger Zsolt, névvel.
De vajon ki a fene az a Berger Zsolt?
És miért hozta ki a sodrából, hogy nem értek egy rádióreklámot?