Az autópályákat ugye az állam kezeli és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. segítségével beszedi tőlünk az autópálya használati díjakat.
Berzenkedés nélkül fizetünk azért is, amit egyszer már kifizettünk (pl. az M7-es döcögős szakasza), meg azért, hogy díjszedő kapukat építettek, meg azért, hogy elbontották, meg hogy magánkézbe került meg hogy visszaállamosították, meg hogy továbbépítik, meg völgyhíd, meg beomló alagút, meg a pénzük után futó alvállalkozók.

Amit most találtam, azt nem tudom szó nélkül hagyni, sőt, azt mondom, hogy a kedves jó Édesanyátokat nyúljátok le!

Éves matrica vásárlása céljából felkerestem www.autopalya.hu állami weblapot, ahonnan - minő meglepetés - fizetés céljából átirányítanak egy magáncég honlapjára, az www.autopalyamatrica.hu -ra.

Tüzetesebb vizsgálódás nélkül is látszik, hogy ez már nem az állami lap, hanem egy maszek egyenlegfeltöltő portál, ahol lehet még lottózni, mobilkártyát tölteni, biztosítást kötni, az viszont a kezdőoldalról behatóbb kutakodás után sem derül ki, hogy kinél vagyunk vendégségben?

Hogy ki üzemelteti a honlapot és ki akar nemsokára akaposan megfejni?

Keresem, keresem, de nem lelem a honlap üzemeltetőjének nevét, címét, esetleg adószámát, cégjegyzékszámát, mert akárkinek nem adom meg a személyes adataimat, nevemet, címemet és a bankkártyám számát.

Az Internet Szolgáltatók Tanácsának jegyzékéből megtudom, hogy a domain használója a zuglói Investech Kft., később ezt a nevet és címet megtalálom az egyik aloldal legalján lévő "impresszum" linkre kattintva.

De nem ez az érdekes, hanem az a pofátlan árukapcsolás, ahogy ez az állam által felkent káefté az autópálya matricát árusítja.

Elkezdtem kitölteni a vásárláshoz szükséges formot, a bizalmatlanság elolvastatja velem a szerződési feltételeket - és itt nyúlok magamhoz.

Ha az autópálya díjat bankkártyával fizetem, akkor a portál üzemeltetője rámhárítja a tranzakciós díjat, amit a bank neki számít fel, ha átutalással, akkor "csak" 100 Ft kezelési költséget kér tőlem, de most jön a csattanó:

a portál használata díjköteles

 

azaz ha náluk veszem az autópálya-matricát, akkor éves adminisztrációs költség is terhel, ami 2490 Ft.

Igaz hogy ezért listát készíthetek a kedvenc rendszámaimról, tömeges sms-t küldhetek, aukciókon vehetek részt, online faxolhatok - de a franc akarja ezeket, én autópálya matricát vásárolnék a XXI. századi technika igénybe vételével kényelmesen, a fotelemből, egy pohár jankai bor társaságában.

Oké, egy magántulajdonban lévő cégnek legyen bátran izzadságszaga, harácsoljon minél többet, kapcsolja az áruit ahogy tudja és hárítsa az ügyfeleire a pizzafutár borravalóját, meg a kéményseprés díját is.
Legfeljebb elkerülöm a PPO-t a az összes light 2010 tagság és más ügyeivel, mint magányos gárdista a cigánytelepet.

De kérem tisztelettel, az állam nem nézi meg, kivel köt szerződést, mielőtt árendába ad egy kötelező fizetnivalót???

Senkinek sem fontos a nemzetközi korrupciós listán elfoglalt helyünk?
Ez az államilag támogatott magánbevétel rendben van?
Szerintem nincs egy kicsit sem!

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr311647053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cselo 2010.01.05. 04:06:19

Tipikus zsido mentalitás, nem csodálom, hogy zuglói a honlap! :-(

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.05. 04:14:18

Szerintem semmi baj sincs a nevvel.
Ugyesen meglovalgoltak a trendet.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.05. 04:15:45

Szerintem semmi baj sincs a nevvel.
Ugyesen meglovalgoltak a trendet.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.05. 04:16:30

Szerintem semmi baj sincs a nevvel.
Ugyesen meglovalgoltak a trendet.

sunázósün 2010.01.05. 04:47:55

"A portál használata díjköteles"
Ez tényleg durva... meg az is, hogy valaki megint hatalmasat kaszál rajtunk, ahelyett, hogy a közös gyarapodna.

gabest1 2010.01.05. 05:38:38

A kommentelés is díjköteles!

1 ft nekem minden komment után.

Tudom, hogy úgyis hozzá akartok szólni.

gabesz68 2010.01.05. 06:06:07

Szívemből szóltál...
Én régebben rendszeresen használtam ezt a portált, de 2 napja amikor domino kártyát akartam feltölteni, ugyanezt vágta a képembe.
Szélsebesen kidobtam a könyvjelzők közül...

Magnat 2010.01.05. 06:07:05

Ezzel én is szembesültem tavaly, egy ismerősömnek akartam matricát venni onlány, mert külföldről jött és ez lett volna a legkényelmesebb megoldás... bár akkor engem "csak" vmi 940 forintra akartak lehúzni ahhoz, h egy db 4 napos matricát vehessek ... elmennek a jó qrva anyjukba... 1ébként jellemző az egész matrica körüli szarkeverésre, h még mikor bevezették, a Kunce azt mondta, h azért kerül ennyibe és azért nincs 1 napos matrica, mert maga a matrica legyártása kerül sokba és teszi gazdaságtalannál az 1 napos "kiszerelést" ... ehhez képest mióta nincs is matrica, sem lett olcsóbb 1 forinttal sem és 1 napos sincsen. 1ébként az autopalya.info oldalon elvileg felár nélkül lehet venni matricát, bár amikor én akartam venni, még annyira röhejesen nézett ki az oldal, h meg mertem volna esküdni, h kamu... azóta kicsit javítottak a kinézetén.

(VoT)Hangya 2010.01.05. 06:34:44

Tavaly én is egy csomószor behánytam ettöl!Köszi,hogy megírtad helyettem is!
Olyan pipa voltam,hogy inkább azóta is beállok a sorba a benzinkúton!

Szűcslaci 2010.01.05. 06:47:14

Az autopalya.hu oldalon virít a következő: "A szolgáltatás igénybevételéhez nincs szükség semmilyen külön egyenleg feltöltésére, mindössze el kell látogatni az www.autopalyamatrica.hu oldalra, megadni a gépjármű rendszámát, a kívánt matrica típusát, és az érvényesség kezdetét. Ezután az Investech Kft. az OTP Bank-kal együttműködésben üzemeltetett biztonságos internetes vásárlásra létrehozott fizetési felületén bankkártyával kifizethető a webmatrica........................"
Nehéz nyomozás lehetett kideríteni a tulajdonost.

Kutyuu 2010.01.05. 06:50:36

@Cselo: Te hülye vagy bazmeg, csak nem forogsz. Ferencvárosban kik vannak, igaz magyarok?

Szűcslaci 2010.01.05. 06:55:03

Amúgy meg FAKE. Egyszerű vásárlásnál nem kell fizetni a regisztrációs költséget. Csak a + 100.- Ft-ot.

Yasashi Tanuki 2010.01.05. 07:16:59

A cégadatok nyilvánosak:
www.e-cegjegyzek.hu/IMOnline

I. Cégformától független adatok
1. Általános adatok
Cégjegyzékszám: 01-09-712664
Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
Bejegyezve: 2003/02/20

2. A cég elnevezése
2/3. Investech Informatikai és Kommunikációs Kft.
Hatályos: 2004/05/12 ...

3. A cég rövidített elnevezése
3/2. Investech Kft.
Hatályos: 2004/05/12 ...

5. A cég székhelye
5/6. 1141 Budapest, Bonyhádi u 49/B. 3. em. 13.
Hatályos: 2006/04/03 ...

8. A létesítő okirat kelte
8/1. 2003. január 1.
Hatályos: 2003/02/20 ...

8/2. 2003. június 25.
Hatályos: 2003/09/01 ...

8/3. 2003. szeptember 18.
Hatályos: 2003/10/20 ...

8/4. 2004. március 31.
Hatályos: 2004/05/12 ...

8/5. 2004. május 4.
Hatályos: 2004/05/12 ...

8/6. 2005. június 1.
Hatályos: 2005/07/05 ...

8/7. 2006. április 3.
Hatályos: 2006/05/17 ...

8/8. 2007. december 14.
Bejegyezés kelte: 2008/03/18 Közzétéve: 2008/04/10
Hatályos: 2008/03/18 ...

902. A cég tevékenysége
9/32. Információ-technológiai szaktanácsadás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/33. Adatfeldolgozás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/34. Irodagép-, számítógép-javítás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/35. Üzletviteli tanácsadás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/36. Egyéb információ-technológiai szolgáltatás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/37. Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/38. Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/39. Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás
Főtevékenység.
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/40. Máshova nem sorolt nyomás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/41. Nyomdai előkészítő tevékenység
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/42. Kisegítő nyomdai tevékenység
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/43. Szoftver-kiadás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/44. Egyéb szoftver-szaktanácsadás, -ellátás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/45. Műszaki kutatás, fejlesztés
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/46. Piac-, közvélemény-kutatás
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/47. Munkaerő-közvetítés
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

9/48. Telefoninformáció
Bejegyezés kelte: 2009/02/28
Hatályos: 2009/02/28 ...

11. A cég jegyzett tőkéje
11/1. Megnevezés Összeg Pénznem
Pénzbeli hozzájárulás 3000000 Ft
Nem pénzbeli hozzájárulás 0 Ft
Összesen 3000000 Ft
azaz hárommillió Ft.
Hatályos: 2003/02/20 ...

13. A képviseletre jogosul(tak) adatai
13/7. Simén Tamás tisztségviselő (vezető tisztségviselő) (an.: Domits Gabriella)
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2007/12/14
Jogviszony vége: 2012/12/14

A változás időpontja: 2007/12/14
Bejegyezés kelte: 2008/03/18 Közzétéve: 2008/04/10
Hatályos: 2007/12/14 ...

13/8. Báthory Attila tisztségviselő (vezető tisztségviselő) (an.: Gellért Katalin)
A képviselet módja: önálló
Jogviszony kezdete: 2007/12/14
Jogviszony vége: 2012/12/14

A változás időpontja: 2007/12/14
Bejegyezés kelte: 2008/03/18 Közzétéve: 2008/04/10
Hatályos: 2007/12/14 ...

20. A cég statisztikai számjele
20/5. 12972847-6312-113-01.
Bejegyezés kelte: 2009/04/08
Hatályos: 2009/04/08 ...

21. A cég adószáma
21/4. Adószám: 12972847-2-42.
Hatályos: 2004/05/12 ...

32. A cég pénzforgalmi jelzőszáma
32/2. 11714006-20425450-00000000
A számla megnyitásának dátuma: 2004/06/11.
A pénzforgalmi jelzőszámot az OTP Kerületi fiók, XIV. ker Nagy Lajos (1148 Budapest, Nagy Lajos k. útja 19-21.) kezeli.
Cégjegyzékszám:
Hatályos: 2004/06/14 ...

II. Cégformától függő adatok
1. A tag(ok) adatai
1/16. East-Bridge Consulting Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
HU-1137 Budapest, Újpesti rakpart 7.
Cégjegyzékszám:

A szavazati jog mértéke minősített többségű befolyást biztosít.
A tagsági jogviszony kezdete: 2007/12/14

A változás időpontja: 2007/12/14
Bejegyezés kelte: 2008/03/18 Közzétéve: 2008/04/10
Hatályos: 2007/12/14 ...

Deneware. 2010.01.05. 07:22:40

OFF. Államilag támogatott bevétel??? És az rendben van, hogy az országgyűlés (volt) elnöke, Szili Katalin egy olyan MAGÁN cégben (Gámán Kft) résztulajdonos, amelyik pofátlan módon a pécsi 400 ágyas klinika 16(!!!) darab (leszámolam) parkolója mellé parkolóórát tett? Mert ugye oda mindenki jókedvében jár. A környező utcák elejére meg megállni tilos táblát, amit a közterületfelügyelet rendszeresen ellenőriz? ON.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.01.05. 07:41:48

bár jobban szerettem, amikor még gasztroblog volt ez itten kéremszépen, ez valóban felháborító! sőt mi több, vérlázító! köszi, hogy felhívtad rá a figyelmet.

Szalay Művészeti Szalon · http://www.szalayszalon.hu 2010.01.05. 07:44:29

"East-Bridge Consulting", a híd Izraelbe? :S

gombperec hídlakó 2010.01.05. 08:02:29

Ezt találtam a honlapon, mondjuk jól látható helyen:
"Bankkártyás fizetés esetén az éves matrica sajátos pénzügyi kondíciói miatt a szolgáltatási díj, a banki tranzakció 3%-a!"
Szóval az éves matricának sajátos pénzügyi kondíciói vannak :) érthető, nem?

FRolek 2010.01.05. 08:05:38

... érdemes bele olvasni az ÁSZF-be is, hogy kivel is kötünk szerződést:
1.3.1. Üzemeltető adatai

Üzemeltető neve: CENTILLION Consulting and IT Technology AG
Rövidített neve: CENTILLION AG
Székhely: Svájc, 6301 Zug, Gubelstrasse 5.
Adószám: CH-170.3.030.027-3
Cégjegyzékszám: CH-170.3.030.027-3
Mo.-i képviselő: Simén Tamás | simen[kukac]investech.hu | 06 70 299 99 55

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.01.05. 08:10:35

én itt vásárolok, mióta szembesültem a posztbéli pofátlansággal:

www.ppo.hu/aakaffiliate/usr_site.php?site=index.htm&nyelv=&affiliate=

ez csak +100 ft-ot kér.

Pierr Kardán 2010.01.05. 08:13:25

Lehet, hogy valamit én értek félre, de az autópálya matrica vásárlásnál az van feltüntetve, hogy csak a 100 Ft tranzakciós díjat számítják fel a matrica árán felül, más költség nincs.

Hol olvastátok ezt a 2490 Ft-os plusz költséget?

Ha tényleg van ez a 2490 Ft-os plusz díj, akkor ha kifizettem a matrica árát + 100 Ft-ot, akkor hogyan hajtják be ezt a 2490 Ft-ot tőlem utólag?

almodhi 2010.01.05. 08:17:20

Számtalanszor vettem már matricát az említett oldalon. Soha nem kértek tőlem a 100 Ft-on felül portálhasználati díjat.

Medwe, Te pontosan hol találkoztál vele?

_John_Doe_ 2010.01.05. 08:19:07

Akkor mégegyszer:
autopalya.info
Bankkártyás fizetés, semmilyen plusz díj.

indapass90210 2010.01.05. 08:25:31

@Cselo: Az üzleti kapcsolatok alapja ritkán a származás, sokkal gyakrabban az, hogy bulik után kivel feküdtünk együtt a hányásban egyetem, előző munkahely, stb. ideje alatt...

Pierr Kardán 2010.01.05. 08:26:26

@Pierr Kardán: RÁJÖTTEM!!!

Bele kell menni a vásárlásba és a második lépésben közlik veled, hogy nem vagy regisztrálva. A regisztrációs menüpontban viszont kiderül, hogy a regisztráció díjköteles.

Ez így jó nagy kib.szás, de legkésőbb ennél a pontnál rádöbben az ember, hogy az 1170 Ft-os autópálya matrica így 3760 Ft-ba fog neki kerülni :-(((

Innentől nyilván menekül mindenki az oladalról. Nem hiszem, hogy nagy bevételük lesz autópálya matrica értékesítésből...

vvv999 2010.01.05. 08:30:49

Szar a cím, és csúsztatott az írás. Nincs portálhasználati díj egyszerű autópálya matrica vásárláskor, csak a 100 ft kényelmi díj, ami korrekt.
A portálhasználati díj az egyéb szolgáltatások igénybevételéhez kell, ha valakinek erre van szüksége. Feltételezem nem csak a matrica árusítással kívánnak foglalkozni, ezért moslék bagázsnak titulálni... Ezért akár a benzinkutasokat is szidhatnád, mert csokit is árulnak, ráadásul jó drágán... De ez is épp olyan demagóg szöveg, mint a fenti írás...

Pierr Kardán 2010.01.05. 08:32:37

@triumphator: Itt is átvernek!!!

Azzal vernek át, hogy itt az 1170 Ft-os matricát 1530 Ft + 100 Ft-ért adják :-(((

Pierr Kardán 2010.01.05. 08:33:46

@vvv999: Menjél bele a vásárlásba, rájössz, hogy matricát SEM tudsz vásárolni regisztráció nélkül, a regisztráció viszont díjköteles !!!

Dave_hu (törölt) 2010.01.05. 08:35:56

sms-ben vásároltam szombaton 1300Ft-ért matrcát, 1 perc volt, és jó sokat mentem vele. Ha még többet mennék, vennék éveset. Rinya rinya rinya.

Nagyarc 2010.01.05. 08:38:17

@Pierr Kardán

Látom már feljebb megírták, hogy a regisztráció során kell megadni, hogy milyen díjat választasz, és mivel megadod a bankkártya adataidat ezért nem jelenthet nehézséget leszedni a pénzt a számládról

Én kb. 2008 végéig mindig ott vsároltam online, de amióta bevezették a regisztrációs lenyúlást inkább benzinkút vagy végszükségben SMS-sel.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.01.05. 08:38:42

egy ideig en is az emlitett honlapon vasaroltam, de tavaly valamikor megvaltozott es lett belole ez a fos, amit te is mondtal. nezegettem, nezegettem, hat mondom anyatok fog ezert meg pluszban fizetni. azota mobillal veszem az avtopalya matracot.

az ilyen honlapok meg menjenek az anyjukba..

vvv999 2010.01.05. 08:45:26

@Pierr Kardán: Regisztráltam még egy accountot, a PPO Light ingyenes, és a fizetéskor: "Szolgáltatási díj: 100 Ft Összesen: 1270 Ft (Ezt az összeget fogja a bank a kártyára terhelni!)"
Ettől függetlenül biztos igazatok van, nekem meg kivételes szerencsém.

ÁAK szóvivő 2010.01.05. 08:45:45

Pofátlan árukapcsolás?
Állam által felkent káefté?

Akkor röviden a tényekről:

A virtuális matricaértékesítés (internetes, sms-es, telefonos vásárlás) teljesen nyílt piac. Bárki értékesíthet, aki bizonyos technikai és pénzügyi feltételeknek megfelel.

Ennek alapján internetes értékesítőből is több van, erről nem csak a kommentelők, hanem a www.autopalya.hu vonatkozó oldalai is tájékoztatnak.

Sajnos a kényelmi díjakra az ÁAK-nak nincs ráhatása, csak arra, hogy a matrica sem többe, sem kevesebbe nem kerülhet sehol. A kényelmi díjat tehát a viszontértékesítő veti ki a vásárlóra, és az ebből adódó bevétel is az övé. A vásárlónak kell tudnia eldönteni, hogy neki megér-e ennyit ez a fajta "kényelem".

Mi abban bízunk, hogy egyre több és több viszonteladónk lesz, és a piaci verseny tűnteti majd el a kényelmi díjat.

Winkler-Virág András

Pierr Kardán 2010.01.05. 08:46:18

@_John_Doe_: az autopalya.info oldalon regisztráció nélkül addig sem jutottam el, hogy megadjam a rendszámot. Regisztrálni pedig (szerintük) nem kötelező...

Akkor meg hogyan lehet itt a utópálya matricát venni?

B.J 2010.01.05. 08:46:37

Jogos, én is az autopalya.info -n veszem a matricát. 0, azaz nulla forint plusz költségért. Szerintem meg ez a korrekt.

Andie 2010.01.05. 08:48:39

Kb 2 éve használom a PPO.hu -t, szerintem kb amióta létezik. Az elején teljesen alap volt a kedvenc számok (mobilegyenlegfeltöltésnél), és a kedvenc rendszám(ok) is.
A +100 ft-ot boldogan fizettem ki a kényelemért, nyugalomért, hogy nem kell külön kört futnom a benzinkútnál, ahol amúgy sem akartam tankolni, és csak a sor végigállása után derül ki, hogy nincs 4 napos matrica (többször előfordult).
Úgyhogy ezzel nem volt gond.
Aztán tavaly elkezdték a hüjéskedést, hogy csak prémium regisztrációval van kedvenc szám, meg rendszámlista. Oké, nemgond, majd beirogatom kézzel Apám, Anyám, Öcsém számát, mikor rá akarok tölteni a telójukra. Nomeg a sajátomra, meg asszonyéra persze. A rendszámomat is beirom 2 mp alatt, nemgáz.

Aztán most január 1-jén, jöttünk volna vissza Szegedről, és venném a matricát. Mindjárt login után az orrom elé tolja, hogy éves admin költség 2490.- ft. Mondom miafasz?
Hát nem kell nekem prémium elöfizetés, haggyámá, csak egy matricát akarok a szokásos módon. Mégegyszer bemegyek a matricavásárlás menüpontba, megint az orromelé tolja ezt a szart.
Na, mondom kiváncsi vagyok, miez, ott egy gomb, valami ilyesmi: "adminisztrációs dij kiegyenlitése" - rákatt. A következő pillanatban már jött is az sms a banktól, hogy levonták a 2490 ftot a számlámról. Nem kért egy rohadt megerősitést, jelszót, semmit a PPO.hu, mint ahogy pl matricavásárlásnál vagy telófeltöltésnél szokott. És ez most hogy? Le a kalappal az OTP előtt is, hogy ebbe a kétes biztonságú ügyletbe belement.

Mostmár használom idén, hamár kifizettem a mágikus adminisztrációs dijat (a matricánként 100 ft nem elég? Csak megjegyzem: egy 1500 ft-os POS tranzakciónak (4 napos matrica) a 3%-a: 45 ft), de aztán sürgösen elbúcsúzok tőlük. Ilyen alamuszi, sunyi, aljas lehúzást rég láttam.

Csülök 2010.01.05. 08:48:59

Idézek a honlapról:
Adja meg a kívánt rendszámot, a matrica típusát (4 napos, heti, havi), állítsa be az érvényesség kezdetét, majd fizesse ki bankkártyájával a vásárlás ellenértékét, és nyugodtan autózhat a sztrádákon!
A vásárlás bizonylatát elküldjük a megadott e-mail címre ezért az esetleges büntetési kilátásoktól sem kell félnie, hiszen a visszaigazoló e-mailt könnyen előkeresheti!.
* A kényelem és biztonság fejében mindössze 100 Ft szolgáltatás díjat számítunk fel.

Pierr Kardán 2010.01.05. 08:50:36

@vvv999: Remélem nem a valós bankkártyádat adtad meg!!!

Olvasd itt: ppo.hu/usr_site.php?site=tudasbazis_hu.htm&session=MjM2NTUxNzg=&nyelv=hu&keret=keret_ures.htm&OUT_nyitoka=tudtagsag

A Tudásbázis :-))) szerint a PPO Light csomag éves adminisztrációs költsége 2490 Ft!!!!

almodhi 2010.01.05. 09:00:57

@Andie: Nekem login után semmi. Simán beengedett; január 5-én.

Tőled mikor kérte a regisztrációs díjat? Vásárláskor? Vagy rögtön login után?

Nagyarc 2010.01.05. 09:07:59

@almodhi

Valószínünek tartom, hogy ha egyszer már regisztráltál, akkor többet nem "zaklatnak", hanem attól kezdve mindaddig évente kiterhelik az éves díjat amig meg nem szünteted a regisztrációt

Alkibiadész [alkibiadesz.blog.hu] 2010.01.05. 09:10:17

Biztos nem ment nekik elég jól a biznisz, elvégre egymilliárdos bevételből 15 milliós nyereséget tudtak csak kitermelni. Persze, persze muhaha...

97 Pénzügyi adatok
2008. év 2007. év 2006. év
Értékesítés nettó árbevétele Nincs adat. 1 177 316 eFt 549 172 eFt
Üzemi eredmény Nincs adat. 14 195 eFt 1 513 eFt
Adózás elõtti eredmény Nincs adat. 15 252 eFt 1 156 eFt
Mérleg szerinti eredmény Nincs adat. 13 820 eFt 1 139 eFt
Befektetett eszközök Nincs adat. 1 692 eFt 1 460 eFt
Forgóeszközök Nincs adat. 151 091 eFt 49 892 eFt
Aktív idõbeli elhatárolások Nincs adat. 0 eFt 0 eFt
Saját tõke Nincs adat. 12 471 eFt -1 349 eFt
Céltartalékok Nincs adat. 0 eFt 0 eFt
Kötelezettségek Nincs adat. 140 312 eFt 52 701 eFt
Passzív idõbeli elhatárolások Nincs adat. 0 eFt 0 eFt
Létszám: 2 fõ

127 Hirdetmény

--------------------------------------------------------------------------------

Cégek közvetlen közleményei
Cégközlöny
Év : 2003. Kötet: 30. Oldal: 53155.

Pálmai Lucia sz. Lang Lucia (a. n.: Jánosik Emília; 1144 Budapest, Ond vezér útja 29.) mint a Wenunion Szaktanácsadó Korlátolt
Felelõsségû Társaság (Cg.: [01 09 712664]; székhelye: 1144 Budapest, Ond vezér útja 17/C) tagja bejelenti, hogy a 2003. június 25-én kelt
üzletrész-átruházás folytán a társaságban közvetlen irányítást biztosító befolyást szerzett, mivel a szavazatok 90%-ával rendelkezik.
A hitelezõk a Gt. 296. § (2) bekezdésében foglalt jogaikat gyakorolhatják.

vvv999 2010.01.05. 09:14:14

@Pierr Kardán: Mea culpa! Két éves a regisztrációm...
Milyen mázli, hogy még tavaly vettem meg az éveset...

almodhi 2010.01.05. 09:19:49

@Nagyarc: nem terhelték ki.

Egyébként nem értem az itteni felzúdulást (moslékozást, Abszurdisztánt, zsidózást, cégadat-bekopizást, stb.)

Az Autópályakezelő nem adott monopóliumot az Investech-nek. Más cégek is vannak a piacon, és lehetnek újabbak is. Ha az Investech drága (az) akkor mástól kell venni matricát. Pont.

Az internetes autópályamatrica-vásárlás nem alanyi jogon járó állami szolgáltatás. És ez rendben is van így. Épp elég sok más "ingyen jár"-típusú szolgáltatást fizetek már másoknak (a tényleges igénybevevő helyett)...

Andie 2010.01.05. 09:22:29

@almodhi: Ha jól emléxem, akkor rögtön login után. Aztán figyelmen kivül hagyva a kis felugró ablakot, a matricavásárlásra kattintottam, erre megint feldobta. Gyakorlatilag megkerülhetetlen volt.
Úgy voltam vele, egyszer csak kiirja, hogy mire föl kéri tölem ezt a 2500 ftot, de mindenféle tájékoztatás nélkül le is vonta a számlámról. Csak utólag olvashattam el, hogy mire föl.

Nagyarc 2010.01.05. 09:22:59

@vvv999: Valószínünek tartom, hogy az éves díjat 2010-ben is leveszik a bankszámládról, ha élő regisztrációd van. Szerintem nézzél utána, ha nem akarsz minden évben fizetni.

almodhi 2010.01.05. 09:27:26

@Andie: utánajártam, eddig elengedték a regisztrációs díjat, mert régen regisztráltam és sokat vásároltam tőlük... Hogy ezután is el fogják engedni, azt még nem tudják...

@Alkibiadész:
Ez egy magáncég. Ha te olcsóbban tudsz autópályamatricát árulni, nagyobb nyereséggel, rajta. Írd meg lécci a az url-t, tőled fogok vásárolni...

C._de_Berzsián 2010.01.05. 10:13:14

Bazz! Amíg a benzintankot nem lehet onlány feltölteni, nem látom be, hogy mi a rákért kéne interneten venni a "matricát" (hehe, az onoka matricákat gyűjt. Csalódott lenne egy ilyennel)
Mivel úgyis jár az ótó benzinkúton, ott meg adnak ilyet is, és az sem jellemző, hogy 3-nál több ember állna "sorban", hát ott le lehet rendezni az ilyesmit.
De ha mégsem, mobilon is lehet, bár én anélkül is eléltem eddig.

Szóval aki annyira függő, hogy muszáj neki neten pályázni, az fizessen felárat.
Ami természetesen szemétség.
Ez olyan, mint régen, amikor a kólásüveg-kupakokat lehetett beváltani pohárkészletre, aztán egy kolléga felháborodott, hogy milyen sokba van neki a pohár (a szemetek!!!)

C._de_Berzsián 2010.01.05. 10:17:30

@Andie: a jelenlegi (és tavalyi) rendszerben nem értelmezhető a "nincs 4 napos martica" állítás!

:)))))))))))

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.01.05. 10:27:56

@C._de_Berzsián: segítek Neked, hogy belásd: az éves matricát nem magamnak akartam megvenni, hanem valaki másnak, akinek hamarabb van rá szüksége, minthogy én eljussak a következő benzinkúthoz.

Így oké az ügy?

Magnat 2010.01.05. 10:29:49

@_John_Doe_: Akkor ez nyár óta változhatott,mert én konkrétan fel is hívtam őket, hátha vmit rosszul értek és fizetni kellett volna pluszban 940 forintot.

C._de_Berzsián 2010.01.05. 10:48:29

@az igazi medwe: Hát... tőlem...
akkor felár
"nincs ingyen ebéd"
;)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.01.05. 11:34:24

No, ha valaki idegeskedés nélkül, a mobiljáról akar vásárolni matricát, MINDEN FELÁR NÉLKÜL:

izishop.hu/highway-vignette.jsp

Nagyon réginek kell a telefonnak lennie, hogy ne lehessen rá feltelepíteni. Én már vagy egy éve ezt használom...

Ficchúber Dongó 2010.01.05. 16:05:03

@bio31: Szerencsétlen flusztrált punci, te miért zsidózol? Nálatok ez a normális, reggeli kifejezése a flusztrációtoknak?

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.01.05. 18:29:15

@C._de_Berzsián:

(és mindenki más)

annyi hatása máris volt a posztnak, hogy az ÁAK eltüntette a weblapjáról a kényes oldalt és az internetes fizetési lehetőség menüpont alatt most már ugyanaz a pdf-ben letölthető táblázat szerepel, ami az összes díjfizetési lehetőséget tartalmazta.

Megnéztem a táblázatot és van rajta olyan cég, amelyik azt írja magáról, hogy nála a kényelem benne van az alapárban. Tehát részben teljesült Winkler-Virág úr álma, a piaci a verseny miatt nem számol mindenki kényelmi felárat.

És most már az ÁAK sem azt a céget támogatja kiemeléssel, amelyik jól lenyúlja az ügyfeleit.

szanhedrin 2010.01.11. 15:15:35

Nekem ma délután jött meg az SMS a 2490 Ft.-ról, azt hittem falnak megyek!
Több mint 2 éve regisztráltam és néha vettem egy-egy autópálya matricát náluk, de miután a telefonos feltöltésért is pénzt kértek, hagytam őket a fenébe.
Azóta nem is használtam a szolgáltatásaikat, és erre pofátlanul éves díjat vonnak le.

Nem kellene a PSZÁF és a Fogyasztó Védelem felé jelezni ezeket a "visszaéléseket" szerintetek?

Mighty 2010.01.11. 15:51:26

@szanhedrin: most jött meg nekem is az SMS a 2490 forintról.

Több éve találtam meg a PPO-t és mobiltelefon egyenlegfeltöltésre használtam. Ingyenes volt, lehetett kedvenc számokat beállítani és egy kattintásra feltölteni. Aztán változtattak, már nem lehetett kedvenc szám, csak ha előfizetek fizetős csomagra. A light csomag nekem elég volt, be tudom én pötyögni a szükséges számot, ha kell. Azt tudni kell, hogy a light csomag ingyenes, havi és éves díj mentes csomag volt. Szóval minden további fenntartás nélkül megadtam a kártyaszámom. Nem is nagyon használtam már ezt a szolgáltatást kb 1 éve.

Most megkaptam az SMS-t, gondoltam benéztem az éves díjat. Be szeretnék lépni, hogy lemondjam a gecibe ezt a szart. Csakhogy egy olyan email cimmel regisztráltam, ami már nem létezik (chellos voltam, lemondtam) így a már elfelejtett jelszó helyett nem tudok újat kérni.

Volt egy másik regisztrációm (annál szerencsére nem volt megadva kártyaszám) és ott el tudtam olvasni a _belső_ üzenetek között, egy 2009.11.18-án küldött üzenetben, hogy ÁSZF változás lesz. Erre az email címre semmilyen levél nem érkezett a PPO-tól, hogy figyelmeztessen a változásra!

Na, ilyenkor mi a faszt csináljak?

Mighty 2010.01.11. 15:58:51

Utána néztem: utoljára 2009.02.21-én vásároltam egyenlegfeltöltést.

Findzs 2010.01.11. 18:14:23

Akkor én is ideírnám a tapasztalatomat:
valamikor 2007 -ben regisztráltam a ppo.hu oldalon kizárólag mbiltelefonokat töltöttem fel vele (a családban) havonta 1-3 db -ot matricát sose vettem.
2008 -ban és 2009 -ben már egyáltalán nem használtam az oldalt be sem léptem már a felhasználónevemet sem tudom nemhogy a jelszómat
erre a mai napon jön egy sms hogy levontak a számlámról 2490 ft- ot
na mondom mi a szar ez ?
rákerestem és megdöbbenve láttam hogy ez a moslék féreg genyóláda oldal a ppo.hu vont le 2490.- ft -ot a kurvanagybüdös semmiért
meg sem kérdeztek hogy akarom -e használni a szolgáltatásukat egyszerüen csak sarcoltak
rohadna meg a kurva anyja mindegyik rohadt geciszáju parasztnak amelyknek ebbe bene van a keze
dögöljön meg mind rákba

forexfelix 2010.01.11. 18:21:17

Na dettó ugyanigy jártam csak most jött a kártyámra az SMS hogy leemeltek pénzt tölem is, 1x vásároltam náluk tavaly évelején, hát több mint kiakasztó!!!

Findzs 2010.01.11. 18:26:52

na látom nem vagyok egyedül már csak az a kérdés mit lehet tenni ellenük ?
minden évben le fogják vonni a 2490 ft-ot ?
és ha én most lemondom a szolgáltatásukat akkor visszakapom a levont díjat ?

index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/11/lehuzta_ugyfeleit_a_ppo/

Rottem Longley · http://rottem.blog.hu 2010.01.11. 18:28:38

Gondoltam megírom ami ma történt velem, mert ahogy hallottam az Erste
> Bank-os ügyfélszolgálatos kollégától sok embert érinthet a dolog. Szóval
> ma délután (2010.01.11) 16:16-kor kaptam egy sms értesítőt, hogy
> levontak a számlámról 2490 Ft-ot ezzel a szöveggel: "ZUG,SWITZERLA PPO".
> Néztem nagyot, hogy mi is történt, gyorsan ellenőriztem, hogy a
> pénztárcámban van a bankkártyám, tehát én nem fizethettem vele, mivel
> éppen itthon vagyok Budapesten. Felhívtam az Erste Bank
> ügyfélszolgálatát, elkezdtem mesélni a történetet, de már mondta is a
> kolléga, hogy PPO tagsági díjat vontak le. Mondom miért is? Azt mondta ő
> nem tudja, velük kell megbeszélni. Kérdeztem, hogy gondolom nem én
> voltam az első, ha már így vágta, hogy mi lesz a gond, mondta, hogy nem.
> OK emlékeztem rá, hogy tavaly áprilisban vettem utoljára neten keresztül
> autópálya matricát, gondoltam megnézem a PPO oldalát. Természetesen pont
> ma van karbantartás az oldalon, sebaj van egy kapcsolatfelvételi
> lehetőség, ott egy telefonszám, felhívtam kb 8x nem vették fel.
> Megnéztem az ÁSZF-et, hogy mégis mi ez és ott írnak tagdíjról, na de
> könyörgöm... Én még 2008-ban regisztráltam, és vásároltam is, 2009-ben
> semmilyen tagsági díjat nem kellett fizetnem, azóta meg már autóm sincs
> (persze ez őket nyilván nem érdekli). Az ÁSZF 2010.01.01 keltezésű...
> Utánanéztem a levelezésemben, hogy írtak-e erről valamit, vagy csak úgy
> hipp-hopp idén gondolták, hogy aki nem olvas mindennap megújult ÁSZF-et,
> azt jól legomboljuk. Nem találtam semmi erre vonatkozó tájékoztatást.
> Megpróbáltam elérni az ÁSZF-ben megadott magyarországi képviselőt is, de
> neki folyamatosan foglalt a telefonja. Ezután írtam egy levelet a
> kapcsolatfelvételi lehetőségen keresztül:
>
> "
>
> Tisztelt PPO! Meglepődve tapasztaltam, hogy Önök levontak tőlem 2490
> Ft-ot, ma (2010.01.11) 16:16 perckor. Csak azt nem tudom, hogy miért.
> Amiko anno 2008.09.02-án regisztráltam Önökhöz semmilyen éves tagsági
> díjról nem volt szó, és ha lett is volna, nyilván tavaly is kellett
> volna fizetnem. Szóval nem tudom mikor vezették ezt be, és milyen módon
> tájékoztattak engem erről (átnéztem az e-mailjeimet, és nem találtam
> semmit). Szóval szíveskedjenek azzal a lendülettel, ahogy leszedték a
> pénzt vissza is utalni azt a számlámra haladéktalanul. Ha ez megtörtént
> azonnal töröljenek minden nyilvántartásukból, mert ezek után 100%, hogy
> semmit nem fogok Önökön keresztül igénybe venni. Ahhoz pedig gratulálok,
> hogy pont ma történt meg a levonás, amikor gyakorlatilag korlátozottan
> működnek. Üdvözlettel: Nagy Csaba"
>
>
> Választ még nem kaptam, de gondoltam más is belefutott ebbe a dologba,
> így megosztom veletek a történetem. Mert nem is az összeg fáj, hanem a
> módszer, hogy minden tájékoztatás nélkül egyszer csak fizetős lesz az,
> ami egy, másfél éve még nem volt az...

Findzs 2010.01.11. 18:29:10

a fentebb kommentelőknek üzeném (akik védik a céget)hogy még mindig védik azt a féreg céget ?

akkor olvasák el ezt is:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/11/lehuzta_ugyfeleit_a_ppo/

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.01.11. 18:52:15

@Findzs: szerintem akik korábban védték a céget, fogalmuk sem volt, hogy mihez szólnak hozzá, csak örök késztetést éreznek egy kis fikázáshoz és a blogokban senki nem vágja őket pofán.

MrZed001 2010.01.11. 19:16:43

Ott vettem én is mindig, aztán bejött ez a regisztráld a kártyád f.szság.
No azt már nem.
Google indít.
Erre adott egy olyan linket azon az oldalon (amit normál az oldalt böngészve nem találtam meg utána sem), ahol továbbra is NEM regisztráltan, tehát mint rég lehet matricát venni (csak a bank lapjának adom meg a kártyaszámot!)
Na én már akkortájt sejtettem, hogy itt valami k. nagy átvágás lesz ....

cheguvara 2010.01.11. 20:36:11

Nekünk is levonták a 2490 Ft csakúgy mint Rottem-nek, még mindig a hatása alatt vagyunk a dolognak. Mi is ugyanazt tapasztaltuk, hogy az ÁSZF 2010.01 lépett hatályba, és minket sem tájékoztattak a változásokról, egyszerűen "leinkasszózták" a pénzt. Én is írtam levelet nekik, és ígéretet tettem polgári peres eljárásra, illetve egy index.hu-s cikkre. Kicsit úgy érzem, hogy a választásokig még fog történni pár nagyszerű dolog, a poszt kommunisták utolsó hónapjai tele lesznek ilyen és hasonló csalásokkal, átverésekkel.

cheguvara 2010.01.11. 20:40:08

Ha sok a károsult (2490 Ft) esetleg fel lehetne lépni szervezetten is a PPO ellen peres úton, mert ez már tényleg nem igaz ami itt folyik.

tururú 2010.01.11. 22:35:55

abban a pillanatban töröltettem magam (nem volt ilyen opció, úgyhogy egy e-mail küldözgettem ismételten sokszor addig, amíg nem töröltek), amikor a kártyám összes adatát "regisztrálni" kellett, azaz amikkel bárki bármikor levehet pénzt róla.

nem tudom, mit sírtok, ez itt Hungary, csókolom. odatartottátok a nyitott pénztárcátokat, hogy bármikor lehessen belőle tetszőleges összeget venni. mi a probléma?

schlumbergerna 2010.01.11. 23:51:18

@Ficchúber Dongó:Szerencsétlen flusztrált punci,

fRusztrált
Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul...

Robi Baggio 2010.01.14. 13:48:56

Néhány évvel ezelőtt az Állami Autópálya Kezelő Zrt. honlapján karácsony előtt egy igen érdekes játék volt.

Három mikulás.

A játék neve: "itt a piros, hol a pirios".

Ezek után én már nem lepődök meg semmin.

nyaf-nyaf 2010.01.14. 18:40:11

www.ppo.hu/usr_site.php?site=aak_kezdlap_en.htm&session=MjQwODc3MDQ=&nyelv=en&keret=keret_aak.htm

ÁÁÁ!!! Ezt ki a rákom fordította le magyarról angolra?
Mert én a helyében behúznám fülem-farkam!
Főleg ez a rész csap agyon engem:

IMPORTANT CHANGE - NEW SERVICE!

For your comfort and safety on PPO.hu we introduce Bankcard registration. After Bankcard registration you will be pay for services with your password.
We inform our clients that the registration process of the PPO site in English, the Terms and Conditions in Hungarian language.
The electronic contracts language Hungarian. The difficulties arising from language difficulties do not assume any responsibility for our company.
From incorrect purchases, orders from our company assumes no refund. Damage resulting from incorrect PPO members to bear their own.

otto von bolschewick · http://farkastanya.blogspot.com 2010.01.15. 05:29:16

@nyaf-nyaf: Annyi pénzért, amennyit ezért fizettek, bármikor készítek sokkal rosszabbat.

otto von bolschewick · http://farkastanya.blogspot.com 2010.01.15. 05:36:22

@cheguvara:

"...a poszt kommunisták utolsó hónapjai tele lesznek ilyen és hasonló csalásokkal, átverésekkel."

Nos igen. Mert a többi - nem "poszt kommunista" párt kasszája annyira de annyira tele van, hogy nem lesz szükségük umbuldára, mellényzsebből fizetik a kampányt, mi?
Ejj, te...

Harlequin 2010.01.15. 12:14:58

Ha az állami cégek fele annyira működnének jól mint amennyire az ÁAK, már rég kint lennénk a kakából.

neof 2010.01.19. 13:26:57

Leveleztem az ÁAK-val, próbáltak korrekten tájékoztatni, ezt nézzétek meg:

www.autopalya.hu/engine.aspx?page=showcontentAAKInternet&content=SK20100115

Rode Mikrofon 2010.12.17. 22:34:07

Nálunk, a www.autopalyamatrica.ws oldalon is csak a 100Ft kényelmi díj van, bár tény, hogy a bankkártyás fizetést nem, csak az online banki átutalást tudjuk biztosítani.

Ellenben az Ügyfeleknek kényelmi szolgáltatásokkal próbálunk kedvezni. Például nálunk van már kötelezettségmentes 2011-es éves matrica előrendelés. Ezzel próbálunk segíteni azoknak, akik elsőként akarnak értesülni - a még nem kihirdetett - árakról.

És ha tudni akarjátok, melyik cégről van szó, keressetek a www.cegtalalo.hu oldalon a Voxinfo-ra...
süti beállítások módosítása