mozgott a gitárjával a színpadon, mint egy ideges gázlómadár, amelyik tojásokat szeretne rakni, de nem leli az alkalmas helyet, továbbá hogy azért jó kis kezdeményezés az akusztikus népi hangszerek, a kongákból épített dobszerkó és elektromos gitár együtt.
Őszintén remélem, hogy a bőgős komolyabb sérülés megúszta, hogy a reflektoroktól elvakítva átesett a színpadra fektetett hangszerén.

A Makám együttest még a nyolcvanas évek közepén hallottam a Kolindával együtt, majd eltűntek a hazai színpadokról, úgy tudtam, külföldre mentek.
Örültem hogy újra látom-hallom őket, bár csak a zenekarvezető volt ismerős, aki fiatalokkal - elsősorban csinos lányokkal - vette körül magát. Játszottak balkáni népzenét, illetve olyan népi ihletésű muzsikát, amit átszőttek modernebb, könnyűzenei szálak. Jó volt őket hallgatni, bár a koncert vége felé úgy éreztem, hogy ha az énekes mégegyszer azt visítja, hogy rrrrrrrrrrrrr, jihááááá, akkor hozzávágok valamit, mert a rrrrrrrr jihá nyilván fontos és igen jó dolog, de nem félpercenként.

Csalódtunk a Tárkány Művekben, akikért eddig csak netes videók közvetítésével tudtunk rajongani. Népzenei feldolgozások jazzköntösben, illetve jazz slágerek népzenei feldolgozásban - ezt szerettük volna élőben hallani, ehelyett lapos sanzonokat játszottak,a miket az sem tudott különösen feldobni, hogy ők adják elő.

Mi pedig ezeket szeretjük:

Ami pedig az est fénypontját jelentő Csík zenekart illeti, talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a hazai zenei élet kiemelkedő és szerencsés pillanata volt, amikor Csík János találkozott Lovasi Andrással. Bár a Kossuth-díjas ikon aznap este nem volt jelen, a szelleme igen.

A Csík Lovasi  (Csillag vagy fecske) mellett játszott HOBÓ bluest (Közép-európai HOBO blues), Quimbyt (Most múlik pontosan), de valami miatt én ebből az estéből a következő dalt hoztam magammal:

Mindent köszönök!
Mindenkinek.