András napja van ma.
Isten éltesse az összes Andrást, beleértve az Endréket is!

A győri Tanítóképzőben végzett nagymamám mesélt az Andráskerékről, ami akkoriban (1920-as, 30-as évek) a leánykollégium évente ismétlődő izgalmas programja volt.
November 29-én délután a lányok papírból tenyérnyi köröket vágtak ki, amiket kétcentis bevagdosással hat cikkre osztottak.
Az egyik kör cikkeibe egy-egy férfi keresztnevet írtak, a másikba foglalkozásokat, a harmadikba település- vagy utcaneveket.
A köröket betették a párnájuk alá, lefeküdtek és alig várták, hogy eljöjjön az éjfél.
Akkor felkeltek az ágyikóból és háromszor megkerülték azt, miközben kórusban és vihogva a következő versikét kántálták:

Ágyláb, léplek
Szent András kérlek
mondd meg nekem, kedvesem,
ki lesz az én jegyesem!

Ezután elővették a párna alól a korongokat, a sötétben mindegyiken behajtották az egyik cikket, visszatették a párna alá és nyugovóra tértek.

Csak reggel volt szabad megnézni az eredményt.

Nagymamám egyszer azt is elmondta, hogy neki kijött az Antal, továbbá az hogy, mérnök meg hogy Baross utca. Néhány hónappal később a vonaton megismerkedett egy fiatalemberrel, akinél ez mind stimmelt.
Boldogan újságolta tanárának, egy apácának, hogy
-Anasztázia nővér, kijött az Andráskerék!
A nővér a részleteket megismerve csak legyintett:
- Ugyan, az ilyen vonat-ismerkedéseknek semmi teteje!

Igaza is lett, nagymamám soha többet nem hallott a mérnökúrról.
A következő évben azért újból eljátszották ezt a játékot, meg az összes többit, amivel abban az időben a fiatalok jól elszórakoztatták magukat.
A későbbi boldog visszaemlékezésből egyvalami kimaradt: az 1929-33-as világgazdasági válság.

Őszintén remélem, hogy a mostani ifjúság sem engedi zavartatni magát és tud úgy játszani, amiről néhány évtized múltán vidáman mesél majd az unokáknak.