Valentin-nap

A Valentin-napnak hívott birkaság már begyűrűzött a kultúrába is.
Sajnos.
A valaha sokkal jobb  napokat megért Madách Színház kommercializálódásának újabb lépése volt a tegnapi cukormázas bemutató, a Végtelen szerelem.
 

Mintha a közszolgálati tévé "Csináljuk a fesztivált" című produkciója lépett volna a színpadra, idétlenkedő műsorvezetővel, találomra összefércelt  zeneszámokkal, tölteléknek meg az igényesség látszatát kelteni igyekvő irodalmi idézetekkel.

 

 

Kétszer nyolc ifjú színész énekére és táncára, továbbá kétszer két balett-táncos művészetére épül a legújabb közönségcsalogató akármi. A kiírás szerint szerelemkoncert, ami elméletben lehetne új műfaj is, de ami tegnap a színpadon zajlott, az inkább valami bazári összevisszaság volt, ami leginkább a zizire hasonlít: olcsó, színes és nem üli meg a gyomrot.

A zenés ajándékkosárban együtt szorongott Demjén Rózsi, Baudelaire, Hacsaturján, John Lennon és a Beatles, Ady Endre, Lionel Richie, Máté Péter, Andrew Lloyd Webber,  Juhász Gyula, meg a számokat legtöbbször éles, bántó hangon elharsogó énekesek. A színvonal érdekében beletehettek volna még egy kis Rejtő Jenőt, Desmond Tutut, Stahl Juditot, Teller Edét, Zsirinnovszkijt, Markosnádast és két evőkanál juharszirupot...


Némelyik duett egész jól szólt, de szerelmes dalokat musicalszínészekkel énekeltetni olyan, mint amikor valaki fazekak és fedők püfölésével akarja utánozni az Amadindát.
Az előadók mentségére szóljon, hogy legalább intonációs problémákkal nem küszködtek (szemben pl. a Vígszínház művészeivel) de szerintem nagyon nem szép dolog egy szerelmes dalt érzelmek és különböző hangszínek nélkül mosolyogva végigkiabálni.
 

Többször volt olyan érzésem, mintha a Megasztár sokadik döntőjének közös produkcióját látnám, bár ott a játékosokat ilyen éneklésért a zsüri porig alázza, a közönség meg sms-ben kiszavazza.

Feke Pál volt a kakukktojás, őt mindig jó volt hallgatni, bármit énekelt, ugyanakkor a szépséges Polyák Lilla kellemetlen hangja gyakran bántotta a fülemet.

Néha betolták, majd kicibálták az univerzális Hajdú Steve művészurat, aki sokféle produkcióban látható, de mindenütt ugyanazt az egy arcot mutatja. Ebben a műsorban a szerelem kémiáját magyarázgatta, egyszer valóban szellemesen, másszor inkább közönségesen, de leginkább erőltetett jópofasággal.

A műsor utolsó 20 percében már egyre jobban vártam a végét, a körülöttem fészkelődő nézőtársak meggyőztek arról, hogy ezt a Valentin-napi katyvaszt nem egyedül untam.
Belegondolni is nehéz, hogy valamikor ezeken a deszkákon játszott Mensáros László, Gábor Miklós, Dayka Margit, Zenthe Ferenc vagy Márkus László.
Mivé lettél, Madách Színház???

 

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr472657395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonard Zelig 2011.02.14. 09:43:14

Én a reklámját hallottam és szerintem politikailag korrekt állítás, hogy nem nekem való.

kis-csillag 2011.02.15. 17:10:45

Ez tényleg saját élmény volt?
Medwe a Madáchban?
A Végtelen szerelem című akármin?

Annyi minden van és pont ezt?
A Madách rohamosan gagyisodik, a Spamalot és J.K.Sz igénytelen és lapos KIVITELEZÉSE a konkrét példa rá. De alapvetően nem a mélylélektani és szárnyaló humorú előadások a jellemzőek, ez tisztán látszik. Ettől még az első háromban ott van, mint VV Béci. Ezek vogymuk.

bohuš 2011.02.17. 12:22:20

@kis-csillag:

Pont ugyanez volt az első gondolatom. Szoktam olvasgatni a blogot, van egy képem Medwéről, és az nem kompatibilis a Madách Végtelen szerelem című előadásával (így cím alapján, mert ugye nem ismerem az előadást). :-)
De ha valaki kedvéért vállalta ezt a megmérettetést, akkor most már tudjuk, hogy igazából kedves és önfeláldozó is. (Ezt dícséretnek szánom, nem cikizésnek.)

Mackó úr 2011.02.17. 15:50:44

@bohuš: Bizony bizony, ez lehet a logikus magyarázat. Vagy az, hogy Medwe öregszik, és egyre szentimentálisabb...

bohuš 2011.02.17. 18:20:20

@Mackó úr:
neeem, annyira nem öregedhet. Maradjunk a kedves, önfeláldozó változatnál :-)

bohuš 2011.02.17. 18:22:07

@Mackó úr:
...vagy esetleg még az, hogy még nem tért teljesen magához a téli álomból...

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.02.20. 11:34:47

Ennyi jó rég olvastam magamról, köszönöm a kedves olvasóknak! :-)
Igen, önfeláldozás volt, mert kedves ismerőstől kaptam a meghívást, akinek az ideiglenesen külföldön állomásozó leánya adta át a jegyet és már a szünetben elnézést kért, mert neki sem tetszett! :-)
Ugyanakkor még egy ilyen előadást is meg lehetne csinálni jól. Vagy mondjuk sokkal jobban.
süti beállítások módosítása