Aki számít, mind itt van! - mondta mellettem valaki a tömegben, amikor a párját bökdöste, hogy nézd már, ott a Szilágyi János, a Kulka János, a Horvát János, a Gálvölgyi János, a Kern János, az Eszenyi János, a Bächer János meg még sok János, akinek az arca ugyan ismerős, de a neve momentán nem ugrik be. 

Harmadik alkalommal élvezhette a nagyérdemű újlipócia seregszemléjét, a családias hangulatú Pozsonyi Pikniket. Egymást érték a jobbál jobb programok, a látogató szó szerint a bőség zavarával küzdhetett. Zenei, irodalmi és színházi produkciók a nagyszínpadon, szteptánc, Padödő a kisszínpadon, operaáriák civil lakások erkélyeiről, utcai táncház és bábjáték a kicsinyeknek, flódnikóstoló  Raj Ráchel standján (vigyázat, a belinkelt weblap ordítani kezd!), utcai székmasszázs, a Fővárosi Vízművek ingyenitatója, antikváriumok, vendéglátó egységek (pl. a piknikcsillagos Firkász étterem) standjai.

Minket mégis inkább a Deák Gábor vezette várostörténeti körséta érdekel, ami a Jászai térről indul és a Szent István parki Raoul Wallenberg emlékműnél fejeződik be. Lenyűgöző előadásban van része a nagyjából 80-100fős közönségnek, remek dolog egy nagytudású embert hallgatni, aki van annyira szerény, hogy megkéri a hallgatóit, hogy ha valaki valamit másképp vagy jobban tud, az nyugodtan szólaljon meg.
A hallgatóságból olykor érkezik néhány értékes kiegészítés, szakmai megjegyzés a Bauhaushoz építésztől, pontosítás holocaust túlélőtől, vagy az elmúlt 20 év történelmének bennfenteseitől.
A bő másfél óra csak rövid kivonata a városrész történelmének, amiben van tragédia, tragikomédia, fájdalom, szenvedés, vidámság, tudás, szenvedély, szarkazmus, irónia - és ami az elmúlt évek politikai vonatkozásait illeti: ostobaság a köbön.
Deák Gábor
Deák Gábor

Ökrös Ottó és Fellegi Balázs műsora a nagyszínpadon, ízelítő a Firkász Étterem és Kávéház-beli esték hangulatából.

Balkoncert. Herczenik Anna, a Magyar Állami Operaház ifjú szopránénekesnője.  Az ária végén úgy tűnt, ledobja a karjában tartott csecsemőt a közönség közé, pedig csak az összetekert lepedőt rázta ki, ami tele volt virággal.

A Relax City munkatársai a helyszínen alaposan meggyömöszölték a vállalkozó kedvű nézelődőket.

A gyerekek sem unatkoztak, bábelőadás, mesés francia nyelvlecke és utcai táncház várta őket.

 

Michael Flatley újlipócia-beli követői a kisszínpadon szórakoztatták a nagyérdeműt.

Tartalmas, színvonalas program, hála és köszönet annak aki kitalálta és évről-évre megszervezi, meg hogy nem esik túlzásba és nem hívja fesztiválnak, ahogy ma már fesztiválnak csúfolnak minden olyan rajcsúrt, ahol sör van, zsibvásár és tülekedés.

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr573185389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

panzermeyer 2011.08.29. 16:45:39

Tipikus zsidó dzsembori, hányinger Jánosokkal, szokásos balkáni zenével.

Vajh' a zsidók miért pont a balkáni zenét imádják ennyire?

Kuruttya 2011.08.29. 17:03:30

@panzermeyer: tényleg ennyire idióta vagy?

Rui Blaaz 2011.08.29. 17:46:55

@panzermeyer: gondolom a "megy a vonat, megy a vonat..."-on majd' elélvezel

kzolika 2011.08.29. 18:44:47

A nevét sajnos (mondom SAJNOS) én sem tudom, pedig van ott tüdő, úgyhogy tudni szeretném! :-)

Jerky_Master 2011.08.29. 19:06:31

@panzermeyer: értem, amit mondasz, meg vágom, milyen állatka vagy, de hogyhogy nem mered odatolni a pofád?:-) pedig elbeszélgethettünk volna 1 kicsit, kiflikatona.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.29. 20:30:18

@valakitalánvagyok: Ahogy a fellépők névsorát elnézem, én sem.

Kandabula 2011.08.29. 22:02:55

@panzermeyer: te egy igazi panzermeyer vagy. És szép is.

brekkk 2011.08.29. 22:11:06

állítólag az utcán talált valaki egy fitymát....:-D

Shopping 2011.08.29. 22:16:41

Én azóta nem járok arra, amióta az ott lakók "elintézték" hogy a Pozsonyi utca végét lezárják a Margit híd felé.
Nekik jó--egy rakás embernek rossz.

De hol érdekli ez, az ott lakó "népeket"??????

Anti Anyag (törölt) 2011.08.29. 22:40:08

@Shopping: Igen, itt az 1 nm-e jutó érdekérvényesítés mértéke "picit" nagyobb, mint bárhol a XIII-ban.

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.08.29. 22:42:04

@panzermeyer: mondja, kedves professzorom, melyik zene is az a tipikus balkáni, amit a zsidók úgy szeretnek?

- Frank Sinatra New York, New York-ja?
- Puccini Pillangókisasszonya?
- a Pa-dö-dő Fáj a fejem (hülye vagyok egészen) c. száma?
- a dudán játszott Béreslegény, jól megrakd a szekered c. magyar népdal?
- steptánc alatt hallható szving?

csukokkala 2011.08.30. 00:51:44

Az énekesnő a balkonon: Herczenik Anna

potyus 2011.08.30. 03:29:30

Valamikor évente volt a városban sok búcsu. Erzsébet napján az Erzsébetvárosban, (Rózsák tere) Teréz napján, a Terézvárosban, a Liszt Ferenc téren. Kipakolós vásár, mutatványosokkal, büfékkel.
Valami hasonlóra gondolhattak ennek az eseménynek a kitalálói is, hogy jól érezhesse magát a "nép".
Persze az idő haladtával változik a kultúra is. Nem a munkás és a cselédlány találkahelye a mostani, hanem az igényesség, a kultúra randevúzik, a jókedvvel.
Persze a hely predesztinál, találka helye sok régi ismerősnek, de vannak akik csupán nemtetszésüket jönnek kifejezni, bár számuk elenyésző, és jobban kedvelik ezt a beszélgetős bírós lehetőséget, mert itt nem kell megmutatni az arcukat. Ez volt, van, és mindig is lesz.
Egyébként gratulálok a szervezőknek, a résztvevőknek egyaránt. Több civil buli kellene.

WYW 2011.08.30. 06:53:18

@panzermeyer: Nyugi, nem neked szervezték.
Te menj a Magyar Szigetre.

Jerky_Master 2011.08.30. 08:41:38

@Shopping: ott érdekli, hogy te ne arra menj a Margit hídra, amikor van 20 másik lehetőség is rá. mit szólnál, ha a házad előtt menne fél autópálya?

@Anti Anyag: igen, legalább valamit el tudnak intézni. a saját nyomorodat ne másra kend.

@brekkk: csak vmi hiba folytán.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.30. 10:12:19

@Jerky_Master: Köszi, de jobb helyen lakom mint a Pozsonyi út.

Mellesleg a Honvéd utcából költöztem ide.

"legalább valamit el tudnak intézni."

Na ne hülyéskedj, egy utcavég lezárásához nem tehetség kell, főleg nem azon a környéken.

Fell Bandi 2011.08.31. 17:35:30

De jó, hogy nem jártam arra... de miért nem otthon dajdajozik ez a sok büdös senkiházi? Ja, mert az nincs nekik??

Kandabula 2011.08.31. 20:57:38

@Fell Bandi: de jó, hogy nem jártál erre. Bár hiányoztál. Mondtam is a patikusnak: csak nincs Fell Bandinak valami baja? Márhogy nincsen itt? De hát akkor hol van? Kérdezték a népek. Senki nem tudta. Csak néztünk egymásra tanácstalanul.
süti beállítások módosítása