Wass Albert fotó: littleborz.freeblog.hu

Nekem semmi bajom nincs Wass Alberttel és nem is érdekel, sem a személye, sem a munkássága. Miért írok akkor mégis róla? Mert  egy korábbi posztomban említettem a nevét, egészen pontosan azért, mert a csepeli polgármester felhívást tett közzé, hogy imádkozzunk Orbán Viktorért, az ajánlott "ókeresztény" imádságról pedig kiderült, hogy egy Wass Albert vers, ezért voltam bátor leírni ezt a mondatot: "... Schmitt Pált is célba vette a gonosz ármány és mormoljon mindenki ókeresztény imádságnak álcázott Wass Albert verseket" Pusztán ennyi elég volt ahhoz, hogy valaki megkérdezze: mi a baj Wass Alberttel? Ebben az egyre agresszívabb és egyre inkább ellenséges légkörben nagyon tudok örülni, amikor valaki kérdez, még ha a kérdésben máris van egy valótlan, vagy inkább téves állítás, akkor is.

Mert kérdés helyett mindjárt fikázhatna, gyalázkodhatna, kritizálhatna, trágárkodhatna, ahogy sokan teszik, amikor meghallják pl. Wass Albert nevét hozsannázás nélkül.

Szóval nekem Wass Alberttel semmi bajom.
Hajdani barátaim kedvéért el is olvastam néhány művét, majd miután elmondtam ezekről a véleményemet, hajdani barátaim megszakították velem a kapcsolatot. Volt aki csak úgy szimplán nem állt velem szóba többet, volt pedig aki válogatott sértésekkel körített, kilométeres epeömlés kíséretében mondta fel a kapcsolatot. Volt ebben a liberális féregtől kezdve a hazaáruló büdös komcsin át a metszettfaszú slojmiig minden.

Szóval nekem Wass Alberttel semmi bajom.

Sokak Wass Albertre ikonként tekintenek és nekik vörös posztó a nevének említése.
Nem is olvastak tőle semmit, csak annyit tudnak, hogy mindenki ellenség, aki szerint nem Wass Albert a magyar Shakespeare, sőt, Sexpír Vilmos az angol WA!.
Velük sincs bajom semmi.
Csak ne kelljen velük beszélgetnem.

utóirat:
az említett íróért rajongó kultúrkörben hangzott el, hogy a volt munkásőrök imádják a nevükben a dupla wét, ezért vagyok én medwe és ezért Andrassew az Iwán.
Wajon Wass Albert is a miénk?  ;-)

Lájkolj, vagy legyünk barátok!

Az Index a címlapján keresi 2011 legjobb mémjét, ami sokakat hozott izgalomba.
A zemberek egy része lázasan kutat az emlékeiben és a postafiókjában, hogy idén melyik mém tetszett a legjobban, a másik része pedig nagyon szeretné tudni:

mi az hogy mém?

A mém röviden az interneten hirtelen népszerűvé váló személy, jelenség vagy esemény, amit rövid idő alatt milliók ismernek meg, küldenek tovább az ismerősöknek, aztán mire a bulvármédia is felfigyel rá, már meg is unják, esetleg el is felejtik.
Mint Szalacsi, a polgárjenő, a bikicsunáj, a sün, vagy épp a vaccpaör.

A mém szó állítólag 1976-ban született, de már létezik a jelenséggel foglalkozó tudományág, a memetika. Az új szó alapja a görög miméma, ez utánzást jelent, a kifejezés pedig egy genetikai tárgyú szakkönyvben látott először napvilágot.
Akit esetleg a részletek is izgatnak, kattintson ide.

 

A Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezetésével idén sem hagyta ki a karácsony táján megszeretett titokkoncerteket. A Budapesti Kongresszusi Központban három estén élvezhette a nagyérdemű a zenét és a zenén túliakat. Kínai szocreál és japán folklór, Strauss és Darius Milhaud, argentin tangó (külön hála a zenekar táncra perdülő tagjainak) és brazil jazz, végül a zeneirodalom egyik gyöngyszeme: Ravel Bolerója egy üstdobból előbújó és a végén Fischer Ivánnal frivol erotikában összefonódó táncossal.
A koncertek visszhangjából szemezgetek:

társasaság a büfében
PHD. Virányossy Zebulon pulmonológus, csokornyakkendőben, fekete szmokingban, traktortalpú bakancsban
A szaxofonos kislányért aggódtam, ugyanis a játéka közben a mikrokapillárisok permeabilitása miatti hiperaemia már a tüdőbetegségekre jellemző plethora tüneteire hasonlított, csak nehogy megártson neki a sok zenélés, még olyan szép és olyan fiatal, kár lenne érte, ha a kezeim közé kerülne.
Virányossyné Dr. Ízisz Eldorádó, bírósági tanácselnök
Ne dolgozzatok már megint, Zebi, inkább nézzétek, ott a Valki László, milyen jól néz ki még mindig, pedig már elmúlt hetven. A felesége, a Gönczöl Katalin meg hogy megöregedett, alig ismertem rá, pedig együtt titkárkodtunk a KISZ-ben. Az meg ott a Dés László, ugye? De ki az a kövér nő a fényes blúzban, aki velük van?

két nercbundás budai úriasszony
az Opel Corsájuk felé menet a parkolóban
... azér jobb lett volna a zenét és a táncot jobban szétválasztani, meg hát tudod, Amálkám, az a fiú a tangó után igazán a helyére kísérhette volna azt a szép kislányt! Hát hol tanultak ezek jómodort?

Fidelio.hu szerkesztőségi kritika
A Fesztiválzenekar technikailag hozta a tökéletest, mint mindig, amikor Fischer Iván irányítása alatt muzsikál, ám rendkívül szerencsétlen az a vonulat, ahogy a világ tíz legjobb zenekarának egyike folyamatosan kommercializálódik és a művészi értékek tolmácsolása helyett inkább a fajsúlyában jóval könnyebb szórakoztató vonal szolgálatába rendeződik vagy inkább áll. Könnyű persze boldogan úszni a tapsban egy habkönnyű keringő után, de miért nem Bartók, miért nem Wagner, miért nem Honegger, miért nem inkább Ligeti vagy méginkább Kurtág?
 

 
Magyar Nemzet
Ünnepi beszélgetés Kocsis Zoltánnal szeretetről és jószolgálatiságról
(...)  ...  (...)

kurucinfó
Karácsonynak csúfolt hanuka a nézőtéren
Az antimagyarizmus égbekiáltó megnyilvánulása, ahogy a karácsony ürügyén internacionalista propagandává silányított macskazenével traktálták a magyarokat. A színpadon a sok zsidó mellett kötelező elem lett a nigger és a rizsevő sárga is, ezt sulykolják belénk, hogy mi nem számítunk, nem is létezünk! Szegény nemzetvezetőnk motollaként forog a sírjában!!! Ha nem lépünk, jövőre a fél zenekar bevallja hogy buzi és a nézőtéren is kötelezővé teszik a ma még csak a színpadon szokásos fajtalankodást.
 

Sok hűh a semmiért
Fáy Miklós, Népszabadság
(...) A Fesztiválzenekar hiábavaló erőlködése egyetlen témát járt körül - azt is rosszul - a fékevesztett kozmopolitizmusba csomagolt elvágyódást. Miért is nem jó nekünk itt?
Szeretem, amikor ilyen kérdéseket teszek fel, ám kevésbé szeretem, amikor a ki nem mondott kérdéseimet a művészet nem válaszolja meg. Ma este a helyén volt minden, a pálca Fischer kezében, a hangmérnök az üvegkalickában, még a szép pulóverem alól kilógó ingem is, mégsem éreztem katarzist.
Nem és nem.
A katarzis az nem olyan, ami csak úgy megérkezik egy a japán nyelvet helytelen hangsúlyozással gyalázó kislány társaságába. (...)

parlamenti interpelláció a nemzeti erőforrás miniszterhez
Pörzse Sándor (JOBBIK)
Meddig tűrjük még ezt az álmokfutást, amit az szdsz liberális holdudvara a magyar kultúrában, vagy inkább kulturálatlanságban művel?
Tudja-e, miniszter úr, hogy Szent Karácsony Ünnepén a Fesztiválzenekart Fischer Géza karmester egy marcipánfallosszal vezényelte?
Tudja-e, miniszter úr, hogy a koncert végén egy néger prostituált erotikus násztáncot járt a zenekarral, amit a tisztességben megőszült magyar nagymamák csak sikoltozva tudtak végignézni?
Tudja-e, miniszter úr, hogy a rendezvénynek helyt adó budapesti intézményt azzal gyalázták meg, hogy a falai közt csupa külföldi vonatkozású, idegen darabot játszottak? Egyetért-e, miniszter úr, hogy egy magyar közpénzből muzsikáló zenekar a legszentebb magyar ünnepen kizárólag magyar műveket játsszon?
Miért kell nekünk Strauss és Ravel, amikor van Bartókunk, Petőfink és Fényes Adolfunk?
Ezek talán nem elég jók, hogy a szerzeményeiket előadják?
Várom a  válaszát!

végül egy valódi kritika, a legsznobb blogból:

Koncert, extrákkal

Ma már kerülöm a céges évzárókat, de volt idő, amikor örömmel fogadtam minden meghívást. Az ilyen bulik kötelező kelléke a haknizó művész szánalmas vergődése, aminek nem tudni, ki várja jobban a végét: a közönség, vagy a fellépő. Nálam a negatív csúcs egy szakmai szövetség előszilvesztere, ahol már a meghívóra rányomtatták, hogy "jókedv kötelező!" Talán ezért volt a hangulat olyan nyomott egészen addig, amíg nem kezdett hatni a pezsgő. Az est fénypontja volt Straub Dezső, aki egy vacak kazettás rádiómagnóról saját magának nyomatta a zenei alapot, az éneklő számok között olyan vicceket mesélt, amiken csak a házigazdák nevettek és rajta látszott a legjobban, hogy nagyon kínosnak tartja az egészet.  - Miért járatja le magát egy ilyen ismert művész? - kérdezte mellettem valaki. - Azért a tízezer forintért, amit ezért a cikis félóráért felcsókol - jött a válasz. (kilencvenes évek közepe) A most következő sorokat még az év elején küldte egy régi barát. Akkor nem volt apropója, de most újra itt az évzáró szezon, mostanában jönnek a meghívók, rajtuk ismert fellépők nevei...

Céges buli, télidőben.
A hoppmester felkonferálja a művésznőt - "sanzonest következik".
X.B. takarásból előtűnik, csapzott barna paróka, ezüst-szerű testhezálló nagyestélyi, a fekete harisnyával színben harmonizáló vedlő fekete tollboa, elegánsnak álmodott könyékig érő, szintén fekete bársonyhatású kesztyű.
A közönség aztán megtudja, a fehér és valamilyen más színű ruha dilemmájában a művésznőn látható gyöngyházfényű csili-vili győzött.
A paróka sem egyértelmű, többen az "igazán moshatott volna hajat" legyintéssel intézik el a dolgot.
Egyesek a dekoltázsra harapnak csak és boldogok a melltartó otthonfelejtése miatt, a többinek meg tök mindegy, csendes szenvedésüket néha tapssal oldják.

Könnyed bevezetés, mely szerint a "sanzonest" valójában musical-est, kedvenc musical betétjeivel.
Első a New York, New York - nagy merészség a nagy elődök követése.
Hát nem is sikerül a sárga ösvényen maradni, többen inkább Kansasbe képzelik magukat, ha már Dorothy idekerült valahogy.
A következő számok még borzasztóbbak, az ínyencnek nem igazán mondható közönség számára ismeretlen dallamok.

Ez az est nem az új kedvencek születésének órája.
X.B. elemében van, mikrofonjával bejárja a székek közötti réseket.
A terem doboz-akusztikája Sokol rádió hangzás-szintjére állítja be a műsort.
Legalább a hang technikailag illik a hamiskás énekszóhoz.
A közönség rettentően jól szórakozik - az első sorban ülők kivételével.
Ők már röhögni sem mernek. Egy-két éltesebb úr szeme kocsányon lóg, élvezi a szűk rucit, a többi meg elgondolkodik, hova is nézzen.

A műsor félidejében előkerülő két, valahonnan kikölcsönzött háttértáncosnő megjelenése sem oldja a feszültséget, profinak nem mondható, ultragagyi öltözet és mozgáskultúra jellemzi megjelenésüket.
A smink házi, a frizura igénytelen, ahogy a kilátszó melltartópántok is - de így legalább a művésznő ragyogását nem homályosítják el.
Az ABBA-számnál a többség inkább Pierce Brosnant hallgatná szívesebben énekelni (még a férfiak is), elgondolkozva azokon a mélységeken, ahova a közismert dallamot alázni lehet.
Az est fénypontja, amikor a táncoslányok felkérnek egy-egy idősebb urat táncolni, és a nézőközönség kaján vigyorától kísérve az arcukon műmosollyal  libegnek.

Egyszer csak végeszakad a mulatságnak - egy hölgy megjegyzi: "nem gondoltam volna, hogy ilyen jót fogunk szórakozni".
Néhányuknak összejött, könnyesre röhögték magukat a félórás hakni alatt.
Az udvarias többség azonban nem mert nyíltan derülni.
Nem biztos, hogy ez volt X.B. eredeti szándéka, de végül is így sem rossz.
Percek múlva már csak a tollboa parkettán maradt anyagmaradványai emlékeztetnek a show-ra.

A legközelebbi céges buli lehet, hogy inkább karaoke party lesz?
Felhőtlen és legális röhögéssel ...

Már megint a közszolgálati rádió és már megint egy buta melléfogás!

Amikor Mariska néni azt mondja, hogy a kertjében a borsópalánták mellett megy a szorgalmi út, azzal nincs semmi baj, hiszen ő azt is pontosan tudja, hogy a szomszéd a coszpocból építette a házát, amin van anterna és ő már füzetett kaukciót is. Már akkor is  hideg volt  mégis csak egy szandár volt rajta, ezért infulendzás lett és most kapja az inekciót.

A közszolgálati Kossuth Rádió mai Déli Krónikáját nem Mariska néni szerkesztette, hanem Nánási Anikó, a szombathelyi repülőtér megrongálásáról sem Mariska néni tudósított, hanem Gergó Judit.

A hangtárban még 3 hétig ott éktelenkedik a tanult rádiós tévedése, amikoris 12:27:03-nál a következőt mondja:

vélhetően a szorgalmi útról a vízelvezető árkon át hajtottak be az amúgy zárt területre

A Magyar Rádió munkatársa tehát nem tudja, hogy a szolgalom, a szolgalmi jog, a servitus a szolga szóból eredeztethető, nem pedig a szorgalomból, a szerkesztő sem volt elég szorgalmas, mert vagy ő sem tudja, mi a különbség a szolgalom és a szorgalom között, vagy nem hallgatta meg, mit enged adásba.

Ez pedig kérem tisztelettel kínos.
Olyan Mariska néni színvonalú.
Pedig ugye az adómból fenntartott közszorgalmi adónak illene tudni, mit beszél!
 

Művelt-érzékeny polgártársaim egy része szerint manapság a magyar színjátszásban nincsenek nagyágyúk. A fenét nincsenek, csak el kellene szakadni a tévéképernyőtől és meg kell nézni néhány színielőadást. Például a Vígszínházban Fesztbaum Béla Kosztolányi-estjét, ami A léggömb elrepül címmel fut. Egyedül a színész képes egymaga órákra lekötni egy kisteremnyi néző figyelmét. A színész tudja néhány laza kellék és egy korabeli ruha segítségével felidézni a két világháború közötti Magyarország boldog békeidejét, a kávéházakban pezsgő szellemi életét,

az akkori fiatal értelmiség gondolatait, érzéseit, vágyait, bohém infantilizmusát és az ijesztő történelmi környezet meghatározta koravénségét.

A színész képes monológként előadni a pápa és az ő szent színe előtt megszeppent fiatal magyar hírlapíró dialógusát úgy, hogy abban megjelenik mindkét szereplő egyénisége és változása. Az egyik oldódik és egészen annyira felbátorodik, hogy áldást kér a szegény nemzetére, a másik leereszkedő látszatérdeklődéssel nyit, majd a konkrét kérés hatására nyilvánvalóvá teszi a saját értéktelen ürességét.

A színész képes leülni a zongorához és különösebb cezúrák nélkül előadni egy kuplét úgy, hogy testtartásában és arckifejezésében megjelenik a műfaj korabeli lesajnálása, de a saját kritikája is, közben a zongorakíséretet hol saját maga adja, hol hangszórókból jön, hol pedig együtt szól az élő és a gépzene, méghozzá tökéletes harmóniában!

A színész képes zsivajgó természeti jelenségek, fák és állatok bőrébe bújni és ironikusan bemutatkozni tölgyfaként, fenyőfaként, Fesztbaumként, tehénként, medveként, hiénaként úgy, hogy a szerepekhez csupán egy megfelelő színű sálat csavar a nyakára, majd lazán megszabadul tőlük.

A színész képes úgy odaállni elénk, hogy olykor azt hisszük, tényleg Kosztolányi Dezső az, aki épp most jött a megszokott kávéházából.

A színész tudja elfelejtetni velünk a kényelmetlen körülményeket, a fekete falú, levegőtlen kistermet a feszengős székekkel, a csendbe recsegve belefingó nézőtárssal, a diszkrét elektromos bűzt árasztó reflektorokkal, és a színész visz minket magával, amikor elrepül a léggömbön.

Jó ilyenkor vele tartani.

Aki számít, mind itt van! - mondta mellettem valaki a tömegben, amikor a párját bökdöste, hogy nézd már, ott a Szilágyi János, a Kulka János, a Horvát János, a Gálvölgyi János, a Kern János, az Eszenyi János, a Bächer János meg még sok János, akinek az arca ugyan ismerős, de a neve momentán nem ugrik be. 

Harmadik alkalommal élvezhette a nagyérdemű újlipócia seregszemléjét, a családias hangulatú Pozsonyi Pikniket. Egymást érték a jobbál jobb programok, a látogató szó szerint a bőség zavarával küzdhetett. Zenei, irodalmi és színházi produkciók a nagyszínpadon, szteptánc, Padödő a kisszínpadon, operaáriák civil lakások erkélyeiről, utcai táncház és bábjáték a kicsinyeknek, flódnikóstoló  Raj Ráchel standján (vigyázat, a belinkelt weblap ordítani kezd!), utcai székmasszázs, a Fővárosi Vízművek ingyenitatója, antikváriumok, vendéglátó egységek (pl. a piknikcsillagos Firkász étterem) standjai.

Minket mégis inkább a Deák Gábor vezette várostörténeti körséta érdekel, ami a Jászai térről indul és a Szent István parki Raoul Wallenberg emlékműnél fejeződik be. Lenyűgöző előadásban van része a nagyjából 80-100fős közönségnek, remek dolog egy nagytudású embert hallgatni, aki van annyira szerény, hogy megkéri a hallgatóit, hogy ha valaki valamit másképp vagy jobban tud, az nyugodtan szólaljon meg. A hallgatóságból olykor érkezik néhány értékes kiegészítés, szakmai megjegyzés a Bauhaushoz építésztől, pontosítás holocaust túlélőtől, vagy az elmúlt 20 év történelmének bennfenteseitől. A bő másfél óra csak rövid kivonata a városrész történelmének, amiben van tragédia, tragikomédia, fájdalom, szenvedés, vidámság, tudás, szenvedély, szarkazmus, irónia - és ami az elmúlt évek politikai vonatkozásait illeti: ostobaság a köbön.

Deák Gábor

Ökrös Ottó és Fellegi Balázs műsora a nagyszínpadon, ízelítő a Firkász Étterem és Kávéház-beli esték hangulatából.

Balkoncert. Herczenik Anna, a Magyar Állami Operaház ifjú szopránénekesnője.  Az ária végén úgy tűnt, ledobja a karjában tartott csecsemőt a közönség közé, pedig csak az összetekert lepedőt rázta ki, ami tele volt virággal.

A Relax City munkatársai a helyszínen alaposan meggyömöszölték a vállalkozó kedvű nézelődőket.

A gyerekek sem unatkoztak, bábelőadás, mesés francia nyelvlecke és utcai táncház várta őket.

Michael Flatley újlipócia-beli követői a kisszínpadon szórakoztatták a nagyérdeműt.

Tartalmas, színvonalas program, hála és köszönet annak aki kitalálta és évről-évre megszervezi, meg hogy nem esik túlzásba és nem hívja fesztiválnak, ahogy ma már fesztiválnak csúfolnak minden olyan rajcsúrt, ahol sör van, zsibvásár és tülekedés.

Isten őrizz, hogy visszasírjam azt az időt, amikor a kereskedelmi média itthon csak az imperialistáknál kötelezően elítélendő elhajlásként  volt ismert.
Mégis olykor nagyon hiányolom az olyan nagytudású, tájékozott és nyelveket beszélő újságírókat, mint Csák Elemér, Hável József, Kulcsár István, Kalmár György, Bernát György, Ritter Aladár, Róbert László, hogy csak néhány nagyágyút említsek, akik egymaguk többet tudtak, mint ma egy egész rádiócsatorna és nem számított, hogy szépen beszélnek-e..

Méginkább hiányzik egy korábban igen jól működő szűrő: a mikrofonengedély.
Amit csak azok kaphattak meg, akik tudtak szépen, tisztán, folyékonyan, magyarul beszélni. 
Volt persze néhány fura kivétel akkor is, hogy az egyik legsúlyosabbat említsem, a Magyar Rádió Sportosztálya jóvoltából naponta megszólaló és bántóan selypítő Radnóti László, de ő ritka kivétel volt - míg mára azok vannak kisebbségben, akik régen kapásból megkapták volna a mikrofonengedélyt.
Osztódással szaporodnak az éterben a beszédhibás, tehát szerintem az elektronikus médiában megszólalásra ALKALMATLAN szakik.

A selypítő-raccsoló emberek helyzete nem reménytelen, arra garancia a logopédia, mint működő és folyamatosan fejlődő tudomány, továbbá Zoltán Erika énekes és a néhai Albert Györgyi rádiós újságíró, akik kabaréba illően voltak pöszék - és képesek voltak megtanulni az sz hang helyes kiejtését, meg elég igényesek ahhoz, hogy vállalják ami ezzel jár.

Most, amíg e sorokat írom és a háttérben a Kossuth Rádió 30 perc alatt a Föld körül című műsorában egy borzalmasan pösze nőt hallok, (de legalább a Michigan állam nevét helyesen misigennek ejti) előtte pedig a Déli Krónikában beszélt a nemrég feltűnt Dull Szabolcs, aki a spéci kántálása mellé rettenetesen selypít, ráadásul a problémásss s hangokat kissssé kényesssskedve meg is nyomja.

A Magyar Rádió sportosztályát a raccsoló Lantos Gábor vezeti, beosztottja, a régi bútordarab Sipos János pedig selypít. Rettenetesen randán beszél a két legsűrűbben hallható bemondó, Mátyus Kati és Szakonyi Judit, bár rajtuk szerintem a legtehetségesebb szakember sem tudna segíteni, az ő közszolgálati alkalmazásuk a magyar nyelv iránti merénylet.

Nem kifejezetten beszédhiba, csak vájtfülűek számára bosszantó naponta hallani, hogy "esz a magánhangszó, én Szikra Susa vagyok", de ennél is rosszabb minden szó, ami Berek Patrícia szájából elhangzik. A furán kántáló krónikás minden szót külön kimond, a t és g hangokat olyan nedvesen nyomja meg, mintha épp a bizgentyűtyüttyösi kacsaúsztatóban pacsálnánk.

A logopédus a közszolgálati tévében is találna munkát bőven.

A hétköznap esténként jelentkező Az este című politikai műsorban látható-hallgató Mészáros Antónia szép és okos, de kicsit pösze és nagyon selypít.  Egyszer Bolgár György élő egyenesben védte egy betelefonáló hallgatóval szemben, épületes vitájuk nagyjából ilyen volt: - Mészáros Antónia beszédhibás. - Nem az! - De az! - De nem! - De igen! Szerintem is igen.

Nála valamivel ritkában szerepel Hegedűs Judit, aki a híradó kevésbé fontosabb kiadásaiban birkózik az s és a z hangokkal. Rajta néha meglátszik a logopédus küzdelme, de a problémás hangokat akár egy mondaton belül is képes háromféleképp ejteni. Amikor megfeledkezik magáról, még a felső ajkának a jobb sarkát is felrántja egy s hang kedvéért én meg ezt nézem és nem tudom, hogy mit mondott szegény.

Baló Júlia puha tiéjts hangjai még Sir Richard Burtonnek is feltűnhettek volna, ám az ő szereplésében sokkal érdekesebb volt, hogy vajon tényleg leesnek-e egyszer a túlszínezett, húsos ajkai - ugyanis úgy tűnt, hogy egyszer ez megtörténik. Lehet hogy meg is történt, azért nem látni őt mostanában?

Hogy családban maradjunk: Baló György beszédére akár egy egész szakmai kongresszus épülhetne, ahol az állatorvosi ló mintájára ő lehetne a logopédiai Gyuri. Az 1980-as moszkvai olimpia idején láttam-hallottam őt először, akkor kiáltottam fel, hogy "atyagatya"  és vessenek a mókusok elé, még mindig itt tartok.

A kereskedelmi médiában mindenki úgy raccsol, selypeg, röfög és pöszög, ahogy neki, vagy a futtatójának tetszik.
Az én adómból működő közszolgálati médiának viszont kutya kötelessége lenne a szép magyar beszéd ápolása, elsősorban úgy, hogy a beszédhibás munkatársait addig nem engedi mikrofon elé, amíg a logopédus azt nem mondja, hogy tökéletes.

Megérjük valaha?
 

Ez a Gordiusz gyerek kódisszegény földműves volt, akinek Krisztus előtt nagyjából négyszáz évvel megjelent Zeusz és megsúgta, menjen be a mai Törökország területén virágzott phrügiai királyság fővárosába, ahol akár még fríg király is lehet belőle.

Gordiusz csomagolt és nekiindult a szekerével oda, ahol a gyilkos trónviszály épp ott tartott, hogy az első idegen lesz a király, aki a szekerével beparkol a Zeusz templom mellé.
Így lett Gordiusz a király és Gordium a város, ahol kegyhellyé vált a jó döntés emlékére a kibogozhatatlan csomóval a Zeusz templomhoz kötözött szekér.

Később kapott szárnyra az a legenda, hogy az lesz a világ (értsd Kis-Ázsia) következő uralkodója, aki kibogozza Gordiusz csomóját, vagyis megoldja a gordiuszi csomót.
Nagy Sándor hódító, aki ie. 344-ben járt arrafelé, nem lacafacázott sokáig, hanem egyetlen kardcsapással átvágta a gordiuszi csomót, így a gordiuszi csomó a megoldhatatlan problémák, a kardcsapás pedig a frappáns megoldások jelképe lett.

Nagyjából elég ennyit tudni a dologról, kár hogy a közszolgálati média munkásai összevissza beszélve rosszra tanítják a népet és a gordiuszi csomót és az átvágását olyan összefüggésekben használják, amelyeknek köze nincs az eredetihez.

30 éve közszolgálatilag csak egyetemi/főiskolai végzettséggel lehetett mikrofonhoz jutni.
30 éve egy egyetemi/főiskolai diploma még feltételezett némi általános műveltséget.

Ma már...

... ehh, inkább hagyjuk.
 

Tetszenek tudni, hol vannak azok a csitári hegyek, ahol egy közismert magyar népdal szerint régen leesett a hó?
Nos, egészen pontosan merrefelé?
Melyik megyében?
Melyik országban?

Hegyhalál.
Szokatlan kifejezés.
Valamikor 30 éve olvastam, Urbán Sándor egyik kéziratában, amiben a Nyitrához közeli  Zobor-hegyet emlegette. A magyarsága miatt börtönnel büntetett felvidéki  író szerint egy hegy kétféleképpen tud elpusztulni.
Ha időt és energiát nem sajnálva elhordják a helyéről, vagy ami ennél sokal egyszerűbb:  átnevezik.
Tették ezt azidőtájt a szlovákok a Zobor-heggyel és folytatják manapság a magyar neveket használó állampolgáraik üldözésével.

Kodály Zoltán Székely fonó című, 1932-ben bemutatott daljátékának a része a Galánta környékén (!) gyűjtött népdal. Galánta és a csitári hegyek pedig - hiába székely az a fonó - a Felvidéken vannak, nem pedig Erdélyben.

Bacsó Péter Te rongyos élet című filmjében van egy részlet, amikor a kitelepítettek egyike megkéri Sziráky Lucy művésznőt, énekelne neki, szegény erdélyi menekültnek valamit, erre a művésznőt alakító Udvaros Dorottya a csitári hegyek valaha hallott leggagyibb interpretációját mutatja be, az erdélyi úr pedig könnyes szemmel elrévedezve énekel vele, mintha az ötvenes évek erdélyi menekültjeinek bármi közük is lett volna a felvidéki Nyitrához tartozó Csitárhoz és annak a hegyeihez, vagy esetleg Kodály daljátékához.

Becze Szilvia, a közszolgálati emerhárombartókrádió műsorvezetője alaposan melléfogott, amikor valamelyik december végi Muzsikáló reggelben felkonferálta az említett népdalt Simándy József és Tokody Ilona előadásában, mert előtte lelkiismeretesen bemutatta a Nógrád megyei Csitár kisközséget, ami az Észak-Cserhát lankái között búvik meg.
A fél országot félrevezető információt nyilván a Wikipédiából szerezte, de akkor kérdem tisztelettel, mit tanult a Zeneakadémián?
Sőt, mivel építették őt az általános- és a középiskolában?
Kimaradt a híres mondat, hogy "csak tiszta forrásból" ??

Becze Szilviát igazán nem szeretném bántani, mert szívesen hallgatom a műsorait, szépen és tisztán beszélve sok értékes információval egészíti ki a zenéket, szerintem egyike a Bartók legjobb műsorvezetőinek, így elnéztem neki azt is, amikor az egyik komolyzenei fórumon nagyon csúnyán beszólt az őt kritizáló rádióhallgatóknak, pedig akkor sem volt igaza és akkor is hasonló hibát ejtett: Bánk bán híres áriáját, a Hazám, hazámat tette át az opera második felvonásából az elsőbe...
Most meg a csitári hegyeket tolta néhány megyével arrébb.

Urbán Sándor (1925-2002) valószínűleg forog a sírjában, mert a hegyhalálnak egy harmadik, fájdalmasabb formája látszik győzni: a műveletlenség és a nemzeti értékeink (közszolgálati) semmibevétele.
Ma már nem kell nyelvtörvény, nem kell semmilyen komolyabb intézkedés a magyarság ellen, vidáman szétesik az magától, ha így folytatjuk!

Canter = könnyű vágta

to win at a canter = kenterben győz, vagy könnyen győz

(forrás: szotar.sztaki.hu)

Tehát ha lefordítom a jól bevált angol kifejezést, akkor KENTERBEN VERI azt, amit könnyen győzött le. Ez a kenterben veri jelentése.

gyengébbek kedvéért:

kenterben veri = helyes

kenterbe veri = helytelen

Ehhez képest mit olvasok médiaszerte?

Azt hogy kenterbe veri ezt vagy azt ez vagy az.
Mintha a kenter az valami kemény tárgy lenne, amibe bele lehet verni mást vagy másokat.

A következő idézetek forrásai nem fórumok, nem blogok, hanem médiumok, ahol állítólag igényes profik forgatják a tollat, ahol állítólag korrektorok is dolgoznak, mert azok nélkül ugye nem szerkesztőség a szerkesztőség...

Kenterbe verte az MSZP-t a Jobbik (jobbik.hu)

www.kreativ.hu
Kenterbe verte a GVH a cégeket

www.nemzetisport.hu
februárban Magyarországra érkezett, kifejezetten műrepülésre kifejlesztett MXS gép sebességben, dinamikában kenterbe verte az Extra 300-asokat.

www.szulokhaza.hu
Így ez az végtelenül egyszerű, ám annál hasznosabb találmány volt az, ami kenterbe verte az összes versenybe szállót.

www.reggel.hu
Versenyein ezrek tomboltak a lelátón, amikor kenterbe verte a szocialista országok, köztük a Szovjetunió csodalovait.
 

bulvar.ma.hu
a műsorvezető kibeszélőshow-ját mostanában többször is kenterbe verte a rivális csatornán futó Joshi Bharat, ráadásul, Mónika magánéleti válsága miatt hiteltelenné vált a nézők és a csatorna vezetősége előtt.

szentkoronaradio.com
Ennek ellenére most a 22 esztendős Takács Krisztián kenterbe verte az MSZP jelöltjét, egyúttal bebizonyította: Nyugat-Magyarországon is növekvő igény van a radikális és tiszta, új erőre.

hirek.oldal.info
Magyarország kenterbe verte Nyugat-Európát a korai elhalálozás tekintetében

Vicc, hogy a felsorolásban nem is egy olyan honlap szerepel, ami magyarságra oktatna minket, sőt, azt is tudni véli, hogy ki a jó magyar és ki nem az...
Persze mindannyiunk szerencséjére van valaki, aki ha jövőre kormányra kerül, egészen biztosan rendezi ezt a kérdést is.

Rossz szokásom reklamálni, amikor olyanok fogalmaznak pongyolán, beszélnek csúnyán, ejtenek vagy használnak rosszul szavakat, akiknek munkaköri kötelességük a nyelvművelés. Nincs bajom azzal sem, hogy egyesek szerint emiatt én is csak egy grammatikanáci vagyok, végülis címkézni könnyebb, mint gondolkodni.

Adekvát.
Nem lenne kötelező ezt a kifejezést használni, de aki az egyértelmű, vagy az azonos értékű szavak helyett ilyen jól csengő, idegen szóval fejezi ki a kínjait, az bizonyára sokkal több, sokkal műveltebb, mint a porbafingó többség. (tehát az adekvát jelentése egyértelműen ez: egyértelmű, azonos értékű )

Egészen addig, amíg jól használják ezt a parádés szót és nem azt mondják helyette, hogy adekvált.
Nincs baj azzal, amikor Józsi a lakatosműhelyt megunva ügyvezető igazgatóvá avanzsál, vesz egy színes öltönyt, hozzá fehér frottírzoknit és csináltat a plázában valami csicsás névjegyet is, mert neki az üzleti életben "szuvenír joga"  a nyakatekert körmondatokba csempészett idegen szavakkal demonstrálni a páratlan szókincsét, és azon sem lepődöm meg, amikor a Róbert-híd Rádió, vagy Lófütty FM nagyarcú riportere csinál reklámot a saját félműveltségének.

Akkor ugrik ki a fülemből a blútúsz, amikor egyetemi oktató (!) szájából hallom azt, hogy adekvált. Egészen biztosan nem azt mondta, hogy adekvát, hanem azt, hogy adekvált.
Ezt a hibás formát a gugli is ismeri, most épp 4940 oldalon találja meg.
Ez nem mind blog, nem mind fórum, vannak közötte komoly médiumok és egyetemi jegyzetek is!

Ahogy a nyelvművelők esküdt ellenségeitől megtudtam: a nyelv változik és ha valamit elegen mondanak rosszul, az egy idő után kötelezően elfogadottá válik.

Remélem, még megérem, hogy munka után az esti órákban adekválhatunk egyet és aki részt vesz a buliban, az onnantól mind adekvált lesz.
Én adok majd róla papírt is.
Puhát és illatosat, hogy mindenkinek jó legyen.
 

Rájöttem, miért rezzenek össze, amikor azt hallom a bankban, a rádióban vagy akárhol máshol, hogy sváci fran.
Nem svájci frank, hanem svájci fran.

Egy gyerekkori beszélgetés jut eszembe.
Lehettem tizenkettő és valahol azt találtam mondani, hogy francia frank és svájci frank.
Egy felnőtt a nyilvánosság előtt kijavított, hogy azt úgy kell mondani: fran.
Merthogy a francia nem ejti az utolsó hangot.
- Én viszont magyar vagyok és én ejtem - válaszoltam, mire a többiek jót derültek az okvetetlenkedő Tudomkán, aki - velem szemben - semmilyen idegen nyelvet nem beszélt. Nem tetszett neki hogy miattam kinevették a többiek, ezért rám szállt és onnantól folyamatosan igyekezett alázni.

Ha azt hallom, hogy "svájci fran", mindig az az ember jut eszembe, akinek a franciatudása csupán ennyiből áll, de ezt is főleg mások ledöngölésére használja, bátran kijavítva olyanokat is, akiknek felsőfokú francia nyelvvizsgájuk van - és csak somolyognak a buzgómócsingon, ha észreveszik egyáltalán.

Nem az az igazi kérdés, hogy miért külföldiül mondják azt, amit magyarul is lehet, miért ejtenek sokan egy két szóból álló kifejezést félig angolul, félig magyarul (mint az ájbíem pécét, az ájszteát, a leptopot) - hanem arról: miért kell egy minimálisnál is kevesebb tudást mások kijavítására használni?

PS. nagyon örülök, hogy a Klubrádió gazdasági híreiben hosszú ideje már bátran franknak merik ejteni a svájci frankot.

Szerintem hibát követ el, aki vét valami ellen.
A hibázni és véteni annyira hasonló tartalmú, hogy szinte szinonimái egymásnak.
Mindkettő negatívumot jelent, éppen ezért aki hibát vét, az éppen hogy jót csinálja.

Szerintem egyszerűbb lenne azt mondani, hogy hibázik, de ha már a beszédből mindenképp ordítania kell a választékos fogalmazásnak és a kifinomult ízlésnek, akkor inkább hibát ejt.

Egyáltalán nem tesz boldoggá, hogy a "hibát vét" forma már naponta köszön vissza hírekból, publicisztikából, filmekből, szépirodalomból és a gugli is háromszor annyit talál belőle, mint a szerintebb egyáltalán nem pongyola "hibát ejt" kifejezésből.

Köszönhetően megint csak a média igénytelenségének és a műveletlen szerkesztőknek.
Ha bárhol azt hallom vagy olvasom, hogy "hibát ejt", a legszívesebben kezet fognék az elkövetővel.

Íme egy figyelemre méltó írás, amit a szerzőjével együtt tisztelek, de nem tudok velük azonosulni:

alag3.mfa.kfki.hu/dcsabas/kotnyelv/szofejt/sz_001.htm
 

Mennyiért vesszük a fáradtságot?

Én pl. semennyiért, nekem szokott jönni magától is.
Amikor nem blogban, nem levélben, nem internetes fórumban, hanem sajtótermékben, horribile dictu szótárban (!) találkozom ezzel a pongyolasággal, akkor mindenképp.
Lemerít ugyanis.

fáradtság = erejét vesztett állapot
fáradság = kimerítő tevékenység

A kettő, még ha mindössze egyetlen hang is a különbség közötte, nem ugyanaz!

Aki veszi magának a fáradságot, vagyis egy meglehetősen kimerítő tevékenység árán megtanulja a magyar nyelv kifejezéseinek pontos használatát, az talán átéli majd a jóleső fáradtságot, ami a kisebb-nagyobb megerőltetéseket követi.

Vettem a fáradságot

és nem a fáradtságot, hogy kigyűjtsek néhány olyan elképesztő webhelyet, ahol ez a kifejezés rosszul szerepel. Sajnos az egyikben benne van a Magyar Tudományos Akadémia is...

szotar.sztaki.hu/dict_search.php
startlap.dicfor.hu/szotar/hun/eng-hun/trouble/both/any/0/1
hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:Modern_Talking_%C3%ADr%C3%B3
www.hetek.hu/kulfold/199904/balkan_amerikaban
www.mediakutato.hu/cikk/2007_04_tel/06_erdelyi_magyar_sajto
www.kulturpart.hu/zene/14094/lukacs_lacin_kivul_mindenki_potolhato

Ennyi.
Sajnos...

Ugye a nyelv amit használunk az folyamatosan változik, mint tudomány pedig csak leírja azt, amit mi művelünk vele. Soha nem venném a bátorságot, hogy valakit szemtől-szembe vagy írásban kijavítsak, de továbbra is élek a ius murmurandival, amikor a sajtóból köszönnek vissza a félműveltség bántó megnyilvánulásai.

Két hasonló hangzású, de merőben eltérő jelentésű magyar szó a helység és a helyiség.

A helység az települést jelent (Budapest, Hörcsöglaka, San Francisco, Nahodka) a helyiség pedig falakkal határolt épületrészt (konyha, mosdó, díszterem)

Igen, ezt már általános iskolában is tanultuk.
Vajon a hírszerkesztők, akik leírják és a korrektorok, akik átengedik, azok akkor hiányoztak?

Hány helyen olvasható az hogy légkondícionált helység, hogy kiadó üzlethelység?
Amikor egy ingatlanhirdetésben áll az hogy "szuterin helység a központba", akkor azt mondom, oké, nem futotta mindenkinek az elemi iskolára.

Mire gondoljak, amikor újságban olvasok ilyet?
Hogy rossz az ízlésem, sznob vagyok, öreg vagyok, finnyás vagyok, monnyak le?

Egy nagy túróst!

 

ez pl. az eredeti helyén évekig egy reggeliző "helység" volt, aztán kijavították

esetleg még ezek:

Alternatíva csak egy van!

Vaj sincs a fülem mögött!

Később halnék szörnyet - ha lehet

Helység, helyiség, hejj!!

Nem-e változik a nyelvünk?

Kultiválom-e a spenótot?

Fáradság vs. fáradtság

Most akkor nem minden különböző??

Leszúrták, túlélte!!!!

Ejtjük vagy vétjük a hibát?

Miért fran a svájci ?

Miért csapódik most minden?

Kecsöp, dzsiviszi, vörcseszter, gordonblú

Adekválunk egyet, Józsi?

Kenterbe verjelek vagy orrba?

Helyes kiejtés, téves kiejtés

Mi az hogy Kesznyéte?

Van református pap, vagy nincs református pap?

Zsidó mise, evangélikus müezzin?

Paparazzi, kvázi, uszkve!

Logopédust a közszolgálati médiába!!!

Emberiség vagy emberiesség elleni bűncselekmény?

Rendben, a nyelv egyfolytában változik és mindig voltak maradandók, meg szaladandók.
Én vállalom, hogy a magyar nyelv egyes kérdéseiben konzervatív vagyok.
Használom és szeretem a friss jövevényszavakat, de soha nem fogom nem észrevenni a félművelt ember rossz nyelvhasználatát.

Sajnos a média is egyre hígabb, miért pont az javulna.
A 70-es 80-as évek médiájában az kerülhetett képernyőre és az állhatott mikrofon mögé, akinek volt felsőfokú végzettsége, vagyis egyetemi vagy főiskolai diplomája.
Akkoriban ezek is többet értek, mint a mai fizetős Bálint király főiskolák és Neptunusi Szent Karajcsont egyetemek által kiadott oklevelek - de ezekre már amúgy sincs semmi szükség, hiszen a legtöbb médiumban akár nyolc elemivel is lehet rovatot vezetni.

Ezért születnek nyelvrongáló szalagcímek és tudósítások dögivel.

Mind gyakrabban olvasom és hallom, hogy XY körül nincs minden rendben, azaz vaj van füle mögött.
Zseniális!

Eredetileg ugye van a pógár, akiknek valami van a füle mögött meg van az intés, hogy akinek vaj a fején, az ne menjen a napra. Mindkét mondás eredetének utána lehet nézni, van ezekről anyag a neten is, de az ilyes kutatás kissé bonyolult, ezért a szellemi takarékosság és az egyszerűsítés jegyében célszerű inkább összevonni őket, úgy egyszerűbb már megszámolni is ezeket a sznob dolgokat, amik csak fokozzák a százas szegek frusztrációját.
 

összefoglalva

helyes:

vaj van a fején (tehát ne menjen a napra)

valami van a füle mögött

helytelen:

vaj van a füle mögött

Bár ha valakinek vaj van fején és mégis kimegy a napra, akkor az a vaj elolvad és megfelelő fejtartás esetén jut a füle mögé is bőven, így akár felmentést is adhatunk a pongyolaság vádja alól.

PS: a posztot illusztráló képre kattintva elérhető újságcikkben szereplő mondásösszevonás ezúttal nem a médiumok, hanem a hírben megnyilatkozó coci politikus érdeme!

Pedig volt idő, amikor rajongtam érte!
Egyoldalú szerelmünk akkor kezdődött, amikor a Budapest Klezmer Band-del lépett fel.  Amikor a Madáchban ment a Hegedűs a háztetőn, megtudtuk, hogy Illényi Katica nem csak a hegedűn remekel, hanem énekelni és játszani is tud.

Muszáj leszögezni: a nő gyönyörű és mestere a hangszerének.
A rajongásomat mit sem befolyásolta, amikor a tehetségét aprópénzre váltva az operett vizeire evezett és olyan kiválóságok oldalán tűnt fel, mint Farkas Bálint, aki majdnem olyan szép, mint Alain Delon, de az énektudása és a hangja alapján inkább csak a Hallhatatlanok Társulatában számíthat előkelő helyre.
Nyilván mint a legtöbb szép és fiatal nő, Katica is imádta, hogy csodás ruhákban ünnepli a nem túlságosan igényes és egyáltalán nem vájtfülű közönség, de ezt még el lehetett nézni a Honthy Hannáéra emlékeztető, arcra fagyott műmosollyal egyetemben.

Volt viszont egy koncertje a Zeneakadémián, még 2007 áprilisában, amin más elfoglaltságom miatt nem tudtam megjelenni. Az egyik tévécsatorna jóvoltából felvételről és két részletben nézhettem meg nem is olyan rég.

Nos a dolog egyenesen elborzasztott.
Az hogy valaki fantasztikusan hegedül és szép, meg hogy a nevére megtelik egy nagyterem, az dicséretes.
Az viszont hogy az illető hölgy teljesen elszáll magától, a rajongói szeretetével és a közönsége türelmével visszaélve narcisztikus édelgésbe kezd, talán megbocsáthatatlan.
Illényi Katicának már igazán volna mire szerénynek lennie, de ő sajnos ennek még a látszatára sem törekszik.
Igazán nem tudom, mit csináltam volna a helyszínen.
Felállok és elhagyom a termet?
Nemigen.
Sokkal inkább végigszenvedem a többórás öntömjénezést, kényszeredett csendben hódolva egy magáról megfeledkezett művészember önimádatának oltára előtt.
Az hogy hegedül és énekel, rendben van. Az hogy táncol is hozzá, az nagyon nincs rendben! Könyörgöm, senki nem mondta neki, hogy Katica drága, ha előnytelen cuccban sokat ugrabugrálsz a színpadon, úgy nézel ki mint egy gnóm?
A csodás ruhaköltemény pedig a verítéktől a testéhez tapadt és a koncert végére már gusztustalan volt a két nagy izzadságfolt a hátán és a hasán.

Tessék mondani, kell valakinek egy közel két gigabájtos, semekkora monitoron megjelenni nem tudó fotó?
Ugye hogy nem?
Pedig az illenyikatica.hu honlapról letölthető akár több ilyen is.
A művésznő pont úgy tárja magát a világháló nyilvánossága elé, amilyen a zeneakadémiai koncertjén volt: harsányan, magamutogatóan, önelégülten. Fotók, sokasága, hosszú, tolakodó önéletrajz, Katica érdekfeszítő meséi, pl, kettő is arról, hogy milyen szétszórtnak tartja saját magát.
Nem lenne elég ha csak hegedülne???
Ha azt mondom: ez már egy kicsit sok, akkor finom voltam.
Nem, sajnos ez nem sok, ez durva túlzás, ez személyi kultusz, ez émelyít, viszolyogtat, segítség, menekülnöm kell!
Ha lehet, nem kérek többet Illényi Katicából, de a nyomulását elnézve úgy tűnik, nemsokára kötelező lesz!

7470

Svábok, cigányok és egyéb zsidók
Bächer-est a Spinoza házban

Ifjúkoromban végigásítoztam néhány monoton felolvasó-estet, vagy inkább a többi embert figyeltem: ki van jelen, ki halad együtt az előadással, ki hogyan alszik vagy éppen hogyan palástolja az unalmát. A színpad sem nyújtott ilyenkor más képet: két szék, asztalka vizeskancsóval, egy haknizó színész és egy önmagától elszállt tollforgató.
Rajongok ugyanakkor Bächer Iván estjeiért.
A gondolatébresztő írásaiért.
Azok mesteri összeszerkesztéséért.
A mindig színvonalas előadásiért.
Az írások között a szerző által előadott Chopin betétekért.
Végül pedig magáért a szerzőért, aki szégyenlős kisfiúként úgy üli végig a saját írásainak felolvasását, mint aki biztos benne, hogy utána alaposan megdorgálják.

Tegnap este a Dob utcai intézmény hátsó helyiségében szorongott vagy háromszor annyi ember, amennyi kényelmesen elfért volna, de az ilyen ritka eseményekért talán megéri felvállalni a másfél óra alatt elgémberedett tagokat, a levegőtlenséget és jónéhány nem túl kellemes ember karnyújtásnyit sem elérő közelségét. A közönséget ugyanis túlnyomó többségében kissé elhanyagolt külsejű középkorú és idősebb hölgyek alkotják.

A felolvasott művek pedig egy témát jártak körül: azt az iszonyatos rombolást, amit a XX. század Európában végzett. Népek tűntek el, kulturális, gasztronómiai, néprajzi értékek váltak semmivé az ember vakmerő vállalkozásai miatt.
Körbejártuk az országot kívül és belül, hagyományokat elevenítettünk fel, mindezt a Bächer Ivántól megszokott iróniával és szarkazmussal átitatva.
Megtudtuk, mi kell ahhoz, hogy legyen végre valódi magyar Nobel-díjasunk is, olyan, aki itthon él és alkot, továbbá akit mindenki elfogad magyarnak. Végül akár megkönnyebbülten fel is sóhajthattunk volna: de jó hogy most már a XXI. században vagyunk és átléptünk mindent, ami az előző periódusban Európát rongálta. Igenám, de a műsor egy származás alapján összeállított listával ért véget.
Ez Magyarországon, egy legális magyar újságban jelent meg, nem is olyan régen.
Szerencse, hogy az árpádsávék szerint kétes pedigréjű emberek neveinek felolvasását még egy szál zongora is képes volt elnyomni...