szociológus nyilatkozik

Létezik egy szép francia szó, a trouvaille.
Azt jelenti: felfedezés. Vagy éppen azt hogy ötlet. Ez lehet hirtelen.
A magyar nyelvben úgy hallottam feltűnni, hogy ha valami nem volt túl nagy durranás, arra azt mondták, hogy "hát ez nem egy nagy truváj".

Talán a gyakori  "nem nagy dolog" kijelentés miatt kerül be a truváj a dolog, etvasz, vaszisztdasz, történet, cucc, ügy töltelékszavak sorába.

Ami biztos: ha (és amennyiben ;-)) egy nagyképű szociológus orra alá mikrofon kerül, a truváj szó kötelezően elhangzik, akár passzol, akár nem. A szociológus az "első etapban" persze nem azért tanult évekig, hogy ne tudja a mondókáját úgy alakítani, hogy elsüthesse ezt a kiemelkedő műveltségre utaló, fontos(kodó) kifejezést.

Hallottam már azt a szót is, hogy truvájkodás, szinte kizárólag olyan összefüggésben, hogy valaki az ürességét, egyszerűségét nagyképűsködéssel, hencegéssel igyekszik leplezni.


Truváj és truvájkodás.
Olyan, mint az ok és okozat,
meg a bűn és bűnhődés.
Na!
 

gajra megyRöviden:

helyes: gajra vágjuk, gajra ment

helytelen: gallyra vágjuk, gallyra ment

 

bővebben:

gallyra menni lehet, de nem sok értelme van.
Letörik például, kivéve ha egy nem elhízott mókus megy a gallyra.

A gally jelentése: vékony faág. Rőzse, ha letörik és sok van egy helyen.

A gaj jelentése: eredetileg gajdesz, ami jiddis szó, halál, pusztulás, enyészet.
Gajra megy: tönkremegy, elpusztul, megszűnik, meghal.

Ma megint egy újságban olvastam, hogy valami gallyra vágta a fogyókúrát.
Én meg ettől magamat hanyatt.
 

Tegnap sokadszor szándékoztak helyreigazítani ugyanabban a kérdésben.
Nem először írtam ugyanis egy ételre, hogy ízetlen.
Az ügyeletes nyelvőr pedig mindjárt ugrott, hogy maximum a tréfa az ízetlen, az ételre azt mondjuk, hogy íztelen.

Nokéremtisztelettel.

A nyelv is - mint minden egyéb - folyamatosan változik.
A szabályai, vagyis a nyelvtan - mint annyi minden más - kizárólag emberek megegyezésén alapul, vagyis az sem objektív és az sem olyan változatlan, minthogy kétszer kettő az négy, vagy hogy a Föld gömbölyű.

A Magyar Tudományos Akadémia kiadójának alapművében, a Magyar Értelmező Kéziszótárban (Budapest, 2003. Ak.) az 586. oldalon a következő szócikk olvasható:

ízetlen
1. Nem kielégítő ízű.
2. ritk vál Száraz, kedélytelen.
3. pejor Sértően ízléstelen, illetlen

Márpedig amíg a MTA alapművének legfrissebb kiadásában ez olvasható, addig tisztelettel köszöntöm az összes amatőr és profi nyelvészt, az összes botcsinálta korrektort és okostojást, a magam részéről - élve a választási lehetőségemmel - az azonos jelentésű íztelen és ízetlen kifejezések közül az utóbbit használom.

Mindez a medwefórumban 2006 júniusában jelent meg, úgy tűnik, fölöslegesen, az ostobi kiigazítást ma is megkaptam.

Talán mert Mikes Éva 2008 októberében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága által jegyzett kultúra.hu magazinba a következőket írta:
Az, hogy a leves ma már szinte kizárólag ízetlen, nem pedig - helyesen - íztelen, ugyanide tartozik. Az ízetlen ízlés nélkülit, azaz ízléstelent jelent, amilyen egy bántó, rossz tréfa lehet. Íz nélküli az étel, azaz íztelen.
Nem tudom, ki az a Mikes Éva, de ha már ilyen bátran kijelenti hogy mi mit jelent, legalább az Akadémiai Kiadó szótárából meggyőződhetett volna róla.

Én meg, ha akarom, akkor úgy mondom, hogy omlósz! :-)

Ez a Gordiusz gyerek kódisszegény földműves volt, akinek Krisztus előtt nagyjából négyszáz évvel megjelent Zeusz és megsúgta, menjen be a mai Törökország területén virágzott phrügiai királyság fővárosába, ahol akár még fríg király is lehet belőle.

Gordiusz csomagolt és nekiindult a szekerével oda, ahol a gyilkos trónviszály épp ott tartott, hogy az első idegen lesz a király, aki a szekerével beparkol a Zeusz templom mellé.
Így lett Gordiusz a király és Gordium a város, ahol kegyhellyé vált a jó döntés emlékére a kibogozhatatlan csomóval a Zeusz templomhoz kötözött szekér.

Később kapott szárnyra az a legenda, hogy az lesz a világ (értsd Kis-Ázsia) következő uralkodója, aki kibogozza Gordiusz csomóját, vagyis megoldja a gordiuszi csomót.
Nagy Sándor hódító, aki ie. 344-ben járt arrafelé, nem lacafacázott sokáig, hanem egyetlen kardcsapással átvágta a gordiuszi csomót, így a gordiuszi csomó a megoldhatatlan problémák, a kardcsapás pedig a frappáns megoldások jelképe lett.

Nagyjából elég ennyit tudni a dologról, kár hogy a közszolgálati média munkásai összevissza beszélve rosszra tanítják a népet és a gordiuszi csomót és az átvágását olyan összefüggésekben használják, amelyeknek köze nincs az eredetihez.

30 éve közszolgálatilag csak egyetemi/főiskolai végzettséggel lehetett mikrofonhoz jutni.
30 éve egy egyetemi/főiskolai diploma még feltételezett némi általános műveltséget.

Ma már...

... ehh, inkább hagyjuk.
 

Ezt a bejegyzést a kényszer és a gugli szülte, karonfogva.
Mindkettő nagy úr!
Rendszeresen nézem ugyanis, ki hogyan talál ide a blogomra.
Naponta legalább ketten jöttek a vajaspánkó szó jelentését keresve.
Az ő kedvükért az egyik nyelvőrködő posztot kiegészítettem a következőkkel:

Más.

vajaspánkó=fánk
2010 február 1.
Valami miatt a gugliból minden nap idetalál legalább két kedves olvasó, aki a vajaspánkó szó jelentését keresi. Hogy ne járjon hiába, elmondom.

 

A pánkó a fánk elnevezése Erdélyben, forrása a német Pfannkuchen. (remek fánkreceptek olvashatók a Pesti Zsibongóban)

A vajas pánkóról az óvodások körében meglehetősen népszerű mese is született, így az elgurulni szerető, rakoncátlan sütemény a jelmezbálokon is fel-felbukkan, no meg álljon itt a mese refrénje, személyes érintettség miatt is ;-)

Vajas pánkó a nevem
Elmondom eredetem:
Magtárban sepertek,
Kosárról kapartak
Tejfellel kevertek
Kemencén sütöttek
Ablakon hűtöttek.
Megszöktem az otthonomtól
Gazduramtól,asszonyomtól
Megszöktem a nyúltól,
Ordas farkas úrtól,
Miért félnék medwe tőled?
Megszököm mindjárt előled!

Amíg a vajaspánkó innen is lelép, megemlítem még a hazai net talán legszínvonalasabb receptblogját, ami ugyancsak a Vajaspánkó  nevét viseli.

Legalább mától a google nem hiába irányítja ide az érdeklődőket! :-)

 

Hiába irányította ide, ugyanis egy héttel a fentiek megjelenése után a "vajaspánkó jelentése" beírására a gugli két medwe-találatot is produkált, de egyiknek sem volt köze a vajaspánkóhoz, meg a róla írt sorokhoz. Márpedig a vajaspánkó jó, a vajaspánkó és a keresői is megérdemlik, hogy egymásra találjanak.

Talán majd most.

kenter.JPGCanter = könnyű vágta

to win at a canter = kenterben győz, vagy könnyen győz

(forrás: szotar.sztaki.hu)

 

Tehát ha lefordítom a jól bevált angol kifejezést, akkor KENTERBEN VERI azt, amit könnyen győzött le. Ez a kenterben veri jelentése.

gyengébbek kedvéért:

kenterben veri = helyes

kenterbe veri = helytelen


Ehhez képest mit olvasok médiaszerte?

Azt hogy kenterbe veri ezt vagy azt ez vagy az.
Mintha a kenter az valami kemény tárgy lenne, amibe bele lehet verni mást vagy másokat.

A következő idézetek forrásai nem fórumok, nem blogok, hanem médiumok, ahol állítólag igényes profik forgatják a tollat, ahol állítólag korrektorok is dolgoznak, mert azok nélkül ugye nem szerkesztőség a szerkesztőség...

Kenterbe verte az MSZP-t a Jobbik (jobbik.hu)

 

www.kreativ.hu
Kenterbe verte a GVH a cégeket


www.nemzetisport.hu
februárban Magyarországra érkezett, kifejezetten műrepülésre kifejlesztett MXS gép sebességben, dinamikában kenterbe verte az Extra 300-asokat.

www.szulokhaza.hu
Így ez az végtelenül egyszerű, ám annál hasznosabb találmány volt az, ami kenterbe verte az összes versenybe szállót.

www.reggel.hu
Versenyein ezrek tomboltak a lelátón, amikor kenterbe verte a szocialista országok, köztük a Szovjetunió csodalovait.
 

bulvar.ma.hu
a műsorvezető kibeszélőshow-ját mostanában többször is kenterbe verte a rivális csatornán futó Joshi Bharat, ráadásul, Mónika magánéleti válsága miatt hiteltelenné vált a nézők és a csatorna vezetősége előtt.


szentkoronaradio.com
Ennek ellenére most a 22 esztendős Takács Krisztián kenterbe verte az MSZP jelöltjét, egyúttal bebizonyította: Nyugat-Magyarországon is növekvő igény van a radikális és tiszta, új erőre.

 

hirek.oldal.info
Magyarország kenterbe verte Nyugat-Európát a korai elhalálozás tekintetében



Vicc, hogy a felsorolásban nem is egy olyan honlap szerepel, ami magyarságra oktatna minket, sőt, azt is tudni véli, hogy ki a jó magyar és ki nem az...
Persze mindannyiunk szerencséjére van valaki, aki ha jövőre kormányra kerül, egészen biztosan rendezi ezt a kérdést is.

Rossz szokásom reklamálni, amikor olyanok fogalmaznak pongyolán, beszélnek csúnyán, ejtenek vagy használnak rosszul szavakat, akiknek munkaköri kötelességük a nyelvművelés. Nincs bajom azzal sem, hogy egyesek szerint emiatt én is csak egy grammatikanáci vagyok, végülis címkézni könnyebb, mint gondolkodni.

Adekvát.
Nem lenne kötelező ezt a kifejezést használni, de aki az egyértelmű, vagy az azonos értékű szavak helyett ilyen jól csengő, idegen szóval fejezi ki a kínjait, az bizonyára sokkal több, sokkal műveltebb, mint a porbafingó többség. (tehát az adekvát jelentése egyértelműen ez: egyértelmű, azonos értékű )

Egészen addig, amíg jól használják ezt a parádés szót és nem azt mondják helyette, hogy adekvált.
Nincs baj azzal, amikor Józsi a lakatosműhelyt megunva ügyvezető igazgatóvá avanzsál, vesz egy színes öltönyt, hozzá fehér frottírzoknit és csináltat a plázában valami csicsás névjegyet is, mert neki az üzleti életben "szuvenír joga"  a nyakatekert körmondatokba csempészett idegen szavakkal demonstrálni a páratlan szókincsét, és azon sem lepődöm meg, amikor a Róbert-híd Rádió, vagy Lófütty FM nagyarcú riportere csinál reklámot a saját félműveltségének.

Akkor ugrik ki a fülemből a blútúsz, amikor egyetemi oktató (!) szájából hallom azt, hogy adekvált. Egészen biztosan nem azt mondta, hogy adekvát, hanem azt, hogy adekvált.
Ezt a hibás formát a gugli is ismeri, most épp 4940 oldalon találja meg.
Ez nem mind blog, nem mind fórum, vannak közötte komoly médiumok és egyetemi jegyzetek is!

Ahogy a nyelvművelők esküdt ellenségeitől megtudtam: a nyelv változik és ha valamit elegen mondanak rosszul, az egy idő után kötelezően elfogadottá válik.

Remélem, még megérem, hogy munka után az esti órákban adekválhatunk egyet és aki részt vesz a buliban, az onnantól mind adekvált lesz.
Én adok majd róla papírt is.
Puhát és illatosat, hogy mindenkinek jó legyen.
 

süti beállítások módosítása