Hol ebédelünk? - kérdezte kedves barátom, aki a hármas pályán úszott.
Én a négyesen és két dolog járt a fejemben.
Hogy ne csapjak többet huszonhét tempónál, meg hogy de jó is a lazac.

- Szerintem ne menjünk étterembe - így én, miután kijött a huszonhét tempó - támadt egy ötletem. Vegyünk lazacot és percek alatt megcsinálom, ihletem van.

Ezeket vettük kettőnknek:

Tegnap ettem életem legjobb fokhagymalevesét.
Cipóban.
Én csináltam mindkettőt.

A cipó normál lepénytésztából (szűk 3 dl langyos víz, egy evőkanál cukor, fél kiló Szatmári búzaliszt, a solymári Auchanban most 77 Ft, az elmúlt évek legjobb lisztje!, két deka budafoki kockaélesztő rámorzsolva, két kávéskanál só, 3 evőkanál szőlőmagos étolaj, késhegynyi aszkorbinsav, kenyérsütő gép) készült, szombaton ugyanis spenótos-juhtúrós lepény volt az ebéd, ennek a tésztájából szakítottam ki három félöklömnyi darabkát. Megformáztam, letakarva megkelesztettem (egy óra), megsütöttem (mostanában felfűtök 210 fokra, beteszem a tepsit és azonnal visszaveszem 150 fokra, aztán negyedóra múlva nézem meg, mennyi idő kell még neki).

A fokhagymalevesre régen vágytam és volt itthon sok fokhagyma.
Körülnéztem az internetes szakácskönyvekben és elborzadtam, mert minden recept tartalmazott valami fujabelemjönki dolgot, úgymint leveskocka, meg Vegeta.
Ilyeneket jó ideje nem használok, mert műízek, műzsír, műtartósító, műélvezet, művese, pfuj.

A medwe-féle fokhagymaleves ezekből készült:

• egy nagy fej vereshagyma
• 3 deka vaj
• 3 fej fokhagyma
• 2 nagy pohár víz (kb. 6 dl)
• púpozott evőkanál liszt
• egy deci főzőtejszín
• csapott evőkanál kristálycukor
• só, fehérbors, szerecsendió, kakukkfű
• 3 saját készítésű zsemlecipó

Egy kis fazékban felolvasztottam a vajat, rádobtam a felkockázott vöröshagymát, 1-2 perc múlva enyhén megsóztam.
Beleszórtam a megtisztított és egészben hagyott fokhagyma-gerezdeket, kicsit pirítottam, majd amikor szükségesnek látszott, felöntöttem egy kevés vízzel.
Mindig megvártam, amíg újraforr és fokozatosan adagoltam hozzá a vizet és meg is sóztam egy kicsit.
Összekutyultam a lisztet a tejszínnel és a cukorral, néhány kanállal rálöttyintettem a csendesen zubogó fazékből, elkevertem, majd visszaküldtem az egész szmötyit a fazékba.
Forraltam egy kicsit, majd botmixerrel jól eldolgoztam az egészet.
Közben Hajós András konyhatündérkedésén kuncogtam.
Szórtam rá egy kis fehérborsot, szerecsendiót és a Gabi asszony termesztette pasaréti kakukkfüvet, rottyantottam rajta egyet és már mertem is a sütőben előmelegített, levágott tetejű és kivájt belű, illatos cipókba.
Nem is maradt belőle semmi, sőt, alighanem még Ken Lee amerikai tengerészgyalogosnak is ízlett volna!
 

Bela Ursus volt III. Ehune piréz választófejedelem legnépszerűbb főszakácsa, az ő idejében messze földről jöttek a vendégek és kóstolták a magyar ősökkel büszkélkedő séf híres főztjét.

Nagyapja, Geláz Aszpartám ugyancsak szakács volt, de ő nem vitte olyan sokra, mint a híres unoka, mindössze Apafi Mihály tábori konyháján fözött a tiszabüdösi csata idején. Valami irigy gasztropithecus megdumálta a fejedelmet, hogy a pénteki vacsorát nem is úgy kellett volna főzni, mert a húst túlsütötte, a lepény túl lapos lett, a tojásban meg nincs tápérték, ezért szegény Aszpartám szégyenében elbujdokolt. Először a Szováta mellett lévő Medve-tó egyik büfébódéjában kapott állást, később Berlinbe ment, ahol feleségül vette a vastagbokájú Brünhilde Petz kisasszonyt, ő pedig megszülte a későbbi Bela Ursus édesanyját.

Bela - vagy inkább írjuk magyarosan: Béla mester - a gasztronómia történetének első fusion konyhásza, kisujjában voltak a magyar és az erdélyi ételcsodák, a berlini és branderburgi rémségek, de dolgozott egy ideig Marseille egyik előkelő kikötői bordélyházában is, ahol mindent ellesett a világjáró ínyenc hajóskapitányoktól, akik előszeretettel csődültek be a konyhába hogy elmondják: ők mit és hogy szeretnek.

Béla a magyaros szűzérméket továbbfejlesztve egy ünnepi alkalomra a következőket főzte a fejelem konyháján.

1. Lobogó sósvízben feltett főni fejenként 15 deka csavart száraztésztát.

2. felszeletelte a sertésszűzet, amit apróra vágott és olajon megfonnyasztott hagymán megpirított

3. a közben talált húsvéti sonkamaradékot apróra kockázta és előkészítette a csiperkegombát

4. amikor a hús mindkét oldalán fehérre pirult, akkor enyhén megsózta és rádobta a gombát

5. közben összekevert 3 deci főzőtejszínt 2 evőkanál dijoni mustárral, a sonkakockákkal és egy teáskanál kristálycukorral

6. az egészet ráöntötte a gombás húsra és összerottyantotta, majd a kifőtt és leszűrt csavarttésztával tálalta.

III. Ehune piréz választófejedelmet nem zavarta, hogy a kép egy része fotosop, sőt, büszkén végignézett a habzsoló vendégseregen és dörgő hangon kérdezte a szakácsot:

- Bela, váccpáör?

A magyar származású séf nem jött zavarba, mert tudta, hogy a fejedelem az étek neve után érdeklődik, de a nagyonünnepi alkalmakkor elfelejti az anyanyelvét.

Pirézes szűzérmék, kegyelmes uram - mondta piréz nyelven és hibátlan kiejtéssel, amitől a nagyúr még büszkébb lett.

- Klep jór henc - adta meg a jelet, mire az asztalnál ülő többszáz előkelőség tapsviharban tört ki.

Bela a kötelezően álszerény mosolygás közben meg volt győződve arról, hogy az ő és nagyapja büszke népe egyszer még komoly csillagként ragyogja be a gasztronómia egét.

Már el is felejtettük a húsvétot, talán a sonkás kocka is elfogyott és a csokinyulak maradékán nyammog a nemzet.
A medwe viszont nem felejtette el hogy egy társblog szerzőjének megígérte: közzéteszi a sonkaügyeit.

Kedves hzizi a hal és más blog kapitánya!

Ismét köszönöm a jó ötletet, ugyanis Nálad olvastam a cipóban főtt húsvéti sonkáról és ezért határoztam el, hogy az idén ezt csinálom majd.
Ráuntunk ugyanis a sonkafőzésre, sőt, egy időben a húsvéti sonkára is, de ez most új horizontot nyitott a sertésállomány pusztításában való részvételünkben.

Vettem egy szép darab parasztsonkát.
Vigyáztam hogy ne legyen túl nagy, meg ne legyen gyorsérlelésű.
Utóbbihoz nem szükséges kommentár, az előbbihez annyit, hogy bár jobb az olyan sonka, amiben benne a csont, de ahhoz nem vagyunk elegen.

A kenyérsütőben készítettem egy szokásos tésztát, hagytam jól megkelni, lisztezett deszkára borítottam, kézzel kinyújtottam egy kicsit és belecsomagoltam a sonkát. Ráhajtogattam szépen, ügyelve, hogy a gőz ne tudjon megszökni valami ügyetlen nyíláson.

190 fokra előmelegített sütőben sütöttem szűk másfél óráig.
Mindenki akart enni a kenyérből is, de rá kellett jönnünk, hogy az valóban ehetetlen, annyira zsíros, hiába jó az illata (a szomszédasszony kaukázusija kézcsókjait küldi).
A cipó felvágásakor kicsorgott egy csomó lé, a sonka viszont sokkal jobb volt, mint főzve.

Sósnak találtuk, ezért elhatárotam, hogy legközelebb beáztatom, később láttam, hogy az egyik korábbi leírásodban szerepel az áztatás - erre nem emlékeztem.

Leközelebb tehát

- beáztatom a sonkát egy órára és leszárítom

- a cipóba nem teszek sót

- mielőtt ráteszem a sonkát, alaposan megszórom frissen reszelt tormával.

Ezt üzenem 2011 húsvétra magamnak! :-)

Neked pedig ismételt köszönet a tippért.

Ha egy könnyű, finom és egyszerűen elkészíthető vacsorára vágyol, akkor egy régi hagyomány felelevenítését javasolom.

Kevesen tudják, hogy a mozzarella sajtot is a pirézeknek köszönhetjük, ugyanis piréz volt az első fejőnő, aki - igaz tévedésből - megfejt egy bivalytehenet és ebből a tejből készítette sajtot. Merthogy az igazi mozzarella sajt bivalytejből készül és aki szereti, ne nagyon nézze meg a gyártásáról készülő oktatófilmet, mert nem fogja szeretni.
A mozzarella szó már az olaszoktól származik, a pirézek bivalybogyónak nevezték a gyorsan népszerűvé váló találmányukat.

A többieknek mondom, hogy kell venni annyi zacskó mozzarella sajtot, ahányan vacsoráznak, két doboz koktélparadicsomot, egy üveg mandulával, fokhagymával vagy paprikával töltött olajbogyót és egy másik üveg fekete olajbogyót, egy cserép friss bazsalikomot és valami jóképű péksüteményt, mondjuk korpás bucit lenmaggal a tetején.
Extraszűz olaj és színesbors van otthon.

A megmosott koktélparadicsomot teszem először a tálba, ha kell, félbevágom, ha kicsi, akkor nem, aztán a lecsorgatott mozzarellát, a lecsorgatott bogyeszt, a zöldet az egész üveggel, a feketét csak néhány kanállal. Felaprítom a megmosott és leszárított bazsalikom leveleket (sosem fogok megbarátkozni a főzőműsorokban látott lezserséggel, amikor a mosatlan zöldfűszer dobálják a kajába), rászórom a tálra, nagyon finoman sózom, rádarálok egy kis színesborsot majd rácsorgatok egy fél deci olívaolajat. Két kanállal átforgatom és lefedve beteszem a hűtőbe.
Tálalás előtt megint átforgatom.

Szeretjük, mert jó.

Néztem a tévében, ahogy a medwe áll a patakban és kapkodja a lazacot kifele.
Kívánós lettem, ezért elmentem vásárolni.

Vettem egy szép lazacfilét, egy csomag leveles tésztát, egy doboz mélyhűtött spenótot és egy doboz feta-szerű sajtot.
A Homo gastropitecus kedvéért álszerényen megjegyzem, hogy a pirézek nagyon nehezen viselték a francia konyha nagyképűségét és a gratinírozott, azaz csőben sütött cuccokat egyszerűen kikacagták.
Ők mutatták meg a világnak, mi az igazi csőbensütés. Nem ilyen buzis-vajas-sajtos-tejszínes-prézlis pepecselés, hanem valódi cső. Leveles tésztából.
Most az ő hagyományaikat követem.

1. Kitekerem a leveles tésztát.

2. a lazacfiléből vágok egy kétujjnyi csíkot, azt a tészta szélére fektetem.

3. a spenótból kis erőfitogtatással - merthogy még fagyott - ugyanakkora csíkokat vágok, ami nem sikerül olyan szép csíkra, merthogy ez a jeges izé törik ám mindenfelé, azt kisebb kockákkal, meg az innen-onnan összekotort spenótszilánkokkal pótolom.

4. a feta-szerű sajtot is felcsíkozom és odafektetem harmadiknak a lazac és a spenót mellé.

5. az egészet ügyesen feltekerem, megkenem tojássárgával és 180 fokra előmelegített sütőbe tolom.

6. megintcsak bezsebelem az elismeréseket és tovább kóstolgatom kedvenc boromat, a pázmándi juhfarkat.

Ebben a gyorsan elkészíthető finomságban az is jó, hogy nem kell bele semmilyen fűszer, még só sem.
Tudtak élni ezek a pirézek!

Kivételesen nem piréz hagyományok, hanem az emlékezés okán került ma ez a finomság az ünnepi asztalra: amikor még rendszeresen medwészkedtem, azaz a kedves olvasók ajánlásai nyomán felkerestem mindenféle éttermeket, akkor mentünk el Szadára. A csárda nevére sem emlékszem, de erre az pompás levesre igen, azóta is csináljuk.

Kell hozzá:
1 üveg konzerv zöldborsó
1 vékonyka répa
1 csenevész gyökér
fél csomag friss petrezselyem
1 gerezd fokhagyma
2 evőkanál főzőtejszín vagy tejföl
5 evőkanál mandulaforgács
5 cipó fél kiló lisztből

1. A kenyérsütő gépben elkészítem a tésztát, semmi különös, szűk fél kiló simaliszt (BL55), 2,6 dl víz, 2 evőkanál cukor, 1,5 teáskanál só, 2 deka kockaélesztő, késhegynyi aszkorbinsav.

2. Öt cipót szakajtok a jól megkelt tésztából, letakarom és pihentetem egy félórát, majd 175 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütöm. Szokás szerint a sütőbe pakolás előtt vízzel megkenem, a sütő ajtaját véletlenül sem nyitogatom és 20 perc után visszaveszem 150 fokra.

3. Felkarikázom a répát és a gyökeret, ráöntök egy kevés vizet, amennyi ellepi, nagyon picit megsózom, rádobom a fokhagymagerezdet, ha olyan kedvem van, akkor egy felkockázott fél vereshagymát is és lassú tűzön addig engedem gyöngyözni, amíg a gyökér meg nem puhul.

4. Közben a cipók tetejét levágom, a belsejéből kikanyarítok egy-egy pogácsányi darabot, majd visszateszem a sütőbe a kalappal együtt.

5. A fazékba beleöntöm a zöldborsót a levével együtt  és belekeverem a tejfölt vagy a tejszínt, majd botmixerrel szétcsapom, rászórom a felaprított petrezselyem zöldet és  felforralom.

6. Amíg a leves felforr, addig serpenyőben megpirítom a mandulaforgácsot.

7. Előveszem a sütőből a cipókat, belekanalazom a levest és megszórom a mandulaforgáccsal.

8. Tálalok. Zöldborsókrém levest fogyasztunk cipóból, közben arról beszélgetünk, hogyan lehet felhasználni a maradék cipókat. Mit pakoljunk bele, amivel átsütjük, ki-ki a sajátját. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy a cipók is elfogytak.
Annak ellenére, hogy ma is piréz főétel került az asztalra, de erről majd legközelebb.

 

Korfun találkoztam a sokféle konyhai hagyományt egyesítő étekkel, a Pastitsadával.
Csinálnak hasonlót a néhai Jugoszlávia népei, de a Korfun minden étteremben kapható ételcsodát nem főzik a többi görög szigeten, tapasztalatom szerint Athénban sem.
Kínálják mindenfelé a pastitsio nevű rakott tésztát, amit a legunalmasabb görög silónak tartok.
Magyar recepttel eddig nem találkoztam, ezért itt az ideje megírni az elsőt.
 

Pastitsada medwe módra
Korfu, Dassia, 1994 nyara. Az egyik útmenti tavernában vacsorázunk, szünidős angol diák a pincérünk, tüsihajú, szemüveges, seszínű tücsök, ritka élvezettel pincérkedik. Sürög-forog, mint a mérgezett egér, közben poénkodik a kedves vendégekkel, a kérdésekre viccelődéssel teletűzdelt kiselőadásokat tart. Ő mondja el nekünk, mi is az a paszticáda. Közben hadonászik, az asztalra könyököl, behunyja a szemét és suttog, mintha titkot árulna el, aztán felpattan és szónokol - külön műsor és élvezet a pali. Szóval marhasült fahéjas, szegfűszeges paradicsommártással és egy spéci görög sajttal, a kefalotirivel és pennével.
A pennét amúgy azóta is paszticáda tésztának hívjuk.

Itthon ezekből csináltam:
(azaz íme egy pastitsada recept)

4 szelet jófajta marhahús
3 hagyma
1 doboz paradicsompüré
kevés chilipaszta
1 csomag penne (IGAZI olasz tollhegytészta ;-)
fahéjdarabkák
6 szem szegfűszeg
néhány kanál olívaolaj
feketebors, só
gomolya és kecskesajt, összesen 15 deka

Igen, kezdjük ezzel az argentin rostélyossal, ami a Metró Áruházban kapható és ehető is. Eredetileg hagymás rostélyos akart lenni, de a pastitsada sokkal jobb és egészségesebb és most mit kezdenénk itt egy hatszázadik, unalmas hagymás rostélyos recepttel?

Ezt a frankó sütnivalót megmosom feldarabolom, egy kicsit kiszedem belőle a faggyút meg a hártyák egy részét - azért maradjon benne valami - és törlőpapíron megszáírítom, ne fröcsköljön majd  az olaj.

Néhány kanál olívaolajat serpenyőben alaposan  felhevítek és ebbe dobálom a húst. 2 perc után megfordítom, újabb 2 perc után átpakolom egy üres lábosba és további  húsdarabkákat teszek a megüresedett helyekre. Ezeket már egy kicsit tovább pirítom, mert a serpenyőm vesztett az első etap tűzforróságából.

Nem zárom el a lángot, hanem a marha után beleszórom a serpenyőbe a három  fej felkockázott hagymát és pirítani kezdem, majd amikor már van színe, alaposan  megsózom.

Amikor elég jónak tartom, akkor leveszem a tűzről, a helyére teszem a lábast a hússal, amire ráöntök másfél deci  Kékfrankost a Maczkó Pincészettől. Hogy a bor megfelelő minőségű-e, azt előtte és utána is ellenőrzöm. Utána azért, mert előtte nem voltam benne egészen biztos.

Amikor a bor felforr, akkor ráteszem a fűszereket, a 6 szem szegfűszeget és a fahéjdarabkákat, elkeverem, majd ráöntöm a paradicsompürét, egy teáskanálnyi chilipasztát, őrölök rá egy kis feketeborsot, elkeverem, átforgatom jól és lefedve, lassú tűzön párolni kezdem. Nem kell sokáig, mert az argentin marha nem a nálunk megszokott öreg, letejelt, rágós barom.

Felteszem a vizet a tésztának, amit azután sózok meg, hogy felforrt és beleszórom egy Colavita penne-tészta bő kétharmadát. Azért olaszt, mert görög kaját csinálok medwe-módra és már mindenki tudja, hogy
1. én vagyok az autentico  olasz medweszakács
2. szeretek a kommentelők között olykor megjelenő gasztrofütykösök kedvében járni és szerintük ami nem olasz, az nem tészta (Vajon ők mit szólnak a kényszerkelgombóc kapcsán említett Panzani tésztához, amit az olasz trikolórral díszítenek a franciák, hogy minket etessenek vele).

Kifő a tészta, megreszelődik és összekeveredik a juh- és kecskesajt, leveszem a fedőt a paradicsomos szmtöyiről, ellenőrzöm, hogy ölég sós és ölég sűrű-e, meg hogy a hús tényleg megpuhult-e,

aztán tálalok.

Még egy kicsit szétkotrom a látvány kedvéért.

Azt mondja mindenki, hogy ilyet majd máskor is legyexíves.
Perszehogy leszek.

Félédes tokaji muskotályost ittunk hozzá, jégkockával!*

* persze ez nem igaz, de hadd örüljenek a medweblogot szorgalmasan  telegratuláló rajongók is egy kicsit.
Szóval a Maczkó-féle 2007-es kékfrankos az Auchanból való, nagyon passzolt.
Maczkó uram, Neked is tettem félre egy palackkal. ;-)

Turkáltam a neten, hogy készül a spagetti carbonara?
Azt láttam, mint mindig: ugyanaz a recept sok oldalról visszaköszön, helyenként módosításokkal, máskor meg szóról szóra. Megy a lopkovice itt is.
Nomeg a butaság.
Már a wikipédia is átvett egy olyan "autentikus" receptet, ami szerint a carbonara az szénbányász, az ő ételük volt ez a spagetti, amihez a tojást munkába menet egy tyúkólból lopták és amikor megjött az étvágyuk, akkor tüzet raktak és főzni kezdtek. 

Hogy ehhez mit szólt a bányamester, a szénporos szakik odalenn a tárnát gyújtották fel, vagy külön felhozatták magukat ebédszünetre, az szinte mindegy és az sem számít, hogy a carbonaro az szénégető, a szénbányász meg carboniere.
Az olasz receptek általában tartalmazzák az "eredeti olasz", az "igazi olasz" kitételeket, olykor tagadólag is, hogy "egy olasz soha..."

Mert azt itt Magyarországon mindenkinél jobban kell tudni, hogy az igazi olasz mit hogyan.
Én az előző posztomban elmondtam, hogy én vagyok az igazi olasz és punktum, ezért most leírom, hogy csináltam ma vacsorát.
Eredeti olasz spagetti alla carbonarát.
Alla medwe módra.
A recept azért eredeti, mert most találtam ki és nem nyúltam sehonnan!
(lehet hogy ez is elterjed majd?)
 

1. Feltettem másfél liter vizet, amit forrás után megsóztam és belekevertem egy félkilós gyermelyi spagetti kétharmadát.

2. közben két evőkanál olívaolajon elkezdtem pirítani egy marék füstölt baconkockát, amihez hozzátettem egy fej felkockázott vereshagymát, később két szelet főtt füstöltsonkát felcsíkozva és 20 deka csiperkegombát felszeletelve. Lassú tűzön hagytam pirulni.

3. Felvertem egy tojást egy kétdecis doboz főzőtejszínnel.

4. hozzákevertem egy darab reszelt füstöltsajtot és egy teáskanál kristálycukrot

5. a kifőtt tésztát leszűrtem és bedobtam a serpenyőbe, elkevertem a raguval

6. a tejszínes-sajtos tojást rákotortam a tésztára 

7. Elkevertem és csak felforrósítottam, nem pirítottam, hogy ne száradjon ki, ne süljön meg a tojat.

8. Előmelegített tányérra halmoztam és tekertem rá egy sor frissen őrölt színesborsot. Tehettem volna bele fokhagymát is, de nem mindenki szereti. Ettől persze még igazi spaghetti alla carbonara marad.
Aki szerint mégsem, az nevezze bátran úgy hogy Spaghetti Alla Pugacsova*, engem az sem zavar. :-)
 

 A Lojzi névre hallgató vörösborral öblítettük.
Fenséges volt!

Pugacsova

Vondrackova

Konczova

* Alla Pugacsova  - a fiatalabb olvasók kedvéért mondom, egy ruszki bárisnya, annakidején a Szovjetunióban ugyanolyan kötelező és kizárólagos "sztár", mint Csehszlovákiában Helena Vondracková,  vagy nálunk Koncz Zsuzsa.
Együttérzéssel kérem a klipeket nézni és hallgatni, ezek a mi fiatalságunk nehézségei (ezek mellett persze)

Rámjött, hogy ennék valami jót.
Ez nem tegnap volt és nem is tegnapelőtt, hanem úgy 30 éve.
Sajnos meg is látszik.
A hatalmas testtömeg okozta megpróbáltatásaimat igyekszem enyhíteni a kajablogolással.
Általában sikerül.
Mint a mai mákos bobájka.

Először megsütöttem a karimangót.
A karimangó a gubarúd neve azon a környéken, ahol édesapám született és sajnos már nincs élő ember, akitől meg lehetne kérdezni a receptet, ezért én a karimangót ugyanabból a tésztából készítem, amiből a fontottkalácsot, a brióst vagy a molnárkát.

A kenyérsütő gépbe bepakolok egy pohár tejet, rá fél kiló finomlisztet, tíz deka kristálycukrot, 6 deka vajat, három csipet sót, rámorzsolok egy fél kockaélesztőt és egy késhegynyi aszkorbinsavat, aztán hadd szóljon. A mostani gépem, a Hausmeister nagyon szépen dolgozik, az első olyan ketyere, ami először felmelegíti a hozzávalókat, aztán a két lapátjával oda-vissza dagaszt: egy darabig jobbra forognak, aztán stop és irány visszafelé. Sokkal jobb kenyereket csinálok vele, bár meg kell jegyezni, hogy bő egy évvel a használatba vétele után már alkatrész kellett hozzá: az üst alján lévő egyik rúgó eltört, de szerencsére kaptam egy nagyonvegyes boltban.

A szépen megkelt tésztából lisztezett deszkán összedobok nyolc brióst és sodrok három karimangót, konyharuhával letakarom, utánkelesztem egy félórát, aztán 175 fokos sütőbe teszem és megsütöm. Most a bobájka, illetve a karimangó a lényeg, nem kenek, nem szórok, nem dekorálok, úgyis elfogy.

A karimangót harmadnaposan, amikor már egy kicsit megszikkadt, felkarikázom. ujjnyi vastagra. Közlöm az érintettekkel, hogy aki megette az egyik rudat és letört a másikból, az nem kap bobájkát és sajnálhatja, mert marha jó lesz, igen nagy kedvemben vagyok.

Beleszórom a tésztadarabkákat egy edénybe és ráöntök 2 deci, vaníliáscukorral és egy evőkanál kristálycukorral megmikrózott tejet és elkeverem. Ellenőrzöm, hogy nem ázott-e el és hogy minden tésztadarabkára jutott-e a tejből.
Jutott.
A mákdarálóba teszek egy félbögrényi mákot, finomra darálom, rászórom a tésztára, majd megismétlem a müveletet azzal, hogy a második eresztés mákot egy teáskanál kristálycukorral darálom finomra. Jól összekeverem.

Most jön a trükk.
Ráöntök egyféldeci narancsszörpöt és ráreszelem egy fél narancs héját.

Jól elkeverem, majd kivajazott maciformákba nyomkodom.

200 fokra előmelegített sütőbe tolom 10 percre. Aztán tányérra borítom és begyűjtöm az elismeréseket.

A legnagyobb elismerés persze az, hogy nem tett rá senki semmit, pedig lehetett volna lekvárt, porcukrot, mézet, narancsszörpöt, ketchupot, csipetkét, balzsamecetet, erőspistát,  kinek mi a rigolyája és ki hogyan alakítja az elépakolt silót a saját szájaíze szerint.

Íme, a mákos bobájka a la medw.
Akartam tenni rá egy narancsszeletet meg egy mentalevelet, de elkéstem.
Elfogyott.
Már csak ez a poszt maradt, emlékbe.
 

Ilyen havas-locska időben az menjen ki - már ugye ha nincs halaszthatatlan, házon kívüli tennivalója - akinek besenyők is vannak a családjában.
Rengeteg cucc vár a hűtőben és kamrában a sorára, amellett rég vágyom elkészíteni a bélszínt Rossini módra, ezért most belecsapok a lecsóba és egyszerre fogok kenyeret sütni, libamájat és  -hájat feldolgozni, madeira mártást készíteni, hogy csak néhány dolgot említsek.

Ha rendszerezni kellene akkor elmenne vele egy csomó idő, meg biztos kimaradna valami, így csinálom, ahogy jön. Mackó uram ugrásra készen, mert őt várom kései ebédre vagy korai vacsorára. Neki az utóbbi, nekem az előbbi.

A nagyérdeműt pedig ehelyt folyamatosan és fotókkal illusztrálva tájékoztatom a dolgok állásáról.
 

12:42
elkészült a kenyérsütőben a tészta, vagyis megkelt, mindjárt a deszkán folytatom
hideg vízbe áztattam a libamájat
feltettem a két velőscsontot egy szál répával, egy gyökérrel egy kettévágott hagymával és némi szemesborssal
 

13:13
lisztezett deszkára dobtam a kelttésztát, sodrófával kinyújtottam és felgöngyöltem, kicsit megliszteztem és tiszta konyharuhával letakartam, hadd keljen még egy kicsit
a takarékon gyöngyöző marhacsontlét lehaboztam

14:02
begyújtottam a sütőt 175 fokra, az alján otthagytam a tegnapi kenyérsütésből maradt tepsit, kevés vízzel
begyújtottam a cserépkályhába

14:24
vízzel megkentem a kenyeret, vizet forraltam a teafőzőben, beöntöttem a sütő aljában lévő tepsibe és betoltam a kenyérkét
nekiestem a libahájnak, olyan szűk kiló lett, trehány munka eredménye, ami jó meg nem is. Rossz, mert le kell csipkedni róla a rajtahagyott tolldarabokat, jó, mert közben lehet örülni a belső oldalán felejtett húsnak. Megmostam, feldaraboltam, magas serpenyőbe raktam (Rózsa, ilyenkor mindig áldom az ajándékozó tudományodat) öntöttem rá egy nagy pohár vizet és alágyújtottam

14:45
lelohadt a tűz, becsuktam a kályhaajtót, hadd fűtsön a parázs
kivettem a sütőből a kenyeret, gyönyörű lett
felforrt a víz a felkockázott libahájon, visszavettem takarékra, innentől lassú rotyogással sütöm ki a libazsírt
megkeresem a kamera és a laptop közé való kábelt és felpakolom az eddig készült fotókat

14:47
visszatettem a sütőbe  a kenyeret, mivel miután sikerült megfordítani és az alját megkopogtatni, nem találtam szépnek a hangját

14:59
megválaszoltam a két településsel arrábbról netező Mackó úr aggályoskodását (ld. a kommentek) és arra gondoltam, hogy bár neki sincsenek besenyők a családjában, de halaszthatatlan ennivalója lesz nemsoká nálam.

15:00
sajnálkozva vettem tudomásul, hogy az emerhárom Bartókban végetért a Palestrina műsor. Jó volt, tetszett!

15:06
megnéztem a webstatisztikában, hogy a türelmetlenül éhező Mackó úr milyen sűrűn frissíti a medweblog ezen oldalát és hogy közben mely régi közös kalandjainkat olvasgatja.

15:10
ránéztem a kenyérre - még mindig nem elég kopogós az alja.
Nem szép húzás ugyan, de felfordítottam és így visszatoltam a sütőbe
elzártam egyben - ölég forróság van még odabenn
 

15:20
kivettem a kenyeret - most jó - és még mindig nem találom azt a fránya kábelt, persze nem is kerestem15:30
felszeleteltem a libamájat
és sok barnamártás- illetve Madeira-mártás recept áttanulmányozása után meghoztam a döntést, hogy én hogy fogom elkészíteni

15:32
megállapítom, hogy Mackó úrnak elment a kedve az egésztől, mert befejezte a frissítgetést, viszont már a Miniszterelnöki Hivatalból is olvasnak. Remélem, valami gépírónő vagy ruhatáros, nem pedig valami olyan hajjakend, akinek azért lenne más, a blogomnál fontosabb dolga. Vagy már úgyis mindegy?

15:36
a libatepertő elkezd színesedni
végre!
 

15:45
behűtök két San Miquel alkoholmentes sört, elvégre a vendégem autóval érkezik és szolidarítok vele

16:12
épp a csirkecsontot pirítom a libazsíros serpenyőben egy kis cukorral, amikor megzavarnak: Mackó uram telefonál, hogy indul.
Rendben, jöjjön! (majd megbánja  ;-))

 

16:35
végetér a barnamártás project
5-6 perc erős lángon való forgatás után bezuhintom a serpenyőbe a zöldségeket (2 szál zöldhagyma, két felkockázott vöröshagyma, két szál vékony sárgarépa, egy szál fehérrépa, fél zöldpaprika, négy kisebb barnacsiperke, tennék még rá eztazt, de más nincs itthon) forgatom a fakanállal, pirítom, aztán rászórom a fűszert, borókabogyót, egész feketeborsot, két babérlevelet (vagy babérlevélt, ajvé, helpmí Bazsó Béla vagy hogyishíjják azt a harcias korrektort?) és egy kis morzsolt kakukkfüvet. Tudom, friss kellett volna, de olvastam olyan receptet, hogy húsleveskocka, tehát nem szégyenkezem a szárított fűszer miatt. Még egy kis pirítás, majd ráöntök egy fél pohárnyi híg paradicsompürét, ez a legutóbbi pizzaszósz készítéséből maradt alapanyag, recycling rulez!
Kevergettem, fotóztam, azután mérsékeltem a lángot és lefedtem,
Megkóstoltam a libatepertőt és a kenyeremet és most itt ülök, elragadtatva.

 

16:52
szeltem még kenyeret, kell majd a velőscsonthoz pirítani, kell majd a bélszín alá is, hadd szikkadjon. Elővettem a két szép gombafejet, rájöttem, hogy krumplit is nekem kell pucolnom, ezért elkeseredésemben beharaptam egy kis marcipánt, aztán eszembe jutott hogy én még padlizsánkrémet is csinálok, mert a családom nem fog bélszínezni.
Fogtam a két szép padlizsánt és ráraktam a lángelosztóra, hadd süljön.
A tepertő meg a kenyér tényleg remek, szeltem ezért újból, hogy pótoljam a szikkadni kirakott mennyiséget.
Most legalább még kevéssel 130 kiló alatt vagyok! :-)

 

16:56
krumplipucolás helyett pillantás a statisztikára: Szegedről és Svájcból is olvasnak, frissítgetnek rendületlenül.
Köszönöm az érdeklődést!
 

17:06
felhoztam a pinyóból néhány krumplit
lefotóztam a tűzön aggódó padlizsánokat
milyen idétlen név az hogy tojásgyümölcs!
a törökparadicsom egy fokkal jobb
a krumpli meg magától nem vetkőzik!
 

17:15
kivittem a szemetet és a komposztot
mindjárt kirakom a mosogatógépet is
a krumplipuc...
megjött Mackó úr!

17:29
itt eszi a libatöpit lilahagymával
azt mondta, ne fotózzam le

17.44
Mackóúr vagyok, és nem eszem a libatepertőt, mert keveset kaptam! A kenyér is nagyon finom volt! Medwe még mindíg főz, se sapka, se kötény, mi lesz ennek a vége? Éppen a madeira-mártáshoz paszírozza a zöldséget egy botmixerrel, remélem, nem szúrja el. Egyébként, jó receptből dolgozik, talán nem lapoz kettőt... Már láttam a bélszínt is, még nyers, még akármi kisülhet belőle.

17.59
Még mindíg Mackóúr, úgy látszik, én leszek az íródeák...
Medwe éppen lisztet, meg cukrot pirongat, ha zsömleszínű lesz, felereszti, még galuska is lehet a végén, de nem az lett! Mártást már kapok, ezek szerint! Az illata meggyőző, kóstolni nem hagy, egyelőre legyen ennyi elég. Olvad a pálmazsír a sültkrumplinak, ha így haladunk, nem reggeli lesz, hanem vacsora!

18:05
Sül a krumpli!!! Egyre bíztatóbb a helyzet! Madeira került a barnamártásba, nem tudok olyan gyorsan közvetíteni, ahogy haladnak az események!

 18.10
Sül a hús!!! 3-4 perc oldalanként, egy kis pihentetés, és jön a meglepi! Valahol a mikróban kell lennie egy tál finomfőzeléknek, vagy valami hasonlónak, biztosan azt kapok majd!
Pirul a gomba, melegszik a hízott libamáj, csak nehogy előre jóllakjunk az illatokkal!

18.14
A mártás szólt, hogy elkészült, a hús félig sült, kész a krumpli, lassan előkerülnek a tálak...
Kész a vacsora, ne zavarjon senki!! (18.19-kor azt mondta Medwe, hogy tálal.)

20:55
(újból medwe)
Nem bőgtem le Mackó uram előtt - úgy gondolom - többéves étteremjárás után ma először főztem neki, ráadásul olyanokat, amiket eddig soha nem csináltam, és a siló egész jól sikerült.
Elsősorban a Metró áruházaknak vagyok hálás, mert egyedül ott lehet ehető marhát kapni, én pl. a ma felhasznált kettő darab filé minyont még soha nem láttam lapra szerelve árusítani. Ez olyan, hogy csak akarattal lehet elrontani, forró serpenyőben kell sütni, a megfordítás előtt enyhén megsózni, majd a másik oldalát a sütés befejezése előtt ugyancsak - és akkor remek!
A fotókat felpakolom holnap, addigis köszönöm az érdeklődést mindenkinek.

A konyhában rend van, békésen duruzsol a mosogatógép, eltároltam mindent, amivel ma már semmi dolgom, bár a végén még befejeztem a padlizsánkrémet is: lehántottam a gyümölcs égett héját, betettem egy keverőedénybe, rá egy evőkanál mustár, egy kávéskanál porcukor, egy kis só, egy fél deci szűzolaj, frissen őrölt színesbors - és géppel felvertem, habosra. Már alig maradt belőle, és a kenyeret is meg kell holnap ismételnem.

üdw

medw

 

Ezt a bejegyzést a kényszer és a gugli szülte, karonfogva.
Mindkettő nagy úr!
Rendszeresen nézem ugyanis, ki hogyan talál ide a blogomra.
Naponta legalább ketten jöttek a vajaspánkó szó jelentését keresve.
Az ő kedvükért az egyik nyelvőrködő posztot kiegészítettem a következőkkel:

Más. vajaspánkó=fánk 2010 február 1. Valami miatt a gugliból minden nap idetalál legalább két kedves olvasó, aki a vajaspánkó szó jelentését keresi. Hogy ne járjon hiába, elmondom.   A pánkó a fánk elnevezése Erdélyben, forrása a német Pfannkuchen. (remek fánkreceptek olvashatók a Pesti Zsibongóban) A vajas pánkóról az óvodások körében meglehetősen népszerű mese is született, így az elgurulni szerető, rakoncátlan sütemény a jelmezbálokon is fel-felbukkan, no meg álljon itt a mese refrénje, személyes érintettség miatt is ;-) Vajas pánkó a nevem Elmondom eredetem: Magtárban sepertek, Kosárról kapartak Tejfellel kevertek Kemencén sütöttek Ablakon hűtöttek. Megszöktem az otthonomtól Gazduramtól,asszonyomtól Megszöktem a nyúltól, Ordas farkas úrtól, Miért félnék medwe tőled? Megszököm mindjárt előled! Amíg a vajaspánkó innen is lelép, megemlítem még a hazai net talán legszínvonalasabb receptblogját, ami ugyancsak a Vajaspánkó  nevét viseli. Legalább mától a google nem hiába irányítja ide az érdeklődőket! :-)

Hiába irányította ide, ugyanis egy héttel a fentiek megjelenése után a "vajaspánkó jelentése" beírására a gugli két medwe-találatot is produkált, de egyiknek sem volt köze a vajaspánkóhoz, meg a róla írt sorokhoz. Márpedig a vajaspánkó jó, a vajaspánkó és a keresői is megérdemlik, hogy egymásra találjanak.

Talán majd most.