Tegnap ettem életem legjobb fokhagymalevesét.
Cipóban.
Én csináltam mindkettőt.

A cipó normál lepénytésztából (szűk 3 dl langyos víz, egy evőkanál cukor, fél kiló Szatmári búzaliszt, a solymári Auchanban most 77 Ft, az elmúlt évek legjobb lisztje!, két deka budafoki kockaélesztő rámorzsolva, két kávéskanál só, 3 evőkanál szőlőmagos étolaj, késhegynyi aszkorbinsav, kenyérsütő gép) készült, szombaton ugyanis spenótos-juhtúrós lepény volt az ebéd, ennek a tésztájából szakítottam ki három félöklömnyi darabkát. Megformáztam, letakarva megkelesztettem (egy óra), megsütöttem (mostanában felfűtök 210 fokra, beteszem a tepsit és azonnal visszaveszem 150 fokra, aztán negyedóra múlva nézem meg, mennyi idő kell még neki).

A fokhagymalevesre régen vágytam és volt itthon sok fokhagyma.
Körülnéztem az internetes szakácskönyvekben és elborzadtam, mert minden recept tartalmazott valami fujabelemjönki dolgot, úgymint leveskocka, meg Vegeta.
Ilyeneket jó ideje nem használok, mert műízek, műzsír, műtartósító, műélvezet, művese, pfuj.

A medwe-féle fokhagymaleves ezekből készült:

• egy nagy fej vereshagyma
• 3 deka vaj
• 3 fej fokhagyma
• 2 nagy pohár víz (kb. 6 dl)
• púpozott evőkanál liszt
• egy deci főzőtejszín
• csapott evőkanál kristálycukor
• só, fehérbors, szerecsendió, kakukkfű
• 3 saját készítésű zsemlecipó

Egy kis fazékban felolvasztottam a vajat, rádobtam a felkockázott vöröshagymát, 1-2 perc múlva enyhén megsóztam.
Beleszórtam a megtisztított és egészben hagyott fokhagyma-gerezdeket, kicsit pirítottam, majd amikor szükségesnek látszott, felöntöttem egy kevés vízzel.
Mindig megvártam, amíg újraforr és fokozatosan adagoltam hozzá a vizet és meg is sóztam egy kicsit.
Összekutyultam a lisztet a tejszínnel és a cukorral, néhány kanállal rálöttyintettem a csendesen zubogó fazékből, elkevertem, majd visszaküldtem az egész szmötyit a fazékba.
Forraltam egy kicsit, majd botmixerrel jól eldolgoztam az egészet.
Közben Hajós András konyhatündérkedésén kuncogtam.
Szórtam rá egy kis fehérborsot, szerecsendiót és a Gabi asszony termesztette pasaréti kakukkfüvet, rottyantottam rajta egyet és már mertem is a sütőben előmelegített, levágott tetejű és kivájt belű, illatos cipókba.
Nem is maradt belőle semmi, sőt, alighanem még Ken Lee amerikai tengerészgyalogosnak is ízlett volna!
 

Ilyen havas-locska időben az menjen ki - már ugye ha nincs halaszthatatlan, házon kívüli tennivalója - akinek besenyők is vannak a családjában.
Rengeteg cucc vár a hűtőben és kamrában a sorára, amellett rég vágyom elkészíteni a bélszínt Rossini módra, ezért most belecsapok a lecsóba és egyszerre fogok kenyeret sütni, libamájat és  -hájat feldolgozni, madeira mártást készíteni, hogy csak néhány dolgot említsek.

Ha rendszerezni kellene akkor elmenne vele egy csomó idő, meg biztos kimaradna valami, így csinálom, ahogy jön. Mackó uram ugrásra készen, mert őt várom kései ebédre vagy korai vacsorára. Neki az utóbbi, nekem az előbbi.

A nagyérdeműt pedig ehelyt folyamatosan és fotókkal illusztrálva tájékoztatom a dolgok állásáról.
 

12:42
elkészült a kenyérsütőben a tészta, vagyis megkelt, mindjárt a deszkán folytatom
hideg vízbe áztattam a libamájat
feltettem a két velőscsontot egy szál répával, egy gyökérrel egy kettévágott hagymával és némi szemesborssal
 

13:13
lisztezett deszkára dobtam a kelttésztát, sodrófával kinyújtottam és felgöngyöltem, kicsit megliszteztem és tiszta konyharuhával letakartam, hadd keljen még egy kicsit
a takarékon gyöngyöző marhacsontlét lehaboztam

14:02
begyújtottam a sütőt 175 fokra, az alján otthagytam a tegnapi kenyérsütésből maradt tepsit, kevés vízzel
begyújtottam a cserépkályhába

14:24
vízzel megkentem a kenyeret, vizet forraltam a teafőzőben, beöntöttem a sütő aljában lévő tepsibe és betoltam a kenyérkét
nekiestem a libahájnak, olyan szűk kiló lett, trehány munka eredménye, ami jó meg nem is. Rossz, mert le kell csipkedni róla a rajtahagyott tolldarabokat, jó, mert közben lehet örülni a belső oldalán felejtett húsnak. Megmostam, feldaraboltam, magas serpenyőbe raktam (Rózsa, ilyenkor mindig áldom az ajándékozó tudományodat) öntöttem rá egy nagy pohár vizet és alágyújtottam

14:45
lelohadt a tűz, becsuktam a kályhaajtót, hadd fűtsön a parázs
kivettem a sütőből a kenyeret, gyönyörű lett
felforrt a víz a felkockázott libahájon, visszavettem takarékra, innentől lassú rotyogással sütöm ki a libazsírt
megkeresem a kamera és a laptop közé való kábelt és felpakolom az eddig készült fotókat

14:47
visszatettem a sütőbe  a kenyeret, mivel miután sikerült megfordítani és az alját megkopogtatni, nem találtam szépnek a hangját

14:59
megválaszoltam a két településsel arrábbról netező Mackó úr aggályoskodását (ld. a kommentek) és arra gondoltam, hogy bár neki sincsenek besenyők a családjában, de halaszthatatlan ennivalója lesz nemsoká nálam.

15:00
sajnálkozva vettem tudomásul, hogy az emerhárom Bartókban végetért a Palestrina műsor. Jó volt, tetszett!

15:06
megnéztem a webstatisztikában, hogy a türelmetlenül éhező Mackó úr milyen sűrűn frissíti a medweblog ezen oldalát és hogy közben mely régi közös kalandjainkat olvasgatja.

15:10
ránéztem a kenyérre - még mindig nem elég kopogós az alja.
Nem szép húzás ugyan, de felfordítottam és így visszatoltam a sütőbe
elzártam egyben - ölég forróság van még odabenn
 

15:20
kivettem a kenyeret - most jó - és még mindig nem találom azt a fránya kábelt, persze nem is kerestem15:30
felszeleteltem a libamájat
és sok barnamártás- illetve Madeira-mártás recept áttanulmányozása után meghoztam a döntést, hogy én hogy fogom elkészíteni

15:32
megállapítom, hogy Mackó úrnak elment a kedve az egésztől, mert befejezte a frissítgetést, viszont már a Miniszterelnöki Hivatalból is olvasnak. Remélem, valami gépírónő vagy ruhatáros, nem pedig valami olyan hajjakend, akinek azért lenne más, a blogomnál fontosabb dolga. Vagy már úgyis mindegy?

15:36
a libatepertő elkezd színesedni
végre!
 

15:45
behűtök két San Miquel alkoholmentes sört, elvégre a vendégem autóval érkezik és szolidarítok vele

16:12
épp a csirkecsontot pirítom a libazsíros serpenyőben egy kis cukorral, amikor megzavarnak: Mackó uram telefonál, hogy indul.
Rendben, jöjjön! (majd megbánja  ;-))

 

16:35
végetér a barnamártás project
5-6 perc erős lángon való forgatás után bezuhintom a serpenyőbe a zöldségeket (2 szál zöldhagyma, két felkockázott vöröshagyma, két szál vékony sárgarépa, egy szál fehérrépa, fél zöldpaprika, négy kisebb barnacsiperke, tennék még rá eztazt, de más nincs itthon) forgatom a fakanállal, pirítom, aztán rászórom a fűszert, borókabogyót, egész feketeborsot, két babérlevelet (vagy babérlevélt, ajvé, helpmí Bazsó Béla vagy hogyishíjják azt a harcias korrektort?) és egy kis morzsolt kakukkfüvet. Tudom, friss kellett volna, de olvastam olyan receptet, hogy húsleveskocka, tehát nem szégyenkezem a szárított fűszer miatt. Még egy kis pirítás, majd ráöntök egy fél pohárnyi híg paradicsompürét, ez a legutóbbi pizzaszósz készítéséből maradt alapanyag, recycling rulez!
Kevergettem, fotóztam, azután mérsékeltem a lángot és lefedtem,
Megkóstoltam a libatepertőt és a kenyeremet és most itt ülök, elragadtatva.

 

16:52
szeltem még kenyeret, kell majd a velőscsonthoz pirítani, kell majd a bélszín alá is, hadd szikkadjon. Elővettem a két szép gombafejet, rájöttem, hogy krumplit is nekem kell pucolnom, ezért elkeseredésemben beharaptam egy kis marcipánt, aztán eszembe jutott hogy én még padlizsánkrémet is csinálok, mert a családom nem fog bélszínezni.
Fogtam a két szép padlizsánt és ráraktam a lángelosztóra, hadd süljön.
A tepertő meg a kenyér tényleg remek, szeltem ezért újból, hogy pótoljam a szikkadni kirakott mennyiséget.
Most legalább még kevéssel 130 kiló alatt vagyok! :-)

 

16:56
krumplipucolás helyett pillantás a statisztikára: Szegedről és Svájcból is olvasnak, frissítgetnek rendületlenül.
Köszönöm az érdeklődést!
 

17:06
felhoztam a pinyóból néhány krumplit
lefotóztam a tűzön aggódó padlizsánokat
milyen idétlen név az hogy tojásgyümölcs!
a törökparadicsom egy fokkal jobb
a krumpli meg magától nem vetkőzik!
 

17:15
kivittem a szemetet és a komposztot
mindjárt kirakom a mosogatógépet is
a krumplipuc...
megjött Mackó úr!

17:29
itt eszi a libatöpit lilahagymával
azt mondta, ne fotózzam le

17.44
Mackóúr vagyok, és nem eszem a libatepertőt, mert keveset kaptam! A kenyér is nagyon finom volt! Medwe még mindíg főz, se sapka, se kötény, mi lesz ennek a vége? Éppen a madeira-mártáshoz paszírozza a zöldséget egy botmixerrel, remélem, nem szúrja el. Egyébként, jó receptből dolgozik, talán nem lapoz kettőt... Már láttam a bélszínt is, még nyers, még akármi kisülhet belőle.

17.59
Még mindíg Mackóúr, úgy látszik, én leszek az íródeák...
Medwe éppen lisztet, meg cukrot pirongat, ha zsömleszínű lesz, felereszti, még galuska is lehet a végén, de nem az lett! Mártást már kapok, ezek szerint! Az illata meggyőző, kóstolni nem hagy, egyelőre legyen ennyi elég. Olvad a pálmazsír a sültkrumplinak, ha így haladunk, nem reggeli lesz, hanem vacsora!

18:05
Sül a krumpli!!! Egyre bíztatóbb a helyzet! Madeira került a barnamártásba, nem tudok olyan gyorsan közvetíteni, ahogy haladnak az események!

 18.10
Sül a hús!!! 3-4 perc oldalanként, egy kis pihentetés, és jön a meglepi! Valahol a mikróban kell lennie egy tál finomfőzeléknek, vagy valami hasonlónak, biztosan azt kapok majd!
Pirul a gomba, melegszik a hízott libamáj, csak nehogy előre jóllakjunk az illatokkal!

18.14
A mártás szólt, hogy elkészült, a hús félig sült, kész a krumpli, lassan előkerülnek a tálak...
Kész a vacsora, ne zavarjon senki!! (18.19-kor azt mondta Medwe, hogy tálal.)

20:55
(újból medwe)
Nem bőgtem le Mackó uram előtt - úgy gondolom - többéves étteremjárás után ma először főztem neki, ráadásul olyanokat, amiket eddig soha nem csináltam, és a siló egész jól sikerült.
Elsősorban a Metró áruházaknak vagyok hálás, mert egyedül ott lehet ehető marhát kapni, én pl. a ma felhasznált kettő darab filé minyont még soha nem láttam lapra szerelve árusítani. Ez olyan, hogy csak akarattal lehet elrontani, forró serpenyőben kell sütni, a megfordítás előtt enyhén megsózni, majd a másik oldalát a sütés befejezése előtt ugyancsak - és akkor remek!
A fotókat felpakolom holnap, addigis köszönöm az érdeklődést mindenkinek.

A konyhában rend van, békésen duruzsol a mosogatógép, eltároltam mindent, amivel ma már semmi dolgom, bár a végén még befejeztem a padlizsánkrémet is: lehántottam a gyümölcs égett héját, betettem egy keverőedénybe, rá egy evőkanál mustár, egy kávéskanál porcukor, egy kis só, egy fél deci szűzolaj, frissen őrölt színesbors - és géppel felvertem, habosra. Már alig maradt belőle, és a kenyeret is meg kell holnap ismételnem.

üdw

medw

 

Széchenyi Étterem, Esztergom

Egy gyors beszámoló fénykép nélkül.
Volt Esztergomban a Széchenyi téren egy OTP.
Ifjúkoromban ott gyűjtögettem a pénzecskémet.
Aztán sokkal később lett belőle Philippe a belga, a fura, meglátogathatatlan és medwe számára értékelhetetlen étterem.
Aztán egyszer csak Philippe hirtelen eltűnt és a helyén hatalmas fantáziával egy gróf Széchenyiről elnevezett étterem nyílt.
Ez is csak másodszorra sikerült, mert az első próbálkozás alkalmával az egész étteremben vastagon állt a cigarettafüst. Ott a dohányzókat úgy különítik el a füstmentesektől, hogy az egyik bagázs balra, a másik jobbra, de az egész terem akkora, mint két nappali szoba, így nehezen oldható meg a törvényben előírt tiszta levegő.

Másodszor sem fogad senki, bár van az étteremben két kedves, mosolygós kisleány, nyilván szünidős diákok és semmit nem tudnak a szakmáról, meg nem is akarnak tanulni, nem ismerik az étlapot, nem ismerik a választékot, nem tudják a vendéglátás alapfogalmait sem.
Az étlap ígéretes, de sajnos a kinézett fogásokról le kell mondanunk, mert ez sincs meg az sincs, az egyik elfogyott, a másik nem is volt.
Végülis úgy állítjuk össze a mönüt, hogy az egyikünk levesezik, a másikunk desszertezik, közötte mindketten kérünk egy főételt.
A fokhagymakrémleves nem igazán nyerő.
Valami tejszínes lé némi fokhagymaízzel, de még normál levesnek is híg, nemhogy krémlevesnek!
A főételeinkre igen sokat várunk, ehhez képest a libacomb párolt káposztával és hagymás törtburgonyával inkább tűnik melegített és egy kicsit kiszárított silónak, mint rendes éttermi ételnek. A Vegyes grillnyárs fóliás burgonyával nevű fogásból a hús frissen készül és tökéletes, a köret viszont hanyagul melegített, kásás, széteső krumplira épül. Ott is marad a tányéron.
A desszert pedig, a gyümölcsrizs meggyszósszal és csokoládéforgáccsal még egy menzán is szégyen lenne, ha mondjuk nem is nagy, szerintem éhes egyetemisták olcsón bevágnák, de 300 Ft fölött már nem.
Két ásványvízzel és két gyümölcslével 7000 Ft a cech, ami még akkor is túlzás lenne, ha minden rendben lett volna.
De nem volt.

PS:
Jószándékú ember lévén készséggel elhiszem, hogy ha egy írásom nyomán itt vagy máshol születik egy hosszú, indulatos reakció, az nem az étteremtől származik, hanem csakis valaki olyantól, aki "néha benéz oda". Egy regionális veszekedőfórumon olvastam a következőt:

A Széchenyi étterem már a nyitás napjától nemdohányzó és ott már a kezdetektől kínosan ügyeltek arra, hogy az éttermen belül senki se dohányozzon, csak a teraszon. Én többek között ezért járok időnként abba az étterembe (is), ha Esztergomban vagyok.
Az étterem nemdohányzó volta ezért némi kétkedésre adhat okot arra vonatkozóan, hogy (az írás alapján helyi kötődésű) medwe blogger valóban járt-e az étteremben. Ahhoz, hogy valaki elmarasztalóan írjon az éteről, nem feltétlenül szükséges meg is kostólnia azt sehol, hiszen a bejárat mellett kívülről elolvashatja a menüt és az árakat is. A Széchenyi esetében az abalakon benézve láthatja az egész éttermet és a pult mögött álló személyzetet is. Az étel minősége utólag lényegében ellenőrizhetetlen, így annak kritikája is az, de a cigarettefüst ténye igen és az a Széchenyi étterem és kávézó esetén az éttermen belül teljesen kizárt. Furcsa, hogy miért lehet fontos egy olyan étteremről szóló topikban megszólalnia bárkinek is, ahol még sosem járt?

Ha az étterem a nyitástól kezdve nemdohányzó, annál kutyább, hogy dohányoznak benne, az meg pech hogy én pont akkor akartam ott ebédelni.
Nagyon nem szeretnék a fenti sorok szerzőjével cserélni.
Nem csak azért nem, mert akkor megint a Széchenyiben kellene mennem, hanem mert ilyen aranyos marhaságokat gyártana a fantáziám, hogy medwe az utcáról bekukucskálva találja ki az éttermi kalandjait.
Vajon miért tenné, hiszen pénzt nem kap az oldalért, szándékosan lejáratni meg nem kell senkit, hiszen megteszi azt mindenki saját maga. Egyszer csapnivaló szolgáltatással, másszor meg a törzsvendégnek álcázott írói munkásságával.
A Széchenyi nehezen silabizálható és botrányosan szkennelhető számlája talán kicsit meggyőzi azokat, akik a látogatásomban és az értékelésemben kételkedtek.
Ahol ilyen a névjegy (beleértve a kalandom utóéletét is), ott a konyha és a kiszolgálás sem lehet sokkal jobb, mint ahogy fentebb leírtam.

Voltam annyira mazochista, hogy odamentem mégegyszer:

Tessék engem beperelni!

Kedves Szilárd!
Remélem, nem veszed rossznéven, hogy tegezlek, bár én vagyok az idősebb, amúgy ezt nem tenném, mert Te vendéglős vagy, én pedig vendég és ebben a relációban illendő egy bizonyos udvarias távolságtartás. Mégis közvetlenebbül szólok Hozzád, mert a neten így szokás, továbbá nehogy bárki azt higgye: reklamálok, vagy haragszom.
Kívülállók számára bemutatlak: Sági Szilárd vagy a TV2 Hal a tortán produkciójának szakértője, egy "belvárosi" étterem tulajdonosa, az a megnyerő fiatalember, aki remek tanácsokat ad a főzéshez és a fejét fogja, amikor a tévésztárok valami ostobaságot művelnek a konyhában.

Magunk között legyen szólva: nekem szimpatikus vagy, jól mutatsz a képernyőn, olykor tanulok is a megjegyzéseidből, sőt, szerintem szépen beszélsz, annyira, hogy a Magyar Rádióban biztos nem engednének megszólalni, mert ahhoz minimális követelmény a selypítés vagy a raccsolás.

Aki ennyi mindent tud mint Te, annak nyilván az étterme is tökéletes. Mégsem elsősorban a kíváncsiság vitt a Café Mojitóba, hanem mert egy jót akartam enni - és tényleg nem a hibákra voltam kíváncsi, hanem egy igazi kulináris élményre vágytam.

Már az asztalfoglalás során meglepődtem, ugyanis a pincéred letegezett. Azt kérdezte: "Jártatok már nálunk?". Nos még nem jártunk Nálatok, feltételezem, Ti sem jártatok nálam, így nem olvastad az Így kell enni? című és nagy vitát kavaró bejegyzésemet, amiben a képernyőn díszelgő "sztárok" neveletlensége miatt morogtam. Ha összegyűjteném az éttermi modortalanságokat, első helyen állna, hogy a pincér NE TEGEZZE LE a vendéget, még akkor sem, ha azonos korosztályba tartoznak, maximum ha korábban egy bokorban pipiltek a Sziget Fesztiválon.

Két meglepetés ért, amikor megérkeztünk. Azt gondoltam ugyanis, hogy a tévészereplés miatt tömve lesz a caféd, de nem így volt, fölöslegesen foglaltunk asztalt, továbbá azt hittem, ennél sokkal igényesebb a műintézmény megjelenése.
Abból, ahogy a promós filmedben gondosan törölgeted a csiszolt talpas poharakat, bármire gondolhattam, csak a romkocsma szerű kinézetre nem.
Kétségtelen, hogy van a helynek egyfajta hangulata, de nem tudjuk nem észrevenni a maszatos tükröket, a bejárati ajtó felső élét lepő ujjnyi vastag port, az üvegportál koszos felső részét, amin az utcára is alig lehet kilátni, a fal mentén raktározott poros tartalék asztallapokat, a kétes tisztaságú vizesblokkot, ahol nem volt se szappan, se WC-papír. Az a poén viszont jó, hogy a férfi-női ajtót egy sajátos hieroglifa aljára biggyesztett, stilizált punci illetve fütyi különbözteti meg.

A pincérünk nagyon kedves, udvarias és igyekvő.
Felveszi a rendelésünket, majd sajnálkozva jön vissza, hogy a kinézett ételekből nem tud féladagot hozni. Nem baj, akkor jöjjön az egész, éhesek vagyunk. Addigis kérünk egy alkoholmentes Pina coladát, amit nem nagyon szeretünk, mert inkább jégkása, mint koktél és ugyancsak hideg van odakinn - meg bent is, mert mindkét bejárati ajtó alapból tárva-nyitva várja a betérőket.
7 Celsius fokban.
Ennénk valami jó forró levest is, de a frankfurtit nem szeretjük, a többi, a gazpacho, a minestrone és a hideg eperleves meg a számunkra nem az a kifejezett testet-lelket melengető étek.

Jó sok idő telik el, ami alatt érkezik újabb két vendég, becsukódik az egyik bejárati ajtó és sűrűsödni kezd a levegő. Pincérünk jön az ételekkel és egy kései bocsánatkéréssel: sajnos kacsamájat roston nem tud hozni, mert nincs. Ami van: a Vasalt csirkecombfilé steakburgonyával, a Pulyka steak friss zöldsalátával és tepsis burgonyával, meg Grillezett sertéskaraj dijoni szószban, krokettel.
Meg jónéhány kérdés a szakértőhöz, annál is inkább, mivel sok vendéglős szerint én kiröhögtetem magam a hozzá-nem-értésemmel

Kedves Szilárd!
1. Jól tudom, hogy a filé azt jelenti: a sütés előtt kicsontozzák a húst?
2. Jól látom, hogy ami a fogás elfogyasztása után a tányéromon maradt, az a csirke csontja?
3. Jól gondolom, hogy akkor valami ezzel a fogással nagyon nem stimmel?
4. Nem ciki egy belvárosinak mondott café, bar & restaurantban csorba tányérokban szervírozni a vacsorát?
5. Nem gáz a talpaspohár-törölgetős reklám után barna csomagolópapírral teríteni?
6. Rendben van az, hogy a pulykasteak belseje rózsaszín? Hallottam már rosé kacsamellről, illetve angolos és félangolos marháról, de az utóbbi állat esetén a pincér mindig megkérdezi a vendéget, hogy szeretné. Van ugyanis aki idegenkedik a sületlen hústól és csak well-done szereti azt. Itt Nálad senki nem kérdezett semmit, csak jött a rózsaszín pulyka.
7. El lehet készíteni egy grillezett sertéskarajt úgy, hogy ne legyen kemény és rágós? Ha igen, akkor mi miért nem olyat kaptunk?
8. Lehet úgy tálalni a csirkét és a pulykát, hogy ne zsiradékban tocsogva érkezzen?
9. Van-e jobb megoldás, mint a krokettet és a sültkrumplit tálalás előtt mégegyszer bedobni a forró olajba, amitől az barna lesz és alaposan megszívja magát?

Muszáj valami desszertet is választanunk, különben éhen maradnánk. A gesztenyepüré szóba sem jöhet, hiszen sprayhabbal készül és műanyagot nem eszünk, ha nem muszáj.
Kinézzük a gyümölcsös joghurt tortát meg a Mojito kelyhet, aminek a Mojitóhoz annyi köze van, hogy a Café Mojitóban kutyulják össze a somlói galuskát némi fagylalttal.
Kisvártatva pincérünk szégyenkezve jön vissza, hogy ez már neki kellemetlen, nem szilárdult meg a yoghurt a tortán, de az eddigi problémák miatt a ház vendége vagyunk egy-egy Mojito kehelyre.

Nekünk ekkor már elegünk van a Mojitóból, elsősorban a sűrűsödő levegő, a terjengő dohányfüst miatt. Nem kérjük az ajándékot, hanem szabadulnánk.
Pincérünk csak úgy az asztalra teszi a számlát, se tok, se tálca, de legalább nem kurjantja be az összeget. 7460 Ft, amiben van még egy ásványvíz, egy üdítő és két pohár kellemes, szekszárdi fehérbor.
Nem vagyunk oda ettől az egésztől, sokkal többet vártunk a szakértő úr éttermétől.
Csalódtunk, Szilárd!
Az elején a Belvárost azért tettem idézőjelbe, mert a Franzstadt szélén lévő Ráday utca onnan egy kicsit arrébb esik, legalább annyira, mint a Café Mojito a médiaszereplésében sugallt színvonaltól.
De ez már csak hal a tortán.
Tisztelettel:
medwe