Hotel Aquarell, Cegléd
A posztom eredeti címe ez volt: Gyöngy a disznók előtt.
Igen, mert gyöngyszemre bukkantunk, Bodócs László séf személyében, aki méltatlan környzetben dolgozik. Méltatlan az az új építésű szálloda a ceglédi strand mellett, amelyiknek a konyháját vezeti és méltatlan az általunk megtapasztalt vendégsereg, amelyik a több látogatásunk alkalmával is körülöttünk pakolta az arcába a kaját.


Kezdem a nemjóval.
A szálloda amúgy nem lenne rossz, sőt.
Csakhogy a személyzet nem igazán odavaló. Mintha nem lenne a környéken szakképzett munkaerő, vagy lenne, csak nem fizetnék meg őket, ezért máshova mennek dolgozni.
Találkoztunk furkó pincérrel, akinek este busásan jattoltunk, másnap reggel köszönés nélkül ment el mellettünk.
Láttunk az élményfürdőben úszómestert, amelyik pultosfiúként is dolgozott, vagy fordítva, pultost, aki úszómesterkedett, de mindkettőnek gyenge volt.
A megrendelt italokat nem akarta kihozni a nyugágyainkhoz, továbbá úgy gondolta, hogy amíg ő leadminisztrálja a rendelést (4-5 perc), addig majd mi ott ácsorgunk a pultjánál, aztán amikor az egyik vendége elvesztette az eszméletét a medencében, rá kellett ordítani, hogy mozogjon már, mert a szép szóra nem mozdult, kérlelésre meg úgy indult meg mint egy csiga.
Volt dolgunk pincérrel, akitől Grand Marniert rendeltünk, erre elment megkérdezni a bárba, hogy "meg tudják-e csinálni?".
A pincérrel azonos felkészültségű olvasóim kedvéért mondom, hogy az említett ital gyárban készül és üvegben vásárolható, tehát a bárnak nem elkészítenie kell, hanem a kupak lecsavarása után pohárba töltenie. Először hallani ezt medwe-olvasóként nem probléma, de négycsillagos pincérként ciki, nagyon is.
Laktunk olyan szobában, aminek fürdője is úszott, mert a zuhanyfülkét rosszul szigetelték és kifolyt a víz.
Mindegyiknek rossz volt a hangszigetelése, az első érkezésünkkor a folyosón úgy tűnt, mintha valamelyik szobában pornófilmet néznének jó hangosan és a hölgy már igen közel van a csúcshoz.

Az étterem, vagyis a konyha Bodócs László séfnek köszönhetően közel kiváló. Amikor először jártunk ott négyesben és feladtuk a rendelést, kijött megnézni, kik vagyunk - és barátságosan bemutatkozott. Megszerettük, őt is és a főztjét is.
Aztán visszamentünk még néhányszor az étlap végigevése céljából- és mindig megéreztük, ha nem volt jelen.

A kakaslevest mindig vissza kellett küldeni, mert langyosan hozták ki. Az ételválaszték a kókuszos mangóleves kivételével (ez nem igazán ízlett.) fantasztikus. Minden egyes fogás arról szólt, hogy valaki jókedvében alkotta.

Hanem a közönség!
Soha nem fogom megérteni, hogyan tudja magát jólérezni bárki mackónadrágban és strandpapucsban csokornyakkendős pincérek és öltönyös vendégek között, damaszttal terített asztal mellett egy gyertyafényes vacsorát fogyasztva.
Az Aquarell közönségének kábé a fele volt ilyen, akámikor mentünk oda.
Azon már meg sem lepődtünk, amikor a szomszéd asztalhoz telepedett társaság százhúsz kilós, lenőtt hajú, töredezett körmű hölgytagja a kuriózumokkal teli étlap átfutása után így fordult a pincérhez: valami rendes étel nincs?
A pincér visszakérdezett, a kedves hölgyvendég mire gondolt, erre ő: hát pörkölt, töltöttkáposzta, vagy valami ehető étel.

Az elején azt írtam: a posztom eredeti címe az volt hogy Disznók elé gyöngyöt.
Nem szeretnék beállni azok közé, akik ugyanúgy Magyarországon élnek mint én, de egyfolytában sötétség és elmaradottság miatt pocskondiázzák a hazájukat - viszont Cegléden közelről láttam, miről beszélnek.
Kérdés, hogy ki bírja tovább.
Az Aquarell vezetése kiböjtöli azt az időt, amíg odaszokik a séf műalkotásaira igényes közönség, vagy Bodócs úr unja meg a gyúrónadrágos rántotthús- és pörköltzabálókat.
Arra már gondolni sem merek, hogy egyszer a közönség igénye nő fel arra a szintre.
De ki tudja, egyszer hátha!

tessék bekukkantani a galériába, beszéljenek helyettem a fotók és az ételek nevei

Széchenyi Étterem, Esztergom

Egy gyors beszámoló fénykép nélkül.
Volt Esztergomban a Széchenyi téren egy OTP.
Ifjúkoromban ott gyűjtögettem a pénzecskémet.
Aztán sokkal később lett belőle Philippe a belga, a fura, meglátogathatatlan és medwe számára értékelhetetlen étterem.
Aztán egyszer csak Philippe hirtelen eltűnt és a helyén hatalmas fantáziával egy gróf Széchenyiről elnevezett étterem nyílt.
Ez is csak másodszorra sikerült, mert az első próbálkozás alkalmával az egész étteremben vastagon állt a cigarettafüst. Ott a dohányzókat úgy különítik el a füstmentesektől, hogy az egyik bagázs balra, a másik jobbra, de az egész terem akkora, mint két nappali szoba, így nehezen oldható meg a törvényben előírt tiszta levegő.

Másodszor sem fogad senki, bár van az étteremben két kedves, mosolygós kisleány, nyilván szünidős diákok és semmit nem tudnak a szakmáról, meg nem is akarnak tanulni, nem ismerik az étlapot, nem ismerik a választékot, nem tudják a vendéglátás alapfogalmait sem.
Az étlap ígéretes, de sajnos a kinézett fogásokról le kell mondanunk, mert ez sincs meg az sincs, az egyik elfogyott, a másik nem is volt.
Végülis úgy állítjuk össze a mönüt, hogy az egyikünk levesezik, a másikunk desszertezik, közötte mindketten kérünk egy főételt.
A fokhagymakrémleves nem igazán nyerő.
Valami tejszínes lé némi fokhagymaízzel, de még normál levesnek is híg, nemhogy krémlevesnek!
A főételeinkre igen sokat várunk, ehhez képest a libacomb párolt káposztával és hagymás törtburgonyával inkább tűnik melegített és egy kicsit kiszárított silónak, mint rendes éttermi ételnek. A Vegyes grillnyárs fóliás burgonyával nevű fogásból a hús frissen készül és tökéletes, a köret viszont hanyagul melegített, kásás, széteső krumplira épül. Ott is marad a tányéron.
A desszert pedig, a gyümölcsrizs meggyszósszal és csokoládéforgáccsal még egy menzán is szégyen lenne, ha mondjuk nem is nagy, szerintem éhes egyetemisták olcsón bevágnák, de 300 Ft fölött már nem.
Két ásványvízzel és két gyümölcslével 7000 Ft a cech, ami még akkor is túlzás lenne, ha minden rendben lett volna.
De nem volt.


PS:
Jószándékú ember lévén készséggel elhiszem, hogy ha egy írásom nyomán itt vagy máshol születik egy hosszú, indulatos reakció, az nem az étteremtől származik, hanem csakis valaki olyantól, aki "néha benéz oda". Egy regionális veszekedőfórumon olvastam a következőt:

A Széchenyi étterem már a nyitás napjától nemdohányzó és ott már a kezdetektől kínosan ügyeltek arra, hogy az éttermen belül senki se dohányozzon, csak a teraszon. Én többek között ezért járok időnként abba az étterembe (is), ha Esztergomban vagyok.
Az étterem nemdohányzó volta ezért némi kétkedésre adhat okot arra vonatkozóan, hogy (az írás alapján helyi kötődésű) medwe blogger valóban járt-e az étteremben. Ahhoz, hogy valaki elmarasztalóan írjon az éteről, nem feltétlenül szükséges meg is kostólnia azt sehol, hiszen a bejárat mellett kívülről elolvashatja a menüt és az árakat is. A Széchenyi esetében az abalakon benézve láthatja az egész éttermet és a pult mögött álló személyzetet is. Az étel minősége utólag lényegében ellenőrizhetetlen, így annak kritikája is az, de a cigarettefüst ténye igen és az a Széchenyi étterem és kávézó esetén az éttermen belül teljesen kizárt. Furcsa, hogy miért lehet fontos egy olyan étteremről szóló topikban megszólalnia bárkinek is, ahol még sosem járt?


Ha az étterem a nyitástól kezdve nemdohányzó, annál kutyább, hogy dohányoznak benne, az meg pech hogy én pont akkor akartam ott ebédelni.
Nagyon nem szeretnék a fenti sorok szerzőjével cserélni.
Nem csak azért nem, mert akkor megint a Széchenyiben kellene mennem, hanem mert ilyen aranyos marhaságokat gyártana a fantáziám, hogy medwe az utcáról bekukucskálva találja ki az éttermi kalandjait.
Vajon miért tenné, hiszen pénzt nem kap az oldalért, szándékosan lejáratni meg nem kell senkit, hiszen megteszi azt mindenki saját maga. Egyszer csapnivaló szolgáltatással, másszor meg a törzsvendégnek álcázott írói munkásságával.
A Széchenyi nehezen silabizálható és botrányosan szkennelhető számlája talán kicsit meggyőzi azokat, akik a látogatásomban és az értékelésemben kételkedtek.
Ahol ilyen a névjegy (beleértve a kalandom utóéletét is), ott a konyha és a kiszolgálás sem lehet sokkal jobb, mint ahogy fentebb leírtam.


Voltam annyira mazochista, hogy odamentem mégegyszer:

Tessék engem beperelni!

Kedves Szilárd!
Remélem, nem veszed rossznéven, hogy tegezlek, bár én vagyok az idősebb, amúgy ezt nem tenném, mert Te vendéglős vagy, én pedig vendég és ebben a relációban illendő egy bizonyos udvarias távolságtartás. Mégis közvetlenebbül szólok Hozzád, mert a neten így szokás, továbbá nehogy bárki azt higgye: reklamálok, vagy haragszom.
Kívülállók számára bemutatlak: Sági Szilárd vagy a TV2 Hal a tortán produkciójának szakértője, egy "belvárosi" étterem tulajdonosa, az a megnyerő fiatalember, aki remek tanácsokat ad a főzéshez és a fejét fogja, amikor a tévésztárok valami ostobaságot művelnek a konyhában.

Magunk között legyen szólva: nekem szimpatikus vagy, jól mutatsz a képernyőn, olykor tanulok is a megjegyzéseidből, sőt, szerintem szépen beszélsz, annyira, hogy a Magyar Rádióban biztos nem engednének megszólalni, mert ahhoz minimális követelmény a selypítés vagy a raccsolás.

Aki ennyi mindent tud mint Te, annak nyilván az étterme is tökéletes. Mégsem elsősorban a kíváncsiság vitt a Café Mojitóba, hanem mert egy jót akartam enni - és tényleg nem a hibákra voltam kíváncsi, hanem egy igazi kulináris élményre vágytam.

Már az asztalfoglalás során meglepődtem, ugyanis a pincéred letegezett. Azt kérdezte: "Jártatok már nálunk?". Nos még nem jártunk Nálatok, feltételezem, Ti sem jártatok nálam, így nem olvastad az Így kell enni? című és nagy vitát kavaró bejegyzésemet, amiben a képernyőn díszelgő "sztárok" neveletlensége miatt morogtam. Ha összegyűjteném az éttermi modortalanságokat, első helyen állna, hogy a pincér NE TEGEZZE LE a vendéget, még akkor sem, ha azonos korosztályba tartoznak, maximum ha korábban egy bokorban pipiltek a Sziget Fesztiválon.

Két meglepetés ért, amikor megérkeztünk. Azt gondoltam ugyanis, hogy a tévészereplés miatt tömve lesz a caféd, de nem így volt, fölöslegesen foglaltunk asztalt, továbbá azt hittem, ennél sokkal igényesebb a műintézmény megjelenése.
Abból, ahogy a promós filmedben gondosan törölgeted a csiszolt talpas poharakat, bármire gondolhattam, csak a romkocsma szerű kinézetre nem.
Kétségtelen, hogy van a helynek egyfajta hangulata, de nem tudjuk nem észrevenni a maszatos tükröket, a bejárati ajtó felső élét lepő ujjnyi vastag port, az üvegportál koszos felső részét, amin az utcára is alig lehet kilátni, a fal mentén raktározott poros tartalék asztallapokat, a kétes tisztaságú vizesblokkot, ahol nem volt se szappan, se WC-papír. Az a poén viszont jó, hogy a férfi-női ajtót egy sajátos hieroglifa aljára biggyesztett, stilizált punci illetve fütyi különbözteti meg.

A pincérünk nagyon kedves, udvarias és igyekvő.
Felveszi a rendelésünket, majd sajnálkozva jön vissza, hogy a kinézett ételekből nem tud féladagot hozni. Nem baj, akkor jöjjön az egész, éhesek vagyunk. Addigis kérünk egy alkoholmentes Pina coladát, amit nem nagyon szeretünk, mert inkább jégkása, mint koktél és ugyancsak hideg van odakinn - meg bent is, mert mindkét bejárati ajtó alapból tárva-nyitva várja a betérőket.
7 Celsius fokban.
Ennénk valami jó forró levest is, de a frankfurtit nem szeretjük, a többi, a gazpacho, a minestrone és a hideg eperleves meg a számunkra nem az a kifejezett testet-lelket melengető étek.

Jó sok idő telik el, ami alatt érkezik újabb két vendég, becsukódik az egyik bejárati ajtó és sűrűsödni kezd a levegő. Pincérünk jön az ételekkel és egy kései bocsánatkéréssel: sajnos kacsamájat roston nem tud hozni, mert nincs. Ami van: a Vasalt csirkecombfilé steakburgonyával, a Pulyka steak friss zöldsalátával és tepsis burgonyával, meg Grillezett sertéskaraj dijoni szószban, krokettel.
Meg jónéhány kérdés a szakértőhöz, annál is inkább, mivel sok vendéglős szerint én kiröhögtetem magam a hozzá-nem-értésemmel

Kedves Szilárd!
1. Jól tudom, hogy a filé azt jelenti: a sütés előtt kicsontozzák a húst?
2. Jól látom, hogy ami a fogás elfogyasztása után a tányéromon maradt, az a csirke csontja?
3. Jól gondolom, hogy akkor valami ezzel a fogással nagyon nem stimmel?
4. Nem ciki egy belvárosinak mondott café, bar & restaurantban csorba tányérokban szervírozni a vacsorát?
5. Nem gáz a talpaspohár-törölgetős reklám után barna csomagolópapírral teríteni?
6. Rendben van az, hogy a pulykasteak belseje rózsaszín? Hallottam már rosé kacsamellről, illetve angolos és félangolos marháról, de az utóbbi állat esetén a pincér mindig megkérdezi a vendéget, hogy szeretné. Van ugyanis aki idegenkedik a sületlen hústól és csak well-done szereti azt. Itt Nálad senki nem kérdezett semmit, csak jött a rózsaszín pulyka.
7. El lehet készíteni egy grillezett sertéskarajt úgy, hogy ne legyen kemény és rágós? Ha igen, akkor mi miért nem olyat kaptunk?
8. Lehet úgy tálalni a csirkét és a pulykát, hogy ne zsiradékban tocsogva érkezzen?
9. Van-e jobb megoldás, mint a krokettet és a sültkrumplit tálalás előtt mégegyszer bedobni a forró olajba, amitől az barna lesz és alaposan megszívja magát?

Muszáj valami desszertet is választanunk, különben éhen maradnánk. A gesztenyepüré szóba sem jöhet, hiszen sprayhabbal készül és műanyagot nem eszünk, ha nem muszáj.
Kinézzük a gyümölcsös joghurt tortát meg a Mojito kelyhet, aminek a Mojitóhoz annyi köze van, hogy a Café Mojitóban kutyulják össze a somlói galuskát némi fagylalttal.
Kisvártatva pincérünk szégyenkezve jön vissza, hogy ez már neki kellemetlen, nem szilárdult meg a yoghurt a tortán, de az eddigi problémák miatt a ház vendége vagyunk egy-egy Mojito kehelyre.

Nekünk ekkor már elegünk van a Mojitóból, elsősorban a sűrűsödő levegő, a terjengő dohányfüst miatt. Nem kérjük az ajándékot, hanem szabadulnánk.
Pincérünk csak úgy az asztalra teszi a számlát, se tok, se tálca, de legalább nem kurjantja be az összeget. 7460 Ft, amiben van még egy ásványvíz, egy üdítő és két pohár kellemes, szekszárdi fehérbor.
Nem vagyunk oda ettől az egésztől, sokkal többet vártunk a szakértő úr éttermétől.
Csalódtunk, Szilárd!
Az elején a Belvárost azért tettem idézőjelbe, mert a Franzstadt szélén lévő Ráday utca onnan egy kicsit arrébb esik, legalább annyira, mint a Café Mojito a médiaszereplésében sugallt színvonaltól.
De ez már csak hal a tortán.
Tisztelettel:
medwe
 



A nyár legaranyosabb élménye volt a látogatásunk Káli-medencében, benne Köveskál és a Kővirág Panzió. Varga Irén az ajánlótopikban így csinált kedvet hozzá:

Szia Medwe!
Ajánlatom: Köveskál - Kővirág (panzió és étterem)
Nem válogatósnak, hanem igényesnek tartom magam az étkek kérdésében... és kényesnek arra, hogy mi van a tényéromon.
Értem ezalatt:
- a láthatóan friss és jó minőségű alapanyagból főzött remekeket,
- hiteles és éttermüket életük közepének, nem pusztán üzleti húzásnak, megélhetési forrásnak tekintő tulajok által megteremtett környezetet,
- valóban tápláló étkeket.
Elvem, hogy még egyszer be nem teszem a lábam oda, ahol képesek tartósítószeres-poros-műcuccos , főtt gyorskajára azt mondani, hogy étel. (Tesztleves: paradicsom. Ha ettől bárhol lángol a torkom, mást már nem is kóstolok. Kővirágban: megtanulnám, hogy csinálják!!)
A Kővirágban kellemesen eldúdolgat az éhes (magyar és elég sok külföldi) vándornak Sebestyén Márta. Eközben a fiatal, mindenkivel barátságos, kedves tulajok , Katalin és Gyuri a saját kemencében sütött finomságokkal (kenyér, padlizsánkrém, kacsacomb, rétes, toros stb.), az utánozhatatlan, frissen szedett mentával megbolondított házi bodza szörppel, díjnyertes, teljesen megfizethető kimért borokkal, magyar konyha remekeivel száguldozik.
A hely szellemében keveredik az antik, a régi magyaros a maival. Mindenből a java kiszemelgetve.
Árak teljesen barátságosak, egy 2 személyes vacsi (ffi-nő) , aperitiffel, borral, desszerttel max. 7-8 E Ft.
Finom, tiszta hely.
Bagzani lehet a szabadban.
Az idén ismét ott nyaralunk, s nagy része van benne az étteremnek is.
üdv!
(honlapjuk: http://www.kovirag.hu/ )

Nos a hely valóban gyönyörű, a kétszintes lakosztály nagyon érdekes, majd részletesen bemutatom, a konyha nem jó, a kiszolgálás mosolyogtatóan amatőr, az árak pedig helyenként jóval meghaladják az értük kapott javakat.

Kővirág Panzió, Köveskál
Érkezésünkkor a szoba még nincs kész, se ágynemű, se törölköző, merthogy a Patyolat járata késik. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára olyan szálláson, ami ilyen vigasztalan képpel fogadott. A párnánkra helyezett welcome csokit és friss virágot nem vártunk, de a pucér matracokra odahányt viseltes párna és paplan - huzat nélkül persze - nem dobják fel túlságosan az ódon bútorokkal berendezett, fehérre meszelt falú szobákat.


A kemencébe is kár benézni, büdös szemétdombot találunk benne...



Ennek ellenére elhatározzuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat, mert a sok bibi ellenére van a helynek valami ellenállhatatlan bája.
Belakjuk a félkész szobákat és leülünk a barátságosan berendezett kerthelyiségben, egy nagy csapat külföldi kerékpár-túrás közé, megkóstolni a híres-nevezetes házi szörpöket.
Finomak, szagos müge, bodza meg mindenféle, csak az áruk húzós kissé: egy pohár közelebb van az ezer forinthoz, mint az általunk reálisnak tartotthoz.

Tetszik az étterem belseje, határozottan szépen rendezték be: jól mutat a pácolt gerendák alatt a parasztbútor, a fehérre meszelt kemence és a téglából épített pult. Az egyik falon ódon falióra tokjából készített kis vitrin, benne könyvek, gyertyatartó, alatta kézimunkával leterített, lábbalhajtós varrógépen mázas gyertyatartók, több asztalon a friss növények mellett egy ódon befőttesüvegbe ömlesztett borosdugók sűrítik a dekorációt.

Kővirág
Kellemes zene szól.
Ami nem kellemes: a fiatalember, akiről kiderül, hogy a tulaj. Két hölgy sürgölődik a pultban, a fiatal Szandra és az idősebb Róza, mi pedig akik arrébb ülünk a pulttól, pontosan halljuk a fiatalember utasításait, amivel a kéttagú kisegítő személyzetet fincoltatja.
Igen, fincoltatja, mert amilyen élvezettel Gyuri főnökúr parancsolgat nekik, az jóval több, mint irányítás. Fehér embernek egyenesen bántó.
Az még rendben van, amikor egy ifjonc megrészegül a vezetés, az emberek feletti uralkodás lehetőségeitől, de miért kell azt a vendégeinek is hallani?
Az is rendben van, hogy a vendég komfortérzete érdekében zajlik az egész, de én mint vendég kissé feszengek, amikor látom, mások számára ez mennyi kellemetlenséggel jár. Szívesen kihagytam volna, amikor Rózát kellett a hátsó helyiségben sírva mosogatni látnom, ráadásul nem véletlenül tévedtem oda, hanem egészen pontosan az asztalomtól láttam.
Szóval szegény Róza és szegény Szandra!

Pálinkázunk (muskotályos szőlő, kajszibarack), sörözünk aztán borozunk, hogy vigaszt nyerjünk a személyzet sanyarú sorsa okozta lelki fájdalmainkra.
A csapolt sörből  kapásból hiányzik kétujjnyi, a mértéket jelentő vonalkát a hab sem éri el. Később - csak ellenőrzésképp - kérünk egy másikat: az is pontosan ennyi, tehát nem egyszeri tévedésről van szó...

Finom a harcsahalászlé, ráadásul kérésre csinálnak nekünk féladagot - csupán azt nem szeretjük, hogy a konyhában az alapléből nem sikerült kipasszírozni a pikkelyeket...

A harcsapörkölt túróscsuszával nem az, aminek az étlap hirdeti, hanem inkább a rácpontyot idéző lecsós hal, a csuszatészta sótlan vízben szétfőzött, olcsó, tojásmentes vacak, de a pörcöt sem pirították meg rendesen. Nagyon nem jó!

köveskáli kővirág konyhája
A "Kirántott hús zalai módra" nevű, egy szelet bundázott akármiből álló fogást pedig vissza kell küldenünk, ugyanis meglehetősen hússzínű a belseje és a sertésből nem szeretjük a félangolosat. Szó nélkül hoznak nekünk egy másikat.
kővirág panzió
Megkóstoljuk még a Somlói galuskát, a palacsintát és a rétest - előbbi nagyon finom, az utóbbi pedig a hely kedveskedése, ugyanis az étlapon nem szerepel, csak a vacsoránkkal egyidőben zajló esküvői buli résztvevői nem bírnak a megrendelt mennyiséggel, ezért a maradékot kiosztják a többi vendég között.köveskáli panzió
Közben a szomszéd asztalhoz a tulaj ismerősei, ráadásul vendéglátósok telepednek, amikor magukra maradnak, alaposan kitárgyalják a konyhát - és ők sincsenek oda a tapasztaltaktól...

Megisszuk a félliteres kimért, kellemes szürkebarátot, rendezzük a cechet (7293 Ft) - és mosolygós meghívást kapunk a másnapi "bőséges reggelire".
A szobánkban látjuk a Patyolat teherautója érkezésének csalhatatlan nyomait, felhúzták az ágyalat és két, azaz kettő (!) darab kéztörlőt tettek az ágyunkra.
Mi finom emberek vagyunk, kérem, akik nem törlik tápcsatornájuk indulási és érkezési oldalát ugyanazzal a textíliával, ezért megkeressük az illetékest és kérünk másikat is.
Nem könnyű vállalkozás, ám végül a textilraktárnak kinevezett pajtát is megjárva hozzájutunk egy nagyméretű, egy kisméretű törölközőhöz, meg némi magyarázathoz: sajnáljuk, a Patyolat nem győzi.
Még sétálunk egyet a patyolat tisztaságú faluban és nyugovóra térünk a recsegős ágyainkban. Nehéz éjszakát töltünk ott, a falusi álmunkat még kutyaugatás sem zavarja, de minden egyes mozdulatunkat olyan nyikorgás és ropogás kíséri, mintha az elvarázsolt kastélyban most nyitnák fel a száz éve zárva tartott ajtót.

Nagyon kíváncsiak vagyunk arra a bizonyos "bőséges reggelire" ezért másnap a legszebb ruhánkban ülünk az étkezőbe. Van az asztalon friss péksütemény, vaj és lekvár, Róza pedig egy tányér virslit tesz az asztalunkra. Mondjuk neki, hogy talán tévedés, mi ilyet nem kértünk, mire ő: ez a reggeli.
Az egyikünk csupán egy kávét kér, mire Róza megtorpan, elgondolkodik, majd bizonytalanul kijelenti: azt csak "pluszban" tudja hozni, mert a virsli a reggeli.
Sebaj!
Távozásunkkor még azt is bevallja, hogy nem tudja a kasszagépet kezelni, az előttünk fizetőknek nem ad semmit, nekünk pedig egy ollóval sebtiben megformázott kartondarabra kézzel ír elismervényt, hogy a szobáért a pénzt átvette.

Elméletben feketepontos a hely, mert nem jó, mégis jól éreztük magunkat, talán még aludni is visszamennénk, ha nem kell enni, de egy málnaszörpre beülni feltétlenül érdemes! Az emlék kellemes, ezért a Kővirág egy sárga szmájlit kap.

Kővirág Panzió, Köveskál

süti beállítások módosítása