(Mackó uram elhallgatása óta nem jelent meg a medweblogban más tollából származó írás. Most végre hurrá, kaptam egyet, igaz, szépen kértem azokat, akikkel együtt menekültünk egy hétvégén az ország egyetlen jólevegőjű városába. Ők olvasták a Hotel Fagusról szóló korábbi bejegyzésemet, de egyrészt nem vagyunk egyformák, másrészt hozzáértő ajánlásuk volt... Tehát: milyen a Hotel Fagus, azaz íme egy újabb Hotel Fagus vélemény )

2 éjszakás pihenésre érkeztünk feleségemmel és 2 gyermekemmel a Hotel Fagusba. Nagyok voltak elvárásaink, hiszen szakmabéli barátunk szerint ez most Sopronban a csúcs!
Volt időnk a ráhangolódásra, mivel elég hosszú az út Budapestről, talán egyszer még az autópálya is elér idáig.

A recepción szívélyes a fogadtatás, bár nehéz megemészteni, hogy a nyitott parkolóért fizetni kell. Ilyennel először a siófoki Azúrban találkoztunk. Kérdésemre, hogy miért nem építik be az árba, azt a választ kaptam, hogy nem lenne ildomos a vonattal érkező vendégekkel szemben…. Lelki szemeim előtt meg is jelentek a négy csillagos wellness szállodába érkezők, amint csomagjaikkal kászálódnak lefele a pesti személyről a siófoki állomáson. No, azóta nem kérdezek ilyet!

Gyorsan kézhez kapjuk a szobakártyákat, azzal a figyelmeztetéssel, hogy törülközőt és tiszta ágyneműt majd ezután húznak, hiszen a patyolatból még nem jött a járat. Kicsit meglepő  ez így koradélután. Másnap este még meglepőbb volt a kései törölköző csere!

A szálloda modern, a szobák tágasak, a fürdőszobára sem lehet panasz. Mindenhol kellemes meleg. Kivételt csak a későbbiekben leírtak képezik.  Irány a wellness központ. Mivel az egyeztetett masszázs előtt fél órával érkezünk s a recepciós hölgy közli, hogy akár már most lehetőség van a kezdésre, szeretném feleségem 1 órás masszázsát fél órával meghosszabbítani…
- Lehetne?- kérdem én.
- NEM!- böffen a válasz oldalról, egy férfitól.
-Jó napot kívánok! Tehát ön a masszőr! - gondolom magamban.
Kezdetnek nem túl biztató.
A továbbiakban sem tűnik túl barátkozónak, de nem is az a lényeg, hanem, hogy tud masszírozni, s ezzel manapság nem sok szálloda masszőre dicsekedhet.
A körülmények viszont nem éppen kellemesek: fény, hőfok, stb.

Amíg asszonykámat gyúrják, a gyerekekkel csobbanunk egyet.
Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a medencét igen kicsire szabták, viszont szinte üres, melynek egyszerű az oka: hideg a víz!
Azért úszom benne egy-két hosszt, hadd lássák a gyermekeim, milyen vagány az apjuk….aztán dideregve a pezsgőfürdők felé vesszük az irányt.
Igen, kettő van belőlük.
Itt két csoportot figyelünk meg: akiknek jutott hely a  meleg, vagy inkább langyos vízben, s akik ácsingózva várakoznak, hátha valaki megunja testének áztatását, s felszabadul egy hely a heringes dobozban.
Hát ennyit a wellnessről.

Félpanziót kértünk, nézzük a vacsorát. A liftben lévő faliújság tájékoztat róla, hogy két turnusban lehet a büféasztalhoz járulni. Recepción rákérdezünk… senki semmit sem tud róla, telefon ide, oda, majd amoda. Nem, ma már bármikor lehet menni-hangzik a válasz. Ettől függetlenül a következő napon is megjelenik a turnusos és egyben fals információ  a faliújságon.

Életem legszűkebb helyén vacsorázunk. Bele sem merek gondolni, mi van itt teltház esetén…. Középen, hosszú asztalon a kínálat. Akinek ehhez közel esik az asztala, annak könnyen kiverik a kezéből a villát. Kivárunk egy távolabbi üresedő helyet. Azért itt is szűkösen férünk, óvatosan mozgunk, nehogy a szomszéd ölébe borítsa levesét. A választékra és a minőségre nem lehet panaszunk, egyedül gyermekeinknek találunk nehezen fogyasztható étket: báránycomb, narancsos kacsa nem szerepel az iskolai menza terítékén, így szokatlan is számukra! Pedig könnyű lenne a gyerekek kedvébe járni: ketchup, sült krumpli és rántott hús. 
Sok szállodában már felismerték ezt a „titkot”.

Reggelinél folytatódik a lökdösődés, lapjával közlekedünk. A padló ragad a gyümölcslének csúfolt műitaloktól. Teámhoz a kávé automatából nyerhetek forró vizet, így kénytelen vagyok angolosan, némi tejjel dúsítva elfogyasztani, ugyanis kicsit csöpög belőle a tej, de csak mert kávét ivott az előttem lévő...
Éhen nem maradunk, de menekülünk a zsúfoltságból, s hálát adok az Istennek, hogy nincs teltház!

A szállodára alaposan ráférne egy nagytakarítás, de a rövidlátóknak ez talán fel sem tűnik.  Harmadik napunk reggelén pukiszag árasztja el a szállodát. Vagy az előző esti babgulyás, vagy valami csőtörés okolható. Nem kérdezünk rá!

Kijelentkezés flottul megy, ismét készségesek a recepción. Vegyes érzésekkel távozunk, alapvetően jól éreztük magunkat, az ár-érték arányra sem lehet panaszunk.
De hogy ez lenne Sopronban a legjobb…

A nyár legaranyosabb élménye volt a látogatásunk Káli-medencében, benne Köveskál és a Kővirág Panzió. Varga Irén az ajánlótopikban így csinált kedvet hozzá:

Szia Medwe!
Ajánlatom: Köveskál - Kővirág (panzió és étterem)
Nem válogatósnak, hanem igényesnek tartom magam az étkek kérdésében... és kényesnek arra, hogy mi van a tényéromon.
Értem ezalatt:
- a láthatóan friss és jó minőségű alapanyagból főzött remekeket,
- hiteles és éttermüket életük közepének, nem pusztán üzleti húzásnak, megélhetési forrásnak tekintő tulajok által megteremtett környezetet,
- valóban tápláló étkeket.
Elvem, hogy még egyszer be nem teszem a lábam oda, ahol képesek tartósítószeres-poros-műcuccos , főtt gyorskajára azt mondani, hogy étel. (Tesztleves: paradicsom. Ha ettől bárhol lángol a torkom, mást már nem is kóstolok. Kővirágban: megtanulnám, hogy csinálják!!)
A Kővirágban kellemesen eldúdolgat az éhes (magyar és elég sok külföldi) vándornak Sebestyén Márta. Eközben a fiatal, mindenkivel barátságos, kedves tulajok , Katalin és Gyuri a saját kemencében sütött finomságokkal (kenyér, padlizsánkrém, kacsacomb, rétes, toros stb.), az utánozhatatlan, frissen szedett mentával megbolondított házi bodza szörppel, díjnyertes, teljesen megfizethető kimért borokkal, magyar konyha remekeivel száguldozik.
A hely szellemében keveredik az antik, a régi magyaros a maival. Mindenből a java kiszemelgetve.
Árak teljesen barátságosak, egy 2 személyes vacsi (ffi-nő) , aperitiffel, borral, desszerttel max. 7-8 E Ft.
Finom, tiszta hely.
Bagzani lehet a szabadban.
Az idén ismét ott nyaralunk, s nagy része van benne az étteremnek is.
üdv!
(honlapjuk: http://www.kovirag.hu/ )

Nos a hely valóban gyönyörű, a kétszintes lakosztály nagyon érdekes, majd részletesen bemutatom, a konyha nem jó, a kiszolgálás mosolyogtatóan amatőr, az árak pedig helyenként jóval meghaladják az értük kapott javakat.

Érkezésünkkor a szoba még nincs kész, se ágynemű, se törölköző, merthogy a Patyolat járata késik. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára olyan szálláson, ami ilyen vigasztalan képpel fogadott. A párnánkra helyezett welcome csokit és friss virágot nem vártunk, de a pucér matracokra odahányt viseltes párna és paplan - huzat nélkül persze - nem dobják fel túlságosan az ódon bútorokkal berendezett, fehérre meszelt falú szobákat.

A kemencébe is kár benézni, büdös szemétdombot találunk benne...

Ennek ellenére elhatározzuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat, mert a sok bibi ellenére van a helynek valami ellenállhatatlan bája.
Belakjuk a félkész szobákat és leülünk a barátságosan berendezett kerthelyiségben, egy nagy csapat külföldi kerékpár-túrás közé, megkóstolni a híres-nevezetes házi szörpöket.
Finomak, szagos müge, bodza meg mindenféle, csak az áruk húzós kissé: egy pohár közelebb van az ezer forinthoz, mint az általunk reálisnak tartotthoz.

Tetszik az étterem belseje, határozottan szépen rendezték be: jól mutat a pácolt gerendák alatt a parasztbútor, a fehérre meszelt kemence és a téglából épített pult. Az egyik falon ódon falióra tokjából készített kis vitrin, benne könyvek, gyertyatartó, alatta kézimunkával leterített, lábbalhajtós varrógépen mázas gyertyatartók, több asztalon a friss növények mellett egy ódon befőttesüvegbe ömlesztett borosdugók sűrítik a dekorációt.

Kellemes zene szól.
Ami nem kellemes: a fiatalember, akiről kiderül, hogy a tulaj. Két hölgy sürgölődik a pultban, a fiatal Szandra és az idősebb Róza, mi pedig akik arrébb ülünk a pulttól, pontosan halljuk a fiatalember utasításait, amivel a kéttagú kisegítő személyzetet fincoltatja.
Igen, fincoltatja, mert amilyen élvezettel Gyuri főnökúr parancsolgat nekik, az jóval több, mint irányítás. Fehér embernek egyenesen bántó.
Az még rendben van, amikor egy ifjonc megrészegül a vezetés, az emberek feletti uralkodás lehetőségeitől, de miért kell azt a vendégeinek is hallani?
Az is rendben van, hogy a vendég komfortérzete érdekében zajlik az egész, de én mint vendég kissé feszengek, amikor látom, mások számára ez mennyi kellemetlenséggel jár. Szívesen kihagytam volna, amikor Rózát kellett a hátsó helyiségben sírva mosogatni látnom, ráadásul nem véletlenül tévedtem oda, hanem egészen pontosan az asztalomtól láttam.
Szóval szegény Róza és szegény Szandra!

Pálinkázunk (muskotályos szőlő, kajszibarack), sörözünk aztán borozunk, hogy vigaszt nyerjünk a személyzet sanyarú sorsa okozta lelki fájdalmainkra.
A csapolt sörből  kapásból hiányzik kétujjnyi, a mértéket jelentő vonalkát a hab sem éri el. Később - csak ellenőrzésképp - kérünk egy másikat: az is pontosan ennyi, tehát nem egyszeri tévedésről van szó...

Finom a harcsahalászlé, ráadásul kérésre csinálnak nekünk féladagot - csupán azt nem szeretjük, hogy a konyhában az alapléből nem sikerült kipasszírozni a pikkelyeket...

A harcsapörkölt túróscsuszával nem az, aminek az étlap hirdeti, hanem inkább a rácpontyot idéző lecsós hal, a csuszatészta sótlan vízben szétfőzött, olcsó, tojásmentes vacak, de a pörcöt sem pirították meg rendesen. Nagyon nem jó!

A "Kirántott hús zalai módra" nevű, egy szelet bundázott akármiből álló fogást pedig vissza kell küldenünk, ugyanis meglehetősen hússzínű a belseje és a sertésből nem szeretjük a félangolosat. Szó nélkül hoznak nekünk egy másikat.

Megkóstoljuk még a Somlói galuskát, a palacsintát és a rétest - előbbi nagyon finom, az utóbbi pedig a hely kedveskedése, ugyanis az étlapon nem szerepel, csak a vacsoránkkal egyidőben zajló esküvői buli résztvevői nem bírnak a megrendelt mennyiséggel, ezért a maradékot kiosztják a többi vendég között.
Közben a szomszéd asztalhoz a tulaj ismerősei, ráadásul vendéglátósok telepednek, amikor magukra maradnak, alaposan kitárgyalják a konyhát - és ők sincsenek oda a tapasztaltaktól...

Megisszuk a félliteres kimért, kellemes szürkebarátot, rendezzük a cechet (7293 Ft) - és mosolygós meghívást kapunk a másnapi "bőséges reggelire".
A szobánkban látjuk a Patyolat teherautója érkezésének csalhatatlan nyomait, felhúzták az ágyalat és két, azaz kettő (!) darab kéztörlőt tettek az ágyunkra.
Mi finom emberek vagyunk, kérem, akik nem törlik tápcsatornájuk indulási és érkezési oldalát ugyanazzal a textíliával, ezért megkeressük az illetékest és kérünk másikat is.
Nem könnyű vállalkozás, ám végül a textilraktárnak kinevezett pajtát is megjárva hozzájutunk egy nagyméretű, egy kisméretű törölközőhöz, meg némi magyarázathoz: sajnáljuk, a Patyolat nem győzi.
Még sétálunk egyet a patyolat tisztaságú faluban és nyugovóra térünk a recsegős ágyainkban. Nehéz éjszakát töltünk ott, a falusi álmunkat még kutyaugatás sem zavarja, de minden egyes mozdulatunkat olyan nyikorgás és ropogás kíséri, mintha az elvarázsolt kastélyban most nyitnák fel a száz éve zárva tartott ajtót.

Nagyon kíváncsiak vagyunk arra a bizonyos "bőséges reggelire" ezért másnap a legszebb ruhánkban ülünk az étkezőbe. Van az asztalon friss péksütemény, vaj és lekvár, Róza pedig egy tányér virslit tesz az asztalunkra. Mondjuk neki, hogy talán tévedés, mi ilyet nem kértünk, mire ő: ez a reggeli.
Az egyikünk csupán egy kávét kér, mire Róza megtorpan, elgondolkodik, majd bizonytalanul kijelenti: azt csak "pluszban" tudja hozni, mert a virsli a reggeli.
Sebaj!
Távozásunkkor még azt is bevallja, hogy nem tudja a kasszagépet kezelni, az előttünk fizetőknek nem ad semmit, nekünk pedig egy ollóval sebtiben megformázott kartondarabra kézzel ír elismervényt, hogy a szobáért a pénzt átvette.

Elméletben feketepontos a hely, mert nem jó, mégis jól éreztük magunkat, talán még aludni is visszamennénk, ha nem kell enni, de egy málnaszörpre beülni feltétlenül érdemes! Az emlék kellemes, ezért a Kővirág egy sárga szmájlit kap.