(Mackó uram elhallgatása óta nem jelent meg a medweblogban más tollából származó írás. Most végre hurrá, kaptam egyet, igaz, szépen kértem azokat, akikkel együtt menekültünk egy hétvégén az ország egyetlen jólevegőjű városába. Ők olvasták a Hotel Fagusról szóló korábbi bejegyzésemet, de egyrészt nem vagyunk egyformák, másrészt hozzáértő ajánlásuk volt... Tehát: milyen a Hotel Fagus, azaz íme egy újabb Hotel Fagus vélemény )

 

 

2 éjszakás pihenésre érkeztünk feleségemmel és 2 gyermekemmel a Hotel Fagusba. Nagyok voltak elvárásaink, hiszen szakmabéli barátunk szerint ez most Sopronban a csúcs!
Volt időnk a ráhangolódásra, mivel elég hosszú az út Budapestről, talán egyszer még az autópálya is elér idáig.

A recepción szívélyes a fogadtatás, bár nehéz megemészteni, hogy a nyitott parkolóért fizetni kell. Ilyennel először a siófoki Azúrban találkoztunk. Kérdésemre, hogy miért nem építik be az árba, azt a választ kaptam, hogy nem lenne ildomos a vonattal érkező vendégekkel szemben…. Lelki szemeim előtt meg is jelentek a négy csillagos wellness szállodába érkezők, amint csomagjaikkal kászálódnak lefele a pesti személyről a siófoki állomáson. No, azóta nem kérdezek ilyet!

Gyorsan kézhez kapjuk a szobakártyákat, azzal a figyelmeztetéssel, hogy törülközőt és tiszta ágyneműt majd ezután húznak, hiszen a patyolatból még nem jött a járat. Kicsit meglepő  ez így koradélután. Másnap este még meglepőbb volt a kései törölköző csere!

A szálloda modern, a szobák tágasak, a fürdőszobára sem lehet panasz. Mindenhol kellemes meleg. Kivételt csak a későbbiekben leírtak képezik.  Irány a wellness központ. Mivel az egyeztetett masszázs előtt fél órával érkezünk s a recepciós hölgy közli, hogy akár már most lehetőség van a kezdésre, szeretném feleségem 1 órás masszázsát fél órával meghosszabbítani…
- Lehetne?- kérdem én.
- NEM!- böffen a válasz oldalról, egy férfitól.
-Jó napot kívánok! Tehát ön a masszőr! - gondolom magamban.
Kezdetnek nem túl biztató.
A továbbiakban sem tűnik túl barátkozónak, de nem is az a lényeg, hanem, hogy tud masszírozni, s ezzel manapság nem sok szálloda masszőre dicsekedhet.
A körülmények viszont nem éppen kellemesek: fény, hőfok, stb.

Amíg asszonykámat gyúrják, a gyerekekkel csobbanunk egyet.
Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a medencét igen kicsire szabták, viszont szinte üres, melynek egyszerű az oka: hideg a víz!
Azért úszom benne egy-két hosszt, hadd lássák a gyermekeim, milyen vagány az apjuk….aztán dideregve a pezsgőfürdők felé vesszük az irányt.
Igen, kettő van belőlük.
Itt két csoportot figyelünk meg: akiknek jutott hely a  meleg, vagy inkább langyos vízben, s akik ácsingózva várakoznak, hátha valaki megunja testének áztatását, s felszabadul egy hely a heringes dobozban.
Hát ennyit a wellnessről.

Félpanziót kértünk, nézzük a vacsorát. A liftben lévő faliújság tájékoztat róla, hogy két turnusban lehet a büféasztalhoz járulni. Recepción rákérdezünk… senki semmit sem tud róla, telefon ide, oda, majd amoda. Nem, ma már bármikor lehet menni-hangzik a válasz. Ettől függetlenül a következő napon is megjelenik a turnusos és egyben fals információ  a faliújságon.

Életem legszűkebb helyén vacsorázunk. Bele sem merek gondolni, mi van itt teltház esetén…. Középen, hosszú asztalon a kínálat. Akinek ehhez közel esik az asztala, annak könnyen kiverik a kezéből a villát. Kivárunk egy távolabbi üresedő helyet. Azért itt is szűkösen férünk, óvatosan mozgunk, nehogy a szomszéd ölébe borítsa levesét. A választékra és a minőségre nem lehet panaszunk, egyedül gyermekeinknek találunk nehezen fogyasztható étket: báránycomb, narancsos kacsa nem szerepel az iskolai menza terítékén, így szokatlan is számukra! Pedig könnyű lenne a gyerekek kedvébe járni: ketchup, sült krumpli és rántott hús. 
Sok szállodában már felismerték ezt a „titkot”.

Reggelinél folytatódik a lökdösődés, lapjával közlekedünk. A padló ragad a gyümölcslének csúfolt műitaloktól. Teámhoz a kávé automatából nyerhetek forró vizet, így kénytelen vagyok angolosan, némi tejjel dúsítva elfogyasztani, ugyanis kicsit csöpög belőle a tej, de csak mert kávét ivott az előttem lévő...
Éhen nem maradunk, de menekülünk a zsúfoltságból, s hálát adok az Istennek, hogy nincs teltház!

A szállodára alaposan ráférne egy nagytakarítás, de a rövidlátóknak ez talán fel sem tűnik.  Harmadik napunk reggelén pukiszag árasztja el a szállodát. Vagy az előző esti babgulyás, vagy valami csőtörés okolható. Nem kérdezünk rá!

Kijelentkezés flottul megy, ismét készségesek a recepción. Vegyes érzésekkel távozunk, alapvetően jól éreztük magunkat, az ár-érték arányra sem lehet panaszunk.
De hogy ez lenne Sopronban a legjobb…

A bejegyzés trackback címe:

https://medwe.blog.hu/api/trackback/id/tr403395860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mackó úr 2011.11.21. 14:44:33

Medwe, most, hogy mondod... lehet, hogy tényleg elhallgattam? Amíg sűrűn írtam, nagyon elégedett voltam magammal, most meg nagyon elégedetlen! Kéne valami oksági összefüggést keresni? Egyébként sok gasztroblogot, éttermi beszámolót olvasok, és bizony többüknél gondolok arra: de jó, hogy ezt nem én írtam! Öregszem.
Hogy a témától se nagyon térjek el: módom volt bévülről megismerni a Hotel Fagust, megértem azokat a vendégeiket, akik panaszaikat sorolják, a hal fejével, meg buxájával van gond.

blizma 2011.11.23. 13:49:03

Szcientológus bagázs a tulajdonosi kör.Ne hízlaljátok őket.

Mackó úr 2011.11.24. 22:11:53

@blizma: Bajban jól jön a gyors vigasz! Most már tudom, sem okom, sem jogom keseregni, hogy öregszem, hülyülök, amikor itt ilyen kommentet olvashatok!
Ha henteshez, cipőfelsőrész- készítőhöz, vagy szállodáshoz megyek, azt nem a lelki üdvömért teszem, hanem azért, hogy szolgáljon a pénzemért, mégpedig tisztességgel! Ha nem teszi, többet nem megyek, ha meg jó üzletet kötöttem, visszavárhat, még ha szaracén, vagy sicul is volt. Isten szolgáját meg akkor keresem, ha a lelkemen akad foldoznivaló. Nem keverem össze soha!
Ne vedd tanításnak, csak magamról meséltem... ha Te nem így csinálod, engem nem zavar a másságod!

blizma 2011.11.25. 12:39:40

Sztem Te vagy más:)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.08. 09:46:55

@blizma:
Én soproniként úgy tudtam hitgyülis...

De oda egyébként nem szabadott volna szállodát építeni, ez a lényeg(faiskola volt a helyén, körülötte erdő van). Hogy mégis el tudta intézni a tulaj, hogy oda építhetett, ahhoz meg kellett valakit kenni.

@Mackó úr:
Csakhogy a szcientológia, már ha igaz, hogy a tulaja az, egy igen veszélyes, agymosó szekta. Én szoktam az egyházakat leginkább fikázni, mert mind álszent, képmutató bagázs, de be kell látni, a történelmi egyházak kispályások agymosás terén ezekhez képest. Na ebből induljunk ki, ha teszem azt tudnád, hogy aljas, szélhámos banda üzemeltet valamit, akkor nem biztos hogy érdemes őket gazdagítani. Egyébként meg van még Sopronban nem egy másik szálloda, mindjárt mellette a Lővér szálló, vagy kicsit odébb a Hotel Szieszta, de még sorolhatnám.

Mackó úr 2011.12.08. 19:17:09

@Zabalint: Igazad van, Sopronban hej, van számos utca, akarom mondani, szálloda. Ilyen is, meg olyan is, kedvemre válogathatok, ha SZÁLLÁST akarok. Ne vedd bohóságnak, de ha én szállást akarok, akkor aszerint választok, hogy milyen az a szállás. Majd ha egyszer agymosoda kell, akkor pedig aszerint fogok válogatni.
Megpróbáltam blizmának is elmesélni, biztos bennem van a hiba, hogy Te sem értetted. Nem akarom magam ismételni, de gondolj bele, ha valakivel üzletet kötsz, és elégedett vagy mindennel (kiszolgálás, minőség, ár, stb.), megkapod, amiért fizettél, akkor az az eladónak is tisztességes üzlet kell, hogy legyen, semmi extra haszon. Mi számíthat még egy üzletnél?

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2011.12.08. 22:33:10

@Mackó úr: szerintem van abban valami, amit a vitapartnereid mondanak. Nekem is fontos a pénzemért kapott érték, de azt is megnézem, ki gazdagítok a vásárlással.
Sokáig jártam valahova úszni és szaunázni, ám amikor a hely gazdát cserélt és a többségi tulajdonos líbiai lett, ráadásul Kadhafi nyílt támogatója, be nem tettem oda többé a lábam.
A győri keksz botrány óta Danone terméket sem veszek.
Lehet érte ekézni, de ez van.

@Zabalint:
Én is úgy tudom, hogy a Hit Gyülekezetéé a Fagus, de nem ezért nem szeretem :-)

blizma 2011.12.09. 18:35:57

@Mackó úr: Kiváló minőségű,rablógyilkosságokból származó holmijaim vannak,jutányos áron.Nagyobb tételben vásárlóknak további kedvezmények.Házhozszállítást is vállalok!

blizma 2011.12.09. 18:40:04

@Zabalint: Tényleg hitgyül.Az se sokkal különb.

Mackó úr 2011.12.09. 21:17:12

@blizma: Hát nem szégyelled magad, ezért pénzt kérni?! Tudhatnád, ezt a forrást sk. hasznosítom!
süti beállítások módosítása