Rájöttem, miért rezzenek össze, amikor azt hallom a bankban, a rádióban vagy akárhol máshol, hogy sváci fran.
Nem svájci frank, hanem svájci fran.

Egy gyerekkori beszélgetés jut eszembe.
Lehettem tizenkettő és valahol azt találtam mondani, hogy francia frank és svájci frank.
Egy felnőtt a nyilvánosság előtt kijavított, hogy azt úgy kell mondani: fran.
Merthogy a francia nem ejti az utolsó hangot.
- Én viszont magyar vagyok és én ejtem - válaszoltam, mire a többiek jót derültek az okvetetlenkedő Tudomkán, aki - velem szemben - semmilyen idegen nyelvet nem beszélt. Nem tetszett neki hogy miattam kinevették a többiek, ezért rám szállt és onnantól folyamatosan igyekezett alázni.

Ha azt hallom, hogy "svájci fran", mindig az az ember jut eszembe, akinek a franciatudása csupán ennyiből áll, de ezt is főleg mások ledöngölésére használja, bátran kijavítva olyanokat is, akiknek felsőfokú francia nyelvvizsgájuk van - és csak somolyognak a buzgómócsingon, ha észreveszik egyáltalán.

Nem az az igazi kérdés, hogy miért külföldiül mondják azt, amit magyarul is lehet, miért ejtenek sokan egy két szóból álló kifejezést félig angolul, félig magyarul (mint az ájbíem pécét, az ájszteát, a leptopot) - hanem arról: miért kell egy minimálisnál is kevesebb tudást mások kijavítására használni?

 

PS. nagyon örülök, hogy a Klubrádió gazdasági híreiben hosszú ideje már bátran franknak merik ejteni a svájci frankot.

süti beállítások módosítása