Válság idején is meg lehet tölteni egy éttermet.
A legjobb bizonyíték erre a könnyelmű kijelentésre a Bonyai.
Bonyai Sándor korábban Békebíró néven csinált éttermet az Újlipótban, oda is a kocsmazene vitt minket, akkor a Happy End Band muzsikált a vacsoránk mellé. A kaja nem volt túl nagy szám, de korrekt volt, megfizethető, vagy inkább olcsó volt - és a hangulat mindenért kárpótolt. Az ütött-kopott, romkocsmára hasonlító hely hangulata, a személyzet hozzáállása, a zenekar játéka.

A történet most ugyanez.
Eszünk ágában nem lenne elmenni otthonról, pláne nem egy ismeretlen, nehéz levegőjű helyre, de amikor megtudjuk, hogy a Rat Boys megint egy kocsmában rombol, akkor kimozdulunk. Élvezzük a bundázott étkeket és a csapolt Kozelt, élvezzük azt, ahogy elképzeljük, mit szólna ehhez a Homo gastropitecus, élvezzük a zenét és a hangulatot, a tévén az egymás fejét pépesre verő, másfél mázsás hústornyok küzdelmét és a zenekar poénjait, közben jókat beszélgetünk alkalmi ismerősökkel is - és egyszerűen csak jólérezzük magunkat.

A Bonyai weblapján láttam a felhívást, miszerint akusztikus zenekarok jelentkezését várják, meg a koncertnaptárt is.
Élőzene tehát, minden este.
Nem kereskedelmi rádió, a saját hangjába szerelmes, száj-diaréban szenvedő műsorvezetővel, étkezés aláfestésére alkalmatlan reklámokkal meg politikával, hanem hús-vér emberek által előadott egyszeri és megismételhetetlen hangulatú zenével.

Ami behozza az asztalokhoz azokat is, akik egyébként nemigen mennének oda.
Kiváló példa, lehetne követni, kedves siránkozó vendéglősök!
 

a zenészek balról jobbra:
Szlovák László (bendzsó)
Németh Gábor (pipadohány)
Pataki István (mandolin)
Géza bácsi mv. (gitár)
Berkes Károly (bőgő)

Ratboys együttes, avagy a kottaállvány szakma is elnőiesedik...
szóljon hangosan a zének - Berkes Károly
Németh Gábor
Pataki István
Szlovák László

Már el is felejtettük a húsvétot, talán a sonkás kocka is elfogyott és a csokinyulak maradékán nyammog a nemzet.
A medwe viszont nem felejtette el hogy egy társblog szerzőjének megígérte: közzéteszi a sonkaügyeit.

Kedves hzizi a hal és más blog kapitánya!

Ismét köszönöm a jó ötletet, ugyanis Nálad olvastam a cipóban főtt húsvéti sonkáról és ezért határoztam el, hogy az idén ezt csinálom majd.
Ráuntunk ugyanis a sonkafőzésre, sőt, egy időben a húsvéti sonkára is, de ez most új horizontot nyitott a sertésállomány pusztításában való részvételünkben.

Vettem egy szép darab parasztsonkát.
Vigyáztam hogy ne legyen túl nagy, meg ne legyen gyorsérlelésű.
Utóbbihoz nem szükséges kommentár, az előbbihez annyit, hogy bár jobb az olyan sonka, amiben benne a csont, de ahhoz nem vagyunk elegen.

A kenyérsütőben készítettem egy szokásos tésztát, hagytam jól megkelni, lisztezett deszkára borítottam, kézzel kinyújtottam egy kicsit és belecsomagoltam a sonkát. Ráhajtogattam szépen, ügyelve, hogy a gőz ne tudjon megszökni valami ügyetlen nyíláson.

190 fokra előmelegített sütőben sütöttem szűk másfél óráig.
Mindenki akart enni a kenyérből is, de rá kellett jönnünk, hogy az valóban ehetetlen, annyira zsíros, hiába jó az illata (a szomszédasszony kaukázusija kézcsókjait küldi).
A cipó felvágásakor kicsorgott egy csomó lé, a sonka viszont sokkal jobb volt, mint főzve.

Sósnak találtuk, ezért elhatárotam, hogy legközelebb beáztatom, később láttam, hogy az egyik korábbi leírásodban szerepel az áztatás - erre nem emlékeztem.

Leközelebb tehát

- beáztatom a sonkát egy órára és leszárítom

- a cipóba nem teszek sót

- mielőtt ráteszem a sonkát, alaposan megszórom frissen reszelt tormával.

Ezt üzenem 2011 húsvétra magamnak! :-)

Neked pedig ismételt köszönet a tippért.

Ujjé, a Gödörben nagyszerű!

Nőnapon nyílik ott egy kiállítás tárgyakkal, amelyek az elmúlt száz évben megkönnyítették a nők életét.

A feministák a kiállítás témájára fittyet hányva demonstrálni kezdenek a nő szerepének félremagyarázásával okozott társadalmi károk ellen és azonnal párbeszédet kezdenének, de nincs kivel.

A főfeminista meg is jegyzi, hogy ide most főleg külföldiek jöttek, magyarok nem, mert "ők" (ti. a magyarok) ezt nem érzik problémának, szemben vele, a sületlenségeket beszélő nemmagyar hölggyel, akinek csak egyszer gyűlik meg a baja a magyar nyelvvel, mert nem jut eszébe egy fontos magyar szó.

What is power? [vacpaör] - kérdi ekkor saját magától, majd egy mesterkélt mozdulatot követően hirtelen be is ugrik neki, hogy a paör iz magyarusul: HATALOM!

Hatalmas!

A tudás hatalom, ráadásul ahogy Lenin mondta: minden nyelv fegyver az életért vívott küzdelemben.
Ez a kiváló nyelvtudással felfegyverzett feminista, Karsay Dorottya CEU-s egyetemi hallgató már most a kamerák előtt küzd a semmiért, később kiváló emberi jogi harcos, környezetvédő, a nők, a bálnák és a többi elesettek szószólója lesz, de ha elég kitartó, néhány év múlva ő lehet Közép-Európa első női spermadonora.

Ahhoz kell csak igazán a paör!

PS. A videó kommentjében szereplő "szexista reklámról" szó sincs sem a kiállításon, sem a tudósításban, de ezt a szerkesztői trehányságot bőven ellensúlyozza a brilliáns végszó! A vacpaör!
Köcike! :-)