2011.10.07. 12:15
Gerlóczy Kávéház - rizottó teljes kiőrlésű búzából
Kizárólag rajtam és a társaságon múlt, hogy végülis jó volt a Gerlóczy Kávéházban.
Nem örültem, amikor kiderült, hogy ott leszünk, mert medwekoromban egy feketepontot adtam nekik, mégis határozottan kellemes volt 2011 utolsó szabadban tölthető estéjén a város közepén olyan körülmények között vacsorázni, mintha egy jobbfajta beachen lennénk, susogó lombok alatt, illusztris emberek közelében, sürgő-forgó és többségükben kitüntetően figyelmes pincérek látómezejében. A vendégsereg túlnyomó többsége külföldi. A választék étel- és italfronton is figyelemre méltó. Az árak sem tragikusak. Az élő hárfamuzsika a téren nem nagyon élvezhető, de kihallatszik, tudható, hogy van és hogy jó. A faszénparázs felől olykor ínycsiklandó illatok érkeznek. A hűtőpultban egy citromgerezdekkel dekorált makrélakupac emlékeztet az elmúlásra.
Pincérünk egész működése pedig a helyhez méltatlan balfácánságra.
Nem tudni, tehet-e arról, hogy minden nagyon lassan készül és az ételek fele langyosan kerül elénk, ez lehet a konyha mulasztása is, de az biztosan az ő sara, hogy minden harmadik fogást elfelejti, hogy a konyhán történő informálódást követően is határozott magabiztossággal bizonygatja: a rizottójuk teljes kiőrlésű búzából készült, hogy a hatalmas társaság utolsó számláját nem hajlandó megbontani, mondván neki nincs erre háromnegyed órája, aztán persze mondanom sem kell, hogy vannak olyan tételek, amiket biztosan duplán zsebel be, mert fogalma sincs, hogy addig ki mit fizetett ki, mi meg nem állunk oda egy szaros ezresért vitázni, talán az ő hibája az is, hogy must helyett fehérbort hoz, hogy a mellettem ülő hölgyeket a sorban utánam, de előttem átnyúlkálva szolgálja ki, hogy kétszer is rámtehénkedik, pedig lett volna hely bőven egyet lépnie balra (bár lehet hogy az mostanában politikailag inkorrekt, így megbocsátom neki).
A konyha teljesítménye erősen hullámzó.
A vargányagomba leves nem rossz, nagy szerencse, hogy volt benne két darab valódi vargányagomba is, de az arányok miatt hívhatták volna zöldséglevesnek, mert találtam benne pl. csíkozott uborkát is, nem keveset.
A rákos spagetti zöldséges csirke sauté-val nekem tömény nagyképűség, a fenének kell Budapest közepén egy szimpla serpenyős ételt félig franciául kiírni. Lett volna inkább egy kicsit jobb, a rákot és a csirkét például ha feleannyi ideig pirítja a tanult gasztroszakember, akkor a víziállat nem a gumira hasonlít jobban, a kétlábú pedig nem szárad ki. Attól sem voltam oda, hogy egyetlen barna íz uralta a fogás összes alkotóelemét, egyedül a ráknak volt egy kis rákíze.
Szerényedésre adhatna alapot a Caraibe-i csokoládé mousse mangó szósszal.
Ha az amúgy látványos és finom desszertet a karibi térségből származtatjuk, akkor miért caraibe? Inkább a kiváló mangó szószból kennének szét a tányéron egy csapott evőkanálnyi helyett egy egész evőkanálnyit! Vagy kettőt.
Sznobkodás és fukarkodás helyett tetszenének inkább hajszálpontosan számlázni, az étkeket frissen és forrón felszolgálni, a rendelést nem eltéveszteni és bizonygatni azt a majomságot, hogy a rizottó teljes kiőrlésű búzából készül.
Őrléssel ugyanis főleg lisztet csinálnak, rizottót semmiképp.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mackó úr 2011.10.07. 18:48:29
Mackó úr 2012.03.25. 00:25:56
- Ő az az ember, aki a Cég képviseletében velem szóba áll, mondhatnám, szerződésben van, szememben Ő a cég arca, számomra Ő teljesít. Jól tudom, számosan dolgoznak mögötte, nála fontosabbak, képzettebbek, de csak Neki tudom elmondani kívánságaimat, és nála tudok reklamálni: nagy zűr (és nagy bátorság) kell ahhoz, hogy magát a séfet hívassam ki a barlangjából!
Ritkán persze találkozunk olyan pincérrel, aki a helyzet magaslatán van, higgyék el, nagyon élvezzük! De ha nem találkozunk... álljon itt néhány példa:
-Még mindig terjedőben az a modorosság, hogy a pincér köszönés helyett azzal fordul a vendéghez, hogy "miben segíthetek?" Kíváncsi lennék a képére, ha kérdésére kezébe nyomnám a kocsikulcsot azzal:"éppen olajat cserélnék, de vacsorázni támadt kedvem. A szűrőt is cserélje!" Vagy: "Fiam. itt a lakáscímem. Tudja, a feleségemnek rossz volt a kedve, nem jött velem. Menjen már, vidítsa fel kicsit!" Mert mindez úgy-e segítség lenne, de hogy kihozza a vacsorám...?
Másik: sokcsillagos, magát nagyra tartó étterem éppen félgőzzel fut. Az egyik felszolgáló egy méretes, szemre is súlyos fekete pvc-zsákot vonszol végig a vendégtér teljes hosszában. Munkájával zajoz, porol, a látvány is gusztustalan, még, ha nem is szivárog semmi a zsákból, legalább szólna: "Elnézést hölgyek, urak, semmi gond, csak a vendég nem fizetett!"
Utoljára egy, nem is friss, de nem emésztem: Ugyancsak sokkeresztes (pardon, csillagos) hely, a főfogásnál a pincér kacsint, és a fülembe súgja, hogy "kérem, ezt megsuvidoltuk"! Így!
Jó az étel, a szám íze mégis rossz! Azt természetesnek tartom, hogy direkt-, vagy indirekt módon próbára tegyem a felszolgálót, mennyire van otthon a szakmájában. (Egyik legvadabb eset: Kérem, miből készült ma az Újházi tyúkhúsleves? Készségesen rohan a konyhát kérdezni, jön is büszkén a válasszal:csirkeaprólékból!)
Szóval a szakmai ismeretek: milyen jogon firtatja a pincér, hogy én mihez értek, megértem-e azt, hogy itt egy új ételkészítési technológiáról van szó? Majd én kérdezek, ha jónak látom! Különben is, mi ez a cimboraság, és kik suvidolták meg? A szakács húzta jobbról, a pincér balról... vagy hogy is van ez?
Milyen asztali boruk van?
-hát kérem, van fehér... inkább elmegyek, megkérdezem!
- ?
- igen kérem, fehér, de szódát is tudok hozni...
És az a fránya vendég nem elment ? Hogy száradjon ki!
Sok blogot olvasok, már messziről megismerem a szakács- és pincérpanaszokat. Vannak értelmes, hasznos írások is, de sokuk valamiféle kisstílű bosszúnak tűnik, így próbálnak ártani valamelyik korábbi munkaadójuknak. Kár! Olyan bloggal nem találkoztam, amiben bárki a továbbképzéséről, fejlődéséről számol be, vagy arra biztatja kollégáit.
Pedig vannak még távlatok!
