2011.11.01. 00:06
Szolgalom vs szorgalom
Már megint a közszolgálati rádió és már megint egy buta melléfogás!
Amikor Mariska néni azt mondja, hogy a kertjében a borsópalánták mellett megy a szorgalmi út, azzal nincs semmi baj, hiszen ő azt is pontosan tudja, hogy a szomszéd a coszpocból építette a házát, amin van anterna és ő már füzetett kaukciót is. Már akkor is hideg volt mégis csak egy szandár volt rajta, ezért infulendzás lett és most kapja az inekciót.
A közszolgálati Kossuth Rádió mai Déli Krónikáját nem Mariska néni szerkesztette, hanem Nánási Anikó, a szombathelyi repülőtér megrongálásáról sem Mariska néni tudósított, hanem Gergó Judit.
A hangtárban még 3 hétig ott éktelenkedik a tanult rádiós tévedése, amikoris 12:27:03-nál a következőt mondja:
vélhetően a szorgalmi útról a vízelvezető árkon át hajtottak be az amúgy zárt területre
A Magyar Rádió munkatársa tehát nem tudja, hogy a szolgalom, a szolgalmi jog, a servitus a szolga szóból eredeztethető, nem pedig a szorgalomból, a szerkesztő sem volt elég szorgalmas, mert vagy ő sem tudja, mi a különbség a szolgalom és a szorgalom között, vagy nem hallgatta meg, mit enged adásba.
Ez pedig kérem tisztelettel kínos.
Olyan Mariska néni színvonalú.
Pedig ugye az adómból fenntartott közszorgalmi adónak illene tudni, mit beszél!
7 komment
Címkék: rádió kultúra kossuth nyelvhasználat közszolgálati krónika emberi butaság szorgalmi pongyola nyelvápolda szolgalmi szolgalmi vs szorgalmi szorgalmi vagy szolgalmi nánási anikó gergó judit magyar rádió hangtár
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tanúsító · http://enta.blog.hu 2011.11.01. 07:25:32
Ppix 2011.11.01. 13:35:29
Én sem tudtam, hogy rosszul tudom. Nem foglalkozom ingatlannal, ez van. Mégsem gondolom magam műveletlennek, de azt sejtettem, hogy ilyen hiányosságok előfordulnak nálam.
Mackó úr 2011.11.01. 22:50:13
Scutty 2011.11.02. 11:19:53
idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.11.03. 18:46:46
[I have the ful...]