2011.09.17. 12:18
Emberiség vagy emberiesség elleni bűncselekmény?
Ha Madách ma írná Az ember tragédiáját, a homousion-homoiusion ellentét helyett bátran használhatná az emberiség-emberiességet is, egyforma ürügy mindkettő arra, hogy jobb sorsra érdemes emberek essenek egymásnak.
A két fogalom fölötti böstörködésnek már köteteket megtöltő irodalma van, amit fölösleges ide belinkeni, mert nem izgat sem a vita, sem a hétköznapi emberek szóhasználata.
Szokás szerint azon akadok fenn, amikor a média, azon belül is a közszolgálati média használja a kifejezést rosszul.
Igen, rosszul!
Amikor a Kossuth rádió híreiben a bemondó vagy a műsorvezető emberiesség elleni bűncselekményt emleget, vagy a szóhoz érve elbizonytalanodik és valami köztes torzót présel ki a fogai között.
Mostanában az emberiség elleni bűncselekmény akkor kerül a hírekbe, amikor meghal a szabadkai csendőr, vagy nem adják ki Zentait, vagy Hágába szállítanak valami délszláv háborús bűnöst.
Ezek esetében egyértelműen emberiség elleni bűnökről beszélünk, mivel a hatályos büntetőjog XI. fejezete szerint a háborús uszítás, a népirtás, az apartheid, a nemzetközi szerződés által tiltott fegyver alkalmazása vagy a vöröskereszttel való visszaélés mind ebbe a körbe tartozik.
Az emberiség versus emberiesség kérdés megközelíthető nyelvi alapon, logikai alapon, fordítói alapon, vegyészkorrektori alapon, bármilyen alapon, csakhogy jogi kifejezésről lévén szó a nem jogi alapon való megközelítésnek nem sok értelme van.
Aki a magyar jogi egyetemeken eljut az első félévi vizsgákig és mondjuk római jogból megbukva elmegy hamburgert sütni, az sem fogja elfelejteni azt az alaptételt, hogyaszongya
NULLUM CRIMEN SINE LEGE
azaz nincs bűncselekmény törvény nélkül, vagyis csak az a tett számít bűncselekménynek, amit az elkövetésekor a jog annak minősített. (a primitív rómaiak még nem ismerték a visszamenőleges hatályú törvényalkotást, de van itten fejlődés, kérem, hogy attul kódulunk!)
Tetszettek figyelni?
A rómaiak azt mondják, hogy a TÖRVÉNY határozza meg, mi a bűncselekmény, így a hatályos büntetőjogban szereplő kifejezéseket kell használnunk akkor, amikor bűncselekményekről beszélünk.
Pontosítok.
Nekünk ugyan nem, mert mi gyarló, műveletlen és félművelt zemberek vagyunk és akkor vagyunk pongyolák és akkor dobálózunk félreértett jogi szövegekkel, amikor nekünk tetszik.
Az adónkból fenntartott közszolgálati médiának viszont kutya kötelessége az igényesség, a pontosság, a szakszerűség.
Egy hírszerkesztőnek mindenkinél jobban kellene tudnia, hogy nem beszélhet emberiesség elleni bűncselekményről, amikor valakit emberiség elleni bűncselekménnyel vádolnak.
Már csak azért sem, mert bár az emberiesség elleni bűncselekmény Magyarországon nem létezik, mégsem ugyanazokat a csúnya dolgokat takarja, mint a soha el nem évülő, emberiség elleni bűncselekmények.
Az ENSZ 1998-ban Rómában megalapította a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
Erről készült az úgynevezett Római Statútum.
A Római Statútum megkülönbözteti az emberiség és az emberiesség elleni bűncselekményeket. Az előbbi kategóriába tartoznak pl. a népirtás és a háborús devianciák, az utóbbiba többek között az emberölés, az erőszakos közösülés, a jogtalan bebörtönzés és az apartheid.
Csakhogy.
Magyarország hiába írta alá 1999 januárjában a Római Statútumot, az Országggyűlés hiába ratifikálta 2001 novemberében, azt a mai napig nem hirdették ki és a hatályos büntető törvénykönyvbe sem emelték át.
Addig, amíg a törvény nem beszél emberiesség elleni bűncselekményről, addig jó lenne, ha a közszolgálati média sem tenné.
Összefoglalva:
emberiség elleni bűncselekmény a hatályos jogban van
emberiesség elleni bűncselekmény a hatályos jogban nincs
Hogy milyen bűncselekmény létezik, azt pedig nem a nyelvészek, nem a korrektorok, nem a fordítók és nem is az internetezők döntik el, hanem a Magyarországon hatályban lévő jog.
Ennyi.
esetleg még ezek:
Később halnék szörnyet - ha lehet
Most akkor nem minden különböző??
Kecsöp, dzsiviszi, vörcseszter, gordonblú
Van református pap, vagy nincs református pap?
Zsidó mise, evangélikus müezzin?
Logopédust a közszolgálati médiába!!!
80 komment
Címkék: média emberiség igazságszolgáltatás jogállam büntetőjog nyelvhasználat közszolgálati zemberek pongyola nyelvápolda emberiesség emberiség emberiesség emberiség vs emberiesség emberiség vagy emberiesség emberiség elleni bűncselekmény emberiesség elleni bűncselekmény
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
gaymans 2011.09.18. 11:03:37
campobaszo 2011.09.18. 11:15:17
magyar ember teli szájjal 2011.09.18. 11:29:00
Mondjuk ha emberiesség ellen lehet bűnözni akkor lehetne a rendesség ellen, kényelmesség ellen, stb., és az nem lenne túl jó,
átlátó 2011.09.18. 11:51:13
mokkaczuka 2011.09.18. 11:55:15
tumpara 2011.09.18. 11:59:12
- ami itthon van, azt tényleg emberiség elleni bűntettnek kéne mondani (pl. a szabadkai csendőr és Zentai)
- ami viszont más országban van, vagy nemzetközi törvényszéket érint, azt pedig emberiesség elleni bűntett kell nevezni, hiszen a nemzetközi törvénykezésben létezik ez a passzus (pl. délszláv háborús bűnösök Hágába való cipelése)?
Ez esetben ugyanis időnként jót mondanak a hírekben. :)
Füredi 3.0 2011.09.18. 12:05:22
Az emberiesség elleni bűncselekmény szerepel a hatályos jogban. A HVG-Orac 17 találatot ad ki rá. Ezek közül a legfontosabb az 1947. évi XVIII. törvény 6 cikke - ez a Párizsi béke becikkelyezése. A Btké. 2. §-a is hivatkozik a fenti cikkre. Az emberiesség elleni bűncselekmények üldözését Magyarország a békével vállalta, úgy, hogy addigra már meg volt a vonatkozó jogszabály, az 1945. évi VII. törvény a népbíráskodásról - ez most is hatályban van. Ebben a szó maga nem szerepel, de a kettő összevetéséből egyértelmű, hogy az ebben szereplő bűncselekmények emberiesség elleni bűncselekmények - és ez benne van a Btk-ban is (165. §). Magam büntetőbíróként nem tárgyaltam még ilyet, ezzel együtt én is, és kollégáim is így használjuk - megkülönböztetve egymástól - a két fogalmat. Tehát nagyon fontos, hogy mind a két fogalom létezik, és nem ugyanazt jelenti.
Ja: római jogból senki sem tanulta azt, hogy "nullum crimen..." mert az ugye nem büntetőjog...
endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.09.18. 12:08:19
Kivétel persze van, azok meg unatkoznak. :)
bloodhound v2.0 2011.09.18. 12:20:28
ha te római jogból nullum crimen sine lege-ből készültél, nem csoda, hogy hamburgert sütni mentél inkább, a büntető- és a nemzetközi jogig meg el sem jutottál. a nemzetközi jog szerint (meg pl. a francia, angol - mankind/humanity (!!!) - nyelvet is ajánlom hozzá) emberiesség elleni bűncselekmény. a btk-n kívül létezik még egypár nemzetközi egyezmény is, amelyek egyébként ugyanúgy a magyar jogrendszer részei lettek a kihirdetést követően...
Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.09.18. 12:27:07
Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.09.18. 12:34:21
Ezt a masszív hülyeséget meg hol hallottad? Nem kellett volna elhinni. A Ciszjordánia elnevezés alighanem az egykori Transzjordánia név párjaként alakult ki, és pl. franciául is Cisjordanie-nak hívják, meg egy csomó más nyelven hasonlóan. Tudod, attól, hogy valamit angolul Nyugati Partnak hívnak, nekünk még nem kell.
Füredi 3.0 2011.09.18. 12:52:17
capacete 2011.09.18. 12:57:18
Van egy régi mondás: Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul!
Ön lehet, hogy elvégzett egy jogi egyetemet valaha - bár azt erősen kétlem -, de minimális energiát sem fektetett abba, hogy a kérdés hátterének utána nézzen.
A crimes against humanity (franciául crimes contre l'humanité) egy nemzetközi büntetőjogi kategória, amit a Nürnbergi Katonai Törvényszék Statútuma alkotott meg. Ennek lényege a polgári lakosság elleni súlyos, módszeres emberi jogi jogsértések elkövetése.
A Római Statútumban 3 bűncselekmény szerepel: crimes against humanity, népirtás és háborús bűncselekmények (hamarosan az aggresszió is).
A magyar Btk XI. fejezete több olyan bűncselekményt együtt szabályoz, amelyeket a nemzetközi jog szerint külön kellene kezelni. Valóban egybehányta a háborús bűncselekményeket, a népirtást és pl. az apartheid bűncselekményét. Azonban sajnos - megmagyarázhatatlan módon - a magyar btk nem tünteti fel a crimes against humanity (emberiesség elleni bűncselekmény) tényállását. Ettől még ez a bűncselekmény létezik, csak a magyar jog nem szabályozza.
Szóval tetszett figyelni?
A magyar jogban szereplő emberiség elleni bűntettek fejezete nem azonos a nemzetközi jog által kriminalizált crimes against humanity (emberiesség elleni bűncselekmény kategóriájával.
Legközelebb tessék olyanról írni, amiről van legalább egy egészen minimális tudása, vagy legalább lapozzon fel egy nemzetközi jogi tankönyvet!
Ez így sajnos elfogadhatatlan, legfeljebb hamburgersütőnek tudom alkalmazni...
capacete 2011.09.18. 13:06:54
A gyilkosság szó eredetileg - még a XIX. században a szándékos emberölés jogi kategóriájának elnevezése volt. A Csemegi-kódexben még így szerepelt...
Guszti bá 2011.09.18. 13:09:16
vagy amikor izraeli repülők civileket bombáznak Gázában,
vagy amerikaiak Afganisztánban, Irakban és más tetszőleges helyen. Ugye?
Hülye vagy te, de nem csak a joghoz.
Füredi 3.0 2011.09.18. 13:14:14
capacete 2011.09.18. 13:14:54
Tisztelt bíró úr!
Az a probléma, hogy az Ön tudása is erősen hézagos ebben a tekintetben. Az emberiesség elleni bűncselekmények ugyanis nem tartoznak feltétlenül az egyéb háborús bűncselekmények közé, ugyanis nem szükséges, hogy fegyveres konfliktus kontextusában kövessék el őket, valamint nemzetközi háborús bűncselekményt nem lehet elkövetni az állam saját lakosságával szemben.
Arról az "apróságról" pedig szintén nem kellene elfeledkezni, hogy az 1945. VII. törvényben sem szerepel ez a kategória, márpedig csak az ott taxatíve felsorolt bűncselekmények tartozhatnának ide...
☉ ☾ 2011.09.18. 13:15:26
capacete 2011.09.18. 13:16:26
Csak arra akartam utalni, hogy a gyilkosság szó használata eredetileg igenis helyes volt jogilag is...
pavor nocturnus 2011.09.18. 13:16:43
Csigafattyú 2011.09.18. 13:17:54
Leonard Zelig 2011.09.18. 13:18:35
De én nem vagyok ilyen.
M. Bertalan 2011.09.18. 13:22:30
Én meg ezt: "Ebben a szó maga nem szerepel, de a kettő összevetéséből egyértelmű, hogy az ebben szereplő bűncselekmények emberiesség elleni "
Tehát nem feledkeztem meg erről az "apróságról."
Az első bekezdésed kicsit nehezen értelmeztem. Én ugyanis csak azt írtam, hogy a magyar jogban szerepel a fogalom - én úgy gondolom, hogy levezethető, hogy még a Btk-ban is.
Mi az a "nemzetközi háborús bűncselekmény?" - csak hogy tanuljak. Mert a háború az nem két ország között zajlik? Van nem nemzetközi háborús bűncselekmény?
capacete 2011.09.18. 13:34:49
A második kérdésre pedig a válasz: igen. Nemzetközi fegyveres konfliktus az államok közötti fegyveres összeütközés, nem nemzetközi fegyveres konfliktus pedig az állam és fegyveres csoportok, vagy pedig fegyveres csoportok egymás közötti intenzív fegyveres összecsapása.
A magyar sortűzperekben pl. a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy november 4-ig nem nemzetközi fegyveres konfliktus folyt Magyarországon, ezt követően pedig - a szovjet csapatok beavatkozásával nemzetközivé vált a konfliktus.
MSimon 2011.09.18. 13:40:56
KóserKároly 2011.09.18. 13:48:03
Minden jót!
fidesz = házmesterek pártja 2011.09.18. 14:00:20
Ha jól értem az írásod, akkor mégsem én maradtam ki valamiből, hanem a firkászok kezdtek nyelvújítani...
Állnév 2011.09.18. 14:03:21
Már régen idegesít, sőt kissé dühbe hoz az borzasztóan ostoba tudálékoskodó, angolul nyilván nem értő kitaláció, hogy „emberiesség elleni”. Nyilván valamikor valamelyik félbarom borzasztóan ki akart tenni magáért és kiagyalta ezt a képtelenségét, amit a többi háromnegyed rész hülye, meg azóta is bennfentesként, jólértesülten, hű de nagyon hozzáértően elszajkózik minden lehető alkalommal, hogy emberiesség, meg emberiesség. Egy ponton már a saját józan eszemben is kételkedni kezdtem és kipróbáltam anyanyelvi, művelt angolokon. Nincs félreértési lehetőség. Kétségtelen, hogy a crime against humanity összetételben az emberiségre utalnak, nem valamiféle emberies magatartásra, hogy mondjuk fölsegítem az utcán elesett Pistikét a járdáról. Az emberiesség tőlem, humanizmus. Az is lehet az ha bele sem rúgok egyikbe sem aki itt tovább nyomja ezt a kiagyalmányt. Nincs tere az össze-visza okoskodásnak. Ez egy angol kifejezés fordítása, nem lehet belemagyarázni olyasmit, ami soha nem volt benne. Nem mi találtuk ki az értelmét. Még azok a szepontok sem mind érdekesek, amiket a posztóló említ, csak ez. Ezzel együtt, mégegyszer: örök hálám a posztért, bűneid háromnegyed része megbocsátva!
Állnév 2011.09.18. 14:07:38
Igen, valószínűleg azért állunk úgy ahogy, mert teli vagyunk rettentően okosokkal. Nálunk mindenki azt képzeli, hogy rajta múlik a spanyolviasz, aztán le is nyom vagy két litert (nem spanyolviaszt), utána föltalálja. Irtózatosan zavar ez a magatartás.
Állnév 2011.09.18. 14:10:07
És mélg ha csak rosszul használnák! Az hagyján. De nem odabölcselkednek minden kolosszális hülyeséget mellé, kb minden lehető alkalommal, hogy mindenki láthassa, ők mennyivel fölötte állnak másoknak. Diliház, tényleg.
Állnév 2011.09.18. 14:13:20
Okos úr, ez egy angol szókapcsolat. Semmi más nem érdekes a témában, csak a fordítás minősége. Tőlem padlózománcnak is fordíthatja a Nagyon Művelt Magyar a maga agytolulásában azt, hogy „humanity”, de akkor sem jelenti azt, éppen úgy, ahogy emberiességet sem jelent, csak más magyarokat zavar meg vele.
capacete 2011.09.18. 14:13:59
Na, a posztíró "jogász" után felbukkantak a "nyelvészek" is. Nézzük csak mit ír az Oxford szótár a humanity jelentéséről: 1. people in general 3. the quality of being humane
Franciául a Petit Robert: Humanité= caractere de ce qui est humain; nature humaine
Németül egyébként a bűncselekmény Verbrechen gegen die Menschlichkeit, amit CSAK emberiesség elleni bűncselekményként lehet magyarra fordítani.
Szerintem egyébként mivel mind az angol, mind a francia szót kétféleképpen lehet fordítani, nem lenne hiba emberiség elleni bűncselekményről sem beszélni, de
1. konzekvensen kellene használni a fogalmakat.
2. kijavítani a magyar Btk. idióta szabályozását.
Állnév 2011.09.18. 14:19:12
Teljesen igazad lenne, kivéve, hogy a rossz fordításhoz ragaszkodással elrontod, de azt aztán totál.
Vedd eszedbe:
Crimes against humanity csak és kizárólag emberiség elleni bűncselekménynek fodítható, különben rossz fordítás, a fordító önkényes átértelmezése.
Ennyi az egséz. A többi téboly a témában, sajnos nagyon szimptomatikusan. De jobb ha vigyázok, mielőtt az én Kossuth díjamat is meg akarja valaki vonatni. (Szerencsére nem kell nagyon vigyáznom, nincs.)
Állnév 2011.09.18. 14:28:07
Mit okoskodsz? Itt nem a humanity szó jelentéséről van szó, hanem a Crime against humanity-éól. Fölfogható, hülye úr?
Jellemző ránk. Mindenki mindent jobban tud. Ismerek olyan amerikai értelmiségit akinek halom pesti magyarázta, hogy nem tud jól angolul, téved, amikor rávilágít, hogy rosszul használnak angol fogalmakat. Persze. Csak a körúti angol a jó. Mielőtt egy másik hím nemiszerv elkezd arról bölcselkedni, hogy nyilván a brit angol volt a jó, nem. Amiről szó volt abban a brit és az amerikai teljesen egyezik, csak a körúti mindenkinél okosabbaké nem. De ők megmagyarázzák. A hazátok döglik bele a mentalitásotokba, jólértesült nagyon okos félbarmok.
A rosszullétet hozza rám az ilyen erősködő, buta ember.
Megyek is innen, nincs értelem beteggé tennem magam más hülyesége miatt.
------------
A POSZTÉRT MÉGEGYSZER HÁLA!!!!
Állnév 2011.09.18. 14:33:31
ja, a németnek meg ehhöz semmi köze. Az is csak egy fordítás, lehet, hogy nem jó. Mindegy, ne beszélj mellé. Eszkimóval miért nem jössz? Pedig ott kifejezetten bálnazsír ellenes a fordítás. Jellemző, hogy nem tudtok belenyugodni tényekbe, inkább megdöglötök szívrohamban, veritek az asztalt, vért izzadtok, minstem belássátok, hogy bármiben is tévedhettek. Szánalmasak vagytok ezzel, szerencsétlenek.
Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2011.09.18. 14:33:56
capacete 2011.09.18. 14:54:09
Hát igen, az érvek hiányában marad a személyeskedés. Kettőnk közül nem biztos, hogy Ön tud jobban angolul, az pedig a válaszaiból valószínűsíthető, hogy nem tud franciául.
Mivel az is nyilvánvaló, hogy sem a nemzetközi joghoz, sem a crimes against humanity kialakulásához nem ért, néhány adalék okulásképpen.
A crimes against humanity-hez hasonló kifejezést először 1915-ben használtak, amikor a Franciaország, Nagy-Britannia és Oroszország közös nyilatkozatban ítélte el az örmények elleni atrocitásokat és azt "crimes contre l'humanité et civilizations'-nak nevezték. Az első világháború után pedig javasolták azok elítélését, akik olyan cselekményeket követtek el, amelyek a "laws of humanity"-vel ellentétesek.
Ebből is leszűrhető, hogy ezt a bűncselekmény kategóriát EMBERTELEN, a humánumba ütköző cselekmények üldözésére alkották meg. Ebből következik, hogy az emberiesség elleni bűncselekmények fordítás egyáltalán nem hibás, bár én is helyesebbnek tartanám az emberség elleni bűncselekmény elnevezést, amit feljebb is javasoltak.
Innentől kezdve javaslom, hogy ne kommunikáljunk, idegeskedés ellen szedjen seduxent, vagy csak hangosan káromkodjon. Én biztos nem süllyedek le az Ön szintjére...
mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.09.18. 14:58:46
mind az állítás, mind az indoklás rossz.
Állnév 2011.09.18. 15:08:55
Sok igazad van szeduxen tárgyban, de személyeskedni nem volt célom. Amikor az érvelésedet butaságnak nyilvánitom, mert az, akkor egy kollektív, nálunk sajnos nagyon gyakori magatartásformát undorodok le, amit történetesen megsemélyesítesz. Most is csak kardoskodsz, erőlködsz, mellékörülmények tucatjét okoskodod csatarendbe, rá a többi olvasóra, csak mert nem vagy képes belátni egy nagyon egyszerű igazságot. Azt, hogy az általad (is) alkalmazott fordítsás akármennyire vért izzadva is próbálod átértelmezni, rossz, illetve önkényes. Én ezt szélesebben nézem és azt látom benne, hogy ez a haza egyik nyomora. Hogy emberek NEM AKRNAK TUDNI tényekről. Nekem mindegy. Agoltól kérdezd, gyönge úr, ne magad spekulálj! Arra ébredj rá, mit AKAR ő mondani azzal a kifejezéssel, mindegy te mit hogyan tekersz, meg a Sári néni. Most lásd be, légy alázatos, vagy essen beléd a fene. Nekem mindegy. De, ha nagyon akarsz öntudatoskodóan pózolni, akkor önbe, sőt Önbe. OK?
Prés 2011.09.18. 15:17:06
www.icrc.org/eng/assets/files/other/irrc-844-coupland.pdf
Mindenesetre nagyon tanúságos, ahogy medwe úr és még néhányan milyen magabiztosan nyilatkoznak, látszólag kompetens személyként, olyan ügyekben, amelyről nyilvánvalóan alig rendelkeznek mélyebb ismeretanyaggal, mint az átlag rádióhallgató/ TV néző!
capacete 2011.09.18. 15:19:50
Tisztelt uram, megfontolom majd a szavait, sőt, lehet, hogy a londoni diplomámat is visszaadom az után a reveláció után, ami most ért.
Megmosolyogtató persze, hogy érvek nélkül "undorodik le" attól a magatartástól, ami bennem testesül meg (ez egyébként mit jelent?).
Nem magyarázom többször, hogy a bűncselekmény kategória létrehozásának célja a humánum elleni cselekmények megbüntetése volt és a megalkotók nem gondolták azt a butaságot, hogy ez egyben az emberiség elleni támadás is lenne.
Azt se vegye figyelembe, hogy a Nürnbergi Statútum 3 hivatalos nyelven készült: angolul, franciául és oroszul. Ezek közül angolul a "humanity" jelenthet mind emberiséget, mind humánumot (emberséget, emberiességet), a francia "humanité" elsősorban humanitást jelent (oroszul nem tudok).
Mindegy, bizonyára Önnek van igaza, hiszen személyéből megfellebbezhetetlen autoritás sugárzik, holmi érvekkel nem is kell vesződnie, hiszen Ön már beszélt "anyanyelvi angolokkal" (ezt megint nem tudom, hogy pontosan mit jelent, csak sejtem).
Egy jó tanácsot azért fogadjon el tőlem búcsúzóul: biztos, hogy már tökéletes az angolja, de talán magyarul sem haszontalan megtanulni...
lutria 2011.09.18. 15:23:19
daniL 2011.09.18. 15:47:28
Yo! Maaan! 2011.09.18. 15:47:51
capacete 2011.09.18. 15:56:59
Lehet, hogy így van, de valamiért már az 1947-es párizsi békeszerződést is így fordították magyarra.
Sajnos nincs a polcomon magyar értelmező kéziszótár, ezért csak találomra két internetes lexikont néztem meg:
meszotar.hu/keres/embers%C3%A9g
www.kislexikon.hu/emberiesseg.html
capacete 2011.09.18. 16:03:59
Magyar Vöröskereszt reklámfilmje: Az emberiesség ereje
www.arthurkulcsar.com/2011/05/08/voroskereszt-1/
zsoltix 2011.09.18. 16:20:46
tobias2 2011.09.18. 16:23:02
Egyébként seriff sem létezik a magyar jogban, ezért kérem a jövőben mellőzni, amerikai file mekből is.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2011.09.18. 16:28:47
"Ezek közül angolul a "humanity" jelenthet mind emberiséget, mind humánumot (emberséget, emberiességet), a francia "humanité" elsősorban humanitást jelent (oroszul nem tudok)."
Oroszul emberiesség = человечность
emberiség = человечество
II. 6. (c) alatt человечность olvasható,
tehát 'emberiesség' a helyes.
dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2011.09.18. 16:30:19
ww2.kulichki.ru/ustav_tribunal.htm
http://ru.wikipedia.org/wiki/Человечество
http://ru.wikipedia.org/wiki/Человечность
capacete 2011.09.18. 16:35:02
Nagyon köszönöm, azért ez egy elég erős érv. Így most már kijelenthetjük, hogy jóval több szól az emberiesség mint az emberiség mellett, hiszen a három hivatalos nyelvből oroszul kizárólag, franciául elsősorban emberiességet jelent, míg angolul is-is (bár ott az elsődleges jelentés valóban emberiség).
nyanyanya 2011.09.18. 16:45:33
Zarojelben persze, biztos a prof volt a hulye, aki nemzetkozi jogbol kozolte, hogy aki emberiesseg elleni helyett emberiseg ellenit ir, fuggetlenul attol, hogy a konyv is igy emlitette mindenhol, azt rovid uton basszak ki a vizsgarol.
kovácske 2011.09.18. 17:31:24
olyan funkció nincs az indában, hogy a blogposztokat ne mutassa, csak a nekem kedves hozzászólók kommentjeit egy listában?
ökocsaj 2011.09.18. 17:32:36
Állnév 2011.09.18. 17:36:18
Kezdjük azzal, hogy bocsánatot kérek, mert újra olvasás után belátom, hogy sikerült az abszolút szükségesnél jobban elvetnem a sulykot.
Ezzel együtt, meg kell mondanom, hogy nagyon ciki, nem csak az álláspontod, mert arról már tudjuk, hogy mit gondolok, hanem a tekintélyelvű és rettentően mellébeszélő megközelítéseid. Majd hasraesek attól, hogy neked diplomád van. és hol szerezted! És mintha annak az érvényessége amivel kezdtem, azon múlna, hogy milyen gondossággal fogalmazom a mondataim. Szánnivalóan gyönge.
Cpt. Flint 2011.09.18. 17:48:04
te mindezzel semmi mást nem tudsz szembeállítani, csak a te vélekedésedet, személyeskedést, ordítozást, lefetyelést valami tekintélyelvűségről, mellébeszélésről meg mások semmiérő diplomájáról...
nem veszed észre, hogy mindaz, amivel másokat pocskondiázol, rólad szól? hogy te vagy a tudatlan, arrogáns paraszt, aki a földbe akar döngölni mindenkit, aki nincs egy hiten vele?
hihetetlen vagy, komolyan.
Állnév 2011.09.18. 18:02:33
Te tévedsz, a diplomájával semmi bajom. Azzal van, hogy azzal hivalkodik, mintha számítana. Én tényleg paraszt vagyok, ezt jól látod, de csak mert hihetetlenül idegesít az áradó butaság ebben a témában. Érvek? Éppen az, hogy nem kell ide semmi érv. Az a hiba, ha valaki érvelésbe kezd, mert akkor jön a nyomorult ostoba okoskodás, nemzeti átokként.
Mégegyszer: Ez egy angol kifejezés fordítása. Vagy jó, vagy rossz. Csak ezt számít.
Mindegy ki milyen agytornát hoz ki magából, mindegy doktor-e vagy akadémikus. Unom azt ami téged úgy látszik lenyűgöz. Végtelenül.
bloodhound v2.0 2011.09.18. 18:37:36
capacete 2011.09.18. 19:24:27
A bocsánatkérést elfogadom. Lehet, hogy argumentum ad auctoritasnak tűnt az a megjegyzésem, hogy visszaadom a londoni diplomám, de egy kicsit felidegesített, hogy ismételten úgy sértegettél (átváltottam tegezésre, mert a magázást fennhéjázásnak és pökhendiségnek tekinted), hogy egy árva érvet sem hoztál fel, viszont arra hivatkoztál, hogy "anyanyelvi angolokkal" megbeszélted a dolgot.
Én ezt a témát angol anyanyelvű britektől, ausztráloktól stb tanultam és arra próbáltam rávilágítani, hogy ez NEM fordítástechnikai kérdés, ugyanis nem az a feladat, hogy megtaláljuk, hogy egy angol nyelvű kifejezésnek mi a leghelyesebb fordítása.
1. Ez NEM angol műszó, hanem egy nemzetközi jogi kategória, méghozzá eredetileg francia eredetű. (Könnyen lehet, hogy épp az angolok/amerikaiak fordították rosszul angolra.)
Nem véletlen, hogy más nyelvekben ezt a bűncselekményt olyan kifejezéssel jelölik, ami a humánum megsértésére utal.
2. Az emberiség elleni bűntett kifejezés a magyar nyelvben már foglalt, a Btk. XI. fejezetét jelöli, amiben NINCS crimes against humanity, vannak viszont helyette háborús bűntettek és népirtás (ezek külön bűncselekmény kategóriák). Szegény medwe emiatt keverte a szezont a fazonnal, ugyanis a média véletlenül helyesen használja ezt a kifejezést, mert a crimes against humanityként említett bűncselekményekre utal.
3. Még ha tisztán fordítástechnikai kérdés lenne, akkor se lenne 100%-ban igazad, mert a crimes against humanity igenis fordítható emberiesség elleni bűncselekményként, hiszen a humanity egyik jelentése a humánum, emberiesség.
Továbbra is kíváncsian várom az érveidet (az nem ér, hogy nyilvánvalóan neked van igazad).
Állnév 2011.09.18. 19:54:18
Na akkor a kidühöngés részén túl, a személyeseket megbeszélve, nagyon nagy baj, ha nincs kedvem már az egészhez? Nem várhatod, hogy érveljek, ha az az alapálláspontom, hogy ez nem érvek kérdése. Viszont a franciáról annnyit (amit nem tudtam, de figyelembevéve a kort igazán elképzelhető), hogy tiszta véletlenül mai hosszú telefonpofázásom részeként ott élő nőnek említettem a témát és magától közölte, hogy a francia változat is egyértelműen emberiségre vonatkozik. Hogy ez a (ne vedd most magadra, mert gondolom nem tőled ered) iszonyú baromság mitől lett akkora szívügye sokaknak, nem értem. Azért idegest nagyon, mert kiborít amikor tényket tagadnak, olyan amire megint angolul azt szokták mondani, „nincs rá időm”. Némi nyelvérzékkel, most fordítástól egy pillanatra függetlenül is világos, hogy ilyen magyar szó nincs is. Ha van, az kimódolt, minthogy használhatok angol kifejezést előtted, contrived. Én tényleg befejeztem, akármi van.
capacete 2011.09.18. 20:58:58
Rendben, de ugye nem haragszol, ha úgy gondolom, hogy továbbra sem hoztál fel egy db érvet sem, azon kívül, hogy szerinted ez nyilvánvalóan így van? Én már csak olyan megátalkodott ember vagyok, hogy csak az érvek győznek meg, a te "gut feeling"-ed biztos nem.
Azt pedig, hogy van-e ilyen szó vagy nincs azt többek között az értelmező szótárakkal, lexikonokkal vagy akár a Magyar Vöröskereszttel kellene megtárgyalni, mert szerintük van... :)
Állnév 2011.09.18. 21:10:45
Ne mulattas már! Hatodszor mondom, miért várnál érvet arra, amiben az a probléma, hogy érvelgetnek körülötte, mintha lenne miről? Hallottál olyanról, hogy axióma? Ez nem pont az, de olyasmi.
Nem gut feeling. Tényről van szó, amit egyesek azt választják, hogy letagadnak. Okuk nincs rá, csak, hogy valamelyik tudálékos kitalált valamit és sikerrel félemlített meg erről másokat, így egy fajta divatot csinált vele. Aztán követelik, hogy meggyőzzék őket. Olcsó vacak kis technika. Sem te, sem más emellett nem érvelt, csak álérvelt. Mást nem is lehet. Végeztem.
Állnév 2011.09.18. 21:31:22
Úgy tűnik, ezt a valamit eltrérő módon határozzuk meg. Tényleg hagyjuk már. Igaz, te jóval korábban javasoltad ezt. EBBEN, igazad volt.
capacete 2011.09.19. 21:43:11
Nem vagyok blogíró, de a topikgazdának nem illene reagálni a kritikus hozzászólásokra?
Pl. egy bocsánat, tévedtem, itt helyénvaló lett volna...
gordiusz 2011.09.19. 22:27:44
szerintem capacetenek igaza van abban, hogy ez a nemzetközi kategória nem fizikaileg érti az emberiséget, hanem a humánus elvek nagyon nem érvényesülését szándékozik büntetni. Az emberiség elleni bűn azt jelenti, hogy valaki az emberiség létét veszélyezteti, ilyet csak ufók, vagy legalább komoly atomarzenállal rendelkezők képesek elkövetni.
Állnévnek meg igaza van abban, hogy az emberiség a humánus, azaz emberi viselkedés főnévi alakját is jelenti... az emberiesség választákos, az emberiség régies kifejezésmódja ugyanannak (Magyar Értelmező Ksz., 1992). Van egy harmadik formája is: emberség.
Füredi 3.0 2011.10.18. 16:14:25
index.hu/belfold/2011/10/18/elkeszult_a_fidesz_a_lex_biszkuval/
sfi 2012.03.25. 15:05:48
15. § Nem lehet oltalmazottként elismerni azt a külföldit,
a) akiről megalapozottan feltételezhető, hogy
aa) nemzetközi dokumentumokban meghatározott béke elleni, háborús vagy emberiesség elleni bűncselekményt követett el;
21. § (1) Nem lehet menedékesként elismerni azt a külföldit,
a) akiről megalapozottan feltételezhető, hogy
aa) nemzetközi dokumentumokban meghatározott béke elleni, háborús vagy emberiesség elleni bűncselekményt követett el;
sfi 2012.03.25. 15:24:25
6. Cikk
1. Magyarország meg fogja tenni a szükséges lépéseket az iránt, hogy biztosítsa az alább említett személyeknek letartóztatását és bírósági eljárás végett kiadatását:
a) a háborús bűnök, valamint a béke vagy az emberiesség ellen elkövetett bűnök elkövetésével, elrendelésével, avagy az ilyenekkel való részességgel vádolt személyek;
hdnctrl 2012.05.17. 10:28:20
n az emberiség | emberi természet | emberiesség
Csupán annyi történt, hogy a rossz találatra ("emberiesség") bökött rá a fordító, ez terjedt el, és azt hiszi mindenki, hogy így helyes, pedig egy OLTÁRI NAGY BAROMSÁG. Nem lehet a nagylelkűség, a segítőkészség és az emberiesség ( = humánusság!) ellen sem bűnt elkövetni!