(Mackó uram elhallgatása óta nem jelent meg a medweblogban más tollából származó írás. Most végre hurrá, kaptam egyet, igaz, szépen kértem azokat, akikkel együtt menekültünk egy hétvégén az ország egyetlen jólevegőjű városába. Ők olvasták a Hotel Fagusról szóló korábbi bejegyzésemet, de egyrészt nem vagyunk egyformák, másrészt hozzáértő ajánlásuk volt... Tehát: milyen a Hotel Fagus, azaz íme egy újabb Hotel Fagus vélemény )

 

 

2 éjszakás pihenésre érkeztünk feleségemmel és 2 gyermekemmel a Hotel Fagusba. Nagyok voltak elvárásaink, hiszen szakmabéli barátunk szerint ez most Sopronban a csúcs!
Volt időnk a ráhangolódásra, mivel elég hosszú az út Budapestről, talán egyszer még az autópálya is elér idáig.

A recepción szívélyes a fogadtatás, bár nehéz megemészteni, hogy a nyitott parkolóért fizetni kell. Ilyennel először a siófoki Azúrban találkoztunk. Kérdésemre, hogy miért nem építik be az árba, azt a választ kaptam, hogy nem lenne ildomos a vonattal érkező vendégekkel szemben…. Lelki szemeim előtt meg is jelentek a négy csillagos wellness szállodába érkezők, amint csomagjaikkal kászálódnak lefele a pesti személyről a siófoki állomáson. No, azóta nem kérdezek ilyet!

Gyorsan kézhez kapjuk a szobakártyákat, azzal a figyelmeztetéssel, hogy törülközőt és tiszta ágyneműt majd ezután húznak, hiszen a patyolatból még nem jött a járat. Kicsit meglepő  ez így koradélután. Másnap este még meglepőbb volt a kései törölköző csere!

A szálloda modern, a szobák tágasak, a fürdőszobára sem lehet panasz. Mindenhol kellemes meleg. Kivételt csak a későbbiekben leírtak képezik.  Irány a wellness központ. Mivel az egyeztetett masszázs előtt fél órával érkezünk s a recepciós hölgy közli, hogy akár már most lehetőség van a kezdésre, szeretném feleségem 1 órás masszázsát fél órával meghosszabbítani…
- Lehetne?- kérdem én.
- NEM!- böffen a válasz oldalról, egy férfitól.
-Jó napot kívánok! Tehát ön a masszőr! - gondolom magamban.
Kezdetnek nem túl biztató.
A továbbiakban sem tűnik túl barátkozónak, de nem is az a lényeg, hanem, hogy tud masszírozni, s ezzel manapság nem sok szálloda masszőre dicsekedhet.
A körülmények viszont nem éppen kellemesek: fény, hőfok, stb.

Amíg asszonykámat gyúrják, a gyerekekkel csobbanunk egyet.
Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a medencét igen kicsire szabták, viszont szinte üres, melynek egyszerű az oka: hideg a víz!
Azért úszom benne egy-két hosszt, hadd lássák a gyermekeim, milyen vagány az apjuk….aztán dideregve a pezsgőfürdők felé vesszük az irányt.
Igen, kettő van belőlük.
Itt két csoportot figyelünk meg: akiknek jutott hely a  meleg, vagy inkább langyos vízben, s akik ácsingózva várakoznak, hátha valaki megunja testének áztatását, s felszabadul egy hely a heringes dobozban.
Hát ennyit a wellnessről.

Félpanziót kértünk, nézzük a vacsorát. A liftben lévő faliújság tájékoztat róla, hogy két turnusban lehet a büféasztalhoz járulni. Recepción rákérdezünk… senki semmit sem tud róla, telefon ide, oda, majd amoda. Nem, ma már bármikor lehet menni-hangzik a válasz. Ettől függetlenül a következő napon is megjelenik a turnusos és egyben fals információ  a faliújságon.

Életem legszűkebb helyén vacsorázunk. Bele sem merek gondolni, mi van itt teltház esetén…. Középen, hosszú asztalon a kínálat. Akinek ehhez közel esik az asztala, annak könnyen kiverik a kezéből a villát. Kivárunk egy távolabbi üresedő helyet. Azért itt is szűkösen férünk, óvatosan mozgunk, nehogy a szomszéd ölébe borítsa levesét. A választékra és a minőségre nem lehet panaszunk, egyedül gyermekeinknek találunk nehezen fogyasztható étket: báránycomb, narancsos kacsa nem szerepel az iskolai menza terítékén, így szokatlan is számukra! Pedig könnyű lenne a gyerekek kedvébe járni: ketchup, sült krumpli és rántott hús. 
Sok szállodában már felismerték ezt a „titkot”.

Reggelinél folytatódik a lökdösődés, lapjával közlekedünk. A padló ragad a gyümölcslének csúfolt műitaloktól. Teámhoz a kávé automatából nyerhetek forró vizet, így kénytelen vagyok angolosan, némi tejjel dúsítva elfogyasztani, ugyanis kicsit csöpög belőle a tej, de csak mert kávét ivott az előttem lévő...
Éhen nem maradunk, de menekülünk a zsúfoltságból, s hálát adok az Istennek, hogy nincs teltház!

A szállodára alaposan ráférne egy nagytakarítás, de a rövidlátóknak ez talán fel sem tűnik.  Harmadik napunk reggelén pukiszag árasztja el a szállodát. Vagy az előző esti babgulyás, vagy valami csőtörés okolható. Nem kérdezünk rá!

Kijelentkezés flottul megy, ismét készségesek a recepción. Vegyes érzésekkel távozunk, alapvetően jól éreztük magunkat, az ár-érték arányra sem lehet panaszunk.
De hogy ez lenne Sopronban a legjobb…

7.jpgEzüstfenyő, Hotel Gold, Telkibánya

A legutóbbi kirándulás miatt először egy kakás WC-kefe ugrik be. Amire az eredetit kicserélték...

Nemegyszer kérdezték a kedves olvasóim, miért nem a helyszínen teszem szóvá a kifogásaimat?
Nos azért nem, mert akkor végigvitázhatnám az országot és én elsősorban jól érezni szeretem magam, továbbá a helyszíni reklamációkból származhat némi kellemetlenség (lásd az utóiratot!), de minimális az esély arra, hogy kijavítsanak egy hibát, míg a nagyobb nyilvánosság azért sokkal ösztönzőbb.
Tapasztaltam.

Jártunk már néhányszor Telkibányán, mindig az Ezüstfenyőben szálltunk meg és begyűjtöttünk jónéhány kedves emléket. Sokfélét.
Most az első reggeli utána  recepción kívánságlistát adtunk át a következőkkel:

kérjük szépen
- eltávolítani pormacskákat a mennyezetről
- és a többhónapos mocskot (rovartetemek, pókháló, madátoll és -ürülék ) a teraszunkról
- a WC deszka csavarjait meghúzni, mert veszélyesen inog
- a WC-kefét kicserélni, mert olyan mocskos, hogy már a Keleti pályaudvarról sem lopnák el
- hangulatlámpában az izzót kicserélni
- a kézmosó üres szappantartóját feltölteni és kettőnknek egynél több aprótasakos tusfürdőt kirakni

Este arra mentünk vissza, hogy ég a lámpa, tiszta a szoba és a terasz, de a WC-deszka ugyanúgy billeg és a kefét ugyan kicserélték, de csak egy kevésbé ótvarra (lásd a lenti fotókat).
A vízköves, szappanmaradékos kosárba bevágtak vagy harminc tasak sampont és tusfürdőt. (ez épp olyan túlzás, mint az hogy kettőnknek volt összesen egy)
Ettől persze nem lett sokkal jobb a szobánk, a szálloda meg egy kicsit sem, ugyanis

- a szakadt zuhanyfüggöny és az általa elkerített fülke alja még penészes volt
- a szobánk fala alulról vizesedett
- a szűk fürdőszobában csak a mosdókagyló keskeny peremére lehetett kipakolni
- az ajtók eléggé ütött-kopottak voltak, a fürdőajtó belső oldaláról hiányzott az élfólia, viszont lisztharmat-szerű penész borította
. a víznyomás eléggé ingadozott, a melegvíz pedig nem egyenletesen jött, vagyis a kedves vendég élvezhetett egy kéretlen értornát, amennyiben a víz hőmérsékelete egyfolytábana  forró és a hűvös között ingadozott
- a lepedőnkön érkezéskor (!) szőrszál, a kispárnán kézzel lesöpörhető piszok
- nincs egy ülőhely, csak az ágy széle
- ételszag az egész házban
- az étterem teraszának a burkolata és a zsírfoltos asztalok régen megértek a cserére
- a piszkos lépcső mellett egy ottfelejtett partvis szomorkodott mindvégig, talán ha valamelyik vendégnek kedve szottyan takarítani, ne kelljen sokat eszköz után kutatnia
- az étterem este nyolckor bezár (ilyennel nemrég Bajoroszágban is találkoztam)

És volt más egyéb problémánk is.
A második éjszaka hajnalig tartó esküvői buli zajlott, amiről a foglaláskor elfelejtettek tájékoztatni. No nem csak a zaj, a részeg emberek ordenáré kurjongatása volt zavaró, hanem a zártkörű rendezvény miatt az étterem már délután bezárt és ez az erdő közepén meglehetősen ciki tud lenni.

Amikor az étterem működött, akkor sem volt benne sok köszönet.
Péntek este a pincér szerepében tetszelgő háziasszony (úgy volt öltözve és kábé annyit tudott a vendéglátásról) közölte, hogy már nem tud hozni "szarvas- és vadéleteket" mert túl sok fogyott belőlük. Amikor bélszínt kértem volna, akkor figyelmeztett, hogy az előbb már megmondta: nincs marha. Ja hogy szarvast mondott, akkor elnézést. Kimért bor az nincs, csak egész üveggel.
A bor bemutatása teljesen kimaradt, az asszonyság kihúzta a dugót a szobahőmérsékletű fehérbor palackjából, letette az asztalra és otthagyott minket.
Elmentem utána, mert eltűnt teljesen, hogy nincs borhűtőjük?
Ezen a hőmérsékleten ugyanis a bor élvezhetetlennek tűnt.
Később hűvösebben is, mert ugyan sikerült találnunk egy pezsgősvödröt, amibe beraktuk az esküvőri bulira készülő Ezüstfenyő Hotel egész jégkocka-készletét (kb. két maréknyit) ami kicsit lehűtötte a borunkat, de nem lett tőle sokkal jobb. Olyan volt, mint a tartósítószerrel telenyomott görög borok, keserű utóízzel és másnap reggeli fejfájással.
Ezek után szinte mindegy is, hogy mit ettünk. (az amúgy nem volt rossz)
Másnap a reggelinél ugyanez az asszonyság volt szolgálatban egy másikkal, jól elbeszélgettek a pultnál és mindig a vendégek vették észre és tették szóvá, ha elfogyott valami. Az esküvőre osszetolt asztalokat úgy hagyták, gondolván hogy a reggeliző szállóvendégeknek jó lesz úgy is, viselkedjenek násznépként.
A büféasztal pedig úgy működött, hogy két asztalt elég ügyetlenül odatoltak a falhoz, arra volt minden kirakva, de a fal felől csak egyvalaki közelíthette meg a terüljasztalkámat, mert nem volt több hely, így kábé annyit kerülgettük egymást és várakoztunk, mintha egyszerre ötvenen lettünk volna ott - pedig mindössze 2-3 családról volt szó.
Normál fekete-tea nem volt, csak ízesített, a fóliába csomagolt kockasajtokat pedig a szeletelt sajtokra pakolva tálalták, a joghurtok hűtés nélkül álltak az asztalon.
Az egész étterem tele volt szúnyoggal, szúnyogháló sehol nem volt, konnektorba dugható szúnyogirtó pedig csak a portán, a kedves vendégek csapkodjanak és vakarózzanak egészséggel!

Valamikor ez a szálloda nagyon jó volt és szerettük a korábbi mókás neve ellenére (Ezüstfenyő Hotel Gold), most meg már nagyon nemjónak tartjuk és nagyon nem szeretjük, hívják akárhogyan.
A háromcsillagos objektumban kábé harmincezret hagytunk mindezért..





PS: elmeséltem a sztorit egy szűk baráti körben. Volt ott egy hölgy, aki évekig dolgozott karibi luxushajókon. Tőle tudom, hogy bevett szokás a nyűgös vendég fogkeféjét olykor a WC-ben megmeríteni.

Hotel Aquarell, Cegléd
A posztom eredeti címe ez volt: Gyöngy a disznók előtt.
Igen, mert gyöngyszemre bukkantunk, Bodócs László séf személyében, aki méltatlan környzetben dolgozik. Méltatlan az az új építésű szálloda a ceglédi strand mellett, amelyiknek a konyháját vezeti és méltatlan az általunk megtapasztalt vendégsereg, amelyik a több látogatásunk alkalmával is körülöttünk pakolta az arcába a kaját.


Kezdem a nemjóval.
A szálloda amúgy nem lenne rossz, sőt.
Csakhogy a személyzet nem igazán odavaló. Mintha nem lenne a környéken szakképzett munkaerő, vagy lenne, csak nem fizetnék meg őket, ezért máshova mennek dolgozni.
Találkoztunk furkó pincérrel, akinek este busásan jattoltunk, másnap reggel köszönés nélkül ment el mellettünk.
Láttunk az élményfürdőben úszómestert, amelyik pultosfiúként is dolgozott, vagy fordítva, pultost, aki úszómesterkedett, de mindkettőnek gyenge volt.
A megrendelt italokat nem akarta kihozni a nyugágyainkhoz, továbbá úgy gondolta, hogy amíg ő leadminisztrálja a rendelést (4-5 perc), addig majd mi ott ácsorgunk a pultjánál, aztán amikor az egyik vendége elvesztette az eszméletét a medencében, rá kellett ordítani, hogy mozogjon már, mert a szép szóra nem mozdult, kérlelésre meg úgy indult meg mint egy csiga.
Volt dolgunk pincérrel, akitől Grand Marniert rendeltünk, erre elment megkérdezni a bárba, hogy "meg tudják-e csinálni?".
A pincérrel azonos felkészültségű olvasóim kedvéért mondom, hogy az említett ital gyárban készül és üvegben vásárolható, tehát a bárnak nem elkészítenie kell, hanem a kupak lecsavarása után pohárba töltenie. Először hallani ezt medwe-olvasóként nem probléma, de négycsillagos pincérként ciki, nagyon is.
Laktunk olyan szobában, aminek fürdője is úszott, mert a zuhanyfülkét rosszul szigetelték és kifolyt a víz.
Mindegyiknek rossz volt a hangszigetelése, az első érkezésünkkor a folyosón úgy tűnt, mintha valamelyik szobában pornófilmet néznének jó hangosan és a hölgy már igen közel van a csúcshoz.

Az étterem, vagyis a konyha Bodócs László séfnek köszönhetően közel kiváló. Amikor először jártunk ott négyesben és feladtuk a rendelést, kijött megnézni, kik vagyunk - és barátságosan bemutatkozott. Megszerettük, őt is és a főztjét is.
Aztán visszamentünk még néhányszor az étlap végigevése céljából- és mindig megéreztük, ha nem volt jelen.

A kakaslevest mindig vissza kellett küldeni, mert langyosan hozták ki. Az ételválaszték a kókuszos mangóleves kivételével (ez nem igazán ízlett.) fantasztikus. Minden egyes fogás arról szólt, hogy valaki jókedvében alkotta.

Hanem a közönség!
Soha nem fogom megérteni, hogyan tudja magát jólérezni bárki mackónadrágban és strandpapucsban csokornyakkendős pincérek és öltönyös vendégek között, damaszttal terített asztal mellett egy gyertyafényes vacsorát fogyasztva.
Az Aquarell közönségének kábé a fele volt ilyen, akámikor mentünk oda.
Azon már meg sem lepődtünk, amikor a szomszéd asztalhoz telepedett társaság százhúsz kilós, lenőtt hajú, töredezett körmű hölgytagja a kuriózumokkal teli étlap átfutása után így fordult a pincérhez: valami rendes étel nincs?
A pincér visszakérdezett, a kedves hölgyvendég mire gondolt, erre ő: hát pörkölt, töltöttkáposzta, vagy valami ehető étel.

Az elején azt írtam: a posztom eredeti címe az volt hogy Disznók elé gyöngyöt.
Nem szeretnék beállni azok közé, akik ugyanúgy Magyarországon élnek mint én, de egyfolytában sötétség és elmaradottság miatt pocskondiázzák a hazájukat - viszont Cegléden közelről láttam, miről beszélnek.
Kérdés, hogy ki bírja tovább.
Az Aquarell vezetése kiböjtöli azt az időt, amíg odaszokik a séf műalkotásaira igényes közönség, vagy Bodócs úr unja meg a gyúrónadrágos rántotthús- és pörköltzabálókat.
Arra már gondolni sem merek, hogy egyszer a közönség igénye nő fel arra a szintre.
De ki tudja, egyszer hátha!

tessék bekukkantani a galériába, beszéljenek helyettem a fotók és az ételek nevei

a sümegi kalandok fotógalériájaEz még nem lett volna baj, sőt!
Csak volt egy olyan érzésem, hogy az egyik egységben ezzel akarták befogni a pofánkat.
A másik hely csak úgy szimplán jó volt, de az egyik miatt szükségessé is vált az alkoholfogyasztás.

Kezdem a másikkal, az Öreghegy Hotellel.
A sümegi vár tövében van egy nagy parkoló, abban pedig egy TOURIST INFO feliratú pavilon.
Itt kérdeztük meg, merre a szálloda.
A kislánynak fogalma sem volt róla. (???)
De nem csak ő nem tudta, hiába faggattunk más boltosokat, egy közeli közértben a személyzetet és a vásárlókat, senki nem hallott még erről a szállodáról.

A rendőrök az országúton igazoltattak, beálltunk a sor végére és megkérdeztük: ők sem tudták.
Aztán az egyik polgárőr a fejéhez kapott és megmutatta, merre menjünk.
Ő sem egészen a jó irányba küldött, de szerencsére útközben láttunk egy táblát, ami eligazított.
Fenn a hegyoldalban, festői környezetben, szőlők és nyaralók között van ez a panzió, ami inkább néz ki egy nagyobb vityillónak, mint vendéglátó egységnek, a neve sincs kiírva, csak az hogy üdvözlik a kedves vendéget. A borospince előtt kacsaúsztató, benne két barátságos vadkacsával, kövezett parkoló, joviális fiatalember fogad, kiderül, ő a szakács és pálinkával kínál. Ezért is, azért is szeretjük őt.
A teraszon terjengő nehéz olajszagért már kevésbé, de úgysem itt fogunk vacsorázni.
Elfoglaljuk a szobánkat, egyszerű, tiszta, ha a fürdőben lenne néhány kampó, amire törölközőt, ruhát, ilyesmit lehet akasztani, akkor azt mondom, kényelmes is, így csak majdnem az.
Van viszont szúnyogháló az ablakon, dermedt csend, hangtalan matrac, egyszóval jó éjszakának nézünk elébe. (Jó is lett!)

Sümeg helyi szolgáltatása, a Vártaxi jön értünk, ami némi aprópénzért átvisz a szemben levő hegyre.
Megnézzük a várat - szép, különösen a kilátás - aztán a belvárost, majd megkeressük a helyiek szerint legjobb éttermet, a Scotti Udvarházat.

Kerthelyiségbe lépünk, ahol hatalmas a sürgés-forgás, csak azt nem értjük, miért, hiszen talán ha négy asztalnál ülnek, a személyzet létszáma nagyobbnak tűnik, de lehet hogy csak az ideges rohangálásuk miatt látszanak többnek. Nem is fogad minket senki, ezért elhaladunk egy iszonyú randa, kék fénnyel megvilágított fehér gipszdekoráció mellett és választunk magunknak egy asztalt.

Kevéssel később felfedeznek minket, majd jóval később odajön egy ifiúr, hogy mit tehet értünk.
Mi - minő meglepetés - étlapot kérünk, mert vacsoráznánk.
Ifiúr el, mi pedig nézelődni kezdünk.
Van itt minden, kacsaúsztató valódi kacsákkal - ez úgylátszik itt Sümegen kötelező eleme a vendéglátásnak - valódi aranyhalakkal, buja növényzettel, szóval jól néz ki a hely.
Megkapjuk az étlapokat is - közben az egyikünk közli a pincérrel, hogy hozzon valami azonnal ehetőt, ugyanis rosszul van az éhségtől, mire a pincér azt mondja, hogy azt sajnos nem lehet, mert a konyha sorbarakja a megrendeléseket és soronkívül nem hozhat ki semmit. Ha velős kenyeret kérünk, ez a legegyszerűbb, az is legalább 20 perc. Kérünk akkor egy szelet kenyeret, hogy majd megsózzuk.
Később a farkaséhes kollég úgy dönt, hogy mivel nem jön az a szelet kenyér, kíváncsi a velős kenyérre is, ezért elmegy a pincér után és rendel kettőt, merthogy közben én is érdeklődni kezdtem, meg a mardosó étvágy ezek szerint ragadós.
Eltelik agy tíz perc, megjönnek az italaink és kérdezzük az ifiurat, hogy hol a kenyér?
Erre visszakérdez, hogy azt komolyan tetszettünk-e gondolni, mert hogy ő ilyet még az életében nem hallott!
Igen, komolyan.
Normál esetben ilyenkor a pincér odamegy a pulthoz, felkapja az első kenyereskosarat, ilyen szokott lenni az éttermekben, előre elkészítve és asztalkendővel, szalvétával letakarva, itt a Scottiban nem így történik. A pincér elmegy, aztán hosszú percekig megint nem látjuk.
Másokat látunk, civileket, akik a pult körül állnak és a személyzet többi tagjával trécselnek. Végülis szombat este van, hadd szórakozzanak a fiatalok.
Egyszer csak a pincérünk kinéz a csapatból, meglátja hogy a nyakunkat nyújtogatjuk, a fejéhez kap és jön a kenyérrel.
Aztán hozza a velős kenyeret is.
Kettőt tetszettek kérni? Jaj elnézést, csak egyet rendeltem a konyhától, a másik minimum negyedóra.
Oké, akkor hagyjuk.
Nagyon fura ez a kenyér.
Egyáltalán nem úgy néz ki mint a velő, hanem úgy, mint amikor a maradék húsokat összedzsamiskálják, csak a fene érti, hogy miért van májra emlékeztető íze.
Éhes barátom legyint és beburkolja.
Eltelik megint egy fertályóra és nem történik semmi.
Pedig rendeltünk ezt-azt a kissé viharvert étlapról.
Még meg is beszéltük a részleteket a pincérünkkel, aki majdnem mindent tudott, csak azt nem, hogy mi a különbség a sümegi és a sümegies étel között, merthogy volt töltöttkáposzta, meg gombóc, meg más is sümegiesen, más étel viszont egyszerűen csak sümegi. Vajon mit nem tud a sümegies töltöttkáposzta a sümegihez képest, ami miatt nem jogosult az elnevezésre?
Nem tudtuk meg.
Az viszont hamar kiderült, miért akadozik a kiszolgálás a Scottiban.
Egyetlen szót sem szólnék, ha hosszas várakozás után FRISS ételek kerülnének az asztalunkra, mert akkor legalább tudjuk, mi tartott ilyen sokáig.
A Scottiban mikrózott vackokat kaptunk és azért ilyen hosszú kihagyásokkal, mert az étterem nem csak helyben eteti a vendégeket, hanem kiszállítást is vállal és a mi pincérünk a motoros futár.
Sümeg nem egy tágas metropolis, ezt a várból láttuk, de ahhoz kellemetlenül nagy, hogy a legjobb éttermének a vendégei a szennyes edény fölött üldögéljenek, amíg a pincérük az utcán motorozik.
Közben tulajforma ember jön tálcával és széles-mézes műmosollyal mézes pálinkát kínál körbe a kedves vendégeknek. Úgy a kaja közben, mindegy hogy ki hol tart...
Pincérünk megérkezik, bukósisak le, fehér köpeny föl, így végre házi kenyérben sült csülköt ehetünk tormával és káposztával, továbbá sümegies töltöttkáposztát csuporban, rajta sült kenyérrel - ezek egész jók, meg rántott karfiolt rizzsel - ez egyáltalán nem jó. A rizs langyos és száraz (kihűlt és összetöppedt, amíg a pincérünk egy pizzásdobozzal a kezében a Kossuth vagy a Petőfi utca 24-et kereste), a karfiol bundája pedig keserűre égett.
Ketten még bepróbálkozunk a desszerttel, a "kézzel húzott és kemencében sült"  tökös-mákos rétes melegített vacak - biztos a mikróból húzták ki kézzel, a sümegies szilvásgombóc pedig katasztrófa. Az étlap szerint ez rumaromába áztatott friss, fahéjas szilvával készül. Kérdés hogy hogyan lehet a rumaromába bármit is beáztatni, hiszen abból két csepp elég egy sziruphoz, de nem is ez a baj: a szilvának sem rum- sem fahéjíze nincs és nem is friss, hanem egy lekvárszerű trutyi, amit egy keményre mikrózott, száraz tésztaburok rejt, azt is rosszul, mert kibuggyant belőle.
Amúgy sümegiesen!
Ez szinte érintetlenül menne vissza a konyhába, de nem megy, mert a pincérünk megint veszi a bukósisakot és eltűnik.
A számlát is a leszedetlen asztal felett adja át.
Kérdezi, hogy minden rendben volt-e.
Mondjuk nem és mutatjuk neki csak a gombócot.
Szeme nem rebben azonnal lehúzza a számláról.
Jártunk közben a budiban is - a szaga alapján nevezem így a vizesblokkot - aminek külön érdekessége, hogy az állva könnyebülő férfivendégek egy ablakon keresztül szemlélhetik a kerthelyiség jobboldalát - akik meg ott étkeznek, azok őket.
Jó kis látvány, akárhonnan nézem!
A vacsoránk kettő és fél órát vett igénybe.
Fogyasztottunk még két korsó soproni sört - ez jó volt - meg egy pohár vörösbort, az ihatatlan. A helyette hozott ásványvíz már nem is szerepelt a számlán. Egyszóval a sümegi Scotti Udvarház röviden: valami agyrém.
Nagyon nagy szükség volt azokra ajándék pálinkákra!
Kettő feketepont.

PS. Kedves barátom hétfőn hív minket, hogy jól vagyunk-e, ő ugyanis gyomorrontással fetreng az ágyában és a velős kenyérre gyanakszik...

szilvásgombóc,  ohhohhó - ebbiz nagyon nem jó!

A nyár legaranyosabb élménye volt a látogatásunk Káli-medencében, benne Köveskál és a Kővirág Panzió. Varga Irén az ajánlótopikban így csinált kedvet hozzá:

Szia Medwe!
Ajánlatom: Köveskál - Kővirág (panzió és étterem)
Nem válogatósnak, hanem igényesnek tartom magam az étkek kérdésében... és kényesnek arra, hogy mi van a tényéromon.
Értem ezalatt:
- a láthatóan friss és jó minőségű alapanyagból főzött remekeket,
- hiteles és éttermüket életük közepének, nem pusztán üzleti húzásnak, megélhetési forrásnak tekintő tulajok által megteremtett környezetet,
- valóban tápláló étkeket.
Elvem, hogy még egyszer be nem teszem a lábam oda, ahol képesek tartósítószeres-poros-műcuccos , főtt gyorskajára azt mondani, hogy étel. (Tesztleves: paradicsom. Ha ettől bárhol lángol a torkom, mást már nem is kóstolok. Kővirágban: megtanulnám, hogy csinálják!!)
A Kővirágban kellemesen eldúdolgat az éhes (magyar és elég sok külföldi) vándornak Sebestyén Márta. Eközben a fiatal, mindenkivel barátságos, kedves tulajok , Katalin és Gyuri a saját kemencében sütött finomságokkal (kenyér, padlizsánkrém, kacsacomb, rétes, toros stb.), az utánozhatatlan, frissen szedett mentával megbolondított házi bodza szörppel, díjnyertes, teljesen megfizethető kimért borokkal, magyar konyha remekeivel száguldozik.
A hely szellemében keveredik az antik, a régi magyaros a maival. Mindenből a java kiszemelgetve.
Árak teljesen barátságosak, egy 2 személyes vacsi (ffi-nő) , aperitiffel, borral, desszerttel max. 7-8 E Ft.
Finom, tiszta hely.
Bagzani lehet a szabadban.
Az idén ismét ott nyaralunk, s nagy része van benne az étteremnek is.
üdv!
(honlapjuk: http://www.kovirag.hu/ )

Nos a hely valóban gyönyörű, a kétszintes lakosztály nagyon érdekes, majd részletesen bemutatom, a konyha nem jó, a kiszolgálás mosolyogtatóan amatőr, az árak pedig helyenként jóval meghaladják az értük kapott javakat.

Kővirág Panzió, Köveskál
Érkezésünkkor a szoba még nincs kész, se ágynemű, se törölköző, merthogy a Patyolat járata késik. Nem is emlékszem, mikor jártam utoljára olyan szálláson, ami ilyen vigasztalan képpel fogadott. A párnánkra helyezett welcome csokit és friss virágot nem vártunk, de a pucér matracokra odahányt viseltes párna és paplan - huzat nélkül persze - nem dobják fel túlságosan az ódon bútorokkal berendezett, fehérre meszelt falú szobákat.


A kemencébe is kár benézni, büdös szemétdombot találunk benne...



Ennek ellenére elhatározzuk, hogy jól fogjuk érezni magunkat, mert a sok bibi ellenére van a helynek valami ellenállhatatlan bája.
Belakjuk a félkész szobákat és leülünk a barátságosan berendezett kerthelyiségben, egy nagy csapat külföldi kerékpár-túrás közé, megkóstolni a híres-nevezetes házi szörpöket.
Finomak, szagos müge, bodza meg mindenféle, csak az áruk húzós kissé: egy pohár közelebb van az ezer forinthoz, mint az általunk reálisnak tartotthoz.

Tetszik az étterem belseje, határozottan szépen rendezték be: jól mutat a pácolt gerendák alatt a parasztbútor, a fehérre meszelt kemence és a téglából épített pult. Az egyik falon ódon falióra tokjából készített kis vitrin, benne könyvek, gyertyatartó, alatta kézimunkával leterített, lábbalhajtós varrógépen mázas gyertyatartók, több asztalon a friss növények mellett egy ódon befőttesüvegbe ömlesztett borosdugók sűrítik a dekorációt.

Kővirág
Kellemes zene szól.
Ami nem kellemes: a fiatalember, akiről kiderül, hogy a tulaj. Két hölgy sürgölődik a pultban, a fiatal Szandra és az idősebb Róza, mi pedig akik arrébb ülünk a pulttól, pontosan halljuk a fiatalember utasításait, amivel a kéttagú kisegítő személyzetet fincoltatja.
Igen, fincoltatja, mert amilyen élvezettel Gyuri főnökúr parancsolgat nekik, az jóval több, mint irányítás. Fehér embernek egyenesen bántó.
Az még rendben van, amikor egy ifjonc megrészegül a vezetés, az emberek feletti uralkodás lehetőségeitől, de miért kell azt a vendégeinek is hallani?
Az is rendben van, hogy a vendég komfortérzete érdekében zajlik az egész, de én mint vendég kissé feszengek, amikor látom, mások számára ez mennyi kellemetlenséggel jár. Szívesen kihagytam volna, amikor Rózát kellett a hátsó helyiségben sírva mosogatni látnom, ráadásul nem véletlenül tévedtem oda, hanem egészen pontosan az asztalomtól láttam.
Szóval szegény Róza és szegény Szandra!

Pálinkázunk (muskotályos szőlő, kajszibarack), sörözünk aztán borozunk, hogy vigaszt nyerjünk a személyzet sanyarú sorsa okozta lelki fájdalmainkra.
A csapolt sörből  kapásból hiányzik kétujjnyi, a mértéket jelentő vonalkát a hab sem éri el. Később - csak ellenőrzésképp - kérünk egy másikat: az is pontosan ennyi, tehát nem egyszeri tévedésről van szó...

Finom a harcsahalászlé, ráadásul kérésre csinálnak nekünk féladagot - csupán azt nem szeretjük, hogy a konyhában az alapléből nem sikerült kipasszírozni a pikkelyeket...

A harcsapörkölt túróscsuszával nem az, aminek az étlap hirdeti, hanem inkább a rácpontyot idéző lecsós hal, a csuszatészta sótlan vízben szétfőzött, olcsó, tojásmentes vacak, de a pörcöt sem pirították meg rendesen. Nagyon nem jó!

köveskáli kővirág konyhája
A "Kirántott hús zalai módra" nevű, egy szelet bundázott akármiből álló fogást pedig vissza kell küldenünk, ugyanis meglehetősen hússzínű a belseje és a sertésből nem szeretjük a félangolosat. Szó nélkül hoznak nekünk egy másikat.
kővirág panzió
Megkóstoljuk még a Somlói galuskát, a palacsintát és a rétest - előbbi nagyon finom, az utóbbi pedig a hely kedveskedése, ugyanis az étlapon nem szerepel, csak a vacsoránkkal egyidőben zajló esküvői buli résztvevői nem bírnak a megrendelt mennyiséggel, ezért a maradékot kiosztják a többi vendég között.köveskáli panzió
Közben a szomszéd asztalhoz a tulaj ismerősei, ráadásul vendéglátósok telepednek, amikor magukra maradnak, alaposan kitárgyalják a konyhát - és ők sincsenek oda a tapasztaltaktól...

Megisszuk a félliteres kimért, kellemes szürkebarátot, rendezzük a cechet (7293 Ft) - és mosolygós meghívást kapunk a másnapi "bőséges reggelire".
A szobánkban látjuk a Patyolat teherautója érkezésének csalhatatlan nyomait, felhúzták az ágyalat és két, azaz kettő (!) darab kéztörlőt tettek az ágyunkra.
Mi finom emberek vagyunk, kérem, akik nem törlik tápcsatornájuk indulási és érkezési oldalát ugyanazzal a textíliával, ezért megkeressük az illetékest és kérünk másikat is.
Nem könnyű vállalkozás, ám végül a textilraktárnak kinevezett pajtát is megjárva hozzájutunk egy nagyméretű, egy kisméretű törölközőhöz, meg némi magyarázathoz: sajnáljuk, a Patyolat nem győzi.
Még sétálunk egyet a patyolat tisztaságú faluban és nyugovóra térünk a recsegős ágyainkban. Nehéz éjszakát töltünk ott, a falusi álmunkat még kutyaugatás sem zavarja, de minden egyes mozdulatunkat olyan nyikorgás és ropogás kíséri, mintha az elvarázsolt kastélyban most nyitnák fel a száz éve zárva tartott ajtót.

Nagyon kíváncsiak vagyunk arra a bizonyos "bőséges reggelire" ezért másnap a legszebb ruhánkban ülünk az étkezőbe. Van az asztalon friss péksütemény, vaj és lekvár, Róza pedig egy tányér virslit tesz az asztalunkra. Mondjuk neki, hogy talán tévedés, mi ilyet nem kértünk, mire ő: ez a reggeli.
Az egyikünk csupán egy kávét kér, mire Róza megtorpan, elgondolkodik, majd bizonytalanul kijelenti: azt csak "pluszban" tudja hozni, mert a virsli a reggeli.
Sebaj!
Távozásunkkor még azt is bevallja, hogy nem tudja a kasszagépet kezelni, az előttünk fizetőknek nem ad semmit, nekünk pedig egy ollóval sebtiben megformázott kartondarabra kézzel ír elismervényt, hogy a szobáért a pénzt átvette.

Elméletben feketepontos a hely, mert nem jó, mégis jól éreztük magunkat, talán még aludni is visszamennénk, ha nem kell enni, de egy málnaszörpre beülni feltétlenül érdemes! Az emlék kellemes, ezért a Kővirág egy sárga szmájlit kap.

Kővirág Panzió, Köveskál

süti beállítások módosítása