Tegnap ettem életem legjobb fokhagymalevesét.
Cipóban.
Én csináltam mindkettőt.

A cipó normál lepénytésztából (szűk 3 dl langyos víz, egy evőkanál cukor, fél kiló Szatmári búzaliszt, a solymári Auchanban most 77 Ft, az elmúlt évek legjobb lisztje!, két deka budafoki kockaélesztő rámorzsolva, két kávéskanál só, 3 evőkanál szőlőmagos étolaj, késhegynyi aszkorbinsav, kenyérsütő gép) készült, szombaton ugyanis spenótos-juhtúrós lepény volt az ebéd, ennek a tésztájából szakítottam ki három félöklömnyi darabkát. Megformáztam, letakarva megkelesztettem (egy óra), megsütöttem (mostanában felfűtök 210 fokra, beteszem a tepsit és azonnal visszaveszem 150 fokra, aztán negyedóra múlva nézem meg, mennyi idő kell még neki).

A fokhagymalevesre régen vágytam és volt itthon sok fokhagyma.
Körülnéztem az internetes szakácskönyvekben és elborzadtam, mert minden recept tartalmazott valami fujabelemjönki dolgot, úgymint leveskocka, meg Vegeta.
Ilyeneket jó ideje nem használok, mert műízek, műzsír, műtartósító, műélvezet, művese, pfuj.

A medwe-féle fokhagymaleves ezekből készült:

• egy nagy fej vereshagyma
• 3 deka vaj
• 3 fej fokhagyma
• 2 nagy pohár víz (kb. 6 dl)
• púpozott evőkanál liszt
• egy deci főzőtejszín
• csapott evőkanál kristálycukor
• só, fehérbors, szerecsendió, kakukkfű
• 3 saját készítésű zsemlecipó

Egy kis fazékban felolvasztottam a vajat, rádobtam a felkockázott vöröshagymát, 1-2 perc múlva enyhén megsóztam.
Beleszórtam a megtisztított és egészben hagyott fokhagyma-gerezdeket, kicsit pirítottam, majd amikor szükségesnek látszott, felöntöttem egy kevés vízzel.
Mindig megvártam, amíg újraforr és fokozatosan adagoltam hozzá a vizet és meg is sóztam egy kicsit.
Összekutyultam a lisztet a tejszínnel és a cukorral, néhány kanállal rálöttyintettem a csendesen zubogó fazékből, elkevertem, majd visszaküldtem az egész szmötyit a fazékba.
Forraltam egy kicsit, majd botmixerrel jól eldolgoztam az egészet.
Közben Hajós András konyhatündérkedésén kuncogtam.
Szórtam rá egy kis fehérborsot, szerecsendiót és a Gabi asszony termesztette pasaréti kakukkfüvet, rottyantottam rajta egyet és már mertem is a sütőben előmelegített, levágott tetejű és kivájt belű, illatos cipókba.
Nem is maradt belőle semmi, sőt, alighanem még Ken Lee amerikai tengerészgyalogosnak is ízlett volna!
 

Rájöttem, miért rezzenek össze, amikor azt hallom a bankban, a rádióban vagy akárhol máshol, hogy sváci fran.
Nem svájci frank, hanem svájci fran.

Egy gyerekkori beszélgetés jut eszembe.
Lehettem tizenkettő és valahol azt találtam mondani, hogy francia frank és svájci frank.
Egy felnőtt a nyilvánosság előtt kijavított, hogy azt úgy kell mondani: fran.
Merthogy a francia nem ejti az utolsó hangot.
- Én viszont magyar vagyok és én ejtem - válaszoltam, mire a többiek jót derültek az okvetetlenkedő Tudomkán, aki - velem szemben - semmilyen idegen nyelvet nem beszélt. Nem tetszett neki hogy miattam kinevették a többiek, ezért rám szállt és onnantól folyamatosan igyekezett alázni.

Ha azt hallom, hogy "svájci fran", mindig az az ember jut eszembe, akinek a franciatudása csupán ennyiből áll, de ezt is főleg mások ledöngölésére használja, bátran kijavítva olyanokat is, akiknek felsőfokú francia nyelvvizsgájuk van - és csak somolyognak a buzgómócsingon, ha észreveszik egyáltalán.

Nem az az igazi kérdés, hogy miért külföldiül mondják azt, amit magyarul is lehet, miért ejtenek sokan egy két szóból álló kifejezést félig angolul, félig magyarul (mint az ájbíem pécét, az ájszteát, a leptopot) - hanem arról: miért kell egy minimálisnál is kevesebb tudást mások kijavítására használni?

PS. nagyon örülök, hogy a Klubrádió gazdasági híreiben hosszú ideje már bátran franknak merik ejteni a svájci frankot.

Szerintem hibát követ el, aki vét valami ellen.
A hibázni és véteni annyira hasonló tartalmú, hogy szinte szinonimái egymásnak.
Mindkettő negatívumot jelent, éppen ezért aki hibát vét, az éppen hogy jót csinálja.

Szerintem egyszerűbb lenne azt mondani, hogy hibázik, de ha már a beszédből mindenképp ordítania kell a választékos fogalmazásnak és a kifinomult ízlésnek, akkor inkább hibát ejt.

Egyáltalán nem tesz boldoggá, hogy a "hibát vét" forma már naponta köszön vissza hírekból, publicisztikából, filmekből, szépirodalomból és a gugli is háromszor annyit talál belőle, mint a szerintebb egyáltalán nem pongyola "hibát ejt" kifejezésből.

Köszönhetően megint csak a média igénytelenségének és a műveletlen szerkesztőknek.
Ha bárhol azt hallom vagy olvasom, hogy "hibát ejt", a legszívesebben kezet fognék az elkövetővel.

Íme egy figyelemre méltó írás, amit a szerzőjével együtt tisztelek, de nem tudok velük azonosulni:

alag3.mfa.kfki.hu/dcsabas/kotnyelv/szofejt/sz_001.htm
 

Mennyiért vesszük a fáradtságot?

Én pl. semennyiért, nekem szokott jönni magától is.
Amikor nem blogban, nem levélben, nem internetes fórumban, hanem sajtótermékben, horribile dictu szótárban (!) találkozom ezzel a pongyolasággal, akkor mindenképp.
Lemerít ugyanis.

fáradtság = erejét vesztett állapot
fáradság = kimerítő tevékenység

A kettő, még ha mindössze egyetlen hang is a különbség közötte, nem ugyanaz!

Aki veszi magának a fáradságot, vagyis egy meglehetősen kimerítő tevékenység árán megtanulja a magyar nyelv kifejezéseinek pontos használatát, az talán átéli majd a jóleső fáradtságot, ami a kisebb-nagyobb megerőltetéseket követi.

Vettem a fáradságot

és nem a fáradtságot, hogy kigyűjtsek néhány olyan elképesztő webhelyet, ahol ez a kifejezés rosszul szerepel. Sajnos az egyikben benne van a Magyar Tudományos Akadémia is...

szotar.sztaki.hu/dict_search.php
startlap.dicfor.hu/szotar/hun/eng-hun/trouble/both/any/0/1
hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:Modern_Talking_%C3%ADr%C3%B3
www.hetek.hu/kulfold/199904/balkan_amerikaban
www.mediakutato.hu/cikk/2007_04_tel/06_erdelyi_magyar_sajto
www.kulturpart.hu/zene/14094/lukacs_lacin_kivul_mindenki_potolhato

Ennyi.
Sajnos...

Ugye a nyelv amit használunk az folyamatosan változik, mint tudomány pedig csak leírja azt, amit mi művelünk vele. Soha nem venném a bátorságot, hogy valakit szemtől-szembe vagy írásban kijavítsak, de továbbra is élek a ius murmurandival, amikor a sajtóból köszönnek vissza a félműveltség bántó megnyilvánulásai.

Két hasonló hangzású, de merőben eltérő jelentésű magyar szó a helység és a helyiség.

A helység az települést jelent (Budapest, Hörcsöglaka, San Francisco, Nahodka) a helyiség pedig falakkal határolt épületrészt (konyha, mosdó, díszterem)

Igen, ezt már általános iskolában is tanultuk.
Vajon a hírszerkesztők, akik leírják és a korrektorok, akik átengedik, azok akkor hiányoztak?

Hány helyen olvasható az hogy légkondícionált helység, hogy kiadó üzlethelység?
Amikor egy ingatlanhirdetésben áll az hogy "szuterin helység a központba", akkor azt mondom, oké, nem futotta mindenkinek az elemi iskolára.

Mire gondoljak, amikor újságban olvasok ilyet?
Hogy rossz az ízlésem, sznob vagyok, öreg vagyok, finnyás vagyok, monnyak le?

Egy nagy túróst!

 

ez pl. az eredeti helyén évekig egy reggeliző "helység" volt, aztán kijavították

esetleg még ezek:

Alternatíva csak egy van!

Vaj sincs a fülem mögött!

Később halnék szörnyet - ha lehet

Helység, helyiség, hejj!!

Nem-e változik a nyelvünk?

Kultiválom-e a spenótot?

Fáradság vs. fáradtság

Most akkor nem minden különböző??

Leszúrták, túlélte!!!!

Ejtjük vagy vétjük a hibát?

Miért fran a svájci ?

Miért csapódik most minden?

Kecsöp, dzsiviszi, vörcseszter, gordonblú

Adekválunk egyet, Józsi?

Kenterbe verjelek vagy orrba?

Helyes kiejtés, téves kiejtés

Mi az hogy Kesznyéte?

Van református pap, vagy nincs református pap?

Zsidó mise, evangélikus müezzin?

Paparazzi, kvázi, uszkve!

Logopédust a közszolgálati médiába!!!

Emberiség vagy emberiesség elleni bűncselekmény?

Széchenyi Étterem, Esztergom

Egy gyors beszámoló fénykép nélkül.
Volt Esztergomban a Széchenyi téren egy OTP.
Ifjúkoromban ott gyűjtögettem a pénzecskémet.
Aztán sokkal később lett belőle Philippe a belga, a fura, meglátogathatatlan és medwe számára értékelhetetlen étterem.
Aztán egyszer csak Philippe hirtelen eltűnt és a helyén hatalmas fantáziával egy gróf Széchenyiről elnevezett étterem nyílt.
Ez is csak másodszorra sikerült, mert az első próbálkozás alkalmával az egész étteremben vastagon állt a cigarettafüst. Ott a dohányzókat úgy különítik el a füstmentesektől, hogy az egyik bagázs balra, a másik jobbra, de az egész terem akkora, mint két nappali szoba, így nehezen oldható meg a törvényben előírt tiszta levegő.

Másodszor sem fogad senki, bár van az étteremben két kedves, mosolygós kisleány, nyilván szünidős diákok és semmit nem tudnak a szakmáról, meg nem is akarnak tanulni, nem ismerik az étlapot, nem ismerik a választékot, nem tudják a vendéglátás alapfogalmait sem.
Az étlap ígéretes, de sajnos a kinézett fogásokról le kell mondanunk, mert ez sincs meg az sincs, az egyik elfogyott, a másik nem is volt.
Végülis úgy állítjuk össze a mönüt, hogy az egyikünk levesezik, a másikunk desszertezik, közötte mindketten kérünk egy főételt.
A fokhagymakrémleves nem igazán nyerő.
Valami tejszínes lé némi fokhagymaízzel, de még normál levesnek is híg, nemhogy krémlevesnek!
A főételeinkre igen sokat várunk, ehhez képest a libacomb párolt káposztával és hagymás törtburgonyával inkább tűnik melegített és egy kicsit kiszárított silónak, mint rendes éttermi ételnek. A Vegyes grillnyárs fóliás burgonyával nevű fogásból a hús frissen készül és tökéletes, a köret viszont hanyagul melegített, kásás, széteső krumplira épül. Ott is marad a tányéron.
A desszert pedig, a gyümölcsrizs meggyszósszal és csokoládéforgáccsal még egy menzán is szégyen lenne, ha mondjuk nem is nagy, szerintem éhes egyetemisták olcsón bevágnák, de 300 Ft fölött már nem.
Két ásványvízzel és két gyümölcslével 7000 Ft a cech, ami még akkor is túlzás lenne, ha minden rendben lett volna.
De nem volt.

PS:
Jószándékú ember lévén készséggel elhiszem, hogy ha egy írásom nyomán itt vagy máshol születik egy hosszú, indulatos reakció, az nem az étteremtől származik, hanem csakis valaki olyantól, aki "néha benéz oda". Egy regionális veszekedőfórumon olvastam a következőt:

A Széchenyi étterem már a nyitás napjától nemdohányzó és ott már a kezdetektől kínosan ügyeltek arra, hogy az éttermen belül senki se dohányozzon, csak a teraszon. Én többek között ezért járok időnként abba az étterembe (is), ha Esztergomban vagyok.
Az étterem nemdohányzó volta ezért némi kétkedésre adhat okot arra vonatkozóan, hogy (az írás alapján helyi kötődésű) medwe blogger valóban járt-e az étteremben. Ahhoz, hogy valaki elmarasztalóan írjon az éteről, nem feltétlenül szükséges meg is kostólnia azt sehol, hiszen a bejárat mellett kívülről elolvashatja a menüt és az árakat is. A Széchenyi esetében az abalakon benézve láthatja az egész éttermet és a pult mögött álló személyzetet is. Az étel minősége utólag lényegében ellenőrizhetetlen, így annak kritikája is az, de a cigarettefüst ténye igen és az a Széchenyi étterem és kávézó esetén az éttermen belül teljesen kizárt. Furcsa, hogy miért lehet fontos egy olyan étteremről szóló topikban megszólalnia bárkinek is, ahol még sosem járt?

Ha az étterem a nyitástól kezdve nemdohányzó, annál kutyább, hogy dohányoznak benne, az meg pech hogy én pont akkor akartam ott ebédelni.
Nagyon nem szeretnék a fenti sorok szerzőjével cserélni.
Nem csak azért nem, mert akkor megint a Széchenyiben kellene mennem, hanem mert ilyen aranyos marhaságokat gyártana a fantáziám, hogy medwe az utcáról bekukucskálva találja ki az éttermi kalandjait.
Vajon miért tenné, hiszen pénzt nem kap az oldalért, szándékosan lejáratni meg nem kell senkit, hiszen megteszi azt mindenki saját maga. Egyszer csapnivaló szolgáltatással, másszor meg a törzsvendégnek álcázott írói munkásságával.
A Széchenyi nehezen silabizálható és botrányosan szkennelhető számlája talán kicsit meggyőzi azokat, akik a látogatásomban és az értékelésemben kételkedtek.
Ahol ilyen a névjegy (beleértve a kalandom utóéletét is), ott a konyha és a kiszolgálás sem lehet sokkal jobb, mint ahogy fentebb leírtam.

Voltam annyira mazochista, hogy odamentem mégegyszer:

Tessék engem beperelni!

Kedves Szilárd!
Remélem, nem veszed rossznéven, hogy tegezlek, bár én vagyok az idősebb, amúgy ezt nem tenném, mert Te vendéglős vagy, én pedig vendég és ebben a relációban illendő egy bizonyos udvarias távolságtartás. Mégis közvetlenebbül szólok Hozzád, mert a neten így szokás, továbbá nehogy bárki azt higgye: reklamálok, vagy haragszom.
Kívülállók számára bemutatlak: Sági Szilárd vagy a TV2 Hal a tortán produkciójának szakértője, egy "belvárosi" étterem tulajdonosa, az a megnyerő fiatalember, aki remek tanácsokat ad a főzéshez és a fejét fogja, amikor a tévésztárok valami ostobaságot művelnek a konyhában.

Magunk között legyen szólva: nekem szimpatikus vagy, jól mutatsz a képernyőn, olykor tanulok is a megjegyzéseidből, sőt, szerintem szépen beszélsz, annyira, hogy a Magyar Rádióban biztos nem engednének megszólalni, mert ahhoz minimális követelmény a selypítés vagy a raccsolás.

Aki ennyi mindent tud mint Te, annak nyilván az étterme is tökéletes. Mégsem elsősorban a kíváncsiság vitt a Café Mojitóba, hanem mert egy jót akartam enni - és tényleg nem a hibákra voltam kíváncsi, hanem egy igazi kulináris élményre vágytam.

Már az asztalfoglalás során meglepődtem, ugyanis a pincéred letegezett. Azt kérdezte: "Jártatok már nálunk?". Nos még nem jártunk Nálatok, feltételezem, Ti sem jártatok nálam, így nem olvastad az Így kell enni? című és nagy vitát kavaró bejegyzésemet, amiben a képernyőn díszelgő "sztárok" neveletlensége miatt morogtam. Ha összegyűjteném az éttermi modortalanságokat, első helyen állna, hogy a pincér NE TEGEZZE LE a vendéget, még akkor sem, ha azonos korosztályba tartoznak, maximum ha korábban egy bokorban pipiltek a Sziget Fesztiválon.

Két meglepetés ért, amikor megérkeztünk. Azt gondoltam ugyanis, hogy a tévészereplés miatt tömve lesz a caféd, de nem így volt, fölöslegesen foglaltunk asztalt, továbbá azt hittem, ennél sokkal igényesebb a műintézmény megjelenése.
Abból, ahogy a promós filmedben gondosan törölgeted a csiszolt talpas poharakat, bármire gondolhattam, csak a romkocsma szerű kinézetre nem.
Kétségtelen, hogy van a helynek egyfajta hangulata, de nem tudjuk nem észrevenni a maszatos tükröket, a bejárati ajtó felső élét lepő ujjnyi vastag port, az üvegportál koszos felső részét, amin az utcára is alig lehet kilátni, a fal mentén raktározott poros tartalék asztallapokat, a kétes tisztaságú vizesblokkot, ahol nem volt se szappan, se WC-papír. Az a poén viszont jó, hogy a férfi-női ajtót egy sajátos hieroglifa aljára biggyesztett, stilizált punci illetve fütyi különbözteti meg.

A pincérünk nagyon kedves, udvarias és igyekvő.
Felveszi a rendelésünket, majd sajnálkozva jön vissza, hogy a kinézett ételekből nem tud féladagot hozni. Nem baj, akkor jöjjön az egész, éhesek vagyunk. Addigis kérünk egy alkoholmentes Pina coladát, amit nem nagyon szeretünk, mert inkább jégkása, mint koktél és ugyancsak hideg van odakinn - meg bent is, mert mindkét bejárati ajtó alapból tárva-nyitva várja a betérőket.
7 Celsius fokban.
Ennénk valami jó forró levest is, de a frankfurtit nem szeretjük, a többi, a gazpacho, a minestrone és a hideg eperleves meg a számunkra nem az a kifejezett testet-lelket melengető étek.

Jó sok idő telik el, ami alatt érkezik újabb két vendég, becsukódik az egyik bejárati ajtó és sűrűsödni kezd a levegő. Pincérünk jön az ételekkel és egy kései bocsánatkéréssel: sajnos kacsamájat roston nem tud hozni, mert nincs. Ami van: a Vasalt csirkecombfilé steakburgonyával, a Pulyka steak friss zöldsalátával és tepsis burgonyával, meg Grillezett sertéskaraj dijoni szószban, krokettel.
Meg jónéhány kérdés a szakértőhöz, annál is inkább, mivel sok vendéglős szerint én kiröhögtetem magam a hozzá-nem-értésemmel

Kedves Szilárd!
1. Jól tudom, hogy a filé azt jelenti: a sütés előtt kicsontozzák a húst?
2. Jól látom, hogy ami a fogás elfogyasztása után a tányéromon maradt, az a csirke csontja?
3. Jól gondolom, hogy akkor valami ezzel a fogással nagyon nem stimmel?
4. Nem ciki egy belvárosinak mondott café, bar & restaurantban csorba tányérokban szervírozni a vacsorát?
5. Nem gáz a talpaspohár-törölgetős reklám után barna csomagolópapírral teríteni?
6. Rendben van az, hogy a pulykasteak belseje rózsaszín? Hallottam már rosé kacsamellről, illetve angolos és félangolos marháról, de az utóbbi állat esetén a pincér mindig megkérdezi a vendéget, hogy szeretné. Van ugyanis aki idegenkedik a sületlen hústól és csak well-done szereti azt. Itt Nálad senki nem kérdezett semmit, csak jött a rózsaszín pulyka.
7. El lehet készíteni egy grillezett sertéskarajt úgy, hogy ne legyen kemény és rágós? Ha igen, akkor mi miért nem olyat kaptunk?
8. Lehet úgy tálalni a csirkét és a pulykát, hogy ne zsiradékban tocsogva érkezzen?
9. Van-e jobb megoldás, mint a krokettet és a sültkrumplit tálalás előtt mégegyszer bedobni a forró olajba, amitől az barna lesz és alaposan megszívja magát?

Muszáj valami desszertet is választanunk, különben éhen maradnánk. A gesztenyepüré szóba sem jöhet, hiszen sprayhabbal készül és műanyagot nem eszünk, ha nem muszáj.
Kinézzük a gyümölcsös joghurt tortát meg a Mojito kelyhet, aminek a Mojitóhoz annyi köze van, hogy a Café Mojitóban kutyulják össze a somlói galuskát némi fagylalttal.
Kisvártatva pincérünk szégyenkezve jön vissza, hogy ez már neki kellemetlen, nem szilárdult meg a yoghurt a tortán, de az eddigi problémák miatt a ház vendége vagyunk egy-egy Mojito kehelyre.

Nekünk ekkor már elegünk van a Mojitóból, elsősorban a sűrűsödő levegő, a terjengő dohányfüst miatt. Nem kérjük az ajándékot, hanem szabadulnánk.
Pincérünk csak úgy az asztalra teszi a számlát, se tok, se tálca, de legalább nem kurjantja be az összeget. 7460 Ft, amiben van még egy ásványvíz, egy üdítő és két pohár kellemes, szekszárdi fehérbor.
Nem vagyunk oda ettől az egésztől, sokkal többet vártunk a szakértő úr éttermétől.
Csalódtunk, Szilárd!
Az elején a Belvárost azért tettem idézőjelbe, mert a Franzstadt szélén lévő Ráday utca onnan egy kicsit arrébb esik, legalább annyira, mint a Café Mojito a médiaszereplésében sugallt színvonaltól.
De ez már csak hal a tortán.
Tisztelettel:
medwe
 

Pedig volt idő, amikor rajongtam érte!
Egyoldalú szerelmünk akkor kezdődött, amikor a Budapest Klezmer Band-del lépett fel.  Amikor a Madáchban ment a Hegedűs a háztetőn, megtudtuk, hogy Illényi Katica nem csak a hegedűn remekel, hanem énekelni és játszani is tud.

Muszáj leszögezni: a nő gyönyörű és mestere a hangszerének.
A rajongásomat mit sem befolyásolta, amikor a tehetségét aprópénzre váltva az operett vizeire evezett és olyan kiválóságok oldalán tűnt fel, mint Farkas Bálint, aki majdnem olyan szép, mint Alain Delon, de az énektudása és a hangja alapján inkább csak a Hallhatatlanok Társulatában számíthat előkelő helyre.
Nyilván mint a legtöbb szép és fiatal nő, Katica is imádta, hogy csodás ruhákban ünnepli a nem túlságosan igényes és egyáltalán nem vájtfülű közönség, de ezt még el lehetett nézni a Honthy Hannáéra emlékeztető, arcra fagyott műmosollyal egyetemben.

Volt viszont egy koncertje a Zeneakadémián, még 2007 áprilisában, amin más elfoglaltságom miatt nem tudtam megjelenni. Az egyik tévécsatorna jóvoltából felvételről és két részletben nézhettem meg nem is olyan rég.

Nos a dolog egyenesen elborzasztott.
Az hogy valaki fantasztikusan hegedül és szép, meg hogy a nevére megtelik egy nagyterem, az dicséretes.
Az viszont hogy az illető hölgy teljesen elszáll magától, a rajongói szeretetével és a közönsége türelmével visszaélve narcisztikus édelgésbe kezd, talán megbocsáthatatlan.
Illényi Katicának már igazán volna mire szerénynek lennie, de ő sajnos ennek még a látszatára sem törekszik.
Igazán nem tudom, mit csináltam volna a helyszínen.
Felállok és elhagyom a termet?
Nemigen.
Sokkal inkább végigszenvedem a többórás öntömjénezést, kényszeredett csendben hódolva egy magáról megfeledkezett művészember önimádatának oltára előtt.
Az hogy hegedül és énekel, rendben van. Az hogy táncol is hozzá, az nagyon nincs rendben! Könyörgöm, senki nem mondta neki, hogy Katica drága, ha előnytelen cuccban sokat ugrabugrálsz a színpadon, úgy nézel ki mint egy gnóm?
A csodás ruhaköltemény pedig a verítéktől a testéhez tapadt és a koncert végére már gusztustalan volt a két nagy izzadságfolt a hátán és a hasán.

Tessék mondani, kell valakinek egy közel két gigabájtos, semekkora monitoron megjelenni nem tudó fotó?
Ugye hogy nem?
Pedig az illenyikatica.hu honlapról letölthető akár több ilyen is.
A művésznő pont úgy tárja magát a világháló nyilvánossága elé, amilyen a zeneakadémiai koncertjén volt: harsányan, magamutogatóan, önelégülten. Fotók, sokasága, hosszú, tolakodó önéletrajz, Katica érdekfeszítő meséi, pl, kettő is arról, hogy milyen szétszórtnak tartja saját magát.
Nem lenne elég ha csak hegedülne???
Ha azt mondom: ez már egy kicsit sok, akkor finom voltam.
Nem, sajnos ez nem sok, ez durva túlzás, ez személyi kultusz, ez émelyít, viszolyogtat, segítség, menekülnöm kell!
Ha lehet, nem kérek többet Illényi Katicából, de a nyomulását elnézve úgy tűnik, nemsokára kötelező lesz!

7470

Három fotóm jelent meg a Népszabadság Zrt. által jegyzett A 100 legjobb magyar étterem c. kiadványban.
A dolog szépséghibája, hogy a megkérdezésem, a beleegyezésem és a forrás (medwe.hu) feltüntetése nélkül.
Végül még örülhettem is, hogy nem pereltek be.

Pont a Népszabadság Zrt. ne tudná, hogy mit jelentenek a szerzői jogok, hogy egy fotó szellemi alkotásnak számít, hogy a jogtulajdonos belegyezése nélküli másodközlés pedig jogsértés?

A reklámokból tudhatjuk, hogy a Népszabadság Magyarország legkedveltebb napilapja és naponta egymillió ember kíváncsi rá.

Ha egy ilyen kedvelt napilap arra fanyalodik, hogy szerénységemtől lopjon, akkor én igazán kitüntetve érezhetem magam, hiszen medweségem páratlan elismerése, hogy a fotóim megjelentek a magyar média zászlóshajójának egyik kiadványában.
Képzelem, hány fotós töri magát, hogy csak egy egész pici képecskéjét közölje a Népszabó, és csak egyszer, valahol hátul.
Nekem meg - aki fotós sem vagyok - hipp-hopp az ölembe hullik.

A kiadványhoz gratulálni nem tudok, már csak azért sem, mert Magyarország legjobb éttermei ennél a silány füzetecskénél igényesebb kivitelezésű, minimum keménytáblás megemlékezést kívánnának, az említett helyek többségén csak az étlap százszor színvonalasabb.
A kérdés pedig, Hogy melyik a legjobb 100 étterem, egyenesen butaság.
Milyen szempontból legjobb?
Melyik a legjobb étel, a legjobb autó, a legjobb ruhamárka?
Ki a legszebb nő és hol lakik?
Hol a legjobb lakni és miért nem költözik mindenki oda? 

a plágium elkövetője ahelyett hogy csendben szégyellte volna magát, még neki állt feljebb:

fejér gábor	2006. júl. 31. 14:24 | Válasz | #6
Kedwesnek igazán nem mondható Medwe! Ha vetted volna a fáradságot és elolvastad volna a fotósok listáját, akkor nyilván felfedezhetted volna a köztük a nevedet. Természetesen szívesen felvettem volna a kapcsolatot Veled, ha erre módom, illetve időm lett volna. Honlapod információja szerint a képek szabadon felhasználhatók a szerző megjelölésével!!! Ez megtörtént, munkádat, illetve segítségedet, amit az ominózus három kép elkészítésével tettél, ezúton is köszönöm. Üdvözlettel: Fejér Gábor képszerkesztő

	2006. júl. 31. 14:35 | Válasz | #7
Kedwes Fejér Gábor! Álljon meg a menet még mielőtt belekezdenénk egymás minősítésébe! 1. a fotók szellemi alkotásnak számítanak, aminek a tulajdonjoga a készítőjüket illeti 2. a galériám láblécében szerepel, hogy a fotók a forrás megjelölésével felhasználhatók 3. a fotók forrása a medwe.hu weblap 4. ez a kiadványban sehol sem szerepel, bár ezt általában a fotók alá illik írni 5. a kiadvány 4. oldalán lévő tartalomjegyzék alsó fertályán alig olvashatóan szerepel a következő: a szám fotósai: az éttermek saját felvételei (??), Velledits Éva stb.stb. és medwe Nomármost. Én nagyon nem vagyok sem a Népszabadság Zrt., sem a kiadvány fotósa, de még csak fotós sem. (bár kétségtelenül felemelő érzés lehet "az éttermek saját felvételei" nevű fotóssal egy társaságban szerepelni) Az hogy a nicknevem ilyen formán belekerült az impresszumba, teljesen ellentmond annak amit hetedik éve nem győzök hangsúlyozni: független vagyok és amit itt csinálok, inkognitóban és a saját költségemre teszem. A nicknevem negatív hírbe hozása természetesen nem helyettesíti a forrás feltüntetését, tehát ez dupla hiba. Nem volt időd a velem való kapcsolatfelvételre? Az más, kár hogy nem tudtam előbb! Én kérek elnézést.

fejér gábor	2006. júl. 31. 15:28 | Válasz | #10
Kedves Medwe! Szeretném leszögezni, hogy állításoddal ellentétben a képeidet, - melynek szerzői jogait természetesen nem vonja senki kétségbe - N E M lopta el sem én, sem pedig a Népszabadság! Elfogadom, hogy a forrás megjelölése nem úgy történt, ahogy ezt igényeled. Ez az én hibám! Amennyiben úgy érzed, hogy nickneved feltüntetése az impresszumban sérti a független imázsodat, akkor ezért megkövetlek, nem állt szándékomban gondot okozni! Az egyébként többek által tömören csak szarnak titulált kiadvánnyal elég sok munkám volt, ezért nem volt időm levelezésre. Az utolsó pillantig reménykedtem benne ugyanis, hogy a két étteremből is tudok képet kapni, vagy készíttetni. Ami a képek alatti fotósnév elhelyezést illeti, arra a design sajnos nem adott lehetőséget. Az egymás minősítése cimű fejezethez csak annyit, hogy Veled ellentétben én elérhető vagyok, amennyiben először megkerestél volna a gondoddal, akkor most talán nem kéne itt leveleznünk! Üdvözlettel: Fejér Gábor képszerkesztő

Továbbra is hálás vagyok a Népszabadságnak,

- mert a fotóim lenyúlása tőlük kivételes elismerés

- mert megtudtam, hogy ha a tolvaj kijelenti: nem is lopott, akkor tényleg nem

- mert a megrövidítésemet megúsztam egy arrogáns levéllel, amikor be is perelhettek volna

- mert megtanultam, hogy NEKEM kell megkeresnem minden képszerkesztőt, amelyik a munkásságomból akar meríteni

ennyi